Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sillye Jenő
6 tétel
2001. november 7.
"Nemrégiben Kárpát-medencei Háló Nagytalálkozó - szám szerint a hatodik - helyszíne volt Székelyudvarhely. A katolikus közösségek hálózatának találkozója volt. A háromnapos /nov. 2-4/ találkozó előadásokkal, kiscsoportos beszélgetésekkel, a magyar dalkincs és népi kultúra megidézésével telt el. Dr. Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi bencés főapát, Bíró László budapesti püspök, valamint gyulafehérvári főegyházmegyei közösségvezetők voltak az előadók. Molnár Melinda erdélyi Háló-vezető és dr. Nagy-György Attila lelki vezető jó szervezőknek bizonyultak. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Tamás József segédpüspök is részt vett a találkozó szinte valamennyi eseményén. Fellépett a helyi Kékiringó Néptáncegyüttes, Szentegyházán az ottani Gyermekfilharmónia, továbbá a vágási plébánia hagyományőrző csoportja, a máréfalvi Forogvirág Néptáncegyüttes, a csobotfalvi zenekar, a csíksomlyói Árvácska együttes, valamint a budapesti Sillye Jenő zenekarával. A jövő évi nagytalálkozó a felvidéki Érsekújváron lesz. Puchard Zoltán Háló-elnök jelezte egy jövő júliusi, 1500 fős tábor megszervezését is Zánkán, mely a világ magyarsága egyik fontos eseményének számít majd, ennélfogva a magyar köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, valamint a világ egyházainak vezetőit is szeretnék meghívni. /Bálint Rozália, Székelyudvarhely: Kárpát-medencei magyar katolikusok. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 7./"
2002. október 21.
"Okt. 19-20-án ifjúsági találkozót tartott a Szatmár-Máramarosi Római Katolikus Egyházmegye ifjúsági szervezete. A rendezvényen az egyházmegye nyolcszáz fiatalja vett részt. Sillye Jenő /Budapest/ koncertjét hallhatták, Márk Attila egyházi dalokat énekelt. /E. Gy.: Egyházmegyei ifjúsági találkozó Szatmárnémetiben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 21./"
2002. november 11.
"Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte nov. 9-én a máramarosszigeti Hollósy Simon Művelődési Egylet. "Célunk, hogy a környékbeli településeken olyan kezdeményezéseket indítsunk, melyek a magyar hagyományt felelevenítik, és továbbviszik a következő generációk számára" - jelentette ki Zahoránszki Ibolya, az egylet elnöke. A Hollósy Simon vegyes kar fellépése után Sillye Jenő Szállj, dalom! című egyházi ifjúsági éneke hangzott el. /Pesek Attila: Ünnepelt a Hollósy-egylet. = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./"
2006. szeptember 24.
A szabadkai egyházmegye több száz fiatalja zarándokolt el szeptember 10-én a nyugat-bácskai Doroszló Mária-kegyhelyére, hogy egy ifjúsági találkozó keretében könyörögjön a céltalanul élőkért. A találkozó mottóját Sillye Jenő éneke adta: „Ó, Istenünk, eléd letérdelünk, könyörgünk hozzád, téged kér szívünk, áldd meg a népünk, áldd meg nemzetünk!” A nemzet lelki megújulása mellett a fiatalok imádkoztak családjukért, Bácska, Bánság és Szerémség magyarságáért, a boldogabb jövőért, minden határon túli magyarért és az anyaország magyarságáért. Pénzes János megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket, majd a szentbeszédben Serfőző Levente szentesi plébános kiemelte a nemzetünkért meghirdetett imaév fontosságát. /Bende Zsolt: Ifjúsági találkozó Szabadkán. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 24./
2013. február 23.
Kodály nyomában
Knb.
Magyarországi fellépésre készül a húszéves Soli Deo Gloria Egyesített Vegyes Kar
Magyarországi vendégszereplésre indul a Soli Deo Gloria Egyesített Vegyes Kar. Az igen szép múltra visszatekintő, idén alapításának huszadik évfordulóját ünneplő marosszentgyörgyi énekkar településközti rangú kapcsolatot ápol Jászberény városával és az ottani Déryné Kórussal, meghívásukra ott koncerteznek március 15-én. A vendégszereplésről, illetve a kórus eszmeiségéről és jövőjéről Hajdó Károly karnagy, a vegyes kar vezetője számolt be részletesen.
– A jászberényi énekkarral 17 éve, 1996-ban kezdődött a kapcsolatunk, egy ottani városnapi ünnepség kapcsán. Ez a szakmai kapcsolat az esztendők során mély barátsággá alakult és mindmáig tart, a jászberényi polgármester települési rangra emelte. Az egyik évben ők érkeznek Marosszentgyörgyre, a másikban mi megyünk Jászberénybe, most mi vagyunk a soron. Március 15- én, a helyi városnapok keretében a Déryné Kórussal közösen lépünk fel, este pedig egyórás koncertet tartunk a helyi Déryné Művelődési Házban. Ünnepi műsorunk során többek között népdalfeldolgozásokat, madrigálokat, saját szerzeményeket énekelünk, de elhangzik a Verdi szerzette Rabszolgák kórusa és Sillye Jenő Szállj dalom, szállj című alkotása is. Utóbbi a mi üzenetünk, az erdélyi magyarság üzenete.
Ami a kórusunkat illeti, nagyon heterogén társaság vagyunk, vannak közöttünk tanárok, orvosok, vállalkozók, mérnökök. Nincsen a hátunk mögött támogató, önszerveződő és önfenntartó közösség a miénk, amelyhez az utóbbi időben több fiatal is csatlakozott. Csak az válhat a vegyes kar tagjává, akinek van valamilyen zenei előképzettsége. Nemrég egy fiatal vállalkozó keresett meg, aki kis idő elteltével megvendégelte az egész énekkart – mint mondta, igaz lelki élményben részesítette őt a vegyes kar, azóta a kórus lelkes tagjává vált.
Szeretnénk, ha kisugárzásunkkal másoknak is örömet szerezhetnénk. És örömszerzésünk eszköze az ének – április 25-én, a Marosszentgyörgyi Napok keretében ünnepeljük fennállásunk huszadik évfordulóját. Alapítványunk célja a vegyes kar anyagi jellegű támogatása, kórusunk célja pedig a tudatos tevékenység, a keresztény szellemiség, a közösségformálás, zenei és anyanyelvünk ápolása, hogy Kodály szellemiségében formálhassunk szép lelkeket. Jövőre ötven éve vezetek marosszent-györgyi énekkarokat, végig a kodályi szellemben: a gondolat bölcsességétől sok minden függ, a mi célunk a dal közkinccsé tétele. Fél évszázad elteltével úgy érzem, sikerrel jártunk – Marosszentgyörgyön nyolc énekkar működik, itt formáltunk lelket, jellemet. Szintén Kodály mondja, hogy nem lehet boldog ember, akinek nem öröm a zene. És én szeretnék boldog embereket látni magam körül…
Népújság (Marosvásárhely),
2017. szeptember 12.
A KOMÁROMI GAUDIUM SZÉKELYFÖLDÖN ÜNNEPELT
„Másképpen énekel a felnőtt is, ha magával hozza a gyermekkori ének rajongó lelkesedésének emlékét.” (Kodály Zoltán)
A 15 éves GAUDIUM vegyeskar és hangszeres kamaraegyüttes, a komáromi Jókai Mór Alapiskola legifjabb énekes és hangszeres csapata (az iskola „kicsinyek” kórusa 47., a „nagyok” énekkara 57. életévét tapossa) úgy határozott, hogy fennállásának 15. évfordulóját Székelyföldre való kirándulással és szerepléssel is megünnepli.
Az együttes 6 évvel ezelőtt már volt Erdélyben. Akkor a Mezőségbe látogattunk el, fellépéseink is voltak, nagyon jól éreztük magunkat. A mostani menetelt, a Székelyföldre utazást is már mindenki nagyon várta. A gondos főszervezőknek, a GAUDIUM polgári társulás vezetőségének – Pipper Lászlónak, Kis Anitának, Kolozsi Ildikónak – köszönhetően csapatunkat gazdag program várta; sok szép élményben volt részünk.
Nagyváradon, a Királyhágón át utazva érkeztünk Kalotaszentkirályra, ahol már másnap a reggeli istentisztelet keretében bemutathattuk Szállj dalom, szép magyar ének c. műsorunkat.
zt a nagy évfordulók – a Reformáció 500 éve, a Szent László év, az UNESCO által meghirdetett Kodály év, a lakosságcserének hazudott kitelepítés 70. évfordulója – jegyében állítottuk össze. A történelem fonalára felfűzött zenei-irodalmi összeállításunk – nagy örömünkre – értő és érző közönségre talált, nagy sikert aratott. Most sem tagadtuk meg önmagunkat: mind a nemesebb kórusmuzsika, mind a történelmünket – sorsunkat szimbolizáló dalok megszólaltak fellépéseinken. Műsorunkat egy Ág Tibor gyűjtötte népdallal indítottuk, általa vallottuk meg: „…mi vagyunk a rózsák, mi szeretjük egymást”, Nagy Ferenc költő barátunk Ha nem nyújtunk kezet c. költeményével pedig azt, hogy még most, hetven év után is fáj eleink meggyalázása, meghurcolásának emléke. Majd Sillye Jenő Szállj dalom című szép magyar énekével zengtük: „Szállj dalom, szállj, a Hargitáig szállj, bátorítsd a csüggedőt, vigasztald a szenvedőt, hite soha el ne hagyja őt”.
A fohászok után Kodály Zoltán Köszöntőjével váltottunk derűsebb hangulatra, kívántuk kedves vendéglátóinknak: „…mint tenger cseppjei, sík mezőknek füvei, oly nagy bőven szálljanak rád égnek áldási.” A továbbiakban a Magyar hazánk reménye kezdetű népénekkel, a kereszténységünket megalapozó szentjeink, a Katonaének Bocskai fejedelemhez 1604-ből, Lantos István dalával (Zsákovics László feldolgozásában) és Egressy Béni Klapka indulójával a magyar szabadság hőseinek emléke előtt tisztelegtünk.
A Vincze Zsigmond–Kulinyi Ernő szerzőpáros Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című szerzeményével (Domonkos Dezső feldolgozásában) pedig azok emléke előtt hajtottunk fejet, akik Európa szégyene – Trianon – után is talpra tudták állítani Magyarországot. A Valahol Oroszországban című dallal és Nagy Ferenc Örök világosság fényeskedjék nekik című gyönyörű költeményével pedig azokra emlékeztünk, akik a II. világháború poklában áldozták életüket értünk, megmaradásunkért. Műsorunk befejezéseként még három kortárs mű hangzott el: Gárdonyi Zsolt Magyar ének és Kocsár Miklós Ave Rosa sine spina c. kórusműve, valamint Koltay Gergely Kell még egy szó című dala (Zsákovics László feldolgozásában), Nagy Ferenc a GAUDIUM versmondó szólistájának közreműködésével.
A következő napon a természet alkotta csodát, a parajdi sóbányát néztük meg. Sokak örömére kipróbáltuk a templommá kialakított hatalmas termének akusztikáját: csak úgy zengett a Domine pacem da nobis! Estére megérkeztünk fő „hadiszállásunkra” Borospatakára. Skanzene, kedves kis házacskáival, négy napon át volt otthonunk.
A kedves, szorgos felszolgálók helyi finomságokkal – mi szem-szájnak ingere – láttak el bennünket.
Székelyföldi tartózkodásunk harmadik napján kirándultunk az ezeréves határhoz, felmentünk a Rákóczi várhoz és a Golgotához – az érzés, az élmény szavakkal leírhatatlan. Majd visszabuszoztunk Borospatakára, hogy aztán időben érkezzünk második hangversenyünk színhelyére, Gyimesközéplok Mária Magdolna római katolikus templomába. A lelkes szervezőnek, Bodó György atyának köszönhetően három ország magyarjai – a helyiek, a budapesti Szent Imre Gimnázium éppen ott tartózkodó negyven diákja és mi, felvidékiek – találkoztunk. A rövidített szentmisét követően – amelyet szép énekével Grassl Ferdinánd, együttesünk szólistája is gazdagított – mutattuk be (mint előzőleg is) műsorunkat.
Felemelő élmény volt megélni együvé tartozásunk érzését. A Kell még egy szót a jelenlevők együtt énekelték együttesünkkel. A közös vacsora is a szeretet, az egymásra találás örömében zajlott.
Ott tartózkodásunk alatt, csodálatosan szép időt kifogva, a Gyilkos-tóhoz is kirándultunk: voltak, akik csónakáztak, csapatunk többsége, élvezve a természet szépségét, túrázott. Szentegyházára is elvezetett az utunk, ahol (a célra kialakított, traktor vontatta szekérrel) egy polihisztor traktorossal, Márton Jánossal – egyben idegenvezetőnkkel, aki az út alatt végig mesélt – a menedékházig utaztunk. Aztán összeszedve minden erőnket vágtunk neki a Hargitának.
Zászlónk nem volt, hogy a csúcson kitűzzük, de gaudiumittasan énekeltük a zoborvidéki dalokat: „…mi vagyunk a rózsák, mi szeretjük egymást” s hogy A csitári hegyek alatt régen leesett a hó. Az utolsó napon még megálltunk Csíksomlyón, megnéztük csodálatos templomát, majd Korondon vásároltunk, ezek után érkeztünk vissza Kalotaszentkirályra. A vacsorát követően a helyiek nagyon szép műsoros estet szerveztek: népviselet és néptáncbemutatót, amelyen a világjáró prímás, Kis Csipás húzta a talpalávalót. Élményekkel telve érkeztünk haza.
Úgy érzem, a 15 éves GAUDIUM csapata műsorával, fegyelmezett éneklésével és muzsikálásával Székelyföldön is kitett magáért; erősbítette Komárom jó hírét. Vendéglátóink szereplésre visszavárják együttesünket.
Stirber Lajos / Felvidék.ma; Erdély.ma