Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Silló Ágota
2 tétel
2015. augusztus 3.
Hét fiatal kutatót támogatnak
Közzétette az idei ösztöndíjasok névsorát a Székely Előfutár Alapítvány: az idei kiírás keretében hét székelyföldi fiatal tudományos munkáját támogatják.
„A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével, egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Kizárólag székelyföldi születésű és ott lakóhellyel rendelkező személyek részesülhetnek az ösztöndíjból” – idézte fel közleményében az amerikai székhelyű Székely Előfutár Alapítvány.
Tájékoztatásuk szerint az ösztöndíj idei kiírására 36 pályázatot kaptak, ezek közül az írásos pályamunkák, majd telefonos, illetve Skype interjú alapján döntöttek az idei Székely Előfutár Ösztöndíjasokról. Ebben az évben hét pályázó kapja meg az ezer dollár értékű támogatást. Ezt két részletben utalják: az összeg első egyharmadát a pályázat elnyerésekor, hátralevő kétharmadát pedig a kutatásból származó és közlésre alkalmas dolgozat, vagy zsűrizett művészeti eredmény bemutatásakor.
Az idei Székely Előfutár Ösztöndíjasok egyike a csíkszentdomokosi Markaly Aranka, akinek történelmi kutatását támogatják. Az alapítvány közlése szerint munkájában azt a 17. században történt változást körvonalazza, amely a korábbi korszak jelentős családjainak eltűnésével, és új, nemesi rangot kapott családok feltűnésével jellemezhető. „A székelység története elszakíthatatlan része a magyarság történetének, és csak úgy maradhat az, ha a fiatal kutatók is elkezdik művelni a rendkívül alapos szakmai felkészültséget igénylő komoly kutatómunkát. Erre a pályázó messzemenően alkalmas, alapos képzettséggel és nagy elhivatottsággal rendelkezik” – értékelték az alapítványnál.
A csíkszeredai Veres Noéminek a gyógyszerészet terén végzett kutatását segítik az ösztöndíjjal. Munkája során a diákokat érő stresszel foglalkozik, eredményei pedig két vonalon járulhatnak hozzá a célkorosztály életminőségének javításához: az egyik a vizsgaidőszakba befektetett energia és szokások optimalizálása, mely által növekedhetne az egyéni teljesítmény, a másik pedig az egészségre káros tevékenységekre történő figyelemfelhívás, ami hosszú távon javíthatna a diákok egészségi és szellemi állapotán is.
A gyergyószentmiklósi Nagy Botond vegyészmérnök támogatásban részesülő kutatása a heterociklusos B-aminosavak előállításával foglalkozik, témája azért fontos és aktuális, mert közvetlen gyógyszeripari alkalmazásai lehetnek – írják az alapítvány közleményében. Ebben még rámutatnak, a pályázó igen járatos a témában, jó kutatócsoport tagja és más figyelemre méltó tudományos munkásságot tudhat maga mögött.
A kézdivásárhelyi Dénes Gabriella kutatásának célja feltárni a kolozsvári/belső-erdélyi zsidó közösségek kulturális és társadalmi életének identitásalakító koncepcióját, és rekonstruálni az Új Kelet hetilap irodalmi rovatában 1918 és 1940 között fellelhető, a saját és kívülálló csoportok számára közvetített identitásképet. A szintén kézdivásárhelyi Máthé László festőművész székely hősök képzőművészeti megjelenítése érdekében részesül az ösztöndíjban. A marosvásárhelyi Madarász Róbert-Rossinak az automatizálás és alkalmazott informatika terén végzett munkáját támogatják. Mint rámutatnak, a kutatása során kifejlesztett teljesítményelektronikai konverter, porlasztó berendezés és porlasztási technológia a Sapientia Műszaki és Humántudományok Karon zajló anyagtudományi kutatások eszköztárát egészíti ki. A sepsiszentgyörgyi Jakab-Péter Kinga orvostudományi kutatásának témája egy gyakori gyermekkori érdaganat, a veleszületett hemangióma non-invazív kezelési lehetősége.
A Székely Előfutár Alapítvány további hat pályázó munkájának értékességét dicsérő oklevéllel ismeri el. Ilyen oklevelet kap a csíkszeredai Sándor Cecília és Silló Ágota, a gyimesfelsőloki Fikó Dezső-Róbert, a székelykeresztúri Márton Hajnalka, a székelyudvarhelyi Fodor Szilvia és Szegedi Noémi-Kinga.
Az alapítvány ugyanakkor közli, hogy az előző évek ösztöndíjasai közül munkájukat sikeresen befejezték és az ezer dolláros ösztöndíjuk második részét is megkapják Páll Emőke, Sándor Hunor és Sipos Lehel.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
2016. április 6.
Betekintést nyújtani két roma közösség mindennapjaiba
Két fotótábor és két dokumentumfilm forgatása valósult meg a Hargita Megyei Kulturális Központ Romák közössége a vizuális művészeteken keresztül című projektjében.
A központ 2014-ben sikeresen pályázott a Norvég Alapnál, a projekt 2015 közepétől 2016 tavaszáig zajlott. Az eredményekről kedden sajtótájékoztatón számoltak be a központ munkatársai.
„Azt látjuk, hogy ez egy olyan téma, amely többet kéne szerepeljen a médiában, a közbeszédben. Számos előítélet kíséri, nagyon sok kérdés kapcsolódik hozzá. Azt vállaltuk ebben a pályázatban, hogy betekintést nyújtunk két roma közösség, két település mindennapjaiba, ablakokat nyitogatunk, a megértést, a megismerést segítjük elő, érzékennyé tesszük a társadalmat, és dialógust kezdeményezünk. Azt gondoljuk, hogy erre a művészet, a kultúra az egyik arra alkalmas járható út” – fogalmazott Ferencz Angéla, a kulturális központ igazgatója a pályázat kapcsán.
Silló Ágota projektfelelős ismertette a projekt lebonyolítását, melynek keretében Etéd és Csíkszentgyörgy községben szerveztek fotótáborokat, 13 erdélyi fotográfus részvételével. A táborokban készült fotóanyagból képeslapokat és naptárakat nyomtattak, ugyanakkor 30-30 fotót válogattak össze, amelyeket az adott településeken is bemutattak, és további kiállításokat terveznek belőlük.
A kulturális központ által meghirdetett Roma közösségek Hargita megyében című dokumentumfilm-pályázat nyomán két alkotás jött létre: a SpotFilm Stúdió egy csíkszentgyörgyi cigány lányról forgatott (rendező: Püsök Botond), a Rubin Stúdió pedig kőrispataki (Etéd község) családok mindennapjait mutatja be (rendező: Daczó Katalin, Berszán Árus György). A filmeket több nemzetközi filmfesztiválra is benevezték már.
A projekt lebonyolítására 55 ezer lejt kapott a központ. „Ez az összeg két tételből tevődik össze: 85 százalék Norvég Alap, 15 százalék pedig román állami finanszírozás. Ugyanakkor a projekt megvalósításához Hargita megye tanácsának támogatására is szükség volt, innen 10 ezer lejt kaptunk” – tájékoztatott a projektfelelős. A projekt záróakkordjaként április 8-án, a romák nemzetközi napja alkalmából a csíkszeredai Megyeháza Galériában a két táborban készült fotókból álló válogatást, valamint a két dokumentumfilmet tekinthetik meg az érdeklődők.
Péter Beáta
Székelyhon.ro