Frigyre lépni a szülőfölddel – Ides hazának szerelme. Sorsom hazámnak sorsa
Gróf Teleki Pál ülőalakos bronzszobrának balatonboglári avatásához annyi színt és derűt szállítottak a lengyelek, amennyi éppen elegendő volt ahhoz, hogy a súlyos lelki válságot megjelenítő szoborember ezer arcráncba összeszaladó vívódásának komorságát a tisztesség és becsület fényébe emeljék.
Az üde színt és hangulatot, a fiatalos derűt a Skomielna Czarna-ból, egy Krakkótól félszáz kilométerre fekvő apró hegyi településről Boglárra érkezett 50 tagú diák-fúvós zenekar tagjai, tanáraik és papjaik hozták. Részvételüket Kovács István költő, műfordító, az utóbbi időkig krakkói magyar főkonzul járta ki.
A lengyel ifjak erre az alkalomra repertoárjukba iktatták a magyar himnuszt is, mintegy engesztelésként azért a kisebb etikai incidensért, ami lengyelhonban a magyarokkal megesett: az egyik kisváros stadionjában a labdarúgó mérkőzés előtt a felnőttek zenekara „elfelejtette” eljátszani a magyar himnuszt. Mivel meg sem tanulták. És most Bogláron a lengyel becsületet is helyreállítandó nem csak a magyar himnuszt, hanem sokak által az első himnuszunknak tartott Mária-éneket is hallhattuk a gimnázium fúvós zenekarának előadásában. És, természetesen a lengyel állami himnuszt, és a himnikus hangulatú egyházi énekeket is.
A goral hegyi nép kötődése Balatonboglárhoz árnyaltabb annál, mint amit eddig mondtunk. A fúvós zenekart egy delegáció élén elkísérte ugyanis a gimnázium igazgatója, akinek az édesapja a lengyel hadsereg őrnagyaként a második világháború időszakában magyarországi közvetítéssel jutott ki Angliába. A lengyelek mostani jelenlétükkel hálájukat akarják leróni és köszönetüket kifejezni azért a magyar oltalomért és vendégszeretetért, amelyben országukat a nagy megpróbáltatásainak idején részesítették. Dr. Kovács Miklós balatonboglári polgármester mondja, hogy Teleki Pál 1939-ben személyesen is járt a balatonparti településen, Varga Bélát, a falu akkori plébánosát kereste, és azt mondta: „Te bátor ember vagy, fogadd be a lengyeleket. Korra, nemre, hitvallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül.” Ez a magyar-lengyel kapcsolatok alaptörténete. Varga Béla Országgyűlési képviselő és társai eleget tettek a miniszterelnöki kérésnek, befogadták nem csak őket, hanem a szolyvai tiszti táborban lévő franciákat is. „1944-ig, amíg a nácik le nem rohantak bennünket, ez így működött” – mondja dr. Kovács polgármester. „Ezen kívül működött Bogláron az egész időszakban egy lengyel gimnázium is. A kontinentális Európában akkor ez volt az egyetlen lengyel tannyelvű gimnázium. Állítólag Angliában volt még egy.”
Végigpásztázzuk a Teleki szobor Boglárra telepítésének történetét is. Az ötletet a balatonboglári Lengyel-Magyar Baráti Egyesület elnöke, Szőllősi Ferenc plébános fogalmazta meg. A boglári öreg cserkész, miután egyeztetett a budapesti Teleki Emlékbizottsággal, levéllel kereste fel a polgármestert. Arra kérte a város képviselő testületét, hogy fogadják be a Budapestről a hatóságok által előbb engedélyezett, majd kitiltott Teleki Pál szobrot. Ezzel a boglári események felpörögtek, a képviselő testület március 15-i rendkívüli ülésén 13 igen és egy ellenszavazattal a szobor befogadása mellett döntött. Majdnem egyöntetűen, pártállásra való tekintet nélkül. Ennek a gesztusnak nem csak helyi értéke van.
Kérdezem Szőllősi Ferenc plébános urat, hogy még milyen lengyel emlékeket őriznek Bogláron, mennyire ép még a háború idején kialakult kapcsolatok gyökérzete? Egyrészt élnek még a régi emlékezők. A temetőben lengyel sírokat is gondoznak. A templomban márványtábla emlékeztet a lengyelek boglári jelenlétére. A település lengyel kapcsolatai csupán a Rákosi-korszakban váltak tetszhalottá, de a mélyben akkor is éltek.
A város polgármestere szerint mintegy ötszáz lengyel család tartózkodott hosszabb időn át Balatonbogláron. Az átutazók, a Franciaország és Anglia felé távozók számát csak becsülni lehet.
A mostani lengyel vendégek között jelen vannak azok a 80 év körüli idős hölgyek és urak, akik egykor a boglári lengyel gimnázium tanulói voltak. Számukra gyerekkorukat és ifjúsági éveiket idéző ez a szoborállító ünnepség. Valósággal beleszépülnek az emlékekbe. Ezt viselkedésükön, arckifejezésükre kivetülő lelkiállapotukon lehet érzékelni. Ez az az állapot, amikor a lengyel honi goránok fiataljai, a magyar cserkészek, az egykori balatonboglári lengyel diákok, a helyi lakosság egésze, és a Teleki-ügyet felvállaló választott vagy kinevezett hivatalviselők együvé tartozóknak érzik magukat. Az ünnep felemelő pillanataiban meg is feledkeznek a történelmi tényeket egyoldalúan eltorzító, a magyarságot megalázó, és ennek múltját a valójából kiforgató politikai botránysorozatról, amelyre a budapesti sajtóban és a hivatalok bizonyos szintjein került sor a szoborállítás miatt.
Már az ünnepi ceremónia közben belelapozok a Polonia Wegierska lengyel-magyar nyelvű folyóirat friss számába. A magyarországi lengyelek havi lapja a belső címoldalon nyílt levelet közöl a Magyar Köztársaság hatóságaihoz és a magyar társadalomhoz.
„Különféle hírek érkeznek Lengyelországba Teleki Pál néhai magyar miniszterelnöknek a magyar történelemben játszott szerepével kapcsolatban kibontakozott széles körű vitáról. Nem csodálkozunk ezen. Ellenben erősen felháborított bennünket az, hogy Budapest Fővárosi Közgyűlése visszavonta gróf Teleki Pál emlékművének budapesti felállítására kiadott engedélyt. Ezért a volt lengyel katonai internáltak és polgári menekültek, a magyar iskolák és felsőfokú tanintézetek egykori lengyel tanulói és hallgatói nevében, akik a II. világháború idején öt évig Magyarországon éltek, továbbá a lengyelországi lengyel-magyar baráti társaságok sokezres serege nevében kötelességünknek érezzük, hogy nyilvánosan megszólaljunk.
Számunkra, lengyelek számára Teleki Pál olyan személyiség, akinek nagyon sokat köszönhetünk. 1929-ben, mint a magyar kormány feje a hitleri Németország hatalmának ismeretében egyáltalán nem lett volna kötelessége Lengyelországra gondolni. Hiszen annyim más állam tehetetlenül nézte a lengyel tragédiát. Teleki miniszterelnöknek mégis volt bátorsága, hogy kiálljon védelmünkben, és megadjon minden segítséget. Most mi állunk ki az ő védelmében.”
Az Iga Sikora-Zeisky lengyel és Józsa Péter magyar újságírók szerkesztésében megjelenő lapban közölt Nyílt levél lélekbe markolóan ecseteli, hogy a hitleri terrortól meggyötört egész akkori Lengyelország miként tekintett Magyarországra, mint szigetre a német nagyhatalom tengerében, a nyugalom és barátság szigetére, ahol menedékre és biztonságra találtak, és ahol lengyel nemzeti értékeiket megbecsülés övezte. Ennek a történelmi momentumnak a felidézése során kiemelik: „Szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy Teleki miniszterelnök kormánya teremtette meg a feltételeket sok ezer zsidó származású lengyel menekült magyarországi túlélése számára.”
Hogy fér ez össze azzal – egyébként teljesen történelmietlen – „feltételezéssel”, hogy Teleki miniszterelnök szerepet játszott volna, illetve előkészítette volna a zsidó holokausztot, miközben tízezernél több lengyel állampolgárságú zsidót ment meg a biztos haláltól?
Balatonboglár egykoron a lengyelek, most az őket mentő Teleki Pál tudós és magyar államférfi menedékhelyévé vált. Ez a látszat, mert Teleki Pál budapesti száműzetése pillanataiban lelt olyanok tudatában és lelkében is otthonra, akik eddig keveset, vagy semmit sem tudtak róla. Bizonyság rá a mostani balatonboglári ünnepi gyülekezet is, mert az itt lévők között a helybélieken kívül ott láthattuk az európai kontinens reprezentáns magyar személyiségeit és közembereit, a Nyugat-Európában élő Teleki-rokonokat, magyarhoni Országgyűlési képviselőket, hivatalviselőket, a cserkészeket, alapítványok és egyesületek tagjait. Az ünnepségen még háromszéki cserkészekkel is találkoztam.
Dr. Kovács Miklós balatonboglári polgármester nagy nyomatékkal emelte mondandója csattanójává azt a gondolatot, hogy gróf Teleki Pál bronzszobra Balatonbogláron örökös otthonra talált, és ha bárki más Teleki Pál emlékműállítás szükségét érzi, erre a műalkotásra ne számítson. Alkottassanak új Teleki-szobrot, vagy állíttassák fel ennek a mását. Az eredeti a helyi tanács képviselő testületének döntése és a Teleki Emlékbizottság ünnepélyesen aláírt adománylevele szerint az övék.
Csicsery Rónay István, a Teleki Emlékbizottság elnöke mondta ünnepi beszédében, hogy a Balatonbogláron elhelyezett Rieger Tibor-alkotást a Teleki Pál szobrok sora követi majd.
Akiknek pedig máig sem volt alkalmuk és érkezésük, hogy megismerkedjenek azokkal a történelmi tényekkel, hogy ki volt gróf Teleki Pál, olvassanak bele azokba az ünnepi beszédekbe és üzenetekbe, amelyeket lengyel személyiségek mondtak el Balatonbogláron, illetve Varsóból vagy Londonból postáztak. Egy tűz mellett azt is megtudhatják, hogy lengyel értelmiség és a köztudat milyennek véli a magyarságot. Ez nagyon fontos, mert a becsület és tisztesség morális értékeit felsorakoztatva olyan mércével mérnek bennünket, amelynek újabb és újabb kiérdemlése felé lesz alkalmunk még a mostaninál is bátrabb lépéseket tenni.
Bakos István, a Teleki Emlékbizottság titkára a szoborállítás gáncsoskodásait temetve mondta, mikor a nyolctonnás süttői márványtalapzatra rácsodálkoztunk, hogy ennek a kőtömbnek az elhelyezésével az ő szívéről is ekkora kő esett le.
A miénkről is. Mert folyamatosan szégyelltük magunkat mi is, akik feje fölött a magyar alkotmány nem fedél, hanem, jobbik esetben is, egyelőre ennek eresze alá – erdélyiesen a csepegés alá –férhetünk be. Van egyéb is, ami miatt szégyenkeznünk kellet – illetve kell. Egy szűk kör, egy fővárosi kis csoport Teleki Pál elleni randalírozása és szánalmas hadakozása közben mi is hallgattunk. Az erdélyi írott és elektronikus sajtóban alig van nyoma annak, hogy az erdélyi ember tisztességét, becsületességét és emberi tartását szimbolikusan is megjelenítő és történelmileg hitelesítő személyiség ellen nemtelen támadás indult. Megfeledkeztünk Erdély múlt századi történelmének tanulságairól, Erdély egy részének rövid ideig, de hatását tekintve máig is érzékelhető nemzeti, gazdasági, szociális és kulturális felemelkedéséről, amelyben Teleki Pálnak nem csak származása, építő munkássága játszott szerepet, hanem az ő irányítása alatt elkészített „térképpel írott történelem” is. (Rónay András)
Eddig vigasztalhattuk magunkat azzal, hogy lengyel nemzet akkor is létezett, amikor fővárosában mások voltak hangadók. A franciák is, a lengyelek is telepítettek árnyékkormányokat más országba. Más országok nyújtottak számukra menedéket, akárcsak Boglár, a Balaton partján a lengyelnek egykoron –Teleki szellemiségének most. A kitoloncolt szellemiség minden esetben újra visszahódította a fővárosokat. Ez történelmi evidencia.
Balatonbogláron a sajtóértekezleten kérdeztem meg, hogy mikor lesz Budapesten Teleki-szobor, amikor egyesek, ott, képletesen, éppen a Wass Albert szobrát döntögetik. Nem azt kérdeztem, hogy lesz-e szobor. Hanem azt, hogy mikor lesz. Mert ez csak idő kérdése.
2004. április 9.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma