Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sikó Olga
2 tétel
2014. október 4.
Magyar Nyelvőr Díj Péntek János professzornak
A Kultúrpalota kistermében első alkalommal adták át pénteken a Magyar Nyelvőr Díjat, melyet Péntek János nyelvészprofesszornak ítéltek oda. A határon túli magyar nyelvet oktatóknak kiosztott díjakban a kolozsvári nyelvészprofesszor egykori tanítványai részesültek.
A Magyar Nyelvőr Alapítvány célja a magyar nyelv megőrzését, kutatását, ápolását szolgáló törekvések támogatása. Hagyományteremtő jelleggel pénteken olyan személyeket díjaztak, akik a legtöbbet tettek a magyar nyelv ápolásáért. A határon túli magyarok közül a Magyar Nyelvőr Díjat, az aranytalapzaton álló gravírozott tollat és a díjjal járó háromszázezer forintot Péntek János nyelvészprofesszor vehette át ünnepélyes keretek között. Amint Kiss Róbert Richard kuratóriumi elnök, az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének előadója méltatásában jelezte, az nem volt kérdéses, hogy a határon túliak munkáját elismerő idei nagydíjban a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke részesüljön, akinek tudományos munkássága kiterjed a nyelvtudomány több ágára, de interdiszciplináris nyitottsága révén más tudományok területére is. Az anyaországi díjazottak között dr. Balázs Géza professzor és dr. Tóth Etelka főskolai docens neve hangzott el, számukra majd ott szerveznek díjátadási ünnepséget.
Az alapítványt olyan tenni akaró emberek hozták létre, akiknek meggyőződésük, hogy a magyar nyelv az kincs. Életrehívói és támogatói mindenekelőtt a határon túli magyarokat szeretnék támogatni, mint többször is elhangzott, a díjak mellett fontosnak tartják az anyagi támogatást, mely a tudományos kutatások területén elengedhetetlen. A magyartanároknak járó Fáy András- emlékérmet harmincezer forint kíséretében Sikó Olgának, Murvai Évának és Soós Katalinnak nyújtották át.
Szörényi Péter kuratóriumi tag bemutatta Kiss Róbert Richard nyelvészeti kézikönyvét, A fantasztikus nyelv címűt, melynek egy-egy példányával a jelenlévők is gazdagodhattak. Dobos Imre pedig könyvcsomagokat adott át a magyarul tanuló diákoknak.
Az alapítvány munkatársai nevében megköszönték Tuzson Bence országgyűlési képviselő támogatását, de elhangzott Hídvégi Balázs és Keszler Borbála professzor neve is az anyagi, illetve szakmai segítségnyújtás kapcsán.
A kuratóriumi elnöktől megkérdeztük, hogy miért választották a díjátadó színhelyeként a marosvásárhelyi Kultúrpalotát. Kiss Róbert Richard elmondta, hogy a szívükhöz igencsak közel álló szép szecessziós épületre a díjazottak személyétől, illetve lakhelyétől függetlenül esett a választás.
Péntek János nyelvészprofesszor köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy több évtizedes munkássága során – az 51. tanévet kezdte az idén nyugdíjasként – az anyanyelvápolást, a tanári pályát, a közösség és szakma iránti elkötelezettséget tartotta elsőrendűnek, valamint az anyanyelv erdélyi történeti értékeinek megtartását. Fontosnak nevezte a marosvásárhelyi díjátadó helyszínét is, mely Aranka György nevével társítható az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság kapcsán.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 14.
Kincs a birtokunkban
Meghatóan szép ünneppé tették a magyar nyelv napját a marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskolában. A könyvtárban reggeltől délig követték egymást a kihelyezett irodalomórák, a felolvasómaraton, ünneplőbe öltözött diákokkal, akik maguk választották ki és mutatták be az anyanyelvről szóló szövegeket. A közismert vagy kevésbé ismert versek, prózai írások mellett először hallott szövegek is megszólaltak, s a diákok az idei könyvvásárra megjelent legújabb köteteket is kimazsolázták. Ahányan voltak, annyifélét választottak, alig néhányan hozták ugyanazt. És ahogy felolvasták, kifejezően vagy kicsit botladozva kirajzolódott, hogy mi mindenre alkalmas a magyar nyelv, lehet a legfinomabb humor, a játékosság, a fennköltség, a súlyos gondolatok, a drámaiság, a legmélyebb érzelmek és gondolatok, a tudományos igazságok kifejezésének az eszköze.
Eddig is tisztában voltak a magyar nyelv szépségével és egyediségével, de a legjobban tetsző szöveg kiválasztása során még inkább meggyőződtek arról, hogy milyen kincs van a birtokukban – mondták a IX. C osztály diákjai, Gáspár Orsolya, Bajnoczki Zsuzsanna és Székely Ferenc. Tanáraik pedig, Sikó Olga és a következő kilencedik osztállyal a könyvtárba érkező Murvai Éva azt nyilatkozták, hogy örülnek ennek a lehetőségnek, amit a diákok komolyan vettek, s a válogatás során szembesülhettek az anyanyelv fontosságával és szerepével. A felkészülés érzelmi kötődésüket erősítette, s azzal, hogy gyakorolni kellett a hangos olvasást, fejlesztette előadókészségüket is.
A felolvasómaraton kisebbek és nagyobbak körében a könyvtár mellett az osztályokban is zajlott.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)