Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sikó Endre
1 tétel
2013. november 27.
Szabadlábon Bölön polgármestere
Másfél órás tárgyalás és egyórás fontolgatás után tegnap szabadlábra helyezte Bölön polgármesterét, testvérét és annak fiát a megyei törvényszék. A helybeli rendőrökkel múlt szerdán tettleges konfliktusba keveredett Sikó Imre, Sikó Endre tanácstag és ifjabb Sikó Endre csütörtökön került őrizetbe, pénteken pedig előzetes letartóztatásba, ami ellen óvást nyújtottak be. Érveiket a háromtagú bírói testület elfogadta, ezentúl szabadlábon védekezhetnek az ellenük folyó eljárás során. A három vádlottat rendőri kísérettel, bilincsbe verve vezették be a tárgyalóterembe a sepsiszentgyörgyi rendőrségi fogdából, és a teremben – a családtagok, barátok, más polgármesterek, valamint az újságírók mögött – több rendfenntartó is ült. Három ügyvéd érvelt szabadon bocsátásuk mellett: felhozták a falujukban évtizedek óta tevékenykedő vádlottak békés előéletét, az összetűzés nézőpont szerint vitatható részleteit, még az Európai Emberjogi Bíróság elveit is, majd az ügyészség képviselője kapott szót, aki a konkrét veszélyekre – a verekedésbe torkollt vitára, az elöljárók önkényeskedésére és az eset társadalmi visszhangjára – hivatkozva kérte az óvás elutasítását. Rövid visszavágók után a vádlottakat kérdezték, akik szabadon bocsátásukat kérték. Sikó Imre polgármester elmondta: hibásnak érzi magát, mert besétált egy csapdába; felhozta, hogy 34 éve áll a község szolgálatában, és nem tudja, hogyan vált közveszélyessé, hiszen az ügyészség telefonhívására azonnal jelentkezett, egészségügyi kezelését is elhanyagolva. Sikó Endre tanácstag is bő három évtizedes munkáját, valamint szívbetegségét említette: a két rendőr összesen nincs annyi idős, mint ő, hogy tudta volna megverni őket? – kérdezte, és hozzátette: jóhiszemű volt, és szégyelli, hogy átverték. Az igazság ki fog derülni, de legjobban a fiát sajnálja, akinek annyi a bűne, hogy a földön heverő apja segítségére sietett, félrelökve az útban levő rendőrt. Ifjabb Sikó Endre egy európai uniós pályázatra hivatkozva kérte szabadlábra helyezését, ezzel ugyanis csak félig készült el. Ezzel a tárgyalás befejeződött, a bíróság visszavonult, a vádlottakat elkísérték. Egy óra múlva újra kinyitották a termet, és kihirdették az ítéletet. A hátsó kapun hagyták el a törvényszéket, és távozása előtt Sikó Imre a járdán úgy nyilatkozott, hogy előre előkészített csapdának tartja a történteket. Azért mentem a rendőrőrsre, hogy tisztázzuk a felmerült kérdéseket – közölte, a dulakodást pedig a következőképpen összegezte: „Azt hiszem, többet kaptunk, mint amennyit adtunk.” Azt is elmondta: sem őt, sem a bátyját nem hallgatták még ki sem a rendőrségen, sem az ügyészségen. A rendőrség csak annyit tett, hogy végrehajtotta az ügyészség utasításait – jelentette ki Ion Popa megyei rendőrparancsnok, sérelmezve, hogy az általa vezetett intézményt említik mindenütt. Hangsúlyozta: az utóbbi években nőtt a közbiztonság a megyében, jóval kevesebb az erőszakos cselekedet, a bűntény, a rendőrség végzi a maga dolgát. A bölöni rendőrök is a törvények szigorú betartását tartották szem előtt, innen is ered a feszültség; a konfliktus kivizsgálására és a helyzet felügyeletére külön csoportot neveztek ki, bár a polgármester még nem tett panaszt a rendőrségen. Az önkormányzati ingatlanban lakó bölöni rendőr át fog költözni a rendőrség tulajdonában levő lakásba, de áthelyezéséről nincs szó, habár ő sem érzi magát nagyon fényesen – azt azonban nem a polgármesteri hivatal fogja eldönteni, hogy hol teljesít szolgálatot. Popa közölte: ma reggel harmincnál több panaszt nyújtottak be a bölöni rendőrök ellen, ezek megalapozottságát mind ellenőrizni fogják. A hirtelen panaszáradatról a tegnapi tárgyaláson az ügyész is beszélt: szerinte furcsa véletlen, hogy a szerda esti konfliktus után ennyi embernek egyszerre akadt kifogásolnivalója a rendőr munkájával kapcsolatosan.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)