Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sikó Béla
2 tétel
2013. április 4.
Fába vésett, szavak szórta történelem
Balázs Antal nyugalmazott néptanítóról, a Nyikó mentéről Háromszékre házasodott pedagógusról, művelődésszervezőről, népi faragómesterről, vőfélyről sokat hallottak olvasóink. Ebben az esztendőben éppen kerek fél évszázada annak, hogy „háromszékivé lett”.
1963-ban nevezték ki a mikóújfalusi iskola igazgatójának, ahol tíz esztendőt tanított. Ebből az alkalomból köszöntötték az iskola pedagógusai, ezen a találkozón beszélgettünk vele. Hogy az iskola névadójával, Fejér Ákossal közösen rendezték a régi tanoda udvarának sokat emlegetett sportpályáját, érthető, az azonban a beszélgetés során derült ki, hogy kollégaként Fejér Ákos minden nagy külföldi biciklis útján részt vett, a müncheni olimpiára induló csapat élén neki kellett pedáloznia, hiszen Fejér Ákos lába megsérült. Kerek tíz esztendőt tartó tanítóskodás után helyezték pionírházi oktatónak. A sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskola tanítójaként vonult nyugalomba. A nyugalminak alig nevezhető több mint egy évtized is meghozta-hozza hasznos gyümölcseit.
A szabadságharc emlékére
– Ötletesnek és szellemesnek nevezhetőek azok a faragványok, amelyek révén téged ismernek. Ötleteid ugyanannyit érnek, mint maga a faragvány, amelybe belevésted és az avatók alkalmával megmagyaráztad azok üzenetét! Én ebben látom a határokon túlra nyúló faragott alkotásaid értékét.
– Nem titok, hogy megragadtam a történelmi eseményeink, évfordulóink nyújtotta alkalmakat – kezdte az életének 77. évét taposó mester. – Ilyen a szabadságharc emléke is. Nem kisebb helyen idéztem ezt kopjafával, mint Monokon, Kossuth Lajos szülőhelyén. Sepsiszentkirályban egy 1802-ben épült székely ház gerendáját ajánlották fel nekem nyersanyagnak. Beugrott az ötlet: hiszen Kossuth is abban az esztendőben született! 2002-ben, a 200. évfordulóra elkészült emlékkopjám. Monok központjában szentelték fel a művelődési ház előtti parkban. Utam alkalmával tudtam meg, hogy Kossuthot tulajdonképpen a Monok melletti Golop határában szülte meg édesanyja egy forrás közelében. Bizonyára Monokon anyakönyvezték, s így azt tartják szülőhelyének. Beszélgetés közben jutott eszünkbe, amit néhai Mike Bálint dálnoki református lelkész mondott, hogy állítólag márkosfalvi Barabás Miklóst, a nemzet festőjét is Dózsa falujában szülte dálnoki származású édesanyja. Onnan vitték szekérrel Márkosfalvára, ott jegyezte be az anyakönyvbe a falu kálvinista papja, s szülőhelyéül így Márkosfalvát jelöli a történelem. – Hazafelé – folytatta Balázs Antal – a monoki emlékkopja kicsinyített mását a debreceni nagy református templomnak adományoztam, hiszen Kossuth kötődött Debrecen városához, már éltében a város díszpolgára volt. A kopját az oratóriumban helyezték el. – Ha a kötődésről nem tudtál volna, a hajdúváros számára készült emlékkopja sem készülhetett volna. Egy alkalommal a Békés megyei Földesen találkoztunk a Kárpát-medencei vőfélyek találkozóján, ahol mint visszatérő vendég voltál jelen... – Ott is a művelődési ház előtt áll egy kopjám ama neves vőfélyek emlékére, akik már kidőltek a sorból. Arra helyezik el az emlékezés virágait a hagyományos földesi találkozókon. Ilyen volt például az általam nagyon tisztelt kézdialmási Kovács Dénes bátyám, a hagyományőrző vőfély és faluismerő.
Évszámoktól súlyos a nemzet kopjafája
– Térjünk haza. Egyik nagyon szellemes és értékes alkotásod a nemzet kopjafája. Hogyan született meg ennek a gondolata?
– A tulajdonképpeni prototípusa Mikóújfaluban áll. Áldott emlékű Kónya Ádám tanár úrral ötlöttük ki közösen. Színes bevésett évszámok jelzik a magyar nemzet győzelmes csatáinak esztendeit és gyászos veszteségeinek évszámait, hogy tartsák ébren a számok az emlékezetet! Több is készült már belőle, mert hála Istennek, nincsen olyan hely a magyarok lakta területen, ahol ez ne érné el a célját. A sepsiszentgyörgyi unitáriusok kapcsolatban állnak a délmagyarországi Csólyospálossal, oda is készült egy ilyen emlékkopja. Két egyforma kopját rendelt Székkutasra Rostás János is, aki a magyarországi rendszerváltáskor szabadult fogságából. Faragtam kopjafát a magyarországi kollektivizálás két halálos áldozatának, a székkutasi Fehér Gárda tagjainak, akiket a Szegedi Csillagbörtönben végeztek ki (1951), és nyugvóhelyük sem ismert. A nemzet kopjafája áll Mikóújfalu két testvértelepülésén, a Kecskemét közeli Balószögön és Bálványoson. A Budapest-ferencvárosi Futball Klub helyezte el azt az emlékkopjámat, amelyet a 2011-ben elhunyt aranylabdás Albert Flórián, a nemzet sportolója emlékére készítettem. – Sepsiszentgyörgy második otthonod lett, történelmi emlékkopjákkal állítottál emléket a Székely himnusz szerzőpárosának, a negyvennyolcas kormánybiztos Berde Mózsának. Egyik csúcsteljesítményed a megyeháza mögötti park kopjasora, mely a tizenhárom aradi vértanúnak állít méltó emléket.
– A vértanúk emlékkopjája önálló gondolat volt. Azon elmélkedtem október 6-ra gondolva, hogy van-e még olyan nemzet Európában, amelynek tizenhárom magas rangú katona vértanúja legyen, köztük tábornok is, akik bár nem is voltak mind magyarok, de érzelmileg magyaroknak érezték magukat, elkötelezték magukat a magyar nemzet ügye, a forradalom mellett. Ha egy más nemzetnek tizenhárom ilyen rangos vértanúja lenne, tizenhárom olyan magas emléket állítottak volna nekik eddig, mint legalább a kolozsvári Avram Iancu-szobor vagy a párizsi Eiffel-torony! Ennek az emléksornak itt, Sepsiszentgyörgyön helye van. A helyszínt is én ajánlottam a polgármesternek, aki jónak találta, hiszen ha a megyeháza Gábor Áron Terme a háromszéki forradalom alfája, akkor a tizenhárom vértanú kopjasora méltán lehet annak ómegája. Kiváló hely egy állandó emlékpark számára. Már arra is gondoltam, hogy ott lenne a helye Váradi József és Bartalis Ferenc 1854-es vértanú emlékkopjáinak is. Harmincéves kocsimmal is eljutottam Debrecenbe, meg ahova akartam, örvendek, hogy maradandót és szépet tudok magam mögött hagyni. A Berde Mózsa-kopjafát is csak azért faragtam, mert ő egy olyan hálás lelkű unitárius ember volt, akit nem szabad elfelejteni, hisz azóta sem született hozzá hasonló egyetlenegy sem! Ő a miénk, és nem várhatjuk, hogy más állítson emléket neki. Mert ki találta volna ki, hogy menjek el Aradra, és onnan, ahol a bitófák álltak, hozzak véráztatta földet, s belehelyezzem egy-egy dióhéjba, majd beillesszem az emlékkopjákba az erre felhagyott és lezárt üregbe? S ami a fő: ebből több mint 150 darabot készítettem, és azt mind-mind elajándékoztam azoknak, akik megérdemelték, érezték ama csekélységnek a súlyát. Ez egy megújuló gondolat volt, akárcsak a 64 vármegye rögei, amelyeket az országzászló-talapzatokban helyeztek el a bécsi döntés után. Ami pedig a Székely himnusz faragott emlékművét illeti: hadd ismerjék meg az ott elhaladó diákok, a sepsiszentgyörgyiek himnuszunk eredetét, melyet az utóbbi években immár szabadon és mindig éneklünk, mert tudnunk kell, hogy a nehéz időkben oda kimenekülő magyarok énekelték először a Budai-hegyekben, majd pedig egy női kórus 1922-ben és az azt követő években. Legalább ennyire fontos az, amit a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom mellett felállított kopjasor közvetít, mely öt lángoló lelkű evangélikus nagyunk emlékét őrzi: Apáczai Csere János, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Reményik Sándor és Bartalis János. A református nagyok kis emlékkopjáit a szemerjai eklézsiának faragtam meg, az unitáriusokét pedig a templom lépcsőházában tekintheti meg bárki. Fejfa- és kopjamentő akcióim során nagy szorgalommal, akarattal és készséggel jutottam el Kalotaszegre is, hogy megismerhessem, restaurálhassam az ottani népi fejfákat.
A vár lábánál
– Szólj arról a munkáról, amit itthon, Sepsiszentgyörgyön vállaltál, hogy megmented, felújítod a református vártemplomot körülölelő emlékkopjasort, hogy megújulva várja június 22-ét, a nyár kezdetét, amikor megáldják-megszentelik.
– Ez egy nagy és ugyanakkor nemes munka. Sok régi kopja megérett a megújításra. Olyanra is leltem, amelynek tetejében fészket rakott egy madárka. A mélyedést gipsszel tömték be, hogy védjék a fát. Amikor kibontottam, megtaláltam a kis fészket! Nem tolakodom a mentőmunkában. Egyelőre a gazdátlanokat újítom fel, mert már ilyenek is vannak. Nem is tudtam, hogy a kopjasorban álló síremlék Sikó Béla nyugvóhelye, aki a város rendőr alkapitánya volt, tagja a város díszpolgári küldöttségének, amely meglátogatta Turinban az agg Kossuth Lajost. Kopjafája is kuriózum, néhai Kisgyörgy Benjámin faragta, akinek az ótemetőben is több kopjafája látható. Kanyó Albert református gondnoktól tudom, ösvényt is készítenek a kopjasor előtt, hogy könnyen lehessen bejárni a köröndöt. Munkám bőven van, örvendek, hogy dolgozhatom illyefalvi műhelyemben. Most két szép faragott emléken dolgozom: mindkettő meglepetésadomány. Az egyiket a fennállásának 45. évét ünneplő Mikó-kollégiumi tánccsoportnak szántam, lányom is táncos volt, a másikat pedig a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközséghez érkező holland küldöttségnek, mely nem egy alkalommal nyújtott segédkezet ennek az eklézsiának.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).
2014. augusztus 2.
A román betörés – Sepsiszentgyörgy az első világháború idején – (5.)
A megszállás
Az 1916-os év második felének eseményeiről, a román megszállás történetéről, a városigazgatás elrománosításáról, a pusztítás mértékéről elsősorban a már említett polgármesteri jelentés alapján vizsgálódhatunk. Minthogy Bálint Dénes polgármester is elmenekült, személyes élményei az otthon történtekről nem lehettek, csupán mások elbeszélése alapján rekonstruálhatta a város idegen megszállás alatti életének mindennapjait.
Az otthon maradt lakosság társadalmi, szociális állapota szerint három csoportba sorolható: legtöbben idősek, beteg emberek, akik nem vállalhatták az igen fáradságos és hosszú utazást, a többiek kötelességtudatból (orvosok, ápolók, tanítók), míg mások tulajdonuk védelmében maradtak otthon. A harmadik kategória különböző deklasszálódott (csőcselék) elemből állt, kik nincstelenségük okán úgy érezték, nincs féltenivalójuk a megszállóktól. Ez a réteg a megszállókkal és a szomszédos települések román lakosságával együtt leginkább tehető felelőssé a rablásokért, fosztogatásokért.
A román csapatok 1916. augusztus 28-án éjjel törtek be Háromszék területére. Több irányból jöttek, az Ojtozi- és a Bodzai-szoros felől egyaránt. A Tatár-szorosnál, Kisbotánál, a Musa-telepen lévő, mindössze 40 fős őrséget fogságba ejtették, Bodzakraszna-telepet felgyújtották.
Az ellenség Sepsiszentgyörgyöt 1916. szeptember 2-án délelőtt fél tizenegykor harc nélkül szállta meg. Lovas csapatokkal érkeztek Mironescu százados parancsnoksága alatt. A kórház személyzete fogadta az érkezőket, és háborús szabályoknak megfelelően hadi célokra felajánlotta az intézmény szolgálatait, ugyanakkor a békés polgári lakosság testi és vagyoni oltalmát kérte. Mironescu válaszában hangoztatta, hogy a civilizáció nevében jöttek, nem pedig lopni, rabolni és gyilkolni, s hogy katonai küldetésüket teljesíthessék, felhívta a lakosság figyelmét, éljenek nyugodtan ugyanúgy, mint eddig tették. Megnyugtatta a lakosságot, hogy amennyiben a katonaságot nem inzultálják, nem fogja őket bántódás érni.
A polgármester értékelése alapján Mironescu kijelentését a városban történt sajnálatos események megcáfolták. Szeptember 3-án a megszállók hirdetményt tettek közzé Sepsiszentgyörgy igazgatására nézve. A vagyonbiztonság felügyeletével Császár Lajost és Sikó Bélát bízták meg, aki a katonai parancsnokságnak tartozott engedelmességgel. A rend megszilárdítása érdekében a lakosság szabad mozgását szabályozták. Tilos volt a várost elhagyni, a postához, vasúthoz, gyárakhoz közelíteni. Este 8 óra után mindenkit letartóztathattak, aki az utcán járkált.
A katonaság és a lakosság közötti kapcsolatra jellemző, hogy azokkal, akik az új hatalommal együttműködtek, és segítségére voltak, jól bántak, sőt, a rablott holmiból is részesítették őket. Ellenben a vagyonukat védelmező és a katonaságnak szolgálatot nem teljesítő egyénekkel szemben brutálisan jártak el, kínozták, ütötték, verték őket. A városi tanács tagjai közül senki sem maradt otthon. A polgármester Szilágyi György fogyasztási adókezelőnek a városháza kulcsát átadta és megbízta a város érdekeinek képviseletével. A bevonuló román hatalom nem tartotta tiszteletben a megbízatást, hanem a hirdetmény értelmében Császár Lajost polgármester-helyettesnek, Sikó Bélát rendőrkapitány-helyettesnek nevezte ki. Szeptember 20-án Alemann Ilarie keresztvári tanítót ültették a polgármesteri székbe. Szeptember 29-én Guimon Györgyöt rendőrkapitánnyá tették. Dr. Barabás Sándort városi orvosnak, Kovács Ferencet útbiztosnak, Sikó Lajost írnoknak, Botos Istvánt és Serester Gyulát városi szolgának nevezték ki. Megszervezték az éjszakai őrséget is.
Szabad rablás, fosztogatás
A polgármesteri jelentés kitér a rendfenntartás és a vagyonvédelem, a megszállók által többször is hangoztatott, de be nem tartott ígéretére, nyugtázva a szomorú valóságot, azt a soha nem pótolható veszteséget, amit az elmenekült lakosság elszenvedett nem csak a katonaság, de a környékről (Előpatakról, Árapatakról, Hidvégről) beözönlő román lakosság részéről is. Mindezt csak tetézte az otthon maradt nincstelen csőcselék fosztogatása. A szabad rablás áldozatául esett csaknem minden üzlet és a családok otthon hagyott vagyontárgyai: ágynemű, ruhanemű, élelmiszer, szemes termés, a sertés- és baromfiállomány tetemes része.
Az alispáni értékelő a helyi románság és a bevonuló csapatok közötti együttműködést emelte ki. A megszállók által rendezett örömünnepélyeken közösen ültek diadalt. A helyi románok részt vettek az elmenekültek javainak kifosztásában, segédkeztek a középületek, gyárak, gabonaraktárak feltörésében. A román papok és tanítók pedig a lopásokban és a fosztogatásokban élen jártak. A közösségi emlékezés jelképei sem maradtak érintetlenül. A köpeci ‘48-as honvédemlékoszlopot meggyalázták, összetörték. A hadsereg éreztette hatalmi pozícióját és Nagy-Románia eljövetelét hirdette. Kijelentették, hogy Erdély az övék, a magyar uralomnak ezzel vége. A magyar feliratokat lefestették. A román megszállás alatt két tűzeset történt Sepsiszentgyörgyön: a Vasút utcában Incze Béla háza hamvadt el, a Neumann-tagban pedig a ház, a csűr és szalma esett a tűz martalékául. A hatóság egy halálos kimenetelű erőszakcselekményről szerzett tudomást: egy 70 éven felüli asszonyt, Klosz Józsefné Császár Teréziát két román katona gyilkolta meg. Túszokat tartottak fogságban, de az ellenség menekülésszerű visszavonulásakor ezeknek sikerült megszökniük. Gocsman Györgyné lányával és Poenár Silvester a román katonasággal együtt távozott a városból. Oláh János, Daragics Ilyés és Csatlós Mihály helybeli lakost mint hajcsárokat az ellenség magával vitte. A polgármesteri hivatal irattára és berendezési tárgyai sértetlenül maradtak, de az írógépeket és egyéb apróságokat elvitték. Az anyakönyvek, kataszteri birtokívek nem károsultak. A számadásokat és a városi pénztár tartalmát meneküléskor magukkal vitték. A gyárak közül a szeszgyárak, a likőr- és rumgyár berendezései jórészt épen maradtak. Az italgyárak késztermékeit azonban teljes mértékben elfogyasztották, vagy használhatatlanná tették.
A Kuppferstich-féle gyár szesztartályát felgyújtották, a piactéri épületek nagy szerencséjére azonban az nem robbant fel. A szövőgyárból a kész termékek nagy részét a román betörés előtt elszállították, a megmaradt részt a románok vitték el. A berendezés sértetlenül vészelte át a megszállást. A malmokból a szíjakat vitték el. Az Első Székely Műmalom R. T. szerkezetét teljesen széthordták, alkatrészei szanaszét hevertek az udvaron. A dohánygyárból a hirtelen távozás miatt csak hat-hét vagon dohányt tudtak elszállítani a román megszállók.
A közintézmények, mint a Székely Nemzeti Múzeum, a Székely Mikó Kollégium, a tanítóképző, a polgári iskolák, a női ipari iskola, az elemi iskola, a kórház csak kisebb károkat szenvedett. A rablás és fosztogatás már szeptember 5-én megkezdődött, s a románok kivonulásáig tartott, és leginkább a magánlakásokat érintette. Közben a városba ellenőrzésre érkező tisztek intézkedései következtében szünetelt ugyan a pusztítás, mihelyt azonban a magas rangú katonák távoztak, az itteni tisztek vezetésével folytatódott a fosztogatás. Sepsiszentgyörgy a közeli, előpataki, árapataki és hidvégi románok rablásaitól szenvedett leginkább, az ottaniak annyira mohón és gátlástalan módon fosztogattak, hogy ezt még a katonák is megsokallták, és kiűzték őket a városból.
Cserey Zoltán
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)