Katona Tamás magyar államtitkár nyilatkozata optimista volt, kifejtette, hogy a magyar-román viszonyt átmenetinek tekinti, mert c nem engedheti meg magának az elszigeteltséget és a jó magyar-román együttműködésnek van gyakorlati lehetősége. A határkérdésben megismételte a magyar álláspontot: a Helsinkiben elfogadott egyezményben mindkét ország lemondott a határok erőszakos megváltoztatásáról. /Sík János: Beszélgetés Katona Tamás magyar miniszterelnöki államtitkárral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./

Jún. 24-én Budapesten tizenkilencedik alkalommal osztották ki a Magyar Örökség kitüntető címet. Mádl Ferenc, augusztusban hivatalba lépő köztársasági elnök, valamint hét kitüntetett kapta az elismerést. Posztumusz kapta Ferencsik János karmester, Szentágothay János professzor, az idegrendszer-kutatás elismert tudósa, Levendel László orvos és Sinka István költő. A Magyar Örökség kitüntető címet bizonyító oklevelet Mádl Ferencen kívül Bessenyei Ferenc színművész, Gyenge Valéria olimpiai bajnok úszó, a Száztagú Cigányzenekar és Bangó Margit énekes vehette át. /Magyar Örökség-díjak tizenkilencedszer. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

Magyarországon felharsogott az ellenzék kórusa: nem lett volna szabad aláírni Romániával a státustörvény romániai alkalmazását lehetővé tévő egyetértési nyilatkozatot. Holott: az aláírás előtt az Orbán–kormány egyeztetett az összes parlamenti párttal, s egyiknek sem volt kifogása ellene. Hallgatja az ember ezeket az ellenzéki nyilatkozókat, s azon morfondírozik, hogy vajon egyáltalán épeszű, normális emberek ezek? – tette fel a kérdést Veres István. Hiszen olyan gyermeteg kifogásokkal állnak elő. Egyik legfőbb kifogásuk az, hogy a romániai munkaerő beáramlása miatt az anyaországiak munka nélkül maradnak. Holott: a külföldiek munkavállalását szigorúan szabályozzák. A másik fő kifogás meg az egészségügyi ellátásra vonatkozik. Kökény Mihály szocialista politikus, volt egészségügyi miniszter egyenesen azt tételezte fel, hogy rengeteg olyan erdélyi magyar lesz, aki már régen betegeskedik Romániában, s Magyarországon úgy fogja majd gyógykezeltetni magát, hogy igénybe veszi a három hónapos magyarországi munkalehetőséget. Az ember elcsodálkozik: hogy lehet ekkora sületlenséget még elgondolni is, nemhogy kiállni vele a televízió nyilvánossága elé? Hiszen a munkavállaláshoz orvosi vizit kell. Néhány héttel korábban Romániában folyt a konkolyhintés, de annak immár vége. Most a magyarországi szocialistákon és liberálisokon a sor. Amennyiben a Kovács Lászlók, Kökény Mihályok, Lampert Mónikák, Fodor Gáborok, Borsik Jánosok és társaik magyarigazolvány nélkül is magyarok, akkor nekünk talán jobb is nem magyarnak lennünk, semmint ilyeneknek, szögezte le a cikkíró. /(veres) [Veres István]: Anyaországi hisztéria a státustörvény kapcsán. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 9./

Új könyvek egész sorát mutatja be a Korunk szerkesztősége jún. 6-án Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője úgy nyilatkozott, hogy Kolozsvár mutatkozik be újra Budapesten. Az erdélyi irodalom, a képzőművészet, az előadóművészet és a könyv együtt jelentkezik a magyar fővárosban. A könyvek a Korunk Baráti Társaság, illetve a Komp-Press kiadásában jelentek meg. A magyarokra figyeltek című publicisztika-gyűjtemény egy ország politikai életét, kulturális jelenségeit követi napról napra. Másik fontosnak könyv a Cseh Gusztáv pátriája címen most megjelent hármaskönyv. Az 1985-ben elhunyt kitűnő erdélyi grafikus munkáit foglalja egybe. Cseh Gusztáv annak idején rézbe karcolta a Hatvan főembert és a Jeles házakat, tehát Erdély történelmi múltját. Ezt egészítették ki a Megrajzolt pátria című kötettel, amely egybegyűjti Cseh Gusztáv eddig be nem mutatott grafikai munkásságát. A könyvekben jelentkező hat grafikust mutatnak be. /A már nem élő Cseh Gusztáv művein kívül Bardócz Lajos, Bencsik János, Paulovics László, Szilágyi V. Zoltán és Tettamanti Béla munkáit./ /T. Sz. Z. [Tibori Szabó Zoltán]: Korunk-nap az Urániában. Kolozsvár újra bemutatkozik Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./

Kolozsváron, a Korunk Galériában állította ki Bencsik János grafikus munkáit. A jelenleg Magyarországon élő művész a Korunk Galériába valamelyest hazajött, hiszen mindjárt a szerkesztőségi tárlatok indulásakor, 1973-ban, majd jó tíz év múltán 1984-ben is volt itt kiállítása. /Németh Júlia: A vonalak fogságában. Bencsik János kiállítása a Korunk Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./

"Először osztanak diplomát júl. 20-án Székelyudvarhelyen azoknak a magyar fiataloknak, akik szülőföldjükön vettek részt nappali tagozatos, magyar nyelvű képzésben - tájékoztatta Bariné Turán Csilla, a végzős hallgatók oktatását folytató tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) szóvivője az MTI-t. A tanintézet jelenleg négy képzési helyen, Komárom-Esztergom megye székhelyén, a fővárosban, a már említett Székelyudvarhelyen és a csallóközi (Szlovákia) Dunaszerdahelyen kínál főiskolai továbbtanulási lehetőséget gazdálkodási és kereskedelmi szakon. A MÜTF a tatabányai és a székelyudvarhelyi önkormányzat együttműködésének keretében 1998-ban nyitotta meg erdélyi képzési központját. Most mintegy harminc magyar anyanyelvű erdélyi fiatal kap az Európai Unió által is elismert diplomát, s Kandikó József, a MÜTF főigazgatója és Bencsik János, Tatabánya polgármestere ajándékokkal is kedveskedik az első végzősöknek. /Diplomaosztás Székelyudvarhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 20./"

"Megjelent Hitter Ferenc, Pain Lajos: Felsőbányai arcképcsarnok című könyve. A kötet nagybányai bemutatója okt. 25-én lesz a Teleki Magyar Házban, a felsőbányai Mons Medius énekkar közreműködésével. Ugyanekkor mutatják be Sík János /Kis Kornél/: Riportok a Kereszthegy tövéből és távolabbról című riportkötetét. /Meghívó könyvbemutatókra. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 18./"

"Riportok a Kereszthegy tövéből és távolabbról címmel nemrég jelent meg Kis Kornél /Sik János/ nagybányai ny. tanár írásainak gyűjteménye. A kötet, amelynek teljes bevételét a Teleki Magyar Ház javára ajánlotta a szerző, több önéletrajzi ihletettségű írást is tartalmaz. /Sik János: Két korszak küszöbén. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 22./"

"Harmincöt, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) székelyudvarhelyi képzési központjában sikerrel államvizsgázott közgazdász vehette át a végzettséget igazoló oklevelet. Kandikó József, a tatabányai székhelyű főiskola főigazgatója szerint az erdélyi diákok tárgyi és gyakorlati tudása azonos az anyaintézményben végzettekével. Az ünnepségen jelen volt Bencsik János és Szász Jenő, Tatabánya, illetve Székelyudvarhely polgármestere. Kandikó József főigazgató figyelmeztette a MÜTF Székelyudvarhelyen közgazdászoklevelet szerző diákjait, a főiskola emblémáját formázó arany jelvény egy olyan hálózat tagjaivá avatja őket, amelyben a legfőbb érték az üzleti etika és a minőség iránti elkötelezettség. A MÜTF-oklevél romániai honosítása folyamatban van, azonban erre csak akkor van szükségük a végzetteknek, ha állami vállalatnál kívánnak dolgozni: a magánszférában vállalkozók inkább a fiatal közgazdászok gyakorlati ismereteire kíváncsiak. /Zilahi Imre: Okleveleket osztott a főiskola. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./"

Gyalog zarándokol Tatabányáról Csíksomlyóra Bencsik János, a város polgármestere, így tiltakozva a tavaly december 5-i, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarca ellen. A polgármester április 24-én, vasárnap érkezett Nagyváradra. Útjának egyik célja, hogy összefogásra buzdítsa az anyaországiakat és a határon kívül rekedt magyarokat. /Balogh Levente: Engesztelő somlyói zarándoklat. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 26./

Gyalog tette meg a körülbelül hétszáz kilométeres távot Bencsik János, Tatabánya polgármestere, aki négy héttel ezelőtt indult a városból Csíksomlyóra. Zarándoklatával engesztelni kívánja a Nagyboldogasszonyt a magyarság hibáiért, az erdélyi magyarokat a december 5-ei népszavazásért. Szerinte az idősebbeket sértette inkább lélekben a decemberi népszavazás, a fiatalok egy része dühös és méltatlannak tartja az elutasítást, más csak legyint... /A tatabányai zarándok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Romániába fog látogatni. Franka Tibor újságíró könyvet írt a miniszterelnök életútjáról /Gyur(t)sány, Budapest, 2005/. A kormányfő Pécsen végezte az egyetemet, ahol a kar KISZ-titkára lett. A Dialógus nevű mozgalom kritizálta a Kádár-kormányt, ezért megszüntették. A felszámolási akció vezére Gyurcsány Ferenc volt, aki később Pécs város KISZ-titkára és nemsokára a Központi Bizottság KISZ-titkára lett. Medgyessy miniszterelnök kinevezte Gyurcsány Ferencet sportminiszternek. 2004 nyarán Medgyessy helyébe lépett Gyurcsány, akit ő segített miniszteri bársonyszékbe. Gyurcsány első házassága hamar felbomlott, második házasságát úgy választotta, hogy az emelkedését szolgálja. Harmadik felesége Dobrev Klára, Apró Antalnak, a kemény diktatúra idején vezető politikusnak az unokája, s akinek anyja nagytőkés vállalkozó. Gyurcsány tagja lett a sokmilliárdos tőkével rendelkezők klubjának. A 2004. december 5-i népszavazáskor Gyurcsány kijelentette, hogy nemmel szavaz, nemmel az egészségügy tönkretételére, nemmel a kettős állampolgárságra, a nemzetegyesítésre hivatkozó nemzetmegosztásra. Gyurcsány elment a Vatikánba, megsértette a pápát. Orbán Viktornak azt üzente, hogy fogja be a száját. Kijelentette, akinek öregedő, öregeskedő, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemel. A fenti kijelentés ellen 15 nőszervezet tiltakozott, és Érden megalakult az Öregecskedő Feleségek Klubja. Gyurcsány Putyin orosz elnöknek köszönetet mondott, amiért országa segített felszabadítani Magyarországot, Kínában pedig felajánlotta, hogy a kínaiak vízum nélkül jöhessenek az Unió területére. Egy zsidó vallási ünnepen a vallási vezetők előtt a Megváltóról beszélt, pedig köztudott, hogy a zsidó vallás a Messiást váró időszakot éli. /Sik János: Vendégváró. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 4./

Május 5-én az Erdélyi Magyar Könyvklub és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány közös szervezésében Székelyudvarhelyen bemutatták Bencsik János Kiengesztelődés című könyvét. Bencsik János, Tatabánya polgármestere, Fideszes országgyűlési képviselő tavaly gyalog zarándokolt el Tatabányáról Csíksomlyóra az erdélyi magyarság kiengesztelésére. A kiengesztelést a 2004. december 5-ei, magyarországi népszavazás miatt kérte. „A zarándoklat egy önismereti út is, amelyen az ember egyre közelebb kerül önmagához. Ki kell szabadulni a hétköznapi életből, ott kell hagyni a mindennapi megszokott életet, hogy jobban megismerhessük önmagunkat. „Ki kell engesztelnem Nagyboldogasszonyunkat, erdélyi nemzettársaimat, hogy fogadjanak el ismét testvérüknek. Amikor megérkeztem Udvarhelyszékre, innen a fiatalok társaságában folytattam zarándokutamat Csíksomlyóig. Ha olyan magyar nemzettársaim volnának, mint az udvarhelyszéki fiatalok, ha rajtuk múlna a magyarság jövője, akkor nem kellene aggódnunk” – emelte ki előadásában Bencsik János, hozzáfűzve, hogy az a bizonyos december 5-ei népszavazás tulajdonképpen figyelmeztető diagnózis volt, amely a magyar nemzet betegségére mutatott rá, s melyből – a lelketlenségből és a szeretethiányból – ki kell gyógyulni. A könyvbemutató házigazdájaként Lőrincz György és Kósa Géza köszönte meg Bencsik Jánosnak a találkozón elhangzó beszédet és a könyvet, mely jó példát mutat mind az Istenében, mind a nemzetében hívő, hinni akaró embernek. /Bágyi Bencze Jakab: Kiengesztelődés. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 8./

Az államhatalomban való részvétel jelképes, a községi hatalomban való részvétel valóságos, ott van a legfontosabb döntések színtere – többi között erről beszélt Sólyom László június 24-én, szombaton, a Magyar Polgármesterek VI. Világtalálkozójának gödöllői megnyitóján. A világtalálkozóról szólva kedvezőnek ítélte meg, hogy a szervező Magyar Polgármesterek Egyesülete nem zárkózott be az országhatárok közé, támogatja a határon túli magyarokkal az együttműködést, ezt jelzi, hogy a rendezvényen részt vevők fele most is, akárcsak korábban, a határon túlról érkezett. Követendő gyakorlatként említette a köztársasági elnök a hazai és a határon túli önkormányzatok között kibontakozó együttműködéseket, közös fejlesztéseket. Ugyanakkor a fejlődés útját a régiós együttműködésben határozta meg. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt hangsúlyozta, hogy ennek az évszázadnak van egy új képlete: tudás plusz információ egyenlő a hatalommal. A képletből azonban hiányzik az erkölcs, amely az emberek egymás közti, valamint az ember és a környezet viszonyát határozza meg. A találkozón kiosztották a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Magyar Polgármesterek Egyesülete által alapított Polgármesteri Ezüstlánc Díjat. Ebben az elismerésben a magyar önkormányzatiság fejlesztésében kimagasló tevékenységet végző személyiségek részesülnek. E díjat idén Bencsik János, Tatabánya, és Zachariás István, a szlovákiai Szepsi polgármestere vehette át. A polgármesteri Arany Pecsétgyűrű kitüntetésben Kovács Zoltán, Érmihályfalva, Kerekes Péter Tivadar, Homoródszentmárton, Kovács Sándor, Vácszentlászló, Tilfof István, Mátyásdomb, valamint Nagy Imre, Eger polgármestere részesült. /Magyar polgármesteri világtalálkozó. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./ Az először 1996–ban megrendezett esemény rangját jelzi, hogy fővédnöke dr. Sólyom László köztársasági elnök volt. A találkozó résztvevőivel együtt avatták fel Gödöllőn, a Táncsics Mihály úton kialakított, a Nemzeti Együvé Tartozás Parkját. Itt alakítják ki azt a nemzeti egységet szimbolizáló emlékművet, melynek dombjához valamennyi határon túli településről egy–egy cserép földet vittek a polgármesterek. A meghívottak meglátogatták a gödöllői királyi kastélyt, este pedig részt vehettek A magyar szabadság napja című ünnepi műsoron. /Pincz Csaba: Magyar polgármesterek VI. világtalálkozója. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 26./

Viharos tapssal köszönte meg a csíkszeredai közönség a Csík zenekar fellépését. A 20 éve népzenét muzsikáló kecskeméti zenekar nagy sikerű koncertet adott. A zenekart vezető Csík János szerint ő és bandája az ősi dallamokat próbálja meg becsempészni a mában élő, sokféle zenei hatásnak kitett fiatalok életébe. Autentikus magyar, erdélyi, moldvai népdalokat is játszanak. Csík János egyik kedvence a felcsíki muzsika, szívesen játssza, énekli és tanulja a székelyföldi dallamokat. A Csík zenekar Senki nem ért semmit című albuma tavaly aranylemez lett, és a 2007-es esztendő Fonogram díját is megkapta az együttes világzene kategóriában. A 2000-ben rendezett Sydney-i nyári olimpián ők képviselhették Magyarországot az olimpia kísérőrendezvényein. /Szabó Noémi: A dalcsempészet útjain. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24

Egykori lakóhelyén, Aranyosgyéresen avattak emléktáblát John Paget, Paget János tiszteletére és emlékére május 15-én. A tábla létrehozásához és elhelyezéséhez hozzájárult a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE), amelynek vezetői – így dr. Messik János elnök – részt vettek és előadást tartottak a táblaavatáson. Szilágyi Mátyás főkonzul beszédében hangsúlyozta: a reformkor kiemelkedő személyisége volt Paget János, aki új, választott hazájáért, Aranyosgyéresért, Erdélyért, egész Magyarországért nagyon sokat tett, mintaszerű gazdálkodást, hatékony munkakultúrát, pozitív életszemléletet honosítva meg. Kiemelte: Paget nemcsak a békés építkezést vállalta fel, hanem Bem apó szárnysegédeként a magyar szabadságért való fegyveres küzdelmet is. Az emléktábla a Némethi András helyi RMDSZ-elnök, vállalkozó tulajdonát képező Tiver Szálló bejárati homlokzatán nyert ideiglenes elhelyezést addig az időpontig, amíg a Pagethez kötődő tényleges épület – jelenleg iskola – falán való végleges elhelyezést az adott épület használója engedélyezni fogja. /Paget János emléktáblát avattak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./

Kiss Kornél Iván nagykárolyi származású tanár, közíró október 11-én A gyűrű legendája című, Szent Kinga életét bemutató regényét dedikálta Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Házban. A 77 éves szerző, aki Sík János néven korábban erdélyi magyar lapokban publikált, Nagybányán, majd Budapesten tevékenykedett matematikatanárként. Szent Kingáról szóló regényének bemutatóját a nagykárolyi katolikus nőszövetség meghívására tartotta. /Regény Szent Kingáról. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 12./

Erdélyben koncertezik a Csík Zenekar
A Ziccer Egyesület és az Udvarhely Táncműhely meghívására Erdélyben koncertezik a Csík Zenekar: október 29-én 20 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, október 30-án 19 órától pedig Székelyudvarhelyen, a Művelődési Házban lépnek fel. A Csík Zenekar 22 éve a magyar népzene hiteles tolmácsolója, a folklórt és a pop-rockot ötvözi sikeresen, megtartva a népzene autentikus értékeit, és kihasználva a mai változó világunkat mozgató könnyűzene sodró erejét. A kecskeméti formáció a közönségsiker mellett számos rangos zenei díjat tudhat magáénak (Fonogram-díj, Magyar Örökség-díj, Kodály Zoltán-díj. Csík János, a zenekar vezetője és névadója a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének tulajdonosa). Jegyek elővételben válthatók Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota jegyirodájában, tel.: 0265/261-420. A belépő ára 30 lej. A koncertre mecénáshelyeket kínálnak tehetős és segítő szándékú műpártolóknak. Népújság (Marosvásárhely)

A magyar állam is támogatja a csíksomlyói Csibész Közösségi Házat
Az energetikai cégek támogatásával kezdenek hozzá a gyermekház építéséhez. Magyar állami hozzájárulással mintegy 120 millió forintból épül árva gyermekeket befogadó komplexum az erdélyi Csíksomlyón. A csíksomlyói Csibész Alapítvány gyermekházának szombati alapkőletételén jelen volt Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár.
Bencsik János elmondta: a nemzeti tulajdonban lévő energetikai társaságok támogatásával épülhet meg az erdélyi Csíksomlyón egy lakó- és közösségi ház. A projekthez a cégek, mint a Magyar Villamos Művek (MVM) leányvállalatai, a Mavir és a Paksi Atomerőmű összesen 50 millió forinttal járulnak hozzá. A hátrányos helyzetű csángó gyermekek elhelyezése mellett különféle felnőttképzéseket is tartanak majd a házban.
Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a jövőben az ilyen kezdeményezésekből egyre több lesz, és a határon túli magyarokkal való kapcsolat tovább erősödik.
„Nagyobb figyelem összpontosul a jövőben a magyar állam részéről erre a területre” – hangsúlyozta a politikus. Ez egy „gyógyulási folyamat” ahhoz képest, hogy mennyire „szétszakított állapotban voltunk” hat éve, a kettős állampolgárságról tartott népszavazáskor és utána – tette hozzá.
Gergely István, a csíksomlyói Csibész Alapítvány elnöke elmondta: egy év alatt szeretnék felépíteni a mintegy 1100 négyzetméteres komplexumot, ahol körülbelül 50-70 árva, szociálisan hátrányos helyzetű gyermek nevelésével, a társadalomba való beilleszkedésének segítésével foglalkoznak majd. Csúcs Mária, Csúcs Péter
hirado.hu
Erdély.ma

Képes könyv-jelző Erdélyből
Noblesse oblige, azaz a nemesség kötelez – ötlött föl bennem a Kántor Lajos szerkesztésében a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadónál 2011-ben megjelent Könyv, grafika – Könyvművészet Erdélyben (1919–2011) című kötetet lapozgatva. Nem kis merészség szükségeltetik ugyanis ahhoz, hogy ilyen tartalmi, formai, tér és időbeni mélységet sejtető, átfogó címhez igazodó kötet kerülhessen az olvasó asztalára. Hogy a külcsín megfeleljen a belbecsnek. Merthogy ez a mindenkori szép könyv és jó könyv ismérve.
A külcsín első szempillantásra vételezhető is: a kötet visszafogottan, nemesen elegáns külalakjával, tipográfiájával a nagy elődök nyomdokaiba lépett, de természetesen a modern kor követelményeivel, technikai lehetőségeivel is számoló Könczey Elemér hozzáértését, ízlését, ötletességét dicséri.
Ami pedig a belbecset illeti, a szerkesztő mindjárt a bevezetőben tisztázza: a kötet Korunk és Kriterion központú, tehát elsősorban a folyóirat és a könyvkiadó vonzáskörzetére helyezi a hangsúlyt, a két szerkesztőség holdudvarához tartozó könyves embereket, grafikusokat, írókat, műkritikusokat helyezi előtérbe. „Grafikus életművek, egykori Tóth Samu-tanítványoké, kerülnek a figyelem középpontjába”.
A múlt század eleji eseményekre, többek között a Kós Károly-féle, Sztánához kötődő manufakturális, darabonkénti „könyvtermelésre”, valamint a könyvtervezés és illusztráció két világháború közti látványos fellendülését elősegítő művészgárda tagjainak tevékenységére Murádin Jenő utal történelmi visszatekintőjében. És az Előzmények fejezethez tartozik Székely Sebestyén György színes helyzetképe is arról, miként estek a hozzá nem értés és politikai dogmák áldozatául Incze János Dénes meseillusztrációi. Majd a Kriterion műhelyébe nyerünk bepillantást Domokos Géza, Dávid Gyula, Árkossy István, Kántor Lajos és Csapodi Miklós Deák Ferencet, Cseh Gusztávot, Paulovics Lászlót, Tóth Lászlót, Árkossy Istvánt, Bardócz Lajost és Kancsura Istvánt bemutató méltatásai révén. Az írottak igazolásául szolgálnak a főként Kriterion munkatársak által készített színes könyvborítók.
A Korunk-közelben fejezet az 1960–2002 közötti Korunk számok könyvről, tervezésről, grafikusokról szóló anyagaiból nyújt ízelítőt, Kántor Lajos pedig a folyóirat arculatváltozásait és képanyagát elemzi: „...sorozatok, rovatok tördelésében, lapszámok vizuális tervezésében – mondhatni könyvgrafikai ötletek megvalósításában – sietett segítségünkre mindenekelőtt Deák Ferenc, mellette Cseh Gusztáv, Paulovics László, Árkossy István, Unipán Helga. A Korunk Galéria működése (1973 márciusától) erősítette ezeket a kapcsolatokat, a «honorálás» így válhatott jelentőssé.”
A könyvművészet és képzőművészet szimbiózisáról Deák Ferenc fejti ki nézeteit. Majd a Korunkban napvilágot látott illusztrációk (Árkossy István, Balázs Péter, Bencsik János, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Kopacz Mária, Paulovics László, Simon Sándor, Sipos László, Soó Zöld Margit, Surány Erzsébet, Tóth László, Unipán Helga munkái) kaptak helyet a kötetben, valamint többek között Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Tibor, Plugor Sándor, Damó István, Unipán Helga, Buday György, Bencsik György, Sipos László könyvgrafikáiról szóló írások olvashatók Banner Zoltán, Bölöni Sándor, Farkas Árpád, Mezei József, Józsa István és ismételten Kántor Lajos tollából. Aki nem csak szerkesztette, hanem írásaival jelentős mértékben gazdagította is a kötetet. A Korunk értékteremtő és -közvetítő szerepének többrendbeli kidomborítása – részéről – egyfajta szolgálat. Aminthogy szolgálat a fiatal tehetségek istápolása is, akik írásaikkal, grafikáikkal szintén helyet kaptak az antológiában. Az erdélyi könyvművészet, grafika folytonosságáról Könczey Elemér, Damokos Csaba, Keszeg Ágnes, Részegh Botond, Csillag István, Hajdú Áron kezeskedik.
Mint minden összegzésre törekvő kötet, természetszerűleg, a Könyv, grafika sem lehet mentes némi szubjektivitástól. Tény viszont, hogy nagy mértékben éppen a Korunk és a Kriterion teremtett leginkább lehetőséget a képzőművészek számára grafikusi, illusztrátori erényeik megcsillogtatására.
Némi hiányérzet azonban csak maradt bennem a kötet olvasását követően. Meglehet, ez már az én szubjektivitásom számlájára írható: a családi kedvencünknek, Fodor Sándor Csipikéjének konkrét alakot teremtő, kiváló illusztrátor és festő, Rusz Lívia nevét ugyanis hiába kerestem. Igaz ő főként a Napsugár jegyében alkotott, de ahogyan elvétve más műhelyek munkatársai is szerepeltek a kötetben, úgy neki is juthatott volna bár említésnyi hely. Ahogyan – többek között – például Andrásy Zoltánnak, Venczel Jánosnak is. Egyébiránt a Napsugár gyermeklap köré csoportosult kiváló grafikusi alkotóműhely – a régi és a jelenlegi – megérdemelne egy antológiát. Jelen kötet szereplőinek zöme „napsugaras” is volt, akikről Bálint Tibor találóan jegyezte meg, hogy „a szín és vonal bűvészeinek és bűvészinasainak egész serege fogott össze, hogy a lap homlokzatáról sugárzó fehér fényt felbontsa, mozgásba hozza, alkalmassá tegye tündérjátékokra, a képzelet röpítésére, vágyak és ébredő álmok beteljesítésére, múlt, jelen és jövő megelevenítésére.” .
Jó grafikusokról, szép könyvekről szépen szól a Könyv és grafika.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Huszonöt éves a Csík Zenekar
Az egész esztendő a 25. születésnap jegyében telik a friss Kossuth-díjas Csík Zenekar számára; tegnap este jubileumi koncertet tartottak Budapesten a Művészetek Palotájában. Azokat a népzenészeket hívták meg vendégként, akiknek a munkássága megalapozta muzsikájukat. „A nyolcvanas évek vége felé ismét felfelé ívelő hullámba jutott a népzene Magyarországon, akkoriban került előtérbe az Ökrös, a Tükrös vagy az Egyszólam zenekar, és szerencse, hogy akkor indultunk mi is” – magyarázta Csík János. A Csík Zenekar számára az országos ismertséget az autentikus népzene magyar könnyűzenei feldolgozásokkal történő vegyítése hozta meg. Az áttörés ebből a szempontból a 2005-ben kiadott, Senki nem ért semmit című album volt a Kispál és a Borz három számának (Ugyanazokat, Dal teázáshoz, De szeretnék) átgondolásával, de a nyitást már a négy évvel korábbi, A kor falára című anyag is jelezte: ezen az albumon szerepel az Én vagyok az, aki nem jó című cimbalmos dal, és a magyarpalatkai lassú cigánytánc, amely átúszik szvingritmusba. 2012 augusztusában a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán tizenötezres közönség előtt léptek fel Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László Hobo, Kovács Kati, Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György társaságában. A Csík Zenekar Daloskönyv című projektje olyan dalok feldolgozásait tartalmazta, amelyek a zenekar magánmitológiája és a magyar könnyűzene története szempontjából egyaránt fontosak, és amelyek így hidat teremtettek a műfaj különböző nemzedékei között is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Unió tűzzel-vassal irtja az autonómiát
Három székely autonómiatervezetből kettőt már visszadobott Brüsszel, egy szalmaszálba kapaszkodhatunk. A IX. EMI-táborban pénteken Balczó Zoltán Jobbikos és Szilágyi Zsolt EMNP-s politikus elemezte az Európai Unió viszonyát a nemzeti kisebbségekhez a székelyföldi Borzonton.
Az előző esti, éjfélig tartó Edda koncert dacára már délelőtt tíz órakor megtelt az EMI-tábor előadósátra, ahol elsőként Raffay Ernő történész tartott érdekfeszítő alternatív történelemórát arról, hogyan hálózták be radikális baloldali szabadkőműves páholyok Ady Endrét. A pénteki nap kiemelt kerekasztal-beszélgetése 14:00 órakor kezdődött Balczó Zoltán magyar országgyűlési képviselő (Jobbik) és Szilágyi Zsolt, Tőkés László EP-képviselő irodavezetője (Erdélyi Magyar Néppárt) részvételével. A téma az Európai Parlament kisebbségvédelme és a 2014-es uniós választások volt.
Megtűrt közösségvédelem
A beszélgetés elején Balczó Zoltán sajnálatát fejezte ki, hogy a Fidesz – bár meghívást kapott – sem magyarországi, sem uniós képviselőt nem küldött, így nem voolt, aki reagáljon a Jobbik kritikáira. Megjegyezte, bár Morvai Krisztina EP-képviselőként mindig kiállt a magyar kormány mellett, amikor a balliberális pártok Brüsszelben Magyarországot támadták, az EMI-tábor pont egy olyan fórum, ahol érdemben lehetne vitázni ezekről a kérdésekről.
Arra a felvetésre, hogy az Európai Unióban miért nem foglalkoznak érdemben a nemzetiségek helyzetével, Szilágyi Zsolt elmondta, ez az úgynevezett nemzetiségi „intergroup” feladata, amely viszont csupán néhány képviselő „hobbija”, megtűrt egység, amelynek még saját költségvetése sincs, érdekérvényesítésben pedig messze elmarad a bizottságoktól. Az itt munkálkodó képviselők támogatják ugyan, hogy legyen etnikai kisebbségeket védő uniós okmány, de ezeket a próbálkozásokat rendre félresöprik a magasabb szinteken.
Az erdélyi politikus szerint a valaha keresztény gyökerű Unió nagyon messzire került attól, aminek az alapító atyák megálmodták. Brüsszel csak az egyéni jogokat védi, a családi, nemzeti közösségek számára ismeretlen fogalmak, így nem is lehet hivatkozni rájuk.
Brüsszelt nem zavarja a szlovák nyelvtörvény
A témánál maradva Balczó Zoltán felhívta a figyelmet, hogy az egyes tagországok felelőssége is, hogy a szebb napokat megélt Uniós egy európai szuperállam felé halad. Szájer József Fideszes EP-képviselő például egyenesen dicsőítette a 2009-es lisszaboni szerződést, mondván végre szerepel benne a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak biztosítása. Ez végül teljesen kikerült a szövegből, csupán a fogyatékossággal élő és eltérő szexuális irányultságú kisebbségek védelme került bele, az őshonos kisebbségek kimaradtak. A Jobbik alelnöke szerint érdemes azzal a gondolattal is eljátszani, hogy mi számít „uniós értéknek”: ami benne van a dokumentumokban, vagy amit betartanak?
Balczó felidézte az emberi jogokat lábbal tipró szlovák nyelvtörvény 2009-es EP-vitáját, amelyre egy késő esti órában került sor, közvetlenül a nicaraguai, vietnami és laoszi emberi jogsértések után. Elmondása szerint a szlovákok ahelyett, hogy magyarázattal szolgáltak volna, egyik EP-képviselőjük, Jaroslav Paška szlovák „helyre tette” a magyarokat, mondván mi korlátozzuk a magyarországi szlovákokat, ők bezzeg mindent megadnak a szlovákiai magyaroknak. Erre ráerősítve Hannes Swoboda, az európai szocialisták mostani frakcióvezetője kijelentette, hogy bár a végrehajtáson javítani kell, magában a törvényben semmi kivetnivaló nincs.
Nemzetbiztonsági kockázat?
Szilágyi Zsolt a kettős mérce tipikus példájának nevezte, hogy az Európai Unió azoknak a kisebbségi keretegyezményeknek a betartását kéri a csatlakozni kívánó országoktól, amelyeket a klubon belül sem követel meg senkitől. Az EMNP-s politikus rávilágított arra az ellentmondásra, hogy míg az Unió Jugoszlávia felbomlásakor a népek önrendelkezésének intézményes biztosításához ragaszkodott, ezt az elvet – saját határain belül – tűzzel-vassal irtja.
Véleménye szerint nincs hatékony Európai Unió a népek önrendelkezési jogának biztosítása nélkül, és az erdélyi magyaroknak dicséret járna, amiért (szemben egyes nyugat-európai népekkel, akik erőszakhoz folyamodnak) az autonómiát békésen, tárgyalásos módszerrel akarják elérni. Ehelyett azonban a román állam nemzetbiztonsági kockázatként kezeli a területén élő magyarokat – „Nem ilyen Európában akarunk élni” – jelentette ki Szilágyi, nagy tapsot kiváltva a közönség soraiból.
Orbán Viktor, a székely bácsi
Balczó Zoltán ehhez hozzáfűzte, hogy az EU régi tagállamai (a „tizenötök”) teljesen más szabályzást tartanak maguk számára kötelező érvényűnek, mint amit a kelet-európai államoktól elvárnak. Ez jól megmutatkozik a termőföld esetében.
A magyar kormányt bírálva megjegyezte, hogy a mi uniós elnökségünk alatt fogadták el az úgynevezett „európai szemesztereket”, amely a központosítás jegyében előírja, hogy a tagállamok költségvetését Brüsszelnek is jóvá kell hagynia. Balczó az autonómiaküzdelmek kapcsán kifejtette, ha a 70 ezres belgiumi német kisebbség területi autonómiát tudott kiharcolni, akkor ez közel egymillió egy tömbben élő erdélyi magyarnak is sikerülnie kell. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Orbán Viktor mostani tusványosi beszédében az „autonómia” vagy „önrendelkezés” szavak egyszer sem hangoztak el.
Szilágyi Zsolt erre védelmébe vette a magyar kormányt. Szerinte Orbán Viktor úgy van az autonómiával, mint a székely bácsi a viccben, akit az asszony harminc év házasság után kérdőre von, hogy miért nem mondja, hogy szereti, erre ő rávágja: „egyszer már mondtam, majd ha változik, szólok”.
Az Unió nem foglalkozik az autonómiával
A beszélgetésen szóba került a tavaly április óta hatályos európai polgári kezdeményezés, melynek lényege, hogy ha hét uniós országban egy év alatt összeszednek egymillió aláírást valamely ügy érdekében, akkor azzal az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, mert a gyűjtésnek szigorú szabályai vannak, az uniós jogi főosztálynak meg kell állapítania, hogy az EU hatáskörébe tartozó kérdésről van-e szó, és ha megállapítják, hogy igen, és az aláírásokat is sikerül összeszedni, az EB még mindig dönthet úgy, hogy különböző kifogásokkal nem foglalkozik vele. Szilágy Zsolt elmondása szerint eddig 26 bejegyzett indítványból 12-t fogadott be az Unió, 9 esetben indult meg az aláírásgyűjtés, és mindössze egy esetben („víz mint emberi jog”) gyűlt össze a megfelelő számú érvényes aláírás.
A székelyföldi autonómia esetében az erdélyi alakulatok nem tudtak közös szövegben megállapodni, ezért abban maradtak, hogy mindenki benyújtja a saját javaslatát, és akié „átjut a szűrőn”, amögé beállnak a többiek. Eddig sajnos mind az Erdélyi Magyar Néppárt, mind a Székely Nemzeti Tanács indítványa elhasalt az uniós jogi elővéleményezésen. Jelenleg az RMDSZ beadványa fut, melyet társszerzőként adtak be az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójával (FUEN). Erre Szilágyi véleménye szerint szeptemberig megérkezhet a válasz. Az elutasítás indoklásában egyébként az állt, hogy bár az Unió nagyra tartja a kulturális sokszínűséget, de nem tudnak mit kezdeni az üggyel, mivel az szerintük tagállami kompetencia.
Balczó Zoltán megjegyezte, hogy az érdekérvényesítés erejét gyengíti, hogy háromféle autonómia-koncepció van, de egyben hangsúlyozta, hogy a Jobbik teljes erejével támogatni fogja a végleges tervet.
Egyre többen ábrándulnak ki az EU-ból
A Jobbik alelnöke felhívta a figyelmet, hogy az „euroszkeptikusnak” nevezett (valójában „eurorealista”) pártok közül egyre többen építenek baráti kapcsolatokat Izraellel a közös ellenségként tekintett iszlám bevándorlás megakadályozása érdekében. Szerinte az Európai Unióban megrendült bizalmat jelzi az Eurobarométer 2011-es felmérése, miszerint az emberek mindössze 32 százaléka tekint pozitívan az intézményre. Magyar vonatkozásban érdekes, hogy a Századvég legutóbbi felmérése szerint a hazai lakosság most először nevezte inkább hátrányosnak, mint előnyösnek az EU-t. Szilágyi ezt azzal egészítette ki, hogy Európában sorra nyerik a választásokat a baloldali pártok, például Csehországban, Szlovéniában és Romániában, ami nem sok jót vetít előre a jövőre nézve.
A romániai választási esélylatolgatás kapcsán Szilágyi elmondta, a korrupciós ügyekkel terhelt RMDSZ-szel nehezen lehet összefogni, de e téren nincs jó döntés. „Ha összefogunk az RMDSZ-szel, akkor megkapjuk, hogy kikkel álltunk össze, ha az ellenkezőjét tesszük, akkor megkapjuk, hogy már megint megy a testvérháború” – fogalmazta meg dilemmáját az EMNP-s politikus.
Lesz-e EMNP-kampány a Fidesz mellett?
A kerekasztal-beszélgetés végén a közönség soraiból tettek fel kérdéseket. Valaki felvetette, hogy hiába születnek törvények például a kétnyelvűségről, ha a helyi magyar közösség nem teszti szóvá annak be nem tartását, és széles tömegek nem élnek kollektív jogaikkal. Ezt Szilágyi a félelemre építő kommunista múlttal magyarázta, hozzátéve, ez a mi szegénységi bizonyítványunk is.
Az Alfahír kérdésére, hogy az EMNP viszonozza-e a Fidesz támogatását a tavalyi romániai választási kampányban, és jövőre felszólítja-e híveit Orbán Viktorék támogatására, az EMNP-s politikus kitérő választ adott. Mint mondta, saját felméréseik szerint az EMNP-szavazók 92 százaléka Fidesz szimpatizáns, ezért nem kell őket külön felszólítani. „Konkrét üzenetet még nem dolgoztunk ki, jelenleg arra buzdítjuk az erdélyi magyarokat, hogy minél többen regisztráljanak” – fogalmazott Szilágyi.
Bencsik János
alfahir.hu
Erdély.ma

Kossuth-díjas zenészek a kincses városban
Óriási közönségsikernek bizonyult szerda este a Csík zenekar és barátai fellépése, a Kolozsvári Magyar Napok első főtéri nagy koncertjén megtelt nézőkkel a Főtér.
Egyikük az előadás vége felé meg is jegyezte: ha labdarúgó mérkőzés lenne a Kolozsvári Magyar Napok, akkor a Csík zenekar koncertje az ötödik percben rúgott gólnak felel meg, azaz kezdésnek pazar.
A Kossuth-díjas magyarországi népzeneegyüttes meghívottja a szintén Kossuth-díjat nyert Földes László “Hobó” és Lovasi András volt, akik élen jártak a jó hangulat megteremtésében. Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő zenekar több mint másfél órás műsora azok számára is bőven tartogatott meglepetéseket, akik rendszeresen ellátogatnak Csík Jánosék erdélyi koncertejeire. Hobó két dal között József Attila verseket szavalt, elővezették a kultikusnak számító Kex együttes Elszállt egy hajó a szélben című slágerét, Lovasi András szólólemezéről pedig az Apa övének a csatja című, ritkán játszott dal is megszólalt, mi több, az egyik erdélyi népdal-összeállítás alkalmával színpadra invitálták Erdély egyik legismertebb prímását, a kalotaszegi Fodor “Neti” Sándort is.
A koncertet megelőző közönségtalálkozón Szabó Attila, a Csík zenekar gitárosa és hegedűse úgy nyilatkozott: szeretnek Erdélybe járni, hiszen az a muzsika, amit játszanak eredeti formájában a leginkább itt maradt fenn. A Kolozsvári Rádió szervezte eseményen ugyanakkor a kincses város érdeklődő közönsége megtudhatta, a Csík zenekar Lovasi András javaslatára kezdett el könnyűzenei feldolgozásokkal foglalkozni, az első világzenei elemeket is tartalmazó lemezük a Senki nem ért semmit rögtön sikert aratott.
A három éve feloszlott Kispál és a Borz együttes basszusgitárosa és frontembere elmondta, 2001-ben – amikor épp a szólólemezét készítette – találkozott a Csík zenekar zenészeivel, a környező balkáni népzenét játszó együttesek példáját emlegetve győzte meg őket, hogy nyissanak a könnyűzenei műfajok felé. Majorosi Marianna a zenekar énekese az alternatív rockdalok feldolgozása kapcsán elmondta: a dalok megformálásával nem volt gondja, hiszen technikailag ez nem jelentett nagyobb kihívást a népdalokénál. Hozzáfűzte, kisebb nehézsége a szövegekkel támadt, hiszen Lovasi András vagy Kiss Tibor szövegeivel szemben a népdalok szövege jóval egyszerűbb. A beszélgetés során elhangzott, a rockmuzsika és a népzene közti átjárást Szabó Attila biztosította a zenekarnak, hiszen gitárosként ő korábban rockzenész is volt, nem mellesleg hat éves korától hegedül. Ugyanakkor néhány kulisszatitokba is betekintést kaphattunk.
Majorosi Marianna például elárulta, hogy a legnépszerűbb feldolgozásukban – Quimby: Most múlik pontosan – azért nem szerepel fúvós hangszer is, mert amikor elkészítették a dal népzenei változatát, a fúvósuk fáradt volt és inkább aludni ment. Azt is megtudhattuk, hogy sikerüknek köszönhetően ma már a könnyűzenét játszó zenekarok keresik fel őket, hogy dolgozzák fel egyik-másik dalukat. Érdekességként megemlítették, hogy az egyik videómegosztó oldalon, a Most múlik pontosan az egyik erdélyi hozzászóló régi erdélyi népdalnak nevezte, sőt esküdni mert rá, hogy többször hallotta otthon.
Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi koncertturnén a Csík zenekar
Erdélyi koncertturnén mutatja be legújabb, tizedik albumát a Csík Zenekar. A Kossuth-díjas együttes október 14-én, kedden 19 órától Szatmárnémetiben, a Szakszervezetek Művelődési Házában, szerdán, 20 órától a Kolozsvári Magyar Állami Színház színpadán lép fel a Litera Kulturális Egyesület szervezésében.
Az Amit szívedbe rejtesz című album autentikus erdélyi és moldvai dallamokat, rockátdolgozásokat egyaránt tartalmaz, ugyanakkor abban különbözik a 25 éves zenekar eddigi albumaitól, hogy saját szerzemények is felkerültek rá.
A Csík Zenekar tavaly volt 25 éves, számos koncertet adott Magyarországon és a határon túl, Kossuth-díjat kapott, és az év végén dupla best of vinyl lemezt jelentetett meg. Az Amit szívedbe rejtesz három évvel követi a 2011-ben megjelent Lélekképeket. Címe József Attila verse nyomán azt érzékelteti, hogy az album szellemiségére a szívből jövő érzések nyomták rá a bélyeget – nyilatkozta Szabó Attila, a zenekar hegedűse az MTI-nek.
„Muzsikánkban igyekszünk megmutatni, hogy a mai gyorsan változó, az élet szépségeit lassan felejtő világunkban mindannyian, akik itt élünk, esendő, ennek ellenére szerethető, értékeket tisztelő emberek vagyunk. Hiszünk abban, hogy élhetünk hasznos, szép életet, de ehhez meg kell látnunk igényes szemmel, lélekkel, hogy hol, mit, mikor, hogyan tegyünk, viseljünk, együnk, igyunk, szeressünk. Még léteznek igazi értékek. Reméljük, a mi muzsikánk is azzá válik" – írja Csík János az új nagylemez kapcsán.
Az autentikus népzenék közül a Csík Zenekar ezúttal többek között szászcsávási, palatkai, valamint moldvai anyagot készített. A rockfeldolgozások sorában a lemezen hallható a Zár az égbolt a Bálnák ki a partra című, 1997-es Kispál és a Borz-albumról, valamint a Hobo Blues Band Mesél az erdője egy moldvai-szerű népzenével – a szám eredetije a Vadászat című 1984-es HBB-korongon hallható.
Az érdeklődők jegyeket a szatmárnémeti színház és a művelődési ház jegypénztárában, valamint a kolozsvári színház jegypénztárában vásárolhatnak 35 lejért. További részletek a www.csikband.hu honlapon olvashatóak.
Krónika (Kolozsvár)

Mikor Csíkot meghallgattam...
Négyes minőségben találkoztam a közelmúltban a Csík zenekarral. Először televíziós műsorvezetőként, közel egy órán át társalogva a Csík három tagjával (Szabó Attila hegedűs, Kunos Tamás brácsás és Makó Péter fúvós hangszerek). Másodszor mint koncertlátogató, néző-hallgató az október 15-i kolozsvári lemezbemutató fellépésükön. Harmadszor televíziós szerkesztő-riporterként beszámolót készítettem az említett koncertről. Negyedszer pedig mint lemezhallgató családtag, akinek felesége – a hallgatólagos beleegyezésemmel – két naponta legalább egyszer lejátszóba teszi és leforgatja a banda legfrissebb albumát. Talán már unhatnám is, de higgyék el, nem unom.
Nem unom, mert nem lehet. Emberként vidámak, sallangmentesek, kommunikatívak és nem utolsósorban céltudatos, alaposan felkészült, sokoldalú, nyitott gondolkodású zenészek. Ideális interjúalanyok, felüdülés volt velük műsort készíteni, általuk megtudni valamit a zenekar kulisszatitkaiból, mindennapjairól. Beszéltek a táncházhoz fűződő kapcsolatukról, arról, hogy a mai napig megmaradt a hiteles népzenéhez való vonzódásuk. De szóltak arról az időpontról is amikor eldöntötték: márpedig ők koncertzenekarként fogják meghatározni önmagukat, nyitnak mindenféle zenei irányzat felé, hagyják, hogy ami megihleti őket – klasszikus muzsika, könnyűzene, blues, dzsessz, költemény – nyomot hagyjon a repertoárjukban és valamilyen módon szolgálja a népzene népszerűsítését. Mert nincs lemezük, fellépésük vegytiszta folklór nélkül, és aki esetleg más alkalommal orrát fintorgatva fordulna ki az ajtón egy népzenei koncertről, esetükben ott marad, meghallgatja, élvezi ezt a muzsikát is. Mert igényes, értékes, ami lejön a színpadról, a korongról.
Amit szívedbe rejtesz – ez a címe a Csík zenekar 11. albumának. Olyan korong, amely az oly sokak által már ismert és kedvelt irányzatot folytatva tartalmaz „tiszta” népzenét: virtuóz, telt hangzású szászcsávási dallamokat, táncra csábító palatkai rendet vagy kelet-magyarországi új stílusú népdalcsokrot. Van benne bluesból, dzsesszből, kalotaszegi keservesből, hajnaliból, csárdásból és legényesből egybegyúrt egyveleg (Erzsébeti szvit...Kalotaszegről), szaxofonon megszólaltatott oláhos dallam (ahogy az Makó Péternek tetszik!), moldvai népzenével feltöltött Hobó Blues Band sláger (Mesél az erdő), alternatív rockmuzsika (Zár az égbolt). Tizenkettő van belőlük, tizenharmadiknak (sorszám nélkül, talán babonából) egy ráadás: Presser Gábor jól ismert szerzeménye, az Egyszer Rúzsa Magdi tolmácsolásában, a Csík zenekar kíséretével. Így is gyönyörű.
A sokszínű kavalkádból mégiscsak kiemelnék egy darabot, amelyről maguk a zenészek is bevallották: kissé kakukktojás eddigi pályafutásukban. Ezidáig ugyanis talán egyetlen alkalmuk kínálkozott külön a zenekar számára, idegen szerző által komponált darabot lemezre játszani. Nos, az új korong Adagio swingissimo című száma – Lakatos Róbert és Csík János szerzeménye – egy Bach-szólószonátából és kalotaszegi népzenéből ötvözött motívum- és dallamsorokból, barokk fugákra jellemző liánszerű egymásba fonódással tovahömpölygő, sodró erejű szerzemény. Magasba emel, majd a földre ránt, szárnyalásra késztet, hogy aztán lábdobogtatásra, lábcsavarintásra buzdítson.
Szívbe rejthető, szívbe zárható ez az új lemez, de csak hogy onnan bármikor elővehető legyen újbóli és újbóli meghallgatásra. Azt mondták – félig meddig hitvallásként –, az a zenekar célja, ne a hangszerük sírjon, hanem aki hallgatja. No de sírni, ugyebár, örömünkben is lehet...
Bardocz Sándor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bál a Csángó Rádióért
Egy áldozatos embert jutalmaznak
A Csángó Rádió megmentéséért rendezik meg szombaton a jászberényi Bercsényi Sportcsarnokban a Csángó Bált, amelyen mások mellett a Jászság Népi Együttes, az Állami Népi Együttes, Csík János és Petrás Mária is fellép.
Az interneten fogható rádiót a mozgáskorlátozott Lőrinc Cselesztin alapította, és nagyjából saját erőből működteti a Bákó megyei Csík nevű faluban (Ciucani), szülei parasztházában, kevés betegnyugdíjából. A rádió mára fontos kapocs lett az otthoniak és a külföldön dolgozó csángók között, akik elsősorban azért hallgatják, mert egyaránt sugároz moldvai magyar és román zenét, illetve szöveges műsorai a csángók életéről, történelméről szólnak.
Mivel Lőrinc Cselesztin szülei egyre idősebbek, és már egyre kevésbé tudják ellátni a deréktól lefelé lebénult férfit, a jászberényi Csángó Bál szervezői úgy gondolták, a rendezvény bevételével azt próbálják elérni, hogy több évnyi ingyenes, önkéntes munka után a rádió teljes szerkesztősége: bemondója, technikusa stb., azaz Lőrinc Cselesztin egy személyben anyagi juttatást is kapjon hősies munkájáért.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Roma-magyar együttélés?
A magyar és roma közösségek együttéléséről beszélgettek csütörtök délután Tusványoson, a Kós Károly sátorban.
A beszélgetés moderátora Z. Nagy István újságíró, civil aktivista szerint a téma kényes, a társadalom szereplői elég hosszú ideje nem tudják kezelni. „Többféle vetületből kellene megnézni ezeket a kérdéseket: demográfiai, kulturális, szociális szempontból is. Mi a konfliktusok irányából közelítettük meg.” Rámutatott, Székelyudvarhelyen több évtizedes konfliktusokat követően kezdtek beszélni ezekről a kérdésekről.
Szőke László, székelyudvarhelyi újságíró, a Magyar Nemzet munkatársa, a Fekete-fehér blog működtetője arról beszélt, miként került kapcsolatba a székelyudvarhelyi „maffiákokkal”. Kérdésre, hogy össze lehet-e a roma fogalmát kötni a bűnözéssel elmondta, nem gondolja, hogy a bűnözés származás kérdése. „Annál is inkább, mert a roma csoportok mellett nagyon veretes székely legények is vannak Székelyudvarhelyen és Székelyföldön.”
Gálfi Árpád, székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő a hírhedt Gábor családdal szembeni személyes, valamint a bethlenfalvi közösség harcát vázolta fel. Ő a közösség képviselőjeként került konfliktusba az említett roma családdal. A 2010-ben Bethlenfalvára költözött család folyamatos lopásai, fenyegetései, betörései ellen közösségi összefogással léptek fel.” Azok az emberek, akik meg voltak károsítva, fenyegetve, verve, magukra voltak maradva. Nem mertek lépni és ha léptek is a tapasztalat az volt, hogy megfelelő emberek, igazságszolgáltatás hiányában arra kényszerültek, hogy visszavonuljanak. Ez a közösség ezért az ügyért állt ki. Elindultak a folyamatok, amire számítottunk nagyjából kezd teljesülni az igazságszolgáltatás útján, folynak a pereink. Az igazságszolgáltatás útját tartjuk nagyon fontosnak. Úgy érezzük, jelen pillanatban ez a járható út annak érdekében, hogy változás történjen” – mutatott rá.
Vasik János, felvidéki szerkesztő, a Pátria rádió munkatársa a felvidéki állapotokat ismertette, azt, hogy milyen az együttélés egy olyan közösségben, ahol adott esetben többségben vannak a romák. „Krasznahorkaváralja az a hely, amely mélyen tükrözi valahol a szlovákiai állapotokat és a szlovákiai magyarság, illetve a felvidéki magyarság szempontjából a roma-magyar együttélés kérdését. Erdélyben sem pusztán a kriminalitás kérdése ez. Számunkra bizonyos fokig bizonyos területeken meghatározó az is, hogy hova fognak integrálódni. Nem a Gábor-típusúakról van szó, noha ilyen nálunk is van elég. Azért érdekes a krasznahorkai történet, illetve a romák reakciója, mert korábban is volt egyfajta mozgás közöttük. Nagyon hű lakmuszpapírja a roma közösségnek a kultúra hatása. Megmutatja azt, hogy melyik etnikumnak, melyik közösségnek milyen súlya van a szlovákiai társadalomban. Míg korábban a romáknak a vándornyelve, a második nyelve a magyar volt és ez fokozottan érvényes a délvidéki cigányságra, gyakorlatilag azt lehet mondani, mostanra a romák nyelve a szlovák lett. A magyar közösségnek a súlya és a társadalmi megbecsültsége ott tart, hogy már a cigány sem akar magyar lenni. Minek kettős kisebbségben lenni?”
Szőke László szerint ahhoz, hogy megfelelően tudjunk kommunikálni a romákkal, értenünk kellene a kapcsolati hálójukat, azt, hogy hogyan működik ez a közösség, és ne a saját értékrendünk szerint akarjunk elfogadtatni, megértetni velük valamit. Másként kell velük beszélni, az ő értékviláguk felől kell a kommunikációs üzeneteket megfogalmazni. „Magyarról magyarra le kell fordítani, amikor akarunk beszélni. Azokkal, akikkel mi konfliktusba kerülünk, kénytelenek vagyunk úgy kommunikálni, ahogy ők megértik. Szintén csak a bűnözői körre fókuszálva azt is megfogalmaztam, hogy ha hatékonyan akarsz fellépni a jelenség ellen, akkor az erőszak, vagy az erőszakkal kapcsolatos lépések a hatékonyak. Ha nem tudsz erőt felmutatni, akkor ők a gyengeséget látják benned. Az erő az nem fizikai erőszak. Ugyanúgy erőként éli meg azt, ha sikerül annyi pert a nyakába akasztani, hogy előbb-utóbb szembesül azzal, hogy börtönbe fog kerülni. Az igazságszolgáltatáson keresztül kell megkísérelni, hogy visszafogjuk, vagy visszatereljük a normális életvitelbe őket.”
Vasik János úgy véli, Szlovákiában is a problémák jelentős részét el lehetett volna kerülni már azok kibontakozásakor, ha a megfelelő intézmények, szervek megfelelően működnének, ha a megfelelő időben lett volna eszköz fellépni velük szemben. „Nem feltétlenül büntetésre gondolok, hanem segítő kézre is. Ha a kisebb ügyek esetében a rendőrség úgy jár el, ahogy nem, és nem legyintett rá, hogy ezek csak kis kategóriájú dolgok. Viszont, ami kinövi magát, az pontosan az, ami Székelyudvarhelyen történik.”
„Székelyudvarhelyen is ugyanilyen viszonyulása volt az igazságszolgáltatásnak ezekhez az ügyekhez. Az esetek nyilvánosságra hozásának és a civil kezdeményezéseknek köszönhetően a hatóságok nem tudják elkerülni, hogy ezeket kezeljék” – reagált Szőke. „Ha van eredménye a munkánknak az az, hogy a magyar közösség önbecsülését sikerült valamennyire visszaállítani. Megteremtettük azokat a fórumokat, ahová segítségért lehet fordulni.”
Noha a beszélgetés folyamatosan a székelyudvarhelyi cigányokkal való konfliktusokhoz kanyarodott vissza, abban mindannyian egyetértettek, hogy jó, hogy sikerült egyáltalán beszélni erről a kérdésről és remélik lesz folytatása.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Világzenei csűrfesztivál lesz a kalotaszegi Mérán
Július utolsó hétvégéjén világzenei fesztiválnak ad otthont a Cifra- Kalotaszeg egyik legszebb és legnagyobb települése, Méra. A Kolozsvártól 15 kilométerre fekvő, 1300 lelkes falu három portáját alakítják ki fesztiválhelyszínnek, a hozzájuk tartozó csűrökkel, telkekkel, gyümölcsösökkel együtt. A csűrszínpadon pedig olyan, nemzetközileg elismert zenészek lépnek majd fel, mint Herczku Ágnes, a Buda Folk Band, Nikola Parov vagy az Esszencia, amelyet a Prima Primissima és Kossuth-díjas népi ének és hegedűművész Csík János, valamint a Fonogram-, Harmónia- és Pro Pátria díjas brácsa- és hegedűművész Lakatos Róbert alapított.
Méra fő kulturális színterén, a Szarka-udvaron tartottak sajtótájékoztatót a Méra World Music Fesztivál főszervezői. Ez az udvar lesz a fesztivál központja, mint ahogy éveken keresztül ez adott otthont a Kalotaszegi Vándor Néptánctábornak is, tudtuk meg Bethlendi Andrástól és Varga Zoltántól. A két főszervező évek óta érleli a gondolatot, hogy világzenei fesztivált hoznak létre Mérában. „A népzene és világzene a táncház-mozgalomnak köszönhetően nagyon jól pozicionált a Kárpát-medencében, olyannyira, hogy a WOMEX (World Music Expo) tavalyi kiadását Magyarországon tartották. Méra pedig regionális viszonylatban jár élen a népzenei hagyományok ápolása tekintetében: elég azt említenünk, hogy egész Kalotaszegen ebben a faluban tanulnak a legtöbben néptáncot – jelenleg több mint hetvenen”, mondta Bethlendi András.
A szervezők a névválasztást is megmagyarázták: magyar nyelvterületen még van különbség népzene és világzene (=népzenéből inspirálódó zene) között, számos nép szóhasználatában viszont már nincs. Ők pedig tudatosan szeretnének a rendezvénynek nemzetközi jelleget adni, ha nem is idén, de fokozatosan, a következő években.
A Méra World Music fesztivál július 29-én, pénteken kezdődik kalotaszegi zenésztalálkozóval, ez a napja még ingyenes a fesztiválnak. Szombaton és vasárnap a világzene sztárjai lépnek színpadra, ekkor elővételben 29 lejbe kerül a napijegy, 49 lejbe a kétnapos bérlet, gyerekeknek ingyenes a belépés. Aki a fesztivál kezdése után vásárol jegyet, annak már 39 lejbe fog kerülni a napi- és 59 lejbe a kétnapi belépő. Falubeliek kedvezményesen vehetnek részt a fesztiválon. A jegyek értékesítése július 1-jén kezdődik. Jegyeket a kalotaszegi falvakban és az Igen, tessék kolozsvári irodájában, valamint online a fesztivál facebook-oldalán és a biletmasteren lehet vásárolni.
A szervezők idén nem szándékoznak 1200 jegynél többet eladni, ugyanis ez az a nézőszám (hozzávéve még a gyermekeket, akik ingyen mehetnek be), amennyi a Szarka-udvaron, a csűrszínpad előtt még kényelmesen elfér. Idővel a fesztivál növekedésére számítanak, amellyel egyidőben – reményeik szerint – a faluturizmus is fellendül majd, de ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy a Méra World Music „mindig csűrfesztivál marad, soha nem fogjuk Kolozsvárra költöztetni, de még a falu főterére sem.”
A résztvevők vonattal, busszal és autóval is kijuthatnak Mérára, a szálláslehetőséget pedig falubeliek biztosítják majd akár kiadó szobák formájában, akár úgy, hogy portáikon sátorhelyeket kínálnak fel a fesztiválozóknak.
Más fesztiválokon az elmúlt évek, hónapok divatos számai, a Méra World Music-on viszont az elmúlt évezred legnagyobb slágerei csendülnek majd fel – tették hozzá a szervezők, utalva arra, hogy a feldolgozott dallamok nagy része több évszázaddal ezelőtt született, és most a világzenében születik újjá.
T. Koós Imola
maszol.ro

Világzenei csűrfesztivál Mérán
A Kolozsvártól 13 km-re található Mérában július 29. és 31. között első alkalommal szervezik meg a Méra – World Music világzenei csűrfesztivált.
A szervezők nemzetközi, magas színvonalú zenei produkciókat hoznak a városi zsongástól távol eső, falusi csűrszínpadokra; a fesztivál alapkoncepcióját a város és a falusi csűr, a könnyűzene és a népzene, a trendi és a hagyományos vagy a nemzetközi és a lokális között húzódó kontraszt és ezek találkozása képezi.
Helyszínül a mérai csűrök és porták fognak szolgálni. Az első helyszín a Szarka-telek névre hallgat, melynek csűrje színpaddá fog átalakulni a fesztivál ideje alatt – itt fog zenélni Csík János az Esszencia zenekarral, a Tárkány művek, Nikola Parov, Herczku Ágnes, Limberger Tcha és Benjamin Clement, a Buda Folk Band, a Nadara, Palatka, Szászcsávás, egész Kalotaszeg és a Fölszállott a páva műsorát is megtekinthetik a résztvevők. A Szarka-telek volt egyben az a hely is, ahol 2009-ben a két főszervezőben, Varga Zoltán Lászlóban és Bethlendi Andrásban egy táncház alkalmával megfogalmazódott, hogy egy néptáncegyüttest kéne alapítani. Ennek következtében 7 évvel ezelőtt, másodéves joghallgatókként megalapították a Kalotaszeg Néptáncegyüttest azzal a céllal, hogy minél színvonalasabban vigyék színpadra a kalotaszegi táncot és zenét. Két évre rá a táncegyüttessel megszervezték az első Kalotaszegi Vándor Néptánctábort – amely idén július 10. és 17. között Gyerőmonostorra költözik –, mára pedig több mint 200 kalotaszegi gyerek táncol és nevelkedik vezetésük alatt, illetve rendszeresen szerveznek táncházakat Kalotaszegen.
Szabadság (Kolozsvár)

„Ezt az életet csak akkor, csak ott és csak úgy lehetett megélni”
Születésnapi beszélgetés a 65 éves Ötvös József református lelkésszel, egyházi íróval
– „Kis Bécsben”, azaz a mezőségi Pókában született. Miért nevezték így a falut? Kérem, meséljen szülőföldjéről.
– A szülőföld igazi nagy értéke a jellemformálás és az örök menedék. Általában csak később – vagy sosem – vesszük észre, mekkora szellemi és lelki kincset örököltünk a szülőföldtől: szokást, nyelvjárást, viselkedést és magatartást kialakító példaképeket, s mindez legtöbbször nem is tudatos. Meglettebb koromban boldogan fedeztem fel életfelfogásomban pókai gyermekkori hatásokat, amelyek fél évszázaddal azelőtt észrevétlenül épültek be egyéniségembe. Életem nagy részét úgy éltem meg, mint akinek három szülőföldje van. Meglehet, minderre azért is volt szükségem, mert mindhárom szülőföld kisebbségi létre predesztinált. Nekem Erdély a szülőföldem, mert így bennem él egy ország, egy haza, egy semmi mással össze nem téveszthető szép világ. Második szülőföldem – mondhatnám – szűkebb: az erdélyi Mezőség. Gyermekkoromban talán lekicsinylőnek, pejoratívnak hallottam a szomszédos Székelyföld vagy a büszke Maros mente mellett. Fel kellett fedezni, meg kellett ismerni és meg kellett találni benne az igazi, egyedi szépségét, sajátos világát, s jobban megismerve le mertem írni a következő mondatot: „itt még a sár is szebb, mint más tájékán a világnak”. Pontos szülőföldem az erdélyi, mezőségi Póka, amelynek „Kis Bécs” elnevezését édesapámtól hallottam először. Emlékeim szerint Szőcs István író a Hét évkönyv egyik cikkében azzal magyarázza ezt a furcsa, nagyon kedvemre való megnevezést: Kis Bécs, hogy ott az egy főre eső kisnemes igen nagy számban volt jelen falunk lakosságához képest.
– Milyen volt a gyermekkora, mivel foglalkozott otthon, amíg nem került felsőbb iskolába?
– A múlt század hatvanas éveiben előnyös volt pókai tanárnak lenni, hiszen találó volt az autóbuszjárat a naponkénti 25 km-es távolsághoz. Így a kolozsvári egyetemen frissen végzett marosvásárhelyi tanárok szívesen választották Pókát, ha csak rövidebb időre is. Öt-hatodikos koromban az a Deé Nagy Anikó volt a magyartanárnőm, aki később a Teleki Téka igazgatója lett.
– Lelkésznek készült, de sohasem környékezte meg a versírás, a próza, vagy a publicisztika, amivel általában már a gimnáziumi években szokott „találkozni” a tehetséges tollforgató?
– Első irodalmi próbálkozásom éppen olvasmányaim alapján született. Az ember tragédiája után Benedek Elek meséi kerültek a kezembe, s el is határoztam, én megírom abban a tiszta, érthető és egyszerű stílusban a pókai ember tragédiáját. Mondanom sem kell, egy oldal után elfogyott a mondanivalóm… A versírás 18 évesen ihletett meg először… és utoljára. Az akkori divat szerint én is elküldtem az Utunkhoz Losonczy Levente álnév alatt. Akkor még azt gondoltam, az a név hangzatosabb az enyémnél, de volt ifjúságomnak ennél nagyobb tévedése is… A félelmetesen szigorú K. Jakab Antal „költői termékemről” azt nyilatkozta, hogy nagyon érződik rajtuk a középiskolás anyag hatása. Ismerve a szókimondó kritikust, ez ma is átmenő jegynek számít, de verset többet nem írtam.
– Szintén mezőségiként, otthonról tudom: a mezőségi embernek megtartó pillére a templom, az egyház, a lelki közösség – a tiszteletes úr pedig támasza, szinte azt kell mondjam, hogy védőszentje egy kis közösségnek. Ön hogyan emlékszik vissza ezekre a pókai viszonyokra?
– Sokévi távollét, erdélyi és Kárpát-medencei tapasztalat alapján értettem meg a pókai református templom szimbolikus és valóságos értékét, jelentőségét. A magyar, túlnyomórészt református faluban az új ideológia, a politikai hatalom háttérbe szorította az addig példát, szellemi nevelést és kultúrát adó kisnemeseket. Az így „lefejezett falunak” szüksége volt egy új, tiszta erkölcsű és értéket jelentő példaképre. A második világháború után az útkereső falu együtt építette fel új, harmadik református templomát, s akarva-akaratlanul ez lett az értéke, jelképe Pókának. Gyermekkoromban zsúfolásig megtelt a templom, még a falusi bajnokság hivatalos labdarúgó-mérkőzéseinek kezdő időpontját is ahhoz kellett igazítani, mert a legények először templomba mentek, s csak utána a futballpályára. Mintha történelmi küldetésének gyönyörűséges terhére érzett volna rá az a falu: míg tőlünk északra a nagy múltú Nagyercsében teljesen elfogyott a magyarság, Toldalagon és Unokán megszűnőben van a magyar közösség, a templom jelképes őrállóként áll és él.
– Mi következett az otthon elvégzett 8 osztály után?
– Említettem, szerencsés pókai nemzedék tagjának vallom magunkat, még akkor is, ha taníttatásunk, tanulásunk következményeként elhagytuk a falut, és ma lefelé menő, kiöregedő település. Mint földműves szülők gyermeke, belenőttem a kaszálásba és az állatok gondozásába. Még ma is kézi kaszával kaszálom le az udvaron a füvet, meg tudom verni a kaszát. Mezőgazdasági szakközépiskolába készültem nyolcadikos koromban, de tavaszszal egykori magyar- és matematikatanárom eljött hozzánk és szüleimet meggyőzték: küldjenek a Bolyai Farkas Líceumba tanulni. Igen, akkor még ilyen felelősséget éreztek és hordoztak magukban nemzetünk napszámosai. Édesapám azt kérdezte: egy egyszerű pókai fiú megbírja-e a Bolyai iskolát? Próbaidőre bevittek a Bolyaiba, beültettek a nyolcadik osztályosok közé, és ugyanúgy feleltettek, mintha ott jártam volna az 1–8. osztályt. Aztán pár nap múlva kiértékelték, s csak a romántudásom nem felelt meg, s javasoltak felvételi előtt néhány románórás felkészítőt. Ez nem az én érdemem volt, hanem annak a nevelő, tanári karnak a dicsérete, akik felelősséggel végezték munkájukat egy mezőségi falusi iskolában.
– Milyen volt a Bolyai szellemisége a hatvanas években, kik voltak azok a tanárok, akikre ma is szívesen emlékszik vissza?
– Az 1960-as évek végén épült a marosvásárhelyi tanítóképző épülete, s azokban az években a tanítóképző osztályai a Bolyai Farkas Líceum épületében voltak. Csak a sportolóknak tudtak bentlakást biztosítani, ezért is felvételiztem sportosztályba, s végeztem el a középiskolát. A bentlakásnak volt egy áldásos hangulata. Külön világ volt az, hiszen vidéki fiúk laktunk együtt, s az adott egyfajta belbiztonságot a városi elit gyerekeivel szemben. Legnagyobb áldás a nevelőnk, dr. Kiss Géza bácsi, az akkori marosvásárhelyi élet egyik legismertebb személyisége volt. Igazi nevelőként formálta ifjú életünket. Igazán mély nyomot nem a tanári kar hagyott bennem, hanem a tanulók átlagintelligenciája. Majdnem két éven át éreztem azt a szellemi, kulturális lemaradást, amit a bábszínház, színház, városi kulturális intézmények látogatásának hiánya jelent. Hogy mennyire magas szintű volt abban az időben a Bolyai Farkas Líceumban az iskolai követelmény, annak legjobb igazolása teológiai hallgatóként való teljesítésem. Úgymond középgőzzel kerültem a jeles tanulók közé, mert akkorra már jól beérett a bolyais oktatás színvonala. Úgy gondolom, nem is a tanári gárda volt olyan nagyszerű akkor, sőt nagyon heterogén volt a tanári kar, kezdve a politikailag megfelelni akaró igazgatótól a csendben, szorgalmasan tanító jó tanárokig. Az ott tanuló ifjúság volt igazán erős és az iskola értéke, mert az a nemzedék megállta helyét Bukaresttől Párizsig.
– Miért választotta a lelkészi pályát akkor, amikor azonkívül, hogy igen kevés jelentkezőt vettek fel, a lelkészeket is figyelte a szocialista-kommunista rendszer?
– A lelkipásztori szolgálat hivatás, amelyet hivatástudat nélkül nem lehet és nem is szabad végezni. A hivatás mögött mindig van, kell legyen egy elhívás. Ez nem csak teológiai okfejtés. Először építészmérnökire készültem, mivel a reáltudományok volt az erősségem. Utolsó középiskolás vakációm alkalmával egy kaszálási ebédszünetben édesapám javasolta, legyek pap. Mélyen hívő református férfiú volt. Akkor hirtelen azt válaszoltam: én merek temetni… Édesapám tudomásul vette, és elfogadta döntésemet. Lelkipásztori szolgálatom ideje alatt legszimpatikusabbnak a temetési szolgálatot tartottam, mivel az a közösség a legfegyelmezettebb, és nem egy általános, hanem konkrét igehirdetést igényel. Tizenkettedikes koromban már kezdett divatba jönni a felvételi tantárgyakból való magánóra. Én is kerestem egy főiskolai román nyelvű tanárt, akivel a második találkozás után román–magyar kérdésben nagyon csúnyán összevesztünk. Elmenetelemkor odavetettem neki: olyan egyetemre megyek, ahol magyarul tanulhatok! Mire ő kárörömmel reagált: ilyen Erdélyben nem létezik. Abban a pillanatban beugrott a teológia. Ma már tudom, ez volt az én isteni elhívásom, elhívatásom furcsa története.
– Meséljen a kolozsvári teológiai évekről, a nagynevű professzorokról, művelődési viszonyokról – Kolozsvárról mint Erdély legnagyobb magyar szellemi központjáról.
– Az élet egyik legszebb időszaka az egyetemi évek ideje. Azokban az években a kolozsvári teológián az élet különösen szép volt. Huszonévesen nyáron dolgoztunk, nagy ünnepeken legációkban szolgáltunk, és így nem voltunk szegény diákok. A főiskola, a bentlakás, a hatalmas könyvtár ott volt a város szívében a Bocskai téren (mi akkor is így hívtuk), s így otthonunk, közösségünk egy zárt magyar világ volt. Akkor láthattam a Sütő-drámák ősbemutatóit Harag György rendezésében, minden operát és operettet megnéztünk, ma is emlékszem Ferencsik János világhírű karmesterre, aki Kolozsváron Beethoven Egmont nyitányát vezényelte. A „kakasülőn” ülve nem hittem a szememnek, hogy ő ezt kotta nélkül dirigálja. Hetente vásároltuk az új Kriterion-könyveket, és olvastuk a Horizont meg a Téka-sorozat legjobb kiadványait. Egyszerűen részei lettünk a legnagyobb erdélyi magyar város kulturális-művelődési életének. Számomra ez természetes is volt: egy egyetemi világváros ilyen kell legyen. Mi akkor annak a városközponti zárt magyar világnak a biztonságában nem éreztük a románság súlyát vagy éppen túlsúlyát. Olyan erős, nívós, széles körű kulturális élet volt akkor Kolozsváron, hogy a négyéves egyetemi idő alatt teljes jogú magyar emberként éltünk, észre sem vettük, hogy semmiféle kapcsolatunk nem volt a románsággal.
– Tudták, érezték, hogy általában figyelik a teológiai hallgatókat, mi több, azon „mesterkedtek”, hogy minél többet beszervezzenek, akiktől fontos adatok kerültek birtokukba a leendő lelkészkollégákról, s később fel is tudták használni ellenük.
– Tizenkilenc évesen kerültem Kolozsvárra. Elindultam egy mezőségi kis falu közösségéből, majd egy erős középiskola sportosztályából kolozsvári egyetemista lettem biztonságos anyagi háttérrel: számíthattam szüleim áldozatkészségére, ha szükségem volt. Annyira szép, szabad élet volt, hogy eszembe sem jutott a lehallgatás vagy követés. Egyébként nem voltam feltűnő jelenség, számba sem vettem a titkosrendőrség létét. Én élni akartam egy szép egyetemista életet, talán felelőtlen voltam, de nem érdekelt a rendőrség léte. Aztán harmadéven történt egy emlékezetes eset. Megszervezték a Marosvásárhelyen érettségizett, majd a kolozsvári egyetemen tanuló ifjak találkozását a Metropol vendéglőben, ahol másfél százan találkoztunk, s – állítólag – elhangzott a Hargitai fecskemadár kezdetű műdal. A Mezőségen, legalábbis mifelénk akkor még ismeretlen volt ez a nóta, s nem is emlékszem arra, hogy énekelték volna. Különben sincs jó zenei hallásom és nem vagyok jó énekes, de a titkosrendőrség felgöngyölítette azt a találkozót, és az egyetem rektorán keresztül behívattak a szekuritátéra. Ott elém tettek egy papírt, rám szóltak, írjam le, mit énekeltünk ott a Metropolban, és kik voltak még ott. Majd rám zárták az ajtót, és négy óra múlva jött vissza a vallató rendőrtiszt az eredményért. Egyszerűen nem tudtam komolyan venni az egészet, s egyetlen sort sem írtam le, csakhogy a személyazonosságimat magánál tartotta, s így minden kedden délután 6 órakor kellett jelentkezzek. Amikor már harmadik-negyedik esetben ültem 4 órát egyedül a rendőrség zárt pinceszobájában, eszembe jutott, akár el is tehetnek láb alól, s szüleim meg sem tudják soha, mi történt egyetlen gyermekükkel. Akkor nagyon megijedtem, s elkezdődött egy olyan huzavona, egyezkedés, írogatás, tagadás, aminek az lett a vége, hogy leírtam fogyatékos romántudásommal néhány, általam ismert magyar nóta szövegét, ami elhangzott vagy el sem hangzott ott. Egyikre mai napig emlékszem, mert a Rácsos kapu, rácsos ablak kezdetű nótát így fordítottam le: „Poarta cu plasa, fereastra cu plasa”. Bentlakó szobatársaim egész éjjel röhögtek romántudásomon. Közben elkerültem a nagyszebeni teológiára, és kihallgatásom megszűnt. Furcsa módon, amikor esperesekként kikértük a titkosrendőrség irattárából iratgyűjtőinket, az enyémben erről a pár hónapos ügyről egyetlen sort sem találtam.
– A ’89-es változás lehetővé tette, hogy a németországi Göttingenben legyen peregrinus. Milyen emlékei vannak az ott töltött egy évről, s hol tudta később hasznát venni e neves egyházi intézményben tanultaknak?
– 1989 előtt nem sikerült ösztöndíjjal külföldi tanulmányokat végezni, így 1991-ben éltem a lehetőséggel, és egy évet az alsószászországi Göttingenben tanultam peregrinusként. Akkor már negyvenéves, kétgyerekes apa voltam, s az ott eltöltött egy év már nem lett ugyanaz, mintha közvetlenül az egyetemi évek után lehetett volna továbbtanulni. Mégis szép emlékeket hordozok magamban, hiszen éppen akkor voltam ott, amikor a Kurze Strasse egyik házának bejáratához feltették Wolfgang Bolyai (így!) márványtábláját, aki ott tanult 1796–99 között. Naponta elsétáltam a Weender Strassén, és olvastam egyik épület emeleti ablakai között: Alexander Csoma de Kőrös 1816–1818. Erdélyi büszkeséggel állapítottam meg, a híres Göttingenben mi, erdélyiek képviseljük a magyar nemzetet, hiszen a közel 200 emléktáblán három magyar név olvasható, és mindhárman erdélyiek: Bolyai Farkas, Gyarmathy Sámuel és Kőrösi Csoma Sándor.
– Hová szólt a kihelyezése, és milyen körülmények között igyekeztek eljuttatni Isten Igéjét a magyar lelkekhez?
– Görgényszentimrére, amely áldott hely volt, és szép életszakasz épült fel belőle hat és fél év alatt. Az igazi gyakorlati, lelki felkészítést egy ötéves elméleti oktatás után ott találtam meg. Egy nagy múltú magyar polgári falu utolsó éveit élte a még látható várromjával, Bornemissza-kastélyával – amelyben erdészeti szakközépiskola működött –, és egy alig százlelkes, idősödő református közösséggel. Odatartozott Görgényüvegcsűr, amely alig volt 200 éves település, soknemzetiségű őslakosságából – olasz, sváb, bajor, cseh, román és magyar – erős magyar katolikus közösséggé formálódott, ahova házasság révén került egypár református. Majd odacsatolták az egykori szász falut, Alsóidecset, ahol egyetlen templomban tartottuk egymás után románul, németül és magyarul az ortodox, az evangélikus, majd a református istentiszteleteket. Utolsó évben hollandiai segítséggel épült egy református imaház, amelyet mai napig használnak. Mivel elég sok időm volt, akkor még foglalkoztam tudományos teológiai kutatással, bejártam kéthetente a Teleki Tékába.
– Mikor érezte úgy, hogy – Isten akarata szerint – egy másik közösségben kell szolgálnia, hogyan alakultak a következő évek?
– Valóban, az első gyülekezetváltás látványosan Isten akarata szerint történt. Marosvásárhely mellett, Jedden közel negyvenévi szolgálat után nyugdíjba vonult Ady József lelkipásztor. Jedd egy teljesen más munkaterület, ahol sok-sok lehetőség nyílt egy úgynevezett vidéki értelmiségi pályához. Természetesen sok mindent nem lehetett elvégezni. Mivel 11 évig éltem a faluban, megismerhettem az ősi székely település ezredvégi arcát, belső világát. Hat évet a ’89-es változás előtt és öt évet a változás után szolgáltam, éltem ott, el is terveztem, földolgozom a faluban lévő családszerkezeteket, lakossági összetételt, névhasználatot a változás előtti évtizedből és a változás utáni évtizedből. Sajnos, a felgyorsult közéleti és közegyházi tevékenység miatt erre már nem volt időm, de örök adósságként hordozom magamban, hiszen éppen ez alatt a két évtized alatt átalakult egy ősi székely közösség szerkezete, felépült és félig-meddig beleépült egy egészen új falu. Közben a Jeddhez tartozó Marosagárdon építettünk egy új református templomot, amely egész Erdélyben egyedi, hiszen szobrászművész által faragott belső bútorzata van. Kebelében már akkor beindult egy új templom építése, ami később valósult meg. Jedd kitörölhetetlenül él életem emlékeiben, hisz sok-sok minden történt 11 év alatt; ott alapítottam családot, ott született első két fiunk: Koppány Bulcsú és Ajtony Atilla, és az ottani megpróbáló, ám mégis szép szolgálat készített fel a későbbi egyházi, közéleti és médiabeli tevékenységemre.
– Mit jelentett ’89 előtt egy falusi, egyáltalán egy erdélyi református gyülekezet lelkipásztorának lenni?
– A mostani visszatekintésben is ugyanazt a vallomást vállalom fel, mint ami akkor megfogalmazódott bennem: a vidéken élő erdélyi magyar értelmiségből legjobb helyzetben a pap, a lelkipásztor volt. Általában szép szolgálati lakással szép családi életet élhetett. Nem befolyásolta őt a közlekedés időpontjához való alkalmazkodás, és volt egy egyedi, sajátos, népszerű élethelyzete. Családlátogatások során majdnem minden titkot és érzést, véleményt és felfogást megismert, mert mind az örömet, mind a fájdalmat valakinek el kellett mondani. Együtt álltunk sorba a kiporciózott cukorért, sőt tőlünk is elkérte a néptanács az évi 15 kg húskvótát. Ezért nagyon egymáshoz tartozónak érzett a falu. Vasárnap két méterrel magasabb helyről, a szószékről biztattam, intettem és erősítettem őket, s így elöljárójukként tiszteltek. A heti vallásórákon és ifjúsági összejöveteleken máshol már el nem mondott erdélyi történelemről és magyarságunkról tanítottuk őket, s ezért lelki, szellemi vezetőjüknek tartottak minket. Az 1948-ban beszüntetett kántortanító tevékenysége után egyre inkább a lelkipásztor, a pap maradt egy-egy falu egyedüli felelős értelmiségi őrállója. Ez nemcsak felelősséget, kötelezettséget jelentett, hanem tiszteletet, hálát és szeretetet is. Közel két évtizedes falusi lelkipásztori szolgálatom alatt, és még utána legalább két évtizedig számtalan jelét mutatták meg szeretetüknek és hálájuknak a Görgény-völgyiek és a jeddiek egyaránt. Hadd említsek meg egyetlen megható történetet. A Tudor negyedbeli tömbházrengeteg közötti cserealjai templomban szolgáltam már, és éveken át lóháton, lószekeren énekelve, székely népviseletben felöltözve bejöttek a jeddi fiatalok meghívni a szüreti bálba. Sokszor még a rendőri tiltás ellenére is vállalták a városi úton a lóhátas hívogatást. Mondjam azt, már csak ennyi is megérte értük, velük dolgozni!
– Miért döntött úgy, hogy 1994-ben a jeddi gyülekezetet felváltja a cserealjival?
– Lényegében három olyan motiváció volt a szolgálati hely változtatásához, amelyek személyi vagy családi vonatkozásúak. Korosztályunk nagy része úgy látta, jó az, ha egy lelkipásztor nem ül kevesebbet, mint 6-7 évet egy helyen, de 10-nél többet sem. Tizenegy évi jeddi szolgálat után jó volt váltani, változást keresni. Negyven és ötven év között voltam, és ez az életkor, amikor még egy lelkipásztort meghívnak, megválasztanak a gyülekezetbe, utána már túl öreg. A mi életpályánkban ez a kihívás is megjelenik. Ezek mellett egy jó másfél évtizedes lelkipásztori gyakorlattal a hátam mögött, egy németországi peregrinus év után úgy éreztem, egyházi és közéleti tevékenységben többet tehetek, s így indult el a médiával való együttműködésem, a Marosvásárhelyi Rádió Hitvilág műsorába való bedolgozásom, a megyei lappal való jó kapcsolatom, majd pedig egyházi tisztségviselőként esperesi és generális direktori megválasztásom, megbízatásom. És volt mindennek családi vonatkozása is: nagyobbik fiunk már a marosvásárhelyi művészeti iskolában tanult, feleségem a filharmónia énekkarában énekelt, én a kántor-tanítóképző főiskolán tanítottam. Lehet, hogy ezek prózai érvek, de a lelkipásztor is teljes családi életet él, a gyermekei iránti felelősséggel és lehetőséggel. Időnként ez akár feszültséget is jelenthet egy-egy papi család életében, hogy melyiket tartsa elsőbbrendűnek. Hála istennek, mi mindezt egyensúlyban tudtuk tartani.
– 2002-től a Vártemplom lelkésze, ami nemcsak nagy megtiszteltetést jelentett, hatalmas munkával is járt. Mit jelentett az Ön számára az a megbízatás, hogy egy olyan lelkész helyébe léphetett, mint Fülöp G. Dénes, a neves intézményvezető, -alapító, szellemi közösségépítő?
– Vártemplomi lelkipásztornak lenni – legalábbis kívülről úgy látszik – státusszimbólum, hiszen nagy elődök sorába kell lépni, egy nagyon gazdag ötödfél évszázados múltat is ápolni kell. De az Erdély bármely gyülekezetében való szolgálat ugyanolyan értékes és fontos, legfeljebb nincs annyira rivaldafényben. Nem volt nehéz Fülöp G. Dénes utóda lenni, mert ismertem őt jól, és tudtam, nem az ő munkáját kell lemásolni vagy továbbvinni. Egyébként gyorsan változó világunkban az egyházi élet is változik, máskülönben igen konzervatív marad, s elveszíti az ifjúságot. Egész konkrétan: megtartottuk és tovább működtettük a Fülöp G. Dénes által elindított intézményeket, a kántor-tanítóképző főiskolát, működik a Calepinus nyelviskola, az általa 2000-ben elindított Új Kezdet megünnepelte múlt évben a 200. számát. Közben megjavítottuk a Vártemplom több mint kétszáz éves műemlék orgonáját, Németországból ajándékként hoztunk egy százéves koncertorgonát, s mindez azért érdekes, mert a Vártemplom ma az egyedüli templom, ahol két koncertorgona működik, és van, amikor egyszerre, együtt szólal meg a két hangszer. Azt hiszem, ez Erdélyi unikum.
– Milyen a lelkipásztor családi élete: áldás vagy terhes elkötelezettség?
– Van egy régi mondás: a lelkipásztor lakásának fala üvegből van, és ez nem is rossz. Hosszú időn keresztül a papi család élete példa volt egy-egy faluban, s ezért el is várták a papgyerekek erkölcsösebb viselkedését. Ez a fajta példaadás változott, de még mindig van egyfajta elvárás a lelkipásztori család életvitelét, viselkedését illetően. Ritkán beszélnek arról, hogy legnehezebb a lelkipásztor feleségének, hiszen ott kell élnie falun, vidéki környezetben akkor is, ha városon nőtt fel, vagy éppen kolozsvári egyetem végzettje. A papi családnak más az „időbeosztása”, mert szombat-vasárnap a lelkipásztor szolgál, s így nincsenek szabad hétvégi közös kirándulások.
– Több könyve is megjelent, s rendszeresen kiadják a Vártemplom egyházi lapját, az Új Kezdetet.
– Eddig két könyvem jelent meg. Az első Kolozsváron, 2004-ben: Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok címen. Rádióban elhangzott, valamint világi és egyházi újságokban megjelent elmélkedések, emlékezések gyűjteménye. Alcíme szerint református publicisztikai írások Erdélyből. Másik könyvem már egy világi kiadónál jelent meg Kolozsváron, a Fehér Holló sorozatban, és 33 egyházi riportot tartalmaz, címe: Ahol még magyarul szól a zsoltár.
A Vártemplom gyülekezeti lapját Fülöp G. Dénes lelkipásztor és Adamovits Sándor presbiter, MÚRE-tag alapította. Sikerként könyveljük el, hogy 18 év után is megjelenik minden hónapban 20 oldalon, színes borítóval, s benne vallásos témájú írások mellett történelmi, képzőművészeti, irodalmi beszámolók, elmélkedések olvashatók. Már az első számtól kezdve a második oldalon egy vers jelenik meg, s így eddig legalább 200 – nagyrészt vallásos – verset közöltünk. Remélem, nemsokára könyv formájában is napvilágot lát az általam 14 hónapon át szerkesztett reformációs sorozat, amely minden szerdán jelent meg a Népújságban 500 éves a reformáció címmel a protestáns Marosvásárhelyről. Öt évvel ezelőtt elakadtam az Őszinte vallomás a besúgásról című emlékezésemen. A megírt 35 fejezethez még jön(ne) hat fejezet, de nehéz újrakezdeni egy leállt, félbeszakadt munkát. Talán a Nyelvleckék címen, szintén a Népújságban kéthetente megjelenő sorozatból is lesz egy könyv, hiszen már kb. 70-80 között van a számuk, és gyakoriak a visszajelzések. Feleségemnek megígértem, hogy a Vártemplomban elmondott prédikációkból összeállítok egy kötetre valót.
– Hogyan látja a protestáns gyülekezetek következő 500 esztendejét, és mennyire kell az Istenbe vetett hit a megmaradáshoz, az állandóan fenyegető, fejünk fölött „ingadozó” világkatasztrófa elkerüléséhez?
– Szerintem egy 500 éves nagy, kerek évfordulós visszatekintés igazi értéke a megtett út eredményeinek felmutatása. Ez a jövőt is építi! Amint a protestáns Marosvásárhely múltjáról szóló cikksorozatot szerkesztettem, azalatt ismertem fel, mekkora erőt és értéket, kultúrát és közösségi összetartást jelentett az egyház, a hit megélése. Csak egyetlen kézzelfogható igazolást említek: amikor Trianonban kimondták az elszakadást, Marosvásárhelyen két református, egy unitárius és egy evangélikus templom volt. Amikor beindult a kommunista fejmosás, ebben a városban három református templom volt, egy unitárius és egy evangélikus. 2017-ben van tíz református templom, két unitárius, egy evangélikus és egy baptista. Negyvenéves lelkipásztori és tizenkét éves esperesi tapasztalatom alapján állapítottam meg: az erdélyi magyarság közösségi léte, szeretetszolgálata, sokszor nemzeti megemlékezése és megélése a templomokhoz kötődik. Túl sokat csalódtunk politikai pártokban vagy éppen nemzeti intézményeinkben; az egyház maradt közösségi létünk utolsó mentsvára. Ennek szép jele és élő bizonyítéka: ma Erdélyben állandóan renoválják, szépítik templomainkat, sőt még mindig épülnek új templomok, holott öregedik, apad az erdélyi magyarság. 500 év nagy idő, de legalább 100 évre merek ígérni: ha az egyház állandó megújulásában megtalálja továbbra is helyét az erdélyi társadalomban, az emberek pedig újból és újból felismerik e változó, mulandó világban az örök értékeket, akkor a reformáció 600. esztendejében is lesz ünnepi felvonulás Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön.
– Gyakran látjuk írásait, szerkesztett anyagait a Népújságban, s már évek óta Ön szerkeszti a Marosvásárhelyi Rádió Hitvilág műsorát is.
– A Népújsággal van egyfajta hivatalos és egy személyes kötődésem. Egy nagy múltú megyei lap, amely még mindig a legolvasottabb Maros megyében, s helyet kell adjon annak a lelki-szellemi szolgálatnak, amelyet az egyház tölt be. A Marosvásárhelyi Rádióval való kapcsolatom már két évtizedes. Alig indította el Kelemen Ferenc a Hitvilág műsort, nemsokára református részének szerkesztéséhez hívott, s egy kicsit egy időben ott is ragadtam. Később – egyházkerületi és egyházmegyei elfoglaltságom miatt – ritkábban hallottak, ma már más adásokban is igénybe veszik az egyház, a lelkipásztor által megjelenített tevékenységet, szolgálatot.
– Mint friss nyugdíjas, mivel telnek napjai?
– Elég gyakran igénybe veszik szolgálatomat. Van egy négy és fél éves unokám, aki hetente egy nap a nagyszülőké, érkezik a kislány unoka is, és végre felújíthatom Pókában az egykori hagyományos gyümölcsöst. Merész álmom visszahonosítani azokat a gyümölcsfákat, virágokat és díszfákat, amelyek egykor sajátossá, egyedivé tették régiónkat…
– Szeret utazni? Hol járt a nagyvilágban?
– Nem vagyok világutazó, habár voltam Brazíliában és Litvániában, vagy éppen Görögországban. Legmeghatóbb utazási élményem az volt, amikor a munkácsi várnál megállapíthattam: mindenik elszakított területen imádkozhattam. Délvidéken még akkor prédikáltam – 1997-ben –, amikor éjszaka jól lehetett hallani a lövöldözéseket. Szlovéniában olyan istentiszteleten vettem részt, ahol egyik éneket szlovénül, a másikat pedig magyarul énekelték, mert már annyira vegyes volt a magyar evangélikus közösség. Horvátországban ottjártunkkor javították a félig lebombázott szentlászlói református templomot, Felvidéken még leégése előtt megcsodálhattam, belülről is, Krasznahorka büszke várát. Németország jelentett számomra sok szép élményt, de ugyanolyan öröm egy-egy hazai kirándulás a Szászföldön, Dél-Erdélyben, Kalotaszegen vagy a Mezőségen. A harinai evangélikus vagy a somkeréki református templom, a lassan eltűnő szentbenedeki Kornis-kastély, a mezőségi tóvilág nádas, vadrucás hangulata ugyanolyan öröm és élmény, mint Prága vagy Krakkó zsúfolt főtere. Én ezt a másságot, egyediséget, Erdély csodálatos tájait szeretném ezután jobban megismerni. Székely Ferenc / Népújság (Marosvásárhely)