Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sigmond Rita
9 tétel
2015. március 24.
Színházi világnap Kolozsváron
Ötnapos rendezvénysorozattal ünnepli keddtől szombatig a Kolozsvári Állami Magyar Színház a pénteki színházi világnapot.
A rendezvény része a miniévad is: az idei évad bemutatóit újra műsorra tűzik, kedden az Aki elzárja az éjszakát, szerdán Az öreg hölgy látogatása, csütörtökön A vágy, pénteken a Ványa bácsi, szombaton pedig a #hattyúdal lesz látható.
„Megéri ünnepelni, mert itt a tavasz, mert elővesszük a bicikliket, és megnyitjuk a legfrissebb és legnépszerűbb előadásainkból álló miniévadot. Mert a színházi világnap nálunk az idén öt napig tart…” – sorolja az érveket az intézmény közleménye.
Az ünnepi rendezvények idején csütörtök kivételével mindennap lesz kulisszalátogatás, amelynek során a színészek 25 fős csoportokat vezetnek végig a színfalak mögött. A kulisszalátogatásra a vilagnap@huntheater.ro e-mail címen lehet jelentkezni.
A teátrum idén is megszervezi a már hagyományossá vált világnapi asztalitenisz-bajnokságot, melyen az intézmény színészei és a sajtó képviselői vesznek részt. A bajnokságra kedden 16 és 19 óra között kerül sor a Bulgakov kávézó teraszán, ahol Laczó Júlia készül bográcsgulyással.
Délutánonként és esténként „színházmozi” várja az érdeklődőket az emeleti előcsarnokban, ahol korábbi előadások felvételeit lehet megtekinteni. Csütörtökön héttől ismét lesz színházi vacsora a VIA étteremben, a vacsorát idén Laczó Júlia álmodja meg. Péntek este tíztől a Livingroom hetedik beszélgetésének meghívottai fiatal színészek, Imre Éva, Marosán Csaba, Sigmond Rita és Vatány Zsolt lesznek. A teljes program elérhető a Huntheater.ro oldalon.
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 21.
Dzsungelhangulat „lett úrrá” a Farkas utcán
Valóságos dzsungellé – az eső miatt már-már oázissá – változott tegnap délben a Farkas utca egyik része: a Kolozsvári Állami Magyar Színház sátránál A dzsungel könyve című musical szereplői hívták táncba, énekelni, festeni, mókázni, fotózkodni, játszani a kisebb-nagyobb lurkókat. Csilekhez, a keselyűkhöz (Albert Csilla, Csutak Réka, Kántor Melinda) csatlakozva táncra perdültek, majd röviddel ezután kalandjátékba kapcsolódtak be többen is a résztvevők közül. Aki a képzeletbeli útvonalat bejárva hét falevelet összegyűjtött, végül ajándékot kapott a Majomkirálytól (Laczkó-Vass Róbert), ráadásként pedig akár énekelhetett is vele egyet-kettőt. A túra Mauglitól (Marosán Csaba) indult, de Baluval (Farkas Loránd), Akelával (Sinkó Ferenc) és Túnával (Sigmond Rita) is elbeszélgethettek a játékosok.
(F. Zs.)
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 24.
Jubilált a Livingroom a Farkas utcában
Varga Csilla, Balla Szabolcs, Sinkó Ferenc, Orbán Attila, Albert Csilla, Imre Éva, Sigmond Rita, Marosán Csaba, Vatány Zsolt, Keresztes Sándor, Pethő Anikó – sorrendben ők voltak a Livingroom elnevezésű beszélgetéssorozat vendégei tavaly szeptember óta, egy-egy előadás után sokszor éjfélbe nyúlóan is meséltek munkájukról, életükről a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában berendezett nappaliban.
Mindent egybevetve eredményesnek bizonyult a kezdeményezés; amellett, hogy a nézők jobban megismerhették a művészeket, bizonyosan sok kellemes pillanatot tartogatott utóbbiak számára is a sorozat, elvégre csapatmunkával valósult meg, néhány csipetnyit mindenki hozzáadott a jó hangulathoz: egyesek kérdeztek, mások zenéltek, és voltak, akik a gasztronómiai kínálatról gondoskodtak.
Nem volt ez másként a Kolozsvári Magyar Napok keretében, szombat délután tartott Livingroom esetében sem, csak éppen a helyszín különbözött a megszokottól. A nappalit a Farkas utcai színházsátorba költöztették, éppen oda, ahol a sorozat egy évvel ezelőtt debütált. Tavaly nyáron Laczkó Vass Róbert volt a vendég, ezúttal pedig, miután egy egész évadon keresztül vendéglátó/házigazda szerepkörben állt helyt, az ötletgazdát, Bodolai Balázst faggatták kollégái, Vajna Noémi és Balla Szabolcs.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 1.
Az árnyékkal kezdődik az évad a kolozsvári színházban
A 2014/2015-ös évad utolsó bemutatójával, a Niky Wolcz által rendezett Az árnyék című előadással indítja az új évadot a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A nagytermi előadást szeptember 6-án, vasárnap este 7 órától láthatja újra a közönség.
Jevgenyij Svarc, orosz avantgárd drámaíró darabjában a különös, déli országba utazó és azt tanulmányozó Tudós két szerelem közül az arra nem érdemeset választja, és ennek következtében elveszti az árnyékát. A fordulatokban bővelkedő történet végén az igaz szerelemnek köszönhetően bekövetkezik a csoda, ami mindent megold.
Niky Wolcz Temesváron született, jelenleg az Egyesült Államokban élő rendező, színészpedagógus, aki első alkalommal dolgozott a kolozsvári társulattal. Meglátása szerint az előadás felnőtteknek szóló mese, amely politikai allegória is egyben. A közéleti olvasat mellett az identitásvesztés és annak visszaszerzése is központi szerepet játszik az előadásban.
Az árnyékát vesztett tudós szerepét Bodolai Balázs játssza, míg az önálló életre kelő árnyékot Sinkó Ferenc. A további szerepekben: Orbán Attila, Imre Éva, Vindis Andrea, Sigmond Rita, Farkas Loránd, Váta Loránd, Buzási András, Viola Gábor, Kántor Melinda, Laczó Júlia, Ötvös Kinga, Fogarasi Alpár, Marosán Csabát és Árus Péter. Az előadás dramaturgja Vajna Noémi, díszlet- és jelmeztervezője Carmencita Brojboiu volt. Koreográfus András Lóránt, rendezőasszisztens Viola Gábor, a díszlet- és jelmeztervező asszisztense Lőrincz Ilona.
A szeptemberi előadásokra jegyek már vásárolhatók a színház jegypénztárábanés a www.biletmaster.ro oldalon.
maszol.ro
2017. február 11.
Saját generációjukról szóló, kétnyelvű előadást mutatnak be fiatal alkotók Kolozsváron
A rendszerváltás és a Colectiv-tragédia utáni generációról, a 21. század Romániájáról, a román-magyar kapcsolatról – mindezek fényében pedig a család működéséről, vagy épp működésképtelenségéről szóló előadást mutatnak be szombat este hét órától a kolozsvári ZUG Zone-ban. A PAS(SZ) címet viselő előadás szövegét Lovassy Cseh Tamás jegyzi, a rendező pedig Leta Popescu.
A szöveg arról a generációról igyekszik beszélni, mely érzékeli ugyan, hogy a körülötte lévő társadalom jelentős változásokon megy keresztül, nyughatatlanságának pontos okát azonban nem képes megfogalmazni. „Mintha az élet csak egyszerűen megtörténne velünk, mi pedig ennyit érzékelünk: valami baj van. Két lehetőségünk maradt: fáradhatatlanul kérdezünk, vagy hagyjuk, hogy a körülöttünk mindinkább eluralkodó őrület diktáljon. A PAS(SZ) nem ígér megoldást, mindössze egy generáció – ha úgy tetszik, egy társadalom – pillanatnyi állapotát és érzeteit igyekszik rögzíteni három szereplőjén keresztül” – vall az előadás ismertetőjében a szerző.
Leta Popescu rendező így nyilatkozott az előadásról: „Lényegtelen, hogy egy szakításról, a halálról, nemzeti identitásunkról vagy szexuális orientációnkról beszélünk, mondandóm tulajdonképpen ugyanaz: oda kell figyelnünk magunkra. Ezt próbáltam megfogalmazni ebben az előadásban is. Sem nagy, sem aprócska drámáink nem elhanyagolhatóak. Egy olyan korszakban élünk, melyben egyre inkább kötelezővé válik, hogy ismét magunkra figyeljünk. És miközben körbetekintünk, egy társadalmat látunk. Egy zavarodott társadalmat. Amilyenek mi is vagyunk. Van mit tennünk. Van mit újragondoljunk. És nem, nem <>-olhatunk semmit.”
Az előadás három fiatalról beszél: Andiról, a valamiért furcsán viselkedő színésznőről, Eszterről, aki szerint Budapest olyan, mint a rák, és Victorról, aki egy késő délutáni kávézás alkalmával megismer valakit. Az alkotók véleménye szerint a PAS(SZ) nem egy tragédia, és nem egy jobb élethez készült használati utasítás, sokkal inkább egy kortünet és egy kérdés: mi lesz velünk?
A Reciproca Egyesület és a Váróterem Projekt közreműködésében létrejött előadás időtartama 1 óra, az előadást két nyelven - magyarul és románul - játsszák. A felirat mindkét nyelven biztosított. Az előadást 14 éven felüli nézőknek ajánlják.
PAS(SZ) Szöveg: Lovassy Cseh Tamás (Elcsété) Rendező: Leta Popescu Színészek: Doru Mihai Talos, Pál Emőke, Sigmond Rita Dramaturg: Győrfi Kata Zene: Bocsárdi Magor Díszlet: Anna Kupas Fordítás: Győrfi Kata, Sigmond Rita, Szende Kisgyörgy Technikai munkatársak: Sipos Júlia, Csoma Nóra
maszol.ro
2017. március 27.
Kolozsvári magyar színésznőt bántalmazott az ukrán rendező
Értesüléseink szerint verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andrij Zsoldak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette a színháznál történt incidens tényét. Tompa Gábor, a teátrum igazgatója úgy nyilatkozott, az incidens „nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni, bár kemény jelenet volt”.
Verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andrij Zsoldak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette a színháznál történt incidens tényét. Az érintett színésznő megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni az ügyről, mint mondta, ezt a belső munkafolyamat részének tekinti, amit szeretne mihamarabb elfelejteni. Közölte, rendőrségi feljelentést sem tesz az ügyben.
Carmen Livia Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap a Krónikának elmondta, pénteken 21 óra 30 perckor érkezett riasztás az 112-es segélyhívószámon, miszerint agresszió ért egy színésznőt a sétatéri társulat előadása közben. A helyszínre kiérkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő kérdésünkre elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rendőröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket.
Megtudtuk, a rendőrök felkérték a színész kollégákat, tolmácsolják az áldozatnak, hogy adott esetben kérjen törvényszéki orvosi látleletet, de mindenképpen tegyen bűnvádi feljelentést az ügyben. Carmen Jucan rendőrügynök lapunknak elmondta, a rendőrség fizikai bántalmazás esetén csakis az előzetes feljelentés alapján indíthat eljárást. Az előadásban Imre Éva, Sigmond Rita, Bodolai Balázs, Bács Miklós és Kicsid Gizella szerepelt, akik az incidenst követően, a szünet után valamennyien végigjátszották a második felvonást. Az ügy pikantériája, hogy az agresszió áldozatává vált színésznő a Rosmersholmban egy olyan figurát alakít, akit a történet szerint bántalmaznak az egyik jelenetben.
„Túlságosan indulatos a rendező”
Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt a pénteki bemutatón, de szerinte nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni. „Valószínűleg összeszólalkoztak és maximum megrázta a színésznőt" – fogalmazott a Krónikának a direktor, hozzátéve, nem esett bántódása senkinek. „Valószínű, hogy egy hevesebb, indulatosabb pillanat volt" – tette hozzá Tompa Gábor, aki ugyan nem volt tanúja az incidensnek, de a szünet után értesült róla, és több embertől is tájékozódott. Felvetésünkre, hogy a rendőrséget is kihívták a helyszínre, úgy vélte, valószínűleg az ügyelő ijedhetett meg a hangoskodás hatására. „Helyesen is, elfogadhatatlan, hogy bántalmazás történjen, de végül nem történt" – fogalmazott a színházigazgató, aki szerint bár „kemény jelenet volt", nem fajult el odáig, hogy fizikai sérülés történjen.
Tompa maga is elismerte, hogy Andrij Zsoldak rendező túlságosan indulatos, és „kicsit kiszaladt a kontroll alól". Úgy vélte, az, hogy próbafolyamat során is voltak konfliktusok közötte és a színészek között, nem rendkívüli a színházi munkában. „Sok ilyenről tudunk. Olyanról is tudunk, hogy színészek összeverekedtek próbán, de ez egy idegfeszültséggel járó munka, megesik az ilyesmi" – mondta az igazgató-rendező, hozzátéve: a mostani esethez hasonló, „pletykaszinten történő, folyosórádión alapuló híreket nem jegyzi a történelem".
Kérdésünkre, hogy a történtek után a színház vezetősége kezdeményez-e kivizsgálást az ügyben, elmondta: ha az érintett fél azt mondja, hogy bántalmazás történt, és ennek bizonyítható nyomai vannak, megteszik. Úgy vélte, ennek megelőzésére is történhetett a rendőrség értesítése, és mivel az előadás folytatódott, szerencsére az indulatok is lecsillapodtak. „Egyelőre mindenki azt mondja, és ezt azért tudomásul kell vennünk, mivel egyöntetű jelzés a színészek részéről, hogy nagyon nehéz, kemény volt a folyamat, a rendező olyan dolgokat kért, amelyek a korlátaikat feszegették. Mindenki, még azok is, akik kikerültek a szereposztásból, hálásan gondolnak a folyamatra, mint olyanra, amelyben nagyon rég nem volt részük. Olyan igényességről, olyan kompromisszummentességről van szó, ami a színészeket mindenképpen előrelendítette és megváltoztatta. Ezt kell nézni, és senki nem bánja – egytől egyig mindenkit meg lehet kérdezni –, hogy része volt ennek a folyamatnak" – fejtette ki Tompa. Kérdésünkre, hogy a történtek fényében folytatják-e az együttműködést Andrij Zsoldak rendezővel, úgy nyilatkozott, „meglátjuk”.
A bemutatót követő ünnepélyes fogadáson egyébként Tompa Gábor és Visky András művészeti igazgató egyaránt jelen volt, és gratuláltak a rendezőnek – mint mondták, el voltak ragadtatva az előadástól. A színház Facebookján is látható fotók tanúsága szerint Tompa Gábor mosolyogva gratulált a vendégrendezőnek, méltatta munkásságát és a kolozsvári produkciót. Imre Éva, Sigmond Rita és Bács Miklós – a színházi életben szokatlan módon – nem jelent meg az állófogadáson.
Feszültségek a próbafolyamat alatt
Értesüléseink szerint Andrij Zsoldak az egész kolozsvári próbafolyamat alatt megalázó, autoriter, „diktatorikus” módon bánt a színészekkel, semmibe vette az ötleteiket, meglátásaikat, ezért sokan közülük felmondták a vele való együttműködést. A rendező egyébként többször is nyilatkozta már, hogy „ars poeticája” szerint a színészt szélsőséges körülményeknek kell kitenni a próbafolyamat során, ő pedig nem köt kompromisszumokat.
Mint a kincses városi bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón nyilatkozta, nem volt egyszerű tető alá hozni az előadást, kezdetben 17 színésszel kezdte a munkát, végül hat színész játszik a produkcióban. Ibsen darabjából erdetileg háromfelvonásos, hatórás előadást készített elő Zsoldak, aztán később kivágták a második részt, így alakult ki a két részből álló négyórás produkció. Értesüléseink szerint a rendező munkamódszeréhez tartozik, hogy feszültséget és konfliktust szít, utolsó pillanatban dönt egy-egy előadás kimenetelét, vagy a produkcióban fellépő színészek kilétét illetően.
A jelek szerint Zsoldak nemcsak a színészek, de a közönség türelmét is próbára teszi – emiatt már konfliktusba került a kolozsvári színház alkalmazottaival tavaly novemberben az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon, amelynek keretében az Elektra című, általa rendezett produkciót mutatták be a szkopjei színház művészei. Úgy tudjuk, az előadás napján a rendező azt akarta elérni, hogy a kitűzött időponthoz képest egy órával később kezdjék a produkciót, mivel még „igazítani akar rajta”, azonban a szervezők megakadályozták végül ebben.
„Olyan rendező vagyok, aki semmi szabadságot nem ad a színészeinek”
Az Interferenciák fesztiválon Zsoldak az Elektra című előadásról szóló sajtóbeszélgetésen azt mondta, a szkopjei Macedón Nemzeti Színház színészei közül többen kiléptek a projektből, ezt azonban korántsem tartja problémának. „Jóval fontosabb, hogy kettejük döntése legyen az együttműködés, a színészé és a rendezőé, akárcsak a csóknál – ahhoz sem lehet egyoldalúan hozzáállni" – hangoztatta a művész.
A casting során nehezen talált rá a megfelelő címszereplőre, ráadásul a színésznőnek, akit kiválasztott, nemsokára eltört a lába, így új Élektra után kellett nézni. Második körben Darja Rizova mellett döntött, azonban állandó konfliktusban voltak az első hónapban, elmondása szerint úgy viselkedtek, mint két kutya, pár nappal a bemutató előtt lettek csak barátok. Adott ponton azt kérte a színésznőtől, hogy tegyen úgy a próbán, mintha a kutyája lenne, teljes mértékben adja át neki a hatalmat önmaga fölött – írta a Szabadság napilap. „Olyan rendező vagyok, aki semmi szabadságot nem hagy a színészeinek. Csak semmi improvizáció, minden másodpercet megrendezek” – fűzte hozzá.
Zsoldak 1962-ben született Kijevben, Moszkvában tanult rendezői szakon. Az ukrajnai Harkov Taras drámai színházának igazgatója volt, ahol több olyan előadást rendezett, amelyet számos európai ország színházi fesztiváljain mutattak be. Shakespeare Rómeó és Júlia című művéből készült feldolgozását betiltották Ukrajnában, azóta Berlinben él, de több országban rendez. Jelentős európai szakmai díjak birtokosa, a nagyszebeni színházban 2002-ben rendezett Othello?! című előadása a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb rendezés díját, az azévi UNITER-gálán pedig a legjobb előadás díját kapta. A Rosmersholmot szerdán 18 órától láthatja újra a közönség a kolozsvári színházban.
Kiss Judit, Pap Melinda, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 28.
Ilyen a boksz. És a színház milyen?
Péntek este kiszállt a rendőrség a Kolozsvári Állami Magyar Színházba, mert egy hozzájuk érkezett feljelentés szerint az előadás szünetében Andriy Zholdak rendező bántalmazta az előadásban szereplő egyik színésznőt. Erről szól röviden a Krónika vasárnap esti cikke.
Bővebben arról is, hogy a színház igazgató Tompa Gábor szerint, bár kemény helyzet volt, nem történt igazi bántalmazás, lehet csak megrángatta vagy ilyesmi. Kivizsgálni az ügyet csak akkor fogja a színház, ha a színésznő állítja, hogy bántalmazás történt, illetve „bizonyítható nyomai” is lennének az incidensnek. Olvashatunk még a továbbiakban arról, hogy Tompa szerint a színházi munka idegfeszültséggel jár, és vannak ugyan konfliktusok, de a péntekihez is hasonló „pletykaszinten történő, folyosórádión alapuló híreket nem jegyzi a történelem”.
Azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít, és én most arra gondolok, hogy az a színésznő, akinek most nem írom le a nevét, mert maga sem vállalta (egyelőre legalábbis), vajon mennyire érzi erősnek magát. És hogyan érzik magukat a kollegái, akikkel együtt olyan próbafolyamaton vannak túl, amelyről már a bemutató előtti sajtótájékoztatón is „megrendülten” nyilatkoztak. Zholdakot, amerre jár, rosszhíre kíséri: agresszív, diktatórikus módszerei vannak, kiszámíthatatlan, és büszke arra, hogy nem tekinti partnernek a színészt, csupán eszköznek, amellyel saját elképzeléseit megvalósíthatja. Nos, lehetne vitát nyitni arról, hogy miért jó egy ilyen rendező, vagy arról, hogy amit létrehoz ezekkel a módszerekkel, az miért és mennyire értékes. De nem itt és nem most! A színházigazgató állítja, a kolozsvári színészek „hálásan gondolnak a folyamatra, mint olyanra, amelyben nagyon rég nem volt részük. Olyan igényességről, olyan kompromisszummentességről van szó, ami a színészeket mindenképpen előrelendítette és megváltoztatta. Ezt kell nézni, és senki nem bánja – egytől egyig mindenkit meg lehet kérdezni”.
Mindenkit meg lehet kérdezeni... hmmm... hát nem furcsa, hogy mindenkit meg lehet kérdezni, és mégis a cikkben egyetlen színész, egyetlen stábtag sem vállalta, hogy nyilvánosan elmondja tulajdonképpen mi történt? Megkérdezném, hogyan érzik magukat egy olyan helyzetben, ahol a belső munkafolyamat része, hogy a rendező megrángathat egy színésznőt az előadás szünetében. Megkérdezném, hogyan lendíti előre a jellemfejlődésben az embert az, ha megalázzák? Megkérdezném: munka után, ha a színész hazamegy s belenéz fürdőszobája tükrébe, mekkora büszkeség önti el, hogy aznap is túlélte, a rendezője unortodox bánásmódját? Megkérdezném: tényleg hálás a színész, ha bábunak nézik? Tényleg szakmai teljesítmény a kiszolgáltatottság eltűrése?
Mindenkit meglehet kérdezni... ahogyan a NEEEM kampány is teszi egy ideje, és látványosan nem jut előre. Ha a bántalmazásról kell beszélni (és nemcsak a nők bántalmazásáról) meg sem tudunk szólalni. Mert ez olyan megfoghatatlan. Mert akkora szégyen, hogy leginkább az áldozat szégyell róla beszélni ... és mi mindannyian, akik vasárnap este óta elolvastuk ezt a riportot és azóta nem tudjuk, hová tegyük ezt az egészet. Hogyan írjunk kritikát, hogyan szólaltassuk meg a rendezőt, főszereplőt, hogyan beszéljünk az előadásról, ha közben most már tudjuk, hogy a próbafolyamat, a belső kommunikáció már nem csak művészi megközelítésről, rendezői utasításról, alkotómunkáról, hanem egymás fejének leordításáról, nők rángatásáról szól? Emelje fel a kezét, aki nem gondolja kicsit is úgy, hogy jobb lett volna erről az egészről nem tudni! És aztán emelje fel a kezét az is, aki szégyelli magát, mert ezt gondolja ...
Nos, azok számára, akik most cefetül érzik magukat, legyen nagyon világos: nem az a baj, hogy kiderült! Az a baj, hogy megtörtént! És az a baj, hogy akit – a legenyhébb forgatókönyv szerint is – elsodort az indulat, nem kért azonnal bocsánatot. És az a baj, hogy akinek meg kellett volna védenie a színészeit, az megvonta a vállát: számára, amire nincs látható bizonyíték, az meg sem történt.
Tartok tőle, sokan fognak haragudni ezért az írásért is, mert egy nappal tovább tartja szem előtt a botrányt, hogy ez is akadály abban, hogy magáról az előadásról, a produkcióról beszéljünk inkább, amiért Imre Éva, Bodolai Balázs, Kicsid Gizella, Bács Miklós és Sigmond Rita olyan keményen megküzdött, és akik előtt mélyen meghajlok és emelem kalapom. Hiszem, hogy véletlenek nincsenek, s az sem véletlen, hogy a színház honlapján az előadásról ezt olvashatjuk: „Saját bűnössége elől senki nem menekülhet. Tetteink az ajtó mögül leselkednek, a kandalló hamvában bújnak meg, az ablakban tükröződő arcképünkből néznek vissza ránk. Beszélhetünk, vagy hallgathatunk, bűnösségünk tudata úgy akaszkodik ránk, mint valami átázott kabát.”
Őértük remélem, hogy az, akinek kell, ázott kabátjában egyszercsak előáll, bocsánatot kér és leteszi láthatatlan bokszkesztyűit, szemellenzőjét. Őértük remélem, hogy Isabelle Huppert színház világnapi üzenete nem véletlenül ért el Kolozsvárra is: „A színház védelmez és menedéket nyújt. Hiszem, hogy szeret minket. Ahogy mi is szeretjük őt.”
Legyen így. Legyen színház. A többi maradjon a ringben.
Albert Antal Orsolya
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 29.
Kiállnak bántalmazott társuk mellett a kolozsvári magyar színészek
„Mélységesen aggasztónak” tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a Rosmersholm pénteki bemutatóján történt incidenst. A közösségi oldalakon terjedő állásfoglalást a pénteki előadás teljes szereposztása aláírta.
Amint arról a Maszol is beszámolt, az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében, Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának a bemutatója idején. Az agresszor a darab rendezője, Andrij Zsoldak volt. Tompa Gábor igazgató a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek” minősítette az incidenst. Az érintett színésznő vasárnap este a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy nem kíván feljelentést tenni az ügyben, a belső munkafolyamat részének tekinti a történteket, és mihamarabb el szeretné felejteni.
Állásfoglalásuk szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei kiállnak egymás mellett, elutasítanak mindennemű agressziót és aggasztónak tartják a történteket, illetve elvárják, hogy a színház megtegye a szükséges lépéseket a hasonló esetek megelőzésére. A nyilatkozatot a színház külső munkatársai, Bíró József és Hatházi András is aláírták. Utóbbi korábban a Maszolnak úgynyilatkozott, „egy rendező addig mehet el, ameddig a munkatársai engedik”.
Alább közöljük a teljes szöveget:
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár Valamint: Hatházi András, Bíró József
maszol.ro
2017. április 3.
Színház és árnyoldala
Bizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem.
Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”.
Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban.
Hát akkor, lássuk.
1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”.
És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt.
2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről.
Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa.
3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...”
4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják.
„Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”.
Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”.
Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti.
5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”.
Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel.
6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna.
A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről.
„A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie.
*
Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni.
És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?)
Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad...
Nyilatkozat
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)