Nyugdíjba vonult Sigmond Elíz marosvásárhelyi báb- és jelmezkészítő, lakásán színes, vidám ruhák, vicces kalapok, sapkák sorakoznak. Ahogy belép, a gyermek körülnéz, és szeretne azonnal részese lenni a látottaknak. Felpróbálja, illegeti magát, boldog, ha a fejére teheti, vállára terítheti a ruhákat, meséli. A jelmezkészítő híre szájról-szájra jár: óvónők, tanítónők adják egymásnak az egykori bábkészítő címét. Az óvodai, iskolai rendezvények, ünnepek, karácsony, farsang, születésnapi mulatságok előtt egyre többen keresik meg, hogy varrjon nekik jelmezt. Ötletből soha nem fogy ki, három évtizedes bábszínházi munka nem múlik el nyomtalanul. /Antal Erika: Palást, manókalap és társaik. = Krónika (Kolozsvár), aug. 28./

Sigmond Eliz /Marosvásárhely/ jelezte, ragaszkodott ahhoz, hogy a családtörténete Romániában kerüljön kiadásra, melyben Luka Lászlóról lesz szó. Számos kérdés marad még nyitva annak ellenére, hogy nagyon igyekezett minden adatot feltárni. Szépapáktól unokákig – mozaikok egy erdélyi család történetéhez /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című emlékezését az alsólemhényi kultúrházban szeptember 28-án mutatják be. /Sigmond Eliz, Marosvásárhely: Adalékok Luka Lászlóról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./

Szeptember 28-án az alsólemhényi Bem József-iskola zsúfolásig telt osztálytermében került sor a lemhényi születésű, jelenleg Marosvásárhelyen élő Sigmond Alíz első könyvének bemutatására. A hetvenhárom esztendős, rendkívül tevékeny Sigmond Alíz Szépapáktól unokákig címet, és Mozaikkockák egy erdélyi család történetéhez alcímet viselő könyvét Káli Király István, a kötetet megjelentető, marosvásárhelyi Mentor Kiadó igazgatója mutatta be. A kötet nem egyszerű családtörténet, túlságosan Luka László-centrikus. Sigmond Elíz nagybátyját mindvégig kedvező fényben mutatja be, holott Luka 1947-ben az ,,elvtelen magyar egység" jelszavának meghirdetésével hozzájárult a Magyar Népi Szövetség szétveréséhez, az ellene indított koncepciós per anyaga 169 dossziét tartalmaz, s ez még feldolgozásra vár. Könyve anyagát a szerző 1986-tól gyűjtötte hangyaszorgalommal. /Iochom István: Könyvbemutató Lemhényben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 30./ Luka László /1898-1963/ kommunista politikus. 1947 novemberétől pénzügyminiszter. 1952-ben letartóztatták, életfogytiglani kényszermunkára ítélték. 1963 halt meg a nagyenyedi börtönben.

Sigmond Eliz marosvásárhelyi nyugdíjas jelmezkészítő Szépapáktól unokákig /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ címmel írt könyvet családja történetéről. A szerző Luka László, a Petru Groza-kormány volt pénzügyminisztere unokahúga. A kötet alcíme: Mozaikkockák egy erdélyi család történetéhez. Luka László volt kommunista politikus szerepe és tevékenysége még nem eléggé tisztázott, a könyv a családi emlékekkel segít a történészi elemzéshez. A kötetet a szerző szülőfalujában, a Kovászna megyei Lemhényben mutatták be. Sigmond Eliz Marosvásárhelyen 27 éven át, nyugdíjazásáig a bábszínházban dolgozott: előbb műsorfüzeteket, plakátokat készített, majd bábkészítéssel foglalkozott. Néhány éve a jelmezeket, maszkokat, kalapokat, egyéb kellékeket kiállította a Marosvásárhelyi Napok alkalmával, azóta egyre-másra születnek a kosztümök. Sigmond Eliz megpróbálja kideríteni, hogy ki is volt Luka László, akiről nagyon kevés írásos dokumentum maradt fenn. „Kiderült, nem igaz, hogy öngyilkos lett a magánzárkájában, hanem lelőtték az enyedi börtönudvaron – mesélte az unokahúg. Luka László 1919 után, alig huszonegy évesen csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz. Szakszervezeti vezetőként és baloldali aktivistaként emiatt több ízben letartóztatták, illetve bebörtönözték a királyi Romániában. 1940 után a Szovjetunióban tevékenykedett, ahol az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság képviselője lett a Legfelsőbb Szovjetben. Románia 1944. augusztus 23-i átállását követően tért haza Romániába, ahol nevét románosítva Vasile Lucára változtatta, és a kommunista hatalomátvételt követően miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter lett. A pénzügyi reform bevezetésének akadályoztatása és a pártvonaltól való elhajlás vádjával, de tulajdonképpen a Román (Kommunista) Munkáspárton belüli véres leszámolások keretében Ana Pauker és Teohari Georgescu kommunista politikusokkal együtt 1952 tavaszán minden tisztségétől megfosztották, letartóztatták, és a pártból kizárták, 1954 októberében halálra, majd életfogytiglanra ítélték. Luka 1963. július 23-án halt meg a nagyenyedi börtönben. Nicolae Ceausescu 1968-ban rehabilitálta Lukát, Paukert és Georgescut. /Máthé Éva: Mozaikkockák, jelmezek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./

Stefano Bottoni történész szerint Luka László meghatározó egyénisége volt a háború utáni Romániának, de teljes képet akkor lehet majd róla alkothatni, ha az ukrán és orosz levéltárak idevonatkozó anyagát is tanulmányozni lehet. Sigmond Elíz kifelejtett egy részt családtörténetéből, melyben nagybátyjára, Luka Lászlóra emlékezett. Luka László 1939-től élt a Szovjetunióban, a német támadás idején frontszolgálatra jelentkezett. Őrnagyi rangot kapott, kitüntetését személyesen Sztálin tűzte mellére. Luka László elmesélte Sztálinnak a székelység sorsát. Sztálin Lukának ígéretet tett egy kaukázusi típusú autonómiára a székelységnek a háború utáni időkben. Lukát Romániában a Központi Bizottság élére választották. Néhány év múlva Luka kegyvesztett lett, Sztálin üzente is megérkezett: Luka hűtlen lett a szovjet vezetéshez és annak hadseregéhez, de Sztálin betartja szavát, illetve ígéretét, megalakul a Székely Autonóm Tartomány. Sigmond Elíz emlékezése Szépapáktól unokákig /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ címmel megjelent. Lemhényben 2008. szeptember 28-án volt a bemutatója. /Sigmond Elíz, Marosvásárhely: Adalékok Luka László életéről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 24./

Holtmarosi Gyöngykoszorú
"Összehoz minket a tánc"
Virágos szoknyás és székely ruhás lányok, fekete csizmát, kalapot viselő kis és nagy legények tűntek fel vasárnap délelőtt Holtmaros utcáin. A 21. alkalommal megszervezett Gyöngykoszorú találkozóra éppen 21 néptánccsoport érkezett, nemcsak a környékbeli településekről, hanem Érmihályfalváról és a magyarországi Soltról is jöttek Maros menti barátokkal találkozni és persze táncolni vágyók.
A hagyományos felvonulás előtt Papp György, a találkozó főszervezője avatott be a részletekbe. – A magyarói Polgármesteri Hivatal, a helyi kulturális egyesület, illetve a faluközösség együttműködésével szervezett néptánctalálkozót nem első alkalommal kapcsolták össze a szombaton zajlott falunappal, amikor nótaestre, könnyűzene-koncertekre, illetve tűzijátékra is sor került. Szintén ekkor lépett először közönség elé a solti testvértelepülés Aranykulcs nevű mazsorettcsoportja – tudtuk meg a főszervezőtől. Papp György azt is elmondta, hogy a holtmarosi Gyöngykoszorúnak évek óta díszvendége is van, a múlt évben a Maros Művészegyüttest, idén a Bekecset hívták meg. A Maros megyei települések – Mezőbergenye, Erdőcsinád, Marosvécs, Disznajó, Marosfelfalu, Szabéd, Vajdaszentivány, Csittszentiván, Mezőbánd, Kisfülpös, Szentgerice, Marosszentkirály és Szászrégen – mellett távolabbi vidékről, a Bihar megyei Érmihályfalváról is érkeztek táncosok, ugyanakkor a jeddi és Marosvásárhelyi citerások is eljöttek zenélni Holtmarosra.
– Ez nem egy egyszerű seregszemle, nem fesztivál, sokkal inkább népi vigadalom. Ilyenkor az elszármazottak is hazajönnek, a hagyományápolás mellett ez a Gyöngykoszorú fontos hozadéka – tette hozzá Papp György.
Táncosból szervező
A folyamatosan érkező néptánccsoportok vezetői egy szép arcú székely ruhás lánynál, a holtmarosi Zsigmond Aliznál jelentkeztek be, aki szabad perceiben szívesen beszélgetett velünk.
– Elsős koromtól 14 éven át táncoltam az itteni néptánccsoportban. Négy éve Kolozsvárra járok egyetemre, de egy-két évvel ezelőtt, amíg nem kezdtem el a tanulás mellett dolgozni, még rendszeresen hazajártam a táncpróbákra – mondta Aliz, majd azt is elárulta, hogy a kalotaszegi tánc a kedvence.
– A Gyöngykoszorú találkozók mindig nagy élményt jelentettek számomra. Összehoz, összekovácsol minket a tánc, sok barátság szövődik ilyenkor. Az érmihályfalvi Nyíló Akác tánccsoport áll hozzánk legközelebb, ők most huszadik alkalommal jöttek Holtmarosra, és mi is mindig visszajárunk hozzájuk – tette hozzá a huszonéves lány, aki ezúttal nem lépett fel a táncosokkal, a helybéli fiatalok szervező csapatában viszont fontos szerepet vállalt.
A holtmarosi fiatalok a rendezvény előtti héten végigjárták a falut, kihirdették a találkozót, és adományt – élelmiszert, pénzt – gyűjtöttek, majd a rendezvény további előkészületeiben, például a konyhán segédkeztek, végül a vendégek fogadásából is kivették a részüket.
Belenőttek a táncba
Papp Györgytől megtudtuk, hogy az 1992-ben alakult holtmarosi néptáncegyüttesnek régebb 60-65 tagja is volt, és a táncosok három korcsoportra oszlottak. Mára egyetlen, 20 fős csoport mAradt, 16 és 27 év közötti táncosok alkotják.
– A jelenlegi csoport óvodáskortól táncol, gyakorlatilag belenőttek a táncba – tette hozzá a Gyöngykoszorú főszervezője.
A találkozón a tinédzserek mellett szép számban akadtak kisiskolások is. Marosvécsről Gorbai Mária Melinda és Tóth Pál Melinda csoportvezető két csapatot hozott, a tizenévesekből álló lánycsoportot, illetve a középcsoportot, amelybe második osztálytól járnak a gyerekek.
– A lányok dunántúli ugróst, a középcsoport mezőségi táncokat ad elő, Gorbai Eszter pedig énekel – tudtuk meg az oktatóktól, akik egyetértettek abban, hogy a kisebb gyerekek is felismerték a hagyományápolás fontosságát, a szünidőben is örömmel járnak próbákra, fellépésekre, és annak is örülnek, ha új táncot tanulhatnak.
A harmadik osztályt végzett Zalán és barátja, Szilárd öt éve táncol a vécsi csoportban. Megszokták a fellépéseket, nem is igen izgulnak. Zalán szerint a nyárádmenti táncok a legjobbak, a mezőségiek pedig a legérdekesebbek.
Népdal mamától és a netről
Bíró Anita Disznajóról érkezett. Három éve táncol a helyi néptánccsoportban, de ezúttal énekkel készült.
– A Hej, most kezdtem selyemkendőt viselni című népdalt nagymamámtól tanultam, az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen kezdetűt pedig az interneten találtam – árulta el a székely ruhás kislány, aki Nyárádremetén készült gyönyörű viseletét unokatestvérétől örökölte.
Távolról jött barátok
Míg a legtöbb táncos a Gyöngykoszorú napján érkezett a faluba, az érmihályfalviak korábban jöttek. Szálláshelyükön, egy 150 éves ház környékén igazi fesztiválhangulat uralkodott.
– 62 táncosunk van, de most csak hat pár táncol. Felcsíki és dél-alföldi táncokat mutatunk be – mondta Borbély Simon Csaba csoportvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a Bihar megyei településen 3 éves kortól táncolnak a gyermekek, a legkisebbek csoportját 12 pár alkotja. Arra a kérdésre, hogy milyen Holtmarosra jönni, a fehér ingek előkészítésével foglalatoskodó, illetve az árnyékban pihenő fiatalok egyhangúlag kiáltották, hogy "mindig jó". Egy fiatalember pedig azt is megjegyezte, hogy nagyon finom a víz errefelé.
Örömünnep forgatagában
Kora délután felvonuláshoz sorakoztak a táncosok, aztán lovasok kíséretében, a solti mazsorettcsoporttal az élen elindult a menet végig a falun. A futballpályán felállított szabadtéri színpadon körülbelül egy óra múlva kezdődött a műsor. Ezt megelőzően Bartha József holtmarosi lelkipásztor hirdetett igét, és áldotta meg az örömünnepnek nevezett együttlétet, majd a Solt várost képviselő Németh István üdvözölte az egybegyűlteket. A testvértelepülés küldötte jelképesen egy lámpást nyújtott át Kristóf József polgármesternek. A községgazda a továbbiakban a találkozó jelentőségéről szólt. Nemsokára aztán az Üver zenekar játékára elkezdődött a színes, gazdag műsor, amelyben számos vidék táncrendje, egyebek mellett a mezőmadarasi, vajdaszentiványi, felcsíki, domokosi, bihari táncok képviseltettek. Az együttlét a hagyományhoz híven táncházzal zárult.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)