Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Severin, Georgică
6 tétel
2010. június 15.
Árulástól tarthat Emil Boc
„Államcsínynek számít, ha holnap a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) megpróbálja megakadályozni a bizalmatlansági indítvány vitáját és a róla való szavazást” – reagált tegnap Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke arra a hírre, hogy a koalíció nagyobbik pártja minden eszközt bevet majd annak érdekében, hogy a kormány megbuktatását célzó kezdeményezésük ne is kerülhessen a plenáris napirendjére.
A parlamenti aritmetika szerint – amennyiben a honatyák az alakulatuk által előirányozott módon voksolnak – az ellenzék csak 212 szavazatra számíthat, ami huszonkettővel kevesebb a szükségesnél, de több PD-L-s politikus habozik megszavazni a bér- és nyugdíjcsökkentő törvényeket. Ezért várhatóan – mindkét oldalról – az utolsó pillanatig folyik majd a rábeszélés, lobbizás és zsarolás a szükséges szavazatszám biztosítása érdekében.
212, 213...
„A liberálisokkal együtt 212-en vagyunk. Kollégáink jelen pillanatban is dolgoznak az Oprea pártjának (Országos Szövetség Románia Haladásáért – UNPR – szerk. megj.) meggyőzéséért, ugyanis ha ők mellénk állnak, akkor megbuktatjuk a kormányt. Ugyanígy, ha a 31 tagú RMDSZ-kontingens 60 százaléka megszavazná a dokumentumot, elég volna.
A nemzeti kisebbségek tizennyolc szavazata is sokat segíthet” – számolgatott Viorel Hrebenciuc, a PSD jól informált szürke eminenciása. Hozzátette: személy szerint megérti a PD-L-sek „nyakasságát”, mert ők saját kormányukat védik. „Szóval 212-en vagyunk, plusz Oajdea, tehát 213” – korrigálta a számot Hrebenciuc. Ahhoz, hogy a bizalmatlansági indítvány sikeres legyen, 236 honatyának igennel kell szavaznia.
Úttörő vagy párttörő?
A Demokrata–Liberális Párt (PD-L) vezetősége tegnap 22-5 arányban Daniel Oajdea iaşi-i képviselő kizárása mellett voksolt, ugyanis a moldvai honatya nyilvánosan bejelentette: a bizalmatlankodók számíthatnak a szavazatára.
„A PD-L határozott álláspontot képvisel ebben a kérdésben. Meggyőződésem, hogy amennyiben még lesznek az Oajdeáéhoz hasonló ügyek, akkor hasonló mércével járunk el, mint most” – fenyegette meg a párt központi vezetésének döntéseiben kétkedő honatyákat Gheorghe Flutur, a PD-L alelnöke.
Újságírói kérdésre megerősítette, hogy Georgică Severin szenátorra is a kizárás vár, amennyiben tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy tüntetően megszavazza a bizalmatlansági indítványt. Lapzártánk előtt érkezett a hír, hogy a volt televíziós sztár, Teodora Trandafir PD-L-s képviselő is arra készül, hogy megszavazza a bizalmatlansági indítványt, mert nem ért egyet a nyugdíjak csökkentésével.
Nyíltan ellene, nyíltan mellette
Bár korábban Gheorghe Flutur, az alakulat alelnöke úgy nyilatkozott, hogy nem kötelezik majd honatyáikat arra, hogy a szavazógolyók urnába tétele előtt „bizonyítsák” lojalitásukat, a PD-L tegnapi frakcióülésén eldöntötték, hogy nyíltan szavaznak a bizalmatlansági indítvány ellen annak érdekében, hogy elháruljon a honatyákról a pártütés gyanúja.
Nyílt szavazást vár el képviselőitől és szenátoraitól a két ellenzéki párt is: Victor Ponta PSD-elnök és Crin Antonescu PNL-elnök a párttagság megvonását helyezte kilátásba a hiányzók, a titkosan szavazók vagy a bizalmatlansági ellen nyíltan voksolók számára.
Az RMDSZ kitart
„Az RMDSZ már múlt héten, a két frakció ülésén tisztán megfogalmazta azt, hogy nem fog a saját kormánya ellen szavazni. Tudjuk, hogy nehéz, népszerűtlen döntésnek nézünk elébe, de úgy ítéljük meg, hogy ebből most kihátrálnunk nem lehet” – fogalmazott a szövetség tegnap délutáni frakcióülése után lapunknak Olosz Gergely, az RMDSZ képviselőházi csoportjának vezetője.
Elmondta, az RMDSZ továbbra is azt veszi figyelembe, hogy az adóemelés is hasonló helyzetbe juttatná Romániát, hisz inflációgerjesztő tényező lenne, ami szintén a bérek és a fizetések reálértékének csökkenéséhez vezetne. „Az ülésen egyébként senki sem szólalt fel a bizalmatlansági indítvány támogatása mellett” – tette hozzá.
Június 26-án összeül az SZKT
Ugyancsak ülésezett tegnap a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), amely elemezte az ország gazdasági helyzetét, és elengedhetetlenül szükségesnek vélte a decentralizáció felgyorsítását és kiterjesztését, a központi közigazgatás mélyreható átszervezését, a prefektusok hatáskörének csökkentését, az új tanügyi törvény parlamenti elfogadását és gyakorlatba ültetését, a szociális ellátórendszer teljes reformját, a korrupció és a feketegazdaság elleni hatékony és gyors intézkedések gyakorlatba ültetését.
A SZÁT ugyanakkor felhívta a figyelmet a gazdaságélénkítő intézkedések kiemelt szerepére a gazdasági válság leküzdésében. „A SZÁT indokoltnak látja, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa június 26-i ülésén elemezze Románia gazdasági helyzetét, és fogadjon el mélyreható válságkezelő és gazdaságélénkítő programot” – olvasható az RMDSZ közleményében.
Élőlánccal tiltakoznak
A szakszervezetek korábbi bejelentése szerint ma húszezer fős élőlánc fogadja majd a parlamentbe igyekvő honatyákat és a közszféra általános munkabeszüntetéssel tiltakozik a bérek 25 és a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése ellen.
Fleischer Hilda, Moldován Árpád Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 10.
Határon túli politikusok a magyar alkotmányról
Pásztor István a VMSZ szombati tisztújító közgyűlésén óriási többséggel újraválasztott elnöke nyilatkozott az új magyar alaptörvényről. Kiemelte, hogy bizakodással és megnyugvással tekint az alkotmányra, mert azzal a határon túli magyarok közjogi értelemben is részei a magyar nemzetnek. Ezt követően Szlovéniában, Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában élő magyar politikusok mondták el véleményüket az új magyar alaptörvényről.
Székely gondolkodásmód: Várjuk ki a végét! Egyesek szerint még mindig nem biztos, hogy az új magyar alkotmány javulást hoz a határon túli magyarok életében. Az ellenzéki szociáldemokrata párt választó és választhatósági jogát kifogásolja. Severin Georgica, szociáldemokrata politikus szerint a szavazati jog megadása diszkriminatív módon, csak etnikai alapon az európai alapelvek megsértését, az uniós csatlakozáskor aláírt szerződés be nem tartását jelenti.
A Magyar Polgári Párt elnöke szerint az új alkotmány a nemzet felemelkedésének mérföldköve. Azt mondja, hogy az alaptörvény lényeges eleme, hogy a nemzeti kisebbségeket, nemzetalkotó közösségként határozza meg.
Romániában is meghaladottnak tekinthető az alaptörvény. Románia alkotmánya szerint nemzetállam. A romániai magyar társadalom régi igénye, hogy államalkotó tényezőként tekintsék a kisebbségeket, köztük a magyarságot.
Jakab Endre, Szikszai Olivér, Fancsali Levente
Duna Tv, Térkép
Erdély.ma
2011. október 24.
Csalók a népszámlálók
Elmulasztják a nemzetiségre vonatkozó adatok pontos rögzítését a kérdezőbiztosok
Mintegy 5,5 millió lakos adatait összesítették és 2,2 millió háztartásba jutottak el tegnapig a számlálóbiztosok, ám az eddigi jelek szerint rendkívül pontatlanul dolgoznak. Az RMDSZ helyi szervezeteihez folyamatosan érkeztek a visszaélésekről szóló hírek.
Folyamatosan érkeztek a visszaélésekről szóló hírek a népszámlálás első napjai alatt az RMDSZ helyi szervezeteihez, amelyek továbbították a kifogásokat a népszámlálási központokhoz. Négy nap alatt az ország lakosságának 16 százalékát vették nyilvántartásba, ám a visszaélések számát tekintve, jelentős lehet a hibaarány.
Megtévesztő magyar állampolgárság
Marosvásárhelyen több esetben az okozott gondot, hogy a válaszadó a nemzetiségre vonatkozó kérdésre azt válaszolta: magyar állampolgár. „Tájékozatlanság miatt mondhatták azt a helyi magyarok, hogy nem kettős, csupán magyar állampolgárok” – nyilatkozta Brassai Zsombor, a városi RMDSZ-szervezet elnöke.
A politikustól megtudtuk: több esetben a hat évnél fiatalabb gyerekek nemzetiségét nem vezették be az adatlapra a biztosok, és olyan eset is volt, amikor a nemzetiség megnevezését nem, csupán az arra vonatkozó kódot írták fel az adatrögzítők. „Ez azért lehet veszélyes, mert a feldolgozáskor megtörténhet, hogy a hiányosan kitöltött íveket nem veszik figyelembe a statisztikai hivatal munkatársai” – emlékeztetett Brassai Zsombor.
Láthatatlan toll, többszöri felszólítás
Kolozs megyében a hét végén öt bejelentés érkezett az RMDSZ helyi szervezetéhez – tudtuk meg Máté András Levente megyei elnökétől. A panaszok többsége arra vonatkozik, hogy a kérdezőbiztos „fakultatívnak” tekinti a nemzetiségre vonatkozó kérdéseket, ezért azokat vagy nem teszi fel, vagy nem veszi figyelembe a beérkező válaszokat.
Több kolozsvári magyar válaszadó arra panaszkodott, hogy könnyen törölhető írószerrel, halvány tollal vagy golyóstollal vezették fel az adatait. „Az ilyen jellegű panaszokat sajnos nem tudjuk ellenőrizni” – mutatott rá Máté András Levente.
Marthy Mátyás, a Brassó megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy egy helyi népszámlálási biztos egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdéseket „opcionális” kérdésként tette fel, azzal a megjegyzéssel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. A válaszadó jelezte, hogy nyilatkozni szeretne ezekről a kérdésekről, amit a népszámlálási biztos szintén csak többszöri felszólításra vett tudomásul. A Brassó megyei RMDSZ az esettel kapcsolatban panaszt tett a városi és megyei népszámlálási bizottságnál.
Sepsiszentgyörgyön egy kérdezőbiztos nem volt hajlandó bevezetni azoknak a személyeknek az adatait, akik nem tartózkodtak otthon, és itt is előfordult, hogy a háztartásban élő kiskorú gyerek nemzetiségét nem rögzítették. A panaszosok az RMDSZ által működtetett zöld számon jelezték a szabályszegéseket. A szövetség megyei szervezete felszólította a Kovászna Megyei Statisztikai Hivatalt a szabálytalanság korrekciójára, a hivatal pedig a kérésnek megfelelően eljárt az ügyben.
Antal Árpád polgármester arra hívta fel a Sepsiszentgyörgyön élők figyelmét, hogy a katolikus hívek jelezzék: a római katolikus és nem a görög katolikus egyházhoz tartoznak. A politikus szerint a még meg nem keresztelt gyerekek esetében is lehet nyilatkozni a vallási hovatartozásról, ha a család már eldöntötte, melyik egyházhoz tartozik majd a kiskorú.
Temesvárról Ferencz András olvasónk jelezte, hogy a Buziási úton azért nem vettek nyilvántartásba két magyar lakost, mert külföldön tartózkodnak, családtagjaik adatközlését pedig nem fogadták el a kérdezőbiztosok.
Illegális tollvonás
Bukaresti olvasónk arra panaszkodott, hogy a nemzetiségi hovatartozását rögzítő rubrikába először azt írta be a kérdezőbiztos, hogy az adatközlő román, majd nyomatékos kérésére golyóstollal áthúzta a rosszul kitöltött mezőt, és a korábbi bejegyzést átjavította magyarra.
„A kérdőívek javítása tilos, de ez sajnos csak későn jutott eszembe, amikor már a biztos elment. Ilyen alapon bármelyik adatlap meghamisítható” – emlékeztetett a panaszos. Ugyancsak Bukarestből jelezték, hogy a számlálóbiztos nem kérdezett rá a nemzetiségi hovatartozásra, az erre vonatkozó adatokat pedig csak az adatközlő többszöri kérésére rögzítette.
Kovács: be kell jelenteni!
„Az utóbbi napokban beigazolódott, hogy ha az emberek időben jelzik a tájékozatlanságból vagy rosszindulatból elkövetett rendellenességeket, a szövetség munkatársai el tudnak járni a probléma kezelésének érdekében” – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Az RMDSZ közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a népszámlálási biztosnak minden esetben fel kell tennie a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést, az erre adott választ pedig jól láthatóan, tollal vagy golyóstollal kell felvezetni az űrlapra. A közleményben arra kérik az erdélyi magyarokat, hogy minden rendellenességet jelezzenek az RMDSZ helyi szervezeténél, vagy a szövetség által működtetett 0800-802009 ingyenesen hívható zöld számon.
A hét végén egyébként befejezte kampányát az érdekvédelmi szervezet népszámlálási karavánja, amely két hét alatt több mint száz településre látogatott el. A szervezők abban bíznak, hogy az elmúlt napokban kiosztott szórólapok, tájékoztató anyagok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a szórványvidéken élő magyarok a megfelelő információk birtokában válaszoljanak a számlálóbiztosok kérdéseire.
Nem kötelező a személyi szám
A személyi számot nem kötelező bediktálni a kérdezőbiztosoknak, az adat kiszolgáltatásának megtagadása miatt pedig nem rónak ki büntetést – nyilatkozta a hétvégén Vladimir Alexandrescu, az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője. Georgică Severin szociáldemokrata képviselő vetette fel a hét végén, hogy a személyi számok rögzítése lehetőséget nyújt a választási csalások előkészítésére, erre a vádra reagált a statisztikai intézet a szóvivő állásfoglalásával.
Alexandrescu az adatrögzítés menetével kapcsolatban elmondta, hogy a lakosság többsége együttműködik a kérdezőbiztosokkal, bár gyakori, hogy a kérdezőbiztos az előzetes egyeztetések ellenére sem találja otthon az adatközlőket. „Ebben az esetben annyiszor kell visszatérni az érintett háztartáshoz, ameddig az adatszolgáltatás meg nem történik” – emlékeztetett a szóvivő, aki hozzátette, az információk visszatartása miatt még nem bírságoltak meg senkit.
Elvileg 4500 lejig büntethető az, aki nem nyilatkozik a számlálóbiztos által feltett kérdésekre, Vladimir Alexandrescu szerint azonban ez a lehetőség csupán „elrettentésként” szolgál, és csak a „legvégső esetben” bírságolnak.
Becslés: húszmillió alá csökkent a lakosság
Húszmillió alá csökkenhet Románia lakossága, becslések szerint hárommillió román állampolgár távozott külföldre az elmúlt tíz évben – jelentette ki Remus Anghel román szociológus.
A Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa az MTI-nek kifejtette: a külföldön élő román vendégmunkások pontos száma nem ismert, hiszen sem Romániában, sem a különböző célországokban nem létezik pontos statisztikai kimutatás róluk. Más források szerint a külföldre települt romániaiak száma a négymilliót is meghaladja, a távozók 7 százaléka pedig magyar nemzetiségű.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. június 19.
A képviselőház megnyirbálta az alkotmánybíróság hatáskörét
A képviselőház megnyirbálta az alkotmánybíróság hatáskörét, úgy módosítva a testület működését szabályozó törvényt, hogy a parlament határozatai nem támadhatók meg az alkotmánybíróságon.
A kormányzó Szociálliberális Szövetséghez (USL) tartozó két honatya által benyújtott indítványt 168 támogató vokssal, egy ellenszavazattal, 16 tartózkodás mellett fogadták el. Az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) nem szavazott. Ahhoz, hogy hatályba lépjen, a törvénymódosítást még a szenátusnak is el kell fogadnia.
A román sajtó szerint ez a módosítás megkönnyíti, hogy felfüggesszék tisztségéből Traian Basescu államfőt.
A módosító indítványt Cornel Pieptea liberális képviselő és Georgica Severin szociáldemokrata szenátor terjesztette be. Az ellenzéki PDL honatyái tiltakozásképpen nem vettek részt a szavazáson, miután az illetékes parlamenti bizottságban elbukott az a javaslatuk, amely szerint az államfő felfüggesztéséről szóló parlamenti határozatokat továbbra is meg lehetne támadni az alkotmánybíróságon. A román sajtó szerint az elfogadott módosítással az államfő felfüggesztése azért válik könnyebbé, mert az alkotmánybíróságnak már nem kell véleményeznie, hogy a felfüggesztésről szóló határozat megfelel-e az alaptörvénynek vagy sem.
Ugyanez a két honatya a szenátusban egy másik törvénymódosítást is benyújtott, amely ugyancsak megkönnyítené az államfő leváltását. Ezek a javaslatok, ha elfogadják őket, a népszavazásról szóló törvényt módosítanák úgy, hogy az államfőt egy népszavazáson a szavazatok egyszerű többségével is le lehetne váltani, és nem lenne szükség a választói névjegyzékben szereplő személyek felének plusz egy főnek a részvételére ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen. Ezt a módosítást a szenátus jogi bizottsága már elfogadta, a plénum várhatóan ezen a héten dönt.
Romániában úgy lehet leváltani az államfőt, hogy előbb a parlamentnek fel kell függesztenie őt tisztségéből, majd harminc nap múlva népszavazást rendeznek a leváltásáról. Basescut 2007-ben már felfüggesztette a parlament, de a népszavazáson a választók elsöprő többsége bizalmat szavazott neki. Jelenleg Basescu népszerűsége nagyon alacsony az elmúlt két évben hozott megszorító intézkedések miatt, így elemzők szerint őt már csak a módosítani tervezett jogszabályok védik, a nép támogatására ugyanis nem számíthat egy esetleges népszavazáson.
MTI. Erdély.ma
2013. február 17.
Székelyzászló-ügy: parlamenti állásfoglalást sürget a jobboldal
A romániai ellenzékhez tartozó Demokrata Liberális Párt azt kezdeményezi, hogy a román törvényhozás foglaljon állást a magyar Országgyűléssel szemben a székelyzászló-ügyben.
Cezar Preda, a PDL első alelnöke egy vasárnapi sajtótájékoztatón kijelentette, pártja „sajtónyilatkozat" elfogadását kéri a román parlamenttől. A nyilatkozat szövegjavaslatát a PDL már hétfőre elkészíti – idézte a Mediafax hírügynökség a politikust.
Preda egyben bírálta a Ponta-kormányt, amiért a külügyminisztérium „dadogásával és elkésett reakcióival" a székelyzászló-ügy újbóli fellángolását idézte elő.
Elmondta: pártja számára azzal telt be a pohár, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a budapesti Országházra. Úgy vélte, ezt a román parlamentnek kell egy villámgyors ülésen megvitatnia, és ennek végén olyan nyilatkozatot kell elfogadnia, amely immár nem tulajdonítható egyetlen pártnak.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, nagy hibának tartaná a román parlament állásfoglalását. „A székely zászló nem Románia hivatalos zászlaja, ezért nem hiszem, hogy hivatalos nyilatkozatokat kellene küldözgetnünk egymásnak" – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Megismételte, álláspontja szerint mesterségesen gerjesztett problémáról van szó, amelyet csakis a párbeszéd oldhat meg, nem pedig a „hadakozó nyilatkozatok".
Georgica Severin, a román szenátus kulturális bizottságának szociáldemokrata elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, Romániának higgadtan kell kezelnie a székelyzászló-ügyet. Vigyáznia kell, hogy „ne öntsön olajat a tűzre", hiszen ezzel voltaképpen a választásokra készülő magyar kormányzat játékába szállna be – fogalmazott.
hirado.hu/MTI
Erdély.ma,
2015. június 16.
Bojkottálta az RMDSZ a kulturális bizottság együttes ülését a közszolgálati tévé ügye miatt
Nem zhatott döntést a képviselőház és a szenátus kulturális bizottsága a közszolgálati televízió (TVR) jelentéséről, mert az RMDSZ és a PNL bojkottálta az együttes ülést. Georgică Severin, a szenátus kulturális bizottságának elnöke elmondta, noha a képviselőház bizottsága döntőképes lett volna, a szenátus bizottsága esetében nem volt meg a kvórum, így az együttes bizottsági ülést el kellett halasztani. Ludovic Orban, a PNL képviselőházi frakciójának vezetője már hétfőn jelezte, hogy a PNL bojkottálja az ülést, mert úgy gondolja, hogy a PSD meg akar szabadulni a közszolgálati televízió vezetőségétől.
A parlament két házának keddi együttes ülésének kellett volna döntenie a közszolgálati televízió és a közszolgálati rádió pénzügyi jelentéséről, azonban a bizottsági döntések hiányában a kérdés lekerül a napirendről. László Attila RMDSZ-es szenátortól, a felsőház kulturális bizottságának tagjától azt kérdeztük meg, hogy mi adott okot a bojkottra. A szenátor elmondta, azért maradtak távol az RMDSZ szenátorai, mert nem sikerült egy elfogadható és működőképes megoldást találni a köztelevíziónál kialakult helyzetre. Éppen ezért a televízió vezetőtanácsának jelentését sem elfogadni, sem elutasítani nem tudják addig, amíg nem derül ki, hogy mi lehet a következő lépés.
Kifejtette: a közszolgálati tévének van egy hétéves, a parlament által jóváhagyott pénzügyi rehabilitációs terve, amihez a közszolgálati televízió 2013-ban egy darabig még tudta tartani magát.
"A kormánypárti kollégák azt javasolták, hogy helyezzük csődvédelem alá a közszolgálati televíziót, azonban ezt egyrészt nem tudjuk elfogadni, másrészt törvénytelen, hiszen a csődvédelmi törvény tavalyi módosítása óta ennek rendelkezései nem vonatkoznak egy közszolgálati intézményre.
Véleményünk szerint a helyzetet úgy lehetne megoldani, hogy vagy életbe kellene léptetni és továbbvinni azt a pénzügyi rehabilitációs tervet, amelyből még maradt 3 és fél év, vagy a parlament elé kellene jönni és módosításokat eszközölni a parlament által jóváhagyott terven.
Ha ebben a pillanatban elutasítjuk a vezetőtanács jelentését, az azt vonja maga után, hogy megszűnik a vezetőtanács a tévénél, anélkül, hogy tudnánk, hogy mi a következő lépés. Még arra sem kaptunk választ, hogy az átmeneti időszakban mi a teendő, vagy mi következik. Amikor ezekre a kérdésekre választ kapunk, akkor leülünk, és megtárgyaljuk a tévé vezetőségi tanácsának a jelentését" - mondta el László Attila.
Kérdésünkre elmondta, szerinte az RMDSZ álláspontja egy kicsit árnyaltabb a Ludovic Orban által megfogalmazott PNL-s álláspontnál. „Nem igazán érdekel, mit mond Ludovic Orban, mert nem a kulturális bizottságnak a tagja. Mi egyszerűen azt kértük, hogy a törvényes rendelkezések betartásával találjunk egy megoldást a közszolgálati tévé helyzetére” - mondta a szenátor, aki reméli, hogy a jövő héten, vagy az azt követő héten lesz erről egyeztetés. (hírszerk./mediafax)
Transindex.ro