Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Severin, Adrian
171 tétel
1997. július 15.
"Emil Constantinescu államelnök több minisztere - köztük Adrian Severin külügyminiszter- , valamint üzletemberek kíséretében júl. 12-én Japánba utazott. Elutazása előtt nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy húsz év óta először látogat román kormányfő Japánba. Az elnök Japánból jún. 17-én Indonéziába látogat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 15./"
1997. július 15.
"Székelyföldön 1990 óta megrendezik Bálványoson a Nyári Szabadegyetemet. Hagyományossá vált, hogy jeles politikai személyiségeket meghívnak a rendezvényre. Idén - júl. 21-25 között - a találkozó színhelye nem Bálványos üdülőtelep, hanem a közeli Tusnádfürdő. Az idei Nyári Szabadegyetem címe: A poszkommunizmus nyomorúsága. Az előadók között lesz Adrian Severin külügyminiszter, Birtalan Ákos idegenforgalmi miniszter, Markó Béla RMDSZ-elnök, Petre Roman, a szenátus elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az utolsó nap témája: Román és magyar nemzetpolitika, az egyik előadó Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. /Új Magyarország, júl. 15./"
1997. július 17.
"A posztkommunizmus nyomorúsága címmel tartják meg júl. 21-26-a között a VIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet - ezúttal a hagyományoktól némileg eltérő módon Tusnádfürdőn -, a Pro Europa Liga, az RMDSZ Nemzeti Liberális Platformja, a Reform Tömörülés, valamint a FIDESZ-Polgári Párt közös szervezésében. Az ötnapos nyári szabadegyetemen a következő témakörökben hangzanak el előadások: júl. 21-én, hétfőn - A NATO-bővítés körei Madrid után (meghívott előadók: Adrian Severin külügyminiszter, Kelemen Attila és Kónya Hamar Sándor, Valentin Stan, Dudu Ionescu Romániából, Gergely András Magyarországról; moderátor: Pröhle Gergely Magyarországról); júl. 22-én, kedden - A polgárosodás esélyei Romániában és Magyarországon (előadók: Birtalan Ákos turisztikai miniszter, Luminiþa Petrescu, Andrei Cornea, Renate Weber, Salat Levente Romániából, Stumpf István, Tellér Gyula Magyarországról, moderátor: Mátis Jenő); szerdán, júl. 23-án - Az oktatási reform - a kisebbségi oktatás (Tonk Sándor, Florin Diaconescu oktatásügyi államtitkár, Andrei Marga, Horváth Andor, Sorin Antohi Romániából, Pokorny Zoltán Magyarországról; moderátor: Szokoly Elek, Románia); csütörtökön, július 24-én: A posztkommunizmus nyomorúsága és a kilábalás módozatai - politikai fórum (előadók: Ion Diaconescu, Markó Béla, Petre Roman, Varujan Vosganian, Horia Rusu Romániából, Orbán Viktor Magyarországról; moderátor: Smaranda Enache, Románia); pénteken, július 25-én: Román és magyar nemzetpolitika (előadók: Gabriel Andreescu, H.R. Patapievici, Patrubány Miklós, Tőkés László Romániából, Tőkéczki László Magyarországról, moderátor: Toró T. Tibor, Románia). /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 17., 1073. sz./"
1997. július 23.
"Júl. 23-án Kolozsváron Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, az RMDSZ több képviselője, szenátora és államtitkára részt vett a Magyar Köztársaság Konzulátusának ünnepélyes megnyitóján. A rendezvényen beszédet mondott Bitay Károly konzul, Adrian Severin román és Kovács László magyar külügyminiszter is, valamint Alexandru Fãrcas Kolozs megyei prefektus. A megnyitót követő sajtótájékoztatón a román külügyminiszter kifejtette, a dolgok visszatértek a régi, rendes kerékvágásba, s a román-magyar kapcsolatok javulása hozzájárul az európai integrációhoz és a térség biztonságához. Fogadtatásának hangulatát (többszáz kolozsvári polgár éljenezte ? magyarul is ? a konzulátus előtt) a külügyminiszter úgy fogta fel mint amely igazolja politikájának helyességét. A román külügyminiszter ugyanakkor kiemelte, hogy Magyarország az utóbbi időben őszintén és erőteljesen támogatta Románia integrációját. Kovács László megerősítette, hogy Magyarország az elkövetkezőkben is kiáll amellett, hogy Románia minél hamarabb felvételt nyerjen az európai és euroatlanti struktúrákba, majd úgy értékelte, hogy a külképviselet megnyitása lezár egy időszakot, a mesterségesen szított feszültségek korát. A vendéglátók és a lakosság fogadtatására hivatkozva a magyar külügyminiszter kijelentette, hogy hároméves minisztersége eddigi legfelemelőbb és legmeghatóbb pillanatait élte át. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 23., 1077. sz./ Funar polgármester kijelentette, hogy "sohanapján" fogadja a magyar diplomatákat, a főkonzulátus megnyitásán pedig nem óhajt részt venni. A kolozsvári magyar főkonzulátus kilenc évi szünet után nyílt meg újra.Kolozsváron a két világháború között is működött konzulátus, Eichhorn Richárd konzul vezetésével. 1933-tól mint magyar útlevélosztály folytatta tevékenységét. Kádár János és Nicolae Ceasescu 1977-ben állapodott meg a főkonzulátusok létesítéséről. Hosszú huzavona után nyílt meg a kolozsvári, majd 1981. dec. 21-én a debreceni főkonzulátus is. Budapesten a román falurombolás ellen tüntettek 1988. jún. 27-én. Másnap a román hatóságok elrendelték a kolozsvári magyar főkonzulátus bezárását, 48 órát engedélyezve a konzulátus felszámolását. Vékás Domokos főkonzult és a képviseleten dolgozó magyar diplomatákat kiutasították az országból. 1989 után esély volt a főkonzulátus újbóli megnyitására, hiszen ere a román kormány 1990. jan. 30-án hivatalosan is ígéretet tett. Utána azonban a román fél kiért az elől, hogy a magyar kormány rendelkezésére bocsássa a főkonzulátus volt épületét. /Népszabadság, júl. 23./"
1997. július 24.
"A Stirea megírta, hogy Iliescu szükségtelennek nevezte a konzulátus létesítését, mivel szerinte egy ilyen intézmény az olyan országok között szükséges, amelyek esetében vízum szükséges a határ átlépéséhez. Szerinte a román-magyar alapszerződés, melyet aláírt nem tartalmazott a konzulátus létesítésére vonatkozó utalást, másrészt "az RMDSZ nincs miért beleavatkozzon ebben a kérdésbe". Adrian Severin az RTDP vezetőjének kijelentésével kapcsolatosan kijelentette, hogy gyakran a politikusok a nép bölcsességszintje alatt helyezkednek el. Szerinte olyan jelenleg igazolt olyan pártok jelenléte az ellenzékben, mint az RTDP. A lap idézi Kovács László kijelentését, miszerint ha szükségesnek látszik, akkor közben fog járni a román kormánynál egy magyar konzulátusnak Marosvásárhelyen való létesítése érdekében is. A kolozsvári konzulátus Kolozs, Szilágy, Fehér, Arad, Bihar és Szatmár megyékre bír tevékenységi hatáskörrel. Az Adevarul de Cluj is ismerteti beszámolójában Iliescu kijelentését. Az RTDP elnöke gyanúsnak minősítette azt az állhatatosságot, amellyel a konzulátus Kolozsváron való megnyitását követelték. A lap ismerteti az RNEP megyei irodája nyilatkozatát, mely kém-fészeknek, valamint a románellenes akciók székhelyének minősíti a kolozsvári magyar főkonzulátust. A Ziua tájékoztat, hogy Funar kérte Constantinescu államfőt, lépjen közbe a magyar zászlónak a konzulátus faláról való eltávolítása érdekében. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), júl. 24., 139. sz./"
1997. július 30.
"Funar polgármester Adrian Severin külügyminiszterhez írt nyílt levelében a magyar főkonzulátus bezárását és Bitay Károly főkonzul nem kívánatos személlyé nyilvánítását követelte. Hasonló tartalmú nyílt levelet küldött Ciorbea miniszterelnöknek is. /Népszabadság, júl. 30./"
1997. augusztus 11.
"Adrian Severin külügyminiszter aug. 11-én Koppenhágába látogatott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./"
1997. szeptember 4.
"Szept. 4-én Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Birtalan József gazdasági alelnök, Niculescu Antal kormányfőtitkár-helyettes, Kozsokár Gábor, Hajdú Gábor és Puskás Bálint szenátorok az RMDSZ bukaresti székházában fogadták Dr. Habsburg Ottót, a Nemzetközi Páneurópai Unió elnökét és az Európa Parlament tagját, akit Romániába elkísér fia, Habsburg György főherceg is. Markó Béla ismertette a romániai demokrácia, ezen belül a kisebbségek helyzetének alakulását, a reform helyzetét és a jelenlegi kormánykoalíció erőfeszítéseit hazánk integrációja irányába. Az RMDSZ vezetői ugyanakkor kiemelték a külföldi befektetések fontosságát is. Dr. Habsburg Otto emlékeztette a jelenlevőket, hogy eddig következetesen kiállt az európai eszme mellett és ezért aktívan támogatja a közép-kelet-európai országok felzárkózását. A Páneurópai Unió elnöke szerint a novemberi változások óta állandóan javul Románia külföldi megítélése, ami alapfeltétele az integrációnak. "A demokratikus erők, köztük az RMDSZ kormányalakítása után teljes mértékben támogatom Románia integrációs törekvéseit. Sok még az előttünk álló feladat, de optimista vagyok" - mondta az Európa Parlament tagja, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az integrálódni kívánó országok megítélésében elsőrendű fontossággal bír a kisebbségi kérdés megfelelő kezelése is. Bukaresti látogatása során Dr. Habsburg Ottó találkozni fog Adrian Severin külügyminiszterrel, Alexandru Herlea integrációs miniszterrel, Tokay György kisebbségvédelmi miniszterrel, Victor Bostinaruval, a képviselőház külügyi bizottságának tagjával és a román parlament integrációs bizottságainak tagjaival. A találkozókon Habsburg György azt próbálja feltérképezni, hogyan segítheti konkrétan Románia európai integrációját. Otto von Habsburg, a politikai és társadalmi tudományok doktora, 1979 óta tagja az Európa Parlamentnek; a jelenleg kormányzó német Keresztényszociális Unió /CSU/ listáján választották meg. A Külpolitikai és Biztonsági, illetve a Költségvetési Bizottság tagja, a Közép-Kelet-Európa munkacsoport elnöke. 1936 óta küzd a közös Európáért a Páneurópai Unió keretében, melynek elnökévé 1973-ban választották. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), 1997. augusztus 30. és szeptember 2. között került sor az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Politikai Bizottságának soros ülésére, melyen a romániai delegáció képviseletében részt vett Kelemen Attila, az RMDSZ Maros megyei képviselője is. A bizottság beszámolókat hallgatott meg a Szovjetunió utódállamainak demokratikus fejlődéséről, majd elfogadta az európai kisebbségek általános helyzetéről szóló jelentést. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 4., 1106. sz./"
1997. szeptember 9.
"Szept. 7-én este ötnapos hivatalos látogatásra Kínába utazott Emil Constantinescu elnök, útjára elkísérte a kormány több tagja, köztük Adrian Severin külügyminiszter. Elutazása előtt a román elnök elmondta, hogy a két ország közötti árucsere volumene az utóbbi három évben drasztikus módon csökkent. Az 1989-es fordulat óta Ion Iliescu volt elnök két látogatást tett Kínában, 1994-ben Li Peng miniszterelnök, 1996-ban pedig Csing Cö-min államfő látogatott el Romániába. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 9./"
1997. szeptember 24.
"Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke szept. 23-án beadvánnyal fordult Adrian Severin külügyminiszterhez, amelyben kérte az Eva Maria Barki nemzetközi jogász ellen hozott korlátozó intézkedések eltörlését. Eva Maria Barkit ugyanis az előző kormányzat persona non gratának nyilvánította. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 24./"
1997. szeptember 29.
"Szept. 23-án Adrian Severin külügyminiszter elnökletével valamennyi minisztérium képviselői üléseztek, kialakították a magyar-román alapszerződés bizottsági ülésére a román álláspontot. Kovács László külügyminiszter okt. 8-án és 9-én Bukarestbe látogat, hogy a két ország közötti alapszerződés alkalmazását ellenőrző bizottság első ülésén részt vegyen. Az első ülés eredményeit a bizottság október végén ismerteti majd, Horn Gyula kormányfő romániai látogatásakor. /Október elején összeül az alapszerződést ellenőrző bizottság. =Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./ "
1997. október 6.
Ion Catamitru művelődési miniszter okt. 4-én a tévében felszólította Adrian Severin külügyminisztert: mondjon le, mert törvénysértő kijelentéseket tett, amikor azt állította, hogy néhány román lapigazgató és pártvezér külföldi ügynökként működik az országban. Hozzátette: ha Severin záros határidőn belül nem mutatja fel a kijelentéseit alátámasztó bizonyítékokat, akkor ő maga távozik a művelődési tárca éléről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./
1997. október 9.
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke okt. 9-én megbeszélést folytatott Kovács László magyar külügyminiszterrel, aki Adrian Severin külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tesz Romániában. A megbeszélés során az RMDSZ elnöke elemezte a szövetség jelenlegi helyzetét a kormánykoalícióban, és elmondta, hogy a két sürgősségi kormányrendelet valóban fontos lépés a kisebbségi jogok rendezésének területén, de szükség van minél szélesebb körű alkalmazásukra és mielőbbi parlamenti megerősítésükre. A beszélgetés folyamán szóba kerültek a két ország közötti kapcsolatépítés legsürgősebb teendői, köztük az, hogy a román-magyar vegyes bizottság minél hamarabb kezdje meg a munkáját. A vegyes bizottságon belül létrehozott kisebbségi albizottságban jelen lesz a romániai magyarság és a magyarországi románság egy-egy képviselője. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 9., 1029. sz./
1997. október 10.
Okt. 8-án Kovács László magyar külügyminiszter Bukarestbe érkezett, Adrian Severin kollégája meghívásának eleget téve. A külügyminisztériumban Adrian Severinnel együtt megnyitották a magyar-román alapszerződés értelmében létrehozott kormányközi vegyes bizottság alakuló ülését. Ezen részt vettek a kilenc szakbizottság elnökei, Törzsök Erika, a HTMH elnöke és Klaus Fabritius, a Kisebbségvédelmi Hivatal államtitkára. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./ Emil Constantinescu államelnök okt. 8-án Kovács László magyar külügyminiszterrel egybehangzóan pozitívan értékelte a román-magyar kapcsolatok alakulását. A találkozót követően Kovács László a magyar sajtó romániai tudósítóinak kérdéseire válaszolva, a tanügyi törvénnyel kapcsolatos romániai vitákra reagálva kijelentette, hogy az RMDSZ jogos igényei olyan kérdésekre vonatkoznak, amelyek szerepelnek a két ország közötti alapszerződésben és megfelelnek az európai normáknak. Az Európai Unióba való betagozódásra és a NATO-tagságra törekvő Romániának meg kell felelnie ezeknek a követelményeknek, mondotta a magyar külügyminiszter, és hozzátette, hogy bár nem könnyű a több évtized alatt kialakult kisebbségpolitikán változtatni, Románia érdekei ezt megkövetelik. Kovács László történelmi jelentőségűnek értékelte az RMDSZ kormányzati részvételét, és hozzáfűzte: némi túlzással öngyilkosnak nevezhető az, aki a kormányból való kilépést sürgeti, mert nem teljesültek a reményei. Kifejtette: ha valaki azt hitte, hogy pár hónap alatt minden problémát meg lehet oldani az RMDSZ kormányzati részvételével, annak nem sok érzéke van a realitásokhoz, és talán jobb is, ha nem foglalkozik politikával. A magyar külügyminiszter kifejtette, nem tartja reálisnak a romániai magyarok kettős állampolgárságára vonatkozó elképzelést, a magyar kormány nem is foglalkozik ezzel. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 10., 1030. sz./
1997. október 18.
A koalíciós egyeztető tanács úgy döntött, hogy a négy külügyi államtitkári poszt egyike az RMDSZ-t illeti meg. Ezután a külügyminisztériumi szóvivő kijelentette: Adrian Severin külügyminiszter módosítást tervez, nemhogy négy, de a jelenlegi háromról kettőre akarja csökkenteni az államtitkárok számát. - Az RMDSZ továbbra is fenntartja igényét az államtitkári posztra, mondotta Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./
1997. október 21.
Okt. 20-án küldöttség élén Romániába látogatott Horn Gyula miniszterelnök, viszonozva Victor Ciorbea kormányfő márciusi budapesti látogatását. Horn Gyulát a repülőtéren Adrian Severin külügyminiszter üdvözölte, akivel rögtön külön-megbeszélést tartottak. A magyar küldöttség tagjai között több miniszter mellett Tabajdi Csaba politikai államtitkár is jelen volt. Horn Gyula tárgyalt Victor Ciorbea miniszterelnökkel, aki kijelentette: a látogatás fontos állomás a két ország kapcsolatainak folyamatában. Horn Gyula válaszában elmondta, szeretné, ha ezek a találkozók gyakorlattá válnának. "Az ön kormány több évtized óta az első, amely valóban végig akarja vinni az érdemi változásokat és reformokat." Először tapasztalja, hogy amiben megállapodtak, azt teljesítik, amire ritkán volt példa az eddigi kapcsolatok történetében - mondotta a magyar miniszterelnök. - Horn Gyula helikopteren néhány órás látogatásra Sepsiszentgyörgyre érkezett. A városban Orbán Árpád Kovászna megye tanácselnöke és Gheorghe Tatu prefektus magyarul, illetve románul köszöntötte. A magyar kormányfő eszmecserét folytatott a megye vezetőivel, a téren üdvözölte a lakosokat, majd a Székely Mikó Kollégiumba látogatott, ahol a sajtó képviselőivel is találkozott. Este visszatért Bukarestbe. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./ A magyar kormányfő Sepsiszentgyörgyön mondott rövid beszédében kifejtette: "megvan a reális esélye, hogy itt a székelyek, a magyarok valóban egyenjogúak legyenek. És ez óriási dolog." /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./
1997. október 30.
Adrian Severin külügyminiszter okt. 28-án Bécsben Heinz Fischer parlamenti elnökkel folytatott megbeszélésén sürgette, hogy Romániával is kezdődjenek meg az európai uniós csatlakozási tárgyalások. Severin okt. 29-én Wolfgang Schüssel osztrák alkancellár-külügyminiszterrel és Werner Fasslabend védelmi miniszterrel folytatott megbeszélést. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./
1997. november 11.
Bár Románia és Moldova viszonya azóta, hogy egy évvel ezelőtt Emil Constatinescut választották meg Románia elnökévé, őszintébbé vált, a kétoldalú kapcsolatokban vannak még megoldásra váró kérdések - tűnt ki Adrian Severin román külügyminiszter nov. 8-i moldovai munkalátogatásán. Severin Chisinauban tárgyalt moldovai kollégájával, Nicolae Tabacaruval, és fogadta őt Ion Ciubuc kormányfő, valamint Petru Lucinschi elnök. Tabacaru a megbeszéléseket követő sajtóértekezleten hangoztatta, hogy Moldova számára az ugyanazt a nyelvet beszélő Románia az európai integráció szempontjából fontos partner. Severin ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy Bukarest különlegesnek tekinti a Moldovához fűződő kapcsolatokat, amelyek elsőbbséget élveznek a román diplomáciában. - Románia és Moldova között még nincs alapszerződés, és egyelőre nem kötöttek megállapodást a két ország határáról sem. Megfigyelők szerint az egynapos látogatáson kiviláglott, hogy Románia elismeri: Moldova nem Románia része. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./
1997. november 26.
A Stirea /Kolozsvár/ tájékoztat, hogy Mikko Heikinheimo, Finnország bukaresti nagykövete bejelentette, országa függetlenségének 80. évfordulójából rendezett ünnepségek Bukarestben román, Kolozsváron pedig magyar nyelven fognak folyni. A lap megemlíti, hogy a kolozsvári polgármester a finn nagykövethez intézett levelében kérte azt, nyilvánosan kérjen bocsánatot amiatt, hogy elmagyarosította Kolozsvár nevét. Funar biztosította a nagykövetet, hogy az ünnepségek még finn nyelven sem lesznek megtartva. Egy másik levélben, melyet Adrian Severin külügyminiszterhez intézett, kérte azt, lépjen közbe és hozza meg a megfelelő intézkedéseket, egy ilyen helyzetben, amelyik veszélyes precedenst teremthet. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), nov. 26., 227. sz./
1997. december 2.
Victor Ciorbea kormányfő dec. 2-án este ismertette a román kormány új összetételét. A hét hete folyó tárgyalások nyomán végrehajtott kormányátalakítás céljaként a reform gyorsítását, a kormányzati fegyelem erősítését, a hatékonyság növelését jelölte meg. Az új miniszterek a következők: ipari és kereskedelmi miniszter: Mircea Ciumara /az eddigi pénzügyminiszter/, pénzügyminiszter: Daniel Daianu, a Nemzeti Bank eddigi vezető közgazdásza, reformügyi miniszter, a Reformtanács elnöke: Ilie Serbanescu közgazdász, ismert hírmagyarázó, az erdők, vizek és a környezetvédelem minisztere: Sorin Frunzaverde, menedzser, közoktatási miniszter: Andrei Marga, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, privatizációs miniszter /újonnan létrehozott tárca/: Valentin Ionescu, aki korábban a Privatizációs Ügynökséget /ANP/ vezette, egészségügyi miniszter: Victor Bruckner professzor, számos orvosi könyv szerzője, ifjúsági és sportminiszter: Crin Antonescu. A miniszterelnök mellé delegált tájékoztatási miniszter: Sorin Botez nagykövet. - A kormánystruktúra további átalakítását tükrözi az államminiszteri /miniszterelnök-helyettesi/ rangok elosztása. Államminiszter maradt Adrian Severin külügyminiszter, új posztján Mircea Ciumara ipari és kereskedelmi miniszter, akinek e tárcánál elődje is az volt, továbbá államminiszteri rangot kapott Ioan Stoica igazságügy-miniszter, Gavril Dejeu belügyminiszter és Alexandru Athanasiu munkaügyi miniszter. Az előző kormányban államminiszteri rangja volt Ulm Spineanu reformügyi miniszternek is, aki nem tagja az új kabinetnek, és Ciumara pénzügyminiszternek - utódaik nem kapták meg ezt a rangot. A kormányba több olyan személyiség került (például Daniel Danescu, Ilie Serbanescu), aki nem tartozott valamely párt tagjai közé. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./ A kormányfő jelezte, hogy a jövőben nem lesz hajlandó elfogadni a kormány tagjainak fegyelmezetlenségét. Intett attól is, hogy egyes miniszterek sztárszerepet töltsenek be. /MTI/
1997. december 4.
Az "Atac la persoana" (Személy elleni támadás) című román antiszemita hetilap dec. 2-i száma zsidó származású román közéleti személyiségek névsorát és fényképeit közölte, miközben hasábjain spekulánssággal, terjeszkedési politikával és szektánssággal vádolta a zsidóságot. A címlapján sárga csillaggal megjelent hetilap 200, feltehetően zsidó újságíró, politikus, író, művész és üzletember nevét tette közzé. A lap szerint a listán szereplő személyek az "irányító, kulturális és gazdasági hatalom minden szintjére beszivárogtak". "A zsidó expanzionizmus, amely hosszú uzsoraháborújában a társadalmi, gazdasági és kulturális rendszert ostromolta, megerősítette stratégiai fontosságú pozícióit a különböző államokban" - írja a lap, amelynek antiszemita megnyilvánulásait Emil Constantinescu román elnök már korábban elítélte. A listán többek között szerepel Victor Babiuc védelmi, Adrian Severin külügy-, és Ulm Spineanu volt reformügyi miniszter, valamint Petre Roman, a szenátus elnöke, és Zoe Petre, Emil Constantinescu elnök egyik tanácsadója. Mihai Antonescu, a hetilap főszerkesztője elmondta, hogy igyekeztek olyan zsidó személyiségek nevét közzé tenni, akik kevésbé ismertek. Dorel Dorian, a romániai zsidó nemzeti kisebbség parlamenti képviselője az eset kapcsán kijelentette: a védekezés csak az antiszemiták malmára hajtaná a vizet, akik a félelem légkörét igyekeznek megteremteni az országban. - Romániában nincs sajtótörvény, ami a fajgyűlölő, sértő, vagy trágár tartalmú írások megjelentetését megakadályozná. Az igazságügyi hatóságok a büntető törvénykönyv rendelkezései alapján azonban mégis eljárhatnak ezekben az esetekben. /Sárga csillagos lap névsora. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./
1997. december 24.
December 23-án lemondott Adrian Severin külügyminiszter. /Magyar Nemzet, dec. 24./
1998. január 5.
Kovács László magyar külügyminiszter levélben üdvözölte Andrei Plesut, az új román külügyminisztert kinevezése alkalmából és kifejezte meggyőződését, hogy a román külpolitika tovább halad azon az úton, amely Románia teljes körű euroatlanti integrációjához vezet. A magyar külügyminiszter üdvözlő levelében biztosította a román felet arról, hogy Magyarország továbbra is megbízható partner lesz a kétoldalú alapszerződésben foglaltak megvalósításában is. A kinevezéskor szokásos üdvözlő táviraton túlmenően Kovács László dec. 31-én hosszabb telefonbeszélgetést folytatott Andrei Plesuval, Románia új külügyminiszterével. A magyar diplomácia vezetője szívélyes hangvételűnek nevezte a megbeszélést. Elmondta: Andrei Plesu biztosította arról, hogy elődje, Adrian Severin külpolitikai irányvonalát kívánja folytatni. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./
1998. január 7.
Az új román külügyminiszter, Andrei Plesu a jövő héten /jan. 12-13-án/ Norvégiába látogat. Az 1998-as év különösen fontos év Romániának az európai és euroatlanti struktúrákban kialakuló szerepe szempontjából, és a skandináv ország egyike a NATO pilléreinek. A norvégiai látogatás az Adrian Severin lemondása után kinevezett új román külügyminiszter első bejelentett külföldi útja. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./
1998. január. 7.
A román ellenzék pártjai Emil Constantinescu elnök jan. 3-i, határozott állásfoglalása ellenére továbbra is az államfő elleni támadásokra igyekeznek kihasználni I. Mihály dec. 30-i nyilatkozatát, amelyben a volt uralkodó elsőszülött lányára, Margit hercegnőre testálta "jogait és előjogait". A támadásokban élen jár Corneliu Vadim Tudor szenátor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke, akit Constantinescu jan. 3-án nevének említése nélkül bírált ama nyilatkozata miatt, amelyben őt a sajtó jelentése szerint "a külföld ügynökének" nevezte.Corneliu Vadim Tudor "helyesbített": nem a külföld ügynökének tartja az államfőt, hanem "hazaárulónak", mert az Ukrajnával kötött alapszerződésben úgymond "román területeket" engedett át a szomszéd államnak, továbbá mert bevette a "szeparatista RMDSZ-t" a kormányzásba, nemkülönben őt vádolja "a román nép kiéheztetésével, a nemzetgazdaság aláaknázásával és Románia banángyarmattá való változtatásával". C.V. Tudor szerint az elnököt "az amerikaiak és a németek állították a Demokratikus Konvenció élére és tették elnökjelöltté", nevezetesen azért, hogy ő legyen az a "bábfigura", aki elősegíti majd Romániában a monarchia restaurálását. A rágalomáradatban szerepel az is, hogy úgymond az államfő áll "Severin listája" mögött. Adrian Severin volt külügyminiszter, aki kénytelen volt lemondani, mivel állításait nem tudta bizonyítékokkal megfelelően alátámasztani, név említése nélkül vádolt két-három pártvezért és lapszerkesztőt azzal, hogy a külföld fizetett ügynöke. C.V.Tudor szerint - aki ebben az összefüggésben először említ neveket - Severin listáján ő, valamint Teodor Melescanu, a Szövetség Romániáért nevű párt elnöke, volt külügyminiszter és Viorel Salagean, Melescanu pártjának egyik vezetője, továbbá Dumitru Tinu, a hatalommal szemben élesen kritikus Adevarul igazgatója, Petre Mihai Bacanu, a kormányon lévő Demokrata Konvencióban részt vevő Polgári Szövetség egyik vezetője, aki a Romania Libera főszerkesztője és Octavian Paler, a Romania Libera publicistája szerepel. /Constantinescu elnök nem külföldi ügynök - hazaáruló! = Szabadság (Kolozsvár), jan.. 7./
1998. január 8.
Adrian Severin volt külügyminiszter, aki a Demokrata Párt alelnöke, jan. 6-i sajtóértekezletén bírálta Victor Ciorbea kormányfő washingtoni látogatását, amelyet szerinte nem hangoltak össze a külügyminisztériummal, ő maga nem is tudott előkészítéséről, és csak azt szolgálta, hogy a Parasztpárt is bizonyítsa diplomáciai aktivitását, továbbá Alexandru Herlea európai ügyekkel foglalkozó megbízott miniszter tevékenységét (Herlea szintén a KDNPP tagja). A miniszterelnökség erre a bírálatra még aznap válaszolt, a kiadott nyilatkozat szerint a kormányfő washingtoni látogatásának előkészítésében a román külügyminisztérium is részt vett, a kormányfőt kísérő delegációban pedig ott volt Sorin Ducaru, Severin tanácsosa is. A többi látogatáson, emlékeztetett a miniszterelnökség, Ciorbeát maga a külügyminiszter vagy más magasrangú külügyi funkcionáriusok kísérték el. A nyilatkozat szerint nem a külügyminisztérium határozza meg az ország külpolitikáját, hanem az elnök, a kormány és a kormányzati program. Ugyancsak jan. 6-án Ion Diaconescu, a Parasztpárt elnöke egy nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a kormányon és a pártokon belül érvényesülnie kell a fegyelemnek, a többségnek egyetlen hangon kell megszólalnia. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./
1998. január 9.
"Markó Béla, az RMDSZ elnöke nyilatkozatában a koalíció rossz működésével magyarázta a válságos helyzetet, amely a pártszövetség felbomlásával fenyeget, "bár nem hiszem, hogy erre sor kerülne." Az elmúlt évre az volt a jellemző, hogy sorozatosan ellentmondó nyilatkozatokat tettek a kormány tagjai. Markó szerint meg lehet érteni a Demokrata Párt érzelmeit abból a szempontból, hogy napok alatt két markáns politikusa, Adrian Severin és Traian Basescu is olyan helyzetbe került, hogy végül távoznia kellett miniszteri tisztségéből. Az éremnek viszont van egy másik oldala is, mutatott rá az RMDSZ elnöke: nem lehet megengedni, hogy a kormány bármely minisztere a sajtóban nagyon súlyos bírálattal illesse miniszterelnökét és kormányát, még akkor sem, ha a kabinet működésével kapcsolatos kifogásai megalapozottak. Ezeket a kérdéseket, vélekedett Markó, a koalíció egyeztető tanácsában, a kormány ülésén kellett volna megtárgyalni, megoldani. Markó Béla, hozzátette, hogy az RMDSZ mindkét demokrata miniszter távozását nagyon sajnálja, munkájukkal nagyon elégedett volt. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./"
1998. január 10-11.
Andrei Plesu, az új román külügyminiszter visszavonta a minisztérium működéséről és szervezéséről szóló, elődje, Severin által kidolgozott törvénytervezetet. A tervezet két külügyi államtitkári posztot írt elő, viszont a koalíciós pártok vezetői tavaly négy államtitkári tisztséget vettek tervbe, ezek közül az egyik az RMDSZ-t illette volna meg. A "22" című bukaresti folyóiratban Gabriel Andreescu politológus elemezte Adrian Severin örökségét, sikerei között kiemelve a Magyarországgal való kapcsolatok fellendítését, az Ukrajnával kötött alapszerződést, az Itáliával és az Egyesült Államokkal meghirdetett stratégiai partnerséget, a NATO-integrációs esélyek fenntartását. A román-magyar kapcsolatokban Severin volt a motor, távozása után egyetlen hiba az RMDSZ igényeivel kapcsolatos feszült légkörben lehűtheti a viszonyt Magyarországgal. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10-11./
1998. április 23.
"Metz A. Márton a kommunista időszak módszereinek újraéledését látta a Demokrata Párt fellépésében, a pártnak a restitutio in integrum elleni küzdelmében. Először zavart és bizonyságot keltettek /lásd Adrian Severin kémhistóriáját!/, nyilvánosan ellentmondtak Ciorbea kormányfőnek /privatizálandó vállalatok listája/, végül kivonultak a kormányból /de a koalícióból nem!/, stb. Jött az új kormány, amely ugyanolyan, mint a régi. Traian Basescu harmadszor kaparintotta meg a közlekedési tárcát és alig pár nappal az új kormány beiktatása után, ápr. 16-án bejelentette: az államosított házak bérlői "az igazságszolgáltatás áldozatai". Basescu az 1994-es, Iliescu idején hozott, 1994-es törvényre hivatkozott: a bérlők a bérelt házakban maradhatnak 1999-ig. Ez világos beszéd, figyelmeztetés a parasztpárti miniszterelnök számára: bánjék csínján az ingatlanok visszaadásával. A cél nem lehet más, mint olyan helyzet teremtése, hogy a koalíció életképtelen legyen. / Metz A. Márton: Meg sem száradt a tinta. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./"
1998. május 18.
"Adrian Severin volt román külügyminiszter, a Demokrata Párt alelnöke A magyarországi választások tanulságai címmel hosszabb elemzést publikált a Ziua című bukaresti lapban. Véleménye szerint a második forduló eredményétől függetlenül a Kisgazda Párt által képviselt radikális jobboldal és a MIÉP által megtestesített szélsőjobboldal, amelyek demokratikus úton jutottak a parlamentbe, doktrínájuk révén veszélyeztetik magát a demokráciát, ily módon csökkentve Magyarország és szomszédai biztonságát. Szerinte "egyes románok" is felelősek azért, hogy a magyar választók az első fordulóban fogékonyak voltak a szélsőjobboldal érveire. A szélsőjobb előretörésére a két országban "a lehető legnagyobb figyelmet kell fordítanunk, ha nem akarjuk, hogy a világ e részének sorsát egy Csurka- és egy Vadim-kormány közötti kapcsolatok keretében döntsék el". "Fejleszteni kell, hogy minden román és magyar számára világos legyen: az érdekek szolidaritására alapozott közös cselekvésük haszna jóval nagyobb, mint egy gyűlöletre és konfrontációra alapozott politika bármiféle elképzelt hozadéka. Még egy esetleges nacionalista kormányt is olyan helyzet elé kell állítani, hogy úgy értékelje: a követeléseknél és a provokációknál hasznosabb az együttmunkálkodás." /Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./"