Egy hajóban a szomszédokkal
Rettegtek egy nagyot közvetlenül az Orbán-kormány megalakulása után a különböző nyugat-európai elemzők, amiért – szerintük – nacionalista, revizionista, a szomszédos országokat lenéző politikai garnitúra rendezkedik be Budapesten, veszélybe sodorva a térség stabilitását.
Ehhez képest ma, két és fél év kormányzás után a szomszédságpolitika hordozza a legkevesebb konfliktusforrást a magyar diplomáciában. Ha nagy visszhangot kiváltó közös fellépésre eddig nem is volt példa, a környező országok megértették a közép-európai szolidaritás fontosságát az Unión belül. A hisztériakeltésben érdekelteknek abban sem volt igazuk, hogy az egyszerűsített honosítás felháborítja a szomszédokat, és uniós riadalmat kelt. Egyetlen ország, Szlovákia tett csupán gyors lépéseket a kettős állampolgárság ellen, saját alkotmányát is figyelmen kívül hagyva.
Magyarország jól mérte fel, hogy jelenlegi gazdasági és politikai súlyával nem asztalcsapkodással tud eredményes lenni a határon túli magyarok gondjait illetően, hanem úgy, ha saját maga próbál kedvező törvényes keretet adni a külhoni magyar közösségeknek. Az áttelepedés nélkül megszerezhető állampolgársággal úgy sikerült a rendszerváltás utáni legfontosabb lépést megtenni az anyaországon kívül élő nemzettársak érdekében, hogy közben egyetlen állammal sem kellett éles konfliktusba kerülni. Az eddig jól működő szomszédságpolitika számára a legnagyobb erőpróbát az idei év jelentette, hiszen Szlovákiában és Szerbiában „izgalmas” eredményekkel zárult választásokat tartottak, az ukrajnai megméretés sem hozott semmi jót, Romániában pedig jövő hétvégén következik a szavazás.
Sokan fogadtak nagy tételben arra, hogy Robert Fico visszatérése újabb hidegháborús állapotot teremt Pozsony és Budapest között. Nem így történt. Ján Slotáék nem tudták átugrani az ötszázalékos parlamenti küszöböt, az abszolút többséget szerző Irány–Szociáldemokrácia pedig most érezte időszerűnek bebizonyítani az Uniónak, hogy elkötelezettsége a szoros európai integráció mellett nem ismer határokat.
A Brüsszel iránti szerelem hangos kinyilvánítása mellett Ficóék számos olyan, a gazdaságot érintő lépést tettek, amelyekkel az Orbán-kormány is élt, a magyar–szlovák határ menti együttműködés zökkenőmentesnek tűnik, elmaradt a nyílt magyarellenes retorika, azaz az új pozsonyi vezetés a vártnál jobban indított. Még akkor is, ha a magyar egyszerűsített honosításra válaszként elfogadott, a kettős állampolgárságot tiltó törvény életben maradt, annak érvényesítése kíméletlenül zajlik, akárcsak Iveta Radicová idején.
Az Unió által szlovák belügynek tartott kérdésben a kelet-európai kis országok afférjai iránt amúgy is látványos érdektelenséget mutató Brüsszel irányából nem várható lényegi lépés. Ezért is lenne hiábavaló és kontraproduktív a kétoldalú tárgyalásokat általánosságban elutasító magyar magatartás. Némileg váratlanul, tucatnyi képviselő pártváltásával májusban elfogyott az a jobbközép kormánytöbbség Romániában, amely nemcsak a Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ koalíciós kormányának adott biztos hátteret, de a magyar–román államközi kapcsolatokat is húsz éve nem tapasztalt bizalmi viszonnyá alakította. Formálisan a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának önállóságát biztosító határozat elutasításán bukott meg Mihai-Răzvan Ungureanu kabinetje, az őt követő Victor Ponta a Szociálliberális Unióval (USL) maga mögött olyan magyarellenes retorikával élt, amely utoljára talán a kilencvenes évek elején dívott Bukarestben. Aztán jött a Nyírő József újratemetése körüli tragikomikus hercehurca, amely végképp padlóra küldte a kétoldalú kapcsolatokat.
Pontától néhány alkalommal személy szerint Orbán Viktor is megkapta a magáét, a szociáldemokrata vezér nem tudja megbocsátani a magyar miniszterelnöknek, hogy baráti viszonyt ápol a balliberálisok ősellenségének számító Traian Băsescuval, és olykor kampányol neki. A román külügyminiszter októberi budapesti látogatása elmozdította ugyan a holtpontról a magyar–román kapcsolatot, uniós keretek között, gazdasági területen folytatódik az együttműködés, de a december 9-ei romániai parlamenti választásokig igazi diplomáciai áttörés nem várható Bukarest viszonylatában.
Májusban Magyarországon, de máshol is hidegleléssel fogadták Vojiszlav Seselj egykori harcostársának, a mostanra jobboldalivá szelídült Tomiszlav Nikolicsnak a választási győzelmét, a belgrádi hatalomváltást. Mint azóta kiderült, az új elnök mindenkinél jobban igyekszik bizonyítani elkötelezettségét az európai integráció iránt, s miután az ő politikai múltjával nehezen támadható nemzeti vonalon, jóval bátrabban képes nyitni korábban tabunak számító kérdésekben is. Nikolics mindenkit meglepett a nemrég Budapesten tett bejelentésével, miszerint a szerbiai magyar és a magyarországi szerb közösség érdekében fejet kell hajtani a második világháború idején történt vajdasági vérengzések áldozatai előtt.
Az Áder János államfővel született közös megállapodás szerint ez a jövő évben meg is történik. A mostani jó kapcsolathoz egyébként hozzájárult az is, hogy Orbán Viktor még a magyarországi választások előtt találkozott az akkor még szintén ellenzéki Nikoliccsal. A magyar–szerb viszonyt egyébként nem zavarta meg a budapesti diplomácia egyik legsikeresebb akciója sem, amikor tavaly a szerb uniós tagjelöltség megvétózásának kilátásba helyezésével sikerült elérni a vajdasági magyarok számára diszkriminatív restitúciós törvény korrigálását.
A Viktor Janukovics nevével fémjelzett ukrán vezetéssel kifejezetten jól indult a magyar kormány kapcsolata, a bizalom akkor illant el, amikor Kijev – vélhetően a helyi oligarchák nyomására – úgy rajzolta át a kárpátaljai választókörzeteket, hogy a magyaroknak ne legyen esélyük egyéni képviselőt juttatni a parlamentbe. Történt mindez Janukovics Orbán Viktornak tett személyes ígérete ellenére. Az már a kárpátaljai magyar belső viszonyok eredménye, hogy az MSZP-vel jó kapcsolatot ápoló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Gajdos István a semmibe vett magyar kérés ellenére elfogadta a hatalom ajánlatát, s a Régiók Pártjának listáján mandátumhoz jutott. A nyílt ígéretszegés nyomán kialakult bizalomvesztés ugyanakkor nem jelenti a Magyarország számára rendkívül fontos gazdasági együttműködés megtorpanását. Nem is jelentheti, hiszen Ukrajna óriási piac, s így kihagyhatatlan lehetőség a magyar áruknak, befektetőknek.
Az Orbán-kormány első évében, amikor mintegy vezényszóra jelentek meg az „aggódó” írások és politikusi nyilatkozatok Nyugat-Európában, kiderült, hogy a negatív történelmi sztereotípiák ellenére Magyarországnak nem okvetlenül közvetlen környezetében kell keresnie rosszakaróit.
Bár számszerű öszszegzés nincs, nagyságrendekkel kevesebb „elemző” cikk, állásfoglalás jelent meg Romániában, Szlovákiában vagy Szerbiában az „Európa-ellenes, populista” Orbán Viktorról, a „fasiszta veszélyről”, mint például Németországban, tátott szájjal csodált nyugati barátunknál. Ezért is van értelme a kelet-közép-európaiak, a volt szocialista államok, az új uniós tagok – nevezze, ki hogy akarja – együttműködésének. A térségben mindannyian tudják, érdeksérelem esetén pillanatok alatt bárkire lecsaphat a gazdasági hatalmak bárdja.
Pataky István
A szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese
Krónika (Kolozsvár)