Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sergiu, Silviu
2 tétel
2014. március 16.
Így kommentálják a román hírportálok az erdélyi március 15-ét
Román elemzők szerint a magyar országgyűlési választási kampány hatására felerősödött a magyar nacionalizmus és ezzel hozzák összefüggésbe az általuk szélsőségesnek tartott székelyföldi autonómiakövetelések felerősödését - derült ki a hírportálokon megjelent vasárnapi elemzésekből. -
A jobboldali államfőhöz közel álló Evenimentul Zilei internetes kiadásában Silviu Sergiu „Ne vessétek meg a magyar szélsőségességet, mert mérsékelt adagolásban a román nemzetállamot védi” címmel közölt írásában azt fejtegeti, hogy az autonómiát követelő "szélsőséges" szónoklatok jó ürügyet teremtenek Victor Ponta miniszterelnöknek ahhoz, hogy leszerelje a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) követeléseit, amelyet a szerző sokkal veszélyesebbnek tart, mint az általa fasisztoidnak nevezett Jobbikot, vagy Magyar Gárdát.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kézdivásárhelyi beszédére utalva a cikkíró leszögezi, a magyarok nem fognak lemondani az autonómiáról, mert „jár nekik” és ennek elérését Románia nem tudja megakadályozni, csak késleltetni. A szerző szerint a román nemzetállam - a koszovói precedenst elkerülendő - csak úgy védheti meg magát, ha meggátolja a magyarok radikalizálódását és minél kisebb "adagokban" biztosít számukra jogokat.
Ugyancsak az Evenimentul Zileiben közölte írását Malin Bot „Miképp ártanak saját maguknak az autonómiáért ordító magyarok” címmel, amelyben azt állítja, hogy az autonómiát követelő magyar politikusok valójában csak a székelyföldi magyarokat próbálják "lekenyerezni" szavazataik megszerzése reményében, de egy ilyen "elkülönüléssel" - ha megvalósulna - elriasztanák ebből a térségből a befektetőket.
A román kormánnyal és ellenzékkel egyaránt kritikus Gândulban „Az autonómia jár nekünk” címmel Marian Sultănoiu közölt ironikus hangvételű írást Semjén Zsolt március 15-i beszédére utalva. A magyar miniszterelnök-helyettest, illetve a március tizedikei marosvásárhelyi autonómiatüntetésen megjelent Vona Gábor Jobbik-elnököt a szerző "választási lovasoknak" nevezte, akik szerinte azért "szálltak le a nyeregből" Erdélyben, hogy begyűjtsék az erdélyiek szavazatait.
A liberális kötődésű Adevărul hasábjain a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu szociáldemokrata parlamenti képviselő Semjén Zsolt Romániából való kitiltását követelte a "Miért kell nemkívánatosnak minősíteni az autonómiát követelő magyarországi tisztségviselőket" című írásban. A román képviselő szerint a magyar kormány és parlament "autonómia-zarándoklatra" Erdélybe járó tagjai "csoportos erőszakot" követnek el a román alkotmány ellen és az ország területi épségét fenyegetik.
maszol/MTI,
2017. február 7.
Hírsaláta
Bukaresti  sajtószemle
ADEVĂRUL. Mircea Morariu úgy véli, indokolt a tüntetéssorozat folytatása, mert az SZDP–LDSZ koalíció semmi jelét nem adta annak, hogy letett volna „a párt körül rajzó bűnözők” tisztára mosásáról. „Milyen garanciánk van arra, hogy a kormány nem fogja ugyanilyen erkölcstelen, csaló, hazug és groteszk módon folytatni tevékenységét?” – tette fel a kérdést a szerző, aki szerint a Grindeanu-kabinet jóvátehetetlenül kompromittálta magát. Traian Ungureanu ugyancsak az Adevărul hasábjain kifejti: Románia zsákutcába került, pedig mindenki tudta, hogy „a 28 éve visszaeső SZDP, ha egyedül marad hatalmon, veszélyesebb, mint egy kannibál dada”. Szerinte az a sok ember, aki most utcára vonult ellene, megtakaríthatta volna ezt a dühöt és tehetetlenséget, ha vette volna a fáradságot, és decemberben elmegy szavazni. Szintén az Adevărul közölte Andrei Pleşu Nincsenek politikusaink, nincsenek pártjaink című írását, amelyben azt állítja: Románia legnagyobb problémája az, hogy politikustársadalma jórészt korrupt, faragatlan, felelőtlen, öntelt és buta emberekből áll. A szerző úgy véli, Liviu Dragnea normális körülmények között legfeljebb egy ravasz kaszinótulajdonos lehetne, nem pedig a legnagyobb kormánypárt és az egész ország vezetője, de az ellenzéki pártokban sem jobb a helyzet, így bármennyire is reményteli a civil öntudat újjáéledése, nincs kivel helyettesíteni a jelenlegi hitelvesztett politikusokat.
ROMÂNIA LIBERĂ. Vezércikkében Răzvan Chiruţă úgy vélekedik, az SZDP-nek a Grindeanu-kormányt is „hatályon kívül” kell helyeznie mentorával, Liviu Dragneával együtt. A párt választásokon nyert jogot a kormányzásra, azt felelősségteljesen és átláthatóan folytatnia kell, de meg kell értenie, hogy nyugdíjemelésekre kapott felhatalmazást, nem pedig arra, hogy maffiastílusú kiváltságokat biztosítson korrupt politikusai számára – írja a lap publicistája. Szintén a România liberăben Silviu Sergiu arról ír, hogy miután sikerült megvédeniük az igazságszolgáltatást a politikusok visszaéléseitől, a románoknak most az igazságszolgáltatás túlkapásaitól kell megvédeniük magukat. Miután az emberek bebiztosítják magukat, hogy az SZDP nem fogja eltörölni a korrupt politikusok bűnlajstromát, valóban rendbe kell tenni a Btk.-t, és azokat a rendelkezéseit is ki kell javítani, amelyek az ügyészség visszaéléseit lehetővé tették, és arra is törvényi garanciák kellenek, hogy a titkosszolgálatok nem avatkoznak be többé az igazságszolgáltatásba – vélekedik a szerző. JURNALUL NAŢIONAL. Sabina Iosub nem jósol hosszú jövőt az SZDP élén Dragneának, arra hivatkozva, hogy a fegyelmezett és eredményközpontú párt mindig leváltotta azokat a „vezérigazgatókat”, akik hibát hibára halmoznak, és nem képesek „szállítani” az elvárt eredményeket. HOTNEWS.RO. Dan Tăpălăgă és Cristian Pantazi felhívja a figyelmet arra, hogy nem szabad a válságot tovább nyújtani az előrehozott választások „meggondolatlan erőltetésével”. Úgy vélekednek, a Grindeanu-kormány eljátszotta hitelét azzal, hogy hatalmával visszaélve „törvényerőre próbálta emelni a rablást”, ezért mennie kell, de az SZDP mint párt a decemberi választásokon felhatalmazást nyert a kormányzásra, amelyet Grindeanu és Dragnea nélkül folytatnia kell.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)