Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Seretoc, Flaviu
1 tétel
2015. július 31.
Réthi Brigitta zeneszerzőestjéről
Egy fiatal váradi hölgy, Réthi Brigitta önálló zeneszerzői estjére került sor szerda délután a nagyváradi görögkatolikus líceum dísztermében, mintegy félszáz érdeklődő előtt, váradi zenészek közreműködésével.
Brigitta 15 esztendős kora óta komponál, több országos fiatal zeneszerzőknek szervezett versenyen is díjazták már munkáit, jelenleg a Nagyváradi Egyetem zeneművészeti karának társult oktatója, korrepetitorként. Egyetemi évei alatt Sabin Pautza mester egyengette zeneszerzői tanulmányait a nagyváradi Emanuel Egyetemen, s ez immár az ötödik önálló szerzői estje.
Mint megtudtuk e teljes műsorral turnéra indulnak az úgynevezett Butterfly, azaz Pillangó projekt keretében, mely A zene szárnyain alcímet viseli. A közeljövőben Debrecenben, Budapesten, ősszel és télen pedig várhatóan Bécsben és Párizsban is eljátsszák majd azt a mintegy 16 kamaraművet, hangszeres miniatúrát, dalt, melyeket most is hallhattunk
Brigitta a „nagy elődök” iránti tisztelettel nyúl a zenei anyaghoz. Sokszínű stílusában egyelőre többnyire útkeresését lehet hallani. Ötleteit, melyek nyilvánvalóan az általa kedvelt zenei világot tükrözik – legyen az klasszicizáló muzsika, opera-, film- vagy tánczene, operett vagy népdalos íz, netalán épp neoprotestáns érzület –, viszonylag kis felületeken, zenei miniatúrákban sorakoztatja fel. Egyértelműen szívből jövő dallamszeretet, érzelmesség és a funkcionális harmóniák iránti tisztelet jellemzi rövid hangvételű szerzeményeit.
Az est folyamán hallhattunk stílusgyakorlatnak is beillő hangszeres kamaradarabokat: Zongorahatos, 1. kvartett, id. Thurzó Sándor emlékére, Három atonális dallam vonósnégyesre, A félelem képe az erdőben (vonósnégyesre), Szvit régi stílusban (hegedű-zongora). Az est második felében egy 16 dalból álló csokor hangzott el Brigitta tollából, például a Búcsú az ifjúságtól (Rezignáció) Tuduka Oszkár versére, egy hatrészes medalion id. Papp Attila költeményeire, de akadt francia sanzon vagy tangóérzelmű dallam is.
Brigitta zongorajátéka mellett közreműködött Costin Éva, Costin Albert, Giordano Filomena (hegedű), Thurzó Sándor József (brácsa), Marcu Ágnes (cselló), Flaviu Seretoc (nagybőgő), Szabó Annamária (szoprán), Bede Róbert, Sergiu Chirilă (tenor) és Gerhard Mild (bariton).
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)