Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Seres Imre
1 tétel
2015. március 30.
Sokszínűségünk gazdagsága
A Sokszínűségünk gazdagsága Interkulturális Fesztiválra pénteken került sor az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, melyen részt vett a Hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola küldöttsége is. A diákok és a kísérőpedagógusok mellett ellátogatott Aradra Seres Imre, a hódmezővásárhelyi iskola igazgatóhelyettese, valamint Cseri Tamás települési képviselő. Ők még a megnyitó előtt kihangsúlyozták, hogy szeretnének köszönetet mondani a két város vezetőségének a kapcsolat kiépítéséért. A két alpolgármester bőven kivette a részét az együttműködés érdekében.
A két iskola között partnerkapcsolat létesült egy korábbi pályázat alkalmával, melynek értelmében tavaly hódmezővásárhelyiek szerveztek kulturális programot, most az itteniek. A pályázat egy HURO-projekt része volt, és huzamosabb időre szól, amit betartani nem csupán kötelesség. A partnerviszony már hároméves, a támogatás már tavaly lejárt, de most már ez önellátó és önszervezéssel jön létre, mondta el Szabó László, az iskola magyartanára, aki egyben tagozatfelelős is. A két iskola örül annak, hogy betekintést nyerhetnek a másik szokásaiba, praktikáiba, és hogy tanulhatnak egymástól.
12 órakor kezdődött a megnyitó, melyen többek között a megyei főtanfelügyelő, Claudius Mladin is részt vett és felszólalt. Rajta kívül beszédet tartott az aradi iskola igazgatónője, Petruşca Tămăşan, és a hódmezővásárhelyi vendégek is. A beszédeket Viszhányó Aranka fordította. Ezután következtek a „művészi pillanatok”. Ebben a két iskola diákjai felváltva énekeltek, táncoltak, zenéltek, néptáncot adtak elő és egyéb hasonló módon szórakoztatták egymást és a közönséget. Ennek végeztével két csoport vonult ki Tóth Sándor kopjafájához, ahol mindkét iskola képviselői elhelyeztek egy-egy koszorút.
Ezután ebéd következett, majd két program zajlott egyszerre: a diákoknak alkotóműhely, a pedagógusoknak szimpózium, amelyen részt vett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes is. A szimpóziumot három részlegre osztották: Készség a tanulásra, az egész életen át való tanulás elve; Az extrakurrikuláris tevékenységek formatív értékeés Az önmenedzsment és osztálymenedzsment mint szervezet elemei. 8 ország (Magyarország, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Moldávia, Németország, Jordánia és Olaszország) és 10 romániai megye (plusz Arad megye) 77 pedagógusának tapasztalatait egyesítették.
Mindenki nem tudott eljönni, aki tanulmányt írt, de ők küldtek egy példányt az iskolának, amelyik digitális formátumban egy helyre gyűjtötte ezeket, és több mint 350 oldalnyi anyag gyűlt össze. Az együttműködést még sokáig szeretnék folytatni mindkét részről nemcsak a szimpózium miatt: a gyerekek élvezik a felkészülést, és a szórakozás mellett hasznos is, hiszen sokat tanulhatnak egymástól.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)