Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Seres Ferenc
10 tétel
1999. május 8.
Cserés Ferenc második prózakötete /Aranyosszéki emberek (Stúdium, Kolozsvár, 1999/ a szerző 1989 előtti és utáni publicisztikáját tartalmazza. Hősei kisemberek: ingázók, népművelők, gazdálkodók. Érdemes a könyvet Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című művével együtt olvasni. Hasonló módon közelítenek szűkebb pátriájuk felé. /Szabó Csaba: Szerelmem, Aranyosszék. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2002. január 9.
Kövenden tavaly dec. 8-án volt zászlóavatás a templomban, majd névadó ünnepség a kultúrotthonban - ezekkel zárul a millenniumi ünnepség a faluban. A kultúrotthon Abrudbányai Fikker János nevét vette fel. A mindent megmozgató, tevékeny emberre emlékeztek az ünnepségen. 1932-ben érkezett a faluba Abrudbányai Fikker János fiatal pap. Hiteles képet fest az 1933–1937 között történtekről az általa írt, havonta megjelenő Kövendi Élet. A gazdasági válság évei voltak. Lapjában gazdasági megoldásokat javasolt: vásároljanak vetőmagkrumplit Maroshévízről; vessenek lucernát, ha a zöldség nem kelendő. Legyen hitelszövetkezet, szólított fel. Az ő idejében kultúrotthon, papilak, malom épült, értékesítő szövetkezet alakult. /Cserés Ferenc: Zászló és emléktábla Kövenden. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./
2003. március 29.
"A Szabadság febr. 27-i száma beszámolt arról, hogy magyarellenes falfirkák jelentek meg Kolozsváron /Moarte ungurilor! - magyarul: Halál a magyarokra!/. Ez a felirat ma is ott van az Akadémiai Könyvtár falán, mindenki szeme láttára. A polgármesteri hivatal nem vállalkozik az eltávolítására. /Cserés Ferenc: Falfirkák. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./"
2003. május 27.
"Keserűen írta Cserés Ferenc, hogy képzeletében Aranyos-szék egy halottas szekér, gyászmenettel körítve. Aranyosszék huszonkét települést jelent, tordai vonzáskörzet. Tordát sikeresen leépítette az új demokrácia, kivívta magának a hátrányos helyzetű státust. Hatalmas arányú a munkanélküliség. Ipari menekültek vertek tanyát az aranyosszéki falvakban a szabad költözködés jegyében. Ez a jövedelem- és létalap nélkül maradt tömeg a városi panel árából házat vásárolt, olcsón. /Cserés Ferenc: Miseváltozat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./"
2004. szeptember 27.
Tizenegy személy adta le a parlamenti képviselő és szenátorjelöléshez szükséges iratokat Szatmárnémetiben, az RMDSZ megyei irodáján. Közülök heten a képviselőházba, négyen pedig a szenátusba szeretnének bejutni. Képviselőjelöltek: Varga Attila, Erdei D. István, Kereskényi Gábor, Antal István János, Visnai Csaba, Tóga István, Seres Ferenc. A szenátorjelöltek: Szabó Károly, Kereskényi Sándor, Günther Tibor és Kabai István. Remélik, hogy Pécsi Ferenc is elküldi jelöléséhez a még hiányzó iratokat. /Tizenegyen indulnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./
2004. október 13.
Az okt. 10-én lezajlott előválasztásokkal lezárul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség őszi előválasztás-sorozata. A következő jelöltlisták alakultak ki: Arad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Király András, Horváth Levente, Nagy István. Szenátorjelöltek: Cziszter Kálmán, Bölöni György Beszterce-Naszód megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kocsis András, Toók Katalin, Szilágyi János. Szenátorjelölt: Koszorús Zoltán Bihar megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Lakatos Péter, Sóki Béla, Székely Ervin, Dérer Ferenc, Bradács Alíz, Sarkady Zsolt, Póti Csaba. Szenátorjelöltek: Pete István, Szentmiklósi Zoltán Brassó megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Kovács Attila, Kovács Csaba, Nádudvary György, Aranyosi István. Szenátorjelöltek: Szente László, Magdó János, Nedeczky László Bukarest, küldöttgyűlés, 2004. október 8. Képviselőjelöltek: Dr. Cihó Miron, Máté Csaba. Szenátorjelöltek: Dr. Kövér György, Kováts László Hargita megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Verestóy Attila, Sógor Csaba, Dézsi Zoltán, Borbáth István, Zsombori Vilmos. Képviselőjelöltek: Kelemen Hunor, Antal István, Garda Dezső, Asztalos Ferenc, Korodi Attila, Melles Előd, Sebestyén Csaba Hunyad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Winkler Gyula, Szőts Lajos. Szenátorjelöltek: Babóczi Imre, Dézsi Attila Kolozs megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Eckstein-Kovács Péter, Szedilek Lenke, Bethlendi István, Váncsa Áron Pál. Képviselőjelöltek: Kónya-Hamar Sándor, Máté András Levente, Mátis Jenő, Vekov Károly, Kovács Péter Kovászna megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: Antal Árpád András, Tamás Sándor, Márton Árpád, ifj. Olosz Gergely, Haszmann Péter Pál, Dimény János. Szenátorjelöltek: Puskás Bálint Zoltán, Németh Csaba, Szabó Ilona, Papp Attila, Török Béla. Maros megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Makkai Gergely. Szenátorjelöltek: Markó Béla, Frunda György, Szakács János Máramaros megye: Történelmi Máramaros: küldöttgyűlés, 2004. október 8., Nagybánya terület, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: dr. Bónis István (Nagybánya terület), Béres Ildikó (Történelmi Máramaros), Böndi Gyöngyike (Nagybánya terület). Szenátorjelöltek: Várady László (Történelmi Máramaros), Kádár Miklós (Nagybánya terület) Szatmár megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Varga Attila, Erdei Dolóczki István, Vizsnyai Csaba, Kereskényi Gábor, Antal István, Tóga István, Seres Ferenc, Reha Endre. Szenátorjelöltek: Szabó Károly, Kereskényi Sándor, Günthner Tibor, Kabai István, Juhász Zsolt Szeben megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Jakab Elek, Bándi István. Szenátorjelöltek: Benedek Zakariás, Balázs Béla Attila Temes megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9 Képviselőjelöltek: Toró T. Tibor, Marossy Zoltán. Szenátorjelölt: Bodó Barna A 2000-es választások nyomán az RMDSZ-t 26 képviselő és 12 szenátor képviseli a törvényhozásban. /Az RMDSZ véglegesítette jelöltlistáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./
2006. január 4.
A Felső-Aranyosszékről való tudás teljességgel hiányzik a magyarság köztudatából, két fogalom helyettesíti: a privatizált Tordai-hasadék meg Toroczkó. Ez utóbbi tudományos tévedés alapján sorolódik Aranyosszékhez, írta Cserés Ferenc. Egy vidék, egy etnikum, közösség életképessége két pilléres: anyagi és szellemi. Balázs Ferenc, a szellem embere, lelkészként is az anyagi kultúrát célozta meg, a megélhetést. Nem véletlenül jegyezte meg Vetési László: a teológián Balázs Ferenc szemináriumot kellene bevezetni. Venczel József azt javasolta, legyen nyári, mezőgazdasági képzés a végzős teológusoknak. Aranyosszék Torda vonzáskörzete, hatezer magyar él ezen a vidéken. A hajdan prosperáló vidék ma már a hátrányos helyzetű zónák közé tartozik. Kövend befogadó volt a hatvanas években. Jelenleg a fiatal munkaerő feketemunkázik, napszámoskodik. A 70-es években még magyar település volt, ma már 120 ortodox és 400 unitárius lakja. /Cserés Ferenc: Civilként Aranyosszékről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./
2006. május 23.
Kövenden gazdakört akarnak alakítani, amelynek a pecsétjén az állna: Vásárhelyi Géza Baráti Társaság Gazdaköre. Bukarestbe küldtek levelet névlevédés végett, de válasz azóta sem jött. Kolozsi Ernő községi RMDSZ-elnök javasolta, ismételjék meg a kérést, egyszerűsítve a nevet Kövendi Gazdakörre. Megtettek mindent: a bejegyzéshez szükséges irat, az alakuló gyűlés jegyzőkönyve, névlevédő papíros, alapszabályzat, számlanyitás… Kiderült, a szabályzat kifogásolható, így újraírandó, megtörtént az is, telt az idő.  -  Idővel majd csak bejegyzik a gazdakört. /Cserés Ferenc: A névadás fintora. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 23./
2013. november 8.
Egy aranyosszéki közösségszervező emlékére
Amikor legutóbb a szerkesztőségben járt, hosszú perceken át hallgattam a történetét Aranyosszék lehetséges megmentéséről. Az erdélyi szövetkezeti mozgalom egyik szülőatyjáról, a Mészkőn élt Balázs Ferencről beszélt és Kövend két világháború közötti jeles unitárius lelkészéről, Fikker Jánosról, aki új lendületet vitt a falu gazdasági és kulturális életébe. Cserés Ferenc joggal tekintette őket a vidék példaképeinek, hiszen az Alsó- és Felső-Tordaszentmihályból, Sinfalvából, Mészkőből, Várfalvából, Aranyosrákosból, Kövendből, Bágyonból és Kercsedből álló összefüggő magyar faluközösségek már a kommunista rendszer megjelenése előtt ország-világ előtt megmutatták, hogy a közösségi önszerveződés útján nemcsak a falu hétköznapi boldogulását segítő helyi lapokat tudnak kiadni, hanem a terményfeldolgozó és értékesítő szövetkezet révén kincsesbánya nyílik meg a gazdák előtt. A hetvenes években a Szilágyságból Aranyosszékre érkező fiatal magyartanár, Cserés Ferenc türelemmel tanulmányozta a nagy elődök által megteremtett és az utókor számára felkínált gazdálkodási módszereket, a szövetkezeti összefogás lehetőségét, miközben arra gondolt: egyszer eljöhet az ideje ezek megvalósításának. Az 1989-es rendszerváltással bekövetkező változások láttán megbizonyosodhatott róla, hogy az idő neki dolgozik, így végre megvalósul az, amit az Amerikából hazatért fiatal unitárius lelkész, Balázs Ferenc Mészkőn kezdett el, de a háború derékba törte.
Az elmúlt két évtizedben sokszor találkoztam Ferenccel, és mindannyiszor kiéreztem hangjából a mély csalódottságot, ami mögött a meg nem valósult közösségi terv, Aranyosszék megmentése állt. Cserés Ferenc nem értette, hogy ilyen jeles elődök életművének birtokában miért tehetetlenek az utódok. Miért nem sikerül ötven év után újraalakítani egy olyan jól működő tejszövetkezetet, amely nemcsak Mészkő, hanem a környező magyar falvak által megtermelt, tejet, túrót, vajat is jó eséllyel értékesíthetné Tordán és Kolozsváron, ahogyan azt Balázs Ferenc szövetkezete tette? Cserés azon töprengett, miként lehetne az Erdély-szerte híres aranyosszéki gyökérzöldséget ismét helyzetbe hozni, ezúttal szövetkezeti értékesítésben.
Nem értette, választott elöljáróink, lelkészeink és a vidék embereinek magatehetetlenségét, ahogy mindenki sodródott az idővel, anélkül, hogy világos közösségi céljaik lennének. Nem értette, mint ahogy mi sem értjük, mi történt velünk a rendszerváltás óta eltelt 23 évben. Emlékszem, Balázs Ferenc elképzeléseinek jegyében a kilencvenes években jelentősebb magyarországi támogatással több aranyosszéki lelkészi hivatal vásárolhatott nagyobb kiterjedésű földterületeket. Az eredeti elképzelés szerint ez jelentette volna egy később létrehozandó, a vidék gazdáit összefogó szövetkezeti rendszer alapját. Cserés később szörnyülködve mesélt a történetről, hogy egy-két faluban a legrosszabb minőségű földeket vásárolták meg olcsón, hogy az elszámolásban magasabb áron lehessen feltüntetni. A terv kivitelezői nyilván nem szövetkezetben és közösségi összefogásban gondolkodtak, akár tucatnyi más magyar projekt esetében Erdély-szerte. Ezúttal is az emberi gyarlóság győzött, ami az Aranyoskert nevű szövetkezeti próbálkozás kálváriájához vezetett: megannyi fiaskó, amiről a nyugalmazott tanár, a népművelő és közíró Cserés Ferenc keserű szájízzel beszélt és írt.
A napokban elhunyt volt kollégám temetése után közös ismerősünk szegődött mellém. Mindketten jól ismertük Ferencet, ő viszont gyakrabban találkozott vele. „Tudod – mondta –, mégiscsak teljesült az álma. A környék polgármesteri hivatalai összefogtak, és megnyertek egy nagy értékű uniós pályázatot. Az elképzelésük az, hogy a felépítendő hűtőházakban tárolják a gazdák zöldségét, gyümölcsét, majd nagy tételben adják tovább nagyáruházak fele.”
Csendben bandukoltunk az október végi langymelegben. Újra belénk költözött a 67 évet élt Cserés Ferenc örök optimizmusa.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. március 31.
Ötletbörze a magyar összefogásról
Nem ragadós a marosvásárhelyi hárompárti összefogás példája a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, legalábbis egyelőre. A jövő évi helyhatósági választásokon való együttműködés lehetősége több helyen megragadt az ötlet szintjén.
Egyelőre nehezen elképzelhető a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, hogy marosvásárhelyi mintára összmagyar előválasztást szervezzen, majd ezt követően közös polgármesterjelöltet vagy tanácsosi listát állítson a három magyar politikai alakulat a 2016-os helyhatósági választásokon.
A Krónika megtudta, Brassó kivételével – ahol a 2012-es megmérettetéshez hasonlóan az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ismét közös jelöltállításban gondolkodik – a legtöbb településen továbbra is méregetik egymást, múltbéli sérelmeket emlegetnek az érintett politikai szervezetek képviselői.
Mint kiderült, Szatmárnémetiben még csak nem is körvonalazódik a marosvásárhelyihez hasonló együttműködés, holott a szatmári megyeszékhely esetében az RMDSZ már bejelentette: fő célja a 2012-ben elvesztett polgármesteri szék visszaszerzése lesz. Hegedüs Pál, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre megerősítette: összefogásról még nem esett szó eddig. Úgy véli azonban, a tárgyalásokat az RMDSZ-nek kellene kezdeményeznie, hiszen „lényegében tőlük függ, hogy lesz-e együttműködés".
Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezetője, Seres Ferenc a téma kapcsán csupán annyit nyilatkozott: pártja országos vezetőségének álláspontját várja az ügyben. Az RMDSZ megyeszékhelyi szervezetének egyébként tetszene a hárompárti együttműködés ötlete, Kereskényi Gábor helyi elnök legalábbis azt mondta a Krónikának, hogy már húsvét után megpróbálnak egyeztetni a néppárt és az MPP képviselőivel.
Azt azonban megjegyezte, bár a polgármesteri szék elvesztése miatt a két kisebb alakulatot nem tehetik felelőssé, annyi valószínűsíthető – hozzáadva az MPP és az EMNP által 2012-ben kapott voksokat az RMDSZ szavazataihoz –, hogy egy városi tanácsosi székkel többet tudhatott volna magáénak a magyar képviselet, ha négy évvel ezelőtt öszszezárnak.
Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök ugyanakkor még szélesebb körű magyar összefogást szeretne: amint lapunknak elmondta, bevonná az együttműködésbe a civil szervezeteket is. Az elnök szerint „az RMDSZ ajtaja nyitva áll, várják a potenciális partnerek jelentkezését".
Leveleznek, egymásra mutogatnak a bihariak
Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnökének összefogásra szólító felvetése óta a partiumi megyében is találgatás tárgyát képezi az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges összefogása a jövő évi helyhatósági választások kapcsán.
Bár Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos elnöke ezt a szövetség jelenlegi vezetése mellett nem tartja elképzelhetőnek, a néppárt helyi képviselete lát esélyt az RMDSZ-szel való együttműködésre. „Részünkről megvan a szándék az együttműködésre, de például az első lépés az lenne, hogy végre kapjunk egy választ arra a levélre, amelyben hetekkel ezelőtt kértünk találkozót Huszár István RMDSZ-es alpolgármestertől" – szögezte le hétfőn Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke.
Szerinte közös listaállításról kizárólag egy tárgyalássorozat dönthet. „Bár valóban vannak olyan személyek, akikkel problémás lehet az együttműködés, mi a magyarügyet tartjuk szem előtt" – szögezte le. A néppárti vezető lapunknak elmondta, amióta Kiss Sándor az általuk szervezett városi fórumon ad hoc bejelentette a közös jelöltek indításának ötletét, még nem volt alkalmuk személyesen beszélni róla. „Nagyon jó ez, csak meg kell tölteni tartalommal" – fogalmazott Csomortányi. Az EMNP-s politikus szerint azonban számos kérdés felmerül a téma kapcsán.
„Korrupt személyekkel nem tudjuk elképzelni az összefogást" – hangsúlyozta. Hozzátette azonban, az RMDSZ Bihar megyei szervezete „biztosan tud találni olyan jelölteket, akik nem keveredtek gyanúba". „Az elmúlt időszakban megfogalmazott bírálatoktól eltekintve a közösség érdekében sok mindenben egyet tudnánk érteni, és megtalálhatnánk a működőképes képletet" – mondta a Krónikának Csomortányi.
Azzal kapcsolatban, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nagyváradi látogatása alkalmával kijelentette, hogy az EMNP-vel nincs amiről tárgyalniuk, Csomortányi rámutatott, „szerencsére nem Kovács Péter hoz döntéseket Bihar megyében", így nem is tulajdonít sok jelentőséget a nyilatkozatának.
Pedig úgy tűnik, Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke is hasonló véleményen van, lapunk megkeresésére ugyanis úgy fogalmazott: „a mi esetünkben Tőkés László visszautasította a javaslatunkat a néppárt nevében, arról pedig nem kaptunk hírt, hogy a helyi néppárt elhatárolódott volna Tőkés válaszától". „Ennél részletesebben nem kívánok válaszolni, mert nem hiszek az újságon keresztüli üzengetésben, s különben sem mondanám el a sajtónak, ha tárgyalást terveznék Csomortányival" – tette hozzá a szövetség politikusa.
„Ha elkezdünk izmozni..."
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nem lát fantáziát az összmagyar előválasztás megszervezésében. Mint mondta, hárompárti együttműködésről csak abban az esetben lehet szó, ha a jelöltek vállalják, hogy az RMDSZ színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. Emlékeztetett: Kolozs megyében legutóbb 2004-ben szervezett előválasztást az RMDSZ.
Keizer Róbert, a Kolozs megyei MPP elnöke viszont azt tartaná normálisnak, ha nemcsak Marosvásárhelyen, hanem máshol is szerveznének összmagyar előválasztást. Mint kifejtette, Kolozsváron mindenképp tárgyalni kéne az együttműködésről annak érdekében, hogy a helyi magyarság képviselete ne csökkenjen a városi tanácsban.
„Ha elkezdünk izmozni, hogy ki az erősebb és ki a gyengébb, a magyarság további mandátumokat veszíthet a városi és a megyei tanácsban" – szögezte le Keizer Róbert. Hozzáfűzte: „eljött az ideje, hogy leüljünk tárgyalni, hiszen most nincs kampány, ezért nyugodt körülmények között lehetne stratégiát egyeztetni. Ha minket nem keresnek meg, akkor mi fogjuk kezdeményezni a tárgyalásokat" – ígérte meg a polgári párti politikus.
Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: még tavaly augusztusban nyílt levelet írt az RMDSZ-nek ez ügyben, de azóta sem kapott választ. Soós úgy véli, Kolozsváron és a megyei tanács esetében közös listát kellene állítaniuk a magyar politikai alakulatoknak. Egyetért abban a polgári párti kollégájával, hogy ideje lenne leülni megbeszélni, hogyan lehetne elkerülni a magyar mandátumok elvesztését.
Mint részletezte: igaz ugyan, hogy a néppárt másfél százaléknál kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választásokon, de ez egy-két magyar mandátummal kevesebbet jelentett a kolozsvári és a megyei tanácsban. Emlékeztetett: az államelnöki választásokon némileg nőtt a néppárt támogatottsága Kolozs megyében. „Meg kell vizsgálnunk, hogy a megye településein hogyan lehet a magyar önkormányzati képviseletet a legjobban megerősíteni, egy-egy mandátum sorsa ugyanis a kisebb településeken gyakran csak 2-3 szavazaton múlik" – mutatott rá Soós Sándor.
„Hozzánk nem érkezett ilyen jellegű megkeresés" – ezt a választ kaptuk Faragó Pétertől, a szövetség Arad megyei szervezetének elnökétől, amikor a helyi szintű együttműködés lehetőségéről kérdeztük. Mint mondta, Arad megyében a néppártnak „csak néhány embere van", az MPP-nek pedig nincs megyei szervezete, így nem valószínű, hogy követni tudják a marosvásárhelyi példát.
Burián Sándor, a néppárt Arad megyei elnöke viszont úgy tudja, az RMDSZ határozottan elzárkózik a közös választási lista állításától. „A 2012-es helyhatósági voksoláson két település esetében merült fel a közös listaállítás ötlete, de a szándék elbukott, mert az RMDSZ csak úgy fogadta volna el a javaslatot, ha a szövetség listáin indulnak a néppártos jelöltek. Ez nyilván nem felelt meg nekünk" – magyarázta Burián. Az RMDSZ egyébként 2012-ben öt községben tudott polgármestert állítani.
Brassóban – ahol a legutóbbi a helyhatósági választásokon példaértékű együttműködést kötött az RMDSZ és az EMNP – egyelőre nem került szóba a közös listaállítás, tudtuk meg Kovács Attilától, az RMDSZ Brassó megyei elnökétől. A politikus azonban közölte: folyamatosan egyeztetnek a helyi magyarságot érintő kérdésekben, s a két alakulat minden bizonnyal közös brassói és megyei önkormányzati képviselői jelöltlistát fog állítani 2016-ban is.
Amint arról beszámoltunk, Marosvásárhelyen közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít a három magyar politikai alakulat. A kezdeményezés mindeddig példátlan. Korábban egyébként az is felmerült, hogy az EMNP és az MPP közös jelölteket állít a jövő évi megmérettetésen, a két párt vezetői azonban egyelőre nem tárgyaltak a témáról.
Krónika (Kolozsvár)