Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Șerbănescu, Ilie
9 tétel
1997. december 2.
Victor Ciorbea kormányfő dec. 2-án este ismertette a román kormány új összetételét. A hét hete folyó tárgyalások nyomán végrehajtott kormányátalakítás céljaként a reform gyorsítását, a kormányzati fegyelem erősítését, a hatékonyság növelését jelölte meg. Az új miniszterek a következők: ipari és kereskedelmi miniszter: Mircea Ciumara /az eddigi pénzügyminiszter/, pénzügyminiszter: Daniel Daianu, a Nemzeti Bank eddigi vezető közgazdásza, reformügyi miniszter, a Reformtanács elnöke: Ilie Serbanescu közgazdász, ismert hírmagyarázó, az erdők, vizek és a környezetvédelem minisztere: Sorin Frunzaverde, menedzser, közoktatási miniszter: Andrei Marga, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, privatizációs miniszter /újonnan létrehozott tárca/: Valentin Ionescu, aki korábban a Privatizációs Ügynökséget /ANP/ vezette, egészségügyi miniszter: Victor Bruckner professzor, számos orvosi könyv szerzője, ifjúsági és sportminiszter: Crin Antonescu. A miniszterelnök mellé delegált tájékoztatási miniszter: Sorin Botez nagykövet. - A kormánystruktúra további átalakítását tükrözi az államminiszteri /miniszterelnök-helyettesi/ rangok elosztása. Államminiszter maradt Adrian Severin külügyminiszter, új posztján Mircea Ciumara ipari és kereskedelmi miniszter, akinek e tárcánál elődje is az volt, továbbá államminiszteri rangot kapott Ioan Stoica igazságügy-miniszter, Gavril Dejeu belügyminiszter és Alexandru Athanasiu munkaügyi miniszter. Az előző kormányban államminiszteri rangja volt Ulm Spineanu reformügyi miniszternek is, aki nem tagja az új kabinetnek, és Ciumara pénzügyminiszternek - utódaik nem kapták meg ezt a rangot. A kormányba több olyan személyiség került (például Daniel Danescu, Ilie Serbanescu), aki nem tartozott valamely párt tagjai közé. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./ A kormányfő jelezte, hogy a jövőben nem lesz hajlandó elfogadni a kormány tagjainak fegyelmezetlenségét. Intett attól is, hogy egyes miniszterek sztárszerepet töltsenek be. /MTI/
2002. szeptember 11.
"A Román Kereskedelmi Bank (BCR) tervezett magánosításáról cikkezett a román sajtó. A holland ING Bank csoport visszalépett, így a francia Eulia pénzintézet, valamint a Bank Austria Creditanstalt és a magyar OTP konzorciuma tett szándéknyilatkozatot. A BCR részesedése 33 százalékot tesz ki a román piacon, amelyből egy francia pénzintézet, a Société Générale a Román Fejlesztési Bank (BRD) megvételével 20 százalékot már magáénak tudhat. A BCR-t nem adhatjuk oda a magyaroknak - jelentette ki a Curentulnak Ilie Serbanescu, a román sajtóban legtöbbet szereplő pénzügyi szakértő. A Bank Austria Creditanstalttal (BA-CA), és az OTP a BCR 51,88 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására közös ajánlatot kíván benyújtani. /Féltik a BCR-t az OTP-től. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./"
2010. május 10.
Biztosak a megszorítások: az IMF csak a nyugdíj- és bércsökkentések alkalmazása után utalja ki a pénzt
Ugyan alternatívaként felmerült az adóemelés lehetősége is, végül elfogadta a kormány javaslatát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttsége, így immár biztos, hogy 25 százalékkal csökken a közalkalmazotti béralap, 15 százalékkal alacsonyabbak lesznek a nyugdíjak, illetve a munkanélküli-segély, s a jelenlegi 705 lejről a magánszférában is alkalmazott 600 lejre csökken a közalkalmazotti minimálbér. Mindezt lapzártánkkor jelentette be Emil Boc miniszterelnök.
Mint részletezte, a megszorító intézkedések azért váltak elkerülhetetlenné, mivel 2007 második felétől a bérek és nyugdíjak növekedési üteme jóval meghaladta a munka termelékenységének bővülését, ami pedig súlyos egyensúlyhiányhoz, ezáltal költségvetési hiányhoz vezetett.
A kormányfő ugyanakkor a megszorítások mellett gazdaságfejlesztési programokat is ígért. Így egymilliárd eurós, a vidéki kis- és közepes vállalkozások támogatására irányuló munkahelyteremtő csomagot, kétmilliárd eurós beruházás-fejlesztési programot, és jelentős infrastruktúra-fejlesztési programokat és projekteket helyezett kilátásba, például 500 kilométernyi közút felújítását, Nagyvárad, Kolozsvár és Lugos körgyűrűjének befejezését, valamint az Első otthonhoz hasonló támogatási programok folytatását.
Emellett agresszív fellépést ígért az adócsalás ellen. Ez szerinte elegendő ahhoz, hogy tartható legyen az IMF-fel a napokban kialkudott 6,8 százalékos hiánycél. Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter közölte: az intézkedéseket június 20-áig életbe kell léptetni.
Băsescu: újabb hitel kellene
Ha a kormány nem csökkentené a közalkalmazottak béralapját, a nyugdíjakat, illetve a munkanélküli segélyt, akkor Romániának újabb külföldi hitelt kellene igényelnie, ami pedig az ország jövőjének és a polgárok millióinak „elzálogosítását” jelentené – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Traian Băsescu államfő. „Nem szabad áltatnunk magunkat, nem csaphatjuk be a választópolgárokat ahányszor csak választási kampányban vagyunk. Bosszút állnak most a korábban nyugdíj- és fizetésemelésekre, pluszjuttatásokra kiadott pénzek, s sajnos nem azok járnak pórul, akik fedezet nélküli kiadásokkal próbáltak szavazatokat szerezni” – hangsúlyozta.
Mint részletezte, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániában vizsgálódó képviselőivel próbáltak olyan programot kidolgozni, amely lehetővé teszi a közkiadások csökkentését. Băsescu elmondta, a juttatások csökkentéséért nem az IMF-et kell hibáztatni, a kiadások visszaszorításának módozatáról a kormány döntött. „A kabinet fő célkitűzése az volt, hogy ne kelljen növelni az adókat” – tájékoztatott az államfő, aki szerint a Valutaalap képviselőivel kidolgozott program alkalmazásával a román gazdaság növekedési pályára állhat. Băsescu ugyanakkor azt is közölte, hogy a kormány tervezetére az IMF, az Európai Unió, valamint a Világbank illetékesei is rábólintottak, egyetlen feltételük az volt, hogy a kabinet ültesse is gyakorlatba elképzeléseit.
Elkerülhetetlen az adóemelés?
Kevés lesz a közalkalmazottak béralapjának 25 százalékos csökkentése, a 15 százalékkal alacsonyabb nyugdíjakkal és munkanélküli-segéllyel együtt is ahhoz, hogy rendbe rakja a román költségvetést, és csökkentse az államháztartás hiányát – nyilatkozta a Krónikának Ilie Şerbănescu gazdasági elemző. Szerinte mindenképp szükség lesz az adó és az általános forgalmi adó emelésére.
Şerbănescu úgy ítéli meg, e nyáron, de legkésőbb ősz elején meg is történik. Mint beszámoltunk, a szakértő korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, a román gazdasági modell fenntarthatatlan, mert csak és kizárólag a fogyasztáson alapul, miközben nem termel és nem exportál eleget ahhoz, hogy meglegyen a fogyasztás alapja.
Összeomlás-ellenes szükségintézkedések
Szükségszerűek a drasztikus intézkedések, különben összeomlik az ország –fejtette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes is. Az RMDSZ elnöke elmondta, ebben a nehéz helyzetben, amikor az országra vetül a Valutaalap és a kormány megszorító intézkedéseinek árnyéka, rendkívül nehéz optimista beszédet tartani, de abban bízik, hogy a nehéz helyzet ráébreszt mindenkit arra, hogy komoly reformokra van szükség.
„Amit húsz éven át nem oldottak meg a kormányok, azt most meg kell tenni. Rendkívül központosított, pazarló és bürokratikus államban élünk, amit át kell szervezni, újra kell gondolni” – hangoztatta a szövetségi elnök. Markó szerint olyan országban élünk, ahol sikernek számít, hogy öt-hat év alatt elkészült 42 kilométer autópálya, holott ez bárhol a világon nevetség tárgya lenne.
Sürgetett lépések
Bár tegnap lapzártánkig nem került még nyilvánosságra a megállapodás pontos szövege, Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a tavaly igényelt készenléti hitel ötödik, 850 millió eurós részletének folyósítása várhatóan késni fog, mivel csak akkor utalják a pénzt, ha a kormány teljesíti a vállaltakat. Mint mondta, sikerült megállapodásra jutniuk a román hatóságokkal.
A Franksszel folytatott tegnapi megbeszélést követően Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter elmondta, a Valutaalap képviselőivel a már említett megszorítások mellett a korábban becsült 5,9 százalék helyett 6,8 százalékos GDP-arányos hiánycélról, a korábban jósolt 1,3, majd 0,87 százalék helyett nulla százalékos gazdasági növekedésről beszéltek. A szaktárcavezető ugyanakkor leszögezte, immár biztos, hogy nem emelik sem az egységes adókulcsot, sem pedig az áfát.
Megakadályozni az „elgörögösödést”
Traian Băsescu államfő tegnapi sajtótájékoztatóján ugyanakkor nyugalomra intette a szakszervezeteket. „Azt javaslom a román társadalomnak, hogy próbáljuk közösen megelőzni az ország elgörögösödését. Ha egy újabb, nem 20, hanem 30 milliárd eurós hitelt igényelnénk, akkor odajutnánk, ahol a görögök vannak” – hangoztatta. A szakszervezetek azonban már péntekre válságtanácskozást hívtak össze, s tegnap, az államfővel folytatott egyeztetést követően is hajthatatlanok maradtak, leszögezték, betartják sztrájkmenetrendjüket.
Elégedetlenségük egyik fő oka, hogy nem sikerült rábírniuk az államfőt arra, hogy a fizetések csökkentése differenciált legyen, a legalacsonyabb bérek esetében ne kelljen 25 százalékkal csökkenteni az összeget. Băsescu leszögezte, ő a lineáris bércsökkentést preferálja, annak ellenére, hogy a szakszervezetiek rámutattak, egy hasonló intézkedés oda vezet, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal közalkalmazott annyit fog keresni, mint egy takarítónő, egy mester és egy egyetemi tanársegéd pedig egyformán 600 lejt fog hazavinni.
Aurel Cornea, a Tanügyi Szabad Szakszervezet elnöke tegnap arról tájékoztatott, hogy tiltakozó akcióik sorát már a héten elkezdik, s amennyiben semmi sem változik, akkor a munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkra is készek, erre szerinte a tanév végén kerülne sor. Marius Petcu, a CNSLR Frăţia elnöke eközben azt mondta, hamarosan egyeztet a szervezet területi vezetőivel, s közösen döntik el, hogy elfogadják-e a Traian Băsescu által bejelentett intézkedéseket, vagy tiltakozó akciókba kezdenek. Dumitru Costin, a BNS vezetője úgy vélekedett, csak akkor tud a továbbiakról beszélni, ha már látta az IMF-fel kötött megállapodás végleges formáját. A kivárás mellett döntött Bogdan Hossu, az Alfa Kartell vezetője is, aki úgy vélekedett, kedden határoznak arról, hogy folytatják-e korábbi tüntetéseik sorát. Sebastian Oprescu, a Közalkalmazottak Országos Szakszervezetének vezetője eközben leszögezte, a korábban leszögezett menetrend szerint folytatják tiltakozó megmozdulásaikat.
A kommunizmusban is jobb volt?
Határozottan ellenezték a Băsescu által bejelentett intézkedéseket a Krónika által megszólaltatott területi szakszervezeti vezetők. „A rabszolgatartásra emlékeztet, ahogyan Traian Băsescu elnök saját tulajdonának tekinti a közalkalmazottakat, és kedve szerint rendelkezik velük” – fogalmazott Ioan Ţenţ, a Szabad Tanügyi Szakszervezet Bihar megyei fiókjának elnöke, akit az is zavar, hogy a megszorítások felsorolásánál Băsescu „egy szóval sem említette az ország leggazdagabbjait, a 11 ezer tanácsost, a kormányügynökségeket, amelyeket ahelyett, hogy megszüntettek volna, öszszevontak, és az egész politikai klientúra a helyén maradt, sőt: 2009-ben 26 000 újabb közalkalmazottat állítottak munkába. Vajon milyen területeken?” – teszi fel a kérdést Ţenţ. Szerinte az egészségügyben azért nincs szükség leépítésre, mert az a rendszer „megtizedelte önmagát”.
„A tanügy 1990 óta alulfinanszírozott, ön pedig most teljesen tönkre akar tenni minket – intézi szavait az államelnökhöz a szakszervezeti vezető. – Minket folyton azzal vádol, hogy nem termelünk semmit, hogy azokon élősködünk, akik pénzt hoznak a konyhára… mire vár még? Szüntesse meg a rendszert, és eljutnak ahhoz a modellhez (tudjuk, hogy honnan ered), amely műveletlen és könnyen manipulálható emberekből áll, akiknek a szavazatait megvásárolhatja két töltött káposztával vagy újabban egy kolbásszal.” Ţenţ azt írja, ilyen rosszul még a Román Kommunista Párt sem bánt a tanügyi rendszerrel.
Felháborodott nyugdíjasok
Ugyanilyen felháborítónak tartja a megszorításokat, ezen belül a nyugdíjcsökkentést Jakab Ibolya, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének alapító tagja. Mint hangsúlyozta, a kisnyugdíjasok többségének most sincs miből élnie, miközben szerinte a speciális nyugdíjakkal rendelkezők, a volt Szekuritáté-tisztek, rendőrök és mások juttatásából „volna mit levonni”. „Személyesen ismerek olyan betegnyugdíjas házaspárt, akik ketten összesen 720 lejt keresnek egy hónapban. Ebből tartanak el két gyereket, és fizetik a gyógyszereiket is. Ha tőlük levonnak 15 százalékot, nem marad semmi” – részletezte Jakab Ibolya, aki úgy véli, a helyes megoldás az lenne, ha a nyugdíjakat összegük szerint kategorizálná a kormány, és differenciáltan vonna le bizonyos százalékokat a legmagasabbakból.
Ötletek spórolásra
A Frăţia országos szakszervezeti tömb Maros megyei fiókjának a főtitkára, Maria Dăndărău szerint az a takarékossági csomag, amelyet Traian Băsescu a közvélemény elé tárt, elhamarkodott, át nem gondolt javaslat. „Véleményem szerint a közigazgatásban nem úgy kell spórolni, hogy csökkentjük a tanárok, az orvosok, a tisztviselők fizetését. Ez hibás elgondolás, és a gazdaságnak sem tenne jót, hiszen csökkenne az emberek vásárlóereje, ez fékezné a kereskedelmet, ami kihat a cégekre is. Strukturális reformra van szükség. Csak egy példát mondok: nem tudom, hogy miért kell párhuzamos struktúráknak léteznie például az állambiztonság, a hírszerzés terén.
Úgy értesültem, hogy az Európai Unióban nálunk a legfelduzzasztottabb ez a gépezet. Miért nem vonják össze a különféle SRI-ket egyetlen hatékony gépezetté? És az sem világos, hogy miért van szükség több, párhuzamosan működő környezetvédelmi hatóságra?” – fogalmazott a Krónika kérdésére Dăndărău. Mint hangsúlyozta, ezen hivatalok munkatársai sem tudják megmondani, hogy mi a különbség a két szakterület között.
„Ezzel arra szeretnék rámutatni, hogy az állami szektorban valóban nagy a pazarlás. Egy egész sor hivatalt, ügynökséget meg kellene szüntetni, és akkor valóban látványos lenne a megtakarítás. Ugyanakkor az egészségügyben is például túlméretezett a nem orvosi személyzet. Ott is ésszerűsíteni kellene a személyzeti összetételt. Csakhogy mindezt nem egyszerű végiggondolni, megtervezni. Ez mélyreható változás lenne. Ennél sokkal egyszerűbb az, hogy mindenkinek csökkentjük a fizetését. Ez a legkényelmesebb megoldás, de nem célravezető” – összegzett a szakszervezeti vezető.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Máthé Éva, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 21.
Csődközelban a társadalmi párveszéd
Egyre valószínűbbnek látszik, hogy a kormány által javasolt megszorító intézkedések lépnek hatályba június elsejétől, miután a szakszervezetek, illetve a kormány képviselői közötti csütörtöki tárgyaláson sem közeledtek a társadalmi partnerek álláspontjai. Emil Boc miniszterelnök a megbeszélést követően ugyan úgy nyilatkozott, hogy a párbeszéd a napokban folytatódik, azonban maga is belátta, hogy nem sok esély van arra, hogy olyan közös megoldás szülessen, amellyel módosítani lehetne a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) jövő héten postázandó szándéknyilatkozatot, amely egyebek mellett a bérek és nyugdíjak csökkentését tartalmazza.
„Megvitattuk a szakszervezetek valamennyi javaslatát. Vannak azonban olyan területek, amikor a két álláspont homlokegyenest eltér egymástól. Ilyen például a szakszervezetek által javasolt adóemelés, amitől a kormány teljes mértékben elzárkózik” – részletezte a kormányfő. Hozzátette: Mihai Şeitan munkaügyi és Sebastian Vlădescu pénzügyminiszterre hárul a feladat, hogy a szerdai kormányülésig megvizsgálja a szakszervezetek javaslatait, s akkor bemutassa a kabinet tagjainak. „Amennyiben a javaslatokat számokkal és valós érveléssel támasztják alá, akkor a kormány támogathatja azokat” – fogalmazott Boc, aki korábban leszögezte, hogy az általa vezetett kabinet szerdán elfogadja a szándéknyilatkozatot, amit az előzetes bejelentések szerint kormányzati felelősségvállalással kívánnak elfogadtatni a parlamenttel.
Victor Ponta, a legnagyobb ellenzéki alakulat, a PSD elnöke egyébként csütörtökön bejelentette, a szakszervezetekkel közösen dolgoznak a kabinet megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány szövegén, amelyet akkor nyújtanak be, amikor a kormány a parlament előtt felelősséget vállal a megszorító intézkedésekért.
Marius Petcu, a Frăţia szakszervezeti tömb elnöke eközben a csütörtöki tárgyalást követően úgy nyilatkozott, a kormánynak egyáltalán nem áll szándékában módosítani eredeti elképzelésein. „Újra át kellett vennünk a szándéknyilatkozatot, s rájöttünk, a kormányfő hajthatatlan a legtöbb kérdésben” – közölte. Hozzátette: arra talán mutatkozik esély, hogy a gyermeknevelési pótlékot, a fogyatékkal élők, illetve a háborús veteránok segélyét ne érintsék annyira drasztikusan a megszorítások. Petcu ugyanakkor közölte, arra kérte vidéki kollégáit, hogy a hét végén úgymond ostromolják meg a honatyák területi irodáit, s próbálják meggyőzni őket arról, hogy ne szavazzák meg a szándéknyilatkozatot.
Máté András RMDSZ-es képviselő csütörtökön sajtóközleményben jelezte, hogy teljes mértékben elutasítja a kormány nyugdíjcsökkentésre vonatkozó intézkedéseit.
„Azon túl, hogy a kisnyugdíjasok puszta létét fenyegeti a nyugdíjak csökkentése, alkotmányellenes politikai lépésről van szó” – fogalmazott. Kérdésünkre, hogy egy esetleges ellenzéki bizalmatlansági indítványt támogatna-e, Máté úgy nyilatkozott, ezt nem teheti meg, de a szavazáson mindenképp tartózkodni fog.
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb vezetője csütörtökön, még a tárgyalásokat megelőzően leszögezte, ha a szándéknyilatkozat végső szövegébe nem kerülnek be a szakszervezeti javaslatok, akkor még május 31-e előtt elkezdhetik az általános sztrájkot. Szintén csütörtökön jelentette be a Román Vasúttársaság (CFR) szakszervezete, hogy amennyiben 25 százalékkal csökkentik béreiket, május 31-én leáll a vasúti közlekedés.
Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője eközben az Euronewsnak nyilatkozva leszögezte, bármikor készek visszatérni Romániába. „Mi az IMF-nél rugalmasak vagyunk. Ha újabb intézkedéscsomagot javasolnak, biztosan figyelembe veszszük azt. Azt a luxust azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy semmilyen megszorítást ne alkalmazzanak” – szögezte le Franks.
Nagy Ágnes az adóemelés ellen
A szakszervezetek által javasolt adónövelés ellen foglalt állást a Krónikának nyilatkozva Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja is. „Az adóemelés inflációgerjesztő, nem biztos, hogy eléri a célját, hiszen nem olyan élénk a gazdaság 2010-ben, másrészt az infláció az egész lakosságra negatívan hatna” - fogalmazta meg a gazdasági szakértő, aki szerint a társadalomnak el kell fogadnia a megszorító intézkedéseket, hiszen egyetlen kormány és központi bank sem tudja végrehajtani a döntéseit a társadalom beleegyezése nélkül.
Az adónövelés meglátása szerint tovább nehezítené a helyzetet, hiszen a gazdaság nem áll úgy, hogy egy plusz adóterhet kitermeljen. Olyan körülmények között, hogy a gazdaságban az első negyedévben is visszaesés volt, az egyéni vállalkozói engedéllyel tevékenykedőkre ki lehet vetni a különadókat, de kérdés, hogy megtermelődik-e a pluszérték és befolyik-e az az államkasszába. „A kormány éppen erre nem látott lehetőséget, hisz a gazdasági növekedés nem indult el úgy, ahogy tavaly gondolták. Ennek ellenére az államháztartás deficitjét csökkenteni kell, így az egyetlen megoldás a közalkalmazotti fizetések és a szociális juttatások csökkentése” – szögezte le Nagy Ágnes.
Kutyaszorítóban a kormány, mélyül a recesszió
Nem hiszem, hogy módosítani fogják a kormány Nemzetközi Valutalappal kötött megállapodását – nyilatkozta a Krónikának Ilie Şerbănescu gazdasági elemző. „Az adóhatóság csődben van, a kormánynak egész egyszerűen nincs más választása, mint teljesíteni a megállapodásban vállaltakat, mert az IMF-segély nélkül már nem tudnának sem nyugdíjat, sem béreket fizetni” – indokolta álláspontját a szakértő, aki szerint a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a Boc-kormány intézkedései tovább mélyítik a recessziót, a megszorítások ugyanis nem fogják növelni az állam bevételeit.
A Krónika kérdésére, miszerint mit szól ahhoz, hogy a szakszervezetek azt szeretnék, ha a nyugdíjak csökkentése helyett 30 százalékosra emelnék az egyéni vállalkozók (PFA) adóját, a gazdasági elemző elmondta, ez az intézkedés egyszerűen kevés. „Egész más dimenziókról beszélünk, a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése 1,5 milliárd euró megtakarítást jelent, még ha az egyéni vállalkozásokra százszázalékos adót is vetünk ki, akkor sem fogja elérni ezt az összeget” – szemléltette a különbséget.
Hozzátette: kissé nevetséges, hogy a szakszervezetek mindent a magánszférával akarnak megfizettetni, a szakértő szerint ezzel saját tehetetlenségüket akarják leplezni. „Nincsenek jelen a magánszférában, csak a kormánnyal szemben tudnak keménykedni. Vagy emlékszik ön olyasmire, hogy amikor tavaly a magánszférában 25 százalékkal csökkentek a bérek, nagy tiltakozó megmozdulások lettek volna?” - tette fel a költői kérdést Şerbănescu. Szemléltetésként hozzátette, 400 ezer ember vált tavaly munkanélkülivé a magánszférában, ami figyelembe véve, hogy az aktívan dolgozó népesség alig 3 millió főt tesz ki, országos szinten 15 százalékos leépítést jelent.
Fehéríteni kell a gazdaságot, nem megfojtani
Sem a bérek és nyugdíjak csökkentését, sem az adók növelését nem tartja hatékony válságkezelő módszernek Herman Rosner. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Krónikának elmondta, a bérek és a nyugdíjak csökkentése elkerülhetetlenül a piac szűkülését vonja maga után, és ez negatívan csapódik le a magánszférában is. A gazdasági szakember szerint a nyugdíjat nem ajándékba adják, a nyugdíjasok ezeket a pénzeket befizették az államkasszába, amikor dolgoztak. „A csökkentésről talán tárgyalni lehetne egy kétezer eurós átlagnyugdíj esetében, ellenben 150 eurós nyugdíjakat nem lehet tovább csökkenteni” – szögezte le Rosner, aki szerint a kormány ezzel a megszorítással csak azt éri el, hogy lanyhul a munkamorál, hiszen a jelenlegi munkavállalók még abban se bízhatnak, hogy ledolgozott éveik után megkapják a tisztességes járandóságot. Rosner ugyanakkor üdvözli, hogy a kormány nem emelte meg az adókat és az áfát.
„Az adóemelésnek beláthatatlan, katasztrofális következményei lehetnek, hiszen a gazdasági világválság amúgy is nagyon megviselte a vállalkozókat. Kovászna megyében az elmúlt húsz év alatt első alkalommal történt meg, hogy több cég vált fizetésképtelenné és ment csődbe, mint ahány új alakult” – ecsetelte a kamara elnöke. Rosner szerint a kormánynak legalább háromféle megoldást kellett volna kidolgoznia a válság kezelésére. Mint felidézte, az üzletemberek szervezetei, a kereskedelmi kamara már egy évvel ezelőtt javasolta, hogy a kölcsönpénzt az állam infrastrukturális beruházásokra fordítsa, munkahelyeket teremtve, és hogy fizesse ki a magánszféra felé az adósságait, megelőzve a pénzügyi zárlatot. Hozzátette: a pénzt elköltötték fizetésekre és nyugdíjakra, most már késő ezekről a lehetőségekről beszélni.
A közgazdász szerint jelenleg a fekete és szürke gazdaság kifehérítésére kellene fektetni a hangsúlyt, hiszen a vállalkozók érdeke is egy valós versenyen alapuló piacgazdálkodás kialakulása. Ugyanakkor az újramagánosítás, valamint a magánosított vállalatok adóterhének a növelése lehet egy másik megoldás. „Az állami vállalatokat azért privatizálták, hogy hatékonyan menedzseljék őket. Ha évek óta nem fizetnek profitadót vagy jutalékot, ez nem valósult meg, és újra kell tárgyalni a szerződéseket. Segíteni kell a kis- és közepes vállalkozókat a piac felkutatásában, vásárokon, kiállításokon való részvételben, hogy legyen esélyük a túlélésre, az esetleges újrakezdésre” – összegzett Rosner, aki szerint a válság utáni időszakra is fel kell készülni, vállalkozóbarát törvényekkel és ajánlatokkal.
„A magánszférát ne sújtsák tovább”
Nem lehet már újabb terheket róni a magánszférára, vélik a székelyföldi üzletemberek. László János, a székelyudvarhelyi Küküllő szálloda tulajdonosa a Krónikának elmondta, a vállalkozóknak már nincsenek tartalékaik, hiszen a gazdasági válság, a tavaly bevezetett átalányadó megviselte őket. Ugyanebben a helyzetben vannak az egyéni engedéllyel működő vállalkozások is, ha a szakszervezetek javaslata szerint közel megkétszereznék adójukat, az ellehetetlenítené a működésüket. László János szerint a költségvetést kell tüzetesen átvizsgálni, és a kiadási oldalon olyan tételeket keresni, amelyek a legkisebb társadalmi következménnyel lefaraghatók.
Hasonlóképpen vélekedik Bagoly Miklós, az ASIMCOV vállalkozói szövetség elnöke is, aki szerint az adókat már semmiképpen nem lehet növelni, a vállalkozói rétegről – és ide tartoznak a szerzői jogdíjból élők vagy az egyéni vállalkozói engedéllyel működők is – már nem lehet több bőrt lehúzni. Nem azokat kell sújtani, akik valóban dolgoznak és adóznak. Átlátható módon az állami költségeket kell csökkenteni, megvizsgálni, hol folynak el a pénzek, magyarázta a háromszéki vállalkozó. Bagoly Miklós szerint túlméretezett az állami apparátus, hiszen míg Magyarországon ezer lakosra 32 közalkalmazott jut, Romániában nyolcvan. „A kormánynak a felesleges kiadásokat kell visszaszorítania, a gazdaságot kifehérítenie, a csempészetet felszámolnia, nem a béreket, a nyugdíjakat csökkenteni, vagy az adókat növelni” – szögezte le a vállalkozói szövetség elnöke.
Krónika (Kolozsvár)
2010. július 13.
Megszűnhet az egységes adókulcs, progresszív adórendszer jöhet
Noha végleges döntés egyelőre nem született, valószínűsíthető, hogy január elsejétől megszűnik a hat éve bevezetett 16 százalékos egységes adókulcs, helyét pedig a jövedelem nagyságán alapuló progresszív adózás veszi át. Az intézkedést Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter helyzete kilátásba. A Krónika által megszólaltatott politikusok, gazdasági elemzők többsége nem ellenzi az intézkedést. Az elemzők arra figyelmeztetnek: fennáll a fekete gazdaság növekedésének veszélye, a vállalkozók pedig gazdaságélénkítő intézkedéseket várnak.
A jövedelem progresszív adózását javasolja január elsejétől a jelenleg alkalmazott 16 százalékos egységes adókulcs helyett Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter. A tárcavezető erről a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilapnak nyilatkozott. Mint hangsúlyozta, ezt az intézkedést a nyugdíjak megadóztatásával és a hozzáadottérték-adó (áfa/TVA) 2-3 százalékos csökkentésével párhuzamosan kellene meghozni. A miniszter szerint a progresszív adórendszer januári bevezetése elengedhetetlen az ország működéséhez, mivel az egységes adókulcs nem képes fenntartani az állami költségvetést. Vlădescu – aki a Tăriceanu-kormány pénzügyminisztereként egyike volt az egységes adózás szorgalmazóinak – úgy látja, a különböző vizsgálatok azt mutatják, hogy a progresszív adó lehet a megfelelő megoldás a jelenlegi helyzetre.
„Az egységes adózás egy korszak volt, de most véget ért. Mindezt nem azért mondom, hogy politikai vitát gerjesszek” – fogalmazott a pénzügyminiszter. Mint kifejtette, felvetésével nem az egységes adókulcsot szorgalmazó demokrata liberálisok ellen beszél, s nem is a progresszív adózást szorgalmazó szociáldemokraták pártját fogja. „Ez egy szigorúan szakmai opció, aminek alapját a minisztérium szakemberei által végzett elemzések képezik” – hangoztatta a szaktárcavezető. Ugyanakkor ismételten leszögezte, hogy óriási gazdasági tévedés volt az áfaemelés. Mint elmondta, a szaktárca és a Román Nemzeti Bank (BNR) szakemberei most egy olyan projekten dolgoznak, amely lehetővé tenné az áfa 2-3 százalékos csökkentését, ami hozzájárulhatna a fogyasztás fellendüléséhez.
Meg nem erősített bejelentés
Emil Boc miniszterelnök keddi sajtónyilatkozatában azonban nem cáfolta, de nem is erősítette meg Vlădescu kijelentéseit, mindössze annyit mondott, megtiltja, hogy a továbbiakban a tárcavezetők olyan témákban nyilatkozzanak, amelyekről a kabinetben nem született végérvényes döntés. A kormányfő ugyanakkor rámutatott, hogy kormánya programjában vállalta, hogy védelmezi az egységes adókulcsot, illetve a 19 százalékos áfát. „Az áfát az alkotmánybíróság döntését követően kénytelenek voltunk emelni, de ez a kormány óriási erőfeszítéssel dolgozik azért, hogy megvédje azokat a dolgokat, amelyeket felvállalt. Az egységes adókulcs nem szemináriumi téma, hanem egy igen fontos politikai döntés, amit nem lehet egy sajtónyilatkozattal bedobni a köztudatba” – szögezte le Boc, aki szerint a kormány tagjainak egységes véleményt kell tolmácsolniuk.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes eközben úgy nyilatkozott, hogy ebben a kérdésben sem a kormánykoalícióban, sem az RMDSZ-ben nem született döntés. „Csak a saját véleményem mondhatom. Én komolyan megfontolnám a progresszív adózás bevezetését. Egyetértek ezzel az ötlettel, mivel főként a jelenlegi válsághelyzetben társadalmi szolidaritásra van szükségünk, azoknak az embereknek a szolidaritására, akik több pénzt halmoztak fel” – fogalmazott Markó, aki szerint meg kell vizsgálni, hogy gazdasági szempontból valóban hatékony döntés lenne-e a progresszív adóztatás.
Markó: elég a megszorításokból
Az RMDSZ álláspontja szerint a kormány már meghozta a költségvetési egyensúly megtartásához szükséges megszorító intézkedéseket, következésképpen a Szövetség nem fogad el további olyan megszorító intézkedéseket, amelyek a nyugdíjak csökkenéséhez, vagy az adók további növeléséhez vezetnének – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes kedden, Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján. Bár az elképzelhető, hogy 2011-ben újragondolják az erre vonatkozó gazdaságpolitika egyes elemeit, ebben az évben az a kormány feladata, hogy a lehető leghatékonyabban érvényesítse a már meghozott intézkedéseket, és erőteljes gazdaság-ösztönző intézkedéseket hozzon a gazdasági élet fellendítése érdekében. Az RMDSZ álláspontja az, hogy a megszorító intézkedéseknek csak akkor lesz hatásuk, ha ez idő alatt komoly gazdaságösztönző reformintézkedéseket foganatosít a kormány, és ha sikerül átszervezni a helyi és központi közigazgatást – szögezte le a szövetségi elnök, aki hozzátette: bár a nyugdíjak csökkentésére vonatkozó kormánydöntés alkotmányellenesnek nyilvánítását követően a koalícióban felmerült a nyugdíjak megadóztatásának lehetősége, az RMDSZ elutasította ezt.
„Valóban szóba került az adótörvénykönyv ezirányú módosítása, de egyelőre ez csak mese” – válaszolta a Krónika kérdésére Lakatos Péter parlamenti képviselő. Megtudtuk: Traian Băsescu államfő valamennyi minisztert megkérte, még ne beszéljenek a progresszív adózás bevezetéséről. „Olyan esetekben, amikor alkotmányossági kérdések merülnek fel, megoldást kell keresni” – magyarázta Lakatos. Mint részletezte, ehhez hasonló intézkedés lett volna a nagy nyugdíjak megadóztatása is, de amikor a képviselők ezt a javaslatot tették az elnöknek, Băsescu hallani sem akart róla, később pedig kiderült, hogy a nyugdíjcsökkentés alkotmányellenes.
Romániában egyébként amúgy is csak papíron létezik egykulcsos adórendszer a Bihar megyei RMDSZ-es honatya szerint, sok ugyanis a kiskapu, emellett a különféle illetékek összeadódnak: a 16 százalékos profitadóra például az osztalékból még rá kell fizetni tíz százalékot, illetve a minimáladó sem 1 százalékos. „A kormány emellett számos szubvenciót számolt fel idén, de az még nem dőlt el, hogy a támogatások hogyan oszlanak majd meg. Összességében az a helyzet, hogy az adórendszer folt hátán folt, mégsem felel meg a mostani helyzetnek” – fogalmazott Lakatos, aki szerint az új adótörvénykönyv létrehozásához átfogó elemzésekre van szükség, mert nem elég bizonyos hiányosságokat pótolni, másokat pedig érintetlenül hagyni. „Mindennek pedig október 15-ig el kell dőlnie, hiszen ekkorra kell elkészülnie a jövő évi költségvetés-tervezetnek, és akkorra már világossá kell hogy váljon, miből áll össze a bevételi oldal” – sommázott Lakatos Péter.
Átlátható rendszert szorgalmaz László János
Nem tartja rossz ötletnek a progresszív adózás alapelvét László János székelyudvarhelyi üzletember, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gazdasági szakbizottságának elnöke sem. A vállalkozó szerint azonban Románia jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy tovább bonyolítsa amúgy is bonyolult adórendszerét. „A beteg gazdaság gyógyításának három fokozata van – magyarázta László János. – Első lépésben az állami költségvetés kiadásait kell csökkenteni, ezután egyszerű és átlátható adórendszert kell kidolgozni, majd gazdaságélénkítő-csomagot gyakorlatba ültetni. Az első kettő nélkül a harmadik lépés sem működik.” László szerint a jelenlegi adórendszer is annyira bonyolult, hogy még az a vállalkozó sem fizeti be rendesen járulékait, aki különben tisztességesen akar adózni. „Nem tovább bonyolítani, hanem egyszerűsíteni kell a rendszert” – véli László János, aki szerint az áfaemelés elhibázott intézkedés volt, és a politikusok is rájöttek, hogy nem fenntartható.
Elemzői pro és kontra
Jó kezdeményezésnek tartja a progresszív adózást Ilie Şerbănescu. Az ismert gazdasági elemző kedden lapunk kérdésére leszögezte, az egységes adó kulcs semmit nem hozott Romániának. „A liberálisok azzal érveltek, hogy az egységes adókulcs munkahelyeket teremt, de 2004. és 2008. között a mintegy 140 ezer munkahelyből 125 ezret az állam hozott létre. Akkor lett volna értelme az egységes adókulcsnak, ha a magánszektorban jött volna létre ennyi munkahely” – mondta Şerbănescu. Az elemző szerint semmilyen kézzelfogható eredménye nem volt az egységes adókulcsnak. Kérdésünkre, hogy a progresszív adózás kiválthatja-e a közalkalmazottak bérének 25 százalékos csökkentését és az 5 százalékos áfaemelést, mint azt korábbi nyilatkozatában Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter állította, Şerbănescu leszögezte, a progresszív adódásból származó jövedelmek nem tudják pótolni a közalkalmazottak bérének csökkenéséből és az áfa emeléséből származó bevételeket. „Az egyetlen dolog, amit megtehetnek, hogy igazságosabbá teszik a nyugdíjak adózását, a jelenlegi egykulcsos adórendszerben ugyanis az ezer lejnél kisebb összeget kapó nyugdíjasok járnak a legrosszabbul. Progresszív adózás mellett nekik akár tíz százalékra is csökkenthetik az adót, és ez így is lenne méltányos” – összegzett a gazdasági elemző.
„Kapkodó, át nem gondolt bejelentések, intézkedések követik egymást, miközben a vállalkozói szféra a gazdaságélénkítő csomagot várja” – fejtette ki a Krónikának Herman Rosner. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a progresszív adózás már nem ront a helyzeten, mert az ennél rosszabb már nem lehet. „Azonnali hatállyal meg kellene szüntetni az átalányadót, hiszen a kis- és közepes vállalkozók egy része bizonyos sávban 32 százalék átalányadót fizet, ami a 24 százalékos áfával tetézve 56 százalékos adóteher. Ennél többet adózni, már semmilyen adókulccsal nem lehet. Minden európai országban adócsökkentéssel próbálják serkenti a gazdaságot” – szögezte le Rosner, aki szerint aggasztó, hogy egyre több nagyvállalkozó fontolgatja, hogy átteszi székhelyét Ciprusra. A szakember ugyanakkor nehezményezi, hogy a kormány nem konzultál a gazdasági szféra képviselőivel. „Ha a fekete és a szürke gazdaság sávját 2 százalékkal csökkentenék, sokat javítana a költségvetési hiányon. Erre az európai országok bevált módszereket alkalmaznak. Például ha tudják, hogy a kenyér 40 százaléka feketén talál gazdára, biztosítani kell a lakosságnak, hogy a kenyérszámlái egy hányadát leírhassa a személyi jövedelemadójából. Ilyen esetben mindenki kérné a számlát a kenyérre, és fehéredne a gazdaság” – részletezte a szakember. Rosner szerint ugyanakkor nem lehet a pénzügyi törvényt állandóan változtatni, és amíg a kormány nem talál módszert a gazdaság élénkítésére, a problémák csak gyűlnek, mert az államkassza bevételei nem fognak növekedni.
„Csökkenteni fogja az adózási kedvet a progresszív adózás bevezetése, emellett a fekete- vagy szürkegazdaság erősödését is ennek számlájára írhatjuk majd” – vélekedik Pajzsos Csaba, a Partiumi Keresztény Egyetem közgazdasági tanszékének adjunktusa. A közgazdász elmagyarázta: ha a nagyobb fizetésekre nagyobb adót kell majd fizetni, a munkaadók ezeket titkolják majd el a legszívesebben, a munkavállaló pedig kényszerhelyzetbe kerül: ha nincs más munkalehetősége, elfogadja, hogy a fizetésének egy kisebb részét kapja csak legálisan, a többit pedig feketén. Ez pedig a különböző szociális juttatások igénybevételekor üt majd vissza, hiszen mindegyik annál kisebb lesz, minél kevesebbet fizetett be az illető járulékként az államkasszába. Az eltitkolt jövedelmek és be nem fizetett adók miatt pedig természetesen az állam is bevételkiesésre számíthat. Az egykulcsos adórendszer 2006-os bevezetése Pajzsos Csaba szerint valamelyest megtisztította a román gazdaságot, megnövelte az adózási kedvet, ha azonban a progresszív adózás tér vissza, épp az ellenkező hatás mutatkozik majd meg.
Vlădescu: több mint 1,5 százalékkal csökkenhet a GDP
Románia idei bruttó hazai terméke (GDP) több mint 1,5 százalékkal csökkenhet, nagyobb mértékben az eddig vártnál, a kormány megszorító intézkedései miatt – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilapnak Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter. Mint beszámoltunk, korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) stagnálni várta a román GDP-t az idei évre, de nem zárta ki azt sem, hogy 0,5 százalékos lesz a csökkenés. A pénzügyminisztérium június végén több mint egy százalékos GDP-csökkenéssel számolt. Az idei első negyedévben 2,6 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakával összevetve. Tavaly egész évben 7,1 százalékkal csökkent a hazai össztermék. Sebastian Vlădescu a lapnak nyilatkozva úgy vélte, hogy Románia 2013-ig meghosszabbítja az IMF-fel kötött hitelszerződését. Mint ismeretes, a 13,6 milliárd euró készenléti hitelt 2009 májusában hagyta jóvá az IMF két évre. Idén július elején az IMF igazgatótanácsa 913,2 millió euró újabb hitelrészlet folyósításáról döntött. Az azonnali átutalásról az után született döntés, hogy zöld fényt kapott a kormány új takarékossági csomagja. A július elején jóváhagyott összeggel az ország 10,7 milliárd eurót hívott már le a készenléti hitelkeretből.
Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely, Bíró Blanka, Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)
2011. április 14.
Végletesen fejlődő Erdély
A multinacionális vállalatok letelepedési preferenciái mellett az elvándorlás és az egykor összefüggő történelmi régiók szétszabdalása is hozzájárult ahhoz, hogy az erdélyi megyék egymástól szögesen eltérő gazdasági fejlettségi mutatókat produkálnak.
A végletek jellemzik az erdélyi megyék idei fejlődési kilátásait: ebben a régióban ugyanis egymás tőszomszédságában találhatóak az ország legdinamikusabban előretörő és leglassabban növekedő közigazgatási egységei. Az Országos Előrejelző Bizottság adatai szerint a Romániában idén legjobban prosperáló négy megye közül három Erdélyben található: Kolozs, Brassó, Szeben és Argeş.
Tavalyhoz viszonyított két százalék fölötti bruttó össztermékükkel (GDP) még Bukarestet és Ilfovot is megelőzik. Míg Maros és Hargita megye 2011-ben „ráérősen” halad a fejlődés útján, Kovászna a határmenti Bihar, Szatmár, Szilágy megyékkel a legszerényebb, egy százalék alatti gazdasági fellendülésre számíthat, amit az elemzők a „problémás” jelzővel illetnek.
Nyugat „alkonya”
„A Közép-erdélyi megyéknek a határmentiekhez viszonyított gyorsabb fejlődése ellentmondásosnak tűnik annak a közgazdasági elméletnek a fényében, miszerint Nyugat-Európából a kontinens közép-keleti része felé haladva folyamatosan romlanak a gazdasági mutatók. Hogy ez mégsem így van, többek között annak köszönhető, hogy a peremmegyékben nagyobb elszívó hatás érvényesül, innen többen távoztak Nyugat-Európába dolgozni” – magyarázta lapunknak a szembetűnő eltérést Colţea Tibor közgazdász.
Másrészt a Románia nyugati megyéivel szomszédos régiók – kevés kivétellel – történetesen Magyarország legfejletlenebbjei közé tartoznak. Colţea emellett még egy történelmi okot is megjelölt: szerinte az első világháborút lezáró békeszerződés összefüggő, egymásra utalt gazdasági egységeket szabdalt szét, a továbbiakban is ellehetetlenítve, hogy ezek kölcsönösen erősítsék egymást.
„Nagyvárad például egykor a régió kereskedelmi központja volt, míg Debrecen a nyersanyagszállítója, a szerepek megbomlása után pedig a városok a mai napig nem tudtak magukra találni” – fogalmazott a közgazdász. Ezzel szemben Kolozsvár, Szeben és Marosvásárhely környéke megőrizhették viszonylagos egységüket és megmaradhattak Erdély belső részének karakteres kulturális-gazdasági központjaiként.
Az export hátszele
„A leggyorsabban fejlődő térségek egyben azok, amelyek exportra dolgoznak, így például a Kolozs és Argeş megyékben jelenlevő erős multinacionális vállalatok, mint a Nokia vagy Dacia egyértelműen javítják a statisztikát” – magyarázta Ilie Şerbănescu gazdasági elemző az Adevărulnak, rámutatva, ilyen értelemben az ország talpraállása túlságosan is függ a külföldi megrendelésektől.
A mutatókra pedig az is rányomja a bélyegét, hogy a nagyvállalatok adói nem feltétlenül a helyi-, megyei költségvetést gyarapítják, hanem a központi államkasszába vándorolnak. Az előrejelzés készítői idén a nettó átlagkereset 5,2 százalékos növekedésére számítanak. A bérek vonatkozásban már a főváros vezet, ahol az alkalmazottak 2004 lejes átlagfizetéssel hónap végén – statisztikailag – kétszer annyit vihetnek haza, mint a legszerényebben kereső háromszékiek vagy Bihar megyeiek.
Mindez jól mutatja azt is, hogy a gazdasági fejlettséget mennyire befolyásolja a vásárlóerő, illetve az ennek nyomán alakuló fogyasztás. Bár a tömöttebb pénztárcák és a nagyobb áruforgalom közvetlenül élénkítik a gazdaságot – figyelmeztetnek a szakértők –, a túlnyomórészt importra alapuló romániai fogyasztás nem minden ágazatot futtat fel egyformán, elsősorban a hazai gyártóknak nem kedvez.
Totka László

Új Magyar Szó (Bukarest)
2013. november 29.
A Jurnalul National a román és a magyar energiaárakról
A romániai és a magyarországi energiaárak közötti különbségekről írt a Jurnalul National című napilap.
Ilie Serbanescu gazdasági elemző kétrészes írást közölt a román kormányzó Szociálliberális Szövetséghez (USL) közel álló bukaresti napilapban, amelynek internetes kiadásában csütörtökön jelent meg a cikk második része.
A szerző megállapítja, hogy Magyarországon csökkennek a fogyasztói energiaárak, miközben Romániában nőnek. A két ország közötti árkülönbség 15-20 százalék, aminek az a következménye, hogy Romániába nem jönnek külföldi befektetők, akik ott vannak, távozással fenyegetőznek. A szerző szerint a sokat dicsért Nemzetközi Valutaalap (IMF) utasításai nem könnyítenek a romániai befektetők növekvő költségein, így ha a befektetők választhatnak a térség országai közül, akkor a sokat bírált Magyarországra mennek, amelynek nincs megállapodása az IMF-fel, és amely teljes erőből megpróbál ellenszegülni "a brüsszeli bürokraták laboratóriumában kitalált gazdasági képtelenségeknek" – írta Serbanescu .A szerző szerint csakis a Bukarest és Budapest által alkalmazott politikák miatt van különbség a román és magyar fogyasztói energiaárak között, mindkét országban a külföldi (nyugat-európai) tőke sajátította ki az energiaszolgáltatást.
Serbanescu szerint ezek a szolgáltatók kihasználják a monopolhelyzetet, és különösebb erőfeszítés, menedzseri képességek nélkül hajtják be a biztos profitot válságidőszakban is, ami külföldre kerül, a kormányoknak pedig nincs pénzük az energiarendszerek korszerűsítésére. Ezért a kormányok nyaka körül "szorul a hurok", de a budapesti kabinet legalább megpróbál kiutat keresni, miközben a bukaresti nem is próbálkozik – véli a szerző.
Megállapítja, a román kormány nem tartotta szem előtt az ország érdekeit, amikor elfogadta az IMF-nek azt az "ostoba" parancsát, hogy liberalizálja az energiaárakat. Ez ugyanis a szerző szerint arra irányul, hogy az Európai Unióban kullogó Románia elveszítse egyedüli előnyét, amit saját erőforrásainak olcsóbb kitermelése jelent.
Az elemző gyarmatosító politikai modellnek nevezi, hogy a romániai energiaáraknak el kell érniük azt a szintet, amelyet az Európában domináns gazdasági erőt képviselő, de gázzal nem rendelkező Németország Oroszországnak fizet a nyersanyagért. A szerző szerint az energiaárak liberalizálása behatárolja Románia fejlődési kilátásait, és végérvényesen Európa perifériájára kényszeríti Bukarestet.
Serbanescu szerint Magyarország legalább keresi a kiutat, és arra törekszik, hogy a külföldi szolgáltatók a profitot visszaforgassák, mert a közszolgáltatások célja nem a lakosság kárára való profittermelés kellene legyen, hanem annyi bevétel előteremtése, ami a szolgáltatások fenntartására, korszerűsítésére és fejlesztésére elég – olvasható a Jurnalul Nationalban.
2016. december 6.
Belerokkanna Románia a Moldovai Köztársasággal való egyesülésbe
A hazai átlagértékű ellátás folyósítása a Pruton túli nyugdíjasoknak évi 1,3 milliárd dollárral terhelné meg az államkasszát, de töménytelen pénz kellene infrastrukturális fejlesztésekre is.
Az utóbbi időben egyre hangsúlyosabban van jelen a közbeszédben Románia esetleges egyesülése a Moldvai Köztársasággal. A politikai retorika alapvetően érzelmileg közelít a témához, a projekt pénzügyi vetületéről kevés szó esik, pedig a két ország egyesítése rengeteg pénzbe kerülne, s a számlát a tehetősebb fél állná.
„Közönséges dajkamese”
„Rámenne a gatyánk is” – foglalta össze a véleményét tömören és velősen a Maszolnak Ilie Șerbănescu. „Mit kezdjünk Moldvával? Ez az egész egyesülés egy diverzió, egy közönséges dajkamese” – tette hozzá a szókimondásáról közismert gazdasági elemző.
Lévén szó egy gyengén fejlett régióról, az egyesülés nem lenne előnyös Románia számára, véli Juhász Jácint, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudomány karának adjunktusa, a német példa alapján. „A két Németország egyesülésekor Nyugat-Németország gazdasága elképesztő iramban fejlődött, a nemzetközi konjunktúra is kedvező volt, mégis hatalmas ára volt. A keleti országrészt befektetésekkel, adókedvezményekkel próbálták fejleszteni, de 25 év elteltével még mindig nem tudott felzárkózni, most is visszahúzza a nyugati tartományokat. Románia nem tudna hasonló arányú fejlesztést megvalósítani Moldvában, mivel a belső erőforrások ezt nem teszik lehetővé” – nyilatkozta a szakember, aki szerint az egyesülés témájának napirenden tartása nem több a hazafias érzelmekkel való játszadozásnál.
A gazdasági mutatók nem sok jót, pontosabban hatalmas pluszköltségeket ígérnek Románia számára a Pruton túli országgal egyesülés esetére, ez utóbbi ugyanis egyike Európa legszegényebb államainak. A Világbank adatai szerint tavaly a Moldovai Köztársaság egy főre eső bruttó hazai terméke mindössze 1843 dollár volt, ami kb. 20 százaléka a romániai értéknek (8972 dollár).
Az elmúlt két és fél évtizedben Moldva Romániánál lényegesen lassúbb iramban fejlődött, a Szovjetunió felbomlásakor ugyanis a két ország gazdasági teljesítménye közötti arány 1,5:1 volt. A Fekete-tengeri Egyetemi Alapítvány (FUMN) által az esetleges egyesülés gazdasági hatásairól készített tanulmány szerint a szovjet utódállam bekebelezése 20 év alatt 190 milliárd dollárunkba kerülne.
Csak a nyugdíjak folyósítása hatalmas pluszterhet róna az államra, mivel a Pruton túli nyugdíjasok jelenleg átlagosan havi 82 dollárt kapnak. A hazai átlagnyugdíj 244 dollár, a különbség tehát 162 dollár. 670 ezer moldvai nyugdíjassal kalkulálva, a költségvetés számára havi 108 millió dolláros, éves szinten 1,3 milliárdos plusszkiadást jelentene, hogy a nyugdíjakat ugyanarra a szintre hozza a két országrészben.
A közalkalmazottakkal, akik a Prut keleti partján kb. feleannyit keresnek, mint a nyugatin, a pluszköltség évi 690 millió dollár lenne. Csupán ez a két tétel 20 év alatt 40 milliárd dollárnyi extrakiadást jelente a központi költségvetés számára. A Ziarul Financiar gazdasági napilap becslései szerint csillagászati összeget, hozzávetőleg 200 milliárd eurót kellene költeni infrastrukturális fejlesztésre is, a közúti- és vasúti hálózat, közigazgatási intézmények, óvodák, iskolák és kórházak modernizálására. 
Az unionisták azzal érvelnek, hogy az egyesülés eredményeként nőne a hazai piac, ami vonzaná a befektetőket és plusszbevételt generálna az állam számára, részben ellensúlyozva a többletkiadásokat.
Autonomisták és szakadárok. Moldovai Köztársaság területe 33700 négyzetkilométer, vagyis Erdélynek kb. a 40 százaléka, lakossága 3,55 millió fő. Fővárosa a 660 lakosú Kisinyov (Chișinău). A hivatalos fizetőeszköz a moldáv lej. Az országnak a Dnyeszteren túli, Transznisztriaként ismert része tulajdonképpen független, oroszbarát szakadárok és reguláris orosz csapatok ellenőrzése alatt áll. A Moldva déli részén élő gagauzoknak területi autonómiájuk van. Az idei őszi elnökválasztást Igor Dodon nyerte meg, aki a Nyugattól való távolságtartás és az Oroszországhoz való közeledés híve. 
Pengő Zoltán maszol.ro
2017. május 31.
Veszélyes Kolozsvár népszerűsége
Nem biztos, hogy jót tesz Kolozsvárnak a népszerűség: szakértők szerint a lakosság gyarapodása túlterheli az infrastruktúrát, a városvezetés pedig láthatóan nem tud lépést tartani a kincses város növekedési ütemével. A következő években a magyarság aránya is csökkenhet.
Első látásra abszolút pozitívumként értékelhető, hogy a továbbtanulási lehetőségek, a jól fizető munkahelyek és az egészségügyi szolgáltatások színvonala miatt jelenleg Kolozsvár a legvonzóbb város az országban. A Krónika által megkérdezett szakértők szerint azonban a város népszerűsége számos kockázattal is jár. A Világbank által nemrég nyilvánosságra hozott, 1250 személy bevonásával elvégzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint 15 százaléka azt válaszolta, ha tehetné, a magasabb életszínvonal miatt Kolozsvárra költözne, míg Bukarestet a válaszadók 14 százaléka jelölte meg ideális lakhelyként, a képzeletbeli dobogó harmadik helyét pedig Temesvár foglalja el 12 százalékkal. A kutatást az Európai Bizottsággal együttműködve végezte el a Világbank azzal a céllal, hogy az eredmények alapján újragondolják a régiófejlesztési politikát a 2021/2027 közötti időszakra.
Felzárkóznak a vidéki nagyvárosok
Ilie Şerbănescu makrogazdasági elemző lapunk kérdésére azt mondta, a felmérés eredményét egyáltalán nem tartja meglepőnek, hiszen a preferencia azon alapul, hogy milyen lehetőségek vannak ezekben a városokban. „Azt látjuk, hogy az elmúlt pár évben két vidéki város – Kolozsvár és Temesvár – már utolérte Bukarestet, előbbi le is körözte a fővárost. A tendencia valószínűleg nem fog változni az elkövetkező időszakban sem. Nyilvánvalóan élhetőbbek, csendesebbek és sokkal szervezettebbek, mint a főváros, ahol egyre nagyobb méreteket ölt a káosz” – fogalmazott Ilie Şerbănescu. Hozzáfűzte: Bukarest már így is túlzsúfolt, de ami a legfontosabb, hogy az ingatlanfejlesztések mértéke nincs arányban a munkahelyek számának növekedésével. Mivel Bukarest nagyobb város, így a szervezetlenség hatásai sokkal látványosabbak, mint Kolozsváron vagy Temesváron. A gazdasági szakértő szerint egy 300 ezres települést sokkal könnyebb megszervezni, tisztán tartani, a fejlesztéseket is arányosabban lehet elvégezni a különböző városrészekben, és könnyebb megküzdeni a környezetszennyezéssel is. „Ha engem kérdeznek, logikusnak tűnik a sorrend” – összegezte álláspontját a Krónikának Ilie Şerbănescu.
Kolozsvár sikeresen adja el magát
Pásztor Gyöngyi, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológia karának adjunktusa viszont arra mutatott rá, bár a városnak valóban nagy a fejlődési potenciálja, ez számos kockázattal jár. Kérdésünkre elmondta, az a tény, hogy a legtöbben Kolozsvárt jelölték meg ideális lakhelyként, azt jelenti, hogy a kincses városnak nagy a migrációs potenciálja. „Azt azonban nem árt tisztázni, hogy különbség van aközött, hányan telepednének le szívesen Kolozsváron, és aközött, hogy ténylegesen hányan teszik ezt meg.
A véleménynyilvánítás nem azt jelenti, hogy Románia lakosságának egyharmada máról holnapra ide fog költözni” – hívta fel a figyelmet a szociológus. Kérdésünkre kifejtette: Kolozsvár amúgy is azt a képet közvetíti önmagáról, hogy a legélhetőbb, legkedvezőbb, a legtöbb lehetőséget nyújtó város ma Romániában. „A számok valósak, de azért figyeljünk oda arra, hogy igazából mit mutatnak. Először is ez nem jelenti azt, hogy Kolozsvár népessége egyik pillanatról a másikra megnő, ugyanakkor azt kolozsváriként is érzékeljük, hogy a városnak elég nagy befogadókészsége van. Kétségtelen, hogy többen telepednek meg, mint ahányan elköltöznek innen” – mutatott rá Pásztor Gyöngyi.
Mint részletezte, a beköltözők jelentős részét azok a diákok teszik ki, akik tanulmányaik elvégzése után a kincses városban telepednek le – ilyen szempontból a fiatal utánpótlás biztosítva van –, de ide tartoznak az új munkalehetőségek miatt beköltözők is kisebb arányban. „Ha ez a trend hosszú távon is megmarad, akkor egyrészt örvendhetünk a pozitív hatásoknak, de meg kell találnunk városként a módját annak, hogy hogyan kezeljük a negatív hatásokat” – magyarázta az egyetemi adjunktus.
A belső migráció haszna és kára A kolozsvári szociológus elmondta továbbá, a belső migráció lehetőségeket biztosít egy település számára, ugyanakkor felelősségre, tudatosságra van szükség annak a kezeléséhez, adminisztrálásához. Mint kifejtette, az alacsony munkanélküliség és a magasabb életszínvonal egyszerre vonz nagy és kis befektetőket, kreatív fiatalokat, akik munkát adnak maguknak és másoknak. „Emellett viszonylag magas az életszínvonal, hiszen az országos átlaghoz képest magasabbak a bérek, ennél többet csak a bukarestiek keresnek átlagban. Ez látszik a kulturális, gazdasági, társadalmi, és a sportéletben egyaránt. A gazdasági potenciál nagyon megnőtt, ezt a Kolozsváron élők látják is” – mondta Pásztor Gyöngyi.
A szakértő szerint azonban egyre nagyobb teher nehezedik a város infrastruktúrájára, egyre többen használnak egyre kisebb területet. „Ez leginkább az autós forgalomban, illetve a túlzsúfolt tömegközlekedésben is tetten érhető. Ezzel párhuzamoson zajlik egy szuburbanizációs folyamat, amelynek szintén nincs kialakítva az infrastruktúrája. A szomszédos Kisbácsból vagy Szászfenesről bejutni Kolozsvárra maga a kínszenvedés. Nap mint nap tapasztalható, hogy az adminisztráció mennyire nem képes lépést tartani a város növekedési ütemével. Elég ránézni egy-egy új lakónegyed infrastruktúrájára, hogy mennyire kaotikus” – jegyezte meg a BBTE tanára.
Rámutatott: az talán kevésbé érzékelhető a hétköznapi ember számára, hogy a magasabb bérek egyenes következménye a keresletnövekedés, ami egyszerre magasabb árakat is jelent. Mindenért többet fizetünk, mint az országban bárhol máshol: egy egyszerű kávéért, a boltban a ruhákért, és ami a legsúlyosabb ebből a szempontból, hogy jóval többet fizetünk az albérletekért” – magyarázta.
Az alacsonyabb jövedelműek kiszorulnak?
Kolozsvár az ingatlanpiacon is regionális központtá vált, mivel egyre többen – nem csupán a környékbeli falvakból, hanem az egész országból – a kincses városban keresnek lakásokat. Mint részletezte, ingatlanszakértő ismerősei arról számoltak be, hogy egyre nagyobb a befektetési szándékú lakásvásárlás Kolozsváron. „Egyre többen döntenek úgy, hogy a pénzüket kincses városi ingatlanba fektetik be még akkor is, ha nem is tervezik, hogy a városba költöznek. Ez olyan keresletet generál, amely rohamosan növeli az árakat. Ennek az a negatív következménye, hogy azok a kolozsváriak, akik az áremelkedéssel nem tudnak lépést tartani, kiszorulnak a városból” – részletezte Pásztor Gyöngyi.
Mint mondta, világszerte van rá példa – Európában például Londonban –, hogy attól kezdve, hogy egy város gazdasági központtá válik, a helyi lakosok közül egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy saját városukban lakást vásároljanak. „Kicsiben, de ez látszik Kolozsváron is. Ebben annak a kockázatát látom, hogy Kolozsvár erősen diszkriminatív várossá válik, amely kiszorítja a lakbér növekedésének ütemével lépést tartani nem tudó embereket az olyan kertvárosokba, mint Kisbács vagy Szászfenes” – jegyezte meg a szociológus.
Csökkenhet a magyarság aránya
Hozzáfűzte: bár erre vonatkozó statisztikai kimutatás még nem készült, etnikai vonzata is van a lakosságnövekedésnek, és nyilvánvaló, hogy ebben a „versenyben” a magyarok veszítenek elsősorban. Pásztor szerint a kolozsvári magyarok vagy a tanulmányaikat itt végző magyar diákok – az informatikusokat leszámítva – rendszerint nem a nagyon pénzes szakmákban dolgoznak. A legtöbben humán értelmiségiek, akik egyre nehezebben tudnak megkapaszkodni Kolozsváron. Ennek a szuburbanizációs folyamatnak az egyik legnagyobb kockázata, hogy az elköltözések következtében jóval kevesebb magyar marad a kincses városban, mint korábban. „Ha etnopolitikában gondolkodnánk, akkor azt a kérdést kellene feltenni: hogyan tudnánk támogatni a fiatal magyar értelmiségieket, hogy otthonra találjanak Kolozsváron, ebben a vadkapitalista viszonyrendszerben, amely ma az ingatlanpiacot jellemzi” – fogalmazott a BBTE szociológia karának adjunktusa. Kérdésünkre, hogy erre vonatkozóan milyen megoldásokat javasol, Pásztor Gyöngyi az Iskola Alapítvány tanári lakásait említette pozitív példaként. Ezekre a lakásokra egyébként azok pályázhatnak, akik főállásban kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven tanítanak, 45 évnél fiatalabbak, és nincsen saját lakásuk.
„Magánemberként az a véleményem, hogy nem csupán az egyetemen dolgozók számára, hanem sokkal szélesebb körben is lehetne hasonló támogatást nyújtani értelmiségieknek, akiknek a tevékenysége a közösség szempontjából fontos: orvosoknak, tanítóknak, tanároknak, újságíróknak” – tette hozzá Pásztor Gyöngyi. Brassó a legtisztább romániai város.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)