Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Șerban, George
4 tétel
1994. december 20.
George Serban, a Temesvár Társaság elnöke belépett a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártba, egyúttal lemondott elnöki tisztségéből. Az alapszabályzat szerint ugyanis az elnök nem lehet politikai párt tagja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./
2001. május 29.
"Máj. 28-án ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT). Az összejövetel napirendjén szerepelt, egyebek mellett, a nemzetbiztonsági törvény, valamint a Tanács működéséről szóló jogszabályt módosító tervezet. Claudiu Lucaci kormányszóvivő kijelentette, hogy a Tanács a jövőben parlamenti felügyelet alá kerül. Máj. 28-án azonban Nastase kormányfő cáfolta ezt. A miniszterelnök szerint a parlament csupán abban az értelemben ellenőrzi a Védelmi Tanácsot, hogy a két ház vitatja meg és fogadja el a CSAT működését szabályozó törvényt. A CSAT ülésén döntenek arról, létrejön-e a sokat vitatott, "titkosszolgálatok feletti", azokat egybegyűjtő és irányító szerv. A tegnapi ülés napirendjén szerepelt a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) a Timofte-KGB ügyben készült jelentése. Mint emlékezetes, a SRI-t felügyelő parlamenti bizottság volt demokrata párti elnöke, George Serban azzal vádolta Radu Timoftét, a SRI jelenlegi igazgatóját, hogy 1989 előtt együttműködött az orosz titkosszolgálattal. A SRI által folytatott belső vizsgálat utólag megállapította, hogy a Serban által bemutatott kompromittáló irat a hírszerző szolgálaton belülről származik. A vizsgálat eredményei alapján a SRI vezetése a CSAT-nak hat magas rangú tiszt felmentését javasolta. /Sz. L.: Miniszterelnöki cáfolat. Mégsem kerül parlamenti felügyelet alá a CSAT. = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./ A Legfelsőbb Védelmi Tanács gyakrabban ülésezik. Nemrég hangzott el a SRI igazgatójának kijelentése: a román titkosszolgálatokon belül vannak olyan magas rangú tisztek, akik ellenzik az ország NATO-csatlakozását. A Legfelsőbb Védelmi Tanács máj. 28-i ülésének két napirendi pontja: a testület szervezeti felépítésére és működésére vonatkozó törvény, valamint a nemzetbiztonsági törvény tervezetének megvitatása. Románia a NATO- és az EU-külügyminiszterek Budapesten máj. 29-én kezdődő találkozóján azért is érdekelt, mert a két szervezet védelempolitikai csúcsszervének első hivatalos miniszteri tanácskozásán a fő téma a Balkán lesz. /Ágoston Hugó: Felkészülési lendületben. = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./"
2010. május 20.
Húsz éves késéssel elfogadták a lusztrációs törvényt
Húsz évvel a rendszerváltást követően, négy évvel a jogszabály szenátusi elfogadása után szerdán nagy többséggel – 203 igen, 40 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett – megszavazta a képviselőház is az átvilágítási törvényt, amelynek fő célja az, hogy megtisztítsa a politikai és a közéletet a kommunista rendszer működtetőitől és kiszolgálóitól.
A jogszabály értelmében öt évre kizárhatók a közhivatalok gyakorlásából mindazok, akik 1945 március 6. és 1989 december 22. között részesei voltak a kommunista rezsim hatalmi struktúráinak és elnyomó gépezetének.
A jogszabály felsorolja, mely tisztségek betöltői tartoznak ebbe a kategóriába. Így a törvény hatálya alá esnek mindazok, akik vezetői tisztséget töltöttek be a Román Munkáspártban, a Román Kommunista Pártban (RKP), a Munkásifjak Szövetségében és a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ), illetve azok, akik ezen szervezetek fizetett aktivistái voltak akár országos, akár regionális szinten. Szintén vonatkozik az egykori államtanácsi, minisztertanácsi tagokra, valamint a volt államtitkárokra és néptanácsi vezetőkre is, de nem feledkezik meg a kommunista diákszervezeti elnökökről és alelnökökről sem. A pártakadémia egykori vezetői sem tölthetnek be köztisztséget a jogszabály értelmében, mint ahogy azon személyek sem, akik bizonyíthatóan tagjai voltak a Szekuritáténak, vagy együttműködtek a kommunista titkosrendőrséggel. A legfelsőbb bíróság, a milícia egykori vezetőire, valamint Románia külképviseleteinek korábbi irányítóira is vonatkozik a törvény.
A jogszabály második cikkelye értelmében az érintett személyek öt évig nem tölthetnek be sem államfői, sem képviselői, sem kormány-, sem polgármesteri vagy alpolgármesteri, sem önkormányzati képviselői, sem bíró vagy ügyészi, sem egyéb állami tisztséget.
Mindazok, akik valamilyen, a jogszabályban felsorolt tisztséget szeretnének betölteni, be kell nyújtaniuk egy nyilatkozatot is, amelyben saját felelősségre ki kell jelenteniük, hogy nem esnek a lusztrációs törvény hatálya alá. A jelentkezőkről a Szekuritáté Archívumát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) 90 napon belül igazolást állít ki. Ezt a Központi Választási Hatóság illetékese veti össze a jelölt nyilatkozatával, és amennyiben a kettő között eltérést talál, feljelentést kell tennie az illetékes igazságszolgáltatási szerveknél.
A jogszabály a jelenleg a benne megjelölt tisztségeket betöltő személyekre is vonatkozik, nekik a hatályba lépést követő harminc napon belül kell nyilatkozatot tenniük arról, betöltöttek-e valamilyen, a törvény által kizáró jellegűnek minősített tisztséget a kommunista rendszerben. A képviselőház – amely döntéshozó kamaraként tárgyalta a törvényt – ugyanakkor szelídített az eredeti változaton, a szenátusban elfogadott verzió szerint ugyanis az érintetteket tíz évre tiltották volna el a közügyektől.
A lusztrációs törvényt az 1990 elején elfogadott Temesvári kiáltvány alapján terjesztették be, a kiáltvány nyolcadik pontja ugyanis kimondja, hogy a kommunista hatalomban és elnyomó szerveiben szerepet vállaló személyek tíz évig ne tölthessenek be köztisztségeket. A jogszabály elfogadását Constantin Ticu Dumitrescu és George Şerban kezdeményezte a parlamentben 1994-ben, majd 1997-ben. A Nemzeti Liberális Párt javaslatára a szenátus 2006-ban elfogadta a jogszabályt, amely aztán négy évre elakadt a képviselőházban.
A jogszabálynak bírálói is akadtak. Adrian Solomon szociáldemokrata képviselő szerint a törvényt úgy alakították át, hogy az ne érintse Traian Băsescu államfőt. Álláspontja szerint azért fektették négy évig a szenátusban, hogy megóvják az elnököt, ráadásul egy képviselőházi módosítás értelmében a választott tisztségben lévő személyeket csak mandátumuk lejárta után lehet felelősségre vonni. A jogszabály beterjesztője, Eugen Nicolăescu liberális szenátor szerint az még ebben a formában is fontos, és nem tekinthető elkésettnek, mivel egy elvet képvisel. Emlékeztetett: 1991-ben Csehszlovákia, majd később Magyarország és Lengyelország is keresztülment ezen a folyamaton, és felidézte Václav Havel korábbi cseh elnök szavait, aki szerint évtizedekre van szükség, hogy az emberek elméjéből eltűnjön a kommunizmus.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2010. június 8.
Alkotmányellenesnek nyilvánították az átvilágítási törvényt
Alkotmányellenesnek nyilvánította hétfői döntésében az átvilágítási törvényt az Alkotmánybíróság. A testület azokat a kifogásokat vizsgálta meg, amelyeket 29 szenátor és 58 képviselő emelt a jogszabály egyes paragrafusai kapcsán.
„A testület megállapította, hogy a jogszabály alkotmányellenes” – áll a bíróság hétfő délutáni közleményében. A dokumentum szerint a bírósághoz benyújtott kifogások azzal kapcsolatosan fogalmazódtak meg, hogy a törvény alkalmazásával öt évre kizárhatók a közhivatalok gyakorlásából mindazok, akik 1945 március 6. és 1989 december 22. között részesei voltak a kommunista rezsim hatalmi struktúráinak és elnyomó gépezetének.
Május 19-én, húsz évvel a rendszerváltást követően és négy évvel a jogszabály szenátusi elfogadása után szerdán nagy többséggel – 203 igen, 40 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett – megszavazta a képviselőház is az átvilágítási törvényt, amelynek fő célja az, hogy megtisztítsa a politikai és a közéletet a kommunista rendszer működtetőitől és kiszolgálóitól.
A lusztrációs törvényt az 1990 elején elfogadott Temesvári kiáltvány alapján terjesztették be, a kiáltvány nyolcadik pontja ugyanis kimondja, hogy a kommunista hatalomban és elnyomó szerveiben szerepet vállaló személyek tíz évig ne tölthessenek be köztisztségeket. A jogszabály elfogadását Constantin Ticu Dumitrescu és George Şerban kezdeményezte a parlamentben 1994-ben, majd 1997-ben. A Nemzeti Liberális Párt javaslatára a szenátus 2006-ban elfogadta a jogszabályt, amely aztán négy évre elakadt a képviselőházban.