Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Selye János
109 tétel
2012. január 16.
K Ö Z L E M É N Y
Az erdélyi magyar felsőoktatás állami finanszírozása, Székelyföld területi autonómiája és általában véve a romániai magyar őshonos kisebbség szabadságának és egyenjogúságának biztosítása érdekében szólalt fel George Elmer Pataki, New York állam volt kormányzója 2012. január 15-én, Nagyváradon. Lánya, Allison Pataki kíséretében Romániába látogató republikánus politikust Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke fogadta.
Az amerikai vendégek első útja a Nagyvárad-Olaszi Református Templomba vezetett, ahol a keresztények egységéért meghirdetett ökumenikus imahét keretében Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, a gyülekezet lelkipásztora hirdetett igét. Prédikációjában a hatalomra és dicsőségre törekvő embert állította szembe Krisztus példájával, aki nem azért jött el közénk, hogy uralkodjon, hanem azért, hogy szolgáljon bennünket. „Az emberek inkább trónra változtatnák a keresztet, dicsőségre a szolgálatot. De Jézus hatalma nem a diadalívek, nem a trónok és nem a háborúk által megszerzett győzelmek világa. Aki ezért jön Jézushoz, annak csalódnia kell. Ő nem meghódoltatni, nem térdre kényszeríteni, hanem felemelni akar bennünket.” – mondotta az igehirdető. A 1989-es rendszerváltás szellemiségét felidézve a volt temesvári lelkipásztor hozzáfűzte, hogy mindazok, akik a Ceaușescu-diktatúra bukásának napjaiban nemzeti vagy felekezeti hovatartozástól függetlenül összefogtak, Istennek engedelmeskedtek és nem a diktatúrának; az isteni szeretet jézusi útját követték és nem a népek közötti gyűlöletét.
George Pataki istentisztelet utáni felszólalásában magyarul köszöntötte a gyülekezet tagjait, majd angol nyelvre átváltva elmondta: megtiszteltetés számára, hogy Tőkés László vendége lehet, akit Amerikában is nagyra becsülnek a romániai rendszerváltásban játszott szerepéért, illetve az emberi és kisebbségi jogok védelmében vívott fáradhatatlan küzdelméért. A magyar származását büszkén vállaló amerikai politikus visszaemlékezett arra, hogy 1973-ban, amikor feleségül vette Allison lányának anyját, hazautazott Magyarországra, hogy megtekintse az egykori szülői otthont. Az egyhetesre tervezett látogatásból végül csak egy nap lett, mert látván a magyar nép elnyomását, megfogadta, hogy csak akkor tér vissza ősei szülőföldjére, ha az ismét szabad föld lesz. „Hála Tőkés Lászlónak és a hozzá hasonló bátor embereknek, az a hatalom megdőlt és most újra szabadságban élhetünk” – fogalmazott az egykori kormányzó. Hozzáfűzte, hogy a magyar nép igazi szabadsága csak akkor teljesedik ki, ha a kisebbségi sorsba került nemzettársak számára is biztosítják az őket megillető jogokat, mint például az anyanyelv használatához vagy az oktatáshoz való jogot. Azzal az ígérettel zárta beszédét, hogy időről időre el fog jönni Nagyváradra, illetve Erdélybe egészen addig, ameddig az igazi szabadság el nem jön számunkra is.
George Pataki ezt követően a magyar és román történelmi egyházak helyi vezetőivel találkozott a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ gyülekezeti termében. Igei köszöntőt mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, majd Radu Țîrle, a Bihar Megyei Tanács elnöke a megyei önkormányzat nevében is köszöntötte az illusztris vendéget.
Délben a volt kormányzó az erdélyi magyar akadémiai szféra képviselőivel tanácskozott az önálló magyar felsőoktatás lehetőségeiről. A zárt ülésen részt vett többek között Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora, János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem oktatója, Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének nemrég leköszönt elnöke, Kötő József RMDSZ-es képviselő, oktatáspolitikus, valamint Kincses Előd ügyvéd is, aki a MOGYE magyar karának jogi képviseletét látja el.
A romániai magyar felsőoktatás helyzete volt a fő témája annak a sajtótájékoztatónak is, amit Tőkés László és George Pataki közösen tartott az egyházi központ múzeumtermében. Az Európai Parlament alelnöke bevezetésképpen felidézte a volt kormányzó 2006-os látogatását, amelynek alkalmával két fontos váradi oktatási intézményt keresett fel: a Partiumi Keresztény Egyetemet és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot. Többek között a republikánus politikus akkori vizitjének köszönhető az, hogy a református iskola sportpályájának elhúzódó ügye rendeződött, emlékezett vissza Tőkés László. A magyarok jogai melletti kiállás egy másik példája a felvidéki Selye János Egyetemen tartott előadás, melynek keretében George Pataki a demokráciaellenes szlovák nyelvtörvény ellen is felemelte szavát. Az erdélyi EP-képviselő köszönetet mondott a volt kormányzónak az eddigi segítségért, ugyanakkor támogatását kérte a magyar nyelvű felsőoktatás és az autonómia ügyében is. Viszonzásképpen felajánlotta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács segítségét az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar származású személyek összekapcsolását szolgáló, Reconnect Hungary elnevezésű programban.
Tőkés László kifejtette, hogy a délben megtartott tanácskozás keretében az akadémiai szféra jeles képviselőivel egy problématérképet vázoltak fel az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetére vonatkozóan. Ennek két kiemelkedő pontja a Marosvásárhelyi Orvosi Gyógyszerészeti Egyetem és a Sapientia Egyetem ügye. Előbbi esetében a hatályos törvények tiszteletben tartását, míg utóbbiéban az akkreditáció halogatásának beszüntetését követelik a kormánytól.
George Pataki a sajtótájékoztatón elmondta, hogy két okból jött el Nagyváradra: egyrészt azért, hogy köszönetet mondjon Tőkés Lászlónak, a totalitarizmus elleni küzdelem szimbólumának az igazságtalanság ellen vívott bátor küzdelméért, másrészt pedig azért, hogy felmérje az emberi és kisebbségi jogok betartását Romániában, és tágabb értelemben, a kelet-európai régióban. „Nagyon jó látni, hogy eddigi munkánk nem volt hiábavaló és sikerült visszaszerezni a Lorántffy Gimnázium sportpályáját. Bőven van még mit tenni az anyanyelvhasználati jogok és más kisebbségi jogok érvényesítésének területén” – mondotta New York állam volt kormányzója. Úgy véli, hogy a román államnak támogatnia kellene a kisebbségi felsőoktatást, hiszen a magyar anyanyelvű diákoknak nincs elég lehetőségük megszerezni a felsőfokú képesítéseket, hangzott el a sajtótájékoztatón. Tőkés László mindehhez hozzáfűzte: „adófizető polgárai vagyunk Romániának, jogunk van ahhoz, hogy költségvetési forrásokból támogassák egyetemeinket”
Román újságírók Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó kérdése kapcsán George Pataki kifejtette: „Székelyföld egyedi. Egyedi kultúrával, értékekkel, sajátos nyelvezettel, történelemmel rendelkező régió, ezért remélem, hogy a román kormány ezt észre és figyelembe veszi. Aki ismeri New York állam térképét az pontosan tudja, hogy azon belül számos autonóm régió működik, saját kultúrákkal, etnikumokkal és mindez az állam törvényeivel harmóniában áll” – fogalmazott George Pataki.
Tőkés László végezetül elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, amiképpen az Erdélyi Magyar Néppárt is egy európai normáknak megfelelő önrendelkezési rendszerben gondolkodik, melynek nemcsak Székelyföld, hanem a Partium is része lenne.
A látogatás zárásaképpen Tőkés László otthonában fogadta amerikai vendégét egy rövid négyszemközti beszélgetésre.
2012. január 15., Nagyvárad
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája
2012. február 11.
Diákmigráció várható Magyarországról Erdélybe
A magyar kormány a diplomástúlképzésre és a piaci keresletre hivatkozva, drasztikusan lefaragta az államilag támogatott helyek számát és a felsőoktatási intézményeknek adott normatívákat, emiatt egyre több magyarországi diák dönt úgy, hogy külföldön folytatja tanulmányait. Az erdélyi egyetemek vonzó előnye lehet, hogy míg Magyarországon (szaktól függően) mintegy 700–3500 euró közötti tandíjat kell fizetni egy félévre, addig egy magyar tannyelvű erdélyi felsőoktatási intézményben egy tanév 600–1000 euróba kerül.
Ugyanakkor a jelentkezőket nem a magyarországi pontrendszer alapján, hanem a középiskolai és az érettségi eredményeik szerint rangsorolják, tudta meg a Krónika Magyari Tivadartól, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának rektorhelyettesétől. Az, hogy az osztályzat milyen súllyal számít, szakonként változik, ezért érdemes az érdeklődőnek az illető kar információi között tájékozódni.
Megosztó megszorítások
Négy kivételével valamennyi képzési területen csökken idéntől az állami ösztöndíjasok száma Magyarországon. A szeptemberben induló tanévben a korábbi 43471-ről 29162-re csökken a finanszírozott helyek száma az alapképzésben, az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420 lesz az idei 2840-hez képest. A felsőfokú szakképzésben 3500-zan számíthatnak támogatásra, további 15550 diák részösztöndíjat kaphat.
A megváltozott körülmények miatt a jelentkezési határidőt kilenc nappal meghosszabbította a tárca, így a diákok február 24-éig dönthetnek arról, hogy melyik intézménybe adják be a felvételi kérelmeiket elektronikusan, illetve a hagyományos postai úton.
A felsőoktatás átszervezése mélyen megosztotta a magyarországi társadalmat, míg a kormány különböző gazdasági érvekkel igyekszik alátámasztani a döntését, addig mások minőségromlást, egyes főiskolák csődjét és a szakképzetlen állástalanok számának növekedését vizionálják. Tény, hogy az egyetemeknek új forrásteremtő és átcsoportosító stratégiát kell kidolgozniuk, kénytelenek lesznek piaci forrásokra támaszkodni.
A keretszámok ismeretében a felsőoktatási intézmények árversenybe kezdtek, sok helyen leszállították a képzések árát, hiszen az állami férőhelyek hiányában úgy tudnak működni, ha minél több fizető hallgatójuk lesz.
Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) oktatási rektorhelyettese korábban az MTI-nek úgy fogalmazott: szakmailag nem támasztható alá az államilag támogatott felsőoktatási helyek keretszámának megállapítása, az sem a diákok érdekeit, sem a piaci igényeket nem szolgálja. A DE jogi kara a 2012-es tanévre egyetlen támogatott helyet sem kapott, annak ellenére, hogy jogászaik iránt jelentős a fizetőképes kereslet. Eddig 40 és 70 közötti létszámmal indult a támogatott jogászképzés évente Debrecenben, s kétszer ennyien kezdték meg tanulmányaikat a költségtérítéses jogászképzésben.
Hasonló a helyzet az igazgatásszervező szakon: tavaly 138 helyük volt, az idén egy sem lesz, miközben gazdaságtudományi területen – a közgazdasági karon, illetve az agrárcentrum gazdálkodástudományi karán – a korábbi 200 helyett összesen 10 helyet kaptak a közgazdász-alapképzésre. A professzor úgy véli, ha ez a rendszer 2-3 évig érvényben marad, akkor súlyos károkat okoz, s oktatói munkahelyek megszűnését is eredményezheti.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) oktatási rektorhelyettese Borsodi Csaba a keretszámok ismertetését követően az MTI-nek úgy fogalmazott: a költségvetés elkészítésekor fogjuk látni, hol mutatkozik hiány, s ennek tükrében milyen intézkedésekre, átcsoportosításokra lesz szükség. Az előző években felvett létszámok jóval nagyobbak voltak, és a tanulmányaikat korábban megkezdett hallgatókat továbbra is oktatni kell. Az ELTE-n 3410 államilag támogatott hely van, részösztöndíjasokkal együtt a természettudományi és az informatikai kar összességében több hallgatót tud felvenni, mint korábban.
Egyes magyarországi intézmények abban bíznak, hogy külföldről sikerül majd kellő számú hallgatót toborozni, ám egyelőre úgy tűnik, sokkal nagyobb lesz azoknak a száma, aki más országban keresnek majd olcsóbb megoldást. Alternatívát jelenthetnek az osztrák, az ír és a skóciai egyetemek, ahol ingyenes a felsőoktatás, de Szlovákia és Románia is készül a magyarországi diákok fogadására. Egyik opció a Selye János Egyetem pedagógusképző, gazdaságtudományi és teológusképző szaka lehet, a magyarországi diákok ugyanis a Duna magyar oldalán levő Komáromból könnyedén átsétálhatnak a hídon Szlovákiába.
Olcsóbb lehet Kolozsváron tanulni
Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának rektorhelyettese elmondta, a kolozsvári egyetemen a hétezer helyi diák mellett jelenleg közel 200 magyar állampolgár tanul, számuk évről évre gyarapszik. A kolozsvári egyetem magyar részlegének önállósága folyamatosan növekszik, ma már hetvenkét alapszakon és huszonnyolc mesterszakon lehet magyar nyelven tanulni. Beiratkozáskor a magyarországi érettségi bizonyítványt elfogadják, a jelentkező tanulmányi eredményeit pedig átszámítják a romániai rendszer osztályzataira.
Noha a felvételi szabályai egységesek, a külföldiek államilag finanszírozott szakokra nem jelentkezhetnek. A tandíj euróban számolva azonban jóval alacsonyabb, ugyanakkor a járulékos költségek is kevesebbek, egy két-három szobás albérletért – többen társulva – 60-70 eurót kell fizetni havonta Kolozsváron. A divatszakok ugyanazok, mint Magyarországon, egy helyre átlagosan 2-3 jelentkező versenyez, fogalmazott Magyari aki arra számít, hogy a BBTE-re idén Magyarországról – elsősorban a határ menti településekről – több diák jelentkezik, mint korábban.
Várakozó állásponton a Sapientia
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezetőségét egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés. Dávid László rektor a Krónikának elmondta, bár minden évben jönnek anyaországi diákok a Sapientiára, arányuk nem számottevő. „Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy elgondolkozzunk az új helyzeten” – vélekedett a rektor, aki szerint az egyetem számára jelen pillanatban a legégetőbb kérdés a parlament asztalán fekvő akkreditációs dosszié ügye. „Mi inkább a közös mesterképzésekben gondolkodnánk, hogy a diák két oklevelet szerezzen” – fejtette ki lapunknak Dávid László.
Példaként azokat a meghonosodni látszó kapcsolatokat hozta fel, amelyek egyre több anyaországi és nyugat-európai egyetem között jöttek létre. Szerinte a magyar kormány részéről az lenne az igazi támogatás, ha nemcsak a fiatalok kirándultatását finanszírozná, hanem a mesterképzést is. „Más, amikor egy diák eljut az anyaországból kiszakított területre, és ott van egy hétig, különböző homályos emlékekkel maradva, és megint más, ha az a fiatal egy félévet vagy akár egy évet tölthet egy mesterképzőn, és életre szóló élménynyel tér haza” – támasztotta alá álláspontját Dávid László.
PKE: várják a magyar diákokat
Jelenleg csak néhány magyarországi hallgatója van a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE), de a felsőoktatási intézmény vezetősége számít rá, hogy az ősszel kezdődő új tanévben többen jelentkeznek majd – mondta el megkeresésünkre Horváth Gizella rektorhelyettes. Úgy véli, a magyarországi jogszabályok változásai biztosan több leendő hallgatót késztetnek majd arra, hogy erdélyi egyetemeken szerezzenek diplomát. A rektorhelyettes tudomása szerint legrosszabbul a közgazdaságtan szakokat érintette a költségtérítéses helyek csökkentése – országszerte nem több mint 250 helyet hirdetnek majd meg ezeken a fakultásokon. A PKE-n ugyanakkor két közgazdaságtan profilú szak is működik, a menedzsment és a turisztika, ősztől pedig egy új szak, a bank és pénzügy is indul ezen a karon. Horváth Gizella tudomása szerint a határon inneni magyar egyetemek, így a PKE által kapott magyarországi normatív támogatásra nem lesz befolyással a törvénykezésbeli változás.
Marad, aki támogatást kap
Aki Magyarországon szerez diplomát, az ne menjen külföldre dolgozni, s ha mégis elhagyná az országot, fizesse vissza, amit az állam a képzésére költött – így foglalhatók össze azok a szempontok, amelyek alapján az idei évtől módosulnak a magyarországi egyetemi és főiskolai tanulmányok szabályai, és amelyeket Hoffmann Rózsa magyar oktatási államtitkár ismertetett néhány napja. Az új szabályok értelmében a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk azoknak a diákoknak, akik államilag finanszírozott képzésre nyertek felvételt egy felsőoktatási intézménybe, és aláírják a kötelező szerződést.
Aki a szerződést megszegi, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi állami finanszírozást – közölte Hoffmann Rózsa. Az úgynevezett hallgatói szerződések egyes források szerint már idén szeptembertől kötelezőek lehetnek. Hoffmann Rózsa leszögezte: a szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszeresét – hat, tíz vagy tizenkét évet (a tanulmányok idejétől függően) – Magyarországon „dolgozzák le” a végzés utáni 20 éven belül. A cél, hogy minél több képzett értelmiségi maradjon Magyarországon.
Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Túrós-Bense Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 15.
Nemzeti jelentőségű intézmények
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma
2012. február 27.
Egyre népszerűbbek a határon túli magyar egyetemek –
A felsőoktatási keretszámok átrendeződésével, az államilag finanszírozott helyek csökkenésével mind népszerűbbé válnak a határon túli magyar, vagy magyar nyelven is oktató egyetemek.
Erdélyben különösen a marosvásárhelyi és a kolozsvári egyetem a népszerű, a színművészet, a közgazdaságtan és a biológia a slágerszakok.
Magyari Tivadar rektorhelyettes a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán közel hétezer diák tanul magyar nyelven teljes képzésben, 72 szakon és 28 mesterszakon. A tanulók közül körülbelül kétszáz a külföldi, nagy részük magyarországi. Mivel az oktatás teljes egészében magyar nyelven történik, egy magyar állampolgárnak nem nehéz beilleszkednie, tette hozzá Magyari Tivadar. Mostanáig csak költségtérítéses helyre iratkozhattak be a külföldi diákok, de az egyetem tervei szerint az ingyenes, az állam által finanszírozott helyeket is megnyitják a külföldi diákok előtt.
A felvidéki egyetemek közül a révkomáromi Selye János Egyetem a legvonzóbb célpont, ahol szlovák nyelvismeret nélkül tanulhatnak a diákok. Szlovákiában az egyetemek nappali tagozatán nincs tandíj, a hazaiak mellett a külföldi hallgatóknak sem kell a képzésért fizetni. Levelező tagozaton azonban van tandíj, de nem egységes, mértékét a felsőoktatási intézmény maga határozza meg.
Csiba Péter oktatási rektorhelyettes elmondta, a Selye János Egyetemen három kar van. A gazdaságtudományi karra vállalati, gazdaságtan-ismereti és menedzsment szakon alap- és mesterképzésre iratkozhatnak be a tanulók. Van továbbá alkalmazott informatikaképzés, valamint teológia kar, melyen a református teológia mellett diakónia-missziológia-szociális munka szakot lehet elvégezni. A tanárképző karon tanári, óvópedagógiai és tanítói szakon kívül jelenleg szociológia szak is van, a tanári szakon belül pedig több szakpárosítás tanulható.
A Selye János Egyetemre több mint 2200 diák jár, ebből jelenleg mintegy ötven a magyar. A tandíjmentesség és a magyar nyelvű oktatás mellett előnyt jelent, hogy Révkomárom közel van a határhoz, a kollégiumi szállás havi 40-50 euró körüli összegből kijön, és az intézmény minden hallgató számára nemzetközi diákigazolványt biztosít.
Komzsik Attila, a nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanumányok Karának dékánja hangsúlyozta Nyitra ideális hely a diákok számára:, olcsó, közel van a határhoz, de a szlovák nyelv ismeretének hiánya korlátozza a tanulók lehetőségeit, ezért is sokkal kevesebb a magyarországi hallgató, mint Révkomáromban. Szlovák nyelvtudás nélkül finnugor tanulmányokat, hungarológiát lehet tanulni, a tanítóképzésnél a szlovák nyelv és irodalom tárgyakon kívül mindent, a tanár szakos képzésnél pedig a matematika és biológia szakokat 85-90 százalékban lehet magyarul hallgatni.
hirado.hu/Kossuth Rádió
Erdély.ma
2012. február 29.
Az erdélyi Sapientia Egyetem története – Kronológia
Elfogadta a képviselőház a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. Így a Sapientia teljes jogú felsőoktatási intézmény lett, amely államvizsgát szervezhet diákjainak, mesterképzést indíthat, ugyanakkor román állami támogatásra is jogosult. Az EMTE Erdély magyar nyelvű magánegyeteme a magyar állam támogatásából tartja fenn magát. Három oktatási helyszínén, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron négy kara működik, amelyek keretében 27 alapképzési szakon tanulhatnak magyar nyelven a hallgatók. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a Sapientia egyetem történetének főbb állomásairól:
2000. január 13. – Az erdélyi magyar történelmi egyházak döntöttek a Sapientia Alapítvány létrehozásáról, amelynek célja a Romániai Alapítványi Magánegyetem szervezése és kiépítése volt. A magyar országgyűlés a 2000. évre szóló költségvetésben 2 milliárd forint támogatást hagyott jóvá az erdélyi egyházi hátterű magánegyetem felállításához.
2000. március 16. – Kolozsvári székhellyel hivatalosan is bejegyezték a Sapientia Alapítványt, amelynek vezető testülete a kilenctagú Kuratórium, a kuratórium elnöke Dr. Tonk Sándor lett.
2000. április – Az alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) között együttműködési megállapodás született az Erdélyi Magyar Magánegyetem finanszírozásáról.
2000. október 7. – A SA kuratóriuma elfogadta, hogy az indítandó egyetemen az oktatás négy helyszínen (Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad) folyik, s egyben döntöttek az alapítvány csíkszeredai és marosvásárhelyi fiókjainak létrehozásáról.
2000. december 6. – Kolozsváron létrehozták a Kutatási Programok Intézetét (KPI), amely az Alapítvány fiókszervezeteként működött.
2001. február – Döntöttek egy Marosvásárhely határában található telek megvásárlásáról a felépítendő egyetemi campus céljaira, majd márciusban megvásárolták a volt csíkszeredai Hargita Szálló épületét is. 2001. február – Létrejött a Sapientia Hungariae Alapítvány (SHA) az egyetemhez kapcsolódó magyarországi tevékenységek összehangolására.
2001. április l. – Arról döntöttek, hogy az Alapítvány elnöke egyben az Egyetem megbízott rektora is. 2001. május – A bukaresti Akkreditációs Bizottság megadta az ideiglenes működési engedélyt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem első szakjainak.
2001. június 6. – Az alapítvány kuratóriumának határozata szerint a létrehozandó egyetem megnevezése Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (románul: Universitatea Sapientia) lesz. A Szenátus első ülésén elfogadta a Sapientia EMTE Chartáját, Felvételi Szabályzatát, valamint Ösztöndíjszabályzatát, s megkezdték a felvételik előkészítését.
2001. október – A hónap első napjaiban Románia négy városában: Kolozsvárott, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredán nyitotta meg kapuit az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amelynek központja és rektori hivatala Kolozsvárott, a fenntartó Sapientia Alapítvány székhelyén működik. Az első tanévben Nagyváradon 800, Marosvásárhelyen 165, Csíkszeredán 209 diák kezdte meg felsőfokú tanulmányait.
2001. október 8. – Elindult az oktatás Csíkszeredában az agrár- és élelmiszeripari gazdaság, könyvelés és gazdálkodási informatika, szociológia, román nyelv és irodalom, valamint az angol nyelv és irodalom szakokon. Marosvásárhelyen pedig az informatika, mechatronika, automatika és alkalmazott informatika, számítástechnika és pedagógia szakokon.
2002. január 24. – A magyar Oktatási Minisztérium hozzáférési lehetőséget biztosított a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára az Elektronikus Információs Szolgáltatáshoz (EISZ), amelynek használata, a mintegy 1500 tudományos szakmai folyóirat, a kutatói adatbázis jelentősen segíthetik az intézményben folyó tudományos és kutatói munkát.
2002. május 23. – A román kormány határozatában engedélyezte újabb kilenc szak működését.
2002. október 10. – Bevezették a normatív finanszírozási rendszert a Sapientia EMTE működési költségeinek fedezésére.
2002. december 6. – Tonk Sándor lett a Sapientia Alapítvány új kuratóriumának elnöke.
2003. január 17-18. – Megállapodtak a Sapientia és a Debreceni Egyetem, majd áprilisban a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) közötti együttműködésről.
2003. szeptember 4. – Kató Bélát nevezték ki a Kuratórium új elnökének, majd a kuratórium kinevezte Szilágyi Pált a Sapientia EMTE rektori tisztségébe. (Augusztus 14-én elhunyt Tonk Sándor professzor, a Sapientia Alapítvány elnöke, a Sapientia EMTE első rektora.)
2004. június 11. Együttműködési megállapodást írtak alá a Pécsi Tudományegyetemmel.
2004. szeptember 20. – Csíkszeredában két különálló kar – a Gazdaság- és Humántudományok Kar, valamint a Műszaki és Társadalomtudományi Kar – jött létre.
2004. október – Együttműködési megállapodást kötöttek a Brassói Transilvania Egyetemmel.
2004. október 21. – A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium e-Magyarország pontot hozott létre a marosvásárhelyi campus diákklubjában.
2004. november 7. – Marosvásárhelyen átadták a kar új épületét.
2005. július 1. – A Sapientia EMTE első végzősei sikeresen záróvizsgáztak a Babes-Bolyai Tudományegyetemen és a Bukaresti Egyetemen.
2005. október – Együttműködési megállapodást kötöttek a Bukaresti Műszaki Egyetemmel, majd 2006 tavaszán az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, illetve a Kecskeméti Főiskolával.
2006. október 2. – A Kuratórium kinevezte Dávid Lászlót az egyetem új rektorának, aki 2007. január 1-jén lépett hivatalba.
2007. március 6. – Együttműködési megállapodást írtak alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.
2007. május 11. – Stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel.
2007. május 25. – A Szenátus jóváhagyta a Sapientia EMTE 2007-2011 közötti időszakra vonatkozó Fejlesztési Stratégiáját.
2007. november 5. – Együttműködési megállapodást írtak alá a szlovákiai Selye János Egyetemmel.
2008. február 22. – Együttműködési megállapodást írtak alá a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel. 2008. július 8. – A Szenátus jóváhagyta az első kutatóközpontok létrehozását.
2008. október 22. – Együttműködési egyezményt kötöttek a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetemmel. 2009. június 19. – A Sapientia EMTE kérvényezte az intézményi akkreditációt.
2010. június 11. – Együttműködési megállapodást írtak alá a Miskolci Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Főiskolával.
2010. szeptember 19. – A tizedik tanévben a Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar keretében elindult a Vezetés és szervezés mesterképzés. 2011. február – A Budapesti Gazdasági Főiskola kihelyezett képzéseként Kolozsváron keresztféléves rendszerben elindult a Nemzetközi tanulmányok mesterképzés.
2011. szeptember 1. – A román kormány elfogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet.
2011. szeptember 19. – A tizenegyedik tanévét megkezdő egyetemen, három helyszínen összesen 1959 diák kezdte el tanulmányait. A Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kar keretében elindult a Szociológia mesterképzés.
2011. december 1. – Együttműködési szerződést kötöttek a gödöllői Szent István Egyetemmel.
2011. december 6. – A román szenátus megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. A román kormány azután terjesztette a törvényhozói testület elé a tervezetet, hogy a román felsőoktatás minőségellenőrző és akkreditációs bizottsága elismerte, hogy az egyetem, amely Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen működtet karokat, valamennyi minőségi követelménynek eleget tesz.
2012. február 15. – A magyar kormány nemzetpolitikai tárcaközi bizottságának döntése értelmében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem felkerült a magyarság megmaradását és fejlődését szolgáló nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
MTI
Erdély.ma
2012. május 8.
Félidőben a kormány – Répás: Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
Gyökeres fordulat történt az elmúlt két évben a nemzetpolitikában, a külhoni magyarság érdekeinek figyelembevétele áthatja az egész kormányzati munkát - mondta Répás Zsuzsanna a kabinet kétéves évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjúban. A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a közeljövőben elindul a nemzeti jogsegélyszolgálat. Reményének adott hangot, hogy az őszi romániai választásokra sikerül a magyar erők összefogását megteremteni, a felvidéki magyarság esetében ugyanakkor a status quo megőrzését nem tartják kielégítőnek.
Répás Zsuzsanna azt mondta, nagyon fontos, hogy az állampolgársági törvényt szinte minden szomszédos állam teljes természetességgel fogadta, problémát csak Szlovákia támasztott. Ennek - mint hozzátette - az előző Fico-kabinet idejére visszanyúló politikai okai vannak, amikor egy szélsőséges soviniszta párt is tagja volt a szlovák koalíciónak ezért megromlott a viszony a két ország között. Azóta több előrelépés történt, és egyértelműek a jelek arra, hogy az új kabinet nem ott akarja folytatni, ahol első hivatali idejében abbahagyta. Folyamatos a párbeszéd - mondta.
Szerinte ugyanakkor egyelőre nincs meg az a rugalmasság az állampolgárság ügyében a szlovák félben, amelyet szeretnének, de reményének adott hangot, hogy erről is megkezdődnek az egyeztetések, és eredményeket lehet elérni. A szlovák kormányfő azon kijelentéséről, hogy a status quo megtartása a cél a kisebbségpolitikában, azt mondta: Magyarországnak ez nem megnyugtató és nem kielégítő. A kisebbségekért felelős kormányfő-helyettesi poszt megszüntetése pedig egyértelműen visszalépés.
Hozzátette: a felvidéki magyarság több olyan problémával, hátránnyal küzd, amelyeknél a status quo megőrzése nem elegendő, előrelépésre van szükség. Szólt arról is: a magyar kormány álláspontja továbbra is egyértelmű, azokat a magyar pártokat tekintik stratégiai partnernek, amelyek kifejezetten nemzeti pártként definiálják magukat, és a magyar érdekeket akarják képviselni. Velük speciális a kapcsolat, a kormányzat megítélése szerint egy vegyes párt az adott nemzeti közösség hosszú távú megmaradását nem szolgálja. A Magyar Koalíció Pártjának márciusi választási eredményéről azt mondta: a párt - bár nem sikerült visszajutnia a parlamentbe - nem szerepelt rosszul, megőrizte korábbi eredményét, e szerint van határozott választói igény arra a politikára, amelyet képvisel. Utalva a Selye János Egyetem esetleges főiskolává való átminősítésére, reményének adott hangot: az intézmény meg tudja őrizni jelenlegi státusát. Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan egyetem, amely kizárólag a magyar nyelvű oktatásnak szenteli tevékenységét, és mint mondta, bízik abban, hogy a minősítés kizárólag szakmai alapon történik majd.
A közelgő romániai választásokról azt mondta: az önkormányzati választásokon kipróbálhatja minden párt az erejét, de azt sajnálják, hogy a magyarság szempontjából fontos helyeken nem jött létre az összefogás (például Marosvásárhelyen). Szórványban több helyen látható az összefogás, és mint mondta, az őszi parlamenti választásokra az más területeken is kialakulhat. Az a cél, hogy minél erősebb magyar képviselet legyen a bukaresti törvényhozásban - hangsúlyozta. A csángó oktatási programot mindenképpen meg kell őrizni, az elmúlt 3 hónap megnyugvást hozott az elszámolások körüli anomáliák után, s úgy döntöttek, meghosszabbítják a szerződést a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel augusztus végéig, biztosítva a működtetéshez szükséges további 30 millió forintot.
Kárpátalja vonatkozásában azt mondta: sajnálattal értesültek a döntésről, hogy nem lesz olyan választókörzet, ahol többséget alkotnának a magyarok. A kormány ennek ellenére reméli, hogy a magyarság megfelelő politikai képviselete biztosítva lesz.
Az elmúlt két évet összegezve kiemelte: a nemzetpolitika a kormányváltás előtt gyakorlatilag nem volt látható, "egy eldugott kis főosztály" foglalkozott a területtel. Mára az államigazgatás szervezetén belül nagyon fontos helyet foglal el, és valóban áthatja a kormányzati gondolkodást, figyelembe véve a külhoni magyarság érdekeit. Ezt szolgálja a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság, amelynek fő célja, hogy összehangolja a kormányzaton belül a nemzetpolitikával kapcsolatos cselekvési területeket. Felidézte, hogy még a kormány megalakulása előtt elfogadták az állampolgársági törvény módosítását, és a Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt. Az új alaptörvény is sokkal határozottabban rögzíti a felelősségviselést a külhoni magyarságért. Hat év után ismét összehívták a Magyar Állandó Értekezletet, amelynek már két plenáris ülése volt, folyamatosan üléseznek a szakbizottságok, létrehozták a Magyar Diaszpóra Tanácsot. Zökkenőmentes az egyszerűsített honosítás, mára több mint 250 ezer kérelem érkezett, és mintegy 157 ezren már letették az állampolgársági esküt is - sorolta.
Szeretnének minden magyart személyesen is megszólítani, éljen bárhol a világon. Ezt szolgálja a Nemzeti Regiszter, amelyre bárki feliratkozhat. Új támogatáspolitikát alakítottak ki, amely összegzése szerint beváltotta az előzetes reményeket. A programok közül szólt még a külhoni magyar területekre szervezendő osztálykirándulásokról és a külhoni magyar óvodák évéről. Kiemelte a nemzetpolitikai stratégia megalkotását - ilyen dokumentum az elmúlt 22 évben nem született. Utalt a legfőbb célokra, hogy a magyar közösségek gyarapodó közösségek legyenek, és megerősítsék a magyar intézményeket. A közeljövőben elindul a nemzeti jogsegélyszolgálat, amelybe bevonnák a külhoni civil szervezeteket, és várhatóan lesz egy budapesti központ, amely folyamatos monitoring tevékenységet végez, és továbbképzéseket nyújt. Közölte: idén 13 milliárd forint áll rendelkezésre nemzetpolitikai célokra, de remélik, a gazdasági helyzet javulásával a források is bővülnek majd. MTI
2012. június 28.
Kisebbségi jogsegélyszolgálat indul a külhoni magyarok jogvédelméért
Budapest, 2012. június 28., csütörtök (MTI) - Kisebbségi jogvédő intézet és alapítvány kezdi meg működését, amelynek célja, hogy a magyar nemzethez tartozók teljes körű jogvédelemben részesüljenek - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
E célra 50 millió forintot különítettek el - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki megjegyezte: ennek az összegnek a többszöröse áll rendelkezésre, hiszen számos olyan szervezetet támogatnak a Bethlen Gábor Alapon keresztül, amely szintén foglalkozik a külhoni magyarok jogi segélyezésével, védelmével.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: az erőteljes nemzeti érdekérvényesítés ellenére vannak olyan magyar közösségek, amelyeket különböző hátrányok érnek a magyarságuk miatt. Ezért ahhoz, hogy a magyarság valóban gyarapodó közösség lehessen, fontos, hogy a teljes körű jogvédelmet is biztosítsák.
A miniszterelnök-helyettes kérdésre elmondta: az nem feltétele a segítségnyújtásnak, hogy az érintett uniós állampolgár legyen.
Kiemelte: elsőként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel kötöttek együttműködési megállapodást. Hozzátette: a kisebbségi jogvédő alapítvány kuratóriumának tagjai között van Tertyánszkiné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, aki a testület elnöke is, valamint Bándi Gyula és Szabó Marcell, a PPKE tanszékvezetője, Kardos Gábor, az ELTE tanszékvezetője, Szalayné Sándor Erzsébet, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. A fenti alapítvány hozta létre az a kisebbségi jogvédő intézetet, amelyet Gyeney Laura vezet.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: fontos, hogy ha valakit bárhol a világban magyarsága miatt bántódás ér, ne érezze magát egyedül, ne érezze azt, hogy nincs, aki segítsen neki. "A magyar kormány ott áll mögötte, és kész segítséget nyújtani" - fogalmazott.
Jelezte: fontos partnereik a külhoni magyar civil szervezetek, és példaként említette a Somorjai Fórum Intézetet, valamint a délvidéki Concordia Minoritatis Hungaricae Polgári Egyesületet.
Kérdésre válaszul a gyakorlati működést érzékeltetve kifejtette: a jogvédő intézet a szomszédos országokban megkeres jogászokat, akiket megbíz a konkrét segítségnyújtással. Semjén Zsolt ehhez hozzátette: ha a jelzés megérkezik egy adott jogsérelemről, akkor a külügyi tárca bevonásával megnézik, milyen jellegű és milyen jogsegély volna megfelelő.
Gyeney Laura, az intézet vezetője elmondta: különösen fontosnak tartják, hogy a határon túli magyarok jogvédelmét tudományos eszközökkel is támogassák.
Mint kifejtette: a De Gasperi nevét viselő szellemi műhely a jövőben tudományos rendezvényeket, konferenciákat szervez, valamint tudományos kutatásokat, képzéseket finanszíroz, pályázatokat ír ki.
Az intézet nyitva áll mindazok előtt a magyarországi vagy határon túli joghallgatók, doktoranduszok, kezdő jogászok előtt, akik élethivatásuknak a magyarság jogvédelmét, így közvetett módon a demokrácia és az esélyegyenlőség védelmét tekintik. Anyagi támogatásban kívánják részesíteni a pályázati úton kiválasztott határon túli, a jogvédelemben kiemelkedő szerepet játszó szellemi műhelyeket, civil szervezeteket. Az intézet júliusban nyári egyetemet is szervez Kisebbségvédelem Európában mottóval.
Az érdeklődők további információkat a www.kji.hu honlapon találhatnak.
További kérdésre a kormányfő helyettese a felvidéki Selye János Egyetem esetlege főiskolává minősítéséről elmondta: a nemzeti érdek az, hogy konzultáljanak e kérdésben az intézmény vezetőségével, az ottani magyarság legitim képviselőivel. Jogsértést ugyanakkor nagyon nehéz kimutatni ebben a konkrét ügyben - jegyezte meg. Erdély.ma
2012. július 4.
KMKF társadalmi szervezetek munkacsoport - napirenden a külhoni magyar oktatási intézményekbe történő beiratkozás
A külhoni magyar oktatási intézményekbe történő beíratás és beiratkozás, valamint a civil szervezetek regisztrációja a Civil Információs Portálon voltak a témái a Kárpát Medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) társadalmi szervezetek munkacsoportjának szerdai budapesti ülésén. A testület kifejezte szolidaritását a felvidéki Selye János Egyetem felé, amelynek főiskolává való visszaminősítését tervezik Szlovákiában.
Lukács Tamás (KDNP) társelnök a zárt ülés után újságíróknak elmondta: mindenhonnan ugyanaz a visszajelzés érkezik, a gyermekek és a magyar nyelvű oktatásban részt vevők száma egyre csökken. Ennek okait alaposan meg kell vizsgálni és elemezni kell.
Hozzátette: nem vonzó és versenyképes az az iskolarendszer, amelyben nem lehet az anyanyelven az óvodától az egyetemig tanulni.
Alapkérdés, hogy a magyar nyelvű oktatás vagy minőségi lesz, és pozícióit meg tudja tartani, vagy folyamatosan zsugorodni fog - jelentette ki.
Szávay István (Jobbik) társelnök kiemelte: a tanácskozáson szó volt a Civil Információs Portálról, amelyről Latorcai Csaba helyettes államtitkár adott tájékoztatást. Egy olyan civil információs adatbázis elkészítése van folyamatban, amelyre magyarországi és külhoni civil szervezetek jelentkezhetnek be. Ez a portál megkönnyítheti a kapcsolatok felvételét, és a határokon átnyúló együttműködéseket - fejtette ki.
Kitért arra is: a tanácskozáson meghallgatták a külhoni magyar pedagógus szervezetek képviselőit, akik beszámoltak saját munkájukról, a magyar oktatás helyzetéről az adott régióban.
Hozzátette: javasolni fogják a Magyar Állandó Értekezletnek, hogy az oktatás-nevelési támogatások keretében, a külhoni magyar felsőoktatásban tanuló hallgatók számára pályázható 2.800 forintos támogatást emeljék meg jelentősen. Kinyilvánították továbbá szolidaritásukat a Selye János Egyetem felé, amelynek főiskolává való visszaminősítését tervezi a szlovák kormány. Rögzítették annak jelentőségét, hogy az intézmény továbbra is egyetem maradjon - közölte a jobbikos politikus.
MTI
2012. augusztus 23.

Tranzit - Nem szabad a népszámlálási adatokból nemzethalált vizionálni
Nem szabad a népszámlálási adatokból "nemzethalált vizionálni", bár kétségtelen, hogy a statisztikák szerint Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken is fogy a magyar, egyre kevesebben vállalják magyar identitásukat, vallják magukat magyar nemzetiségűnek - hangoztatta Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkár-helyettese csütörtökön a "Tranzit - Fesztivál a határon" közéleti találkozó előadójaként Kőszegen.
Abban a népszámlálási kampányban, amelyet tavaly folytattak Romániában, az RMDSZ megpróbált a negatívumok helyett tudatosan azokra a pozitív folyamatokra fókuszálni és ráerősíteni, amelyek az erdélyi magyarság körében fellelhetők - mondta.
Kolozsvár főterén vasárnap a tűzijáték előtt 18 ezren énekelték a magyar himnuszt, a magyar közösség érezhetően magára talál, miközben a statisztikák szerint Kolozsváron a népszámlálás adatai szerint a korábbi 60 ezerrel szemben csupán csak 53 ezren vallották magukat magyarnak - fűzte hozzá.
Badis Róbert szociológus, a vajdasági Identitás Kisebbségkutató Műhely munkatársa szerint viszont attól függetlenül, hogy magára talál egy közösség, nagyon is számít a számaránya. Szerbiában egyre több az olyan település, ahol a kisebbség létszáma miatt egyszerűen már nem alakul ki a magyar öntudat, alig tarthatók az identitást meghatározó hagyományok - fogalmazott.
Gyurgyík László szociológus, a felvidéki Selye János Egyetem oktatója szerint a szlovákiai magyarság szempontjából a magyarság számának alakulása meghatározó, hiszen tíz éve 520 ezer magyart számoltak össze, az volt a kérdés, hogy félmillió alá csökken-e a számuk. A kisebbség létszáma Szlovákiában azért is lényeges, mert köztudott, hogy egy-egy településen vagy közigazgatási egységben a 20 százalékos arány megszabja a nyelvhasználati lehetőségeket, és befolyásolja a kultúrára szánt támogatásokat is - tette hozzá.
Székely István elmondta: a 2002-es népszámlálási adatok alapján a romániai magyarok száma 1 millió 431 ezer, ami az ország lakosságának 6 százaléka. A 2011-es ideiglenes népszámlálás alapján a romániai magyarok száma 1 millió 237 ezer fő, az ország lakosságának 6,5 százaléka, vagyis ezek szerint a fogyás 194 ezer fő.
Badis Róbert közölte: a Vajdaságban 2002-ben 209 ezer magyart számoltak össze, becslések szerint a népesség évente háromezerrel csökken, a migráció és az asszimiláció miatt további évi ezerötszáz fő a veszteség, ha tehát ezt összeadjuk, évente 4500, tíz év alatt 45 ezer emberrel csökken a magyarok száma.
Gyurgyík László elmondta: Szlovákiában 2001-ben 520 ezer magyart számoltak össze, az azt megelőző évtizedben 47 ezer fős volt a fogyás. A legutóbbi népszámláláskor 458 ezer magyart mutattak ki, tehát tíz év alatt a statisztika szerint 65 ezer fős volt a fogyás, de a válaszadók 7 százalékának ismeretlen maradt a nemzetiségi hovatartozása.
MTI
2012. október 8.
Az EBESZ kisebbségi főbiztosával tárgyalt Répás Zsuzsanna - A szomszédos országokban élő magyar közösségek aktuális problémái, valamint a választási és a választási eljárásról szóló törvénnyel kapcsolatos fejlemények szerepeltek Knut Vollebaek, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár hétfői budapesti tárgyalásának napirendjén. A találkozó alkalmával Répás Zsuzsanna a szlovák államnyelvtörvényről és kisebbségi nyelvtörvényről szóló részletes elemzést adott át a főbiztosnak.
A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a találkozó során Répás Zsuzsanna felhívta a főbiztos figyelmét a szomszédos országokban élő magyar közösségek nehézségeire a nyelvhasználat, az állampolgársági ügyek és a kisebbségi jogok biztosítása terén.
A megbeszélésen szó esett többek között Szlovákia kapcsán a Selye János Egyetem leminősítésének veszélyéről, az állampolgársági és a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítása körüli vitákról, Románia viszonylatában pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar oktatás helyzetéről és az egyházi javak restitúciós folyamatának visszásságairól.
A találkozón az ukrajnai helyzet elemzésének középpontjában az új ukrán nyelvtörvény alkalmazása állt, míg Szerbia kapcsán Vajdaság tartomány hatásköreinek csökkenése, és így a Magyar Nemzeti Tanács kulturális autonómiájának csorbítása volt a fő téma. Répás Zsuzsanna megerősítette a magyar kormány álláspontját az állampolgársági törvény módosításáról és kijelentette, hogy Magyarország a konfliktusokat konstruktív párbeszéd útján kívánja megoldani - olvasható a kommünikében.
A nemzetpolitikai államtitkárság a tárgyalások kapcsán felidézte, hogy hasonló találkozóra legutóbb 2011. július 13-án került sor Hágában, ahol Répás Zsuzsanna a szlovák kisebbségi nyelvtörvény módosítását követő magyar aggodalmakról tájékoztatta Knut Vollebaeket (MTI)
2012. október 9.
A Máért zárónyilatkozata támogatja a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogát
A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozatának aláírói támogatják, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.
A dokumentumban kitérnek arra is, hogy 2013-ban a kiemelt programként az oktatási intézményrendszer következő színterére az alapfokú iskolákra, az óvoda-iskolai átmenetre, és az iskolai beiratkozásokra koncentrálnak.
Felkérik továbbá a Máért-tagszervezeteket, hogy aktualizálják a nemzeti jelentőségű intézmények és programok körét, ugyanakkor természetesnek tartják, hogy a határon túli támogatások jelentős részét a külhoni közösségek javaslatai alapján osszák szét.
A résztvevők üdvözölték a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet felállását is.
A felek továbbra is nemzetstratégiai célnak tekintik és támogatják a Kárpát-medencei magyar közösségek autonómia-törekvéseit, mint egyetlen valós közjogi megoldást a külhoni magyar közösségek és a többségi államok közötti viszony hosszú távú rendezésére.
Üdvözlik azt a rendeletmódosítást, amely egy régi méltánytalanságot orvosol, és a jövőben lehetővé teszi a külhoni diákok államnyelvi érettségijének magyarországi nyelvvizsga-bizonyítványként való elismerését, és beszámítását az itteni felvételi eljárásba, akkor is, ha magyar nyelvű középiskolában tanultak.
Bátorítják az unió tagállamaiban élő magyarokat, más uniós állampolgárokat, és civil szervezeteket, hogy támogassák az Európai Polgári Kezdeményezés jogintézményének keretében történő aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy a nemzeti közösségek és kisebbségek jogainak bővítése az Európai Bizottság napirendjére kerüljön.
A dokumentum szerint egyetértenek: Magyarország számára egyformán fontos minden magyar, és hangot adtak azon meggyőződésüknek, hogy a magyar-magyar kapcsolatokban, és a szomszédságpolitikában károkat okoz a magyar belpolitika megosztottságának exportálása.
Rögzítették, hogy támogatják a külhoni magyar szervezetek szuverenitását, és döntéseinek önállóságát, öngondoskodás iránti képességének megerősítését.
Kiemelt fontosságúnak tartják a magyar-magyar kapcsolatokban a partnerséget, és a párbeszédet.
Az aláírók tiltakozásukat fejezték ki a református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása kapcsán, ami ellentmond a nemzetközi jogi elveknek, és szolidaritást vállalnak a politikai nyomásra, igazságtalanul, első fokon három év börtönre ítélt Markó Attila államtitkárral és Marosán Tamás egyházügyi jogásszal, az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjaival.
Nemzetpolitikai szempontból kiemelkedően fontosnak tartják a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációját és a fejlesztésről szóló megállapodást.
Reményüket fejezték ki továbbá, hogy Ukrajnában megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések az új nyelvtörvény végrehajtásához. Sajnálatosnak tartják ugyanakkor, hogy az ukrajnai parlamenti választókerületek kialakításánál nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmi helyzetét. Az európai gyakorlattól idegennek ítélik azokat az ukrajnai törekvéseket, amelyek a büntetőjog körébe vonnák a kettős állampolgárság kérdését.
Aggodalmukat fejezték ki a szerb Alkotmánybíróság döntése miatt, amely a Vajdaság Autonóm Tartomány hatásköreit taglaló törvény 22 rendelkezését alkotmányellenesnek minősítette.
Előremutatónak tartották, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Magyar Közösség Pártja, és a Híd-Most aláírta A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei című dokumentumot. Megállapodtak abban, hogy minden törvényes eszközzel támogatni fogják a révkomáromi Selye János Egyetem jelenlegi egyetemi rangjának megőrzését.
Üdvözölték azt is, hogy Horvátországban tiszteletben tartják a kisebbségek, köztük a magyar nemzeti közösség szerzett jogait, és elégedettségüket fejezték ki, hogy az év elején hivatalba lépő szlovén kormány is vállalta az általános nemzetiségi törvény elfogadását.
MTI; Erdély.ma
2012. október 9.
Máért - Zárónyilatkozat: támogatás a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogainak - A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozatának aláírói támogatják, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.
A dokumentumban kitérnek arra is, hogy 2013-ban a kiemelt programként az oktatási intézményrendszer következő színterére, az alapfokú iskolákra, az óvoda-iskolai átmenetre, és az iskolai beiratkozásokra koncentrálnak. Az aláírók példaértékű sikerként értékelték a külhoni magyar óvodák éve programot.
Felkérik továbbá a Máért-tagszervezeteket, hogy aktualizálják a nemzeti jelentőségű intézmények és programok körét, ugyanakkor természetesnek tartják, hogy a határon túli támogatások jelentős részét a külhoni közösségek javaslatai alapján osszák szét.
A résztvevők üdvözölték a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet felállását is.
A felek továbbra is nemzetstratégiai célnak tekintik és támogatják a Kárpát-medencei magyar közösségek autonómia-törekvéseit, mint egyetlen valós közjogi megoldást a külhoni magyar közösségek és a többségi államok közötti viszony hosszú távú rendezésére.
Üdvözlik azt a rendeletmódosítást, amely egy régi méltánytalanságot orvosol, és a jövőben lehetővé teszi a külhoni diákok államnyelvi érettségijének magyarországi nyelvvizsga-bizonyítványként való elismerését, és beszámítását az itteni felvételi eljárásba, akkor is, ha magyar nyelvű középiskolában tanultak.
Bátorítják az unió tagállamaiban élő magyarokat, más uniós állampolgárokat, és civil szervezeteket, hogy támogassák az Európai Polgári Kezdeményezés jogintézményének keretében történő aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy a nemzeti közösségek és kisebbségek jogainak bővítése az Európai Bizottság napirendjére kerüljön.
A dokumentum szerint egyetértenek: Magyarország számára egyformán fontos minden magyar, és hangot adtak azon meggyőződésüknek, hogy a magyar-magyar kapcsolatokban, és a szomszédságpolitikában károkat okoz a magyar belpolitika megosztottságának exportálása.
Rögzítették, hogy támogatják a külhoni magyar szervezetek szuverenitását, és döntéseinek önállóságát, öngondoskodás iránti képességének megerősítését.
Kiemelt fontosságúnak tartják a magyar-magyar kapcsolatokban a partnerséget, és a párbeszédet.
Az aláírók tiltakozásukat fejezték ki a református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása kapcsán, ami ellentmond a nemzetközi jogi elveknek, és szolidaritást vállalnak a politikai nyomásra, igazságtalanul, első fokon három év börtönre ítélt Markó Attila államtitkárral és Marosán Tamás egyházügyi jogásszal, az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjaival.
Nemzetpolitikai szempontból kiemelkedően fontosnak tartják a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációját és a fejlesztésről szóló megállapodást.
Reményüket fejezték ki továbbá, hogy Ukrajnában megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések az új nyelvtörvény végrehajtásához. Sajnálatosnak tartják ugyanakkor, hogy az ukrajnai parlamenti választókerületek kialakításánál nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmi helyzetét. Az európai gyakorlattól idegennek ítélik azokat az ukrajnai törekvéseket, amelyek a büntetőjog körébe vonnák a kettős állampolgárság kérdését.
Aggodalmukat fejezték ki a szerb Alkotmánybíróság döntése miatt, amely a Vajdaság Autonóm Tartomány hatásköreit taglaló törvény 22 rendelkezését alkotmányellenesnek minősítette.
Előremutatónak tartották, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Magyar Közösség Pártja, és a Híd-Most aláírta A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei című dokumentumot. Megállapodtak abban, hogy minden törvényes eszközzel támogatni fogják a révkomáromi Selye János Egyetem jelenlegi egyetemi rangjának megőrzését.
Üdvözölték azt is, hogy Horvátországban tiszteletben tartják a kisebbségek, köztük a magyar nemzeti közösség szerzett jogait, és elégedettségüket fejezték ki, hogy az év elején hivatalba lépő szlovén kormány is vállalta az általános nemzetiségi törvény elfogadását.
(MTI)
2012. október 9.
Külhoni magyar szervezetek: fontos az autonómia és az erős anyaország - Az autonómia és az erős anyaország fontosságát hangsúlyozták egyebek között a külhoni magyar szervezetek képviselői a Magyar Állandó Értekezlet XI. plenáris ülését értékelve kedden este a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a Máért elérte célját, és a zárónyilatkozatot kiegyensúlyozottnak nevezte.
Ugyanakkor szerinte jó lenne, ha gyakrabban lennék szakpolitikai tanácskozások két Máért-ülés között. A közelgő választásokra kitérve hangsúlyozta: bíznak benne, hogy erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak.
A Református Székely Mikó Kollégium ügye precedenst jelenthet, ha nem sikerül megállítani - tért át egy másik témára, hozzátéve: az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás létkérdésnek tekinthető a magyar közösség jövője szempontjából.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke üdvözölte a zárónyilatkozat azon pontját, hogy az egyetlen elfogadható megoldás az autonómia kivívása. Kitért az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről szóló megállapodásra, és megjegyezte: elvárják a román kormánytól, hogy a vonatkozó megállapodás alapján biztosítsa az állami támogatást a Sapientia és a Partiumi egyetem számára.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint a közelgő választásoknak nem három magyar szervezet versenyének kell lennie, hanem összefogásra van szükség, egyfajta nemzeti válogatottra. Kitért arra, hogy összefüggő gazdasági-oktatási-egészségügyi rendszerben kell gondolkodni, és ezen a területen még nagyon sok a tennivaló.
Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke az ottani magyarság számának csökkenésével kapcsolatban úgy fogalmazott: minden nap 16 magyarral kevesebb van a Felvidéken. Kijelentette: minden lépésüket ennek a tendenciának a megfordítására kell alárendelni.
Kitért arra is, hogy a magyar kormányzat visszaigazolta, hogy az uniós költségvetési tárgyalások után terítékre kerülnek a közösségeket érintő ügyek a kétoldalú megbeszéléseken. Példaként említette a Selye János Egyetem leminősítését, ami szerinte azt mutatja, a nemzetállam kiépítése Szlovákiában átgondolt koncepció alapján zajlik.
Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége képviseletében az erős anyaország fontosságáról beszélt, majd szóvá tette, hogy az MSZP nem írta alá a záródokumentumot, és azt mondta: a szocialisták által említett kifogásokat az elmúlt nyolc évben ömlesztve zúdították a határon túliak nyakába.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának képviselője örömének adott hangot, hogy nem csak eszmei, hanem anyagi támogatást is kapnak az anyaországtól.
(MTI)
2012. október 10.
Répás a MOGYE-ről is tájékoztatta Vollebaeket
A szomszédos országokban élő magyar közösségek aktuális problémái, valamint a választás és a választási eljárásról szóló törvénnyel kapcsolatos fejlemények szerepeltek Knut Vollebaek, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes magyar államtitkár hétfői budapesti tárgyalásának napirendjén.
A találkozó alkalmával Répás a szlovák államnyelvtörvényről és kisebbségi nyelvtörvényről szóló részletes elemzést adott át a főbiztosnak. A találkozó során Répás felhívta a főbiztos figyelmét a szomszédos országokban élő magyar közösségek nehézségeire a nyelvhasználat, az állampolgársági ügyek és a kisebbségi jogok biztosítása terén.
A megbeszélésen szó esett többek között Szlovákia kapcsán a Selye János Egyetem leminősítésének veszélyéről, az állampolgársági és a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítása körüli vitákról, Románia viszonylatában pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar oktatás helyzetéről és az egyházi javak restitúciós folyamatának visszásságairól. A találkozón az ukrajnai helyzet elemzésének középpontjában az új ukrán nyelvtörvény alkalmazása állt, míg Szerbia kapcsán Vajdaság tartományi hatásköreinek csökkenése, és így a Magyar Nemzeti Tanács kulturális autonómiájának csorbítása volt a fő téma.
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 10.
Máért – Külhoni magyar szervezetek: fontos az autonómia és az erős anyaország
Az autonómia és az erős anyaország fontosságát hangsúlyozták egyebek között a külhoni magyar szervezetek képviselői a Magyar Állandó Értekezlet XI. plenáris ülését értékelve kedden este a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a Máért elérte célját, és a zárónyilatkozatot kiegyensúlyozottnak nevezte.
Ugyanakkor szerinte jó lenne, ha gyakrabban lennék szakpolitikai tanácskozások két Máért-ülés között. A közelgő választásokra kitérve hangsúlyozta: bíznak benne, hogy erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak.
A Református Székely Mikó Kollégium ügye precedenst jelenthet, ha nem sikerül megállítani – tért át egy másik témára, hozzátéve: az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás létkérdésnek tekinthető a magyar közösség jövője szempontjából.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke üdvözölte a zárónyilatkozat azon pontját, hogy az egyetlen elfogadható megoldás az autonómia kivívása. Kitért az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről szóló megállapodásra, és megjegyezte: elvárják a román kormánytól, hogy a vonatkozó megállapodás alapján biztosítsa az állami támogatást a Sapientia és a Partiumi egyetem számára.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint a közelgő választásoknak nem három magyar szervezet versenyének kell lennie, hanem összefogásra van szükség, egyfajta nemzeti válogatottra. Kitért arra, hogy összefüggő gazdasági-oktatási-egészségügyi rendszerben kell gondolkodni, és ezen a területen még nagyon sok a tennivaló.
Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke az ottani magyarság számának csökkenésével kapcsolatban úgy fogalmazott: minden nap 16 magyarral kevesebb van a Felvidéken. Kijelentette: minden lépésüket ennek a tendenciának a megfordítására kell alárendelni.
Kitért arra is, hogy a magyar kormányzat visszaigazolta, hogy az uniós költségvetési tárgyalások után terítékre kerülnek a közösségeket érintő ügyek a kétoldalú megbeszéléseken. Példaként említette a Selye János Egyetem leminősítését, ami szerinte azt mutatja, a nemzetállam kiépítése Szlovákiában átgondolt koncepció alapján zajlik.
Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége képviseletében az erős anyaország fontosságáról beszélt, majd szóvá tette, hogy az MSZP nem írta alá a záródokumentumot, és azt mondta: a szocialisták által említett kifogásokat az elmúlt nyolc évben ömlesztve zúdították a határon túliak nyakába.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának képviselője örömének adott hangot, hogy nem csak eszmei, hanem anyagi támogatást is kapnak az anyaországtól.
erdon.ro
2012. október 10.
Nemzetstratégia a Felvidékről, Erdélyből és Budapestről
A Magyar Állandó Értekezlet XI. ülése után a Magyar Televízió “Az Este” c. műsorának stúdióvendégei voltak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Berényi József, az MKP-elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ vezetője.
Milyen a helyzet nemzetstratégiai szempontból Erdélyben és a Felvidéken?
Semjén Zsolt szerint a két nemzetrész helyzete kihat egymásra, azaz, nem választhatóak el egymástól. Romániában egyfajta “kegyelmi állapot” volt, amíg az RMDSZ kormányon volt. A szocialista-liberális parlamenti hatalomátvétellel viszont nacionalista hangok jelentek meg. Ez aggodalomra ad okot, ezért a feladat a már meglévő eredmények védelme. A Felvidék tekintetében rengeteg öröklött probléma van, és ide tartozik az az állampolgársági törvény is, melynek alapján már mintegy kétszázan vesztették el szlovák állampolgárságukat. De mondhatnám a nyelvtörvényt is… – ezek még az első Fico-kormány idejéből valók. A Radičová-kormány ezeket ígérete ellenére nem tudta megoldani, ezért nagy volt az aggodalom, hogy a második Fico-kormány az első Fico-kormány politizálását folytatja. Akkor Ján Slotával volt koalícióban, és nagyon durva magyarellenes dolgok történtek, mint például Sólyom László köztársasági elnöknek Szlovákiába való be nem engedése, a dunaszerdahelyi stadionban történt magyarverés. Ehhez képest a második Fico-kormány hangneme más, mint az elsőé volt. A szlovák-magyar gazdasági együttműködés lehetőséget ad a valóban kényes nemzetiségi kérdések megbeszélésére is.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke bízik abban, hogy a decemberi romániai parlamenti választások erős képviseletet eredményeznek az erdélyi magyarságnak. Ha gyenge lesz a magyar képviselet, a rossz romániai gyakorlat visszatérhet pillanatok alatt.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke ismertette a felvidéki magyar alapdokumentum megszületésének körülményeit.”Fontos számunkra, hogy mindenki komolyan vegye ezt a dokumentumot. Ebben megtalálható a kulturális és az oktatási önkormányzatiság, a természetes régiók önkormányzatának a gondolata, a nyelvi egyenjogűság kivívása azokon a területeken, ahol a magyarok nagyobb számban élnek. Szlovákiában is újabb választások lesznek, jövőre megyei választások, majd köztársasági elnökválasztás. Mi csak olyan jelöltet tudunk támogatni, aki az alapdokumentumban foglaltakat felvállalja. Kínálkozhat lehetőség erre, már csak azért is, mert mindig előjön egy-egy olyan pillanat a szlovák politikában is, amikor szükség van a magyarok szavazatára. Résen kell lennünk, és a céljainkat megfelelő helyen és megfelelő időben, megfelelő érvrendszerrel kell előterjesztenünk. Bízunk abban, hogy a Most-Híd az ellenzéki együttműködése terén sem hallgatja majd el ezt a dokumentumot, amelyet ma a Máért határozata is támogatott. Innentől akár a két ország kapcsolatában is megjelenhet. Orbán Viktorral nemrég folytattam megbeszélést. Szó volt arról, hogy amíg az EU költségvetési folyamata zajlik, szükség van arra, hogy egy erős Kelet-európai blokk működjön, és ezért számunkra érthető, hogy decemberig ezt a kérdést nem veti fel a magyar kormányzat. De a költségvetés elfogadása után – és ezt a miniszterelnök ma is elmondta – asztalra kerülnek ezek a kérdések. Ez egy korrekt álláspont, de jövőre valóban előrehaladást kell elérni mind az állampolgárság, a Selye János Egyetem és a kollektív bűnösség ügyében is” – mondta Berényi József.
A Most-Híd pártnak az esetleges Máértra való meghívására vonatkozó műsorvezetői kérdésre válaszolva Semjén Zsolt elmondta, a Magyar Állandó Értekezleten etnikai alapon politizáló pártok tanácskoznak.”De természetesen a kapcsolattartásra nyitottak vagyunk” – tette hozzá a magyar miniszterelnök-helyettes.
Felvidék.ma
2012. október 13.
A cél a magyar nyelvű oktatás kiterjesztése - A külhoni magyarság számára fontos a magyar nyelvű oktatás kiterjesztése és minőségének megerősítése - erről a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt szombaton Budapesten, amikor köszöntötte a Collegium Talentum elsőéveseit.
Répás Zsuzsanna a külhoni magyar egyetemisták számára meghirdetett Collegium Talentum program céljai közül kiemelte a normák elsajátítását, az identitás továbbörökítését és a versenyképes tudás megszerzését.
A helyettes államtitkár azt mondta: a nemzetpolitika az oktatás területén két célt tűzött ki: a magyar nyelvű oktatás kiterjesztését és minőségének megerősítését. A versenyképes tudás megszerzéséhez azonban az intézmény léte önmagában nem elégséges, fontos, hogy a tartalom is megfelelő legyen - közölte, hozzátéve: a Collegium Talentum ezt sajátosan valósítja meg, nem a keretre, hanem a tartalomra koncentrál.
Szólt arról, hogy a nemzetpolitikai stratégia külön figyelmet fordít a tehetséggondozás kérdésére. A tehetséges fiatalok tudásának kiteljesedése hozzájárul a magyarság kulturális és gazdasági potenciáljának megerősödéséhez - jegyezte meg.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a magyarság gyarapodása csak együttes munkával lehetséges. Azt mondta, az új alaptörvény a kölcsönös felelősség viselése mellett a világ magyarságának közös hitvallását is tükrözi, definiálva, hogy szerződés van múlt, jelen és jövő magyarjai között.
Az ifjúságnak szüksége van perspektívára, egy biztos képre, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a jövőről való közös gondolkodáshoz legyenek találkozási pontok, olyan közegek, ahol a fiatalok megélhetik identitásukat, részt vehetnek a magyar közösségi életben - fogalmazott Répás Zsuzsanna.
A Collegium Talentum - a szervezet honlapján olvasható információk szerint - egy láthatatlan kollégium típusú intézmény, célja, hogy a határon túli 30 ezer magyar egyetemista legtehetségesebbjei közül évente felkaroljanak 30-at, és három éven át támogassák magas színvonalú képzésüket.
A Collegium Talentum a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája részeként működő önálló elitképző szervezet, megalapításáról a főiskola szenátusa döntött 2010 júniusában. Tevékenysége a szlovákiai Selye János Kollégium fizikai, szellemi infrastruktúrájára épül, vezetését nyolc határon túli magyar akadémikus alkotta igazgatótanács látja el.
Répás Zsuzsanna
(MTI)
2012. november 6.
OGY - nemzeti összetartozás bizottság - Hoffmann: kiemelt terület a külhoni oktatásának támogatása- Az oktatási államtitkár kiemelt kormányzati célnak nevezte a külhoni magyarság oktatásának támogatását az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága keddi ülésén.
Hoffmann Rózsa kiemelte az elmúlt időszak intézkedései közül a nyelvvizsga-rendelet elfogadását, amit beszámolója szerint igen pozitívan fogadtak a külhoni magyarok. Ezzel megszűnt az a diszkriminatív állapot, amely szerint a magyar felsőoktatás preferálta azokat, akik horvát, román, szerb vagy ukrán középiskolában érettségiztek.
Az oktatási államtitkár elmondta: húszezer külföldi diák tanul a felsőoktatási intézményekben, és közel 5 ezer a külhoni magyar.
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: a kormány nemzetstratégiájának megfelelően a külhoni magyarság támogatására fordítható forrásokat kismértékben sikerült növelni idén.
A közoktatás pályázati úton történő támogatására 221 millió forint jutott, 36 millióval több mint előző évben. Hasonló a növekedés az itthoni felsőoktatási intézményekben tanulók ösztöndíj-támogatásában, ez 267 millió forint, ami 50 millió forinttal magasabb mint előző esztendőben. A szülőföldi intézményekben tanulók számára 43 millió forinttal növelték az ilyen jellegű kifizetéseket - jelezte.
A diplomák kölcsönös elismerése területén is elég jól állunk - folytatta Hoffmann Rózsa, hozzátéve: megkönnyíti és gyorsítja a folyamatot, hogy a szomszédos államok közül négy már tagja az uniónak.
Kitért arra, hogy tavaly ősszel járt Ukrajnában, és a tárgyalások eredményeként felgyorsult az ekvivalencia folyamata, de van még tennivaló. Szerbiával összefüggésben elmondta: remélik, hogy a szerb elnök novemberi látogatása szintén meggyorsítja majd a folyamatot.
Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke az oktatási-nevelési támogatási rendszerrel kapcsolatban kiemelte: bevezetése óta tizenegy év telt el, és egyre több jel utal arra, hogy meg kellene fontolni átalakítását.
Szili Katalin (független), a bizottság alelnöke arról beszélt, hogy a magyar nyelvű szakképzés felkarolása rendkívül fontos lenne. Ennek hiánya segítheti az asszimilációt - állapította meg.
Kalmár Ference (KDNP) azt mondta: az elmúlt időszakban több levél érkezett a komáromi Selye János egyetem esetleges átminősítéséről. Az ügy nincs nyugvóponton, mi jelenleg a helyzet? - kérdezte. Frakciótársa, Stágel Bence a PhD fokozatok honosítását vetette fel, és kitért arra, hogy a folyamat rendszerint nagyon hosszú ideig tart, a költségeket pedig az egyes intézmények eltérően állapítják meg.
Szávay István (Jobbik) azt rótta fel, hiába van a szakmai apparátus részéről erős elhatározás a külhoni magyar oktatás kérdéseiben, ha a magyar külügy ezeket a kérdéseket nem tartja fontosnak. Példaként a Selye akkreditációját említette. A hallgatói szerződések kapcsán jó lenne tudni, a külhoni magyar hallgatók esetében mit szándékoznak tenni. Szintén felvetette az oktatási-nevelési támogatás átalakítását.
Hoffmann Rózsa válaszában kiemelte: az anyagi természetű problémákat ismerik, a megoldás kulcsa azonban nem csak az államtitkárság kezében van. Hozzátette: a honosítási eljárások elég sok munkaórát vesznek igénybe, és ezért vannak ezek a magas összeget.
A Selye János egyetem akkreditációjáról azt mondta, hogy a vegyes bizottság legutóbbi ülésén egyik kiemelt téma volt, és annyit tudtak elérni, a jegyzőkönyvben szerepel, mindkét fél dolgozik azon, hogy az egyetemi akkreditáció megvalósulhasson.
Egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a szakképzésre nagyobb erőket kell koncentrálni, és mint mondta, ismeri az oktatási-nevelési támogatások problémáját. Hoffmann Rózsa ugyanakkor egy egyszer megállapított kedvezmény átalakítását csak a külhoni magyar szervezetekkel együtt látta lehetségesnek. A hallgatói szerződésekről azt mondta: a külhoni magyarok esetében az otthon töltött munka érvényes. Az a szándék, hogy a szülőföldjükön dolgozzanak - jelezte.
(MTI)
2012. november 29.
Az etnikai pártok szerepéről tartanak konferenciát Budapesten - Az etnikai alapú pártszerveződések meghatározó szerepét hangsúlyozták a külhoni magyar kisebbségek szempontjából az Etnikai pártok Kelet- és Nyugat-Európában címmel csütörtökön a fővárosban kezdődött konferencia résztvevői.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a tanácskozás nyitónapján arról beszélt, hogy a kisebbségi nemzetépítés egyenlő az identitásépítéssel, és amíg nem valósul meg autonómia, addig az etnikai pártok töltik pártok be ezt a szerepet. Politikai pártbeli funkciójuk mellett fontos szerepet vállalnak a kisebbségi társadalom megszervezésében - mutatott rá.
Az anyaország támogatja az etnikai pártokat - rögzítette az intézet vezetője, hozzátéve: ezek a tömörülések részt vesznek a nemzetpolitikai döntéshozatalban is, így többek között a Magyar Állandó Értekezlet munkájában vagy a külhoni magyarságot segítő programokban. Egyidejűleg küzdenek is az anyaországi forrásokért - jegyezte meg.
Előadásában kitért arra is, hogy a nacionalizmusra semleges fogalomként tekint, ami a társadalmi átalakulás nem szándékos következményeként jött létre. Tévesnek nevezte azt a szemléletet, hogy a nacionalizmus a rendszerváltáskor jött volna létre, az mindig is jelen volt - állapította meg.
Tóth Ágnes, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója kiemelte: a kisebbségi politikai elitcsoportok kiválasztásában, a számukra kedvező döntések meghozatalában, a szükséges források megszerzésében, elosztásában, és az összetartó közösségek megszervezésében meghatározó szerepe lehet az etnikai alapú pártszerveződéseknek.
Salat Levente professzor az etnikai pártok és a politikai mobilizáció témakörét járta körül. A Babes-Bolyai Egyetem oktatója kiemelte: az etnikai típusú mobilizáció nemcsak destabilizálni, hanem stabilizálni is képes, és ez a nemzetállamoknál természetes folyamatnak tekinthető.
Az etnikai pártok meghatározásához legalább nyolc kritériumra van ehhez szükség - mondta a professzor. Ezek között említette az etnikailag azonosítható szavazóbázist, a begyűjtött szavazatok etnikai összetételét, a megnevezést és a politikai versenyben elérhető eredményeket. Megjegyezte: Európában 554, Afrikában 215, Latin-Amerikában 143 etnikai párt létezik.
Szarka László történész, egyetemi docens kiemelte: a nyelvhasználat, az oktatás és kulturális jogok tekintetében történtek ugyan pozitív elmozdulások, de a romániai és szlovákiai etnopolitikai modell ezzel együtt is "képlékeny maradt". A felvidéki Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánja szerint a kisebbségi autonómia 1990-től alapvető feladatként jelenik meg, ugyanakkor napirenden tartása "hullámzó intenzitású".
Kitért arra, hogy a Vajdaságban sikerült megteremteni azt a minimális konszenzust, amelynek alapján a többségi nemzet hajlandó volt a kollektív jogok önkormányzati modelljét biztosítani, és hozzájárult a kulturális autonómia megvalósulásához.
Korhecz Tamásnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének sikerült egy "masszív magyar konszenzust" biztosítania a törekvések mögé - rögzítette, hozzátéve: a modell minden kritika ellenére működőképesnek bizonyult.
Romániában az RMDSZ kezdettől fogva megjeleníti autonómiaigényét, de a romániai magyar diskurzusban 2003 óta inkább a belső konfliktusok, hasadások mentén jelenik meg ez a kérdés.
Ha az autonómia csak "a belmagyar vitában nyer értelmet", akkor a többségi társadalom részéről sem várható fordulat - mutatott rá, kiemelve: különösen igaz volt ez a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjára. Hozzátette: Berényi Józsefnél, az immár Magyar Közösség Pártja jelenlegi elnökénél megjelent a válságkezelés eszközeként is az autonómia gondolata.
A tanácskozás pénteken folytatódik, felszólal Németh Zsolt külügyi államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, valamint spanyolországi és dél-tiroli szakértők mondják el álláspontjukat.
(MTI)
2012. december 18.
Szolidarizál a magyarországi diáktüntetőkkel a Sapientia és a PKE diákszervezete
Közös nyilatkozatban biztosította a magyarországi hallgatókat támogatásáról nyolc erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és újvidéki magyar hallgatói önkormányzat hétfőn.
„Mi, a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények hallgatói megdöbbenéssel értesültünk a magyarországi felsőoktatás 2013-as hallgatói keretszámainak erőteljes csökkentéséről, a nagyarányú forráskivonásról, valamint az intézményi autonómiát szűkítő tervekről. A legnagyobb magyarral, Széchenyi Istvánnal egyetértve úgy gondoljuk, hogy a magyarság megmaradása, gyarapodása és jövője a kiművelt emberfők sokaságán múlik, ezért minden tehetséges diáknak biztosítani kell a továbbtanulás lehetőségét, hogy talentumait kibontakoztathassa és tudását később nemzete javára fordíthassa. Azon intézkedések ellen, amelyek ezt akadályozzák, a magyar társadalom legszélesebb rétegeinek kell felemelnie szavát.
Mi, határon túli magyar egyetemisták és főiskolások tisztában vagyunk azzal, hogy a sikeres és erős anyaország a mi jövőnk egyik zálogát is jelenti. Sikeres és erős országot azonban csak úgy lehetséges építeni, ha a tudás nem válik a legtehetősebbek kiváltságává. Ezért az összmagyarság iránt érzett felelősségünk tudatában, valamint a határokon átnyúló nemzeti szolidaritás jegyében egyértelműen kiállunk céljaitok mellett és messzemenően támogatjuk törekvéseiteket. Az egyetem a Tiétek, a jövőtök a kezetekben van! Küzdjetek érte!” – áll a Vajda Attila (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke), Kovács-Szécsi Attila (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat elnöke), Ferencz István (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat elnöke), Lukács Andor (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat elnöke), Kovács Nándor (Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete elnöke, Nagyvárad), Valent Ákos (Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnöke, Révkomárom), Nagy Tibor (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzat elnöke, Beregszász) és Gulácsi Beáta (Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzat elnöke, Szabadka) által aláírt nyilatkozatban.
Megkeresésünkre Vajda Attila hangsúlyozta, azért tartották fontosnak szolidaritásukról biztosítani a magyarországi diáktüntetőket, mivel a mostani egyetemisták a jövő értelmisége, ők fogják meghatározni a magyarság jövőjét határon innen és túl. Ha nem lett volna állami finanszírozású oktatás, nem lenne annyi magyar Nobel-díjas, a magyarok mindig kiemelkedően teljesítettek a különböző tudományterületeken, és fontos, hogy ez a továbbiakban is így maradjon – fejtette ki. A magyarországi diáktüntetők „értünk is küzdenek”, hiszen Erdélyből is sokan tanulnak Magyarországon – tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány a tandíj alól mentesítené azokat a jól tanuló diákokat, akik vállalják, hogy Magyarországon maradnak, kifejtette, nem tartja magát illetékesnek a kommentárra, de különvéleményt fogalmaz meg: úgy gondolja, a magyaroknak ott kell maradniuk, ahol élnek, Magyarország határain belül és kívül is, és fontos, hogy az egyetemek el tudják látni a magyarlakta régiókat olyan szakemberekkel, akik otthon érvényesülnek szakmájukban.
(hírszerk.)
Transindex.ro
2012. december 26.
Németh Zsolt: komoly eredményeket ért el a kormány a nemzetpolitikában
Konszolidálódott az intézményrendszer, előbbre léptünk a határ menti térségek fejlesztésénél, az oktatáspolitikában, de nem szabad „hátradőlni" – fogalmazott az államtitkár.
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az elmúlt egy évben komoly eredményeket ért el a kormány a nemzetpolitikában, különösen az oktatáspolitikában, a határ menti térségek fejlesztésében, a temerini fiúk esetéhez hasonló szimbolikus kérdésekben és abban is, hogy konszolidálódott a nemzetpolitika intézményrendszere. Németh Zsolt adott évértékelő interjújában emlékeztetett, hogy az elmúlt évben valamennyi szomszédos országban, ahol számottevő magyar közösségek élnek, választások voltak. Az év így alapvető változásokat hozott, mindenhol új helyzet alakult ki, és ezek eltérő megközelítést igényelnek – tette hozzá.
Románia: az EMNP sem „elhanyagolható politikai tényező"
Hangsúlyozta, Romániában a december 9-ei parlamenti választások eredményeként stabil kormány jöhet létre. Remélhetőleg folytatódhat az elmúlt években látványos sikereket elérő kapcsolatépítés – közölte. Kijelentette, Magyarország „a közép-európai szolidaritás talaján áll", ennek azonban elengedhetetlen része a kölcsönös tisztelet. Kiemelt figyelmet fordítunk a magyar közösség jogainak biztosítására, különösen az oktatással, a közigazgatás átalakításával és a restitúcióval kapcsolatban – hangoztatta. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségre nagy felelősség hárul, hogy parlamenti pártként érvényesítse a magyarok érdekeit, de az Erdélyi Magyar Néppárt sem „elhanyagolható politikai tényező" – mondta. A pártoknak ezért ki kell dolgozniuk a párbeszéd, az együttműködés lehetőségét – fűzte hozzá.
Szlovákia: elindult a párbeszéd
A határon túli magyar pártok együttműködésének jó példájaként említette az államtitkár a szlovákiai Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd ősszel aláírt kisebbségi alapdokumentumát. Azt mondta: a határon túli magyar szervezetek a szomszédos országokban a magyar kormány kiemelt partnerei, ezért a nemzetpolitikai diplomáciai erőfeszítések megvitatásába igyekeznek bevonni őket. A kormány e szervezetek egységes fellépését, együttműködésük megerősítését támogatja – jelentette ki. A magyar-szlovák kapcsolatokról azt mondta, konkrét megállapodásokat kötöttek az elmúlt évben, és igyekeztek párbeszédet kialakítani a problémák megoldására. Ennek eredményei már láthatók – mutatott rá, kifejtve: a révkomáromi Selye János egyetem ügyében megértést tapasztaltak szlovák részről azzal kapcsolatban, hogy az intézmény teljesíti az egyetemi akkreditáció feltételeit. A még nyitott kérdésekben – például a kettős állampolgárság ügyében – pedig egyeztetés kezdődött, a külügyminiszteri megbízottak már tanácskoztak róla.
Ukrajna: a legutóbbi választás legitimitása vitatható
Ukrajnával kapcsolatban – több meghatározó nemzetközi szervezetre is hivatkozva – elmondta, sajnálatos, hogy a legutóbbi választás legitimitása vitatható. Magyarországot érzékenyen érintette, hogy a választásokon nem volt magyar körzet, amely lehetővé tette volna, hogy a kárpátaljai magyarok megválaszthassák parlamenti képviselőjüket, hanem három részre széttagolva voksolhattak. Hozzátette, remélik, hogy visszaáll a korábbi beregszászi magyar többségű választókörzet, amely 2006-ig létezett.
Szerbia: megalapozatlanok voltak az aggodalmak
Szerbia esetében üdvözölte, hogy a kormányváltással és az elnökválasztással kapcsolatos korábbi aggodalmak megalapozatlannak bizonyultak, és Tomislav Nikolic szerb államfő sikeres látogatást tett Budapesten. Kiemelte: két temerini fiú a közelmúltban elnöki kegyelmet kapott, és a szerb államfő nyitottnak mutatkozik arra, hogy fejet hajtson „az 1944-1945-ös magyarellenes vérengzések áldozatai" előtt. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a második világháborúban szerzett „történelmi traumákat meghaladjuk" – mondta. Hozzátette, a jövő év egyik kiemelt diplomáciai feladata lesz, hogy megoldást találjanak „az emlékezés kereteinek megteremtésére".
Nem szabad „hátradőlni"
A nemzetpolitikát illetően tehát a kormány összességében több eredményt is elért, de nem szabad „hátradőlni" – hangsúlyozta. Közölte, a népszámlálási eredmények azt mutatják, hogy a határon túli magyarok körében erősödött az elvándorlás és az asszimiláció, a választások pedig azt, hogy a magyar politikai erők vonzereje gyengült. Kitért arra is, hogy a szomszédos országok közül Ausztriában, Horvátországban és Szlovéniában csak kisebb létszámú magyar közösségek élnek ugyan, de a térségbeli együttműködésben ezek az államok is fontos partnerek. Ausztriának hagyományosan jelentős az érdekeltsége a térségben, és 2014-ben, az első világháború kitörésének centenáriuma alkalmából közös megemlékezéseket szervezhetnek – közölte. A magyar-szlovén kapcsolatok meghatározó eleme az infrastruktúrafejlesztés és a nyugat-balkáni régióért érzett felelősség – fejtette ki. Horvátországgal kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy baráti államról van szó, amelyet történelmi sorsközösség köt össze Magyarországgal, és az energetikai biztonság megteremtésében is lényeges szerepet játszik.
A közép-európai együttműködés elengedhetetlen
Kiemelte, Magyarország fontosnak tartja, hogy fenntartsa a közép-európai együttműködést a térségben, és ne csak az országok összetartozását hangsúlyozza, hanem valódi tartalmat adjon ennek a kooperációnak. Ezért lényeges, hogy az elmúlt évben sikereket értek el a közlekedési és energetikai kapcsolatok fejlesztésében – mutatott rá. Az államtitkár szólt arról, hogy a határ menti infrastruktúra fejlesztését célzó megállapodásokat kötöttek, illetve kezdeményeztek a szomszédos országokkal. Szlovákiával és Szlovéniával ezeket már aláírták, a program keretében mintegy 50 határ-összeköttetési pont fejlesztéséről döntöttek – idézte fel. Közép-európai szempontból az is fontos, hogy jövőre Magyarország tölti be a Közép-európai Kezdeményezés és a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) elnöki tisztét, ezzel kapcsolatban 2013-ban várhatóan ötven kiemelt rendezvényt szerveznek – mondta Németh Zsolt az MTI-nek adott interjúban. MTI
Erdély.ma
2012. december 26.
Répás: az alapozás után 2012 a megvalósítás éve volt a nemzetpolitikában - Répás Zsuzsanna szerint a megvalósítás éve volt 2012 a nemzetpolitikában. A területért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek adott évértékelő interjújában szólt arról is, hogy jövőre a nemzetpolitika mintegy 15,5 milliárd forintból gazdálkodhat, folytatódnak a Határtalanul! osztálykirándulások, és megkezdődik a kisiskolások éve program.
Répás Zsuzsanna azt mondta: a tavalyi alapozást idén a programok megvalósítása követte.
A 2011-ben elfogadott nemzetpolitikai stratégiai dokumentum alapján indították el az idei év legfontosabb programját, a külhoni magyar óvodák évét, amely rendkívül sikeres volt - emelte ki. Megjegyezte: ezt a területet korábban méltánytalanul elhanyagolták, ugyanakkor nagyon sok kérdés itt dől el. A mintegy 100 millió forintos programot megvalósítva olyan Kárpát-medencei helyszínekre jutottak el, ahová eddig senki, és közösséget tudtak kovácsolni a Kárpát-medencei óvodapedagógusok között.
A szakmai munkát szeretnék folytatni - jelezte, hozzátéve: januárban elindul a kisiskolások éve program, amelyet várhatóan szintén mintegy 100 millió forintos kerettel hirdetnek meg. Jelezte, hogy ez sokkal összetettebb, mint az óvodák éve volt, hiszen az egyes régiókban eltérőek a problémák és az ebből eredő feladatok. Ugyanakkor fontos megtalálni azt a közös pontot, amely a program gerincét adja: ez jövőre a közösségépítés lesz.
Általános igény van a tehetséggondozás, a differenciált oktatás legjobb módszereinek megismerésére is.
Folytatódik a Határtalanul! program, az ideihez hasonlóan 500 millió forintos kerettel, ami 15-17 ezer középiskolás diák utazását teszi lehetővé. Megjegyezte: szeretnék bővíteni a keretet, kizárólag a költségvetés és az általános gazdasági helyzet a korlátja ennek, de továbbra is az a cél, hogy minden magyarországi diák érettségiig egyszer részt vehessen határon túli tanulmányi kiránduláson.
Arra a felvetésre, hogy az oktatási-nevelési támogatás átalakításában, az összeg emelésében gondolkodnak-e, azt mondta: a növelés egyértelműen költségvetési kérdés. Tíz éve valóban ugyanakkora az összeg - jegyezte meg, hozzátéve: nagyon sok ötlet érkezett határon túlról, ezeket továbbra is várják. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a Magyar Állandó Értekezlet következő ülésére javaslatot dolgoznak ki a hatékonyság növelésére. A támogatásra szükség és igény van, hiszen a Kárpát-medencében 250 ezer gyermek után igénylik - mutatott rá.
Répás Zsuzsanna elmondta: jövőre a nemzetpolitikai terület 15,5 milliárd forintból gazdálkodhat, kismértékben bővül az intézményi támogatás. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2013-ban az elmaradt fejlesztéseire, illetve beruházásokra 1,38 milliárd forintos forrást kap.
A felvidéki Selye János Egyetem egyetemi rangjának megőrzéséről kiemelte: jog szerint a szlovák hatóságoknak igazuk van, de méltánytalan az, amit a felsőoktatási intézménytől elvártak. Egy négy éve működő intézménytől nem lehet doktori iskolát számon kérni - jegyezte meg, hozzátéve: azt kérik a szlovák kormánytól, várja meg a következő akkreditációs eljárást, és 2014-ben nézzék meg, adottak-e a feltételek. Erre a szlovák fél nyitottnak mutatkozott - mondta, hozzátéve: közös a cél, hogy jó minőségű legyen az oktatás.
Jövőre is 50 millió forintos keret áll rendelkezésre a magyarságot ért jogsérelmek orvoslását célzó tevékenységre - mondta. A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy idén megalakult a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet. Ezt a kérdést nem lehet kizárólag kormányzati alapon kezelni, szükség van a szakmai, egyetemi háttérre és a civil támogatásra egyaránt. A 2013-as összegből segítik az itthoni intézményi munkát és a külhoni jogsegéllyel foglalkozó civil szervezeteket, valamint a konkrét ügyeket vállaló ügyvédeket is - mondta.
Répás Zsuzsanna a környező országokra térve megállapította: Szlovákiában továbbra is a nyelvtörvény jelenti a fő problémát. "Elfogadhatatlan, hogy továbbra is pénzbüntetést lehet kiszabni azért, mert a polgárok bizonyos helyzetekben használják az anyanyelvüket" - mondta, és megjegyezte, hogy Malina Hedvig ügye még mindig nem zárult le. Romániában szintén nagyon súlyos esetek tapasztalhatók - tette hozzá -, példaként említve a Székely Mikó Kollégium ügyét. A Vajdaságban pedig az atrocitásoknak koránt sincs végük, több olyan eset történt, amikor fiatalokat magyarságuk miatt vertek meg, és nem lehet elfelejteni a temerini fiúk esetét sem - folytatta. Reményének adott hangot, hogy a még börtönben lévő három fiatal is hamarosan szabadul.
A szlovákiai állampolgársági törvényről azt mondta: úgy látja, a szlovák fél számára is egyre inkább világos lesz, milyen visszás helyzet alakult ki a jogszabály következtében. Eddig mintegy 300-an vesztették el emiatt az állampolgárságukat, közülük csak 30-an magyarok. Mint mondta, bízik abban, hogy a már megkezdődött szakértői tárgyalásokon meg tudják találni azt a megoldást, amely minden fél számára megfelelő.
A szomszédos országokban tartott választások tanulságait összegezve kiemelte: a demokrácia és a pluralizmus velejárója, hogy különböző értékrendek, politikai vélemények léteznek egy közösségen belül, és a demokrácia alapja, hogy ezek valamilyen szinten kifejeződjenek. Ez természetes - rögzítette, hozzátéve, egy közösség ugyanakkor úgy tudja minél jobban érvényesíteni az érdekeit, ha képes egységesen fellépni.
Fontos az egyensúly megtalálása: azaz, legyen mindenkinek lehetősége a világlátásának megfelelő politikai véleményét elmondani, és megvalósulhasson az összefogás és az egységes fellépés. Vannak erre jó példák, van lehetőség az összefogásra - hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.
Azt remélik, hogy ez minden régióban megvalósulhat, a közösségen belüli demokráciával együtt. Csak így lehet igazán erős a magyar érdekképviselet a szomszédos országokban – mondta.
(MTI)
2012. december 27.
Eredményes magyar nemzetpolitika (Németh Zsolt évértékelője)
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az elmúlt egy évben komoly eredményeket ért el a kormány a nemzetpolitikában, különösen az oktatáspolitikában, a határ menti térségek fejlesztésében, a temerini fiúk esetéhez hasonló szimbolikus kérdésekben, és abban is, hogy konszolidálódott a nemzetpolitika intézményrendszere.
Az államtitkár évértékelő interjújában emlékeztetett, hogy az elmúlt évben választások voltak valamennyi szomszédos országban, ahol számottevő magyar közösségek élnek. Az év így alapvető változásokat hozott, mindenhol új helyzet alakult ki, és ezek eltérő megközelítést igényelnek – tette hozzá.
Az RMDSZ felelőssége
Hangsúlyozta, Romániában a december 9-i parlamenti választások eredményeként stabil kormány jöhet létre. Remélhetőleg folytatódhat az elmúlt években látványos sikereket elérő kapcsolatépítés – közölte. Kiemelt figyelmet fordítunk a magyar közösség jogainak biztosítására, különösen az oktatással, a közigazgatás átalakításával és a restitúcióval kapcsolatban – hangoztatta. Az RMDSZ-re nagy felelősség hárul, hogy parlamenti pártként érvényesítse a magyarok érdekeit, de az Erdélyi Magyar Néppárt sem elhanyagolható politikai tényező – mondta. A pártoknak ezért ki kell dolgozniuk a párbeszéd, az együttműködés lehetőségét – fűzte hozzá.
A szlovákiai példa
A határon túli magyar pártok együttműködésének jó példájaként említette az államtitkár a szlovákiai Magyar Közösség Pártja és a Most–Híd ősszel aláírt kisebbségi alapdokumentumát. Azt mondta: a határon túli magyar szervezetek a szomszédos országokban a magyar kormány kiemelt partnerei, ezért a nemzetpolitikai diplomáciai erőfeszítések megvitatásába igyekeznek bevonni őket. A kormány e szervezetek egységes fellépését, együttműködésük megerősítését támogatja – jelentette ki. A magyar–szlovák kapcsolatokról azt mondta, konkrét megállapodásokat kötöttek az elmúlt évben, és igyekeztek párbeszédet kialakítani a problémák megoldására. Ennek eredményei már láthatók – mutatott rá, kifejtve: a révkomáromi Selye János Egyetem ügyében megértést tapasztaltak szlovák részről. A még nyitott kérdésekben – például a kettős állampolgárság ügyében – pedig egyeztetés kezdődött, a külügyminiszteri megbízottak már tanácskoztak róla.
Vitatható választások
Ukrajnával kapcsolatban – több meghatározó nemzetközi szervezetre is hivatkozva – elmondta, sajnálatos, hogy a legutóbbi választás legitimitása vitatható. Magyarországot érzékenyen érintette, hogy a választásokon nem volt magyar körzet, amely lehetővé tette volna, hogy a kárpátaljai magyarok megválaszthassák parlamenti képviselőjüket, hanem három részre széttagolva voksolhattak. Hozzátette, remélik, hogy visszaáll a korábbi beregszászi magyar többségű választókörzet, amely 2006-ig létezett.
Remény Szerbiában
Szerbia esetében üdvözölte, hogy a kormányváltással és az elnökválasztással kapcsolatos korábbi aggodalmak megalapozatlannak bizonyultak, és Tomislav Nikolic szerb államfő sikeres látogatást tett Budapesten. Kiemelte: két temerini fiú a közelmúltban elnöki kegyelmet kapott, és a szerb államfő nyitottnak mutatkozik arra, hogy fejet hajtson az 1944–1945-ös magyarellenes vérengzések áldozatai előtt. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a második világháborúban szerzett történelmi traumákat meghaladjuk – mondta.
Nem szabad hátradőlni
A nemzetpolitikát illetően tehát a kormány összességében több eredményt is elért, de nem szabad hátradőlni – hangsúlyozta. Közölte, a népszámlálási eredmények azt mutatják, hogy a határon túli magyarok körében erősödött az elvándorlás és az asszimiláció, a választások pedig azt, hogy a magyar politikai erők vonzereje gyengült.
Répás Zsuzsanna: a megvalósítás éve volt
Répás Zsuzsanna szerint a megvalósítás éve volt 2012 a nemzetpolitikában. A területért felelős helyettes államtitkár évértékelő interjújában szólt arról is, hogy az idei év legfontosabb programja volt a külhoni magyar óvodák éve, és januárban elindul a kisiskolások éve program, amelyet várhatóan szintén mintegy 100 millió forintos kerettel hirdetnek meg. Folytatódik a Határtalanul! program az ideihez hasonlóan 500 millió forintos kerettel, ami 15–17 ezer középiskolás diák utazását teszi lehetővé. Arra a felvetésre, hogy az oktatási-nevelési támogatás átalakításáról, az összeg emeléséről gondolkodnak-e, azt mondta: a növelés egyértelműen költségvetési kérdés. A támogatásra szükség és igény van, hiszen a Kárpát-medencében 250 ezer gyermek után igénylik – mutatott rá. Répás Zsuzsanna elmondta: jövőre a nemzetpolitikai terület 15,5 milliárd forintból gazdálkodhat, kismértékben bővül az intézményi támogatás. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2013-ban az elmaradt fejlesztéseire, illetve beruházásokra 1,38 milliárd forintos forrást kap.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. február 19.
Semjén Zsolt: töretlen lendülettel zajlik a honosítás
Töretlen lendülettel zajlik a honosítás, a kérelmek száma nem csökken, hetente mintegy négyezer igénylés érkezik - mondta Semjén Zsolt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtti éves meghallgatásán kedden Budapesten.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes megerősítette: a kérelmek száma közelít a 400 ezerhez, a tapasztalatok alapján egyszerűsítették az ügyintézést, az anyakönyvezést, és az állampolgárság megállapítását a Magyary-program keretében.
Kitért arra, további konzulokkal erősítették a konzulátusokat, hogy a kisebb településekre is eljussanak, a diaszpóra területeire mintegy ötven konzult küldenek ki, hogy a folyamatot segítsék. A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében további ötven népművelő érkezik a diaszpóra területeire a magyar nyelv tanításának fejlesztése és a kulturális életet felpezsdítése érdekében.
Semjén Zsolt szólt a Julianus-program elindításáról, ez a tárgyi örökség felmérését, megtartását célozza, és a magyar szervezetek életére is jótékony hatással lesz. Örökségvédelmi megállapodásoknak köszönhetően 17 műemlék újulhat meg - tette hozzá.
Utalt arra, felállították a Magyar Diaszpóra Tanácsot, ezt a többi között azzal indokolta: a diaszpóra érdekei korábban háttérbe szorultak, más problémák foglalkoztatják az ottani magyarságot, mint a Kárpát-medence magyarságát. A tanács része a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért).
A Határtalanul! program iránt egyre nagyobb az érdeklődés, e célra 500 millió forintot biztosítottak tavaly. A Külhoni magyar óvodák éve program 3500 óvodába jutott el, bejárták a Kárpát-medencét. Az idei év a kisiskolák éve, az erőket e célra fókuszálják. Semjén Zsolt kiemelte még a jogsegélyszolgálat és a kapcsolódó intézet létrehozását.
Közölte, három évre több mint négymilliárd forintot kap az erdélyi Sapientia egyetem, így biztosítva lesz a kiszámítható működése. A csángókra térve rámutatott: rendeződtek a személyi kérdések, a magyar oktatást a pedagógusszövetség bonyolítja le meghatározott szakmai szempontok alapján. Precíz elszámolás és számon kérhető szakmai kritériumok szükségesek, és erre a szövetség garanciát jelent - rögzítette, utalva a korábbi anomáliákra.
A felvidéki Selye János Egyetemről szólva elismerte: vannak szakmai hiányosságok, hasonló rugalmasságot kértek a szlovák kormánytól, mint a szlovák egyetemeknél. Magyar részről is mindent meg kell tenni, ezért pénzügyileg és az egyetemi oktatók tekintetében segíteni fognak - ígérte, hozzátéve: reális esély van arra, hogy a 2014-es akkreditáció sikeres legyen.
Semjén Zsolt azt mondta, a Vajdaságban nagyon sok a pozitívum, a kulturális autonómia tekintetében is, de a magyarellenes atrocitások minderre árnyékot vetnek. A kettős mérce, ami az ottani ügyészi eljárásokban nyilvánvaló, elfogadhatatlan - közölte.
"Elfogadhatatlan, hogy nap mint nap magyarverésekkel, atrocitásokkal kell szembenézni" - fogalmazott, hozzátéve: próbálnak lépni, hogy a két ország rendőrsége között legyen együttműködés, és az adott területeken legyenek magyarul beszélő rendőrök. Fontos lenne, hogy a szerb állam demonstrálja, nem tűri az etnikai alapú incidenseket - hangsúlyozta.
Közölte, Kárpátalján formális és informális lépéseket tettek a magyar nyelvű oktatás akkreditációja érdekében, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola támogatása kiemelt helyen szerepel. Hozzáfűzte: az új ukrán nyelvtörvényt üdvözölték, de azt már kevéssé, hogy annak megvalósítását elszabotálják, ami a magyarságot hátrányosan érinti.
Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke szerint az MSZP jelenlegi politikája, Szanyi Tibor közelmúltban tett kijelentése, amivel "lerománozta a Békemenetben részt vevő erdélyi magyarokat", arcul csapása újra a nemzetnek, ugyanaz az alap, amit Gyurcsány Ferenc teremtett meg 2004-ben. A szlovák államfő keddi budapesti látogatását történelminek nevezte, és utalt arra, a két állam között számos rendezetlen kérdés van, így a Benes-dekrétumok, a kettős állampolgárság ügye.
Csóti György (Fidesz) a hamarosan parlament elé kerülő beszámolóból kevesellte az autonómiára vonatkozó részt. Közölte, csak a teljes körű autonómia mentheti meg a magyarságot, és javasolta: Szlovákia és Románia vonatkozásában még határozottabban lépjen fel a kormány.
Kalmár Ferenc (KDNP) szintén az autonómia fontosságát hangsúlyozta.
Szili Katalin (független) alelnök az autonómia kérdésében kíváncsi volt a kormányzati álláspontra. Az autonómiahálózat megteremtése Európa számára fontos lehet - közölte.
Szávay István (Jobbik) azt mondta, a kormány önkényesen, pártpolitikai szempontok szerint válogat a külhoni magyarság szervezetei között, és szóvá tette, hogy a Délvidéken negligálják a Vajdasági Magyar Szövetségen (VMSZ) kívüli tömörüléseket. Hiányolta a beszámolóból az önkritikát, azt egyoldalú sikerpropagandának nevezte.
Semjén Zsolt jelezte: komoly vita van Szlovákiával állampolgársági kérdésben, de nem lehet nem látni a különbséget az első és a második Fico-kormány között. Ugyanakkor az a követelés, hogy egyeztetett törvény legyen Szlovákiával, egyenértékű azzal, hogy ne legyen ilyen jogszabály - mondta, hozzátéve: abban kell előrelépni, amiben lehet, ez a gazdasági együttműködés, és ezek a sikerek elősegíthetik a nemzetpolitikai megállapodásokat is.
A székely zászló ügyében az az álláspont: nem élezni a feszültséget, de "nem is feladni, ami az emberi jogainkból fakad". A történések mögött a miniszterelnök-helyettes a román belpolitikát látja. Úgy fogalmazott, az autonómia az unióban elfogadott értékek megvalósítása, ez a magyar megmaradás garanciája, minden, ami efelé mutat, "jó és nemzetmentő, minden, ami ellene hat, rossz és nemzetvesztő".
Semjén Zsolt egy másik felvetésre reagálva azt mondta, a VMSZ-t nem ők választották, hanem a délvidéki magyarok.
Budapest, 2013. február 19., kedd (MTI) -
2013. április 28.
Vetélkedő Erdély aranykoráról
Nagyvárad – Felvidéki, délvidéki, magyarországi és hazai diákcsapatok vettek részt a Festum Varadinum keretein belül immár hagyományszerűen megszervezett, hétvégi történelemversenyen.
Péntek délután Dr. Oborni Teréz budapesti történész tartott előadást Bethlen Gábor fejedelemről, a nagyváradi Ady Endre középiskola dísztermében. Szó esett családjáról, neveltetéséről, fejedelemmé választásáról és uralkodásának körülményeiről.
Nagyvárad szerepe
Mint elhangzott, az Erdélyi Fejedelemség abban a időben mintegy második magyar hazaként volt számon tartva, s a történsz kitért a továbbiakban Erdély és a Porta kapcsolatára,Bethlen Gábor Habsburg-ellenes hadjáratára, a nikolsburgi békére. A jelenlévők tudomást szerezhettek arról, hogy Bethlen Gábor szeretettel fogadta be és segítette a különböző szellemi irányzatokat, majd Nagyvárad szerepére is kitért a történész: mint elhangzott, Nagyvárad központi városa volt a Bethlen Gábor korabeli Erdélynek, Erdély kapujának számított, s Nagyvárad kapitányságától nemegyszer az erdélyi trónra vezetett az út.
Ezt követően Dr. Fleisz János történész előadása következett Nagyváradnak a közvetlenül Bethlen Gábor előtti, illetve utáni időkben betöltött szerepéről és jelentőségéről.
Változatos témák
Szombaton kora reggel kezdődött el a tulajdonképpeni történelmi vetélkedő, melyen tizenöt háromfős csapat mérkőzött meg. A zentai Bolyai Tehetségkutató Gbimnázium, valamint a váradi Ady líceum diákjai egy filmet is készítettek Erdély aranykoráról, iletve Bethlen Gábor uralkodásáról, a későbbiekben pedig a háromfős csapatoknak az említett korszakhoz fűződő feladatokat kellett megoldaniuk. Többek között keresztrejtvényt fejtettek, Erdély nagyjait kellett képekről felismerjék, a Bethlen-korabeli társadalom szerkezetéhez, illetve hadjárataihoz fűződő kérdések is voltak, s a művelődéstörténeti kérdések sem hiányoztak.
Szív és ész
Amint Fleisz Judit történelemtanár elmondta, az évente megszervezett történelemverseny az országosan elismert, versenylistán szereplő rendezvények közé tartozik, s az idén Bethlen Gábor megkoronázásának évfordulója kapcsán esett a választás Erdélynek erre a korszakára. Támogatóik a Communitas Alapítvány, illetve a Rákócszi Szövetség, utóbbinak köszönhetően az első három helyezést elérő csapatok erdélyi körúton fognak részt venni.
A délutáni díjkiosztó ünnepségen Dr. Oborni Teréz történész szólt az egybegyűltekhez. Mint elmondta, fontosnak tartja ezt a versenyt, melynek során a Kárpát-medencei ifjúság számot ad a magyar történelem ismeretéről, mert a résztvevők egyúttal megtapasztalhatják, hogy a nemzeti történelem él és összeköti a különböző országokban élő magyarságot. „Ez egy olyan kincs, amely összekapcsolja a tudást és a lelket, az észt és a szívet” – hangzott el.
Eredmények
A későbbiekben a középiskolások átvették az őket megillető díjakat. Az első díjat a szlovákiai, komáromi Selye János Gimnázium csapata nyerte el (Tóth Terézia, Koncz Krisztina, Ott Karin), a második helyezést az Ady líceum XI.A, X.A, X.E osztályainak diákjaiból álló csapata (Boros Edina, Henn Renáta, Szabó Yvette), a harmadik helyezést pedig az Ady X.D és X.B osztályainak diákjaiból álló csapata (Kovács Balázs, Nagy Norbert, Salánki Dániel) érte el.
Neumann Andrea

erdon.ro
2013. április 28.
Partiumi és felvidéki együttműködés
Április 24–25-én tartották meg a Kettős kisebbségben. Vallási és egyházi identitás a Felvidéken és Partiumban című konferenciát a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). Az előadások és értekezések után az első nap könyvbemutatókkal zárult.
A csütörtök délután kezdődő eseményen a megjelenteket Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem Szenátusának elnöke köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy ez a konferencia az egy hónappal korábban Révkomáromban megrendezett hasonló jellegű rendezvény folytatása. A partiumi és a felvidéki református magyar közösséget ugyanazok a sorskérdések foglalkoztatják, hangsúlyozta Pálfi, ezért ennek a konferenciának az egyik célkitűzése az, hogy szorosabbra fűzzék az együttműködést a partiumi és a felvidéki református egyházak között.
Fontos a prevenció
Az első előadó Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke volt, aki a kisebbségben élő református közösségek gondjairól beszélt. Kiemelte az oktatás fontosságát a kisebbségi keresztény közösségek életében, hiszen, mint fogalmazott, „az oktatásban az egyik legfontosabb tényező a prevenció, hiszen okos embereket nevelünk a kisebbségi lét terheinek könnyítésére.” Nagy teher mindenki számára a szegénység, melynek kapcsán szintén a prevenció fontosságát hangsúlyozta a püspök. A prevenciós lehetőségek között a legelőkelőbb hely az igehirdetést illeti meg. „Az első prevenciós eszköz az igével való találkozás. Ahol találkozás van az evangéliummal, ott megszűnik a baj” – fogalmazott Csűry püspök, aki a továbbiakban tudatta, hogy az egyházkerületben mintegy háromszáz gyülekezet van, ezek közül mintegy harminc nagyon nehéz anyagi helyzetben van. Ugyancsak nehéz anyagi helyzetben van a cigányság, ezért az egyházkerület felvállalta mintegy százötven magyarul beszélő roma gyerek oktatását. Végezetül a püspök kifejtette, hogy a szegénység a legnagyobb kárt az egészségben teszi, ezért van nagy szükség intézményesített formában foglalkozni a betegségekkel. Ezért is vállalta fel a református egyház azt, hogy magyar református kórházat alapítson, tette hozzá.
Teendők
Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egykori püspöke a felvidéki református egyház gondjairól tartott rövid, de szemléletes előadást. Mint mondta, sürgős megoldást igényel a lelkészhiány, a lelki élet felpezsdítése, a gyülekezeti tulajdon visszaszerzése, a konfiskáció leküzdése, a kapcsolatok kiépítése, a presbiterek folyamatos bekapcsolása a gyülekezeti életbe, ugyanakkor javítani kell a lelkipásztorok egymás közötti viszonyát is. Antal János, a KREK külügyi tanácsosa a kommunizmus emlékezetéről tartott előadást, figyelmeztetve arra, hogy a kommunizmus nem egy lezárt korszak, hanem tovább folytatódik a posztkommunizmusban. Ennek egyik oka a kommunista bűnök elszámoltatásának elmaradása, fejtegette az előadó. Az első nap két könyvbemutatóval zárult: Bojtor István Mózes, a nép vezetője című kötetét Tőkés László EP-képviselő, egykori püspök méltatta, míg A Széphalom évkönyvet annak szerkesztője, Fehér József mutatta be.
Van igény a magyar egyetemre
A váradi egyháztörténeti konferencia második napjának első előadója dr. Tóth János, a révkomáromi Selye János Egyetem rektora volt. – Az utóbbi öt évben mintegy ötezer oklevelet kiosztó felsőfokú oktatási intézmény egyik lényeges szerepe abban áll, hogy erősíti a magyarságtudatot és fékezi a magyarság asszimilálását, mondta Selye János. Mint megtudtuk, az egyetem 2004. január 1-jétől kezdte meg működését; az intézményt a szlovák állam tartja fenn. János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora előadásában rámutatott arra, hogy 1989 után lehetett volna állami magyar egyetemet alapítani Romániában, de nem volt meg hozzá a valós politikai akarat, annak ellenére, hogy az RMDSZ már 1990 januárjában meghirdette ezt a célkitűzését. A romániai magyar egyetemi vezetés is felelős ezért a kudarcét, hiszen sokan közülük azt az álláspontot képviselték és képviselik, hogy káros lenne kiválni a román rendszerből és magyar egyetemet kiépíteni.
Konzorciumot!
A rektor szerint Romániában az a fonák helyzet állt elő, hogy magyar egyetemi karokat lehet létrehozni, professzorokat lehet kinevezni, de az ehhez szükséges pénzről a román többségű egyetemi szenátus és kari tanács dönt. A rossz példák közül is az egyik legbeszédesebb a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) esete, ahol folyamatosan halogatják a magyar tanszék létrehozását. „Az RMDSZ feladta a felsőoktatás ügyét. Nincs egyetemi autonómia, mely megadja a döntés szabadságát, pedig nem szűnt meg a magyar közösség egyetemigénye. Bizonyíték erre a két akkreditált magyar egyetem, amelyek azonban a magyar állam pénzéből működnek. Ha ezek az egyetemek konzorciumot alkotnának, akkor létrejönne Romániában a Magyar Tudományegyetem” – mondta János Szabolcs. A magyar egyetemek között ádáz konkurenciaharc folyik, ami szintén nem segíti elő a magyar egyetem megvalósítását, folytatta János Szabolcs. „Nem azon a harminc százaléknyi magyar diákon kellene marakodni, akik érettségi után magyar tannyelvű egyetemre mennek, hanem összefogással el kellene érni azt, hogy a másik hetven százaléknyi magyar diákot is magyar egyetemre csábítsuk, azokat, akik jelenleg vagy román nyelvű egyetemre iratkoznak be, vagy egyáltalán nem tanulnak tovább” – jelezte a rektor.
Makkai Sándor-kiállítás
A továbbiakban számos előadást hallgathattak meg az érdeklődők, ugyanakkor az egyetem Bartók-termében felavatták a Makkai Sándor-kiállítást is. Nyitóbeszédet mondott dr. Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, közreműködött a Csillagocska Néptáncegyüttes ének- és zenekara. A kétnapos konferencia zárásaképpen egy kerekasztal-beszélgetés során összegezték az elhangzottakat.
Pap István. erdon.ro
2013. június 8.
Ballagási ünnepség a Partiumi Keresztény Egyetemen
A Partiumi Keresztény Egyetemen szombaton, 2013. június 8-án tartották meg a hagyományos ballagási ünnepséget. Reggel a tanintézmény épületében szakonként búcsúztatták el a végzősöket, majd az újvárosi templomba vonultak át, ahol az egyetemi oktatók, valamint a szülők, rokonok és ismerősök közösségében, ünnepélyes keretek között intettek búcsút egyetemi éveiknek.
Tőkés László előző királyhágómelléki püspök, az egyetem elnöke igehirdetésében a 133. zsoltárt, illetve Pál apostolt idézte (Ef. 4,1–3), mely igeszakaszokra támaszkodva a közösség fontosságára és az elhivatott élet áldásaira hívta fel a figyelmet. „A közösség minden formája bomlófélben van, úgy a család, a barátság vagy a szomszédság, mint egész nemzetünk” – fogalmazott a lelkipásztor, aki az „elsivatagosodás” metaforájával szemléltette az aggasztó társadalmi folyamatot. Arra biztatta a végzős egyetemistákat, hogy ne hátráljanak meg, nézzenek szembe a kihívásokkal és tegyenek meg mindent a magyar közösségek megmaradásáért. Az erdélyi EP-képviselő arról is szólt, hogy megbomlott nemzeti egységünket újra helyre kell állítani, amiképpen az orvos meggyógyítja a beteg testet.
Non scholae, sed vitae discimus – Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, idézte a latin közmondást Tőkés László, mely alapján rámutatott arra, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemen nemcsak „meddő tudást” zúdítanak a hallgatókra, hanem a tanintézmény nevében szereplő keresztény szellemhez hűen, az életre készítik fel őket.
János Szatmári Szabolcs rektor az igehirdetés utáni ünnepi beszédében számvetést adott az elmúlt az esztendőről, ugyanakkor megemlékezett mindazon, az egyetem közösségéhez tartozó személyekről, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából.
Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul Magdó János főkonzul üdvözletét adta át a ballagási ünnepségen és megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon az erdélyieknek és a partiumiaknak az anyaországban pusztító árvíz mentő munkálataiban nyújtott segítségért.
Jánosi Zoltán rektor a Nyíregyházi Főiskola, Csigó Péter rektorhelyettes a révkomáromi Selye János Egyetem, Nábrádi András dékán pedig a Debreceni Egyetem nevében köszöntötték a hallgatóságot, mely tanintézményekkel jó kapcsolatot ápol a Partiumi Keresztény Egyetem.
A Partiumi Kórus színvonalas fellépése után kiosztották az érdemokleveleket a tanulmányi eredményeik, közösségszervező tevékenységeik miatt kiemelkedő hallgatók számára. A végzősök képviselői átadták az egyetem jelképes kulcsát és a Váradi Biblia mását a következő, jövőre végző évfolyamnak. A testvéregyházak képviselőinek áldásával és a Himnusz eléneklésével zárult a ballagási ünnepség.
Nagyvárad, 2013. június 6.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája
2013. június 9.
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
Június 8-án, szombaton délelőtt tartották meg a
Erdon.ro, hagyományos ballagási ünnepségét a Nagyvárad-újvárosi református templomban.
Egy újabb szakasz zárult le a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és az itt tanuló hallgatók életében. Az elmúlt hétvégén egy újabb évfolyam búcsúzott az intézménytől. A hagyományokhoz híven a végzős diákokat a ballagási ünnepséget megelőzően, reggel búcsúztatták el szakonként a PKE épületében, majd 11 órakor a hallgatók, tanáraik, szüleik, ismerőseik és barátaik körében közösen átvonultak az újvárosi templomba, amely idén is szűkösnek bizonyult. A Szózat eléneklése után a ballagókat, a vendégeket és az egybegyűlteket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte. Az ünnepi alkalmon Tőkés László az egyetem elnöke hirdette az igét a 133. Zsoltár első verse és Pál Apostol Efézusbeliekhez (Ef 4, 1-3) írt levelének versei alapján, prédikációjában az elhivatott élet áldásaira hívta fel a figyelmet. „A közösség minden formája bomlófélben van, úgy a család, a barátság vagy a szomszédság, mint egész nemzetünk” – fogalmazott a lelkipásztor, aki az „elsivatagosodás” metaforájával szemléltette az aggasztó társadalmi folyamatot. Arra biztatta a végzős egyetemistákat, hogy ne hátráljanak meg, nézzenek szembe a kihívásokkal, és tegyenek meg mindent a magyar közösségek megmaradásáért. Az erdélyi EP-képviselő arról is szólt, hogy megbomlott nemzeti egységünket újra helyre kell állítani, amiképpen az orvos meggyógyítja a beteg testet. Tőkés László kiemelte, hogy a hallgatók nem csupán meddő tudással távoznak az egyetemről, hiszen az itt töltött idő alatt a tanintézmény nevében szereplő keresztény szellemhez hűen, az életre készítették fel őket.
Ünnepi gondolatok
Az igehirdetést követően az egyetem rektora János-Szatmári Szabolcs tartotta meg ünnepi évzáró beszédét, amelyben értékelte a tanintézmény elmúlt évét, megemlékezve a pozitív és a szomorú dolgokról is. Kiemelte, milyen új szakokat sikerült indítani, hányan vehettek részt Erasmus képzésen, és milyen intézményekkel kötöttek együttműködési szerződéseket. „Egyszer mindennek eljön a vége, de tudni kell az új irány felé fordulni, meglátni a lehetőségeket. A búcsúzás nem más, mint visszatekintés a múltra, és előretekintés a jövőre”- tette hozzá a rektor. A beszédet követően az alkalmi köszöntésekre került sor. Dr. Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul Magdó János főkonzul üdvözletét adta át a ballagási ünnepségen és megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon az erdélyieknek és a partiumiaknak az anyaországban pusztító árvíz mentő munkálataiban nyújtott segítségért. A továbbiakban dr. Jánosi Zoltán a Nyíregyházi Főiskola rektora, dr. Csiba Péter a révkomáromi Selye János Egyetem rektorhelyettese és dr. Nábrádi András a Debreceni Egyetem leköszönő dékánja osztották meg ünnepi gondolataikat. A beszédeket követően sor került az érdemoklevelek átadására, majd a végzősök képviselői átadták az egyetem jelképes kulcsát és a Váradi Biblia mását a következő, jövőre végző évfolyamnak. A Partiumi Keresztény Egyetem Kórusa színvonalas szolgálattal járult hozzá a tanévzáróhoz, amely a testvéregyházak képviselőinek áldásával és a Himnusz eléneklésével zárult. Az ünnepség után a hozzátartozók és a barátok virággal és ajándékokkal halmozták el a ballagókat.
Nagy Noémi
Erdon.ro
2013. szeptember 29.
Váradon alakult meg a HTMFIB
Ezúttal Nagyváradon tartotta soros ülését a kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények vezetőit tömörítő Magyar Rektori Konferencia. A tanácskozás a PKE-n zajlott, pénteken.
A térségünkbeli felsőoktatási intézmények irányítói, valamint a kárpát-medencei szakmai-tudományos intézmények képviselői üléseztek Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Most itt tartotta ugyanis aktuális plenáris ülését a Magyar Rektori Konferencia. Az ülés központi témája a Kárpát-medence magyar nyelvű felsőoktatási intézeteinek együttműködése, a közös képzések gyakorlata volt. Ebbe illeszkedő módon megalakult a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottsága (HTMFIB).
A tanácskozás sajtónyilvános részében Tőkés László, a PKE elnöke köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy még mindig nem sikerült maradéktalanul helyreállítani a magyar oktatást, óvodától egyetemig. Ezért is kellett annak idején egyházi hátterű intézeteket is létrehozni. E hálózat ugyanakkor fejlődőben van – példaként említette, hogy a támogatások révén nemsokára megkezdődhet a PKE új főépületének építése. „A magyar és az európai integráció a felsőoktatás terén is egybeesik. Mondjuk ezt különösképpen azoknak, akik a magyar nyelvű kisebbségi felsőoktatásunk létjogosultságát megkérdőjelezik, rossz szemmel nézik, vagy éppenséggel visszafejlesztenék – mint például a Selye János Egyetemet –, vagy megszüntetnék – amiképpen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatával tennék –, vagy mindmáig akadályozzák önállósulását, ahogyan a Bolyai Egyetem helyreállítását is meggátolták” – jelentette ki beszédében A magyarországi kormány részéről Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szólalt fel. Ő a nemzetpolitika felsőoktatásbeli megjelenüléséről értekezett. a magyar kormány további támogatásáról biztosította a jelen lévő felsőoktatási vezetőket. Ismertette azokat a kormányzati terveket, amelyek a külhoni és az anyaországi felsőoktatás közötti átjárhatóságot hivatottak biztosítani. Előadást tartott még mások mellett az ELTE, a Sapientia, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság egy-egy képviselője is. Házigazdai minőségében dr. János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora mondott köszöntőt, bemutatva a PKE-t.
Létrejött a grémium
A tanácskozás második része során létrehozta a Magyar Rektori Konferencia a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottságát. Ezen keresztül a határon túli magyar felsőoktatási intézmények is véleményt nyilváníthatnak a felsőoktatással kapcsolatos magyarországi elképzelésekről. Hozzátette, erre az teremt lehetőséget, hogy a Rektori Konferencia a mindenkori oktatási kormányzat tanácsadójának számít Magyarországon. APKE rektora elmondta, hogy a nagyváradi tanácskozáson a különböző országokban működő egyetemek közös doktori és mesterképző programjaiban rejlő lehetőségeket is számba vették. “Ez azt jelenti, hogy a partnerintézmények a határ mindkét oldalán akkreditáltatják a képzéseket, és olyan oklevelet adnak a diákoknak, amelyet mindkét államban elismernek” – magyarázta a rektor. A plenáris ülést egyébként immár harmadjára tartották az anyaország határain túl.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2013. október 29.
A Heidelbergi Káté 450 éves
A Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Partiumi Keresztény Egyetem védnöksége alatt október 30-án és 31-én konferenciát szervez, melynek a témája a jubileumi megemlékezés a Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulója alkalmából. A programsorozat október 30-án, holnap 17 órakor veszi kezdetét a dr. Hermán M. János által gyűjtött Heidelbergi Káté kiadványainak kiállításával az egyházkerületi székház csarnokában. A kiállítás szervezője a Partiumi Magyar Művelődési Céh, közreműködik a Nagyváradi Kántorok Kórusa, beszédet mond Fábián Tibor református lelkipásztor, a Harangszó főszerkesztője. Ezt követi a 90 éves Hévézi Endre londoni képzőművész négy ólomkeretes ablaküvegének bemutatása. Közreműködik Thurzó Sándor József, aki Farkas Ferenc egyik művét (Arioso) adja elő.
Az istentisztelet 18 órától lesz a nagyvárad-újvárosi református templomban, igét hirdet dr. Tóth Albert, a Magyarországi Lelkészi Szövetségek elnöke, közreműködik a Partiumi Keresztény Egyetem kórusa. Az est könyvbemutatóval folytatódik: a dr. Pálfi József által jegyzetelt és válogatott kötet anyagát dr. János Szabolcs, a PKE rektora mutatja be. A mű címe: Vallásomat el nem hagynám… Királyhágómelléki kéziratos konfirmációi káték a 20. században. Ezt követően Orosz Otília Valéria előadásában Bach-korálokat hallgathatnak meg az egybegyűltek.
Az estét a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének, Tőkés László EP-képviselőnek beszédét követően Hermán M. János és Oroszi Kálmán zárja.
Október 31-én, csütörtökön 9.30-tól reggeli áhítatra kerül sor a PKE Bartók-teremében Herdeán Gyöngyi lelkipásztor vezetésével, majd dr. Lászlóffy Zsolt zeneszerző és előadóművész zongorajátéka következik. 10 órától dr. Fekete Károly A Heidelbergi Káté magyarázata című művét Oroszi Kálmán mutatja be. A konferencia során Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, dr. Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök, dr. Lévai Attila, a komáromi Selye János Egyetem teológiai fakultásának dékánja, dr. Zalatnay István és Ballai Zoltán Ferenc, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa tartanak értekezést, majd 15 órától dr. Hermán M. János Az 1724-es Stehelin-féle svájci kátémagyarázat Tatai Ferenc által való fordításának (Kolozsvár, 1752) története a XVIII. században című előadását hallgathatják meg a résztvevők.
A nap végén, 18 órától záró istentiszteletre és úrvacsoraosztásra kerül sor az újvárosi református templomban. Igét hirdet Ötvös József (Marosvásárhely), közreműködik a Nagyváradi Gyülekezetek Egyesített Gyermekkórusa. Az eseményre a szervezők mindenkit szeretettel várnak. Reggeli Újság (Nagyvárad)