Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Selmeczi Gabriella
3 tétel
2013. január 18.
Kelemen–Mesterházy találkozó
A kolozsvári székházban fogadta tegnap Kelemen Hunor szövetségi elnök a Magyar Szocialista Párt elnökségét – tájékoztat az RMDSZ sajtóirodája. A találkozón jelen volt Borbély László politikai alelnök, Bíró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Kovács Péter főtitkár és a szövetség főtitkárhelyettesei. Az MSZP küldöttségét Mesterházy Attila elnök vezette.
Kelemen Hunor a tavalyi önkormányzati és parlamenti választások eredményeiről számolt be, ugyanakkor ismertette a 2013-as esztendőben várható politikai napirendet: az alkotmány módosítása, a fejlesztési régiók átszervezése és a választójogi törvény módosítása.
Mesterházy Attila MSZP-elnök részletesen ismertette pártjának új nemzetpolitikai programját, amelyet az elmúlt időszakban lezajlott elemzések és azok következtetései alapján dolgoztak ki.
Az RMDSZ szaktestületei a következő időszakban részletesen elemzik az MSZP nemzetpolitikai programját, amelyhez a magyarországi párt észrevételeket, javaslatokat vár.
Az MSZP küldöttsége tegnap délelőtt a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a magyar tagozat vezetőivel találkozott.
Összenő, ami összetartozik!
– hangoztatja közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A Toró T. Tibor vezette politikai alakulat szerint az MSZP és az RMDSZ nyílt „egymásra találásának” van pozitív hozadéka: „elősegíti az erdélyi magyar közösség tisztánlátását egy olyan kérdésben, ami eddig is sejthető volt. Az MSZP-vezérkarral való kolozsvári találkozóval az RMDSZ nyíltan is felvállalta baloldali kötődését, a szövetséget jóhiszeműen támogató erdélyi magyarok végre láthatják, mire fordítja a szövetség a tőlük kapott bizalmat”.
„Az erdélyi magyar társadalom számára világossá vált, hogy az RMDSZ most azokkal vállalt nyílt közösséget, akik a 2004. december 5-i magyarországi népszavazás előtt a szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak”, fogalmaznak. A néppárt szerint joggal merül fel a kérdés, hogy a szövetség maradjon-e az Európai Néppárt tagja, vagy a Szocialista Internacionáléban kérne helyet.
AZ EMNP szkeptikus az MSZP-nek az erdélyi magyarok iránt hirtelen támadt rokonszenvét illetően. A szocialisták másfél évvel a magyarországi országgyűlési választások előtt – amelyeken a külhoni magyar állampolgárok is választani fognak – villámcsapásszerűen felfedezték az erdélyi magyar közösséget, és féltő gonddal érdeklődni kezdtek iránta – vélekednek. „Nem tartjuk hihetőnek, hogy két évtizednyi teljes közömbösség, sőt, ellenséges viszonyulás után a nem is olyan régen még „23 millió román munkavállalóval riogató MSZP őszintén, hátsó szándékoktól mentesen közeledik az erdélyi magyarokhoz”, fogalmaz az EMNP.
Fidesz: az MSZP csak színlel
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivőjének közleménye szerint az MSZP a határon túl bocsánatkérést színlel, Magyarországon pedig listázzák és románozzák az erdélyi magyarokat.
A politikus szerint, ha Mesterházy Attila MSZP-elnöknek valóban lelkiismereti kérdés lenne a bocsánatkérés, ezt nem csak azután tette volna meg, hogy a határon túliak szavazati jogot kapnak, hanem már korábban.
(„Szavazatmaximálás szempontjából irracionális a kolozsvári látogatás”
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke elhárította a feltételezést, miszerint pártja elsősorban a magyar állampolgárságot megszerző erdélyiek szavazatára pályázna. Tegnap este a Minerva-házban lapzártakor még tartó előadásában kifejtette: realista ebben a kérdésben, kolozsvári látogatásuk hatására a magyar szocialistáknak sem Erdélyben, sem a Felvidékben, sem a Vajdaságban sokkal több szavazója nem lesz a következő választásokon. „Nem azért jöttem ide, hogy arra biztassam önöket, ránk szavazzanak, hanem azért, mert őszintén hiszek abban, hogy az MSZP nemzetpolitikáján változtatni kell. Be akarjuk bizonyítani, hogy a Magyar Szocialista Párt nevében a „magyar” nagyon fontos a mi politikusaink számára. Ez ma még csak szavakban jelenik meg. Mondhatják joggal, hogy a puding próbája az evés, és igazuk van. Elfogadjuk, hosszú utat kell még megtennünk, hogy kivívhassuk az önök bizalmát, támogatását. De nem akarok meghátrálni ez elől, nem akarom, hogy azt mondják, mi nem akarunk szembenézni hibáinkkal”, hangoztatta a szocialista pártelnök.
Mesterházy hangsúlyozta, ha a „szavazatok maximalizálását” tekintené fő célnak, akkor biztosan nem jött volna Erdélybe. Annak, mondta, amit Kolozsváron előadott, megvan a kockázata: nem biztos, hogy az MSZP választóinak széles köre osztja véleményét. Ő azonban hisz abban, hogy hosszú távon mindenki érteni fogja majd a baloldalon, mennyire fontos, hogy az MSZP a nemzetpolitika területén markáns politikát képviseljen – vélekedett. „Szavazatmaximálás szempontjából irracionális a kolozsvári látogatás, a tisztesség szempontjából igenis racionális. Megéri vállalni ezt a kockázatot, mivel ez a párt politikáját olyan pályára helyezi, amiben hiszünk”, hangsúlyozta.
Kifejtette: Magyarországról bizonyos források olyan határon túli magyar szervezetek irányába mennek, amelyek nem az itteni magyar közösség célját szolgálják. Egyféle „szavazatvásárlás” van folyamatban, „logisztikavásárlás”, ami lehetővé tenné majd a Fidesz számára, hogy ne kelljen közvetlenül a határon túl kampányolnia. A többi párt ezt nem engedheti meg magának, ezért majd mutogatni fognak azokra a magyarországi politikai alakulatokra, amelyek Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban korteskednek. Mesterházy szerint e mögött más cél is húzódik, éspedig az, hogy a romániai választásokon legközelebb ne az a párt győzzön, vagy legalábbis ne olyan arányban, mint ahogy azt az RMDSZ tette 2012-ben. „Nem pártpolitikai ügy a magyarság ügye, Budapest nem válogathat a határon túli magyar szervezetek között. Akit a határon túliak legitim módon megválasztottak, az nekünk partnerünk.”
Bár az MSZP-nek az az elve, hogy a magyar belpolitikai harcokat nem szabad a határon túlra átszivárogtatni, a kampányok alkalmával nehezen lehet elkerülni ezt. Mesterházy ugyanakkor attól is tart, hogy a magyarországi pártok határon túli korteskedése megerősíti a román szélsőséges pártokat.)
Szabadság (Kolozsvár),
2013. január 18.
Erdélyi magyarok szavazataira számítanak (MSZP-látogatás Kolozsváron)
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően – fogalmazott Mesterházy Attila pártelnök Kolozsváron, ahol az MSZP kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját, melyet szerda este a nagy nyilvánosság előtt is bemutattak.
A kolozsvári fórum előtt együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Szocialista Párt Táncsics Mihály Alapítványa, és az RMDSZ vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány. A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére, támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását.
RMDSZ–MSZP együttműködés
Közös Kárpát-medencei program kidolgozásáról és végrehajtásáról állapodott meg tegnap az MSZP és az RMDSZ Kolozsváron, a két párt vezetői közötti tárgyalások az RMDSZ elnöki hivatalában, zárt ajtók mögött zajlottak.
Az MSZP szóvivője, Török Zsolt szerint szóbeli megállapodások születtek arról, hogy mindkét fél a saját pártcsaládjában próbálja előmozdítani a magyarság ügyeit, valamint arról, hogy a román–magyar határ menti régióban segítik egymást annak érdekében, hogy hatékonyabban hívhassák le az Európai Unió forrásait. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ismertette: abban állapodtak meg, hogy szakpolitikai kérdésekben megosztják egymással tapasztalataikat, átadják egymásnak a két párt műhelyeiben készült tanulmányokat.
Néppárti fenntartások
Az Erdélyi Magyar Néppárt szerint az RMDSZ nyíltan felvállalta baloldali kötődését azzal, hogy az MSZP-vel „egymásra találtak”. Az Néppárt közleménye szerint az MSZP vezetőinek kolozsvári látogatása, valamint a Táncsics Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány közötti szerződés nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy „az RMDSZ-t jóhiszeműen támogató erdélyi magyar választópolgárok végre egyértelműen lássák, hogy mire fordítja a szövetség a tőlük kapott bizalmat”. A párt hangsúlyozta: az RMDSZ azokkal vállalt nyílt közösséget, akik a 2004. december 5-i magyarországi népszavazás előtt a szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak.
Az EMNP azt is közölte: fenntartásokkal kezeli az MSZP-nek az erdélyi magyarokkal szemben „hirtelen támadt rokonszenvét”. „Nem tartjuk hihetőnek, hogy két évtizednyi teljes közömbösség, sőt, ellenséges viszonyulás után a nem is olyan régen még „23 millió román munkavállalóval” riogató MSZP őszintén, hátsó szándékoktól mentesen „közeledik az erdélyi magyarokhoz” – áll a Toró T. Tibor EMNP-elnök által jegyzett közleményben.
Színlelt bocsánatkérés
A Fidesz szerint az MSZP a határon túli magyar településeket is képmutatással és gyűlöletkeltéssel akarja elárasztani. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője tegnap közleményében azt írta, ugyanaz a Ron Werber, aki a külhoni magyarok elleni szocialista gyűlöletkampányt kieszelte, most szavazatokért küldte kuncsorogni az MSZP elnökét. Ott bocsánatkérést színlelnek, itthon listázzák és románozzák az erdélyi magyarokat – tette hozzá. Selmeczi szerint ha az MSZP-elnöknek valóban lelkiismereti kérdés lenne a bocsánatkérés, nemcsak azután tette volna meg, hogy a határon túliak szavazati jogot kapnak, hanem már korábban. „Gyurcsány vezetésével Mesterházy és a szocialisták egyszer már kitaszították a külhoni magyarokat a nemzet testéből, és hátat fordítottak nekik. Ezért álságos és ízléstelen az újabb Ron Werber-i ötlet” – hangsúlyozza közleményében a Fidesz szóvivője.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. január 25.
Szocialista hakni Erdélyben
Mea culpa és leporolt programok
Még az RMDSZ-vezetőket is megosztja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) múlt heti kolozsvári „performansza”. A volt magyar kormánypárt története során első alkalommal rendezett kihelyezett elnökségi ülést, ez alkalommal Mesterházy Attila nyilvánosan elnézést kért a külhoni magyaroktól a 2004-es „nem”-ekért. A gesztus őszinteségét kissé kétségessé tette, hogy a mea culpa második felében mindjárt másokat is hasonlóra szólított fel.
A botrányos elemeket sem nélkülözte az MSZP kolozsvári fellépése, a párt vezetőit ugyanis hosszú perceken át feltartóztatták az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) tagjai és a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának magyar szurkolói. Atiltakozók kendőzetlen üzenetekkel fogadták a látogatókat – gazembereknek, nemzetárulóknak nevezve őket –, a táblákon többek között ilyeneket olvashattunk.: „Nem bocsátunk meg 2004. december 5-ért, nem felejtünk”, vagy „Ne mosdassuk a nemzetárulókat!” Bocsánatkérés félszájjal
Pedig az MSZP újszerű „ajándékot” hozott Erdélybe: új alapokra kívánja helyezni a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját, a bocsánatkérést pedig a folyamat első elemének nevezte Mesterházy Attila pártelnök. Elismerte, hogy a nemzetpolitika sem a szocialista kormányok, sem az MSZP politikájában nem kapott korábban megfelelő hangsúlyt, ezért jogosnak nevezte a baloldal kritizálását. „2004. december 5-én az MSZP egy rossz politikai kérdésre rossz választ adott, kárt okozva ezzel a magyar-magyar kapcsolatoknak, olyan érzést keltve, amely joggal sértette a határon túl élő honfitársainkat. Ez téves politikai döntés volt, amiért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, akit ezzel megsértettünk” – jelentette ki Mesterházy. Hozzátette azonban, hogy más politikai tényezőknek is épp így kellene elnézést kérniük – például a Fidesznek, derült ki rákérdezés nyomán –, indokként azonban csak belpolitikai kritikákat tudott felhozni, ami igen testidegennek hatott a pillanat nemzetpolitikainak szánt közegében.
Ezzel együtt meglepetésként hatott a baloldali mea culpázás, illetve az a kijelentése, hogy az MSZP felismerte: a nemzetpolitika nem csak problémamegoldó technikákból, pragmatikus viszonyulásból áll, hanem érzelmi üzenetekről, gesztusokról is szól. A nóvumok sora ezzel le is zárult, hiszen a szocialisták nemzetstratégiai programjának sarokpontjai legfeljebb árnyalatokban különböztek az elmúlt két évtized internacionalista lózungjaitól. Sőt, a békés egymás mellett élés, a jószomszédi viszony, a belügyekbe való be nem avatkozás elveit akár régebbről is kölcsönözhették volna. Új elemként legfeljebb annyit emeltek be, hogy az MSZP nem kívánja az anyaország határain túli régiókba „exportálni” a magyarországi belpolitikai vitákat, az egyenlőség elvét akarja érvényesíteni a kapcsolattartásban a határon túli magyarság legitimen választott képviselőivel, szervezeteivel. Némi józanságról árulkodik Mesterházy következő kijelentése: „Nagy a lemaradásunk, sokat kell tennünk azért, hogy elnyerjük a magyarok bizalmát. De realisták vagyunk, és nem gondoljuk, hogy hirtelen tömegesen fognak ránk szavazni a külhoni magyarok”.
„Összebútorozás”? Az erdélyi baloldali felvonulás házigazdája az RMDSZ volt. Az „összebútorozás” szimbolikus jellegén túl a két szervezet közös Kárpát-medencei program kidolgozásáról és végrehajtásáról tárgyalt. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint abban állapodtak meg, hogy szakpolitikai kérdésekben megosztják egymással tapasztalataikat, átadják egymásnak a két párt műhelyeiben készült tanulmányokat. Együttműködési megállapodást írt alá az RMDSZ által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Magyar Szocialista Párt Táncsics Mihály Alapítványa is. A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére.
Inkább a Fidesz
Az MSZP erdélyi túrája természetesen élénk reakciókat váltott ki határokon innen és túl. A Fidesz szerint a szocialisták már a határon túli magyar településeket is képmutatással és gyűlöletkeltéssel akarják elárasztani. Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szerint „Erdélyben bocsánatkérést színlelnek, itthon pedig listázzák és románozzák az erdélyi magyarokat.” „Mesterházy Attila MSZP-elnök, illetve a párt vezetőségének kolozsvári látogatása az RMDSZ meghívása nyomán megerősíti azt, amit az Erdélyi Magyar Néppárt korábban is hangsúlyozott: összenő, ami összetartozik – fogalmaz az EMNP közleménye. – Az MSZP és az RMDSZ »egymásra találásának« – amit formálisan a pártalapítványaik, a Szabó Vilmos által vezetett Táncsics Alapítvány, illetve a Markó Béla elnökletével működő Kós Károly Akadémia Alapítvány között született megállapodás rögzít – pozitív hozadéka az, hogy elősegíti az erdélyi magyar közösség tisztánlátását: az RMDSZ azokkal vállalt nyílt közösséget, akik a 2004-ben a szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak.”
Megoszlanak a vélemények az RMDSZ-en belül is. Miközben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester arról beszélt, hogy a székelyföldi RMDSZ számára a Fidesz a szimpatikusabb, a Hargita megyei tanácselnök, Borboly Csaba szerint ebben a kérdésben nem kell pártfegyelem. A nagyváradi Szabó Ödön sem kampányolna az MSZP-nek, inkább elindítaná az RMDSZ-t a magyarországi választásokon.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),