Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Selejan, Ioan
90 tétel
2013. október 8.
Decentralizálástól fél a románok fóruma
Félnek a decentralizálástól a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának tagjai. A magyarellenes szervezet nyílt levélben fordult a kormányhoz és a parlamenthez, kérve, hogy a rendőrség ne kerüljön a helyi önkormányzatok hatáskörébe, mert szerintük „ennek súlyos következményei lehetnek Kovászna és Hargita megyékben, ahol a helyi önkormányzat a nyíltan területi autonómiáért harcoló RMDSZ kezében van”.
A fórum igazgatói bizottsága által elfogadott nyílt levélben úgy fogalmaznak, hogy ez az intézkedés a két megyében etnikai tisztogatást eredményezhet, a románokat elüldözik, a helyi döntéshozásból kirekesztik, állam valósulhat meg az államban, az „úgynevezett Székelyföld területi autonómiájával, a román állam fennhatósága alóli kivonásával”.
A román civil szervezet vezetői arra figyelmeztetnek, hogy ha a rendőrség a városi és a megyei jogú városok tanácsának lesz alárendelve, a két megyébe etnikai kritériumok szerint vesznek majd fel új rendőröket, kötelezővé teszik a magyar nyelv ismeretét, a rendőri egyenruhán kétnyelvű feliratok és autonómista szimbólumok lesznek, és fennáll a kockázata, hogy a helyi önkormányzatoknak alárendelt rendőröket választási vagy politikai célokra használják. A fórum tiszteletbeli elnöke Ioan Selejan Kovászna és Hargita megyék ortodox püspöke.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma
2013. október 15.
Egymásnak feszült Antal Árpád és a Románok Fóruma
A Ioan Selejan ortodox püspök által vezetett román szervezet újabb támadásba lendült, és kiadott egy közleményt, amely szerint, Antal Árpád szítja a feszültséget a nemzetiségek között. Amint arról beszámoltunk, korábban Sepsiszentgyörgy polgármestere fogalmazta meg, hogy a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Fóruma minden lehetséges eszközzel támadja a székelyföldi magyarokat.
Antal Árpád: számunkra teljességgel érthetetlen az a magatartás, mely egyébről sem szól, csak arról, hogyan lehet a magyarokat abban megakadályozni, hogy az anyanyelvüket beszéljék, vagy hogy a szimbólumaikat használják. Antal emlékeztetett, hogy románok fóruma belépett a város zászlója ellen indított perbe a prefektúra oldalán, és hogy azelőtt az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultak, mert a sepsiszentgyörgyi önkormányzat több pályázati pénzt ítélt a magyar civil szervezeteknek, ám a testület visszautasította a diszkrimináció vádját.
A Románok Civil Fóruma azzal vágott vissza, hogy szerintük Antal Árpád szítja a feszültséget, azzal hogy magyar nyelven tartja a beszédeit, megváltoztatta az 1918 december 1 sugárút egy szakaszának a megnevezését. A románok fóruma szerint, Antal Árpád – Werbőczy Hármaskönyvének szellemét képviseli, amikor a románokat kihagyták Erdély közéletéből.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma
2014. január 6.
Románellenességet kiáltanak a magyarellenesek
„Hadrendbe álltak” a székelyföldi magyarellenes hangadók, miután egy román férfi etnikai indíttatású bántalmazás címén feljelentést tett a rendőrségen – állítása szerint azért verték meg szilveszterkor Sepsiszentgyörgyön, mert nem tud magyarul.
Etnikai indíttatású bántalmazás miatt tett feljelentést a Kovászna megyei rendőrkapitányságon egy román nemzetiségű férfi, akit állítása szerint azért vertek meg szilveszter éjszakáján Sepsiszentgyörgy központjában, mert nem tud magyarul.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Gheorghe Preduţ – aki 1994 és 2001 között a Demokrata Párt megyei elnöki tisztségét töltötte be – szilveszter éjszaka riasztotta a rendőrséget. Arról számolt be a kiérkező rendőröknek, hogy húsz év körüli fiatalokból álló, öt-hat tagú csoporttal találkozott az utcán. Állítása szerint a fiatalok ütlegelni kezdték, miután magyarul szólították meg, ő pedig közölte: nem beszél magyarul.
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő szerint a férfi nem tudott használható személyleírást adni a támadóiról, az azonosítást pedig tovább nehezíti, hogy a megyei törvényszék környékén nincsenek térfigyelő kamerák. Az esetnek nem voltak szemtanúi.
Ilyen körülmények között tehát csak a feljelentő beszámolójára hagyatkozhatnak. A hivatalos közlés szerint mindezek ellenére a rendőrség megpróbálja azonosítani a bántalmazókat.
A férfi egyébként azt mesélte, hogy a helyi román gimnázium étkezőjében szilveszterezett, akkor támadták meg, amikor onnan egyedül hazafelé tartott. Az állítólagos bántalmazás után mentővel szállították kórházba – a sürgősségen megállapították, hogy bordatörést szenvedett, de kórházi ellátására nem volt szükség, így hazaengedték.
Csütörtökön tett feljelentést a rendőrségen etnikai indíttatású bántalmazás miatt. „Ha korábban azt mondta volna nekem valaki, hogy ilyesmi megtörténhet Sepsiszentgyörgyön, nem hittem volna el” – mondta a jelenleg nyugdíjas Gheorghe Preduţ a Mediafax hírügynökségnek.
„Variációk” románellenességre
Nem ez az egyetlen románellenesnek titulált eset egyébként, amire a hét végén felhívták a figyelmet. „A magyar sovinizmus bizonyítékaként” mutatja be ugyanis a magyarellenességéről és notórius feljelentőként ismert Dan Tănasă a blogján azt az esetet, miszerint egy dobollói férfit megbírságolt a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség, mert december 1-jén román zászlót lobogtatva ment fel az advent első vasárnapja alkalmából a város központjában felállított színpadra, és román hazafias dalt énekelt.
Dan Tanasă január 3-én, pénteken tette közzé az információt a blogján, a nagybetűs, exkluzív feliratú bejegyzésben posztolva a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát is. A hírt aznap késő este már átvette a Realitatea hírtelevízió is.
A blogbejegyzés szerint a dobollói férfit 500 lejre bírságolta meg a helyi rendőrség. A férfi Dan Tănasának arról számolt be, nem tudta, hogy a színpadot nem a román nemzeti ünnep tiszteletére állították fel a városközpontban, nem volt ittas, nem is szélsőséges, csak a román nemzeti ünnep iránti lelkesedését akarta kifejezésre juttatni. Nem érzi jogosnak a bírságot, ezért megfellebbezi azt.
Dan Tănasă irományában sérelmezi, hogy a jegyzőkönyvet egy magyar nemzetiségű rendőr állította ki, és egy szintén magyar nemzetiségű tanú írta alá: szerinte ez „a 24 éve tetten érhető magyar sovinizmus csúcspontja”.
Ugyanakkor felháborodottan ismertette a Kovászna megyei csendőrség parancsnokának, Adrian Nichifor őrnagynak a válaszlevelét, amely szerint azért nem bírságolták meg a december 1-jén azokat a magyar fiatalokat, akik azt skandálták, hogy „Székelyföld nem Románia!”, mert a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos joguk. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrségnél a hét végén mindössze az ügyfélszolgálati ügyeletessel sikerült beszélnünk, aki azt mondta, az intézmény vezetői csak hétfőn lesznek elérhetők.
Megfékeznék „a magyar szélsőségeseket”
A magyarellenes nyilatkozatairól elhíresült Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma sem hagyhatta szó nélkül a történteket. „Szigorúan, törvényekkel lépjenek fel a magyar szélsőségesek ellen, ne engedjék őket, hogy különböző tisztségeket töltsenek be, különben erősödni fog a románellenes agresszivitás” – szögezték le vasárnap kiadott nyilatkozatukban.
A fórum szerint – amelynek tiszteletbeli elnöke Ioan Sălăjan ortodox püspök – a magyar politikusok románellenessége miatt radikalizálódott a magyar közösség, ugyanis „23 éve az iskola, a sajtó, a kulturális rendezvények programszerűen terjesztik a sovén, románellenes és államellenes eszméket”. Meglátásuk szerint a tervezett decentralizáció erősíti majd az állam térvesztését Erdélyben. Ugyanakkor felszólítják a román pártokat, hogy ne fogadják be az RMDSZ-t a kormányba, amíg „nem újul meg, és nem mond le a hungarista követeléseiről (pretenţii hungariste)”.
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 8.
Ortodox térhódítás Kovásznán
A kormány karácsonyi ajándékaként a román ortodox egyház Hargita–Kovászna püspökségének tulajdonába került a kovásznai Tündérvölgyben levő Fenyő Szálloda.
A korábban az állami protokollalap tulajdonát képező, tízmillió lej leltári értékű ingatlan odaítélése azóta is borzolja a kedélyeket: tiltakoznak a magyar történelmi egyházak, melyek hasonló ajándékban soha nem részesülnek, mi több, a kommunista rezsim által elvett ingatlanjaikat sem tudják visszaszerezni – ráadásul azt is el akarják venni tőlük, amit visszakaptak. Tiltakoznak a hazai magyar politikai alakulatok, szervezetek is, és aggódnak a kovásznai magyar lakosok: úgy tűnik, az ortodoxia székelyföldi térhódításának helyőrsége lett a Fenyő Szálloda is.
Aggódik a lakosság
A Fenyő Szálló tulajdonoscseréjének esetleges következményeit a kovásznai lakosság is csak találgatja – van, aki úgy tudja, Moldova Köztársaságból érkezők laknak majd ott, akiket honosítanak, később pedig kovásznai polgárokká válnak, így akarják a románság javára billenteni a lakosság etnikai arányának mérlegét. Mások állítják, a jelenlegi személyzetet elbocsátják, helyüket apácák és szerzetesek veszik át, de még olyan híresztelés is felröppent, miszerint a szálloda mellett impozáns kolostor épül, mely a görögkeletiek egyik fellegvára lesz.
Eme találgatások közös eleme az etnikai arányok megváltoztatása, a görögkeleti egyház térnyerése miatti aggodalom. Hogy a jobbára aggodalom szülte szóbeszéd mellett hiteles forrásból tájékozódjunk, megkerestük a szálloda igazgatóját, Paul Vișinescut, aki Gheorghe Onea adminisztrátorral együtt állítja: semmit nem tudnak a Fenyő Szálló jövőjéről. Ők is csak az ominózus kormányhatározatot ismerik, de hivatalos értesítést a tulajdonosváltásról nem kaptak. Ha többet akarunk tudni, próbálkozzunk az állami protokollalap sinaiai kirendeltségén – ott viszont csak a telefax hangja válaszolt telefonos megkeresésünkre.
A Fenyő Szálló most csendes. Az egységvezetők szerint az év végi ünnepek alatt sok vendéget fogadtak. Jelenleg 58 alkalmazottat foglalkoztatnak, 65 százalékuk magyar nemzetiségű. Nem tartanak a leépítésektől, az ortodox egyház az alkalmazottakkal együtt kapta meg a szállodát – hangsúlyozták. Pártszállónak építették
Amennyire bizarr a mostani tulajdonoscsere, legalább annyira különös a szálló története is. A Román Kommunista Párt Kovászna város tulajdonából kapta/vette ingyen használatba a több mint két és fél hektáros területet, ahová később a szálloda épült. A nyolcvanas évek elején kezdett működni, kizárólag a párttagok (leginkább „főelvtársak”) üdülőhelyeként. A telekkönyv szerint a terület 1999. május 18-ig volt Kovászna tulajdona, akkor a 834-es kormányhatározattal állami tulajdonba sorolták. A szálloda alegységeként tartották nyilván a közelben lévő, korábban a Ceaușescu házaspár által használt vendégházat. Ezt az épületet nem az egyház kapta meg decemberben: az új tulajdonosa a román hadsereg.
A szálloda gazdaságosságáról sokan értekeztek. A legtöbb vélemény szerint jelenlegi működési formájában nem jövedelmező, kizárólag az állam által finanszírozott kezelő- és üdülőjegyekkel érkezők teszik ki látogatóközönségét. Semmi jel nem utal arra, hogy a vendégforgalmi szabadpiacon is labdába szeretne rúgni az egység, pedig felszereltsége nem mindennapi. 186 személyt tudnak elszállásolni 87 kétágyas, két egyágyas szobában és öt lakrészben (melyek nappaliból és hálószobából állnak). Kezelési potenciálja is jelentős, meleg borvízfürdőt, mofettát, borvizes ívókúrát, aeroszolos és inhalációs kezelést, elektro-, fizio- és hidroterápiát biztosítanak.
Jobb lenne a Ceaușescu-villa
Kovászna önkormányzata számára kihívás lenne, ha a kormány esetleges ajándékaként szállodával gazdagodna. Magyarországon találunk példát önkormányzati cégek által működtetett szállodákra, például Zalakaroson – mondta érdeklődésünkre Thiesz János polgármester. A működtetéshez szükséges jogi keretet ugyan nem ismeri, de meg lehetne találni a járható utat. Ám a szállodánál több hasznot hozna, ha az önkormányzat a volt Ceaușescu-vadászházat kapná meg. Vendégforgalmi látványosság lenne, hazai és külföldi turistákat vonzana az érdekes múltú épület.
Sokan kíváncsiak lennének, hol és milyen volt egykoron a Ceaușescu házaspár kéthelyes moziterme, háló- vagy dolgozószobája. A látogatók belépti díja mellett jövedelmet hozhatna a termek vagy az egész épület bérbeadása különböző eseményekre – véli Thiesz János.
A szálloda amúgy most sem hajt nagy hasznot a városnak. Tavaly épületadóként 150 ezer, területadóként 4200, tűzoltósági illetékként 350 és cégérilletékként 28 lejt fizettek be a város kasszájába. A Fenyő Szálló befizeti a fürdővárosi illetéket is (szállóvendégenként napi egy lej). A 2013-as összesítés – amely az összes vendégfogadó egység hozzájárulását jelenti – még nem készült el, de 2012-ben az illetékből 820 ezer lejes bevétele származott a városnak. A Fenyő szálloda alkalmazottjai által befizetett jövedelmi adó 41,75 százaléka is a városhoz kerül vissza – mondta el érdeklődésünkre Bagoly Zsolt, a városháza gazdasági igazgatója.
Görögkeleti templomok
A vajnafalvi ortodox nagytemplom
A Fenyő Szálloda birtoklásával nőtt a görögkeleti egyház súlya Kovásznán. A fürdővárosban ezenkívül három templomuk és egy kápolnájuk áll. Utóbbit tavaly szentelték a Benedek Géza Szívkórházban, és ökumenikusnak nevezik – eddig azonban történelmi magyar egyház lelkésze nem kapott oda meghívást istentiszteletre, misére. Ha hívnának, szívesen tennénk eleget a kérésnek – jelentette ki Balogh Zoltán, a Kovászna-belvárosi egyházközség lelkésze.
A kovásznai – pontosabban vajnafalvi – görögkeleti izmosodáshoz és történetíráshoz ugyancsak jól jön a kormány ajándéka. A Crestinortodox.ro honlapon a Kovásznát tárgyaló fejezetben (az alábbi adatok is innen származnak) kijelentik: „jelen pillanatig nem ismeretesek dokumentumok a XVIII. század előtt létező ortodox templomot illetően.
Információk vannak 1777-ből, amikor megépült a Szent Miklósnak szentelt fatemplomocska.” A fatemplomot 1800-ban lebontották, helyét egy tölgyfából készült kereszt jelzi. Ugyanabban az évben fejezték be egy másik templom építését. 1794-ben 130 forinttal vásároltak telket, „melyen ma is templom és temető áll”, az új templom felhúzását 1794. július 17-én kezdték el. (Orbán Balázs írta: „A kovásznai ref. egyházközség birtokában van egy igen szép fedeles kehely, melynek oldalán minuskel betükkel ez van irva: »Hoc est corpus meum VI. XIII.« A betűk idoma mutatja, hogy a XV. században készült.” A vajnafalvi református hívekről az első lényegesebb híradást egy 1762-ből származó jegyzőkönyvben találni, melyben az áll, hogy az 1762-es kovásznai esperesi vizitáció során derült ki az egyházi hatóságok előtt, hogy a vajnafalvi hívek egy temetőben lévő színben tartották az istentiszteleteket.)
1940 nyarán a nagyszebeni ortodox érsekség jóváhagyta egy Kovásznára tervezett új templom tervét – ám a bécsi döntés keresztülhúzta elképzeléseiket. Jóval később, 1992-ben kezdte el a kovásznai ortodox közösség gyűjteni az anyagot egy új templom építésére. Erre többek között a megnövekedett turistaforgalom miatt volt szükség – írja a honlap. Az építkezést 1993-ban kezdték el – a helyi tanács engedélye nélkül. Az új templom harangjai 1995. november 5-én – Iustinian Teculescu püspök születésének 130. évfordulóján – szólaltak meg először. 2002. június 16-án, három nappal a hősök napja után szentelték fel (az egyház Szent Zsinatja június 13-át nemzeti egyházi ünneppé, valamint a 2003/379-es számú törvény a Hősök Napjává, román nemzeti ünnepé nyilvánította). 2006. november 12-én tették le egy újabb ortodox templom alapkövét. 2008 februárjában Traian Băsescu államfő jelenlétében szentelték fel a Montana Szálloda mellett épülő máramarosi stílusú ortodox fatemplom keresztjét, és helyezték a toronyra. A templomot félkész állapotban is használták, 2012. november negyedikén szentelték. Az újabb templom építése akkoriban ugyancsak kiütötte a biztosítékot: sokan megkérdőjelezték, miért épp oda – a város magyar részébe – építik, egyáltalán szükség van-e rá.
Máramarosi stílusú templom
Nemrég a szívkórházban szenteltek kápolnát az intézményt látogató betegek kérésére, Monica Sporea akkori menedzser és Ioan Sălăjan, Kovászna és Hargita ortodox püspöke közbenjárására készülhetett el. A kórház régi épületében korábban gyűlésteremnek használt részt rendeztek be kápolnának, mely ortodox rítusú, de nem zsúfolták tele görögkeleti jelképekkel, azt akarják, hogy minden felekezet használhassa imádkozásra. A szentelésre nem hívták meg a római katolikus és a református egyház papjait, de készen állnak a velük való együttműködésre – mondta akkor a menedzser asszony. Az alapvető intézmények és a nemzeti identitás
A Fenyő Szálloda ortodox egyházi tulajdonba utalásának célját maga a kormány határozta meg: az állam alapvető intézménye, a nemzeti identitás megőrzésében fontos szereppel bíró Román Ortodox Egyház tevékenységének segítésére. Az állam más „alapvető intézményei” is részesültek a kormány nagylelkűségében. A december 18-án kelt 2013/114-es sürgősségi kormányrendelettel (a Hivatalos Közlönyben december 24-én jelent meg) az ortodox egyház mellett a Román Hírszerző Szolgálatnak adták az Olănești fürdői protokollpalotát („a szolgálat specifikus tevékenységéhez szükséges optimális körülmények biztosítására”), és a védelmi minisztériumnak ítélték oda a tündérvölgyi Ceaușescu-villát. Az átadásokat a kormányhatározat Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított harminc napon belül megejtik.
* * * Támogatás szentkeresztre
Háromszéken a megyeháza a maga során támogatja az egyházakat. A megyei tanács honlapja szerint a kovásznai magyar baptista gyülekezet 2012-ben és 2013-ban is 3000 lejes támogatásban részesült, a belvárosi reformátusokat tavaly 2000 lejjel, a vajnafalviakat szintén 2000 lejjel támogatta a megyeháza. Ugyanakkor a zágonbárkányi ortodox felekezet szentkeresztállítását 2012-ben 80 000 lejjel, 2013-ban 10 000 lejjel támogatták – ekkora összeget más egyházközösség nem kapott. Ismeretünk szerint a megyei tanács eddig minden – a követelményeknek eleget tevő – pályázatra nyújtott támogatást.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. január 17.
A barikád másik oldalán
A helyi románság komfortérzetét szolgáló gesztusokat hiányol, ennek ellenére elképzelhetetlennek tartja Székelyföld területi autonómiáját a sepsiszentgyörgyi Ioan Lăcătușu, a Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fórumának ügyvezető elnöke.
– Közvetlenül a vízszentelési istentisztelet után érkezett beszélgetésünkre. Magyarokat is látott a templomban?
– Hogyne, nagyon sok magyar jár hozzánk ilyenkor. De az előző rendszerben is így volt. Még a nyolcvanas években egyszer Erdővidékről próbáltam hazajutni, s mit látok az autóban, amelyik felvett? Egy ortodox keresztet. A sofőr is észrevette a csodálkozásomat, s mondta, hogy semmi okom rá, rengeteg ismerőse jár román templomba, szentelteti meg a vizet, hiszen Isten nemzetiségre való tekintet nélkül segít a rászorulókon. Ilyen világot éltünk akkoriban.
– Valamiért mégsem felhőtlen a magyar–román együttélés Székelyföldön. Ön pedig hiába a székelyföldi románság legjelentősebbnek tartott érdekvédelmi szervezete, a Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fórumának vezetője, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a két nemzet közötti közeledés legfőbb akadálya. Hogyan viseli ezt a keresztet?
– Megvallom, nehezen. Főleg, hogy a polgármester még soha nem tett igazi, őszinte kísérletet arra, hogy megbeszéljük a székelyföldi románság gondjait, félelmeit. Persze tudom én, hogy azt kell mondania, amit a választói többsége hallani akar, de nem lehet színházat játszani a végtelenségig.
– Apropó, színház. Önt pártaktivistaként érte a rendszerváltoztatás, most pedig a székelyföldi ortodox egyház egyik legfontosabb világi támogatója. Hitelesnek érzi magát ebben a szerepben?
– Nézze, tisztában vagyok azzal, hogy talán halálomig hordanom kell ezt a bélyeget. Olyan világot éltünk, amikor az adott körülmények között kellett megpróbálni segíteni az embereknek. És én igyekeztem, amit talán az is bizonyít, hogy soha senki nem támadott azzal, hogy ártottam volna neki. Fiatalemberként érkeztem Szentgyörgyre Moldvából, több éven át voltam a város alpolgármestere. Templomba nem jártam, az nem fért volna bele, de ha utánakeres a nyilvántartásokban, talál egy Profira Lăcătușu nevet: a teleket nálam töltő édesanyám révén anyagilag is rendszeresen támogattam az egyházamat. S még élnek néhányan, akik igazolni tudják, hogy a háttérből segítettem az Állomás negyedi vagy a Csíki utcai katolikus templom felépítését egy olyan korban, amikor erre elméleti esély is alig nyílt.
– Ilyen előélettel és beágyazottsággal ma önnek kellene lennie a székelyföldi elöljárók legfőbb román tárgyalópartnerének. Ehhez képest Háromszéken például inkább ezerszer Mădălin Guruianut kérdezi Antal Árpád, mint egyszer önt...
– A kuruc–labanc jelenséget a magyaroknak nem kell megmagyarázni, és azt is tudom, hogyan kezeli a magyarság Hajdu Győző szerepét. Nos, a magyar elöljárók rendre a mi kollaboránsainkat keresik, Guruianut, Sabin Ghermant, Dan Manolăchescut, hasonlókat, megkérdőjelezve a többiek hitelességét, önkényesen jó és rossz románokra osztva a székelyföldi románságot. Antal Árpád számára elfogadhatatlanok azok a románok, akik ismerik a történelmet, akik képviselnek valakit, valamit. Nem tudok olyan románról, aki megkérdőjelezné az elmúlt 23 év alatt kifejtett tevékenységemet, márpedig ha az enyémek hitelesnek tartanak engem, azt egy magyar városvezetőnek is figyelembe kellene vennie. Álnok állításnak és manipulációnak tartom, hogy én, mi lennénk a magyar–román párbeszéd legfőbb akadályai. És az is elfogadhatatlan, ahogy a románság érdekében kifejtett tevékenységünket a helyi magyar sajtó következetesen magyarellenes megnyilvánulásként kezeli.
– Mitől lenne ön, illetve az ön neve által fémjelzett szervezetek hitelesebbek, mint a legutóbbi önkormányzati választásokon képviselői mandátumot szerző, önmagukat a pártpolitika második vonaláig felküzdő fiatalok?
– Több érvem is van e tekintetben. Az általam vezetett fórum ernyője alatt egyesül a legtöbb román civil szervezet. És mindenek felett: mellettünk áll az ortodox egyház. Azt hiszem, hitelességünk legfőbb garanciája, hogy a fórum tiszteletbeli elnöke maga Ioan Selejan, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
– Közel negyven éve él Sepsiszentgyörgyön, talán joggal várhatná el öntől a magyarság, hogy empátiával viszonyuljon az aktuális problémákhoz, akár az autonómia kérdéséhez. Finoman szólva viszont épp az ellenkezője történik.
– Ezúttal is szeretném leszögezni: nem támogatjuk a területi autonómia ügyét, mert az beláthatatlan veszélyekkel fenyegeti a székelyföldi románságot. A mi szempontunkból Székelyföldön de facto már 23 éve létezik autonómia, hiszen az etnikai indíttatású szavazások nyomán fel sem merülhetett román polgármester megválasztása mondjuk Csíkszeredában. A decentralizálás pedig, akarjuk-nem akarjuk, ezt a folyamatot erősíti. Az autonómiának az a fajtája, amit mostanában hangoztatnak, történelmileg amúgy is rég meghaladott, amit az is bizonyít, hogy II. Józseftől Nagy-Románia adminisztratív átalakításáig többször is felszámolták a különböző autonómiaformákat, de akár az ötvenes-hatvanas évek Magyar Autonóm Tartományát is ide sorolhatjuk.
– A felszámolások okait is tanulmányozta?
– Természetesen: az adott időszak vezetői szerint nem feleltek meg a kor modern adminisztratív kihívásainak. Akadtak, akik abban az időben is igyekeztek felzárkózni a haladó világhoz.
– Szól még valami Székelyföld autonómiája ellen?
– Bizony. Az autonómia intézményesítése nélkül is nagy gondjaik voltak a térségben élő románoknak az elmúlt 23 évben. Nem a mindennapi élettel, mert azzal soha nem voltak különösebb problémáink, főleg azoknak, akik beszélik is a magyar nyelvet. A román identitás kérdése a legégetőbb. Nem az esett rosszul nekünk, hogy a megyei múzeumból Székely Nemzeti Múzeum lett, hanem az, hogy minden a megkérdezésünk nélkül zajlott. A mód, ahogyan elbocsátottak öt román muzeológust, ahogyan kezelték a román kulturális vagyont. Az nem működik, hogy az egyik fél nyeresége a másik kárára történjen. Tudja, milyen nehéz volt elviselni a magyar értelmiség ellenségességét a Kovászna és Hargita Megyei Ortodox Püspökség létrehozásakor? A mi részünkről soha nem tapasztalhattak ilyen kizáró jellegű retorikát. Mutasson nekem egyetlen mondatot, amelyben Ioan Selejan püspök úr a magyar–román együttélés ellen szólt volna!
– Nem kerestem utána, de az ortodox egyház kivételezett állami támogatását, székelyföldi térhódítási offenzíváját talán ön sem vonja kétségbe.
– Ismerem ezeket a félelmeket, de kijelenthetem, hogy az ortodox egyház csak ott fejlesztett, ahol reális népi igény volt rá. Ne feledjük, hogy az egyházunk évszázadokon át mennyire elnyomott helyzetben volt Erdélyben, hivatalos elismertség és a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen ingatlanok nélkül. A püspök úr semmi egyebet nem tesz, mint igyekszik biztosítani egyháza létét, működési hátterét.
– Viszont éppen önnek mondott ellent, amikor elismerte, hogy a templomépítéseknél nem kizárólag a jelenlegi demográfiai helyzetet veszik figyelembe, hanem a várható demográfiai jövőt is. Ezzel magyarázta például az erdővidéki Magyarhermányban – ahol egyelőre alig él román – épített ortodox templom indokoltságát.
– Ott viszont növekvőben a román nyelvű, ortodox hitű cigányok száma. Nekem a demográfiai kérdések a szívem csücske, márpedig a népszaporodási mutatók egyértelműen azt jelzik, hogy egyre jelentősebb létszámú cigány közösségekkel kell számolnunk. Ez pedig a templomépítés esetében is figyelembe veendő szempont, még akkor is, ha volt már rá példa, hogy egy nagyobb volumenű anyagi ösztönzés esetén egész cigány közösségek váltottak hitet.
– Nem gondolja, hogy a sérelmek kölcsönös sorolgatása és fenntartása csak a frontok további megmerevedését szolgálja? Elképzelhető olyan fordulat, ami az önök autonómiatörekvésekkel kapcsolatos álláspontjának árnyalásához vezethetne?
– A magyar fél részéről érkező erőteljes gesztusokra lenne szükség a székelyföldi románság önbizalmának erősödésére. Antal Árpád egyszer azt mondta, ő biztosítja a román alpolgármestert, ha a rendőrség állományának 75 százaléka magyar lesz. De hát ez nem vásár! A sokat emlegetett Dél-Tirolban is léteznek az olasz állam intézményei. És ezt nem olvasmányokból állítom, megbízottunk töltött ott három hónapot, hogy hiteles forrásból tájékozódhassunk az ottani állapotokról.
– Akkor jó lenne, ha visszaküldenék még egy időre, mert nem sikerült felfedeznie, hogy többek között az olasz állam dél-tiroli intézményei emberállományának szigorúan tükröznie kell a település etnikai összetételét.
– Igen? Akkor lépjünk tovább, mert sok úgynevezett apróság zavarja még az érzékenységünket. Hogy lehet például a térség jövőjéről kizárólag magyarországi szakemberek és politikusok jelenlétében tárgyalni, a mi mellőzésünkkel? Jelzésekre várunk. Például egy román könyvtárosra a megyei könyvtárban. Semmi kifogásom a jelenlegiek ellen, de nem lehetne egy gesztust tenni ennek a maroknyi valahnak? Évekig kellett harcolnunk, hogy a városi önkormányzat elfogadjon egy román nemzetiségű díszpolgárt. Senki nem értesít bennünket, mi történik a városban. December elsején többen felhívtak, hogy mi az a színpad a város közepén, ellentüntetés készülődik a nemzeti ünnepen? Akinek tudtam, elmondtam, hogy adventi gyertyagyújtás lesz, de csoda-e, ha ilyen körülmények között egy ünneplő román feltéved arra a színpadra? És ezért megbírságolják. A saját nemzete ünnepén.
– Mit gondol, találkozhatunk autonómiaügyben a barikád ugyanazon oldalán?
– Ha kitartanak az önrendelkezés e formája mellett, aligha. Romániában soha senki nem fogja támogatni a területi alapú autonómiát.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. február 10.
Nyugtalanul kezdi a félévet a tanügy
Nem szűntek meg a problémák, de a szakszervezeti tiltakozási tervekkel ellentétben mégis megkezdik a tanév második félévét a pedagógusok. Az igazgatók petíciót nyújtottak be a minisztériumhoz, pénteken az oktatási miniszter Hargita megyében próbálta megnyugtatni a pedagógusokat.
Noha a pedagógusokat tömörítő szakszervezet tiltakozást, és a tanév második félévkezdésének bojkottálását tervezte korábban, erre egyelőre nem kerül sor, elkezdik a második félévet az oktatási rendszerben. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek területi vezetőjét, Kocs Ilonát nem sikerült elérnünk, ám Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelőtől megtudtuk, hogy a tanfelügyelőség péntek délutánig nem kapott semmiféle tiltakozással kapcsolatos értesítést a szakszervezettől. A pedagógusok főként azért terveztek tiltakozást, mert egy precedensértékűnek vélt bírósági ítélet miatt attól tartanak, hogy megvonhatják tőlük a többlettanóráikért járó juttatást, ami a kétszáz lejt is elérheti. Hargita megyében az általános iskolák elemi tagozatain – az előkészítő osztályoktól a negyedik osztályokig – dolgozó összes pedagógust, legalább 700–800 tanítót érinthet az intézkedés.
A szaktárcához fordultak az igazgatók
A tanügyi szakszervezet amiatt is tiltakozást tervezett, hogy az új tanügyi törvényben a szaktárca a korábbi négyről tizennégyre emelte az igazgatók és aligazgatók által megtartandó kötelező tanórák számát. Emiatt a tanintézetek vezetői és helyetteseik aláírásgyűjtésbe kezdtek, és pénteken benyújtották az oktatási minisztériumban a több mint száznegyven igazgató és aligazgató kézjegyét tartalmazó petíciót. Ebben a tanintézetek finanszírozásával kapcsolatos panaszaikat is leírják. „A miniszter tudomására hoztuk, hogy lehetetlen beleférni a fejkvóta által előirányzott költségvetésbe, főleg a nagy tantestülettel rendelkező és idősebb korosztályt foglalkoztató iskolák esetében” – közölte a témával kapcsolatban Szakács Paál István, a Bányai János Műszaki Szakközépiskola igazgatója. „Nehezményezzük, hogy mi igazgatók csak heti négy órakedvezményt kapunk, a többit meg kell tartanunk, ez viszont az oktatás kárára megy, hiszen az igazgatói tevékenység elképesztően nagy papírmunkával jár, illetve gyűlésekkel, megbeszélésekkel, a különböző hivatalokkal, valamint a szülőkkel és a tanulókkal való kapcsolattartással. Nem tudom, hogy heti négy órában ezt ki tudná megcsinálni” – fogalmazott a rájuk rótt teherrel kapcsolatban az iskolaigazgató. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy egyes országokban heti két óra az igazgató óratartási kötelezettsége, máshol meg nincs is. Szerinte nagyobb iskolák esetében a megoldás az lenne, ha az igazgatást profi menedzserekre bíznák – akik nem feltétlenül tanárok –, nagyjából úgy, ahogy jelenleg a kórházakat vezetik.
A miniszter közbelép
Pénteken, Hargita megyei látogatása során maga a tanügyminiszter próbálta megnyugtatni az oktatási rendszerben dolgozókat. Február 7-én Maroshévízen Mircea Dușa védelmi miniszter, Hargita megye északi térségének parlamenti képviselője az oktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos fórumot szervezett a megyei tanfelügyelőség munkatársai, térségi polgármesterek és iskolaigazgatók számára. Ezen vett részt Remus Pricopie oktatási miniszter, de ott volt az eseményen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is.
A megbeszélésen az oktatási miniszter leszögezte: pénzhiány miatt Hargita megyében nem szűnhet meg egyetlen végleges vagy helyettesítői állás sem most, sem az új tanévtől. Ezt Mircea Dușa miniszter is megerősítette, illetve Borboly Csaba is kiemelte, hozzáfűzve, hogy az elmúlt három hónapban nagyon sok rémhír terjengett a megye pedagógustársadalmában, de bízik benne, hogy e kétségeket nagyon hamar sikerül eloszlatni. Az érintett intézményfenntartók, intézményvezetők az elkövetkező napokban, hetekben szakmai fórumokon ismerhetik meg, hogy mi változik a tanügyi rendszerben az elmúlt három hónapban elhangzottakhoz képest – mondta a megyei tanács elnöke, de azt is közölte, hogy az iskolaigazgatók ügyében még nincs megnyugtató válasz, azaz nem tudni, hogy kell-e tanítaniuk 14 órát, vagy sem.
A rendezvény után Ioan Selejan püspök egy szűkebb körű megbeszélést szervezett, amelyen elhangzott, hogy a magyar tanítók pluszóráit ki kell fizetni, ugyanis igazságtalan az, hogy a magyar nyelven oktató tanító az I–IV. osztályban a plusz 3–4 magyaróráért nem kapja meg a tisztességes munkáért járó bérezést.
Széchely István
Székelyhon.ro,
2014. március 28.
Autonómiakísértetek nyomában az ortodox püspökkel
Ioan Selejan Kovászna és Hargita megyei ortodox püspök együttélésről, önrendelkezési törekvésekről.
– Nincs olyan érzése, hogy a székelyföldi románok és magyarok elbeszélnek egymás mellett?
– De bizony hogy van, pedig ugyanazt az igát húzzuk. Majd meglátja, mi történik, miután lecsendesednek a dolgok, és mérleget vonnak a krími események után.
– Miért, mi történik?
– A nagy elemzők megállapítják, amit én már most ki merek jelenteni: minden a kommunikáció hiányára vezethető vissza. A konfliktusok amúgy is legtöbbször ebből a hiányosságból fakadnak. Ahol van párbeszéd, ott hamar kialusznak a feszültségek.
– Ebből az alapállásból szemléli az egyre hangsúlyosabb székelyföldi autonómiatörekvéseket is?
– Roppant összetett kérdéssel van dolgunk. Országos szinten egyértelmű a decentralizációs szándék, a megvalósítás azonban nagyon nehézkes. A különböző döntési jogok áthelyezésének folyamata helyi szintekre pedig itt, a Székelyföldön különleges, területi, etnikai árnyalatokat is kap. És mivel mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy ezt az országot megőrizzük a maga érintetlen egységében, nem csoda, ha riadalmat keltenek az olyan hangok, miszerint ez a terület elszakadni készül Romániától.
– Ön is reálisnak tartja ezt a veszélyt? A képzettsége, tekintélye révén, a rendelkezésére álló információk birtokában éppen önnek kellene megnyugtatnia a Székelyföld elszakadásától tartó embereket.
– Sokszor elmondtam a hozzám fordulóknak, hogy a különböző hatalmi, döntéshozatali elemeknek a területi struktúrákhoz való közelítése jó dolog, amit véghez kell vinni. Mivel azonban ezt a jelenséget többnyire kizárólag erre a régióra értelmezik, az RMDSZ pedig újra kormányon van, a többi politikai párttal – amelyek között tudomásom szerint egyik sem ellenzi a decentralizálást – összefogva kellene tisztázni ezt a kérdést. Mert az kétségtelen, hogy a Székelyföldön sokkal többet beszélnek autonómiáról, mint Moldvában vagy Olténiában.
– Talán érthető módon, hiszen az autonómiaigények tekintélyes mértékben történelmi gyökerekből is táplálkoznak. Az ókirályság régióinak pedig korábban nem nagyon voltak hasonló „gondjaik”...
– Ez részben igaz, ugyanakkor épp ez az alapkérdés. Mert ha a többi romániai régióban is hasonló gyakorisággal beszélnének az autonómiáról, megszűnnének az azzal kapcsolatos gyanakvások, miszerint a Székelyföld el akar szakadni, hogy mást akar, mint a többiek. A magyar félnek egyértelműsítenie kellene a parlamentben az álláspontját, és elfogadtatnia azt a többiekkel is. Mert amíg csak itt beszélnek előbb kulturális autonómiáról, aztán területi autonómiáról, a legtöbb románban felmerül a kétely: miféle vonalakat akarnak ezek a magyarok meghúzni?
– De milyen vonalakról lehet itt szó? Legfeljebb képzeletbeli vonalakról...
– Képzeletbeli vonalakról sem, hiszen ez a régió képtelen lenne élni például az országos energiarendszerek nélkül. Már csak ezért sem lenne szabad bármiféle elhatárolódásról beszélni, még ha azok elméleti síkon működnének is. Az alkotmány valamennyi romániai magyar számára garantálja a szabad közlekedést és munkavállalást az ország teljes területén. Még egyetlen magyar sem jött hozzám azzal a kérdéssel, hogy atyám, segítsen nekem az autonómia kivívásában, annál inkább jöttek olyan kérésekkel, hogy atyám, segítsen munkahelyhez jutni.
– Ha magyar emberek nem is ostromolták autonómiakérdésekben, politikai vagy civil szervezetek keresték meg ebben a témában?
– Nem, még nem, de részben megértem őket, hiszen roppant kényes kérdésről van szó.
– Éppen ezért kellene a párbeszéd lehetőségét keresnie mindkét félnek.
– Nézze, nagyon korrekt viszonyban vagyok például a Hargita megyei tanácselnökkel, Borboly Csabával. Mindig megkaptuk például az ortodox egyháznak járó támogatást. Biztosan mindenkinek jót tenne, ha elmélyítenénk ezt a párbeszédet, megnyugtathatnánk a térség románjait, akik joggal aggódnak, hogy mi lesz velük, ha Székelyföld autonómiához jut. Mert erre még senki sem próbált alapos választ adni.
– Ön szerint mi történhetne a románsággal?
– A történelembe visszapillantva egyet kell értenünk abban, hogy a románság sokszor húzta a rövidebbet Erdélyben. Nézzen körül alaposan a Székelyföldön, aligha talál olyan magyart, aki elveszítette az anyanyelvét.
– Székelyföldön talán nem, de a csángókról azért hosszan beszélhetnénk.
– Maradjunk azonban a Székelyföldön, ahol tekintélyes egykori román közösségek veszítették el a nyelvüket és identitásukat. Mikóújfalu, Sepsibükszád vagy Aldoboly beszédes példái ennek a jelenségnek. Ezek az emberek már csak a templomban, imáikban románok, otthon magyarul beszélnek. Ha a magyarok számára riasztó perspektíva elveszíteni az anyanyelvüket, a kultúrájukat, akkor a székelyföldi kisebbségi románokban is ugyanezek a félelmek dúlnak. Ezért lenne logikus, ha ez a két kisebbségi félelem találkozna, hogy a döntések meghozatalakor figyelembe vegye a másik érdekeit is.
– Ön sem kezdeményezett párbeszédet a magyar elöljárókkal? Ha már ők nem keresték...
– Talán nem az én véleményem a legfontosabb ezekben a kérdésekben. Igyekszem minél inkább kívül maradni a politikai, közéleti csatározásokon, hiszen a politika néhány évente cseréli az arcait. Az egyház viszont kétezer éve változatlan állásponton van.
– Azért a történelemben előfordultak már jelentős közéleti szerepet vállaló papok is. Még az ortodox egyházban is. Arról nem is beszélve, hogy a székelyföldi románság különböző szervezetei önt tartják szellemi vezetőjüknek...
– Nyilván papi identitásom nem zárja ki, hogy részt vegyek közéleti kérdések megvitatásában is. Már csak azért sem, mert a hívek többsége csak vasárnap jelenik meg a templomban, a hét többi napjain más színtereken kell megpróbálnom segíteni őket. De a főszerepet akkor is a politikusoknak kell játszaniuk ebben a kérdésben.
– A román politikusok sem kíváncsiak az ön véleményére a Székelyföld jövője tekintetében?
– Ritkán. Egy regionalizációs ügyekben tartott marosvásárhelyi megbeszélésen vettem részt, ahol azt mondtam: kérem, írják le nekem, milyen jogosítványokkal rendelkeznek majd a tervezett új régiók, milyen rendszerben választják meg a vezetőit. Egyelőre azonban senki sem tud válaszolni ezekre a kérdésekre, mint ahogy a várható, jó és rossz következményekre sem. Pedig ezeket a dolgokat nagyon alaposan elő kell készíteni, hiszen nemcsak politikai játékokról, hanem – elsősorban – emberi sorsokról van szó.
– Hogyan viszonyult például ahhoz a Hargita megyei kezdeményezéshez, amely egyfajta autonómiát kínál a Maroshévíz környéki román többségű településeknek?
– Nem volt az semmiféle autonómia. Együtt beszéltük meg a Hargita megyei prefektus jelenlétében, hogy a megyében már létező térségi tárulások mintáját ki kellene terjeszteni Maroshévíz környékére is, hiszen jóval nagyobb eséllyel lehetne pályázni akár uniós forrásokra is. Ezt követően találkoztam az ottani polgármesterekkel, akiknek elővezettem Borboly Csaba kezdeményezését, ismertettem a hasonló társulások eredményeit, sőt kezdeményeztem, hogy nézzük meg együtt a helyszínen, hogyan is működnek ezek a programok.
Magam is támogatom a kezdeményezést, amely a térség versenyképességét és a települések közötti szolidaritást növelhetné. Az emberekkel folytatott megbeszélés arra is jó volt, hogy egyöntetűen csatlakozzanak, ugyanakkor hogy szétoszlassuk a lábra kapó félelmeket, mert bizony már kezdtek különböző „autonómiakísérteteket” látni. Az ügyből azonban csak a különböző utólagos értelmezések fabrikáltak autonómiakérdést.
– Elképzelhető, hogy a krími események nyomán a Moldovai Köztársaságban is „helyzet lesz”, ami a Románia és Moldova közötti közeledést is befolyásolhatja. Támogatja például a román államelnök által nemzeti stratégiai kulcskérdésnek nevezett román–moldovai egyesülés tervét?
– Kár lenne tagadni, hogyan gondolkodunk azon területek identitásáról, amelyeket a Molotov–Ribbentrop-paktum szakított el Romániától, és csatolt a Szovjetunióhoz. Annak az egyezménynek egyetlen pontja van még érvényben: Besszarábia elszakítottsága. Ennek ellenére mi továbbra sem akarunk erőszakosan viszonyulni a kérdéshez. Ha ők akár holnap úgy döntenek, hogy haza akarnak térni, mi tárt karokkal várjuk őket – miközben tisztában vagyunk a kommunizmus évtizedeiben véghez vitt etnikai átalakítás, agymosás következményeivel és Románia korlátozott gazdasági lehetőségeivel. Nem fogjuk csapkodni az asztalt, de a kapu nyitva áll.
– Ha már a románok félelmeiről beszéltünk, mivel igyekszik „megnyugtatni” az ortodoxia állami támogatású további térhódításától tartó székelyföldi magyarokat?
– Szeretném egyértelműsíteni: a székelyföldi templomépítések fejezetét gyakorlatilag lezártnak tekintem. Van még egy befejezésre váró templom Sepsiszentgyörgyön, kettő Hargita megyében, Maroshévíz környékén. Úgy ítéljük meg, hogy ezekkel elegendő templommal rendelkezünk a híveink számához viszonyítva. Néhány kápolna, imaház építésére még sor kerülhet, elsősorban kórházakban, de az ortodox egyház a továbbiakban a szociális kérdésekre, az emberek megsegítésére kívánja helyezni tevékenysége hangsúlyait. Már csak az Úr segítségére, békére és egymás megértésére van szükségünk.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 28.
Párbeszéd
Rátapintott a lényegre Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke, amikor azt mondta: ahhoz, hogy a román közösségben sikerüljön szétoszlatni az autonómiával kapcsolatos félelmeket, párbeszédre van szükség.
Rögtön hozzátennénk azonban, hogy a párbeszédhez két fél szükséges, márpedig hivatalos román részről – mind országos, mind helyi szinten – eddig merev elutasításba ütközött az érdemi vita a magyar közösség autonómiaigényéről. És gyorsan tegyük hozzá: a magát civilnek mondó szféra román képviselői sem szoktak az asztal körül tolakodni, hogy érdemben beszélgessenek az autonómiáról.
Persze a magyar félnek is van tennivalója az ügyben, nem is kevés. A Székelyföldön, ahol a legesélyesebb és legreálisabb a területi autonómia, elengedhetetlen lenne a helyi román közösség folyamatos, román nyelvű tájékoztatása arról, pontosan miről is szól az önrendelkezés, és abból mit nyernének – nemzetiségtől függetlenül – az ott élők.
A gazdasági és közigazgatási kérdések mellett kiemelt figyelmet kell szentelni annak, hogy a románok még véletlenül se érezzék úgy: bármilyen hátrány érheti őket amiatt, mert kisebbségben élnek a régióban. Hogy a román nyelv nem minősülhet másodrendűnek, hogy minden polgár teljesen egyenlően használhatja anyanyelvét mindenhol, és mindenki egyformán hozzájuthat az anyanyelvi oktatáshoz. Hogy szó sincs elszakadási törekvésekről, hiszen ez egy, az ország közepén található régió részéről eleve abszurd lenne. Ezáltal akár példát is lehetne statuálni Bukarest számára: így bánik egy adott területen a többség az ott élő kisebbséggel.
A másik oldalról viszont szükséges a fogékonyság mindennek az érdemi megvitatására. És persze arra, hogy a román állami intézmények és az egyházak román illetékesei közül senki se azzal a tudattal tevékenykedjen a Székelyföldön (és sehol máshol a magyarlakta vidékeken), hogy a románok számára meghódítandó területen vannak, ahol küldetésük a román elem számának növelése. Hogy magukat civilnek, kulturálisnak hazudó szervezetek ne provokáljanak, és ne uszítsanak a magyarok ellen. Enélkül ugyanis reménytelen a párbeszédet szorgalmazni, fölösleges annak hiányára hivatkozni. És képmutató is.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
2014. április 1.
Az ukrán-helyzet jó hatással lehet a román-magyar párbeszédre
A Duna Tv Közbeszéd című műsorában Száva Enikő ezúttal Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével beszélgetett az autonómiatervezetről, arról, hogy az ukrajnai fejlemények jó hatással lehetnek az erdélyi magyarok és a románok közti párbeszédre, illetve arról a kampányról, amely Székelyföld gazdasági helyzetét siralmasnak állítja be.
Antal Árpád, aki maga is tagja az autonómiatervezetet kidolgozó bizottságnak, elmondta, hogy az általuk elkészített statútumot átadták az MPP-nek, és ezt a következő hetekben az SZNT-vel közösen megvitatják, ezután következik majd a közvita, illetve a tervezetnek a parlamentbe való benyújtása. Sepsiszentgyörgy polgármester szerint az ukrajnai helyzet egy új fejezet elé állíthatja a román kormányt, illetve elindulhat a román-magyar párbeszéd az autonómiáról. A román állam érdeke az, hogy ne legyen egyetlen potenciális konfliktusforrás sem Románia területén, amit mások, mint például az oroszok ki tudnának használni – érvelt Antal Árpád. Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke, Ioan Selejan nyitását a párbeszédre a polgármester ígéretesnek tartja.
Antal Árpád határozottan megkérdőjelezte annak a tanulmánynak a hitelességét, amely megállapította Székelyföld siralmas gazdasági helyzetét. Szerinte a tanulmány messze jár a valóságtól, hamis lábakon áll, nem a valós gazdasági helyzetet tükrözi. A polgármester kijelentette: a székelyföldi megyék a romániai átlag fölött teljesítenek, de ha Bukarest számára ekkora nyűg Székelyföldet eltartani, akkor azt „bízzák ránk”. Antal bízik abban, hogy öt év alatt Székelyföld GDP-je a mostani szinthez viszonyítva legalább 50 százalékkal növelhető.
Duna Tv. Erdély.ma
2014. április 2.
Antal Árpád: bízzák ránk Székelyföldet
Határozottan cáfolta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Duna TV hétfő esti, Közbeszéd című műsorában annak a román sajtóban megjelent tanulmánynak a hitelességét, amely szerint a székely megyék gazdasági helyzete siralmas.
A polgármester kijelentette: a székelyföldi megyék a romániai átlag fölött teljesítenek, de ha Bukarest számára ekkora nyűg Székelyföld, akkor azt „bízzák ránk”. Antal bízik abban, hogy öt év alatt Székelyföld gazdasági összterméke a mostani szinthez viszonyítva legalább 50 százalékkal növelhető. Ha ez idő alatt nem bizonyítjuk be, hogy a régió életképes, fejlődésre és fejlesztésre alkalmas, visszaadjuk nekik – hangzott Antal javaslata a román hatóságok felé. Szerinte amúgy az ukrajnai helyzet egy új fejezet elé állíthatja a román kormányt, illetve elindulhat a román–magyar párbeszéd az autonómiáról, hiszen a román állam érdeke, hogy ne legyen lehetséges konfliktusforrás Románia területén. Ígéretesnek tartotta Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke, Ioan Selejan nyitását a párbeszédre. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. április 15.
Selejan: megfelelő központi források nélkül az autonómia öngyilkosság
Egész Európában a romániai magyar kisebbség képviselői szólhatnak bele leghangsúlyosabban az ország sorsába, és elvárjuk, hogy a kormány magyar tagjainak olyan kezdeményezéseik legyenek, amelyek az ország egészét, nem csak egy kisebb térséget érintenek – ezt mondta a Duna Tv Közbeszéd című műsorában Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
A székelyföldi románok szellemi vezetőjének számító Ioan Selejan püspökkel Csíkszeredában Mihály László beszélgetett a román-magyar együttélés vélt és valós problémáiról.
A püspök azt mondta, itt a románok is ugyanazt a nehéz életet élik, mint a magyarok, miközben mindenki egy jobb jövőben reménykedik, és azt érzi, hogy az utóbbi 20 évben az interetnikai és a vallási feszültségek sokat enyhültek. Hozzátette: Székelyföldön nem az erdők kivágása a legnagyobb veszély, hanem az értelmiség elvándorlása.
Az autonómia kérdéséről szólva Selejan kifejtette: egyértelműen lépéseket kell tenni az autonómia felé, de előbb olyan törvényeket kell hozni, amelyek megnövelik a helyi döntéshozás hatáskörét. Megfelelő központi források nélkül az autonómia kész öngyilkosság – szögezte le Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
Selejan elismerte, hogy a románság körében létezik egy bizonyos fokú érzékenység az autonómiával kapcsolatban, mert az ők értelmezésükben ez a törekvés az elszigetelődéssel, és a függetlenedéssel fonódik össze. Mi, románok, ragaszkodunk a nemzetállam egységéhez, hogy az ország megmaradjon jelenlegi határai között, persze biztosítva a kisebbségek jogait – tette hozzá a székelyföldi ortodoxok egyházi vezetője.
Most olyan helyzetben vagyunk, hogy a kormány három minisztere Hargita megyei, a miniszterelnök-helyettes is innen van, ennél több nyitottságot, ennél több szabadságot mit kellene felmutasson Románia a kisebbségeket illetően – érvelt a püspök. Nincs még egy olyan európai ország, ahol egy kisebbség ilyen hangsúlyosan beleszólhatna a döntéshozatalba – tette hozzá Selejan. Majd így folytatta: a románok szerte az országban azt várják el a magyar döntéshozóktól, hogy nemzeti tervekkel álljanak elő, olyanokkal, amelyek az egész országot, és nem csak egy szűk térséget érintenek.
Összességében ebben a térségben közös a vágyunk arra, hogy együtt haladjunk egy jobb élet felé, ez kellene legyen az alapja az autonómiáról szóló párbeszédnek – magyarázta a székelyföldi ortodox püspök.
A zászlóügyekről és a provokációkról Selejan azt mondta: mindkét oldalon vannak túlkapások, de nem ezek az együttélés alapvető problémái, lakósság többsége a politikusoktól a gazdasági problémák megoldását várja, azt, hogy a miden napi kenyeret tudja letenni a gyerekei elé.
Duna Tv. Erdély.ma
2014. április 18.
Magyarázkodik az ortodox egyház (Fenyő szálló)
Az ortodox egyház bárki számára nyitott intézményként kívánja működtetni a kovásznai Fenyő Szállót, és nem akarja az ingatlan által megváltoztatni a város etnikai arányait – nyilatkozta tegnap Ioan Selejan.
Az ortodox érsek kijelentette, beárnyékolja a székelyföldi románok húsvéti ünnepét, őt pedig elszomorítja az a hír, hogy a magyar közösség némely tagjai peres úton próbálják érvényteleníteni azt a sürgősségi kormányrendeletet, mely székelyföldi szállodával ajándékozta meg az ortodox egyházat. Azt is hozzátette, az egyház jelentős pénzösszeget fordított a szálloda tatarozására. Ioan Selejan elmondta, a szállodában továbbra is a nyugdíjpénztár által kiutalt gyógykezelési jeggyel rendelkező nyugdíjasokat és alkalmi turistákat szeretnének fogadni. „Nem akarunk besszarábiaiakat hozni az épületbe, hogy torzulásokat idézzünk elő az etnikai arányokban, amiként némely helyi újságok írták. A szálloda teljesen nyitott lesz a társadalom és a vendégek előtt” – fejtette ki az érsek.
A Székely Nemzeti Tanács két héttel ezelőtt jelentette be, hogy kezdeményezésére huszonegy kovásznai és sepsiszentgyörgyi állampolgár indít pert a román kormány ellen, mert diszkriminatívnak és törvényellenesnek tartják az ortodox egyház megajándékozását egy olyan településen, ahol az ortodoxok aránya alig haladja meg a 21 százalékot. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. június 25.
Román gyolcsing és zászlóözön Háromszéken
Román népviseletbe öltözve mentek kedden dolgozni a Kovászna megyei prefektúra alkalmazottai, a hagyományos gyolcsing napját ünnepelve.
Csütörtökön már a román trikolór napját tartják, és teleszórják piros-sárga-kék cédulákkal Sepsiszentgyörgy utcáit. A gyolcsing napját egy internetes közösség kezdeményezte tavaly, a prefektúra pedig idén a helyi román napilappal közösen versenyt hirdetett a Facebookon, hogy a polgárok olyan képeket töltsenek fel az oldalára, melyen ezt a ruhadarabot viselik.
A kezdeményező Marius Popică prefektus úgy nyilatkozott, az ősi viselet, a hagyományok őrzése büszkeség és kötelesség, az autentikus értékeket népszerűsíteni kell. „A gyolcsing napja jó alkalom arra, hogy megmutassuk, jó románok és jó hagyományőrzők vagyunk, anélkül, hogy bárkit is zavarnánk” – mondta Popică.
Csütörtökön, a román zászló napján a prefektúra szervezésében a román katona szobránál tartanak ceremóniát, felvonnak egy román zászlót, amit egy kisrepülőből kiugró ejtőernyős visz majd, a rendezvény végén pedig szintén repülőből teleszórják a várost román nemzeti színű papírlapokkal. A Kovászna városi Iustinian Teculescu Egyesület felhívást intézett, hogy minden román tűzze ki a román zászlót, így mutassák ki megbecsülésüket a „nemzeti szimbólumok, a román nép múltja iránt”.
Mint ismeretes, Ioan Selejan érsek éppen egy éve jelentette be, hogy a Hargita–Kovászna megyei ortodox püspökség két kilométer hosszú trikolór színű vásznat vásárolt, melyből több ezer zászlót készítenek, több százat már ingyen szétosztottak a két székely megyében.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2014. június 26.
Mircea Duşa: a román zászlónak otthon kell lennie Hargita megyében is
Mircea Dusa védelmi miniszter szerint a román zászlónak a székelyföldi Hargita megyében is „otthon kell lennie".
Mircea Dusa a román zászló napja alkalmából szervezett ünnepségen 24 négyzetméteres piros-sárga-kék zászlót avatott a Hargita megyei román többségű Gyergyótölgyes községben.
„A nemzeti zászló nemcsak a románoké. Az a románoknak és az együtt élő kisebbségeknek is a nemzeti szimbóluma kell hogy legyen. A nemzeti szimbólum iránti tiszteletet az ország minden polgárának ki kell fejeznie" – idézte az Agerpres hírügynökség a minisztert.
A Hargita megyéből származó miniszter – akit Victor Ponta miniszterelnök pártja az erdélyi magyarság kérdéseivel foglalkozó szakértőjének tekint – kijelentette: Hargita megyében mást jelent büszkélkedni a románsággal, tisztelni a nemzeti jelképeket.
„A Hargita és Kovászna megyei románok számára a zászló a szuverenitást jelenti, a függetlenséget jelenti, a teljes Romániát jelenti, ahogyan az őseink hagyták azt ránk" – fogalmazott a miniszter. Mircea Dusa megemlítette, hogy a nemzeti zászló napjának a megünneplését törvény szabja meg. „De vajon Hargita és Kovászna megye hány településén szerveztek ma ünnepséget, vagy hány intézményen cserélték legalább ki a megfakult zászlókat?" – tette fel a kérdést.
A miniszter szerint a román hatóságoknak, a civil szervezeteknek és az iskolának is sokat kell még tenniük az ország nemzeti szimbólumai iránti tisztelet elmélyítéséért.
A gyergyótölgyesi rendezvényen részt vevő Ioan Selejan, Kovászna és Hargita ortodox érseke arra emlékeztetett, hogy a térségben élő románoknak egykor dugdosniuk kellett a nemzeti zászlót, míg „a román hadsereg felszabadította a területet az idegen uralom alól".
A 83 százalékban magyarok által lakott Hargita megye középületeinek egy részén a román zászló mellett ma is ott lobog a székely zászló. A megye önkormányzata 2009-ben a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. Román civil szervezetek keresete nyomán 2012 szeptemberében a Marosvásárhelyi Táblabíróság hatályon kívül helyezte a zászlóról szóló határozatot. Hargita megye prefektusa – a Kovászna megyei prefektustól eltérően – nem indított pert azok az intézményvezetők ellen, amelyek kint hagyták a székely zászlót a középületeken.
MTI. Erdély.ma
2014. július 21.
A legmagasabb katonai kitüntetést kapta Székelyföld ortodox érseke
Kovászna és Hargita megye ortodox románságának szellemi vezetője "gazdag missziós tevékenysége, és a román hadsereg imázsépítésének a támogatása elismeréseként" részesült az elismerésben.
Mircea Dusa román védelmi miniszter a román hadsereg legmagasabb kitüntetését adta át vasárnap a Hargita megyei Maroshévízen Ioan Selejannak, Székelyföld ortodox érsekének - közölte az Agerpres hírügynökség. A magyar többségű Kovászna és Hargita megye ortodox románságának a szellemi vezetője "gazdag missziós tevékenysége, és a román hadsereg imázsépítésének a támogatása elismeréseként" kapta a katonai kitüntetést.
A védelmi miniszter, a kormány székelyföldi származású tagja méltatásában kitért arra, hogy az érseknek fontos szerepe volt a román öntudat megőrzésében a Székelyföldön. "Az eltelt 20 évben a főtisztelendő újjáépítette a két megyében az ortodox templomokat, és még ha kevesen is vannak ortodoxok a térségben, valamennyi faluban van ortodox pap, aki a románságról, az ortodoxiáról beszél a híveknek" - jelentette ki a miniszter.
Az érsek a kitüntetés mellé a román hadsereg szárazföldi, légi és vízi erőinek a vezérkari főnökeitől harckocsi-, repülő- és hajómakettet kapott. Köszönetében biztosította az ünnepség résztvevőit, hogy míg létezik román ortodoxia, a liturgiából nem fog hiányozni a román hadseregre való utalás. A ceremóniát az 1928-ban épített maroshévízi ortodox kolostor búcsúja keretében tartották. Az eseményen mintegy 40 ortodox pap, és az ortodox egyház mintegy 1500 híve vett részt.
maszol/MTI
2014. július 24.
Puskaporos szenteltvíz
A Jugoszlávia szétesését követő balkáni „testvérháborúk” óta nem volt ilyen feszült helyzet térségünkben, mint a mostani kelet-ukrajnai szakadárharcok idején. Szomszédságunkban már rég nem kézitusa folyik, hanem a nehézfegyverek tűzijátéka. Miközben a világ a maláj repülőgép áldozatait siratja, a háttérben a nagyhatalmak gazdasági sakkjátéka zajlik. Ki törődik már Afganisztánnal, amikor Gázában és Szíriában ropognak a fegyverek! Végeláthatatlan egymásnak feszülés. A fegyverkovácsok örömére. Mert a legújabb fejlesztésű gyilkolóeszközöket valahol ki kell próbálni, és piacot kell generálni. Kár mérlegelni, hogy ki a nagyobb felelős. Mindenki a saját élettérbékéjét akarja kikényszeríteni. Még itt, a Székelyföldön is. Most nem azokra a radikális fiatalokra gondolok, akik kakaskodó jelenlétükkel muníciót szolgáltattak a mi jogos önrendelkezési törekvéseink ellenlábasainak, hanem az önmagát államvallásnak tekintő román ortodox egyházra. Vasárnap egy fura eseményre került sor Maroshévízen: a hadügyminiszter, több fegyvernem vezérkari képviselőjének jelenlétében, a legmagasabb rangú hadi kitüntetéssel jutalmazta Hargita és Kovászna megye ortodox püspökét. Mindezt abból az alkalomból, hogy két évtizede hozták létre ezt az érsekséget és nevezték ki, élére Ioan Selejant. Érdemei közt felsorolták templomépítési buzgalmát, hogy minden székelyföldi faluba romántudatot és ortodoxizmust terjesztő papokat helyezett, még akkor is, ha a hívek száma elenyésző volt. Sehol máshol nem tapasztalt hatékonysággal „őrizték a nemzeti lángot”. Tevékenységében nem találnánk semmi kivetnivalót, ha valójában mindezt a székelyek nem a románság további erőltetett betelepítéseként és pozícióik megerősítéseként élték volna meg. Némelyek tudni vélik, hogy a kolostorkaszárnyák nem csak a hit erősítését szolgálják. Tiszti rangú szerzetesek és hírszerzők is meghúzódnak a vastag falak mögött. Talán ezért is kapott ajándékba a püspök a szárazföldi vezérkari főnöktől egy miniatűr harckocsit, a haditengerészeti vezértől pedig egy rombolónaszádot. Pedig az Olt és a Maros forrásvidékén ez utóbbinak nem sok hasznát venné. Egy olajágnak annál inkább. Mert békességre van szükségünk, nem fegyverporos szenteltvízre. Itt a fenyvesek birodalmában és a környező országokban egyaránt.
Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely)
2014. július 27.
Orbán Viktor „illiberális” demokráciája Tusványoson
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a világhatalmi pozíciók elmozdulásának tekintetében a liberális államforma feladásának fontosságát és a rendszerváltás folyamatának lezárását hangsúlyozta, míg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke utóbbi kijelentéssel vitába szállva úgy vélekedett, még nem tekinthető lezártnak a rendszerváltás.
Orbán Viktor: a versenyképes modern állam megteremtéséért el kell szakadni a nyugat-európai dogmáktól és ideológiáktól
A magyar nemzet két legmeghatározóbb politikai személyiségét Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati hagyományos zárófórumán Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke üdvözölte.
Történetekből történelem: erre a címre fűzte fel a beszélgetést „a nemzet miniszterelnöke” és „a huszonöt éve kirobbant temesvári forradalom szikrája”. Milyen történetek következnek a harmadik Orbán-kormány, illetve az egész Kárpát-medencei magyarság számára? – indította kérdéssel a vitafórumot Németh Zsolt.
Köszönet a külhoniaknak
„Egy éve azzal kezdtem a beszédem, hogy a Magyarországon esedékes választások előtti utolsó tusnádfürdői találkozón vagyunk – most azt mondhatom, hogy a megnyert választásokat követő elsőn” – szólt a tapsviharral üdvözlő közönséghez Orbán Viktor. A miniszterelnök a legutóbbi parlamenti választások után „méltatlanul kevés figyelmet kapott mozzanatát” idézte fel, miszerint a Magyarországon kormányzó polgári keresztény és nemzeti erők a parlamenti helyek kétharmadát úgy szerezték meg, hogy abban kiemelt szerepe volt az anyaországon kívül szakadt magyaroknak is.
Jelentem, létezik a politikában a morális egyensúly. Évekkel ezelőtt arról beszélgettünk, a bosszúnak milyen nemes formája lenne, ha a 2004 decemberében az államhatárokon kívüli magyarok visszafogadása ellen szavazó politikai erők úgy nyernék el büntetésüket, hogy egy választáson éppen a külhoni magyarok voksaival jönne létre a többség vagy a kétharmad. Ebben sok mindenkinek – a gondviselésnek, a szavazóknak, a törvényalkotóknak és azoknak is, akik ellenünk fordultak, lehetőséget adva arra, hogy a jó felülkerekedjék – szerepük volt” – mondott köszönetet.
Válság mint kiindulópont
Orbán Viktor idei beszédének középpontjában azonban nem a választások, hanem a jövőről való gondolkodás lehetséges módjai álltak. „A mi nemzedékünk számára a '89-es rendszerváltás az az élmény, tapasztalat, amihez mindent mérünk, amiből kiindulhatunk – de ma inkább hátrányunkra van, mint segítségünkre. A fiataloknak már hosszú évek óta nehézséget okoz, hogy a rendszerváltást tekintsék referenciapontnak. Több haszna is lenne annak, ha a rendszerváltást egy lezárt történelmi folyamatnak vennénk, tapasztalatok tárházának, és nem a jövőről való gondolkodás kiindulópontjának” – alapozta meg a miniszterelnök a liberalizmussal való szakításról szóló gondolatmenetét.
„Állítom, hogy a rendszerváltáshoz hasonló értékű és súlyú változás zajlik ma a világban, ennek nyilvánvalóvá válását a 2008-as pénzügyi világválságként azonosíthatjuk. Ha alaposan elemezzük mindazt, ami körülöttünk zajlik, ez egy másik világ, mint amiben hat évvel ezelőtt éltünk. Ennek a változásnak az illusztrálására összegyűjtöttem néhány gondolatot a nyugati világból. Ha az ember a 2008 előtti – mondjuk úgy, hogy liberális világszemléletből – nézi ezeket a mondatokat, akkor megdöbben” – figyelmeztette a közönséget, átfogó tájékoztatást is nyújtva például az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi helyzetére is.
„Az Államok elnöke többször is beszélt arról, hogy az egész társadalom – élén a kormánnyal – feladata harcot indítani a pénzügyi rendszerből származó cinizmussal szemben. Beszélt arról is, ha egy dolgozó amerikainak választania kell a család és karrier között, akkor le fognak maradni a világgazdaságban. Ugyanakkor nyíltan beszélt a gazdasági patriotizmusról, arról, hogy a külföldieket foglalkoztató nagyvállalatok fizessék meg méltányos részüket az adókból. 2008 előtt ilyet kijelenteni a nemzetközi diskurzusból való kirekesztettséget vonta volna maga után” – mondta Orbán.
Kitért egy neves intézet közelmúltban készítette elemzésre is – amely szerint a liberális érték ma a korrupció, a szex és az erőszak megtestesítője –, illetve a Nyílt Társadalom Alapítvány Nyugat-Európát górcső alá vevő tanulmányára. „Olyat ír, hogy Nyugat-Európát annyira lefoglalta a bevándorlók helyzetének megoldása, hogy megfeledkezett a fehér munkásosztályról. Vagy azt mondja a brit miniszerelnök, hogy az Európában bekövetkezett változások következtében sokan ingyenélők lettek a jóléti rendszerek hátán. A fentről lefelé építkező gazdasági modell helyett egy középről növekvő gazdasági modellre lenne szükség” – osztotta meg véleményét a miniszterelnök.
Globális versenyképesség működőképes államformával
„Manapság meg tudjuk mondani, hogy egy ország vagy gazdasági érdekcsoport mitől versenyképes a nemzetközi gazdaságban. Azonban sokak szerint – én ehhez a csoporthoz tartozom – nem ez a fő cél, hanem a versenyfutás annak az államnak a kitalálásáért, amely leginkább képes egy nemzetet sikeressé tenni. Ezzel magyarázható, hogy ma slágertéma azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisak, nem liberális demokráciák, talán még nem is demokráciák, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország és Törökország. Mi is megpróbáljuk megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva azt a modern államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket versenyképessé tegye a világban” – részletezte.
„A demokrácia nem szükségszerűen liberális”
„Bátor kijelentésként” tárta a hallgatóság elé a kormányfő abbeli meggyőződését, hogy egy demokrácia nem feltétlenül liberális – de attól, hogy valami nem liberális, még lehet demokrácia.
„Az államszerveződések három formáját ismerjük: a nemzetállamot, a liberális és a jóléti államot. Kérdés az, hogy most mi kell? A magyar válasz az az, hogy egy munkaalapú állam időszaka következik, amely vállalja, hogy karakterét tekintve nem liberális. A liberális társadalomszervezés kiindulópontja két ember közötti viszony tekintetében arra a gondolatra épül, hogy minden olyat meg szabad cselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti. De nem világos, hogy ki fogja megmondani, mikortól sérti valami az én szabadságomat. Miután senkit nem jelöltünk ki arra, hogy ezt eldöntse, ezért folyamatosan azt tapasztaltuk, hogy az erősebb döntötte el. Aki gyengébb, azt letaposták” – elemezte a liberális államforma hátrányaitVégezetül Orbán Viktor úgy nyilatkozott, „bár kevésnek tűnhet egy magas hivatalt betöltő embertől ilyet hallani, bármi megtörténhet”. „Megtörténhet az, hogy egy szomszédos állam légterében lelőnek egy utasszállító repülőgépet, és több százan meghalnak. Megtörténhet, hogy az Egyesült Államokban a szenátus és a képviselőház együtt beperli az elnököt folyamatos hatáskörtúllépésért, sőt el is ítélik ezért. De az is megtörténhet, hogy a magyarok több száz milliárd forint értékben visszakapnak olyan pénzeket a bankoktól, amit nem szabadott volna tőlük elvenni. Félelem, begubózás helyett bátorságot, előretekintő gondolkodást, ésszerű, de bátor cselekvést javaslok a Kárpát-medencei és a világban élő magyar közösségnek. Könnyen megtörténhet, hogy eljön a mi időnk” – zárta felszólalását.
Helyrehozott trianoni típusú kisiklás
Idén van a tizedik évfordulója a 2004. december 5-ei népszavazásnak, amellyel kapcsolatban Tőkés László úgy vélekedett, az idei választási győzelem és a mostani nemzetpolitika teljes mértékű korrekcióját jelenti annak a trianoni típusú kisiklásnak, melyre tíz esztendeje került sor.
„Tusnádfürdőn idén történetekből összeálló történelemről beszélünk. Egy ilyen történet az áldott emlékű Vaszi Jánoskáé, aki éppen harminc évvel ezelőtt esett áldozatul a Ceaușescu diktatúra provokációjának. A sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobornál elkövetett robbantás folytán megjegyzem, hogy a tettesek kilétére azóta sem derült fény. Egy másik időszerű történet Ioan Selejan, Székelyföldre kirendelt ortodox érsek kitüntetése a román hadsereg legmagasabb érdemrendjével, a román hadsereg imázsépítésének a támogatásaképpen. Emellett elárasztása után mintegy harminc évvel összedőlt Bözödújfalu római katolikus temploma – beszédes mementójaként a Ceaușescu-féle falurombolásnak” – emlékezett az EMNT elnöke a diktatúra legsúlyosabb tetteire.
„Lészen autonómia!”
Az elhangzott felsorolásban így találkozik emberi történet és nemzeti, erdélyi történelem, és állnak össze történelemmé az évfordulók, eseti történetek – emelte ki. „A napokban valaki azt mondta, hogy a következő huszonöt év elteltével már a sikeresen megvalósult erdélyi autonómiáról számolhatunk be. Sajnos nem sok okunk és alapunk van ilyen mértékű derűlátásra. Amint a tavalyi táborban megfogalmaztuk, a mi időnk most van, most kell cselekedjünk, most van itt az ideje az autonómiának” – emlékeztetett az önrendelkezés kivívásának halaszthatatlanságára.
Orbán Viktornak a rendszerváltáson való túllépésről tett kijelentésével Tőkés vitába szállt, mivel szerinte a bálványosi műhely az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás folyamatát testesíti meg, ilyen szempontból pedig még nem tekinthető lezárt múltnak, mivel Romániában az utódkommunisták tértek vissza 2012-ben, „és azóta is nyögjük az uralmukat”.
Úgy értékelte, a ránk erőltetett kisebbségpolitika eredménytelennek bizonyult, az európai normák – miként a liberális állam modellje – nem vált be nemzetünk vonatkozásában és jövőnkre nézve. „Mondjuk hittel: lészen autonómia! Ez az a nemes szándék, mely teljes körű nemzeti összefogással kivezethet bennünket elesett állapotunkból, és Magyarország teljes önrendelkezése a mi erdélyi többszintű autonómiánkat, Székelyföld és Partium területi autonómiáját is biztosíthatja” – vélekedett.
Szükséges rendszerváltozás az EU-ban is
Aktuálpolitikai vizekre evezve Tőkés László hangsúlyozta: be kell fejeznünk a huszonöt évvel ezelőtt elkezdődött forradalmainkat. „Nevezhetjük úgy is, hogy ez a rendszerváltozás folytatása, de úgy is, hogy a második rendszerváltozásra van szükség itt Romániában. Nemcsak ideológiai rendszerváltozásra gondolok, hanem nemzetpolitikairól is beszélnünk kell. Az autonómiaharc a mi szabadságharcunk. A rendszerváltozásnak az Európai Unióban is tovább kell folytatódnia – gondolok itt az európai polgári kezdeményezések sorsára, az RMDSZ ezzel kapcsolatos kormányzati vesszőfutására, a Fidesz-KDNP nemzeti listájára, a választási győzelmére, mely egyesíti a külhoni magyar közösségeket képviselőik által” – fejtette ki Tőkés.
Igazolatlan hiányzás az RMDSZ-nek
A párbeszéd ügyére térve Tőkés sajnálattal említette meg a nagy hiányzó, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevét, akik Tusnádfürdőre meghívást kaptak, de szervezeti felső szinten távol maradtak. „Külön örvendünk, hogy vannak, akik eljöttek ide az RMDSZ képviselőiként” – utalt a fórumon hallgatóként jelen lévő Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterre, Tamás Sándor Kovászna megyei és Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnökre. „Szomorú dolog, hogy jobban szót ért az RMDSZ Victor Pontával, mint saját magyar atyafiaival. Ez a párbeszédre való alkalmatlanság oda vezetett, hogy nemzeti listán kellett helyet biztosítani egy erdélyi képviselő számára” – utalt az EP-választások meghiúsult közös listájára.
Tőkés László arra a „vádra” is reagált, miszerint itt hagyta Erdélyt azzal, hogy a Fidesz európai parlamenti listáján vállalt szerepet. „Erdélyi képviselő vagyok. A jövőben senki nem térhet ki a párbeszéd elől, még maga az RMDSZ sem. Felszólítom tehát ezen a helyen is őket, hogy vállalkozzanak, és legyenek készek a párbeszédre, ha tetszik a nemzeti együttműködés rendszere. Magyarország nagyon jó példát mutat, Orbán Viktor még Szatmárnémetibe is elment találkozni Kelemen Hunorral. Egységesen kell képviseljük a magyar ügyet, az autonómia ügyét Európában” – intézett felhívást az RMDSZ irányába.
Melyik erdélyi magyar pártot képviseli Orbán Viktor?
A fórum utolsó blokkjában helyet kapott, közönség irányából érkezett észrevételek között felmerült „kit képvisel Orbán Viktor?” kérdésre a miniszerelnök határozott választ adott: az erdélyi magyar politikusokkal ápolt kapcsolatok barátiak is, és ezeket soha nem fogja politikai irányvonal meghatározni. „Kormányzó párt is vagyunk, tehát egyszerre kell figyelembe vennünk, hogy van egy Fidesz-KDNP, és van egy magyar kormány. Nem ugyanazt engedheti meg magának egy politikai párt, mint a kormány, sőt nem is tekintheti ugyanazt a feladatának. A magyar kormány dolga, hogy az egészet nézze. Ha belesodródik a részek közötti vitába, akkor ki fogja nézni az egészet? Nem engedheti meg magának a kormány azt sem, hogy nyakra-főre állást foglal olyan vitákban, amelyek az erdélyi magyar közösség belső vitái. Van véleményem, de ezt nem szabad politikai cselekvéssé átalakítani” – foglalt állást.
„Ellenzem a bevándorlást”
„Határozottan ellenzem azt az európai politikát, amely elfogadja, sőt támogatja a bevándorlást. Ha azt tapasztaljuk, hogy menekültek közelítenek Európa felé, akkor nem az a dolgunk, hogy befogadjuk őket, hanem az a dolgunk, hogy kidolgozzuk azokat a politikákat, amelyekkel pénzügyi segítséget tudunk nekik nyújtani, hogy a saját országukban úgy átalakíthassák a gazdasági rendszerüket, hogy ne kelljen onnan Európába elmenekülni. A bevándorlók gondjaira sem megoldás a bevándorlás, és a mi gondjainkra sem, sőt minket is bajba fog rántani, ahogy az már látszik is az európai országokban. Én szeretném, ha Magyarország világosan kimondaná: nem támogatunk semmilyen bevándorlást Európában. Tízmillió cigány van munka nélkül Európában. Ha van pénzünk arra, hogy befogadjunk másokat, akkor miért nem fordítjuk arra ezeket a forrásokat, hogy az Európában élő közösségeket oktassuk, neveljük és fogadjuk el besegíteni a munkaerőpiacra?” – válaszolt a bevándorlással kapcsolatos hallgatói kérdésre Orbán Viktor.
Pinti Attila, Székelyhon.ro
2014. július 28.
Hódító egyház
A szó szoros értelmében kitüntető figyelemben részesíti a román kormány a székelyföldi ortodox püspökséget. Most éppen Mircea Dusa védelmi miniszter tüntette ki Ioan Selejan érseket.
Nem is akármilyen érdemrenddel: a legmagasabb katonai kitüntetést adományozta neki. A szabályzat szerint a román katonai érdemrendet a hadsereg hírnevét öregbítő tettekért, hősi cselekedetekért, a küldetés tökéletes teljesítéséért vagy a kiképzés során szerzett kiemelkedő érdemekért osztogatják.
Mármost nincs tudomásunk arról, hogy Őszentsége bármely olyan hadszíntéren kitüntette volna magát, ahol a román hadsereg jelenleg hivatalosan békefenntartói minőségben jelen van, bár kétségkívül jól mutatott volna a híradókban és az újságok címlapján, amint a középkorú egyházfi kezében feszülettel, hosszú, lobogó ősz szakállal ortodox Kapisztrán Jánosként rohamra vezényli a román egységeket Afganisztánban.
Tehát hivatalosan csak a hadsereg hírnevének öregbítéséért vehette át az érdemrendet, amit igazából nem nagyon értünk. Nincs tudomásunk ugyanis arról, hogy a Székelyföld elsöprő többségét adó magyar közösség körében nőtt volna a magyarok iránti baráti érzületeiről mindig is híres román hadsereg megbecsültsége, a román közösség körében meg ugye már csak azért sem kunszt a fegyveres erők megbecsültségének növelése, mert jelentős része a Székelyföldre vezényelt román katonai egységek kötelékének tagja.
A miniszter egyébként méltatásában arról is szólt, hogy az érseknek fontos szerepe volt a román öntudat megőrzésében a Székelyföldön. Rámutatott: az eltelt 20 évben a főtisztelendő újjáépítette a két megyében az ortodox templomokat, és még ha kevesen is vannak ortodoxok a térségben, valamennyi faluban van ortodox pap. Mindez tényleg nagyon szép, de igazából még mindig nem értjük, mi köze mindehhez a hadsereghez, illetve a katonai érdemekhez.
Hacsak nem maradtunk le arról, hogy a két intézmény, az ortodox egyház és a román hadsereg közös irányítás alá került, melynek következtében az ortodox templomok katonai objektumnak minősülnek, és az amúgy is egyenöltözéknek tekinthető papi ruhák közé bevezetik a terepszínű reverendát és stólát is. Igaz, az ilyen külsőségekre végső soron nincs is szükség. Az érsek által irányított intézmény nélküle is képes a román hódítás eszközeként működni. Merthogy a védelmi miniszter szavaiból az hámozható ki, hogy tulajdonképpen ezért kapta a magas katonai elismerést.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 9.
Népszerűsítik az ortodox terjeszkedést
A Kovászna és Hargita megyei ortodox kolostorok népszerűsítését tűzte ki célul Marius Popică prefektus.
A Kovászna megyei kormánymegbízott az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az intézmény támogatásával ezer darab színes tájékoztató füzetet nyomtattak, melyben „a román vonatkozású egyházi, kulturális és történelmi létesítményeinek” a leírása szerepel fotókkal illusztrálva.
Marius Popică szerint a projekt célja, hogy az országban és külföldön megismertessék ezeket a létesítményeket. „Az ősromán jelenlétet és kontinuitást a Kárpát-kanyarban – még a székelyek letelepedése előtti időkből – számos nyelvi, néprajzi, archeológiai lelet, dokumentum tanúsítja. (…) A Kovászna és Hargita megyei román közösség az évszázadok során szoros kapcsolatot ápolt a Kárpátokon túli románokkal. Ebben kiemelkedő szerepe volt az ortodox egyház támogatásának és szolidaritásának” – olvasható a kiadvány bevezetőjében.
A szövegben kiemelik Ioan Selejan Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök szerepét, akinek az irányítása alatt a meglevők mellé öt újabb ortodox kolostor és egy remetekolostor épült a két székely megyében. A Kovászna megyei létesítményeket részletesen, a Hargita megyeieket rövidebben mutatják be. A kiadvány szerint a kézdimárkosfalvi apácakolostor 1992 és 2002 között épült meg, „a Habsburgok által lerombolt remetelak és a kommunisták által tönkretett két templom helyén”.
A szitabodzai kolostor 1997 óta működik, a nagypataki kolostorban – melynek tornyán a román trikolór lobog – 1996-ban tartották az első misét. Hargita megyéből a bükklaki, a marosfői, maroshévízi, mogláni és szélepataki ortodox létesítményeket mutatja be röviden a kiadvány. Az Agerpres szerint a Kovászna megyei prefektus további reprezentatív, román és magyar vonatkozású turisztikai és kulturális helyszínek népszerűsítését is tervbe vette.
Constantin Anna-Zsófia, az épp szabadságát töltő Kovászna megyei prefefektus kabinetfőnöke elmondta, a kiadványokat a kolostorokban helyezik majd el, abban bízva, hogy ezáltal hozzájárulnak az adománygyűjtéshez. Kérdésünkre leszögezte, a kiadványokat nem közpénzből, hanem adományokból finanszírozta a prefektus, szögezte le a kabinetfőnök, aki nem tudta arra a választ, hogy a következő hasonló jellegű projektjüket mikor kivitelezik.
Bíró Blanka, Székelyhon.ro
2014. szeptember 15.
Ősromán jelenlét
A Kovászna és Hargita megyei ortodox kolostorok népszerűsítését tűzte ki célul Marius Popica prefektus, legalábbis az Agerpres hírügynökségre hivatkozó Vocea Transilvaniei beszámolója szerint. A kormánymegbízott elmondta, az intézmény támogatásával ezer darab színes tájékoztató füzetet nyomtattak, melyben „a román vonatkozású egyházi, kulturális és történelmi létesítmények” leírása szerepel, fotókkal illusztrálva. A szövegben kiemelik a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök, Ioan Selejan szerepét, akinek az irányítása alatt a meglévők mellé öt újabb ortodox kolostor és egy remetekolostor épült a két székely megyében. A kormánymegbízott ígérete szerint további kiadványokra is számítani lehet, amelyekben nemcsak a románok, hanem a magyarok számára is fontos létesítményeket népszerűsítenek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),
2014. október 17.
Nehéz Borboly Csaba és az RMDSZ együttélése
A Krónika értesülései szerint alaposan elhidegült az elmúlt időszakban az RMDSZ központi vezetőségének és Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének viszonya.
A szövetségben már korábban sem nézték jó szemmel, hogy az RMDSZ Csíki Területi Szervezetét irányító politikus jó kapcsolat kiépítését szorgalmazta a Fidesszel, nyitottságot mutat a Hargita megyei román közösség, többek között Ioan Selejan ortodox püspök irányában, és többször úgy vélekedett, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyett az RMDSZ-nek a román jobboldali alakulatokkal kellene együttműködnie Bukarestben.
Borboly belső megítélésének az sem tett jót, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) különböző útfelújítási munkálatok kapcsán tavaly hivatali visszaélés és okirat-hamisításra való felbujtás miatt vádat emelt ellene.
A Krónika úgy tudja, az RMDSZ-en belül újabban kifejezetten rossz szemmel nézik Borbolynak egy román–magyar együttélési kódex kidolgozását és elfogadtatását célzó kezdeményezését. A tanácselnök másfél évvel ezelőtt rukkolt elő a javaslattal, amely szerint a közgyűlés által elfogadandó dokumentum a megyeszabályzat mellékleteként épülne be a megye jogrendjébe, sőt Borboly azt is szorgalmazta, hogy a kódexet a települési önkormányzatok és a megyében működő közintézmények is elfogadják.
A dokumentum olyan jogosítványokat kér a magyarság részére, amelyeket a magyarok vezette önkormányzatok, intézmények is biztosítani tudnának a megyében élő román lakosságnak, a román és a magyar fél érzékenységeire is figyelve próbálná segíteni a két közösség békés együttélését a 85 százalékban magyarok lakta Hargita megyében, ahol a politikus szerint a feleknek kölcsönösen le kellene mondaniuk „a másik fél ingerléséről”.
Például a helyi hatóságok közti megegyezés tárgya lehetne Borboly szerint, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya nem éri el a 20 százalékot, mégis biztosítsák a nemzeti kisebbségek tagjai számára a közigazgatási törvényben biztosított jogokat.
Csakhogy az RMDSZ-ben sokan úgy látják, hogy az együttélési kódex éppenséggel a nemrég közvitára bocsátott autonómia-statútum aláásására alkalmas. A szövetség vezetői szerint ugyanis egy ilyen egyezmény megkötése esetén a román politikum olyan engedményként mutathatná fel az etnikumközi megállapodást, amely nyomán még erőteljesebben érvelhetne a területi autonómia szükségtelensége mellett.
Ez a belső ellentét az alakulat Székelyföldi Önkormányzati Tanácsának (SZÖT) egy héttel ezelőtti ülésén is kimutatkozott. A Gyilkostó-üdülőtelepen rendezett tanácskozáson a székelyföldi önkormányzati tisztségviselők alkotta testület Borboly kezdeményezésére elfogadott több, például a Sapientia–EMTE román állami finanszírozását sürgető vagy a történelmi egyházakkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozó állásfoglalást.
Elutasították azonban a SZÖT tagjai a megyei tanácselnök ama indítványát, miszerint a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vállalja fel az együttélési kódex kísérleti jelleggel történő lebonyolítását a Székelyföld mindhárom megyéjében. Vagyis az RMDSZ nemcsak a dokumentumban foglaltak gyakorlatba ültetésétől, hanem a javaslatoknak a teljes régióban történő alkalmazásától is keményen elhatárolódott.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 28.
Nem „szeparatista tevékenységre” kell a sepsiszentgyörgyi lőtér
Felháborítónak tartja Antal Árpád a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának Victor Ponta miniszterelnökhöz címzett nyílt levelét, miszerint szeparatista tevékenységre használnák a sepsiszentgyörgyi lőteret, amely területéből öt egyház is temetkezési helyeket alakítana ki.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az esetre reagálva elmondta, ez idáig több száz ingatlant adtak már át az önkormányzatoknak az elmúlt években, és azt tapasztalta, gyakorlatilag mindenhol máshol, csak Székelyföldön nem adtak át a korábban katonai gyakorlatozásra használt ingatlanokat. Antal Árpád kifejtette, hogy az önkormányzatok többnyire ipari parkokat, munkahelyeket, múzeumokat létesítettek ezeken a területeken, illetve épületekben, tehát a közösség javára tudták azokat felhasználni, és ez Sepsiszentgyörgy esetében sem történne másként.
„Nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben”
Mint magyarázta, valószínűleg ezek a szervezetek tíz évvel le lehetnek maradva, mivel nem tudják, hogy Románia pont ennyi ideje vált NATO tagországgá. Hozzáfűzte, ennek egyik eredménye az is, hogy már megszűnt a kötelező sorkatonaság az országban, így nagyon sok katonai létesítmény nem működik, ahogyan a megyeszékhely területén található lőtér sem. Megjegyezte, meredeknek tartja a Kelet-Ukrajna és Románia helyzetét megemlítő párhuzamot, ugyanakkor a civil szervezetek azt is megfogalmazták, hogy a lőtér a román állam jelenlétét jelzi Háromszéken. Ezzel kapcsolatban a városvezetője csupán annyit fűzött hozzá: nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben, és reméli, sosem kerül sor olyan esetre, amikor a román hadsereg tankjai lőnék szét a székelyföldi autonómiáért tüntetőket.
Temetők létesülhetnének a lőtéren
Antal Árpád öt olyan dokumentumot is bemutatott, amelyeket a történelmi egyházak vezetői írtak alá. A Kató Béla erdélyi református püspök kézjegyével ellátott, önkormányzathoz címzett kérésben három hektárnyi területet kérnek a reformátusok a lőtérből, temetkezési helyek kialakítása céljából. Antal közölte, hasonló kéréssel fordult még az önkormányzathoz Ioan Selejan ortodox püspök, Hajdu János római-katolikus főesperes, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök. Mindannyian temetkezési helyeik bővítésére igényelték a területeket.
Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően.
Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának.
Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően.
Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2014. október 29.
Lőtér helyett temető (Antal Árpád válaszol a Románok Fórumának)
Az az érzésem, hogy a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nem tudja, hogy Románia tíz éve NATO-tag, és bármennyire szuverén nemzetállam, katonai kérdésekben szuverenitását átadta az Észak-Atlanti Szövetségnek, ezért szüntette meg a kötelező katonai szolgálatot és ezért maradt rendeltetés nélkül létesítmények, ingatlanok egész sora – nyilatkozta tegnap Antal Árpád polgármester a román fórum egy nappal korábbi nyílt levelére reagálva, mellyel azért fordultak Victor Ponta miniszterelnökhöz, hogy megakadályozzák a sepsiszentgyörgyi lőtér átadását az önkormányzatnak.
Antal Árpád hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben országszerte több száz volt katonai ingatlan került önkormányzati tulajdonba, csak Székelyföldön akadályozták meg ezt mindeddig. Meredek párhuzamnak nevezte a fórum Ukrajnára és „potenciális konfliktusövezetre” történő utalását, és hozzáfűzte, reméli, nem az autonómiáért tüntető tömegeket szeretnék szétoszlatni a román hadsereg ágyúival. Sepsiszentgyörgy polgármestere öt dokumentumot mutatott be: a református, unitárius, katolikus és evangélikus püspökök, illetve Ioan Selejan ortodox érsek kérését, mindannyian egy-két-három hektár területet kérnek temetőnek. A lőtér szomszédságában található köztemetőben a múlt héten az utolsó hely is megtelt, a bővítéshez pedig területre van szükség, ha célba ér a román fórum üzenete, és a kormány leállítja az átadást, akkor az önkormányzat tehetetlen, nem tudja megoldani a kérdést – mondotta a polgármester, aki azt a kérdést is feltette: küldje a beadványt aláíró civil szervezetek címére a sírhelyért hozzá fordulókat?
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 17.
Új ortodox érseke lesz Székelyföldnek
Ioan Selejan Hargita és Kovászna megyei ortodox érseket választotta meg Bánság metropolitájává keddi ülésén az ortodox egyház szent szinódusa. Az egyházvezetői tisztség Nicolae Corneanu temesvári érsek szeptember 28-án bekövetkezett halálával üresedett meg; a romániai ökumenikus mozgalom és vallásközi párbeszéd emblematikus alakjának tartott Corneanu közel 52 évig töltötte be ezt a funkciót.
A bukaresti patriarchátus közleménye szerint a keddi választáson hárman versengtek a metropolitai címért, Selejanon kívül a karánsebesi és a nagyváradi ortodox püspök.
Az első fordulóban egyikük sem szerezte meg a szinódus tagjai szavazatának felét plusz egy voksot, ezért újabb fordulót rendeztek, amelyen Ioan Selejan 26 szavazatot gyűjtött be a leadott 45-ből. Bánság új ortodox metropolitájának felszentelésére december 28-án kerül sor a temesvári görögkeleti katedrálisban, a ceremónián részt vesz Daniel pátriárka is.
Mindez azt jelenti, hogy hamarosan új egyházfő kerül a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség élére. Az 1951-ben Bihar megyében született Ioan Selejant 1994-ben nevezték ki püspöknek az ugyanabban az évben alakult, csíkszeredai székhelyű Hargita és Kovászna megyei püspökség élére. A székelyföldi románok szellemi vezetőjének tartott egyházfő 2009-ben kapta meg az érseki rangot Daniel pátriárkától.
Mintegy húszéves székelyföldi tevékenysége során a két megyében körülbelül 150 görögkeleti templomot újítottak fel, miközben közel félszáz új épült, továbbá kolostorok és kápolnák is létesültek. Miközben a két megyében mintegy százezer román nemzetiségű él, országos viszonylatban itt a legnagyobb az ortodox templomok sűrűsége a hívek lélekszámához viszonyítva.
Idén márciusban az Erdélyi Napló hetilapnak adott interjúban Selejan kijelentette, lezártnak tekinti a székelyföldi ortodox templomépítések fejezetét, egyháza a továbbiakban a szociális kérdésekre, az emberek megsegítésére kívánja helyezni a hangsúlyt. A területi autonómia gondolatát ellenző egyházfő az interjúban készségét fejezte ki arra, hogy részt vegyen a székelyföldi románság félelmeinek lebontását célzó román–magyar párbeszédben.
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 5.
Új püspököt választottak a székelyföldi ortodox egyházmegye élére
A román ortodox egyház zsinata Andrei Făgărășanult, a nagyszebeni érsekség helyettes vezetőjét választotta csütörtökön a Kovászna és Hargita megyét magában foglaló ortodox egyházmegye püspökévé – közölte az Agerpres hírügynökség.
A zsinati ülésen leadott 45 érvényes szavazatból 38 szólt Făgărășanul kinevezése mellett. Az új egyházi vezető Ioan Selejan püspököt váltja tisztségében, akit szeptemberben bánsági érsek-mitropolitává választottak. Beiktatását február 15-én tartják a csíkszeredai püspöki katedrálisban.
A nagyszebeni érsekség honlapján közölt életrajza szerint Andrei Făgărășanul a Maros megyei Maroskecén született 1967-ben, középiskolai tanulmányait Radnóton, teológiai tanulmányait Bukarestben, majd a görögországi Szalonikiben végezte.
1989-től a maroshévízi kolostorban nevelkedett, majd a gyimesi bükkloki kolostor főnöke volt.
2005 és 2008 között Kovászna és Hargita megye püspökségén a székelyföldi ortodox kolostorokért felelt. 2008-ban választották a szebeni érsekség segédpüspökévé.
Az ortodox egyház 1994-ben hozott létre püspökséget a Székelyföldön kisebbségben élő ortodox hívek számára. A tisztséget elsőként betöltő Ioan Selejan a Székelyföldön kisebbségben élő román ortodox közösség szellemi vezetőjeként nyilvánult meg, és szót emelt az ortodox hívek székelyföldi magyar asszimilációja ellen.
Az egyházmegyét 2013 decemberében 89 szobás szállodával jutalmazta meg a román kormány Kovászna fürdővárosában. Székelyföldi személyek diszkriminációval vádolták az államot és pert indítottak ellene a szállodaadomány miatt.
MTI
Székelyhon.ro
2015. június 22.
Duşa óriás román zászlót kíván felvonatni Csíkszeredában
Hargita megye legmagasabb zászlórúdjára a megye legnagyobb román zászlaját vonják fel Csíkszeredában pénteken, a román zászló ünnepén – jelentette be Mircea Duşa védelmi miniszter.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a tárcavezető erről a Brassó megyei Nagysinken beszélt hétfőn, miután megszemlélte a Trident Joust 15 és a Resolute Castle 15 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlatok műveleteit. „A trikolórnak Hargita megyében is otthon kell lennie” – jelentette ki a Hargita megyei származású miniszter, akit Victor Ponta miniszterelnök többször is kormánya magyar-szakértőjének nevezett. Mircea Duşa hozzátette, hogy a csíkszeredai ceremónián reményei szerint a miniszterelnöki teendőket is ellátó Gabriel Oprea belügyminiszterrel együtt vesz részt.
Tavaly egyébként szintén Mircea Duşa kezdeményezésére a zászló napja alkalmából egy 24 négyzetméteres piros-sárga-kék zászlót avattak fel a Hargita megyei Gyergyótölgyes községben. A rendezvényen elhangzott beszédében Ioan Selejan, Kovászna és Hargita megye akkori ortodox érseke – akit később Bánság metropolitájává neveztek ki – úgy fogalmazott, a térségben élő románoknak egykor dugdosniuk kellett a nemzeti zászlót, míg „a román hadsereg felszabadította a területet az idegen uralom alól”.
Selejan egyébként 2013-ban, a román trikolór ünnepét megelőzően jelentette be: két kilométer román nemzeti színű vásznat vásárolt a püspökség, melyből a csíkszeredai apácák több száz román lobogót készítettek. Ezeket később ingyen osztották szét a helyi románoknak.
Székelyhon.ro
2015. szeptember 22.
Koporsó nem, legfennebb egy láda
A könyv közel hétszáz oldal. De milyen oldal?! Húsz könyvem összesen nem került akkora pénzbe, ahogy ez a nyomdaipari gyöngyszem mutatja az áldozatot. Mert városomnak áldoznia kellett erre a kiadványra, még akkor is, ha a tájékoztatóban a köszönet őszentsége Ioan Selejannak, a román ortodox egyház Kovászna meg Hargita megyei érsekének szól, aki áldását adta a kiadványra. A ’30-as években még ennél is nagyobb, ezer oldalas kiadvány jelent meg a Román Akadémia kiadásában. Tehát él a hagyomány.
Úgy fordítom a hangzatos címet, hogy Román Önazonossági Tájékoztató Kovászna és Hargita megyében. Szerkesztette Ioan Lăcătușu és Erich-Mihail Broanar. A Nagy Egyesülés – 1918–2018 – centenáriumára készült gyűjtemény. Kiadója: Eurocarpatica. Azt sem értem, miért adták ki ezt a könyvet a „nagy egyesülés” évfordulója előtt négy esztendővel, 2014-ben. Ám nem is ezen akadok fenn.
A benne sorjázó dolgozatok szerzőit nem sorolhatom fel, annyian vannak, jobbára ismeretlenek. De fönnakadok már a téma megfogalmazásánál, ugyanis önazonosságról szól, arról, ami nekünk, magyaroknak nem adatik meg őshazánkban, Erdélyországban, a Kárpát-kanyarban, Európa könyökhajlatában. Az elnyomó hatalom azonban lám, műveli önmaga azonosságtudatát, válogatott eszközökkel. Tehát szerintük is létezik ez a fogalom, csak számunkra egyszerűen tilos!
A hosszú bevezető a paleolitikumig, a bronzkorig, a prerómai, római kor előtti időkre veti s vezeti vissza a román népet és annak kultúráját. Nagy szó. Nagy feladat az eltelt 20 év dolgozatíróinak. De készen álltak, lám, a mű elkészült, az alkotó pihen.
Intézmények, iskolák, szervezetek felsorolása: „A templomok otthont adtak a népnek a nemzetietlenítés, az erőszakos asszimiláció, nemzettudati ferdítések idején.” Ennek az igének a jegyében íródtak a dolgozatok, és állott össze a könyv. Ez nem az első eset, mondom, és miközben olvasgatok, eszembe jut szintén a 30-as években megjelent könyvecske, bizonyos Liseanu adta ki. Meg nem állhatom idézni belőle: „És te, kedves román testvér, ezért ha Erdélyben találkozol magas, derék, szőke, magyarul beszélő emberrel, köszönj neki előre, mert tudd meg, hogy az román volt, csak elmagyarosították...”
És tegyünk még egy lapáttal az elvekre! A könyv a románok közé illeszti Apáczai Csere Jánost, Bölöni Farkas Sándort, Mikes Kelement, Kőrösi Csoma Sándort, Barabás Miklóst. Az utóbbi, a nagyhírű festő naplójában nem éppen úgy ír a román bojárokról, miderben (derékszorító, karcsúsító) és kifestve udvarlékony román előkelőkről, katonatisztekről, ahogy a könyvben említik őt, „a románság barátját”. De hogy Csoma, Apáczai is...
A könyv felsorolja a román polgármestereket, természetesen a román időkből, a Pro Urbe-díjazottakat, tanácstagokat, Rodica Pârvan sepsiszentgyörgyi tanácstagot is, akit csak úgy mellesleg publicistának is nevez a dolgozatíró. Ami átfogja szellemileg az óriási pénzbe kerülő könyvet, az a magyarság teljes mellőzése. Olyan csíki, háromszéki falvakban készítenek román öltözékben pompázókról fényképeket, ahol a lakosság száz százalékig magyar.
Ez a könyv annyiban lesz híres, hírhedt példatár, amennyiben bizonyítanunk kell a teljes magyar lakosság eltüntetésére, mellőzésére törekvő román államiságot. Hogy mindezt ilyen elszánt nyíltsággal végzik, az is szemléltető. És tény a mindenkori ortodox egyház nyílt szerepvállalása a magyarság eltörlésében.
Itt csak egy példát említek, a brassóföldvári magyar haláltábort, ahol ötezer, hatezer emberből kétezerötszázat öltek meg; szabadulhatott, aki átállt a román hitre vagy a görögkatolikusra, nevet változtatott, pl. Lakatosból Lăcătușu lett stb. És ez nem háborúban, hanem a szocialista Romániában, 1949-ben s tovább, errefelé. A haláltábor szellemét megúszva mondja ma az egykori magyar fogoly: „ott koporsó nem, legfennebb egy láda jutott...”
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. december 28.
Bánság érseke alkotmányváltoztatást kér
A Bánság érseke azt kérte a karácsonyi feltámadási misén, hogy változtassák meg Románia alkotmányát. Ioan Selejan mitropolita a Temesvári Érseki Katedrálisban megtartott mise végén bejelentette: polgári kezdeményezést indít az ország alkotmányának módosítása érdekében, pontosabban azért, hogy abba belekerüljön: a család alapja és férfi és a nő.
Mindezt abban az összefüggésben, hogy egy sor európai állam elismerte az azonos nemű tagokból álló családokat.
„Mindez egy olyan polgári kezdeményezés, amelyet a keresztény családot szerető testvéreink be szeretnének mutatni a nemzet sorsát irányítóknak, hogy beírják az Alkotmányba, hogy a keresztény család alapjának a Szentírás családtörvénye számít, hogy a család, az isten törvényei szerint, férfiből és nőből áll. Ha tehát olyan fiatal egyetemistákkal találkoznak, akik arra kérik önöket, hogy írjanak alá, tegyék meg. Talán a múlt héten, talán Görögországot térdre kényszerítették ilyen vonatkozásban. Egy sokkal több hívővel bíró nép vagyunk, ezért kérjük Istent, hogy őrizze meg az áldott családot népünk szent oltára előtt” – mondta Selejan érsek a pressalert.ro miséről készült felvétele szerint.
A múlt héten Görögország olyan törvényt fogadott el, amely polgári partnerséget tesz lehetővé azonos nemű személyek között, az ortodox egyház és egyes pártok tiltakozása ellenére, írta a Reuters elektronikus kiadása.
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2016. január 11.
„Ádám és Éva, nem Ádám és Béla”
A házasság egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti – vallják egybehangzóan a Krónika által megkérdezett erdélyi magyar püspökök, akiket az ortodox egyház által támogatott alkotmánymódosítás kapcsán faggattunk. Azt szeretnék, ha az alaptörvény egyértelműbb lenne a kérdésben.
„Az Ószövetség is Ádám és Éva szövetségéről, házasságáról szól, nem Ádám és Béla szövetségéről!” – szögezte le a Krónika megkeresésére Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, akit annak kapcsán faggattunk, mi az álláspontja arról, hogy az ortodox egyház támogatásával aláírásgyűjtés folyik azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre.
Az erdélyi római katolikus érsek lapunknak elmondta, hozzá még nem érkezett megkeresés a témában, ám – tette hozzá – a romániai katolikus egyház a római katolikus, a görögkatolikus és az örmény katolikus egyházak öszszességét jelenti, így ilyen kérdésekben a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia vezetőjét, Ioan Robu érsek-metropolitát szokták megkeresni. Jakubinyi György ugyanakkor utalt Ferenc pápa állásfoglalására, miszerint a házasság egy férfi és egy nő életre szóló, felbonthatatlan szövetsége.
„A házasság egyértelműen egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti” – szögezte le hasonlóképpen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Megtudtuk, őt megkeresték már, hogy támogassa az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezést, és az ügy mellé állnak, hiszen mint mondta, „nekünk ez így természetes, a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti”.
Ugyan Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspököt még nem keresték meg az aláírásgyűjtés kezdeményezői, de egyetért az előtte szólókkal. „A kezdeményezéssel kapcsolatosan az a véleményem, hogy a házasságot védeni kell! Alapjában véve az utolsó két püspöki szinóduson is ezt fogalmazták meg. Keresztény irányelv, amit az Úr Jézus mondott és a Szentírásban olvasunk: »De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.« (Mk 10, 7-9)” – hangsúlyozta Böcskei László.
Fél év félmillió aláírásért
Az aláírásgyűjtést az ortodox egyház támogatásával a civil szervezetek által létrehozott Koalíció a családért csoport kezdeményezte tavaly októberben. A koalíció alaptörvény-módosítást célzó javaslata november 25-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A kezdeményezőknek e dátumtól kezdve fél év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy félmillió aláírást gyűjtsenek össze az ország megyéinek legalább a feléből úgy, hogy valamennyi megyéből legalább húszezer aláíró legyen.
Ha 2016. május 24. előtt összegyűl a megfelelő számú aláírás, népszavazás dönthet a családra vonatkozó jelenlegi alkotmányos tétel módosításáról. Románia alkotmánya vonatkozó cikkelye szerint „a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon” alapul. Ezt a megfogalmazást módosítanák a kezdeményezők úgy, hogy a cikkely a házasság alapjaként „egy férfi és egy nő” szabad akaratnyilvánítását rögzítse.
A Digi 24 hírtelevízió egyébként a napokban arról számolt be, hogy az aláírásgyűjtést sok ortodox gyülekezetben összekötötték az év eleji házszenteléssel: a házszentelő papok a kezdeményezés támogatásának lehetőségét is felajánlják a felkeresett családoknak.
A Szentírás az alap
A kezdeményezés azt követően kapott széles nyilvánosságot, hogy Ioan Selejan, a Bánság ortodox metropolitája Temesváron a karácsonyi liturgiát követően felhívta rá a hívek figyelmét. Mint arról beszámoltunk, a főpap közölte: azért akar ilyen témájú alkotmánymódosítást, mert egyre több európai országban ismerik el hivatalosan, hogy azonos nemű párok is alapíthassanak családot.
„Olyan polgári kezdeményezésről van szó, amelyet a keresztény családot szerető testvéreink be kívánnak mutatni mindazoknak, akik ezt a népet vezetik” – mondta. Hozzátette: „a cél az, hogy az alkotmányba beleírják: a keresztény család alapját a Szentírásban található családmeghatározás jelenti – a családot az Isten elrendelése szerint a férfi és a nő alkotja. Ezért fiatal diákok kérik majd arra önöket, hogy aláírják a petíciót, és bizalommal kérem, hogy írják alá, mivel, ha nem tévedek, nem tudom, hogy múlt héten-e, de talán Görögországot is térdre kényszerítették ebből a szempontból. Mi sokkal hívőbb nemzet vagyunk, és ezért kérjük az Istent, hogy óvja meg a nemzetünk szent oltára előtt megáldott családot” – fogalmazott Ioan Selejan, ismét hangsúlyozva, hogy a szülők csakis férfiak és nők lehetnek.
A főpap arra utalt, hogy egy héttel korábban az egyébként szintén ortodox többségű Görögországban olyan törvényt fogadtak el, amely lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok polgári eljárás keretében hivatalosítsák a kapcsolatukat. A jogszabály ellen a helyi ortodox egyház hevesen tiltakozott.
Mint ismeretes, az utóbbi években több európai ország, így Nagy-Britannia, Spanyolország és Ciprus is lehetővé tette az azonos neműek kapcsolatának hivatalossá tételét, a kérdés ugyanakkor az Európai Unió több országában továbbra is ellentéteket szül.
Bálint Eszter, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 14.
Így dolgozik a román titkosszolgálat Székelyföldön
A Székelyföldön a román titkosszolgálatok által odatelepített ügynökök, megbízást teljesítő állami hivatalnokok, főállású provokátorok dolgoznak azon, hogy egyrészt megfélemlítsék a magyarokat, másrészt kiprovokáljanak valamit, amire hivatkozva majd jól odacsaphat a bukaresti hatalom. A parajdi származású budapesti újságíró, Lukács Csaba a Magyar Nemzet hasábjain közölt erről egy összegző ismertetést, alább olvasható.
Február hatodikán boldogan jelentette be Facebook-oldalán Dan Tanasă román újságíró, hogy elérte a tízezer lájkot, vagyis ennyien kedvelik a szakmai oldalát. Négy nappal korábban arról írt büszkén, hogy blogját (dantanasa.ro) a tavalyi esztendőben 372 ezer ember látogatta meg, akik közel hétszázezer oldalletöltést produkáltak. Ezzel egy román internetelemző szolgáltatás szerint az egyik legolvasottabb szerző a helyi blogszférában, egyre növekvő nézettséggel: az oldal idén januárban már 99 ezer egyéni látogatót és 151 ezer oldalletöltést hozott a konyhára.
De ki ez a 34 esztendős fiatalember, aki évente a székelyföldi magyar önkormányzatok tucatjait citálja bíróság elé, és annyit publikál, mint máshol egy egész szerkesztőség? Aki ismeri a családját, azt mondja: a nyolcvanas években, a Ceaușescu-féle iparosításkor Moldvából Sepsiszentgyörgyre betelepített egyszerű román munkásszülők gyereke. Ő már a székelyföldi településen született, ott végzett (román nyelvű) középiskolát, aztán a Facebook-profilja szerint a brassói Transilvania Egyetem pszichológia és neveléstudományi karán diplomázott, majd 2011-ben mesterfokozatot szerzett kommunikációból és PR-ból. A szakdolgozata a Románia és a románok a romániai magyar nyelvű sajtóban címet viselte.
Dan Tanasă saját bevallása szerint 2008 óta ír az „RMDSZ és a Magyar Polgári Párt által ellenőrzött helyi önkormányzatok vaskos visszaéléseiről”, amelyeket Hargita és Kovászna megye román lakosai ellen követnek el. Jó ideje nemcsak cikkeket, hanem feljelentéseket is szövegez, hogy megállítsa az említett megyékben azt az „etnikai tisztogatást, amelynek ki vannak téve a románok”. Büszkén idézi Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, aki egy helyi lapnak azt nyilatkozta: „egy vagy két ember a hivatalban gyakorlatilag csak azzal foglalkozik, hogy megválaszolja Dan Tanasă vagy más hasonlók kéréseit”. Lia Olguța Vasilescu korábbi nagy-romániás, majd szociáldemokrata szenátor, jelenlegi craiovai polgármester szerint „ha Dan Tanasă nem lenne, akkor ki kellene találni”.
A feljelentéseket gyakran egy hangzatos nevű szervezet, a Civil Egyesület a Büszkeségért Európában (ADEC) nevében teszi meg. Ezt a román cégbíróság adatai szerint négyen alapították: a blogger az elnök, Cristina Florentina Stancu a főtitkár és Adina Tanasă az alelnök. Sem a legnépszerűbb kereső, sem a közösségi oldal nem ad releváns találatot ezekre a nevekre, és a negyedik tagra Valentin Călugăru néven (ez magyarul Bálint szerzetest jelent) is csak egy zárt Facebook-csoportot találtunk. Az egyesület célkitűzései között a román nemzetállam népszerűsítését, az alapvető emberi jogok védelmét nevezik meg, kiemelve, hogy utóbbiakat a román nyelvű román állampolgárok esetében tartják fontosnak, éljenek a határokon belül vagy a diaszpórában.
Sok embert, köztük több kollégát megkérdeztem Erdélyben a Dan Tanasă-jelenségről. Kevesen merik névvel vállalni az elmondottakat, mert attól tartanak, a notórius feljelentő azonnal bíróság elé citálja őket. Abban szinte mindenki egyetért: a férfinak köze van valamelyik titkosszolgálathoz. Mivel úgy védi a székelyföldi románok jogait, hogy közben előbb Spanyolországban töltött éveket, most pedig éppen Németországban él, nagy valószínűséggel a román külügyi hírszerzés (SIE) embere. Külföldről másképpen egyszerűen nem lehetne ilyen hatékonyan értesülni arról, ha egy eldugott kis falu polgármestere kitűzi a székely lobogót – napokon belül megy a blogger által aláírt feljelentés a bíróságra a helyszínen készült fotókkal.
Akad, aki úgy véli, a romániai citizen journalism, egyfajta civil újságírás egy eléggé idegesítő és elfogult előfutára, de mindenképpen úttörő munkát végez. Ő állította össze az első adatigénylés-útmutatót is Romániában, utat nyitva egyrészt a tényfeltárással foglalkozni vágyó kollégáknak, másrészt azon civileknek, akik kérdésekkel szeretik bombázni a hivatalokat.
Szőke László erdélyi újságíró a Székelyhon portálon megjelent írásában összeszedte, hogy a bloggerre valóságos díjeső hull: tavalyelőtt a Hargita–Kovászna megyei románok védelmében kifejtett bátorságáért a Voiculescu család alapítványa 50 ezer lejes (három és fél millió forintos) pénzjutalommal járó elismerésben részesítette, mellette megkapta a szabad sajtóért kifejtett Bátorság díjat, valamint a Hargita–Kovászna–Maros megyei románok civil fóruma elismerő oklevelét is. A Ceaușescu-rendszer egykori működtetőjéből lett médiamágnás és nagyvállalkozó oligarcháról, Dan Voiculescuról jó tudni, hogy korrupció miatt tízéves börtönbüntetését tölti. Úgy tudjuk, a blogger már az egyetemi tanulmányai alatt kapott az üzletember-politikus alapítványától ösztöndíjat – az biztos, hogy Voiculescu médiatermékeinek, így például az Antena 3 televízió nem éppen magyarbarátságáról híres beszélgetőműsorainak is gyakori vendége.
Több erdélyi kolléga megpróbálta interjúra kérni a férfit, de nekik még csak nem is válaszolt a megkeresésre. Mi szerencsésebbek voltunk, ímélben feltehettünk neki kérdéseket. Arról érdeklődtünk, eddig összesen hány feljelentést, észrevételt, panaszt és kérdést fogalmazott meg a székelyföldi magyar önkormányzatok és más magyar vezetésű hatóságok ellen, és honnan van ideje ennyi papír legyártására a rengeteg blogbejegyzés megírása közben. Azt is megkérdeztük, honnan jönnek a tuti tippek, és ezekben hogyan tud megbízni, hiszen ő külföldön él. Az utolsó kérdésünk arra vonatkozott, nem gondolja-e gyávaságnak, hogy Nyugat-Európában él, miközben – szerinte legalábbis – a Székelyföldön élő románoknak segítségre van szükségük. Kérdéseinkre lapzártáig nem kaptunk választ.
Ha aprólékosan végigkövetjük több ember Facebook-profilját, megnézzük a keresztlájkokat, a posztolások idejét, összeáll a kép: Dan Tanasă napi kapcsolatban van a magyarlakta megyék egykori és jelenlegi román prefektusaival, a Kovászna megyei főfogyasztóvédővel (róla mindjárt bővebben), Ioan Selejan egykori székelyföldi ortodox püspökkel, valamint az érintett megyékben lakó románok különféle szervezeteivel. És nem hallgathatjuk el azt sem, hogy Dan Tanasă aknamunkáját nagy valószínűséggel segíti sok sértett vagy csak egyszerűen rosszindulatú székelyföldi magyar ember is.
Miközben nagyon sok pert megnyer (ilyenkor diadalittas poszt születik a blogján), néha balul sül el a feljelentése. 2014-ben a gyergyószentmiklósi Nyírő József-emlékünnepséget támadta meg, beadványában azt sérelmezve, hogy a magyarok olyan rendezvényt szerveztek, ahol fasiszta, románellenes és antiszemita eszméket népszerűsítettek. A gyergyószentmiklósi ügyészség elutasító határozatában kimondta: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyírő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában.” A Nyírő-híveknek immár román hatósági papírjuk van arról, hogy az íróval kapcsolatos események nem büntethetők.
Dan Tanasă professzionális módon használja ki azt a tényt, hogy a román törvények és szabályok sok esetben egymásnak ellentmondanak, így a bíró kétféleképpen dönthet, és jellemzően a bloggernek ad igazat.
A blogger bejegyzéseinek lelkes lájkolója és megosztója egy Háromszékre küldött állami alkalmazott, Gheorghe-Mircea Diacon. Ő a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője, és mindent megtesz azért, hogy bekerüljön a központi román sajtóba mint a székelyek könyörtelen Cattani felügyelője, aki azonnal lecsap minden vélt vagy valós törvénytelenségre. Az Ébredj, román! nemzeti himnusz szellemében indult megbírságolni az ellenséget, vagyis a magyarokat. Egyszer a „székely ízvilág” miatt büntet, máskor a taxisok SIC matricája szúrja a szemét, a lényeg a show és a több ezer lejes bírság.
A Háromszék napilapban Szekeres Attila tollából alaposan dokumentált írás jelent meg arról, hogy a hős moldvai fogyasztóvédő rendőrnek nem volt jó: fogdaőri állásából kirúgták, mert egy bezárt nő feljelentést tett ellene nemi erőszak vádjával. Utána a polgárőrségtől is mennie kellett, mert részegen többször lejáratta magát saját kollégái előtt, ezért átnyergelt a politikusi karrierre a kommunista utódpárthoz. Aztán eltűnt, Spanyolországba ment dolgozni, ahol különösen jól sikerült neki valami, mert egyetlen év alatt, 2010-ben szülővárosában egy beltelket, egy házat és öt kültelki parcellát írattak a nevére. Egy székelyföldi faluban is kapott telket, Sepsiszentgyörgyön pedig összesen négy tömbházlakás birtokosa – igaz, ezeket korábban vette. A vagyonnyilatkozatában egyébként nem tesz említést külföldön szerzett jövedelemről. 2013 óta vezeti a hivatalt. Amikor megbüntette a „székely íz” szókapcsolat használatáért a háromszéki hentesüzemet, a Marosvásárhelyi Rádió érdeklődésére kifejtette, hogy nem létezik „székely íz”, egy élelmiszer édes, keserű vagy savanyú lehet. „Manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely vécé vagy székely temető is” – nyilatkozta, de nem reagált arra a kérdésre, hogy mi van a román áruházakban bőven megtalálható, „tradicionális román ízeket” tartalmazó élelmiszerekkel.
Buzgalma néha már tragikomikus: mivel ragaszkodik minden egyes termék nevének román feliratozásához, a kézdivásárhelyi Rigó Jancsi cukrászdában a névadó édesség, vagyis a cigányprímásról, Rigó Jancsiról elnevezett rigójancsi termékcímkéjét is kicseréltette. „Mierla Ionică” van felül, alatta pedig a magyar megnevezés szerepel.
Amikor a Háromszék egy publicisztikában megírta, hogy az igazgató közröhej tárgyává tette az állam egyik fontos intézményét, a felügyelőség ellenőrei rászálltak az újságosbódékra. Figyelmeztetéseket osztottak és bírságokat róttak ki, azt is kifogásolva, hogy hiányzik a román felirat például a székely és a magyar kártyáról, a vécépapírról, valamint a szemetes zacskóról. A kiadó hat jegyzőkönyvet megtámadott a bíróságon, négy esetben már alapfokon nyert.
Az állami alkalmazott Gheorghe-Mircea Diacon Facebook-profilján a megosztások zöme magyarellenes tartalmú, és néha becsúszik egy-egy, a saját fogyasztóvédelmi fellépését dicsőítő közlés. És persze állandó vendégként Dan Tanasă blogposztjai. Némi keresés után találunk közös képet is a bloggerrel, amelyen a castellóni Vermut Playa bejáratánál pózolnak.
A hivatalnok egyértelmű magyarellenességének nincsenek jogi következményei, hiába kérték ezt többször például a megyei tanácsban, arra is hivatkozva, hogy ilyen rovott múlttal nem is tölthetné be az adott tisztséget. „Mircea Diacon magaviselete tulajdonképpen Románia mai államigazgatását jellemzi” – olvashatjuk a Háromszék cikkének utolsó megállapítását.
Funartól Tudoron át Tepesig
Gheorghe Funar
1992-ben választották meg Kolozsvár polgármesterévé a „magyar veszéllyel” kampányoló Gheorghe Funart, aki 12 évet töltött a város élén. El akarta távolítani a főtérről Mátyás szobrát, később „csak” román zászlóerdővel vette körül, s magyarázó tábla került talapzatára. Idővel nemcsak a padokat, a város utcáit akkoriban behálózó égősorokat, hanem az utcai hulladékgyűjtőket is román nemzeti színekkel díszítette, kisebb zavart okozva egyébként viszonylag mérsékeltebb hívei körében. Funar 2004-es bukása után is a régi maradt: néhány éve Jézus dáciai eredetét bizonygatta, egy esztendeje pedig azért ítélte pénzbüntetésre a bukaresti diszkriminációellenes tanács, mert a magyart a „lovak nyelvének” nevezte. Máig élénken tiltakozik, ha magyarellenességgel vádolják; ő csupán az RMDSZ szeparatizmusára kíván figyelmeztetni.
Corneliu Vadim Tudor
2000-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába a nagy-romániás Corneliu Vadim Tudor, Ceausescu korábbi „udvari költője”, akit Ion Iliescu végül legyőzött. A megszállott nacionalista politikus nemcsak a magyarellenességgel tudott szavazatokat szerezni magának – az RMDSZ betiltása, az „illojális magyarok” kitoloncolása visszatérő témája volt –, hanem antiszemitizmusával is. Az ezredforduló utáni években gyors népszerűségvesztését az sem állította meg, hogy például 2012-ben megfenyegette Vass Ádámot, a kolozsvári CFR-hez igazolt focistát, hogy „elvágja a nyakát”, mert arra a magyar címer volt tetoválva. 2013-ban összeveszett Gheorghe Funarral, akit a 2014-es elnökválasztási kampányban „elmebeteg kolozsvári disznónak” nevezett, míg a voksoláson győzelmet arató Klaus Johannist nemes egyszerűséggel Hitler kretén unokájaként aposztrofálta.
Vissza Ionesti-et! 
2012 januárjában alakult meg az a szélsőséges, jelentéktelen, leginkább az abszurd kategóriájába tartozó, ám eszmeileg több újságcikkel megtámogatott Facebook-csoport, amely bejelentette „Románia területi igényét” többek között Ionesti-re (Hódmezővásárhely), Debretinre (Debrecen), Macaura (Makó), Mestecanesti-re (Nyíregyháza) s az egész „elmagyarosított” Tiszántúlra.
Új vasgárdisták
2015 novemberében hivatalosan is párttá alakult az ezredforduló óta működő vasgárdista Új Jobboldal (Dreapta Noua). A szervezet aktivistái az 1918. december 1-jei gyulafehérvári határozatra emlékező román nemzeti ünnepen Sepsiszentgyörgyön tartottak magyarellenes felvonulást.
Drakula ükunokái
2016 januárjában Vlad Tepes Őrjárata néven félkatonai szervezetet hozott létre a szélsőjobboldali Egyesült Románia Párt (PRU), amelyet a jelenleg független parlamenti képviselő, Bogdan Diaconu alapított, aki Funarhoz hasonlóan szintén élénken tiltakozik a magyarellenesség vádja ellen. Régi műsor új emberrel: terítékén az RMDSZ és a magyar feliratok betiltása, a „románellenes” külföldiek kiutasítása szerepel.
Lukács Csaba. mno.hu