Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Seidler, Andrea
3 tétel
2009. január 14.
Január 12-én az Interkulturali-THÉ kutatócsoport, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság által szervezett rendezvényen bemutattak három kötetet. A Jankovics József és Nyerges Judit által sajtó alá rendezett Gyöngyösi István-szövegközlés-sorozat a Balassi Kiadó /Budapest/ gondozásában megjelent hat kötet 1998 és 2005 között a Régi Magyar Könyvtár sorozatban látott napvilágot. Biró Annamária, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatója az Universitas Könyvkiadónál 2008-ban megjelent Briefwechsel des Karl Gottlieb Windisch című kötetet ismertette. A Magyarországi Tudósok levelezése sorozat ötödik kiadványát Seidler Andrea rendezte sajtó alá. A kötetben szó esik az Ungrischen Magazin című folyóirat keletkezésének történetéről is. Hiánypótló színháztörténeti adattár és kortörténet Enyedi Sándor A Tragédia a színpadon /Madách Irodalmi Társaság, 2008/ című munkája. 1883. szeptember 21-én volt Madách Imre Az ember tragédiája című művének ősbemutatója, az ezt követő 125 év alatt pedig számtalan előadást tartottak a világ minden pontján. A tragédiát Bukaresttől Detroitig, New Yorktól Sepsiszentgyörgyig játszották ezalatt az idő alatt: mintegy 1151 teljes tételt nevesít a kötet, amely mögött rengeteg előadás van. Az ember tragédiája kolozsvári előadása legutóbb 1997-ben volt, Csiszár Imre rendezésében. /Hármas könyvbemutató a Mariánumban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./
2016. augusztus 27.
Hungarológiai Kongresszus – Végt ért a hatnapos tanácskozás, szombat- Véget ért szombaton a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Pécsett, a következő konferenciát 2021-ben Varsóban tartják - közölte Mekis D. János irodalomtudós, a szervezőbizottság főtitkára az MTI érdeklődésére.
Tudományos és szervezési szempontból is sikeresnek minősítette Mekis D. János a hatnapos tanácskozást, amelynek fő témája volt a kultúra- és tudományköziség, a magyarságtudomány a 21. században. A kongresszus anyagából legalább 20 tudományos kötet, gyűjtemény megjelentetését tervezik - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem (PTE) alapításának 650. évfordulójára rendezett ünnepségsorozatba illeszkedő kongresszuson a 24 ország 128 intézményéből érkezett mintegy ötszáz tudós adott elő, 40 szimpóziumon. A konferenciára valamennyi szomszédos országból, valamint például az Egyesült Arab Emírségekből, Dél-Koreából, Kínából, Japánból és az Egyesült Államokból is érkeztek tudósok.
Foglalkoztak egyebek mellett a nyelvi sokszínűséggel, magyar színháztörténeti kérdésekkel, a migráció jogi aspektusaival és a Kárpát-medence vallási kultúrájával is. Mekis D. János a hungarológiai doktori képzésben résztvevők számára tartott szimpóziumról szólva hangsúlyozta: különösen fontos, hogy a magyarságtudomány nemzetközi művelőinek legyen tudományos utánpótlása, nyilvánossága. Beszámolt arról is, hogy a kongresszuson megtartották a tanácskozást szervező Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tisztújító közgyűlését is, amelyen a szervezet elnöki posztját tíz évig betöltő finn Tuomo Lahdelma leköszönt tisztségéről. Helyére a társaság Andrea Seidler osztrák-magyar finnugristát választotta meg. Mekis D. János az új elnök programbeszédét idézve kifejtette: a kongresszusi munkára továbbra is szükség van, fontos feladatként jelölte meg, hogy a hungarológia nyisson a magyar kultúrával nem anyanyelvi szinten foglalkozók felé. Andrea Seidler szerint fel kell lépni a nyugati világban tapasztalható, a hungarológiai programokat a gazdaságosság és racionalitás jegyében megszüntető tendenciák ellen - így a szervezőbizottság főtitkára.
A következő, IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust Varsóban tartják. A nemzetközi kongresszust ötévente rendezik meg, 2011-ben Kolozsvár, előtte a finnországi Jyväskylä, Róma és Nápoly, Szeged és Bécs adott otthont a tanácskozásnak. Első alkalommal, 1981-ben Budapesten rendezték meg a fórumot. A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság létrejöttét 1977-ben kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, így alakult meg a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. Olyan nemzetközi szervezetet sikerült létrehozni magyarországi központtal, amely azt tűzte ki célul, hogy kapcsolatot teremtsen a nem Magyarországon élő, ám a magyarsággal foglalkozó tudósok között. Ezzel elősegítette az egyes országok kutatói közötti rendszeres információcserét, az eredményekről való tájékoztatást, a magyar nyelv, irodalom, néprajz és kultúra nemzeti egyoldalúságtól mentes tudományos vizsgálatát.
MTI
Pécs
Tudományos és szervezési szempontból is sikeresnek minősítette Mekis D. János a hatnapos tanácskozást, amelynek fő témája volt a kultúra- és tudományköziség, a magyarságtudomány a 21. században. A kongresszus anyagából legalább 20 tudományos kötet, gyűjtemény megjelentetését tervezik - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem (PTE) alapításának 650. évfordulójára rendezett ünnepségsorozatba illeszkedő kongresszuson a 24 ország 128 intézményéből érkezett mintegy ötszáz tudós adott elő, 40 szimpóziumon. A konferenciára valamennyi szomszédos országból, valamint például az Egyesült Arab Emírségekből, Dél-Koreából, Kínából, Japánból és az Egyesült Államokból is érkeztek tudósok.
Foglalkoztak egyebek mellett a nyelvi sokszínűséggel, magyar színháztörténeti kérdésekkel, a migráció jogi aspektusaival és a Kárpát-medence vallási kultúrájával is. Mekis D. János a hungarológiai doktori képzésben résztvevők számára tartott szimpóziumról szólva hangsúlyozta: különösen fontos, hogy a magyarságtudomány nemzetközi művelőinek legyen tudományos utánpótlása, nyilvánossága. Beszámolt arról is, hogy a kongresszuson megtartották a tanácskozást szervező Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tisztújító közgyűlését is, amelyen a szervezet elnöki posztját tíz évig betöltő finn Tuomo Lahdelma leköszönt tisztségéről. Helyére a társaság Andrea Seidler osztrák-magyar finnugristát választotta meg. Mekis D. János az új elnök programbeszédét idézve kifejtette: a kongresszusi munkára továbbra is szükség van, fontos feladatként jelölte meg, hogy a hungarológia nyisson a magyar kultúrával nem anyanyelvi szinten foglalkozók felé. Andrea Seidler szerint fel kell lépni a nyugati világban tapasztalható, a hungarológiai programokat a gazdaságosság és racionalitás jegyében megszüntető tendenciák ellen - így a szervezőbizottság főtitkára.
A következő, IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust Varsóban tartják. A nemzetközi kongresszust ötévente rendezik meg, 2011-ben Kolozsvár, előtte a finnországi Jyväskylä, Róma és Nápoly, Szeged és Bécs adott otthont a tanácskozásnak. Első alkalommal, 1981-ben Budapesten rendezték meg a fórumot. A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság létrejöttét 1977-ben kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, így alakult meg a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. Olyan nemzetközi szervezetet sikerült létrehozni magyarországi központtal, amely azt tűzte ki célul, hogy kapcsolatot teremtsen a nem Magyarországon élő, ám a magyarsággal foglalkozó tudósok között. Ezzel elősegítette az egyes országok kutatói közötti rendszeres információcserét, az eredményekről való tájékoztatást, a magyar nyelv, irodalom, néprajz és kultúra nemzeti egyoldalúságtól mentes tudományos vizsgálatát.
MTI
Pécs
2016. szeptember 7.
Hungarológiát nem lehet csak itthonról művelni
A kultúra- és tudományköziség volt a fő témája a magyarságtudomány a 21. századi kérdéseit vizsgáló VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusnak. Az MTA elnökének védnöksége mellett, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, a Pécsi Tudományegyetem és az MTA Pécsi Területi Bizottsága által szervezett, ötévente rendezett tanácskozáson 40 szimpóziumon 506 előadás hangzott el, a résztvevők 27 ország 128 intézményét képviselték. Monok István írása az mta.hu-nak.
A magyar filológiai tudományterületek – nyelvészet, irodalomtudomány, néprajz, művelődéstörténet – mellett a mostani rendezvényen külön szimpóziumokon vitatták meg a film-, a színház-, a tudománytörténet kérdéseit is, természetesen a fő témában jelzett keretben. A természettudományos és műszaki diszciplínákból kiszorult, helyét kereső történetiség a „magyar tudósok külföldön, külföldiek Magyarországon” témában a magyarságtudomány felé orientálódik. A kongresszus hungarológiai szimpóziumának is éppen ez volt az egyik témája: miért mentek (mennek) külföldre a magyarok, illetve a magyarországi tudósok, hogyan érvényesültek új környezetükben, milyen szerepet játszott sikerükben vagy kudarcukban a kibocsátó (Magyarország) és a befogadó oldal.
A sok országból érkezett, magyar és nem magyar szakemberek találkozója ismét ráirányította a figyelmet arra, amiért 1977-ben a Társaság megalakult: szükségünk van – és egyre nagyobb szükségünk – a külső szemre. Tudnunk kell, hogy hogyan látnak bennünket azok, akik nem a magyarországi társadalomban szocializálódtak, nem az itteni iskolarendszerben szerezték ismereteiket. A többféle kultúra békés egymás mellett élése mindig termékenyítőleg hatott arra az államra, amely ennek az együttélésnek a kereteit biztosította. A kongresszuson a történelmi példák sorával találkozhattunk ennek igazolására. A példák jelentős része a kultúraköziség magyarországi jelenségeit mutatta fel. A különféle hatások gazdagították a magyar kultúrát, amely alapvetően mindig befogadó jellegű (receptív) kultúra volt. Nem csupán a magyarság civilizációs folyamatában volt meghatározó az idegen – főleg német – hatás, hanem a kultúránk minden rétegében. Népi hagyományaink, nyelvünk, irodalmunk, szellemi életünk minden rezdülése a befogadásról szól. A mi hatásunk is megfigyelhető a velünk együtt élőkön, vannak kulturális csoportok, amelyek asszimilálódtak a magyar kultúra hatására. alatt.
A kongresszus több szimpóziumán hoztak fel azonban olyan példákat is, amelyek a korlátokra is figyelmeztetnek: mikortól kezdve romboló a kultúraköziség vagy az asszimilációra való késztetés, illetve az asszimiláció elutasítása?
A kulturális öntudat gyakran független a tényleges műveltségtől. A nemzeti (és nem az ’országos’ értelmében nationalis, hanem ténylegesen „nemzeti”) öntudat alapja is a kultúra, nem a gazdaság. E tény tudatosítása pozitív üzenet lehet a közös piacot abszolutizálóknak, akik úgy vélik, Európát építenek. Ahogy a sokféle kulturális csoporttudatból kialakultak nemzeti öntudati fajták, csak ez az útja egy „európai öntudat” (consensus Europaeus) megteremtődésének. Már akkor, ha akarjuk a kialakulását.
Külön tanulsága a kongresszusnak, hogy ismételten számtalanszor elhangzott: hungarológiát nem lehet itthonról, különösen nem csak itthonról művelni. Nem szabad meglepődni azon, ha egy-egy történeti eseményt, művelődéstörténeti jelenséget mások másként látnak. A mohácsi vész másképpen látszik Isztambulból, mint Párizsból vagy éppen Bécsből, de másként látjuk a törökellenes harcot mi, magyarok, másként a szerbek, másként a horvátok vagy éppen a románok. Ahogy Bethlen Gábor véleményét tolmácsolta Bornemisza Ferenc 1628-ban az angol királynak: Anglia olyan messze van, hogy nem is tudja, hol van, de a török a szomszédban és gyakran az országban van. Nem tudja tehát tetteinek vezérfonalául az angol király szempontjait választani.
Minden kulturális csoportban más és más megközelítési módok alakulnak ki, szakterületenként ismét csak különbözően. A saját kultúránkat mások szempontjai szerint is meg kell tudni ismerni, különben folytonosan elbeszélünk egymás mellett, és az együttélés helyett falakat építünk.
Az ötévente rendezett kongresszus a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tisztújító közgyűlése is egyben. A Társaság a következő öt évre elnökéül a Bécsi Egyetem professzor asszonyát, Andrea Seidlert választotta.
Monok István
mta.hu/mta_hirei
A kultúra- és tudományköziség volt a fő témája a magyarságtudomány a 21. századi kérdéseit vizsgáló VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusnak. Az MTA elnökének védnöksége mellett, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, a Pécsi Tudományegyetem és az MTA Pécsi Területi Bizottsága által szervezett, ötévente rendezett tanácskozáson 40 szimpóziumon 506 előadás hangzott el, a résztvevők 27 ország 128 intézményét képviselték. Monok István írása az mta.hu-nak.
A magyar filológiai tudományterületek – nyelvészet, irodalomtudomány, néprajz, művelődéstörténet – mellett a mostani rendezvényen külön szimpóziumokon vitatták meg a film-, a színház-, a tudománytörténet kérdéseit is, természetesen a fő témában jelzett keretben. A természettudományos és műszaki diszciplínákból kiszorult, helyét kereső történetiség a „magyar tudósok külföldön, külföldiek Magyarországon” témában a magyarságtudomány felé orientálódik. A kongresszus hungarológiai szimpóziumának is éppen ez volt az egyik témája: miért mentek (mennek) külföldre a magyarok, illetve a magyarországi tudósok, hogyan érvényesültek új környezetükben, milyen szerepet játszott sikerükben vagy kudarcukban a kibocsátó (Magyarország) és a befogadó oldal.
A sok országból érkezett, magyar és nem magyar szakemberek találkozója ismét ráirányította a figyelmet arra, amiért 1977-ben a Társaság megalakult: szükségünk van – és egyre nagyobb szükségünk – a külső szemre. Tudnunk kell, hogy hogyan látnak bennünket azok, akik nem a magyarországi társadalomban szocializálódtak, nem az itteni iskolarendszerben szerezték ismereteiket. A többféle kultúra békés egymás mellett élése mindig termékenyítőleg hatott arra az államra, amely ennek az együttélésnek a kereteit biztosította. A kongresszuson a történelmi példák sorával találkozhattunk ennek igazolására. A példák jelentős része a kultúraköziség magyarországi jelenségeit mutatta fel. A különféle hatások gazdagították a magyar kultúrát, amely alapvetően mindig befogadó jellegű (receptív) kultúra volt. Nem csupán a magyarság civilizációs folyamatában volt meghatározó az idegen – főleg német – hatás, hanem a kultúránk minden rétegében. Népi hagyományaink, nyelvünk, irodalmunk, szellemi életünk minden rezdülése a befogadásról szól. A mi hatásunk is megfigyelhető a velünk együtt élőkön, vannak kulturális csoportok, amelyek asszimilálódtak a magyar kultúra hatására. alatt.
A kongresszus több szimpóziumán hoztak fel azonban olyan példákat is, amelyek a korlátokra is figyelmeztetnek: mikortól kezdve romboló a kultúraköziség vagy az asszimilációra való késztetés, illetve az asszimiláció elutasítása?
A kulturális öntudat gyakran független a tényleges műveltségtől. A nemzeti (és nem az ’országos’ értelmében nationalis, hanem ténylegesen „nemzeti”) öntudat alapja is a kultúra, nem a gazdaság. E tény tudatosítása pozitív üzenet lehet a közös piacot abszolutizálóknak, akik úgy vélik, Európát építenek. Ahogy a sokféle kulturális csoporttudatból kialakultak nemzeti öntudati fajták, csak ez az útja egy „európai öntudat” (consensus Europaeus) megteremtődésének. Már akkor, ha akarjuk a kialakulását.
Külön tanulsága a kongresszusnak, hogy ismételten számtalanszor elhangzott: hungarológiát nem lehet itthonról, különösen nem csak itthonról művelni. Nem szabad meglepődni azon, ha egy-egy történeti eseményt, művelődéstörténeti jelenséget mások másként látnak. A mohácsi vész másképpen látszik Isztambulból, mint Párizsból vagy éppen Bécsből, de másként látjuk a törökellenes harcot mi, magyarok, másként a szerbek, másként a horvátok vagy éppen a románok. Ahogy Bethlen Gábor véleményét tolmácsolta Bornemisza Ferenc 1628-ban az angol királynak: Anglia olyan messze van, hogy nem is tudja, hol van, de a török a szomszédban és gyakran az országban van. Nem tudja tehát tetteinek vezérfonalául az angol király szempontjait választani.
Minden kulturális csoportban más és más megközelítési módok alakulnak ki, szakterületenként ismét csak különbözően. A saját kultúránkat mások szempontjai szerint is meg kell tudni ismerni, különben folytonosan elbeszélünk egymás mellett, és az együttélés helyett falakat építünk.
Az ötévente rendezett kongresszus a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tisztújító közgyűlése is egyben. A Társaság a következő öt évre elnökéül a Bécsi Egyetem professzor asszonyát, Andrea Seidlert választotta.
Monok István
mta.hu/mta_hirei