Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ségercz Ferenc
32 tétel
2017. július 10.
Honismereti előadások Baróton
Örökségünkről szabadon
Negyedik alkalommal szervezte meg Baróton Erdővidék Múzeuma és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület a Magyar Örökség elnevezésű honismereti szabadegyetemet és tábort.
A csütörtökön tartott hivatalos megnyitón Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója köszöntötte a vendégeket, ezúttal is hangsúlyozva, hogy a tábor ideje alatt elhangzottak, ahogy eddig sem, ezután sem feltétlenül a hivatalos történészek által elfogadott nézőpontokat képviselik, ám ettől függetlenül a táborban mindenki szabadon elmondhatja meglátásait a magyar őstörténettel kapcsolatban. A cél nem az, hogy bárkivel is szembemenjenek, hanem, hogy gondolatokat ébresszenek a hallgatókban, és esetlegesen a méltán nagyvilág-szerte híres erdővidékiek munkásságára is ráerősítsenek.
Dr. Obrusánszky Borbála történész, orientalista úgy fogalmazott, a népünk történelmét kutatók mindig tudnak új eredményeket felmutatni, és ezek, ha most még nem is, de egy-két évtized múlva akár általánosan is elfogadottakká válhatnak – ez a tény pedig a tábor szükségességét igazolja.
Betyárkártya-kiállítás és nyelvészeti előadások
A tábor egy kiállítással kezdődött. A kiállító a gyergyóalfalusi Vargyas Ildikó képzőművész volt, aki a Betyárkártya című, színes pannókból álló kiállítását hozta el Barótra. A kiállításon az általa készített magyar betyárfigurás kártyát, illetve a figurákat (a betyárokat) bemutató könyvet is meg lehetett vásárolni.
A középiskolát Csíkszeredában végző képzőművész Pécsett járt egyetemre, ahol nemcsak művészetet, de teológiát és képzőművészet-terápiát is tanult. Élete már ott a művészet körül forgott, és azon gondolkodott, mit adhat olyan művészi dolgot az emberek, de inkább a fiatalok kezébe, ami, ha csak néhány órára is, de elvonhatja őket a számítógép, vagy az okostelefonok elöl. Férje révén jött az ötlete, hogy magyar figurás kártyát alkosson, amit meg is valósított.
A tárlatmegnyitó után Czeglédi Katalin nyelvész előadása következett A Volga-Urál vidéki földrajzi nevek magyar nyelvi kapcsolatairól, elemezve többek között a Tortoma és a Barót helyneveket is ilyen vonatkozásban. Így a hallgatóságnak elmondta, hogy a bara szó például a csuvas nyelvben is meg van, árkot, patakot, mélyedést jelent, az ót pedig az Olt folyóhoz köthető szó.
Sántha Attila kézdivásárhelyi kutató a székelyek kölcsönszavait vizsgálta előadásában, levonva azt a következtetést, hogy a székelyek igenis ott voltak a magyar nyelv megszületésénél, és emlékeznek olyan dolgokra, használnak olyan szavakat, amiket mások már nem. Több olyan, a székelyek által ma is használt szót említett – például kujak vagy radina –, melyek megtalálhatóak a ruszin nyelvben is, bizonyítván, hogy valamikor a két nép egymás mellett élhetett. A kutató szerint a Kárpátokon kívül, a mai Moldva területén, ahonnan a székelyek a bizánci előretörés miatt kellett aztán később átkeljenek a Kárpátok hágóin. Érdekes volt megállapítása, ami a zelegorkodik szót illeti. Szerinte a román salahor szóból származik, ami napszámost jelent, akik nappal dolgoztak, este meg zelegorkodtak… így maradt fenn mai jelentése.
Mezőségi daloktól az erdővidéki gyógynövényekig
A pénteki nap köpeci fiatalok népdalelőadásával kezdődött. A Nagy Adél tanítónő által betanított csoportnak ez volt az első nyilvános fellépése, szép, mezőségi népdalcsokrot adtak elő. Legközelebb a Barót Napok alkalmával, vasárnap 13.30-tól lépnek fel, ott ismét lehet majd látni, hallani őket. Ezután a múzeum melletti ifjúsági központ előterében megnyílt Benkő Mihály keletkutató fotókiállítása a mai Kazahsztán területén élő kipcsak-magyarokról. A kiállítást bemutató kutató elmondta, az ottani mazsarok, vagyis magyarok úgy tudják, hajdanán törzseik egy része nyugatra ment – ezek lennénk mi, Kárpát-medencei magyarok –, de ismerik például Hunor és Magor legendáját is.
Ezt követően a nagybaconi származású Bartha Sámuel Gergely tartott beszámolót az erdővidéki népi gyógynövény-ismeretet összefoglaló munkásságáról: mint mondta, már számos településen gyűjtött adatokat, de munkáját folytatná, és ehhez olyan erdővidékiek segítségére számít, akik rendszeresen gyűjtenek gyógynövényeket, rendelkeznek ilyen ismeretekkel. E-mail címe: samuelgergely@gmail.com, telefonszáma +36.303.003.951.
A nap hátralevő részében Kovács J. Attila botanikus, illetve Sófalvi András régész is tartott előadást.
Történelmi folyóirat születik
A szombati nap Obrusánszky Borbála, valamint Darkó Jenő történészek előadásaival kezdődött. Obrusánszky a mai Oroszország európai területén valaha élt jürkákról értekezett, elmondva, hogy ennek az ősi népnek közük nem volt a finnugor népekhez – szkíták voltak. Darkó Jenő a Szent László király idejében lejátszódott történelmi eseményeket elemezte, kitérve az akkori Magyar Királyság mai értelemben vett külpolitikai körülményeire is.
A nap eseménye a hamarosan megjelenő Kelet Kapuja című történelmi folyóirat bemutatása volt. A szerkesztők rámutattak arra, hogy a folyóiratra igenis igény van, egyrészt, mert számos, tanulmányait publikálni kívánó történészt manapság háttérbe szorítanak, másrészt viszont az olvasók is igénylik a hiteles tanulmányokat, hiszen hiába az internet, a számtalan információforrás, a hamis hír is legalább ugyanannyi.
A tábort Kun-Gazda Gergely, Harangozó Imre és Ségercz Ferenc előadásai zárták, minekutána a múzeum udvarán a baróti unitárius nőszövetség tagjainak jóvoltából puliszkás hagymatokányos vacsora várta a vendégeket.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. november 18.
Megmutatják Erdővidék kincseit
Az Erdővidéki Közművelődési Napok szervezői jelentős mérföldkőhöz érkeztek: a régió kulturális életét megmozgató eseménysorozatra huszonötödik alkalommal kerül sor. A program előadóestet, könyvbemutatót, koncertet, színjátszó előadást foglal magában, s átadják az Erdővidék Kultúrájáért díjat is.
Hétfőn Csadi Zoltán budapesti színművész Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című művéből szerkesztett előadását mutatja be a baróti nagyérdeműnek a városi művelődési ház Bodosi Dániel Termében.
Kedden Incze László muzeológus-történész emléke előtt tisztelegnek, azt követően Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kirendeltségének igazgatója a Bánffy Miklós pályaképe című kiállítást nyitja meg az Erdővidék Múzeumában.
Szerdán Egyed Emese egyetemi tanár Verses találkozások című kötetét, illetve az általa szerkesztett Baróti Szabó Dávid: Kisded szótár és Lukáts István: Andalgj hát, citerám című könyvet mutatják be.
Csütörtökön Erdővidék Múzeumának vendégei Ségercz Ferenc és barátai lesznek, pénteken Miklósváron az Erdővidék Kultúrájáért díjat adják át a kistérség, Erdővidék kulturális örökségének védelméért, a vidék hírnevének öregbítéséért gróf Kálnoky Tibornak. Az alkalomból a Kálnoky-kastélyban fellép a Codex és Kájoni Consort régizene-együttes, illetve közreműködőként a csíkszeredai Györfi Erzsébet és a marosvásárhelyi Lőrinczi György.
Szombat reggel Fehér János művészettörténész vezetésével Szent László nyomában Háromszéken címmel autóbuszos kiránduláson keresik fel a lovagkirály emlékét falképeken őrző templomokat. Hecser László / Háromszék; Erdély.ma