Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sebők Gábor
1 tétel
2014. december 8.
Egy komisz korszak receptjei
A Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori művésze, Sebők Klára Komiszkenyér című könyvét mutatták be szombat délután a kincses városban, a Kolozsvár Társaság székhelyén.
A Korunk Baráti Társaság kiadásában megjelent kötet címével kapcsolatban a szerző elmondta: örökölt egy receptes füzetet édesanyjától, amelyben többek között a komiszkenyér receptje is szerepelt, aztán eszébe jutottak azok a „komisz körülmények”, amelyek közt régen éltek.
A fejezetcímek is a kommunista rezsim hétköznapjainak élethelyzeteire utalnak, ilyen például a Végre hús, vagy a Végre otthon. A könyvismertetőn a színésznővel Köllő Katalin újságíró, a kötet szerkesztője beszélgetett. Felvezetőjében elmondta: a könyv Harag György színész, rendező és a könyv szerzőjének férje Héjja Sándor színész művészetét mutatja be elsősorban.
Sebők Klára elmondta, ha 1988-ban, amikor férjével kitelepültek Pécsre, tudták volna, hogy egy év múlva megbukik a Ceauşescu-rendszer, akkor nem mennek el. Mint elmesélte: nem volt egyszerű elmenni, Pécsen nem ismerték őket, nehéz volt beilleszkedni, egyik színészkollégájuk le is románozta őket.
Mint részletezte, azóta is minden nyáron hazajárnak a Hargita megyei Libánba, ahol házat vásároltak – itt írta meg a könyvet is. A színésznő arra is visszaemlékezett, hogy amikor a rendszerváltás után visszatért Kolozsvárra, nem érzett nosztalgiát, hiszen éppen piros-sárga-kékre voltak festve a padok, a piacon pedig egy nő letámadta őket, amiért magyarul beszéltek. A könyvbemutatón megszólalt Sebők Gábor, Sebők Klára fia, aki elmondta: 5-6 éves korában kiszaladt a színházból, amikor az Egy lócsiszár virágvasárnapja című Sütő-darab bemutatóján azt látta, hogy szüleit „felakasztják”.
A könyv szinopszisa szerint a mű hibrid műfajú, hiszen egyszerre kortörténet a 60–80-as évek Romániájának magyar színjátszásáról, a kolozsvári színjátszás nagy alakjairól és korszakairól, érintve a híres erdélyi rendező, Harag György munkásságát.
Másfelől áttételes módon szakácskönyv is, hiszen az emlékek a szerő édesanyja kézzel írt szakácskönyvének lapjai között is felbukkannak, amelyeken a 80-as évek romániai nélkülözésének „szinte semmiből készült” receptjei szerepelnek. A könyv célja a kolozsvári színjátszás egyik legnagyobb korszakának könnyed, mégis néhol tragikus bemutatása emberi sorsokon, tragikomikus történeteken keresztül, megfűszerezve soha nem látott zsidó receptekkel.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)