Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sebestyén Tihamér Tibor
6 tétel
2013. augusztus 25.
Nyolcan nyerték el idén a Székely Előfutár Ösztöndíjat
2013-ban nyolc pályázó kapott 1000 dolláros Székely Előfutár ösztöndíjat – derül ki az Előfutár Szövetség (Forerunner Federation) szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményéből. A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével, egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Kizárólag székelyföldi születésű és ott lakóhellyel rendelkező személyek részesülhetnek az ösztöndíjból. A Székely Előfutár Ösztöndíjra idén 36 pályázat érkezett be. Az alapítvány Nemzetközi Ösztöndíj Tanácsa a legjobbakat írásos pályamunkák alapján választotta ki a jelentkezők közül. A döntőbe jutott pályázók telefonos illetve Skype interjún vettek részt. A nyertesek ösztöndíjukat két részletben kapják meg: az összeg első kb. egyharmad részét (350 dollár) a pályázat elnyerésekor, a második kétharmad részét (650 dollár) pedig a kutatásból származó és közlésre alkalmas dolgozat bemutatásakor. A 2013. évi Székely Előfutár Ösztöndíjasok szakterületük feltüntetésével és szülőhelyük sorrendjében: Sütő Gábor (Vargyas, néprajz), Czikó Melinda (Csíkszereda, vegyészmérnök), Páll Emőke (Csíkszereda, szaporodásbiológia), Sándor Hunor (Csíkszereda, információ technológia), Szilágyi Botond (Csíkszereda, vegyészmérnök-vegyipari folyamatok), Sebestyén Tihamér (Kézdivásárhely, turizmus és területfejlesztés), Bakk-Miklósi Kinga (Marosvásárhely, média), Nemes István (Nyárádszereda, egyháztörténet). (hírszerk.)

Transindex.ro
2013. augusztus 26.
Közzétették az ösztöndíjasok névsorát
Ismertette a hétvégén az amerikai székhelyű Előfutár Szövetség a 2013. évi Székely Előfutár Ösztöndíj kedvezményezetteinek névsorát.
A szervezet gyergyói származású vezetője, Balás András közleményében rámutat, az ösztöndíj célja a Székelyföldről származó alkotó tehetségek támogatása a tudományos munka tanulásában.
A meghirdetett határidőig beküldött 36 pályázó közül nyolcan kapták meg az egyenként ezer dollár értékű Székely Előfutár Ösztöndíjat. A támogatást két részletben utalják a fiatal kutatóknak, az összeg egyharmadát a pályázat elnyerésekor, kétharmadát pedig a kutatásból származó és közlésre alkalmasnak minősülő dolgozat bemutatásakor adják át. Az ösztöndíjasok között van a néprajz területén dolgozó, vargyasi Sütő Gábor, a kézdivásárhelyi Sebestyén Tihamér, aki a turizmus és területfejlesztés terén végez kutatómunkát, a marosvásárhelyi Bakk-Miklósi Kinga, aki a média területét kutatja és a nyárádszeredai Nemes István, aki egyháztörténettel foglalkozik.
Több csíkszeredai kutató részesült idén ösztöndíjban, így Czikó Melinda vegyészmérnök, akinek kutatómunkáját nemcsak az Előfutár Szövetség találta támogatásra érdemesnek, hanem már több hazai és nemzetközi szervezet is elismerte. Támogatásban részesül a csíkszeredai Páll Emőke, aki a szaporodásbiológia terén végez értékes kutatómunkát, a csíkszeredai Sándor Hunor, aki az információs technológia területén robotokkal ért el nemzetközi szinten is jelentős eredményeket. Szintén jelentős eredményeket tudhat már maga mögött a csíkszeredai Szilágyi Botond vegyészmérnök, akinek tevékenységét ugyancsak támogatással ösztönzi az Előfutár Szövetség.
Az ösztöndíjak megítélése mellett a szervezet dicsérő okleveleket is kiosztott azoknak, akik munkáját már nem tudták anyagilag támogatni, de el kívánják ismerni tevékenységüket. Dicsérő oklevelet a kovásznai Sipos Lehel, a maroshévízi Neag Annamária, a marosvásárhelyi Fodor János, a marosvásárhelyi Lazsádi Csilla és a szintén marosvásárhelyi Szász Levente kapott.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
2015. április 20.
Sikeres volt az OTDK Kolozsváron szervezett szekciója
Szombaton, április 18-án zárult le az első alkalommal Kolozsváron megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) – Fizika, Földtudományok és Matematika szekciója. 
A 2015. április 15-18 között megrendezett konferencián 336 dolgozatot mutattak be 55 tagozatban, a dolgozatokat 120 zsűritag bírálta el és összességében 700 fölötti érdeklődő vett részt a rendezvényen. Az elbírálók 167 díjat osztottak ki az első három helyezetteknek. A kolozsvári résztvevők közül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatói értek el helyezést a következő tagozatokban: 
Komplex rendszerek és hálózatok tagozat 
I. díj: Deritei Dávid 
Parányőslénytan (mikropaleontológia) tagozat 
II. díj: Nagy Orsolya Réka 
Különdíj: György Csaba 
Területfejlesztés földrajza tagozat 
II. díj: Sebestyén Tihamér Tibor 
Turizmusföldrajz  III. díj: Dombi Krisztina-Enikő 
Alkalmazott matematika 
II. díj: Mester Ágnes, Papp Ingrid-Magdolna, Takács Petra-Renáta 
Analízis és differenciálegyenletek 
Különdíj: Kolumbán József 
A szombati záróünnepségen dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke és dr. Horváth Ákos a FiFöMa Szakmai Bizottságának az elnöke összegezte a 32. OTDK tapasztalait és értékelte a rendezvény sikerességét. 
Két plenáris előadás is elhangzott dr. Néda Zoltán, a BBTE Magyar Fizika Intézetének oktatója, valamint dr. Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön elnöki Bizottságának elnökének előadásában. (közlemény)
Transindex.ro
2016. április 18.
Zöld-napok hetedszer
Sikeres volt a Zöld Nap Egyesület tavaszi rendezvénye
Térségünk legaktívabb, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás park részleges felújítását célzó tavalyi projektjükkel Az év civil szervezete-díjat elnyerő Zöld Nap Egyesület a hétvégén hetedik alkalommal szervezte meg a Tavaszi Zöld Napokat. A sporttevékenységekkel, vetélkedőkkel, könyvbemutatóval, színvonalas előadásokkal, de játékkal és gitáresttel is csábító rendezvénysorozat programjain több százan vettek részt.
A kézdivásárhelyi civilszervezet a már több éve kialakult hagyomány szerint a Föld napjához közeli időpontban egy hétvégét a testmozgásnak, különböző „zöld” tevékenységeknek szentel. A Tavaszi Zöld Napokat idén április 15–17. között a helyi önkormányzat sportirodájával közösen szervezték meg, nagyrészt a kézdivásárhelyi Sportcsarnok környékén.
Pénteken a már bejáratott sporttevékenységekre jelentkezhettek az érdeklődők, mintegy negyvenen regisztráltak a Sportcsarnok előterében megszervezett amatőr asztalitenisz-bajnokságra. Délután az ügyességi kerékpárverseny volt a fő attrakció, ahová több mint nyolcvan óvodás, elemis és középiskolás diák jelentkezett, emellett több mint száz szülő és nagyszülő jött el szurkolni a Sportcsarnok parkolójába. A látványos „lassúsági” verseny lényege, hogy a kerékpáros versenyző minél tovább a kerékpárján maradjon, de közben minden trükköt bevetve a lehető leglassabban araszoljon a cél fele.
A „zöldnapos” tavaszváró rendezvény első napja a 2014-ben megjelent, Háromszék Természetkalendáriuma bemutatójával zárult a Vigadó Galériában, ahol az érdeklődők nemcsak a kötet kapcsán tájékozódhattak, hanem a könyvben szereplő természetfotókból készült kiállítást is megcsodálhatták.
Szombat délelőtt a Zöld Nap Egyesület önkéntesei a kézdiszentléleki önkormányzat által kialakított park ünnepélyes átadásán vettek részt, ahol játékos–mozgásos vetélkedőt, csapatjátékokat szerveztek a helyi gyerekek számára. A nap ezúttal is a Vigadó Galériában zárult, ahol az egyesület spanyolországi EVS-önkéntese, Enrique De Paz Miguel és a lemhényi Csoma Attila gitáros-műsoros estjére került sor.
A Tavaszi Zöld Napok vasárnap a sportmotel társalgójában megszervezett előadássorozattal zárultak. Sebestyén Tihamér doktorandusz a székelyföldi erdőkben bőven található fahulladék energetikai hasznosítása kapcsán adott elő, különösen érdekes volt a két geológus, Kisgyörgy Zoltán és Bartha Zsolt előadása a székelyföldi borvízforrások védelméről, illetve háromszéki földtani „ínyencségekről”. Silvia Blanco Gonzalez, az egyesület másik spanyol önkéntese személyes élményeiből kiindulva az óceánok műanyaggal való szennyezéséről beszélt, emellett téma volt a természetes bőrvédelem és az önkéntesség is.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. február 1.
Startup-nemzet leszünk?
Tízezer új vállalkozás kap támogatást! 
Nagyszabású vállalkozásösztönző programot indított a kormány, a következő időszakban országos szinten 10.000 kis- és középvállalkozás alapítását és működését finanszírozzák.
 A májusban induló Startup Nation – Románia-program révén a kkv-k egyenként 200.000 lejig terjedő, de minimis jellegű, vissza nem térítendő összegeket kaphatnak. Számítások szerint a 10.000 újonnan alapított cég legalább 20.000 új munkahelyet fog létrehozni, hiszen feltétel, hogy minden vállalkozás legkevesebb két munkavállalót alkalmazzon meghatározatlan időre, kötött munkaszerződéssel, és a munkahelyeket legkevesebb három évig meg kell tartania. A program részleteiről a hamarosan induló www.romaniastartupnation.ro oldalon vagy a Facebookon a RomaniaStartupNation oldalon, illetve a www.aippimm.ro honlapon lehet tájékozódni. Újdonság, hogy a pályázati kiírásban azok a költségtípusok szerepelnek majd, amiket nem támogatnak, így bármi elszámolható, ami nem tilos, nem lesz többféleképpen magyarázható egy költségtétel. Ígéretek szerint a pályázat benyújtását követően egy napon belül értesítik majd az érintettet, hogy megkapta vagy sem a támogatást. 
Az Asimcov vállalkozói szövetség már részt vett egy startup-program lebonyolításában, akkor azt vállalták, hogy két régióban tíz hónap alatt 40 startup-vállalkozást indítanak, mutatott rá Vajda Lajos. Az Asimcov ügyvezetője szerint a Központi Fejlesztési Régióban 15 startup-vállalkozás létrejöttét támogatták egyenként 25.000 euróval, ezek közül 6 új cég Kovászna megyében létesült, legtöbb a sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban működő InnoHub közösségi térben tevékenykedik. Az InnoHub-ban mentor-programot is indítottak, amely révén vállalkozók, egyetemi tanárok osztják meg tapasztalatukat, és támogatják a fiatal vállalkozókat. 
„Be kell azonosítani, hogy az adott gazdaságban milyen láncszem hiányzik, és olyan cégeket kell indítani, amelyek illeszkednek egy értékláncba, így elkerülhető a kudarc”, véli Vajda. Hozzátette: örvendetes, hogy a Startup Nation program fiatalokat céloz meg, hiszen új erőt kell a gazdaságba vinni. Az InnoHub közösségi tér befogadó intézmény, ahol segíteni tudnak a startup-program iránt érdeklődőnek, és megfelelő környezetet biztosítanak tevékenységüknek. 
Mátyus Enikő, az InnoHub koordinátora – aki startuperként részt vett a korábbi programban – lapunknak elmondta: fontos, hogy az új vállalkozás egy rendszerbe csatlakozzon, mert különben elkölti a kapott támogatást, megveszi az eszközöket, és megpróbál betörni a piacra, de önmagában nem lesz életképes. Statisztikák szerint a startupok 97 százaléka a támogatási időszak után befuccsol, mutatott rá Mátyus Enikő. Azt tanácsolja a Startup Nation iránt érdeklődőknek, hogy a www.adrcentru.ro oldalon tanulmányozzák az intelligens szakosodás stratégiát, amely meghatározza a területeket, amikbe érdemes befektetni. Térségünkben kilenc ilyen terület van meghatározva, ezek az erdőgazdálkodás és faipar, a mezőgazdaság, élelmiszeripar, textil- és konfekcióipar, balneoturizmus, IT, zöld energiák, mechatronika és repülőgépgyártóipar. 
Ugyancsak a sepsiszentgyörgyi InnoHub-ban tevékenykedik Sebestyén Tihamér doktorandusz is, aki a Green Energy klaszter zöld energia projektjeivel foglalkozik. Érdeklődésünkre elmondta: egyetemistaként sok területen kipróbálta magát, dolgozott külföldön is, majd hazatért. Véleménye szerint egy jó ötlettel, startupot indítva Háromszéken is ugyanolyan életkörülményeket lehet megvalósítani, mint Nyugaton. „Egyetemistaként érdemes pár évre külföldre menni, tapasztalatot szerezni arról, hogyan működnek a dolgok Nyugaton, de haza kell jönni, és itthon vállalkozni”, tanácsolja a fiatal doktorandusz.  
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 30.
Tényleg felelős generáció vagyunk
Március 24–26. között zajlott az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója Székelyudvarhelyen. A legnagyobb magyar erdélyi fiatal közgazdász találkozón idén is közel 200 fiatal közgazdász vett rész.
A rendezvény témája idén a Kék és zöld gazdaság, avagy a felelős generáció volt, így az előadások is ebben a témakörben zajlottak. A nap folyamán a plenárisokon az előadók bevezették a témájukhoz kapcsolódó szekciókat, Rácz Attila az IT Plus klaszter víziójába avatta be az érdeklődőket, majd Vajda Lajos a zöld energiát mutatta be, Kuti Géza az adományozási szokásokról beszélt. Lehetséges az átmenet a hagyományos gazdálkodásból a kék-zöld gazdaságba – Kolumbán Gábor utolsó plenáris előadó témája igencsak nagy érdeklődésre tett szert.
A Lehetőségek az újrahasznosításban szekció keretén belül megtudhattuk, Fekete Bálint vállalkozónak köszönhetően, hogyan lehet újrahasznosítva kartonokból bútorokat előállítani, illetve hallhattunk Sebestyén Tihamér előadásán a bioenergiáról és Imets Zsolt által betekintést nyerhettünk az elektronikai hulladékok felhasználásába. A Vállalkozz korlátok nélkül szekcióban Jancsó István világított rá, hogy milyen a mozgáskorlátozottak helyzete a munkaerőpiacon, ezt kiegészítette Bodó Imre vállalkozó, a fogyatékos- és egészséges vállalkozók különböző nehézségeivel, valamint Molnár Attila pszichológustól megtudhattuk, hogy egy jó csapat az alapja a sikeres vállalkozásnak bármilyen területen.
Az Innováció szekcióban Bálint Ákos szisztematikus kreativitás-előadását Turcsán Tamás és Geréb Róbert előadók követték, ahol szó került az innovációs platformok illetve az ember és a vállalkozás kapcsolatáról. A CSR szekció keretén belül megtudhattuk Halmen Balázs előadásában, hogyan építsünk, közösséget a jótékonyság köré valamint Felméri Erzsébet és Szakács Paál István által betekinthettünk a jól nevelt intézmény és a székelyudvarhelyi inkubátorház hasznosságába is.
(EFIKOT-közlemény)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)