Két óra vidámság
A műterem falai közé fészkelődött a humor. Helyet követelt magának, s mint aki jól végezte dolgát, a kendőzetlen igazság büszkeségében áltatta magát. A dicsekvőnek nem mondható szerénységével, annyi humortalan arcú évtizedeim után, olyan mértékkel sulykolta belém az igényességét (igénytelenségét?), hogy végül is hatalmába kerített. Felhőbe röpített az ember alkotta értékekkel. Azóta himbálózó mozdulatokkal járom a »bolondok« útját teleholdas éjszakán.’’ (Kedei Zoltán: Győzött a humor – műtermi jegyzet, 2016. december 14.) Mi sem bizonyítja jobban a humoros írások „hatalmát”, mint az idézett sorok. Az immár egy éve rendszeressé váló, Vár-lak-beli irodalmi délutánok házigazdáját, Kedei Zoltánt, aki saját bevallása szerint a humort nemigen műveli, „elcsábították” a humoros irodalmi alkotások. Mert úgy esett, hogy az évzáró találkozás éppen a humorról szólt.A baráti társaság örömmel, igennel válaszolt a meghívólevelekre, és ki-ki a hozzá közelebb álló műfaj keretében „hozta a legjobb formáját”. Volt itt rövidpróza, vers, „seperces”, négysoros, műfordítás. Rendhagyó módon a műterem vendégalkotásokkal is gazdagodott, Nagy József Levente karikatúráival. A kiállított negyven rajzot Kedei Zoltán festő- művész méltatta. „Nagy József Levente elmondta nekem – hallottuk –, hogy nincs humorosírása, de vannak humorosrajzai. Ezt nagy lelkesedéssel fel is karoltam, legalább lesz egy újszínfoltja a mi összejövetelünknek és a műtermemnek is. Én nem vagyok egy humoros ember…, de annyit látok, hogy Nagy József Levente barátunk nagyon jól rajzol. Kedvesszámára a képzőművészet, a rajz, a forma, a kompozíció… Már a teológián rajzolgatott, az ottani faliújságon debütált a rajzaival. Rácéloz a dolgokra, a dolgok központjára, valósággal kiszúrja a lényeget, és pár vonással meg tudja valósítani. A rajzok politikai és társadalmi vonatkozásúak. Mindeniknek jellemző címet ad, megtoldva egy-egy fortélyos mondattal. Az élelmes: „Hopp, egy ürestalapzat, lefoglalom magamnak”. Aszékely nagy menetelés: „Héjj emberek, a komám vett egy nagy rakás téglát,s haza kéne adogassuk neki”.A nagyképű: „– Hű, de nagy képe van ennek, komám. – Ez semmi, látnád élőben!”. – A szószéki beszédét hallottam, értékelem, a verseit is ismerem, értékelem, a rajzait is látom és értékelem, és valahol mind a háromban van egy filozofikus, transzcendentális törekvés – zárta gondolatait Kedei Zoltán. – A rajzok 2009 és 2014 között a Vásárhelyi Hírlapban jelentek meg, a pénteki lapszám Szempont című oldalán. Aktualitásuk bizonyára megkopott, bár amikor a lapba kerültek, egyértelmű volt az üzenetük: mindenki tudta, kiről-miről szólnak. Ma valószínű, hogy egyik-másik magyarázatra szorul. De igyekeztem abból a kettőszázegynéhányból olyanokat választani, amelyek öt esztendő távlatából is érthetőek – vallja rajzairól Nagy József Levente. Mint az év folyamán oly sokszor, az irodalmi alkotások közül jó párat Kilyén Ilka színművésznő előadásában hallhattunk. Baricz Lajos Ki volt Tóth Kálmán? című krokijának bibliás tanulsága: „Annak örüljetek, hogy nevetek föl van jegyezve a mennyekben”. Bölöni Domokos Kampányban kussol a múzsa című szatírájának beszédes a címe, Czirmay Szabó Sándor a vécépapírt pótló vécepapír gyártásából bontja ki a „globalizációt”, Csata Ernő József Attila Mondd, mit érlel című versét aktualizálja: „S mondd, mit érlel annak a sorsa, /ki költő s hiába dalol,/ a felesége csak bosszantja,/ keressen többet valahol…”. Cseke P. Péter humorcsomagjában Berci, a szemetes válaszokat keres, majd következik a Látogatás az emberkertben. Márton Károly négysorosaival fokozza a hangulatot: „Az asztalon hagyott/ Pohár borban,/ Legyek alusznak/ Mély mámorban”. Nagy László Mihály Hétköznap című írásának trükkös koldusa csak mímeli a csonkaságot, ölébe rejtett okostelefon segíti elkerülnie a rendőröket. Nagy Miklós Kund Farsangi rigmusait is Kilyén Ilka színművész tolmácsolja. Humorba csomagolt szókimondó bírálat: „Lopnak, csalnak, vesztegetnek/ korruptak és tiszták,/ mindenfelé megjelennek/ dossziék és listák”. Ötvös József kisprózájában az irgalmasság gyakorlása közben csalatik meg, mert a kéregető asszony arra hivatkozva, hogy Cikmándon leégett a háza, szinte erőszakkal kiköveteli az ötvenlejes bankót, majd nem sokkal ezután szeszesüveggel és búrmogyoróval kerül elő a kisüzletből. Sebestyén Péter Negro cukorka című történetében egy esküvő és a hozzá tartozó bonyodalmak tanúi lehetünk. Szente Gyula gyerekkori emlékei közt kutatva késztet nevetésre a Medve-vaddisznó harc és Farkastámadás című félperceseivel. Székely Szabó Zoltán zárja a sort, találgatjuk, vajon hány színműről esik szó Várdakeserű című írásá- ban. Az udvarlási szóintarziában hetvennyolc címet sikerült elrejtenie a színművész szerzőnek. Persze egyikünk sem találta el. Olykor kuncogással, olykor hangos nevetéssel fejeztük ki tetszésünket a remek évbúcsúztató délutánon. Az idő elrepült, a bő két óra mind- össze pár percnek tűnt.
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)

A hála jegyében született ezüstmisés kötet
Sebestyén Péter ezüstmisés római katolikus plébános tizenötödik kötetét, az Ezüstbeszédet vehette kézbe és ismerhette meg az olvasó szerdán este a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban. A kötetet Oláh Dénes főesperes mutatta be, aki maga is mestere a remekbe szabott írásnak. 
Az Ezüstbeszéd című kötetben az ezüstmisés szerző huszonöt év szónoklataiból válogatott, olyan homíliákat, szentbeszédeket, amelyek a lelkipásztori szolgálatban eltöltött esztendők emlékezetes pillanatait és helyszíneit örökítik meg. A beszédeket olvasva rádöbbenünk, jó ehhez a nemzethez és a hívő közösséghez tartozni. A lelkipásztori sorok egyszerre tanítanak, nevelnek, hitet erősítenek, egészséges nemzettudatot ápolnak, általános műveltséget gyarapítanak, megkedveltetik a szép beszédet, életvezetési ötletekkel szolgálnak, életszentségre buzdítanak. Kibékítenek egymással értelmet és szívet, tudományt és vallást, korszerű, naprakész teológiai tudással vértezik fel az olvasót – vallja a szerző a kötet előszavában, majd reményét fejezi ki, hogy a könyvben leírt szavak nem tűnnek el a semmiben, hanem mozgósítanak, Krisztus követésére indítanak, s a jövő papi nemzedékei több ember-öltőn át haszonnal forgatják majd. 
– Tizenöt kötet önmagában is teljesítmény. Nem szabad elszalasztani az alkalmat, hogy mindannyiunk nevében gratuláljunk a szerzőnek. A kötet érdekessége, hogy a bevezetőben Sebestyén Péter ezüstmisés szerzőnek nevezi magát, és ebből a megfontolásból kapta az Ezüstbeszéd címet is. A kötet küllemre is szép kivitelezésű, színe is ezüst. Sebestyén Pétert 1992. április 25-én szentelte pappá Csíksomlyón az Erdélyi Egyházmegye első érseke, Bálint Lajos. Ezért is van az első borítón a csíksomlyói Szűzanya képe és Krisztus szimbólumaként a gyertya. Csonkig égni! – ez sok lelkipásztor jelmondata. Jubileumi esztendő tehát az idei, amikor a szerző első jubileumi hálaadó szentmiséjét, az ezüstmisét mutatja be. E kötet nem más, mint az ezüstmisés szerző hálaadása a 25 éves papi szolgálatért – fogalmazott Oláh Dénes főesperes.
Mit tartalmaz a kötet? Válogatást 25 év lelkipásztori szolgálatából. Az első részben 25 tanulmány, búcsús beszédek, elmélkedések, a második részben szintén 25 téma, vegyes beszédek és esszék találhatók. 
Forgassa tehát ki-ki lelki épülésére, hitbeli gyarapodására e tartalmas könyvet.
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)

Egy ezüstmisés pap gondolatai
Sebestyén Péter Marosvásárhelyen szolgáló, szépvízi születésű római katolikus pap legújabb kötete látott napvilágot nemrégiben Ezüstbeszéd címmel. A szerző a 25 éves papi tevékenységéért, szolgálatért szeretne hálát adni ezzel a kötettel.
– Mit jelent egy pap életében az ezüstmise? – Elsősorban azt, amit egy családosnak, egy házassági kapcsolatban levőnek jelent az ezüstlakodalom. A jubileumokat 25 évtől felfele szoktuk datálni. Ez egy olyan mérföldkő a pap életében, ahonnan már érdemes vissza is tekinteni és kicsit megállni. Papi szempontból ez elsősorban hálaadás: hogy Istennek a kegyelme megtartotta a hivatásában, a közösség szolgálatban. És azokat a gyümölcsöket is kicsit élvezni, amelyek teremtek a 25 év alatt. Mert azért ne legyünk álszerények, még akkor sem, ha Szent Pál azt mondja, hogy én ültettem, Apolló öntözte, de az áldást, a gyümölcsöt az Isten adja. A Jóisten azért megengedi, főleg ha egy ilyen életszakaszt is megenged, hogy visszatekintve észrevedd, hogy az ő munkája rajtad keresztül milyen eredményeket ért el, és milyen gyümölcsöket termett. Az elmúlt 25 év szónoki terméséből válogattam. Húsz éve, hogy bedolgozok a Marosvásárhelyi Rádiónak is, egy idő után látszott, ahogy az élő beszéd és az írás egyre közelebb került. Szoros egységet alkotnak, mert a rádiózáshoz készítve az anyagokat, azokra készülve, leírva pár karakterbe, időintervallumba beszorítva, éreztem, hogy az írás egyre nagyobb felelősség. Súlya van a szavaknak. És ez segített kigyomlálni a pongyolaságot vagy a körülírott belterjességet, ezért aztán a publicisztikához közelebb kerülve, és néha még az irodalmi szintet, a líraiságot is megkörnyékezve, belekóstolva, még inkább szerettem volna megkedveltetni azt az üzenetet, amit Isten a szolgálatomon keresztül rám bízott. Az ezüstmise tehát hálaadás általában azon a helyen, ahol szolgált a pap, vagy a szülőhelyén, vagy ahová hívják. Ilyenkor megengedett ezüstmisés áldást adni családtagoknak, a közösségnek. Ez egy külön kegyelem, Isteni segítségdózis, segítőkegyelemnek nevezzük. A mi szentelésünk idején általános volt a vélekedés, hogy egy újmisés áldásért érdemes egy csizmát elkoptatni. Mert az a friss, hamvas, angyali lélek, aki indul most az oltártól, az telve van azzal az áldással, amit Isten rábíz és közvetítheti. Erre emberileg, bölcsességben, tapasztalatban rárakódik az a huszonöt év is. Ez örömteli ünnep, ennek a jegyében zajlik az újmisés áldássorozat, ünnepségsorozat. Mi, az 1992. április 25-én végzettek, szintén a napján, április 25-én a Szűzanya lábánál Csíksomlyón adunk hálát, az ottani papsággal együtt koncelebrálva, hiszen minket ott szenteltek fel. Ezért jelzi Iochom Zsoltnak is a felvétele a borítón a hit fényét és a Szűzanya jelenlétét. Nekem személyesen is a csíksomlyói Szűzanya sokat jelentett, szépvízi lévén édesanyám kezét fogva gyerekkoromtól kezdve sokszor jártunk ki imádkozni Somlyóra.
– Akkor ez a hála, az ezüstmisés áldás kivetül azokra is, akik kezükbe veszik ezt a könyvet... – Nagyon szeretném, azért is válogattam míves odafigyeléssel a szövegeket. Vannak köztük olyanok, amelyek itt-ott megjelentek, de vannak olyanok, amelyeket az írógéppel írt anyagokból vittem be a számítógépbe, egy kicsit átfésülve, újraszerkesztve úgy, hogy lefedje azokat a helyzeteket, témákat, helyeket, ahol a 25 év alatt megfordultam, mint meghívott szónok vagy éppen búcsús beszédet tartó pap. Az első huszonöt anyag erről szól. Néha beleszőttem jobban sikerült dolgozatot, tanulmányt is. A második része kicsit szabadabb, ott már a civil fórumokon elhangzott rövidebb-hosszabb beszédeim, ökumenikus beszédek vagy friss publicisztikai írások, esszék találhatók.
– A második részben nagyon kortárs tematikák is felvetődnek.
– A rádióval kapcsolatban úgy éreztem, hogy a szószék meghosszabbítódik, ami nem fér bele a templomi igehirdetésbe, azt el tudom mondani a mikrofon előtt. Aztán egy idő után az írás iránt is bátorságra tettem szert, ahogy az évek teltek, a visszaigazolások, a belső szükségszerűség és az igazságérzetem is hozta belőlem ezeket a szövegeket, mert – ahogy az apostol mondja, hogy nem hallgathatunk arról, amit láttunk, hallottunk és amit tanultunk – a mindennapi életünk minden része valahol csak kötődik a teremtettséghez, a hívőségünkhöz. Ezért mertem olyan témákhoz is nyúlni, ami a médiában is ritka, tabu vagy esetleg agyonhallgatott, netán szerepel az egyházi kiadványokban szakmai szinten egy szűkebb olvasókörnek. Kicsit népszerűsítő teológia jelleggel, az anyanyelv szépségén, a szépírói stílusjegyeken keresztül tömören, kifejezően, az igazságkeresés nagyon pregnáns módján, akár direkt módon igyekeztem közvetíteni ezeket. Ebben nagyon segít az esszé műfaja. Volt egy olyan szándékom is ezzel az összeállítással, hogy emléket állítsak azoknak a nagy szónokoknak is, akik között én felnőttem, amely világot ők, az ő szónoklataik jellemezték, leképezték egyházi szinten is. Ugyanakkor megköszönném ezzel a kötettel azoknak az anyaországi lelki íróknak, szónokoknak a munkáját, akiket volt szerencsénk olvasni, főleg, amikor nem lehetett hozzájutni itt, és egyházi irodalomról nem lehetett szó. Kicsit az erdélyi lelki irodalomba visszapörgetve az érett gyümölcsöket összeszedegetve próbáltam egy kötetbe foglalni ezeket, gondolva a következő papi nemzedékre is. Remélem, hogy találnak ebben olyan szövegeket a jövendőbeli nemzedékből a paptestvéreim, kollégáim is, amit akár fel tudnak használni. Tehát az öröm és hála mellett kicsi szándékos pedagógiai késztetés is volt bennem.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Könyvben bemutatva Szépvíz életének egy-egy szelete
Vasárnap délután nyitják meg Szépvízen a Szent László emlékévet. A 18 órától kezdődő szentmise után a Szent László római katolikus templomban az ünnepség keretében bemutatják Gál Hunor szépvízi születésű, Gyergyószentmiklóson szolgáló örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét.
Fejezetek Szépvíz történelmű örökségéből alcímmel jelent meg Gál Hunor kötete, amely gazdag képanyaggal kiegészítve tárja fel a település múltját. A szerző úgy véli, mindenkinek kötelessége megismerni a szülőföldjét, az örökségét, a múltját. Az egykori plébánosom azt mondta nekem diákkoromban, hogy a saját történelmünket írjuk meg mi, ne más – mondta Gál Gunor portálunknak, hozzátéve, amikor a gyulafehérvári szemináriumba került, minden negyedév végén dolgozatokat kellett készíteni. Betoppant az érseki levéltárba, ahol nap mint nap érdekes dokumentumokra akadt, és elkezdte ezeket gyűjteni. „Szenvedélyemmé is vált a gyűjtés, nem csak a szülőfalummal kapcsolatosan, hanem Márton Áron püspök úrnak a személyes fényképhagyatékát is sikerült feldolgoznom egy társammal. Szépvíz történetének a gyűjtése körülbelül kétéves munka volt. A gondviselésnek tudhatom be, hogy épp akkor voltam ott, és olyan dobozokból kerültek elő ezek a rejtett kincsek a falu történelméből – úgy a templomépítés, mint a hétköznapi sorsok – amelyeket meg kellett találnom. A másik tény, ami ennek a könyvnek a megírására sarkallt, hogy a szomszéd falukról – Csíkszentmiklós, Csíkszentmihály – nem egy kötet jelent már meg, és sajnos Szépvízről eddig nem született sorokba öntött történelmi visszatekintő” – magyarázta. A kötetben két nagy fejezet található, első része a falu polgári vonatkozású múltjával foglalkozik, a második pedig a szépvízi egyházközség története. A könyv a Szépvízhez kapcsolódó Szent László-legendával kezdődik, de megtalálható benne a templomépítés leírása, egy-egy kép érdekes története, számadatok az egyházközség anyakönyvi kivonatából, bemutatja a társulatok, kápolnák, iskolák, keresztfák történeteit, az iparosság történetét, az örmények és a görög katolikusok Szépvízen való jelenlétét. De olvasható írás a régi hagyományokról, keresztelési és temetési szokásokról is. A könyv egyben képes gyűjtemény is, hiszen a 350 oldalon közel 450 darab korabeli, illetve a közelmúltban készült fotó is található. És tudományos munka is, pontos lábjegyzetekkel ellátva, mivel a szerző úgy véli, a hitelesség kell alátámassza azt, amit elmond a könyvben. Megtalálható benne továbbá Antal Géza egykori egyházgondnok, valamint Sebestyén Péter szépvízi születésű marosvásárhelyi plébános visszaemlékezése is. „Amikor a plébánosom elküldött a faluban az elsőpéntekesekhez, miután elvégeztük a szentségi kiszolgáltatást, a szentáldozást, utána megkérdeztem, hogy van-e régi fotója. És a legtöbben ilyenkor elkezdtek mesélni, elővették a régi fotókat. Olyan megdöbbentő felvételek kerültek elő idős nénik imakönyvéből, hogy nem is hittem. Ezzel a könyvvel ennek a községnek a nagyon értékes és szép múltját szerettem volna felidézni. Próbáltam egy-egy szeletet kiemelni a község életéből. 2014-ben már megvolt a gerince, de tovább helyeztek a papi munkában, és most sikerült pontot tenni rá. A kötet kiadását a szépvízi közbirtokosság állta, nélkülük nem lenne kézzel fogható a borítók közé zárt történelem” – mutatott rá a szerző, aki hangsúlyozza, hogy hiteles történelmi összeállítást, falumonográfiát a gyulafehérvári érseki levéltár kutatása nélkül nem lehet végezni. Megnyitják az emlékévet A Szent László emlékévet Tamás József gyulafehérvári római katolikus segédpüspök nyitja meg a hat órától kezdődő ünnepi szentmisén. Előtte fél hattól Szépvíz múltjáról szóló videókat vetítenek. A szentmise után pedig Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános méltatja a könyvet. „A szülőfalum iránti tisztelet jelképeként szerettem volna magam után hagyni ezt a kötetet. Mert a szó elszáll, de az írás megmarad és múltunk megismerése kötelességünk” – összegzett Gál Hunor.
Péter Beáta
Székelyhon.ro,

Megnyitották Szépvízen a Szent László-emlékévet
Ünnepi szentmise keretében nyitotta meg Tamás József római katolikus püspök a Szent László-emlékévet Szépvízen vasárnap délután. Szentbeszédében arra kérte a híveket, hogy – akárcsak a nagy lovagkirály – hitüket sziklaszilárdan éljék meg.
Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére. A Szent László-emlékévbe kapcsolódott be Szépvíz is, Szent László ugyanis a szépvízi egyházközség védőszentje. „Ezt az egyházközséget és minden erdélyi egyházközséget – hiszen Erdély fővédőszentje Szent László – őneki ajánljuk ebben a szentmisében, hogy járjon közben értünk, és mi tudjunk őseink hitében megerősödni” – fogalmazott Tamás József a szentmise elején. Rámutatott, minden olyan rendezvény, amely az emlékév keretében zajlik, azt célozza meg, hogy a nagy király lelkületét, tanítását, példáját megértsük és kövessük.
Szent László a hit megélésében sziklaszilárddá vált. És nem csak ő maga élte meg ezt a hitet, hanem terjesztette is, hogy az ő népe is részesedjen benne, és megerősödjön benne az a mag, amit elhintett Szent István királyunk, hogy kicsirázzon, szárba szökkenjen és termést hozzon. – fejtette ki.
A püspök beszédében hangsúlyozta, hogy Szent László példa arra, hogy mi is lovagjai legyünk a nemzetünknek, de lovagjai legyünk a mi hitünknek is. „Számunkra a Szent László-év különleges. Igen nagy felelősséget ró ránk, mert úgy érdemes nekünk is - ahogy érdemes volt Szent István királyunknak és Szent László királyunknak is -, védenünk a hazát és a hitünket. Éppen ezért járjon közben értünk nagy királyunk, hogy valóban ez az emlékév elmélyítse bennünk Szent László lelkületét, és tudjunk mi is úgy élni ezért a népért, a mi népünkért, és úgy tudjunk élni a mi hitünkért, egyházunkért, ahogy ő tette.”
A szentmise után Sebestyén Péter szépvízi születésű, marosvásárhelyi plébános a Gyergyószentmiklóson szolgáló, szintén a falu szülötte Gál Hunor örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét mutatta be.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Első novelláskötetével jelentkezik Bíró Ernő
A társadalomban fellelhető értékrend romlása sarkallta arra, hogy nekifogjon írni, de időközben rájött, hogy csak a szépet és a szépről kell írni. A kolozsvári Bíró Ernő – az Imalánc nevű távimacsoport vezetője – első, az év elején megjelent, A döblec ára című novelláskötetét mutatják be április 11-én Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében.
Bíró Ernő kolozsvári családapa. Informatikus, programozó, keresztény vállalkozó, hét gyermek édesapja. Keresztény értékrend jellemzi alkotásait – olvasható A döblec ára című novelláskötet hátlapján. Balog László, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának könyvtárosa, a kötet szerkesztője szerint a szerző a hit, a remény és a szeretet krónikása. Oly módon nevettet és ríkat, elgondolkodtat és kapcsol ki írásaival a mindennapok taposómalmából, hogy közben nem agyal, nincsenek vad, „szépirodalmi fikciók” írásművészetében, nem tálal képzelt világokat, nem próbál a képére és hasonlatosságára formálni bennünket, olvasókat, hanem csupán a múlt egy-egy szeletét, a gyakran kiüresedett, szeretetéhes mai világot, a jelent töredékeiben, széthullottságában mutatja fel – hangsúlyozza a könyvtárigazgató. A kötet előszavát Sebestyén Péter, marosvásárhelyi római katolikus pap jegyzi, aki rámutat, nem szokványos novellafüzért vesz kezébe az olvasó, hanem inkább amolyan szociográfiai írásokkal van dolga. Egy letűnt kornak a lelkekben még élő, azt mételyező lenyomataival szembesülhet, aki olvassa a kötetben levő írásokat. E kötet harminchárom darabja is jelzi, mennyire elszántan keresi saját hangját. Az írások stílusa széles skálán mozog: szerényebbre sikerült és remekbe szabott írások váltják egymást a kötetben. Ugyanakkor műfaji sokszínűség is jellemzi a kötetet: mementók, útikalauzok, csendéletek, interjúk, parodisztikus visszaemlékezések, drámai felütésű elbeszélések, novellák is megbújnak egyik-másik történetben. A szeretet ereje Bíró Ernő tizenhét éves volt, amikor az első novelláját megírta. Az akkori magyar szakos tanárnője azt javasolta, hogy akkor tegye le a tollat, és majd negyvenéves korában vegye fel. Ezt a tanácsot meg is fogadta, mert mint mondta, inkább reál beállítottságú volt, amolyan „kockafejű”, 2006-ban kezdett el újra novellákat írni. Kikívánkoztak belőlem az érzések. Érdekes, hogy a társadalomban fellelhető értékrend romlása sarkallt engem arra, hogy nekifogjak. Ez nem véletlen. Az elején, amikor egy-egy ilyen csíra megszületett, és valamilyen eredményformájú dolog domborodott ki, azt vettem észre, hogy mind savanyú, negatív kisugárzásúak ezek az érzések. 2005-ben felvállaltam egy nagy munkát: az erdélyi egyházmegye összes templomát lefényképeztem kívül-belül. Ezt öt éven keresztül csináltam, rengeteget utaztam, és rengeteg emberrel találkoztam. És nagyon sok helyzettel is találkoztam, amelyek egyáltalán nem voltak pozitívak. Emberek ezrei ültek a kocsimban mint utasok, akiket vittem valahonnan valahová. Nagyon sokat tanultam tőlük. De mindig mindenki csak panaszkodott. Egy idő után ezek bennem felgyülemlettek, igazgyönggyé merevedtek, és kiderült, hogy ezek az igazgyöngyök csúnyák. Nyolc-tíz írás után rájöttem, hogy a mai társadalom író személyiségei közül nagyon sokan vannak, akik ennek a trendnek hódolnak: megírni a társadalom piszkát, szemetét. Miután ebben így megcsömörlöttem, rájöttem, hogy csak szépet kell írni. Azért, mert az emberek szeretik azt, hogy valahol, valamikor, még ha csak legenda is, de volt egyszer egy szép, egy jó, egy olyan valami, aminek a vége pozitív lett, ahol az igazság győzött. Ahol a szeretet túltette magát az akadályokon. Miután elkezdtem gondolkodni, hogyan lehet ezt megírni, érdekes módon, a témák jöttek maguktól. Elémbe jöttek, ott voltak, csak meg kellett látni a szépet. És azután még inkább rádöbbentem arra, hogy azért látjuk a savanyút és a csúnyát, mert a köztudatban be van ez ékelődve, hogy minden savanyú, minden csúnya, minden rossz” – osztotta meg lapunkkal a szerző, aki azt vallja minden írásában, hogy mi magunk tehetjük a világot széppé. Imával alázatot gyűjteni Bíró Ernő rámutatott, hamarabb lett fotós, mint amatőr novellaíró, és a fotózás közben tanultakat a novellaíráskor is alkalmazza. „A rossz fotós photoshoppal készít jó képet a rosszból. A fotós menet közben meglát egy képet úgy, hogy az egész horizont előtte van, és abban ott van egy kép. Én soha nem állítom be a fényképezőgépemet. Egy jó tájfotó úgy lesz, hogy egyszerűen odamész és meglátod. A novellával ugyanez a történet: megtörténik valami, valaki elmesél valamit, vagy kipattan egy ötlet, de meg kell látni benne a csattanót. Az írásaimban lehet, hogy sok esetben a felvezetés hosszabb, mint a csattanó. Ezt a viccmondásból tanultam. Nem ugyanaz egy egy vicc, amikor el van mondva, és nem ugyanaz, amikor leírják. Ugyanez a helyzet a novellákkal is. Ha az ember csak úgy dióhéjba írja le a bevezetést, és utána rögtön rátér a tárgyra, és aztán rögtön elsüti a poént, akkor abból az izgalom kimarad. A csattanó benne lesz, de az izgalom kimarad. Ezért tartom fontosnak a felvezetőket.” A szerző 2008 óta feleségével, Bíró Jolán-Ilonával közösen vezeti az Imalánc nevű távimacsoportot, amelybe több mint kétszáz család csatlakozott az évek során, hogy csütörtök esténként együtt imádkozzanak. Mint mondta, mielőtt nekifog írni, akkor is imádkozni szokott. Minden, ami ebben a könyvben van, imádság után született. Mert akkor már nem én vagyok, nem az egóm akar kerekebb lenni és elhódítani a nap elől a teret, hogy itt horizont se legyen, csak az én egóm látszodjon. Nem. Pont fordítva kell legyen. Abban a pillanatban, amikor az ember imádkozik, alázatot gyűjt magába. És az alázat mellé jön a kegyelem. Ilyen egyszerű – összegzett.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Könyvbemutató a Magányosok Klubjában
Sebestyén Péter, a marosvásárhelyi Szent Imre plébánia lelkészének könyvét Kopacz Imola vezetőnk mutatta be a Magányosok Klubjában. Röviden vázolta a szerző életútját. Elemi iskoláit szülőfalujában, Szépvízen végezte, majd pappá szentelése után segédlelkészként Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyóremetén szolgált. Erdőszentgyörgyi szolgálata idején a Bözödújfaluból kitelepített hívek számára templomot építtetett. 1998-tól a marosvásárhelyi közszolgálati rádió Hitvilág rovatának állandó munkatársa, tagja a Szent György Lovagrendnek. Az Ezüstbeszéd című, nagyon szép kivitelezésű jubileumi kötetében az ezüstmisés szerző 25 évi papi szolgálatáért ad hálát. Nagyon szépen írja: A magyarságot ma nem az Európai Unió vagy a sok pénz menti meg a pusztulástól, hanem az erkölcsi és hitbeli felemelkedés. Merjünk kitartani Isten törvényei és egyházunk mellett! A könyv végén szívbemarkoló a búcsúztatója: „Testvéreim! Van beteljesedett élet! Ilyenkor, amikor az érett gyümölcs lehull az élet fájáról, nem a semmibe, a pusztulásba hull, hanem Isten tenyerére, aki átnyújtja a kezét a halál szakadéka fölött, és átsegít a halál kapuján.” Sebestyén Péter ezüstmisés plébános szavaival zárom írásomat: „A nyáj, ha elhanyagolják, szétszóródik, ha nem vezeti senki, megy a maga feje után, és magányossá válik, még inkább ki van téve a veszélyeknek. A pásztor feladata, hogy összegyűjtse őket. Jézus azért jött, hogy életünk része legyen, hogy megmutassa Isten végtelen szeretetét, és meghívjon ebbe a nyájba. Árpád-házi Szent Erzsébet, a középkor nagyasszonya mondja: ahol szeretetet vet az ember, ott öröm sarjad”. Köszönjük a szívhez szóló szavakat, ami segített abban, hogy lelkünk ráhangolódjon a húsvét üzenetére.
Czerán Erzsébet / Népújság (Marosvásárhely)

EMKE-díjazás Marosvásárhelyen
Lelkészi hivatás és népszolgálat
A Marosvásárhelyi Evangélikus Lutheránus Egyházközség templomában április 12-én, szerdán ünnepélyes keretek között nyújtottak át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete részéről oklevelet négy lelkipásztornak népnevelő, hagyományőrző, közösségépítő tevékenységük elismeréseként. Oklevelet vehetett át Papp Noémi evangélikus, Kántor Attila református, Kecskés Csaba unitárius és Sebestyén Péter római katolikus lelkész. Amint Kilyén Ilka, az egyesület elnöke felvezetőjében kifejtette, ezúttal új helyszínen, a szépen felújított evangélikus templomban tartják a hagyományos EMKE-díjazást, és nem véletlenül, ugyanis az idei díjak átadása a lelkipásztorok munkája iránti megbecsülést jelzi. A reformáció ötszázadik évfordulójának is szerepe volt a díjazott lelkipásztorok kiválasztásában, ezáltal is hangsúlyozva az egyház identitás- és kultúramegőrző szerepét, az elismerés ugyanakkor a gyülekezeteknek is szól. Az okleveleket Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke és Ábrám Zoltán, a szervezet közép-erdélyi régiójának alelnöke nyújtotta át, aki elmondta, hogy szombaton Kolozsváron az EMKE országos elnöksége is okleveleket nyújtott át, melynek keretében Nagy Miklós Kund, lapunk munkatársa
és volt főszerkesztője munkásságát Spectator díjjal jutalmazták. Amint az EMKE elnöke hangsúlyozta, nagy súly nehezedik a lelkészek vállára ébren tartani mindazt, amit a rendszerváltás eufóriájában elfelejtett a társadalom, a nemzeti öntudat ápolása és átadása főleg az ő térfelükön és általuk valósítható meg annak dacára is, hogy lassan úgy tűnik, a keresztény hit válságba került. A lelkészek munkáját a pisztrángok életéhez hasonlította, amelyek az árral szemben úszva, dacolva a nehézségekkel is, végül célba érnek. Papp Noémi evangélikus lelkipásztor méltatásában elhangzott, hogy háromgyermekes édesanyaként is jelen van a város fontos közművelődési eseményein, és szívvel-lélekkel helytáll ott, ahová az Isten rendelte őt. Kis létszámú, de élni akaró evangélikus közösségben szolgál, ahol első perctől a nemzeti öntudatra ébredést tartotta fontosnak. A lelkésznő az „Örömöt szerzett szívemnek az Úr” bibliai igével köszöntötte az egybegyűlteket. Kántor Attila református lelkipásztor méltatásában a lelkész házaspár népszolgálatát – a Harangvirág tábor, a Hit és Fény, a diakóniai szolgálat, hagyományápolás – emelte ki szolgatársa. Az oklevél átvételét követően a felsővárosi református lelkipásztor köszönetét fejezte ki, hangsúlyozva, hogy „a szolgálat lehetősége a legnagyobb bér”. Kecskés Csaba kövesdombi unitárius lelkipásztor méltatása során elhangzott az a nagyszülői és szülői örökség, az emberek iránti mély tisztelet és szeretet, lelkészi szolgálat és népszolgálat, amit útravalóként kapott családjától. Sebestyén Péter római katolikus lelkipásztor méltatásában szolgatársa hangsúlyozta, hogy a pap és székelymagyar ember nem választható külön a díjazott személyében, ugyanis egyszerre szolgálja Istent és a népét a tizenöt kötetes egyházi író. Méltatója feltette a kérdést, hogy befejezettnek tekinthető-e a reformáció? Amint okfejtésében elhangzott, sok még a tennivaló, ezért valójában nem tekinthető befejezettnek a hitújítás. Az eseményt Kilyén Ilka színmű- vésznő szavalata és a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes előadása tette hangulatossá, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének díjazási ünnepségét a Himnusz közös eléneklésével zárták
Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)

Másodszor adták át az Élő Székelyföld-díjakat
Kis falvakban lüktet, vért pumpál a mindennapokba, jövőt éltet a szülőföld pulzusa köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívügyüknek tekintik, hogy munkájukkal a székelység testi, szellemi gyarapítását szolgálják. Példaértékű életutak elismeréséről szólt az Élő Székelyföld Munkacsoport díjátadója, amelyen id. Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanítót és Bancsi-Rigó Istvánt, a Homoródszentmártonban gazdálkodó fiatal agrármérnököt tüntették ki.
Nem telt meg zsúfolásig a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme, de szép számban voltak, akik jelenlétükkel megtisztelték az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület december 12-i díjátadóját, jelenlétükkel, szavakkal is kifejezték tiszteletüket, mind a díjalapítók, mind pedig az elismerésre érdemesnek talált személyek iránt. Ez a hangulat ünnepi rangra emelte az eseményt, amelynek méltóságot adott az is, hogy munkatársunk, az est házigazdája, forgatókönyvének szerzője, Simó Márton író, újságíró, az Élő Székelyföld Egyesület és annak tevékenységét pártfogoló Munkacsoport vezetője igazán megadta a módját a közel kétórás estnek. Gondoskodott arról, hogy az egybegyűlteknek ne csak friss kalács jusson, ne csupán az ünnepeltek egészségére koccintsanak jófajta házi borral, pálinkával, de hazai földön termett szellemi táplálékot is kapjanak útravalóul. Erről a meghívottak gondoskodtak.
Sebestyén Péter plébános, közismertebb nevén Péter páter adventi gondolatait osztotta meg, figyelmeztetve a „kalandvágyból itthon maradottakat”, hogy mindig, de különösen a várakozás időszakában éber, az isteni gondviselést, áldást otthonukba befogadó kapuőrök legyenek. Vetített képekben mutatta be Gyöngyössy János történeti grafikus a székelyderzsi, bögözi, homoródkarácsonyfalvi, gelencei, sepsikilyéni évszázados templomokban feltárt Szent László-freskókat, előadását Magyari Hunor kiváló fotóival illusztrálva. A Székelyföld folyóirat decemberi lapszámát, a Székely Könyvtár sorozat legfrissebb öt kötetét a hamarosan Balassi-karddal „felfegyverkező” Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő jóvoltából ismerhették meg a résztvevők. Nem feledkezhetünk meg a hírneves korondi keramikusról, Páll Ágostonról sem, aki különleges ajándékkal, a kemencében aznap „kisült” míves kerámia plakettel lepte meg a kitüntetetteket, és az etédi, illetve énlaki asszonyokról sem, akik székely ruhába öltözve jelentek meg és ajándékukat nótacsokorba kötötték.
A jövőnk falun lakik
– Mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a vidéki élet jelenségeire és segítsünk a falunak, hogy megerősödve tarthasson meg minket. Ennek szellemében dolgozunk és tervezzük a jövőt, többek közt azt, hogy a most szerény, szociális segély összegű díjunkat is valamelyest növelni tudjuk – fogalmazott rövid felvezetőjében az egybegyűlteket üdvözlő Simó Márton. – A falu testi és szellemi táplálékot ad a városnak, az ott élő, dolgozó emberekre való odafigyelés fontos és szükséges – vélekedett Bálint Mózes, az első Élő Székelyföld-díjas, méltatva a Munkacsoport és Egyesület törekvéseit, szellemiségét. A bevezetőt a díjazottak bemutatása követte. A szervezők felkérésére Farkas Antal és Szabó Károly operatőrök rövid, de a lényeget szépen summázó filmes portrét rajzoltak a két díjazottról.
Aki egy egész falut tanított
Jó volt látni, ahogy a varrottasokkal, szőttesekkel berendezett szobában, fekete-fehér fotográfiákat nézegetve mesélt id. Szávai Márton. Többek közt arról, hogy miért volt szívügye és minden erőfeszítése ellenére miért hiúsult meg az, hogy Énlaka is felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára, valamint, hogy jelenleg azon dolgozik, hogy az eddig megjelent közel 70 énlaki tanulmányt, a Pro Énlaka Alapítvány által elindított sorozatot a székely népdal és néptánc témájú munkájával egészítse ki.
A tanítóként, a helyi kulturális, civil élet felpezsdítőjeként, a falu épített és szellemi örökségének megőrzőjeként, a honos gyümölcsfajták felleltározója és a kihalásra ítélt genetikai állomány megmentőjeként és továbbéltetőjeként jellemezte id. Szávai Mártont laudációjában P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező, a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa. Úgy fogalmazott: példaértékű néptanító, akinek élete összefonódott a faluval, amelynek úgy adott rangot, hírnevet, hogy értékeit megmutatta, és hittel, kitartással dolgozott azért, hogy a felnövő nemzedékek ne váljanak gyökértelenekké.
– Szávai Márton és kortársainak népszolgálata az erős elkötelezettségből fakadt. Gárdonyi Géza (…) lámpásoknak nevezte őket. Mi tudjuk, hogy vannak köztük fényes csillagok is. Szávai Márton a mi csillagaink közé tartozik – méltatta az Élő Székelyföld életműdíjasát P. Buzogány.
Megbecsülni a föld ajándékait
2013-ban döntött úgy, hogy hagyja a kincses Kolozsvárt, hazaköltözik szülőfalujába, Homoródszentmártonba, és saját földjén gazdálkodik. A fiatal agrármérnök, Bancsi-Rigó István a nehezebbik, de ugyanakkor a szebbik utat választotta arra, hogy szakmailag, emberileg kiteljesedjék, mondta laudációjában Nagyálmos Ildikó költő, újságíró. Úgy vélekedett, Bancsi-Rigó, aki a földművelést választotta megélhetési forrásnak, nemcsak elismerést, de csodálatot is érdemel. – Kevesen látják meg a föld szépségét, s még kevesebben tudnak a növények nyelvén beszélgetni. Kétség nem fér hozzá, Bancsi-Rigó István ezen kiváltságosok közé tartozik, hiszen másképp nem választotta volna ezt a megélhetési formát, feladva a sokkal divatosabb és nyilván pénzesebb kertészmérnöki nagyvárosi állását. (…) Alázattal és alapos pontossággal végzi a munkáját az év minden szakában, ő maga hozza be a városi piacra a terményt, mert fontos számára a vásárlókkal, fogyasztókkal való találkozás, kapcsolattartás, visszaigazolás. Az elégedett vásárlók pedig rendszerint visszajárnak hozzá és bizonyságot tesznek arról, hogy fáradságos munkája nem volt hiábavaló – hangzott el a méltatásban. A díjak átadását követően Szőcs László és Jakab Attila, Etéd és Homoródszentmárton község polgármestere szintén rövid köszöntőt mondott. Az Élő Székelyföld-díj átadásának második kiadását kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)