Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sebestyén Hunor
5 tétel
2013. augusztus 19.
Ünneplőbe öltöztek a lelkek
Közel egy évvel elkészülte után, augusztus 17-én, szombaton nagyszabású népünnepély részeként avatták fel és szentelték meg az udvarhelyszéki Gordon-tetőn álló Jézus Szíve kilátót. Az impozáns, Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-ábrázolásának számító szobor civil kezdeményezés révén, közösségi összefogással valósult meg.
A bogárfalvi Protemp Alapítvány kezdeményezésére létrejött Jézus Szíve kilátó tavaly novemberre készült el, a szobor talapzatának utómunkálatai, valamint a térrendezés miatt az avatóünnepség idén nyárra halasztódott. Szombaton délelőtt több mint kétezren, helybéliek és külföldiek zarándokoltak ki Gordon tetejére: a szentmisével egybekötött felavatást, megszentelést ft. Tamás József püspök végezte.
Egy álom valósult meg a szombati ünnepségen, jegyezte meg Tamás József püspök. „Érdekes az, hogy a közvéleményt ez az alkotás megosztotta, mint ahogyan a történelem folyamán magának az Úr Jézusnak a személye is megosztotta az emberiséget, hiszen őróla már jövendölte Simeon a jeruzsálemi templomban: jel lesz, amelynek sokan ellene mondanak. Az idő majd eldönti, hogy a kilátó ügyében kinek volt, vagy kinek van igaza. Azt kérjük, és azt kívánjuk a jó Istentől, hogy tegye olyan jelképpé ennek a vidéknek ezt az alkotást, mint amilyen az Eiffel-torony Párizsnak, hogy Székelyföldünknek és ennek a vidéknek igazi zarándokhelyévé váljon” – mondta.
A néhai Magyari Árpád, a Protemp Alapítvány elnökének, a szoborállítás kezdeményezőjének felkérésére Oláh Dénes, marosvásárhelyi főesperes tartotta a szentbeszédet. „Mindaz, ami sajtóvitaként ennek az alkotásnak a megáldását megelőzte, esetleg még követni is fogja, teljes mértékben visszaigazolja azt, hogy Jézus Krisztus a múltban, ma és a jövőben is az ellentmondás jele lesz, volt, marad” – jelentette ki. Folytatásként egy, Márk és János evangélisták által is – némi eltéréssel – megörökített bibliai jelenetet idézett: a betániai vacsorát, ahol egy bűnösnek nevezett asszony Simon farizeus házában 300 dénárt érő olajjal kente meg Jézus lábait. „Mindaz, amit a hívő szeretet immár kettőezer éve templomokra, képekre, szobrokra és terekre áldozott, vagy ha úgy tetszik, pazarolt, az valójában nem más, mint a betániai bűnös nő 300 dénárt érő szeretetvallomásának megismétlése térben, időben és anyagban. Csupán ennyi akar lenni ez a megáldott alkotás is, és ettől ilyen lenyűgöző” – fűzte hozzá.
A Jézus Szíve kilátó arra hivatott, hogy „eszünkbe juttassa azt a valakit, akinek annyira fontosak voltunk, hogy emberré lett, 33 éven át osztozott emberi sorsunkban, majd iszonyatos kínok között meghalt mindannyiunkért a golgotai kereszten”, tette hozzá végül.
A szentmisét követően Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait. „Itt, a Gordon tetején áll a Jézus Szíve-kilátó, melyet egyszerű, civil emberek álmodtak meg. Egyszerű emberek, de nagy emberséggel, akik nap mint nap érezték az isteni gondviselést. Érezték, hogy Jézus vigyáz ránk a Gordon-tetőről. És vigyázott ránk 2005-ben is, amikor még ismeretlen összefogással építette újjá a községet a mi kicsi közösségünk. Itt a Gordon tetején és a Nyikó völgyében az álmok valóra válnak. A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, úgy gondolom, hogy a kilátónak kimagaslóan nagy szerepe lesz közösségünk megismertetésében, bemutatásában és fellendülésében is” – jelentette ki, majd köszönetet mondott a Mária rádiónak, hogy élő közvetítéssel Erdély-szerte hirdették a helybéliek ünnepét. Az esemény meghívottja volt még Soltész Miklós, magyarországi szociális és családügyért felelős államtitkár, illetve Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai vezető konzulja.
A nagyszabású ünnep zárásaként a szervezők kulturális műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek, melyen az Ave Rosa Szentlélek bogárfalvi egyházi kórus, a farkaslaki Zeng a magasság kórus, Sebestyén Hunor színművész és a malomfalvi Százszorszép énekkar is közreműködött.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro
2015. szeptember 12.
Premierek, turnék és vendégjátékok
Második évadát kezdi a marosvásárhelyi Spectrum Színház
Két bemutatón ugyan már túl van, hivatalosan azonban tegnap, péntek este kezdte évadát a marosvásárhelyi Spectrum Színház. A főtéri magánteátrum második évada különös jelentőséggel bír a társulat számára: az állandósodást, a stabilitást jelképezi. Erről és a várható előadásokról, programtervről csütörtök délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a színház előcsarnokában.
A résztvevőket Jakab Orsolya közönségszervező üdvözölte, majd Török Viola rendező, művészeti vezető vette át a szót. – Második évadunkat kezdjük ezen a hétvégén, nagyon fontos számunkra, hogy a közönség tudjon rólunk, hogy érezze: valóságos színház vagyunk. Nagy reményekkel kezdjük az új évadunkat, holott már két bemutatónkat megtartottuk – igaz, nem Marosvásárhelyen, hanem a mikházi Csűrszínházban: ott adtuk elő júliusban Molière A nők iskolája című vígjátékát, augusztusban pedig a Gogol Egy őrült naplója című elbeszélése alapján írt monodrámát. Jelenleg a harmadik előadásunk próbái zajlanak. Harold Pinter egyik, meglepetésnek szánt drámáját visszük színre Kovács Levente rendezésében – ennek bemutatójára október folyamán kerül sor –, majd Csehov születésének 155. évfordulója alkalmából Matei Visniec Sirály- utángondolását, a Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabot visszük ősbemutatóként színpadra novemberben, az én rendezésemben. Decemberben szilveszteri vígjátékkal készülünk, januártól pedig régebbi előadásainkat újítjuk fel, olyanokat, amelyeket eleddig csak a Csűrszínházban játsztunk. A soron következő esztendő nagy újdonságaként a gyerekeket is meg kívánjuk szólítani, ennek érdekében rendezem majd a Tündér Míra című mesedrámát, amelynek erdélyi bemutatójára nálunk kerül sor.
Az évad folyamán több meglepetéssel, újdonsággal is szolgálhatunk. Vendégrendezőként nálunk alkot majd Kovács Levente, Kincses Elemér, Porogi Dorka és Anca Bradu, ami pedig a társulatot illeti, jelenleg hét stabil és öt bedolgozó színészkolléga viszi színre előadásainkat. Színházunk három új, fiatal taggal bővült: Nagy Bea, Sebestyén Hunor és Márton Katinka színművészekkel.
Jakab Orsolya hozzátette, ugyancsak a változatosság jegyében több vendégelőadást is meghívtak Marosvásárhelyre: ez év szeptember 31-én és október elsején Juhász Róza veszprémi színművésznő egy Jászai Mariról szóló egyéni előadással lép fel, folyik továbbá az egyeztetés a budapesti Nemzeti Színházzal is, amelynek igazgatója, Vidnyánszki Attila pár kisebb előadást szeretne elhozni Marosvásárhelyre. Kiszállásokban is gondolkodnak, Erdélyben, Székelyföldön és Magyarországon szeretnék bemutatni előadásaikat. A jövő évben pedig, Szélyes Ferenc színművész ötlete nyomán, egy különleges Őrült naplója-fesztivált terveznek: Gogol műve több színház műsorán is szerepel, a többnapos fesztivál keretében ezen előadásokat hívnák meg egy-egy Spectrum színházbeli vendégszereplésre. – Próbálunk szervezettebben működni, ennek egyik jele az immáron elérhető internetes jegyeladási opciónk. A biletmaster.ro oldalon ezentúl a Spectrum Színház előadásaira is válthatnak jegyet az érdeklődők, természetesen a telefonos jegyrendelés és a helyszínen zajló jegyeladás a továbbiakban is megmarad. Az internetes opció sikerét jelzi, hogy háromnapos jelenlét után már volt online jegyeladásunk. Szeretnénk nyitni a fiatalok és a fiatal családosok irányába, a netes jegyrendelés mellett színházas gyerekprogramokat is tervezünk, amelyekre a Spectrum előcsarnokában kerül majd sor. Elkészült a havi műsortervünk, december végéig látjuk pontosan az évadot, amely sok bemutatót, színes kínálatot tartalmaz, az új előadások mellett olyan, múlt évadbeli sikerdarabokkal, mint a Boszorkány vagy a Szomorú vasárnap.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 17.
Balassi Bálint színművét viszi színre a Spectrum Színház társulata
Szép magyar komédia
E hét péntekén, este 7 órától új bemutatójára várja közönségét a marosvásárhelyi Spectrum Színház társulata. A főtéri magánteátrum ezúttal Balassi Bálint Szép magyar komédia című színjátékát tűzi műsorra, azt a művet, amelyet az első magyar drámaként tartunk számon. Szerzője 1588-ban, az olasz Cristoforo Castelletti Amarilli című pásztordrámájának alapján írta, természetesen magyar vitézi környezetbe helyezve, és az egész műben fellelhető Balassi költészete, sajátos stílusa.
A drámával és a közelgő előadással kapcsolatosan szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatót a társulat, amelyen elsőként Török Viola, a produkció rendezője szólt. – Ezt a művet ez alkalommal már negyedszer rendezem, de az előző színrevitelek sem hasonlítottak egymáshoz. Ha időrendi sorrendben visszamegyünk a múltba, ezelőtt Mikházán, a Csűrszínházban vittem színpadra (abban a verzióban táncosok is szerepeltek), tíz éve ez volt az első színházi rendezésem Sepsiszentgyörgyön, a legelsőre pedig még Németországban, egy magyar gimnázium színjátszó csoport-jában került sor. Visszatérő témám ez a dráma, úgy érzem, ismét meg kell vele ünnepelnünk a magyar szerelmi komédia születését. 1588-ban íródott, és büszkeségre ad okot, hogy a Rómeó és Júlia megírása előtt már volt ilyen jellegű darabunk – ami komédia ugyan, de mégis van egybeesés a Shakespeare által szerzett klasszikussal: egyrészt jelzi, hogy a magyar irodalom már akkor európai volt, másrészt a történetben is felfedezhetünk azonos, illetve hasonló motívumokat. Balassi egyedülálló szerelmi lírája dalokra szerzett versekből áll, ezek a drámában is fontos szerepet kaptak. Komédiája kevésbé játszott és ismert, mint a versei, nyelvezete nehézkes, ma már nehezen érthető, valószínűleg ezért is játsszák oly kevesen. Éppen ez okból rengeteget dolgoztunk rajta, és egy idő elteltével mindenki kezdte megszeretni ezt a világot: Balassi világát, amelyhez nekünk is közünk van. Megtalálni azon közös dolgokat, amelyek minket vele összekötnek, nagy kaland, szép törekvés, és jó, hogyha sikerül. A téma örök érvényű: a szerelemről szól. A mai fiatalok, legyenek bármennyire is modernek, a szerelmet hasonlóképpen élik meg, mint az egykoriak, akik nagyobb elzártságban éltek. Mindig ugyanolyan természetességgel fedezték fel egymást az emberek. Az örök szimbólumok is ugyanezt igazolják. Mennyire lehet hinni az igaz szerelemben, mennyire szól ez a mű a barátságról, igazmondásról, hűségről, megbízhatóságról? Ezek a kérdések foglalkoztattak. A dráma formailag kissé az operát előzi meg, sok énekelt vers van benne, a Ruszuly Ervin által jegyzett koreográfiának komoly szerepet szántunk – adják magukat a helyzetek, a viszonyok, hogy többet megmutathassunk, mint amire a szavak képesek. Könczey Árpád sajátos zenei feldolgozása átvezet a századokon, a reneszánsz dalokat dzsesszes és népies átiratokban is hallhatjuk. Takács Tímea jelmezei is hasonló koncepció szerint születtek, hiszen a reneszánsz divat átível a korokon.
A komédia a hazatérés és a hepiend mítoszát élteti, de ez a mű rendelkezik egy tragikomikus vonással is: mint említettem, létezik párhuzam a Rómeó és Júlia történetével, egy kicsit olyan, mintha Júlia feltámadna. Jelzi, hogy a nagyon abszolutista elképzelések vagy halállal végződnek, vagy lehetetlen megtalálni őket. Mégis, mindig vannak olyanok, akik hisznek bennük. És szenvednek értük. Mindezzel párhuzamosan pedig a ,,második szerelmesek" története zajlik, és ebben van valamilyen modernség: Balassi nem erőlteti, hogy a szerelembe feltétlenül bele kell halni. Nem idegen tőlünk mindez, most is érvényesek azok a viszonyok, érzések, amelyekről a Szép magyar komédia szól.
A sajtótájékoztatón jelen lévő színművészek – Sebestyén Hunor, Márton Emőke-Katinka, Kinda Szilárd, Nagy Beáta, Kovács Károly és Szász Anna –, a mű szereplőinek megformálói hozzátették: a mű szövege önmagában nagyon szép költészet, ami miatt nagyon nehéz maivá tenni, mert ha szétszabdalják, elvesztődik a szépsége. – Nagyon zenés, táncos, mesebeli valami, de mivel nem lehet maivá tenni, mind a nézőnek, mind a játszónak nagy kihívás az azonosulás. Ezen belül szerelmesnek lenni pedig még nehezebb. Balassi reneszánsz darabjában a szerelmesek versekben, dalokban történő megnyilvánulásait nehéz a magunkévá tenni. A szöveg nem annyira nehéz, mint amennyire nehéz azt igaz hitelességgel elmondani. A mű példázat, ami arról mesél, hogy vannak dolgok, melyekben jó hinni.
Nem mindig értettük az olvasópróbán, hogy mit mondunk. A szerelmen túl pedig a fő kérdés az, hogy ezt ki avagy mi irányítja? Mi irányítjuk, avagy valami felsőbb erő, sors, karma, istenség? Hogyan és mi módon történnek ezek a dolgok? A mű végét hepienddel zárja ugyan Balassi, de a kérdés ott motoszkál, hogy ez egyáltalán hepiend? A darab a szerelem több formáját megmutatja, szenvedő szerelmesek, játékos szerelmesek egyaránt helyet kapnak benne. Összegezve: egy szép, magyar komédiát láthatnak majd az érdeklődők – hallhattuk a premiert megelőző sajtótájékoztatón.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 3.
Irodalomóra volt a színházban
A pénteki bemutató keretében a nagyváradi Szigligeti Színház színművészei úgy beszéltek Arany Jánosról a főként középiskolás gyermekekből álló közönségnek, ahogyan előttük még valószínűleg senki nem tette.
A Bolond Istók – Nagyszalontától a Margitszigetig című produkció egy pályázat eredményeként jött létre, amelyben irodalomtanárokat és dramaturg szakos hallgatókat kértek fel arra, hogy állítsanak össze a 13–16 éves korosztály számára vonzó anyagot Arany János életéről és költészetéről, melyet aztán a színészek Hargitai Iván rendező vezetésével megkapó és interaktív produkció formájában vihettek színpadra.
A végeredmény a spontaneitás látszatát keltő, mégis mesterien megkomponált, nyelvi játékokban és humorban bővelkedő előadás lett, amelynek a gyermekek nem pusztán nézői, hanem aktív részesei is voltak. Nemcsak hallgattak, hanem meg is oszthatták véleményüket, meglátásaikat, melyekre a váradi színészek – Csatlós Lóránt, Gajai Ágnes, Jerovszky Tímea, Pitz Melinda és Sebestyén Hunor – kiváló pedagógiai érzékkel reagáltak.
A gyermekek gyakorlatilag a színészekkel közösen „gyúrtak” össze egy mindannyiuk számára elfogadható képet Arany Jánosról, amely épp elég ironikus volt ahhoz, hogy fenntartsa a gyermeki érdeklődést, mégis határozottan megvédte az aranyi értékeket és azok időszerűségét.
Az előadást követően Novák Eszter művészeti vezető elmondta, hogy a darabot a leginspirálóbb pályamű, Lőrincz Enikő magyartanár, Kémenes Mónika történelemtanár és Búzási Andrea művészetpedagógus által beküldött AranyÓra című anyag alapján állították össze.
A pénteki premier közönségét elsősorban a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos döntőjén részt vevő diákok tették ki, akik bátran és okos hozzászólásokkal vállaltak szerepet a darabban, az előadás végén pedig többször is visszatapsolták a színészeket a színpadra. A sikeres fogadtatás pedig előrevetíti, hogy a jövőben sok osztály és iskola fogja még élvezni ezt a rendhagyó produkciót.
Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. november 1.
Premier: „ez nagyon fontos pillanat”
Nagy dobásnak szánja legújabb bemutatóját a nagyváradi Szigligeti Társulat. Olyannyira, hogy a tegnapi, premier előtti sajtótájékoztatón Anca Bradu rendező azt mondta, „a város egésze számára is az”, ugyanakkor jelezte, hogy a magyar törzsközönség mellett hívja és várja nemzettársait, azaz a román érdeklődőket is.
Ragaszkodott a rendező ahhoz, hogy a bemutató előtti sajtótájékoztatót egy csoportképpel nyissák – ezért a színház páholyfolyosóján tartott tájékoztató előttre behívta oda az előadásban szereplő összes színészt, közös fotózkodásra. November 5-én 19 órától mutatja be ugyanis a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát, A kaukázusi krétakört, a színház nagytermében. Anca Bradu rendező elmondta: „Ez egy különleges produkció, csapatmunka kellett hozzá. Bercht-művet csakis erős csapatmunkával lehet színpadra állítani, és fontosnak tartottam, hogy a tájékoztató előtt ez a teljes csapat itt legyen, ha csak pár percre is”.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója jelezte: „Kiemelten fontos számunkra, hogy a társulatok magas szakmai színvonalon dolgozhassanak, ezért nagy öröm számunkra, hogy Anca Bradut ismét köreinkben köszönthetjük. A nagyváradi származású rendezővel immár csaknem tíz éve dolgozunk együtt, és mindig kitűnő alkotói csapattal érkezik hozzánk dolgozni”. Braduval ez lesz a negyedik közös produkció.
Együtt állították színpadra A mi osztályunk című fesztiváldíjas előadást is, sőt, további kapcsolódási pont is van, ugyanis a mostani előadásukkal pedig folytatni kívánják A mi osztályunk által indított, kortárs lelkiismereti kérdésekről szóló közösségi párbeszédet. És hogy a Krétakör után is lesz-e folytatása ennek a kvázi párbeszédnek? Erre a kérdésre Bradu azt mondta: „Ha ezt a mostanit sikeresen túléljük, akkor még lehet. Bár a jelenre szeretnék összpontosítani most, nem a jövőre. Nagyon szeretnénk, ha a publikum megértené, hogy gondolkodásra, egyfajta párbeszédre is hívjuk ezzel az előadással, és minél többen jönnének el, legalább annyian, mint a mi osztályunkra. Még a saját nemzettársaimat is ezúton hívom erre, annál is inkább, hogy – mint a legtöbb produkció – feliratozva is lesz, meg a színház nyelve amúgy is univerzális”.
Erős és aktuális
A rendezős szerint egyébként a Szigligeti Társulat mostanra kinőtte magát, „jelenleg az egyik legjobb erdélyi társulat, összeforrott, ugyanakkor vannak kiemelkedő egyéniségei is”. „Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy a produkcióban résztvevő színészek emberfeletti munkát végeznek. Színházi munkáim során ritkán tapasztalok olyat, hogy egy társulat művészei ilyen egyenletes teljesítményt nyújtsanak, egy olyan feszített munkatempójú próbafolyamatban, amelyet Brecht szövegének komplexitása megkíván” – nyilatkozta . Augusztus óta dolgoznak ezen az előadáson, hosszabb próbafolyamat zajlott, mint általában, a darabot ő maga javasolta. Mint mondta, nagyon erős szövegű az alapmű, és sok ma is aktuális kérdést vet fel. Az ebből készült előadást pedig vélhetően újabb referenciamunkának is szánják, mivel hozzátette: „Ez a premier, ez az előadás nagyon fontos pillanat. Még magának a városnak is az lehet.”
A témaválasztásról a rendező kifejtette, „A kaukázusi krétakör Brecht munkásságának egyik legerőteljesebb alkotása, ennek ellenére nagyon keveset játsszák a színházak, azért, mert első pillantásra nagyon bonyolult darabnak tűnik, és nagy szereposztást igényel. Ennek ellenére a dráma alapvető konfliktusa és tanulsága egyaránt hozzáférhető a nagyközönség számára is. Amint azt egyébként Brecht is elmondja, ez a történet két régi kínai legendából ered, amelyek két, ma is rendkívül aktuális és örökké emberi témát dolgoznak fel: jó fogalmát a gonosz világában, az igazságosság tematikáját, illetve az ember saját identitásának kérdését. A krétakör példázata a régi salamoni bölcsességből ered, amelynek az alapkérdése az, hogy kié a gyerek, amikor két anya vitázik róla: azé az anyáé, aki megszülte, vagy azé az anyáé, aki felnevelte és aki az életét áldozta érte? Ennek az ősi történetnek rendkívül sok aktuális rétege van, hiszen kultúráink közötti sokféleségről, valamint a kegyetlenség és igazságosság örök harcáról beszél”.
Andra Bădulescu Vișniec díszlet- és jelmeztervező jelezte: „moduláris, absztrakt, expresszionista miliő lesz a színpadon”, ez jól megy persze Brechthez. A látvány megalkotásában részben a német expresszionizmust, részben pedig a közel-kelet folklórhagyományát használta inspirációs forrásként. „A darabbeli helyszín, az elképzelt Grúzia akár a mi környezetünk is lehetne, ezt a képzetet erősíti az előadás szimbolikus térhasználata, amelyet a részletgazdag, „színház a színházban”-jellegű jelmezek egészítenek ki”.
Akárcsak Bradu, Mălina Andrei koreográfus negyedik alkalommal dolgozik együtt a társulattal. Ő elmondta: „Kevés olyan társulat van, amellyel ennyire könnyen lehet koreográfián dolgozni. Felkészültek, tudnak. Az összetett mozgásformák kivitelezésében a színészek olyan koncentrációról és összhangról tettek tanúbizonyságot, amely prózai társulat esetében nem szokványos teljesítmény”.
A produkció
Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenöt színművésze, valamint meghívott művészek is közreműködnek: Ababi Csilla, Csatlós Lóránt, Csepei Márk m.v., Dimény Levente, Dobos Imre, Fábián Enikő, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kardos M. Róbert Jászai-díjas, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Sebestyén Hunor, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tasnádi-Sáhy Noémi színművészek, valamint Dombi Dávid, Kurucz Tibor és Marcu Ágnes zenészek. A bemutató után A kaukázusi krétakört november folyamán még három alkalommal tekintheti meg a közönség: november 18-án, szombaton, 17 órától (Papp Magda-bérlet), november 19-én, vasárnap, 19 órától (Halasi Gyula-bérlet), illetve november 25-én, szombaton, 17 órától (Tanay Emil-bérlet). Jegyek és szabadbérletek még kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), helyfoglalásra ugyanakkor online, a www.biletmaster.ro oldalon is van lehetőség. Szeghalmi Örs / erdon.ro