Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sebestyén Attila
6 tétel
2014. augusztus 13.
Gyertyagyújtással emlékeztek a motorosok
Nagy tömeg gyűlt össze szerda kora este Kézdiszentléleken, ahol motorosok és „civilek” gyújtottak gyertyát a vasárnap este balesetben elhunyt Sebestyén Attila emlékére, valamint a segítségére siető, ám brutálisan megvert társa gyógyulásáért.
Az akciót a Csíkszeredában hétfő este, több motorosklub tagja részvételével tartott gyűlés után a Facebookon népszerűsítették, majd az esemény napján hangosbemondóval egy autó járt körbe Kézdiszentléleken, valamint Kézdivásárhelyen, békés, gyertyás részvételre kérve az embereket.
A motorosok Csíkszeredában, illetve Kézdivásárhelyen gyűltek össze, majd onnan indultak a hat órakor kezdett megemlékezésre. Szovátáról korábban mintegy huszonöten indultak el, Székelyudvarhelyen csatlakozott hozzájuk további huszonöt motoros. Fenyéden, a Székelyudvarhely utáni első községben a rendőrség a kétkerekűekből álló konvoj tagjait félreállíttatta, megmotozta és ellenőrizte. Hasonlóképpen jártak el a Sepsiszentgyörgyről érkező motorosokkal: őket Rétynél igazoltatták.
Végül a Katrosa felől 250 motor, míg Kézdivásárhely irányából 450 kétkerekű dübörgött be Kézdiszentlélekre, ahol hatalmas tömeg verődött össze a helybéliekből és környéken élőkből. A ház előtt, ahol a motoros életét veszítette, gyertyák tucatjait gyújtották meg, virágokat helyeztek el. A cigánysor egyébként kiürült: egyetlen sírdogáló idős néni jött ki a szomszédos házból, aki – mint megtudtuk – vízzel mosta le a balesetet szenvedett motoros arcát.
Érdekes információkat osztott meg a sajtóval egy csíkszeredai motoros, aki Csaba néven mutatkozott be. Állítása szerint kevéssel a lincselés után érkezett a baleset színhelyére. Elmondása alapján a bámészkodók azt mondták neki, hogy miután az idős néni lemosta a motoros arcát, több környékbeli bántalmazta Sebestyén Attilát, illetve a motor női utasát.
Végül a Katrosa felől 250 motor, míg Kézdivásárhely irányából 450 kétkerekű dübörgött be Kézdiszentlélekre, ahol hatalmas tömeg verődött össze a helybéliekből és környéken élőkből. A ház előtt, ahol a motoros életét veszítette, gyertyák tucatjait gyújtották meg, virágokat helyeztek el. A cigánysor egyébként kiürült: egyetlen sírdogáló idős néni jött ki a szomszédos házból, aki – mint megtudtuk – vízzel mosta le a balesetet szenvedett motoros arcát.
Érdekes információkat osztott meg a sajtóval egy csíkszeredai motoros, aki Csaba néven mutatkozott be. Állítása szerint kevéssel a lincselés után érkezett a baleset színhelyére. Elmondása alapján a bámészkodók azt mondták neki, hogy miután az idős néni lemosta a motoros arcát, több környékbeli bántalmazta Sebestyén Attilát, illetve a motor női utasát.
Bartos Lóránt
Székelyhon.ro
2014. augusztus 18.
Ügyészség: nem gyilkosság, baleset történt Kézdiszentléleken
Nem merül fel a gyilkosság gyanúja a Kézdiszentléleken elhunyt motoros, Sebestyén Attila halálának ügyében – közölte érdeklődésünkre hétfőn a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség főügyésze.
Florin Sătârbașát a háromszéki községben egy héttel ezelőtt történt balesetről kérdeztük. Mint ismert, Sebestyén Attila múlt vasárnap életét vesztette Kézdiszentléleken, amikor megpróbált elkerülni egy 11 éves kislányt, aki szabálytalanul kelt át az úttesten.
A főügyészt azért kerestük meg, mert névtelenül nyilatkozó szemtanúk korábban azt állították: amikor a kiabálásra kimentek az utcára, azt látták, hogy az elütött gyermek feldühödött hozzátartozói botokkal, lécekkel ütötték a földön fekvő motorost.
A főügyész elmondta, bár a részletes törvényszéki orvostani jelentés még nem készült el, nincs bizonyíték arra, hogy a férfit a kislány hozzátartozói bántalmazták volna. Az ideiglenes halottkémi vizsgálat megállapította, hogy a férfi nem ütlegelések, hanem az esése következtében szerzett sérüléseiben halt meg. „Így ebben az ügyben nem várható bűnvádi eljárás gyilkossági kísérlet gyanújával” – magyarázta a maszol.ro-nak Sătârbașa.
Gyilkossággal vádolják a kislányt?
Sebestyén Attila halála miatt azonban mégis indulhat bűnvádi eljárás, mégpedig a balesetet okozó kislány ellen – tudtuk meg a kézdivásárhelyi bírósági ügyészség főügyészétől. Gheorghe Achim elmondta, jelenleg azt vizsgálják, gyanúsítható-e a gyermek mulasztásból elkövetett emberöléssel.
Az ügyész arra utalt: ha bebizonyosodik, hogy a kislány figyelemetlensége okozta Sebestyén Attila halálát, akkor az ügynek büntetőjogi vonzata is van. Arra a kérdésünkre, hogy vádolhatnak-e gyilkossággal egy olyan kiskorút, aki maga is majdnem belehalt a sérüléseibe, a főügyész kijelentette: egyelőre csak a gyanú megalapozottságát vizsgálják, a kislány esetleges büntetőjogi felelősségét később állapítják meg.
Mint korábban beszámoltunk róla, a községben múlt vasárnap óta robbanékony, romaellenes a hangulat, külünösen amiatt, mert a Sebestyén Attila és a kislány segítségére siető motorost a gyermek feldühödött hozzátartozói súlyosan bántalmáztak. A történtek miatt egy személyt letartóztattak.
Cseke Péter Tamás, maszol.ro
2014. augusztus 29.
A megszúrt motoros vallomása (Kézdiszentléleki tragédia)
Szerdán, a második kézdiszentléleki motoros megemlékezésen az augusztus 10-én megkéselt, huszonnyolc esztendős szovátai Pál Tamás is részt vett. A községházán a sajtó előtt felelevenítette a történteket, és megerősítette: motorostársa, az elhunyt Sebestyén Attila lincselés áldozata lett.
Pál Tamás: Utasommal együtt szenvedtem el a támadást a cigánysoron. Ketten motoroztunk Attilával, mindkettőnk járművén egy-egy női utas is ült. Kézdivásárhely irányából Csíkszereda felé tartottunk, Attila haladt elöl, én látótávolságon belül követtem. Láttam, hogy az út bal oldaláról Attila felé szalad két, felügyelet nélkül hagyott gyermek. Utolsó pillanatban meglepetésként érte, próbálta elkerülni őket, de nem sikerült. A kislányt nem frontálisan ütötte el, csak érintette, ami kimozdította egyensúlyából, és ez vezetett a tragédiához. Árokba vetődtek, a motorjuk elsodródott, és az úttesttől egy méter magasságban lévő háztetőn kötött ki. Attila és társa az út melletti árokba zuhant, ami egyben kapubejáró is. Attila arccal lefelé, utasa arccal felfelé feküdt. Megálltam, és odamentem hozzájuk. Láttam, hogy mindketten lélegeznek, ezért kissé megnyugodtam, és abban reménykedtem, hogy mielőbb odaérnek a mentősök. Nagyon óvatosan a hátára fordítottam Attilát, akkor láttam, hogy a mellkasa mozog, veszi a levegőt. Utasom azonnal hívta a 112-es számot, én pedig odamentem a sebesültekhez. Sajnos, a kigyűlt cigányok nem engedtek a közelükbe, folyamatosan gyűltek körénk, és kezdték rugdosni, ütni, húzogatni jobbra-balra a sebesülteket. Kértem, fejezzék be, ne okozzanak nekik nagyobb sérüléseket, de nem hallgattak rám, minket is megtámadtak. Arra figyeltem fel, hogy két személy bicskával a kezében ágált, hogy megölnek, belém döfik a bicskájukat, megforgatják bennem. Abban a helyzetben nem tudtam felmérni, mi lesz ennek a végkifejlete, közben láttam, hogy az én utasomat is megtámadták. Gondoltam, mentsük, ami menthető, inkább az utasomat védem. Ahogy elindultam felé, rögtön megkaptam a két késszúrást a hátamba. Az egyik a tüdőmet érte, a másikat a hátgerincemnek irányították, de nagy szerencsém volt a motorosfelszereléssel, amelybe elég sok védőszerkezetet beépítettek. Ez mentett meg, lefékezte a bicskát. Sebesülten továbbindultam az utasom felé, hogy megvédjem, megpróbáltam elhajtani a körülötte levőket, magyaráztam nekik: mi azért álltunk meg, hogy segítsünk a sebesülteknek, nem vagyunk hibásak, hagyjanak békén, de tovább támadtak. Felém futott egy nagyobb darab fickó egy kerítésléccel, fejemnek irányítva az ütést. A kezemmel sikerült kivédenem, de a továbbiakat már nem tudtam kivédeni, letörték a plexit a sisakomról, így be tudtak ütni az arcomba. Jobb szememmel nem láttam semmit, véres lett az arcom, jobbról-balról kaptam az ütéseket. Elölről nem támadtak, viszont hátulról, jobbról-balról annál többször. Aki az első nagyobb ütést mérte rám, elkezdett fojtogatni, megpróbáltak leteperni. Egy darabig ellenálltam, de egyre gyengébb lettem, végül legyúrtak a földre. Akkor éreztem, hogy mindennek vége. Valamilyen csoda folytán sikerült erőt vennem, és felálltam, amikor valaki egy léccel akart megütni, sikerült kitépni a kezéből, és azzal kezdtem én is hadonászni. Így már nem mertek annyira támadni. Akkor láttam, hogy aki engem fojtogatott, elindult az utasom felé. Én is elindultam abba az irányba, és észrevettem, hogy a távolból érkezik egy rendőrautó, majd a mentő és újabb rendőrautó. Ezzel volt szerencsénk, utasomat beparancsolták a rendőrkocsiba. A motoromnak több alkatrészét összetörték. Végül beültem a kocsiba, és láttam, hogy a rendőröket is lökdösik, a rendőrkocsit ütlegelték, és folyton hangoskodtak. Miköben engem ütlegeltek, Attiláékról csak mozzanatokat láttam. Lekerültek fejükről a védősisakok, amelyek a baleset után úgymond érintetlenek voltak, csupán egy-két karcolás, súrlódás látszott rajtuk. Láttam, hogy nagyon sokan gyűltek köréjük, gondolom, nem azért, hogy jót cselekedjenek velük. Láttam a fényképeket, olyan sérüléseket ép sisakban nem lehet elszenvedni. A rendőrkocsiból átültem a mentőbe, majd Attilával és utasával együtt bevittek a kézdivásárhelyi kórházba, de látva, hogy súlyos a helyzet, Attila női utasát Sepsiszentgyörgyre, engem pedig Brassóba vittek.
A Háromszék kérdésére, hogy szerinte az igazi késelőt helyezték-e előzetes letartóztatásba, Pál Tamás azt válaszolta: nem történt meg a szembesítés.
– A rendőrség egy ügyön lovagol, éspedig az emberölési kísérleten velem szemben. Előállítottak egy félnótást, ami nem kielégítő, hiszen több tízen ütlegeltek minket. Azt, aki engem fojtogatott, miért nem tudják előállítani? Biztos vagyok benne, hogy Attila nem halt volna meg a baleset következtében. Pál Tamás úgy vélekedett: a hatóságok részéről sokkal egyszerűbb egy ilyen ügy kimenetelét balesetnek elkönyvelni, mint utánanyomozni és megtalálni az igazi tetteseket.
– Tudomásom szerint Attilának válltörése volt. Ha az utasa életben maradt, neki is túl kellett volna élnie, ha nem lincselik meg. Korszerű védőfelszerelés volt rajta, a fakerítés nem okozhatta a halálát. Az is hülyeség, amit mondanak, hogy kétszáz kilométeres sebességgel száguldottunk lakott területen. Nemrég Pál Tamás utasa is feljelentést tett ismeretlen bántalmazói ellen.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 20.
Háromezren az igazságért
Tiszteletet és igazságot vezérmondattal vonult fel a szervező Chopper Academy MC Romania összesítése alapján mintegy háromezer, az ország minden pontjáról érkezett motoros szombat délután Kézdiszentléleken.
A községben augusztus 10-én történt motoros tragédia 40. napjára szervezett békés megemlékezésen a húsz bejelentkezett motoros egyesület (Chopper Academy MC, Free Frog’s Riders RC, Burnout MC, Crazy Bike MC, Daimler MC, Flagellum Dei MC, Heavy Riders MC, Kronstadt MC, Rebel Wolves MC, Red Evils MC, Moldavia Bikers RC, Free Riders RC, Slowriders RC, Black Helmets RC, Road Wolves RC, Intruder Owners Club Romania, Dusty Dogs RC, Vulcan Riders Romania RC, The Gents RC és On The Road To Heaven RC) tagjai mellett rengeteg „szabadúszó” is lerótta kegyeletét a szovátai Sebestyén Attila emléke előtt.
„Az igazság megtalálja a maga útját”
Az összesereglő motorosok a kézdivásárhelyi Kaufland áruház és a Vadrózsák vendéglő parkolójában gyűltek össze, hogy összetartásuk, részvétük és igazságszolgáltatással szembeni kitartó „konokságuk” bizonyításaként több kilométeres konvojban vonuljanak be a kézdiszentléleki cigánysorra, a baleset helyszínére.
A kézdivásárhelyi Free Frog's Riders RC vezetője, Kiss Levente (Béka) a gyülekezés helyszínén tartott rövid sajtótájékoztatójában elmondta, a főszervező Chopper Academy MC Romania kérte fel őket, hogy „az elmúlt huszonöt év legnagyobb ilyen jellegű eseményének” lebonyolításához segítséget nyújtsanak.
„Egyesek szerint baleset történt. Mi azt állítjuk, hogy gyilkossági ügyben kellene nyomozni. Lassú az egész igazságszolgáltatási rendszer, amire oda kerülnénk, hogy valakit ténylegesen azonosítani kell, el fog telni három év, és a tanúk nem fognak emlékezni az arcokra” – fejtette ki Kiss Levente. Mint mondta, a gyilkosság tényének igazolására bizonyítékuk is van, „egy fénykép a baleset után, amelyen Sebestyén Attila látható, olyan bántalmazásnyomokkal az arcán – levágott fül, eltörött állkapocs, roncsolódott orr, koponya –, amelyeket nem szerezhette bukósisakban”. Hozzátette, amikor Pál Tamás, a balesetet szenvedett mögött érkező, majd két késszúrással életveszélyesen megsebesített motoros a helyszínre ért, még Attila fején volt a sisak, ugyanakkor lélegzett, életben volt.
A Free Frog's Riders RC vezetője ugyanakkor üdvözölte a bukaresti motoros klub kezdeményezését, hiszen így bizonyítást nyert, hogy olyan összetartó közösségről van szó, amelynek tagjai nemzetiségtől függetlenül mind döbbenten állnak a történtek előtt. Fő szempont továbbá, hogy követelik, az illetékes hatóságok minden erejükkel igyekezzenek egyrészt a hasonló esetek megelőzésére fektetni a hangsúlyt, másrészt, hogy időhúzás és félremagyarázás helyett minél gyorsabban és objektívebben folytassák le a nyomozást, kézre kerítve a felelősöket.
A Chopper Academy MC Romania névtelenséget kérő képviselői kihangsúlyozták: „mindenféle rasszista kicsengést mellőzve” is a hatóságoknak be kell ismerniük, hogy Kézdiszentléleken a cigányok bűncselekményt követtek el, de „elég megnézni az itt lévő tömeget, megtörténhet ez fordítva is”. Abban mindannyian bizonyosak, hogy „az igazság megtalálja a maga útját”.
„Nevetséges apróságon múlik”
A nyomozás „egy rendkívül nevetséges apróság, egy ürügy” miatt stagnál – tértek a szervezők jelenlétük megemlékezés melletti lényegére, a vizsgálat felgyorsítására. „Bürokráciai ostobaság miatt történhet az meg, hogy negyven nappal a tragédia után sem adták még ki a törvényszéki orvostani jelentést” – hangsúlyozták. Mint kiderült, a nyomozóhatóság „jelenleg nem rendelkezik anyagi forrással arra, hogy a boncolási jegyzőkönyvet kiváltsák a törvényszéki orvostól”, ezért a Chopper Academy MC Romania fogja jövő héten kifizetni a szakvélemény kétezer lejes ellenértékét.
Motoros sorfal kilométereken át
A kézdivásárhelyi Kaufland áruház és a Vadrózsák vendéglő parkolóiból rendezetten, kettes sorban útra kelő mintegy háromezer motoros rendőri felvezetéssel ért Kézdiszentlélekre, azonban a község bejáratánál kialakult torlódás miatt néhányan felborultak kétkerekűikkel.
A végeláthatatlan, több kilométeres sort megtekinteni már Kézdivásárhelyen is több százan gyűltek a motorosok útvonala mellé, Kézdiszentléleken pedig tömött emberi sorfal várta az érkezőket, szűnni nem akaró tapssal fejezve ki szolidaritásukat. A motorosok fegyelmezetten foglalták el a számukra kijelölt helyeket, majd az első kerékhez helyezett bukósisak mellett mindenki egy-egy gyertyát gyújtott Sebestyén Attila emlékére.
A békés, csendes megemlékezést követően a résztvevők Kászonok irányába indultak, ahol egy ideiglenesen létrehozott körfogalom segítségével mindenki egy felszabadított közlekedési sávon távozhatott.
Menekülőre fogták
A hír igaz – közölte Kiss Levente azzal a szóbeszéddel kapcsolatban, miszerint a Sebestyén Attila által elsodort cigány kislány családja, továbbá a balesetet követő lincselésbe bekapcsolódó felbőszült rokonok, közeli ismerősök a megtorlástól való félelmükben elköltöztek Kézdiszentlélekről. „Megjelentek olyan nyilatkozatok a hatóság részéről, hogy a cigányok ismeretlen helyre távoztak. Mindenkit meg lehet találni, csak egy kevés akarat kell hozzá” – jelentette ki, hozzátéve, a motorosok is tudják, hol tartózkodnak a szóban forgó személyek.
„Megtréfálták” a csendőröket
A kézdivásárhelyi gyülekezőt megelőzően egy kisebb krosszmotoros csapat a cigánysorra „merészkedett”, némi mozgásra kényszerítve a délelőtt óta ott állomásozó csendőrcsapatokat, majd a közeli domboldalon keresztül rendbontás nélkül távoztak.
A budapesti Gój Motoros Egyesület szervezte augusztus 27-ei megemlékezésen megjelent több száz csendőrhöz és számos hírszerző-szolgálati ügynökhöz képest ezúttal csupán néhány tucat – Brassóból és Sepsiszentgyörgyről kivezényelt – csendőr és rendőr biztosította a helyszínt.
Megbeszélés: eredmény egyelőre semmi
A Gój motorosoktól kapott augusztusi javaslatcsomagból „kézzel foghatóan” még semmi nem valósult meg – tudtuk meg a helyszínen. Amint Kiss Levente tájékoztatott, egyelőre a térfigyelő kamerarendszer felszerelésére van ígéret, ez valószínűleg a közeljövőben megtörténik.
Segítségnyújtásért kiközösítés
A tragédia helyszínén Sebestyén Attila segítségére a közeli házból egy idős cigány asszony sietett, aki vízzel locsolta a sérültet, mielőtt a cigánysor többi lakója kirobbantotta a verekedést. Mint kiderült, az asszonyt a sajtónak tett nyilatkozatai, illetve a motorosokkal való szolidaritása miatt kiközösítették, és teljesen elfordultak tőle.
Székelyhon.ro
2014. szeptember 23.
Rendőrség: a baleset miatt halt meg a szovátai motoros
A törvényszéki orvostani jelentés alapján kijelenthető, hogy a Kézdiszentléleken augusztus 10-én elhunyt szovátai motoros a balesetben szenvedett súlyos sérüléseibe halt bele – jelentette be Ion Popa, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnoka.
Sebestyén Attila az esés során, valamint kemény tárgynak ütközve szerezte a halálos sérüléseit, a halál oka pedig fulladás, amelyet belső vérzés okozott – közölte keddi sajtótájékoztatóján Ion Popa. A megyei rendőrparancsnok elmondta, a baleset körülményeit tisztázó vizsgálatot a Kézdivásárhelyi Bíróság mellett működő ügyészség irányítja. Jelenleg azt vizsgálják, hogy a baleset előtt milyen sebességgel haladt a motoros.
A Székelyhon kérdésére a rendőrparancsnok cáfolta, hogy anyagi okokból késett volna a törvényszéki orvostani jelentés. Hangsúlyozta: soha nem tevődött fel az a kérdés, hogy bármely ügyben az érintettek anyagi hozzájárulását kérték volna egy szakvélemény kifizetéséért.
Ami a bukósisakot illeti – amelyet nem szolgáltattak vissza a Sebestyén Attila özvegyének –, azt mondta, hogy az ügyészség szerint feltételezhetően tovább szerepe lehet a nyomozásban.
A baleset után segíteni megálló motoros bántalmazása kapcsán kifejtette, a férfi élete veszélyben forgott, ezért gyilkossági kísérlet miatt egy másik vizsgálat is folyamatban van. Ennek keretében augusztusban egy személyt előzetes letartóztatásba helyeztek, három személyt pedig gyanúsítottként hallgattak ki. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi pszichiátriai vizsgálatát jelenleg a jilavai börtönkórházban végzik – tette hozzá Popa.
Szabó Enikő. Székelyhon.ro
2014. november 10.
Új egyesület Kézdiszentléleken
A közelmúltban bejegyzett Székely Helyőrség Egyesület szombaton a kézdiszentléleki Petőfi Sándor Művelődési Házban tartotta első lakossági fórumát mintegy negyven érdeklődő jelenlétében. A három alapító – Tamás Róbert, Tamás Tibor és Ráduly Róbert – arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy az egyesületet az augusztusban a cigányszeren történt tragikus motorosbalesetben elhunyt Sebestyén Attila halálának körülményei miatt keltett felháborodásuk közepette hozták léte azzal a céllal, hogy megőrizzék és továbbadják a székely hagyományokat, védelmezzék a székely érdekeket. Civil, politikamentes szervezetként óhajtanak tevékenykedni, fegyverük a szó és az összefogás, a közösség ereje. Fiókszervezetek, hasonló független szervezetek létrehozását tervezik egész Székelyföldön. „Ha a hatóságok nem tudják megakadályozni a megélhetési bűnözést, megtesszük mi törvényes keretek között, élhet, biztonságos, békés településsé tesszük ismét községünket” – hangzott el. Szóvá tették: a határt az önkormányzat kézdivásárhelyi biztonsági céggel őrizteti, ami nem hatékony, mivel nem ismerik a terepet, lopás esetén nem tudják, hol fekszik a parcella. Ha viszont helyieket alkalmaznának a határ őrzésére, még munkahelyeket is teremtenének. A jelenlevők a helyi rendőrörs munkatársait is elmarasztalták:  sokszor nem a károsultakat vagy bántalmazottakat, hanem a tettese védték. A fórum végén többen csatlakoztak az egyesülethez.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)