Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sebesi Imre
5 tétel
1999. november 29.
Nov. 27-én tartotta EMKE tisztújító közgyűlését Kolozsváron, az összejövetel végén kiosztották a közművelődésben jelentős szerepet játszó személyiségeknek az idei EMKE-díjakat, a Venczel Árpád készítette szobrokat és plaketteket. Megjelent többek között Bálint-Pataki József a Határon Túli Magyarok Hivatala képviseletében, valamint Kelemen Hunor államtitkár és Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Dávid Gyula elnöki beszámolójában arról az átlagosnál is mozgalmasabb tevékenységről szólt, az RMDSZ és az EMKE viszonyáról kifejtette: félretéve a rivalizálást, a két szervezetnek kéz a kézben kell haladnia. Kötő József államtitkár, az EMKE ügyvezető elnöke az önszerveződés eredményeiről számolt be, a sikeresen működő tizenöt művelődési központról, és a közgyűjtemények (Szabédi-ház, Györkös-Mányi Albert Emlékház) létesítésének jelentőségéről. Az erdélyi magyarságnak önálló kulturális modell megvalósítására kell törekednie. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: Az EMKÉ-ben nincs helye a politikának, az EMKE-politikának viszont jelen kell lennie az RMDSZ-ben. Kelemen Hunor államtitkár előadásában hangsúlyozta, hogy az elmúlt tíz évben a legfontosabb tevékenység az építkezés volt. Központi adminisztrációban már csak a Kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház van. A többi hasonló profilú intézmény, valamint a megyei könyvtárak, múzeumok az önkormányzatok hatáskörébe kerültek. A legnagyobb gondot a falusi kultúrházak és könyvtárak okozzák, hiszen se szeri se száma azoknak a polgármestereknek és tanácsosoknak, akik nem hajlandók áldozni a kultúrára. A felszólalók a támogatások elosztásában nagyobb áttekinthetőséget kértek. A tisztújítás eredménye a következő. Elnök Kötő József, ügyvezető alelnök Sebesi Karen Attila, alelnökök Muzsnay Árpád, Matekovics Mária, Tófalvi Zoltán, Ördög Gyárfás Lajos, titkár Dáné Tibor Kálmán, elnökségi tag Balogh Ferenc, kincstárnok Katona Réka, ügyvezető tanács Németh Ildikó, Sebesi Klaudia, pénzügyi ellenőr Bartha Margit. A tiszteletbeli elnök Dávid Gyula /az EMKE eddigi elnöke/ lett. Az EMKE tiszteletbeli tagokat választott, köztük van Dudás Károly (Vajdaság), Göncz László (Szlovénia), Kollár Péter (Szlovákia) is. - Kiosztották az EMKE-díjakat. Az EMKE újonnan megválasztott országos elnöke, Kötő József életműdíjat vehetett át. A díjazottak között van Farkas Árpád, a Háromszék napilap főszerkesztője /Kacsó Sándor-díj/, Sebesi Imrét (post mortem), /Janovics Jenő-díj/, Fodor Csaba a magyar folklór népszerűsítéséért /Kacsó András-díj/, Antal Mária az állandó gyimesbükki néprajzi kiállítás létrehozásáért /Bányai János-díj/, Bíró István (post mortem) a pedagógustársadalmat szolgáló intézményteremtő munkájáért és Matekovics Mihály Arad és környéke magyar kulturális életét fellendítő munkásságáért /Kun Kocsárd-díj/, Benkő András erdélyi zenetörténeti kutató /Nagy István- díj/, Tarr László színművész /Bánffy Miklós-díj/, Gaál András a 25 éves gyergyószárhegyi alkotótábor szervezéséért /Szolnay Sándor-díj/, Bogdán Zsolt színművész /Kovács György-díj/, Borbáth Júlia színésznő /Poór Lili-díj/, Demeter András /Kemény János-díj/, Barabás Olga rendező /Kádár Imre-díj/, Mészáros József könyvtáros /Monoki István-díj/, Szabó Éva néptánctanító /Vámszer Géza-díj/ Simori Sándor az amatőr színjátszó /Szentgyörgyi István-díj/. /Németh Júlia: Tisztújítás az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./
2003. augusztus 6.
"Július végén 74 éves korában távozott az élők sorából Jakab Lajos, a Kolozsvári Állami Magyar Opera nyugalmazott, örökös tagja. A Házsongárdi sírkertbe temették. Jakab Lajos több mint 100 szerepet tudott kívülről, rendkívüli emlékezőtehetsége volt, ismerte a többi művészek szerepeit, bármikor beugrott mások helyett is. A Nyugdíjas matiné és a Dalkedvelők kiváló Lalája az 1999-ben elhunyt Sebesi Imrétől vette át a nyugdíjasoknak tartott előadásokat. Az elhunyt volt, aki mesteri zongora számokkal, és kísérettel opera, operett, sláger dalok, magyar nóták és hallgatók zenéit adta elő az esteken. /Levey Ferenc: Jakab Lajos (1929-2003). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./"
2003. szeptember 22.
"Szept. 19-20-án Gyergyószárhegyen tartotta idei közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Csép Sándor, a MÚRE elnöke a transzszilvanizmusról szólt a sajtó tükrében, Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács tagja pedig vitával egybekötött előadásában a romániai magyar média "gyámoltalanságáról" fejtette ki véleményét, arra keresve a választ, hogy a romániai magyar újságíró mennyire van a helyzet magaslatán az úgynevezett kényes témák felgöngyölítése, feltárása terén. Számos hozzászólás az újságírók új etikai kódexének a kidolgozása kapcsán a sajtó emberének etikai, morális hozzáállását feszegette. Makkai János, a Népújság főszerkesztője bemutatta a Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapok Egyesületét. Többen szóvá tették, hogy a Nagyváradon vagy Kolozsváron frissen végzett magyar újságírók román nyelvtudása gyenge, ami érvényesülési lehetőségüket kérdőjelezi meg az erdélyi lapoknál. Az idei nívódíjak kitüntetettjei: Gálfalvi Zsolt (Bukarest) életműdíj, Makkai János (Népújság, Marosvásárhely) írott sajtó nívódíj, Zilahi Csaba (Kolozsvári Rádió) rádiós nívódíj, Borbély Zoltán (Marosvásárhelyi Rádió) rádiós nívódíj, Koczka György (Bukarest) televíziós nívódíj. Tomcsányi Emlékdíjat kapott Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió munkatársa, és Sebesi Imre Emlékdíjjal tüntették ki Maksay Magdolnát, szintén a Kolozsvári Rádiótól. /(m. j.): Újságíróképzés, sajtóetika és nívódíjak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./"
2006. szeptember 4.
Hétvégén Gyergyószárhegyen tartotta évente megrendezett szakmai táborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A két napos rendezvényen az írott és elektronikus, a közszolgálati és kereskedelmi média egyaránt képviselve volt, ahol kiosztották a MÚRE-díjakat. Az újságírók maguk jelölik e díjakra kollégáikat. A Tomcsányi-emlékdíjat Sajó Norbert pályakezdő rádiós kapta, a marosvásárhelyi Gaga Rádió műsorvezetője, a Sebesi Imre emlékdíjat pedig Rostás Péter István vehette át, 16 éves rádiós munkája elismeréséül. A Gyergyószárhegyi Alkotóközpont díját Jancsó Katalin, a Brassói Lapok olvasószerkesztője kapta. A két legrangosabb elismerést, a MÚRE nívódíját írott sajtóban Bíró Béla publicista, elektronikus médiában pedig Schneider Tibor televíziós szerkesztő, a közszolgálati televízió munkatársa kapta. Idén a sajtónyelv volt az előadások, viták központi témája. Elsősorban az intézménynevek magyarra fordításával, idegen eredetű és jövevényszavakkal kapcsolatos hibákról, hiányosságokról volt szó. A tanácskozás végén az újságírók szakmai szervezete ajánlást szövegezett meg A magyar nyelv védelmében címmel, amelyben arra kéri a szerkesztőségekben dolgozó kollégákat, hogy fokozottan vigyázzanak a magyar nyelv tisztaságára. /F. I.: Kiosztották a MÚRE díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./ Ambrus Attila MÚRE-elnök A sajtó és a köznyelv címmel tartott bevezetője után Komoróczy György nyelvművelő a nyomtatott sajtó nyelvi hibáira irányította a figyelmet, majd Nagy Miklós Kund szerkesztő A közszereplők nyelvi hatásai című előadása következett. A nyelvi tisztaság mintapéldájaként Komoróczy a Krónikát említette. A továbbiakban Szól a rádió címmel Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió felelős szerkesztője a rádiós nyelvhasználatról tartott előadást. /Jánossy Alíz: MÚRE-közgyűlés: mellőzni az idegen szavakat. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./
2010. szeptember 20.
„MÚRE-zsúr” Szárhegyen
Díjakat osztott és szocializált a romániai magyar újságírószervezet
Miután a tavaly Csibi Márti gyergyószentmiklósi újságíró vehette át az Új Magyar Szóban Riportok zöld szemmel címmel megjelent cikksorozatáért a tényfeltáró újságírói munkáért adományozott Oltyán László-emlékdíjat, idén a csíkszeredai Daczó Dénes és Daczó Katalin érdemelte ki a Pro Novum Kulturális Egyesület és Oltyán László családja által alapított kitüntetést.
A díjat a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) hétvégi, gyergyószárhegyi konferenciáján adták át.
Taroltak a kolozsváriak
A díjkiosztó gálán egyébként a kolozsvári újságíróknak termett a legtöbb babér. Az idén ismét kiosztott Sebesi Imre-díjat Csatári Melinda kapta. Ezzel a díjjal tüntették ki ugyanakkor Romeo Couţit, a Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának igazgatóját is, elismerve a magyar és a nemzetiségi adások fennmaradásáért tett erőfeszítéseit. A pályakezdő rádiósoknak járó Tomcsányi Tibor-emlékdíjat Ambrus István, a Kolozsvári Rádió fiatal munkatársa kapta.
A MÚRE Nívódíját Puskel Péter, az aradi Nyugati Jelen munkatársa kapta, az elektronikus média kategóriájában pedig Oláh Gál Elvira munkáját ismerték el: a Marosvásárhelyi Rádiónak illetve a magyarországi Kossuth Rádiónak készített tudósításaiért tüntették ki.
A Hargita Megyei Önkormányzat és a Gyergyószárhegyi Művésztelep évek óta díjazza a legjobb kulturális újságírót. A díj Bogdán László, a Háromszék című napilap munkatársát illette, de idén rendhagyó módon ugyanezzel a díjjal ismerték el Garzó Ferenc, a Magyar Távirati Iroda bukaresti tudósítójának munkáját, „aki közel nyolc éve népszerűsíti a Székelyföld kulturális értékeit”.
Stratégiák és technikák
A kétnapos konferencia központi témájaként a médiastratégiák és túlélési technikák szerepeltek. A résztvevők arra keresték a választ, hogy hogyan élhetik túl az elkövetkező időszakot mind gazdasági, mind pedig a szakmai téren – megőrizve a minőségi, magyar nyelvű újságírást úgy Románia területén, mint a Kárpát-medence más magyarlakta vidékein. A magyarországi újságírók mellett jelen voltak a kárpátaljai és vajdasági újságírók is.
Szó volt a megszorító gazdasági intézkedésekről is – előadásában erről beszélt többek között Kelemen Hunor, a román kulturális tárca vezetője is. „A sajtóban felröppent, különböző médiumokat érintő várható törvénykezési szigorításokat (a sajtó fokozottabb ellenőrzése, illetve az a törvénytervezet, amely az Országos Audiovizuális Tanács ellenőrzése alá vonná az írott sajtót is – szerk. megj.) nem csak hogy nem támogatjuk, hanem igyekszünk megakadályozni, hogy ilyenszerű törvények szülessenek” – jelentette ki a miniszter.
„Ezek a tanácskozások azért is nagyon fontosak, mert a magyarországi kapcsolataink is erősödnek” – hangsúlyozta lapunknak Karácsonyi Zsigmond MÚRE-elnök. Az újságírószervezet gyergyószárhegyi konferenciáján részt vett Havasi János, a Magyar Televízió közéleti igazgatója és Csermák Zoltán, a magyar köztévé kiemelt szerkesztője is, akik a határon túli kisebbségi műsorokról beszéltek.
A két tévés ígéretet tett arra, hogy nemcsak a határon túliakról szóló műsorokban (például Kárpát Expressz) kapnak publicitást az erdélyi események, hanem megpróbálják integrálni azokat a napi műsorfolyamba is.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)