Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Scurtu Dávid
4 tétel
2017. július 28.
Hiánypótló vándorszínház a bánsági szórványban
Arad, Temes és Krassó-Szörény megyei szórványtelepülésekre viszi el előadását augusztusban a Bánsági Vándorszínház, amelynek vezetője, Aszalos Géza színművész beszélt a kezdeményezésről a Krónikának.
Tizennégy bánsági szórványtelepülésen mutat be ingyenes színházi előadást augusztus második felében a Bánsági Vándorszínház. A negyedszerre szervezett fellépéssorozat újdonságának számít, hogy idén a csapat már nemcsak Temes, illetve Arad megyei településeket látogat meg, de szélesítve a kört Krassó-Szörény megyébe, Resicabányára is ellátogatnak.
A kilencfős csapat bázisául július 31. és augusztus 19. között a Temes megyei Végvár település szolgál, ahonnan a bemutatót követően augusztus 20-án indul a 14 napos turné.
Aszalos Géza, a kezdeményezés ötletgazdája a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Krónikának elmondta, a vándortársulat ötlete onnan származik, hogy pár éve részt vett a Vajdasági Tanyaszínház turnéján.
„Már akkor, négy éve felötlött bennem, hogy a vándortársulat a Bánságban is működhetne. Ezelőtt négy évvel Molnár Zsolt akkori parlamenti képviselővel együtt indítottuk a Bánsági Közösségért Egyesület égisze alatt, amelynek célkitűzése, hogy hiánypótló magyar kulturális és közösségi élményeket biztosítson a környékbeli magyaroknak.
Két éve a vándorszínház tagjai által alapított Tarisznyás Egyesület szervezi a fellépéseket, a színdarabokat így azok láthatják, akik különben nem jutnak el színházi előadásokra” – fejtette ki Aszalos Géza,
Hozzátette, a csapat tagjai főiskolai hallgatók és színészek, akik a turné idejére kiköltöznek egy tanyára vagy faluba, 3-4 hét alatt együttműködnek, értékhordozó produkciót hoznak össze és mutatnak be. A vándorszínház egyik fő támogatója a temesvári színház, amely a jelmezeket, hang- és fénytechnikát is biztosítja.
„A csapatban vannak olyan tagok, akik a kezdetektől részt vesznek a vándortársulat munkájában és persze újak is érkeznek. A közönség részéről pedig pozitív reakciók érkeznek, évről évre eljönnek megnézni az előadást – ez jelenti a visszajelzést számunkra, hogy jó, amit csinálunk.
Ugyanakkor a részt vevő főiskolások – idén a kolozsvári és vásárhelyi főiskolán tanuló hallgatók csatlakoztak hozzánk – számára is egyedi élményt jelent a vándorszínház, hiszen a kőszínházakban nem tapasztalhatják meg ezt a fajta színházcsinálást: itt a csapattagok önellátóak, a díszletet ők maguk készítik. Ilyenkor reggel utazunk, a helyszínen felépítjük a díszletet, előadás után lebontjuk, aztán utazunk tovább, ez pedig természetesen gazdagítja a csapattagok színházcsinálási tapasztalatait” – mondta Aszalos Géza. Hozzátette, tavaly Rejtő Jenő-bohózattal léptek a szórványtelepülések közönsége elé, ami jó választásnak bizonyult, így idén is egy zenés vígjátékot állít színpadra, ezúttal Nóti Károly szövegei nyomán, Majd a jegenye címmel.
A csapat összetétele az előző évhez képest részben módosult, Aszalos Géza rendező, Orbán Enikő dramaturg és Albert Alpár díszlet-, jelmeztervező mellett Mihály Csongor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábszínésze, Hodu Péter szegedi színművész, Scurtu Dávid, Zétényi Lina, Sosovicza Anna és Benczi Tekla színész szakos hallgató is részt vesz az előadás színpadra állításában. A tavaly óta a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működő színházi projektet idén a Temes Megyei Tanács támogatja.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 17.
Negyedik szórvány-turnéjára indul a Bánsági Vándorszínház
„A végváriak teljesen befogadtak bennünket!”
Augusztus 19.–szeptember 2. között bánsági (és partiumi) szórványtelepüléseken turnézik a Bánsági Vándorszínház társulata, a Tarisznyás Egyesület szervezésében. Az immár negyedik alkalommal újraalakuló társulat, Aszalos Géza színművész vezetésével ezúttal Nóti Károly Majd a jegenye című zenés vigjátékát mutatja be három megye 15 településén. A Nyugati Jelennek Aszalos Géza rendező nyilatkozott a Vándorszínház idei turnéjának újdonságairól:
„Idén egy település erejéig sikerült háromra bővíteni az általunk meglátogatott megyék számát, Arad és Temes megyei települések mellett Krassó-Szörény megye székhelyén, Resicabányán is bemutatjuk legújabb előadásunkat. Sok új tagja van a csapatnak, zömmel első éves főiskolások a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemről. Istenigazából csak ketten vannak a régiek közül, Hodu Péter, aki három éve tagja a társulatunknak és Mihály Csongor, aki a kezdetektől velünk van, immár negyedik éve. A többiek Sosovicza Anna, Benczi Tekla, aki amatőr diákszínjátszóként már volt velünk az első évben, Scurtu Dávid és Zétényi Lina, aki valójában nem is színész, hanem teatrológus hallgató. A csapat tehát felfrissült, de újdonság az is, hogy az előző évhekhez képest egy hónappal csúszott a turné, mert a temesvári színházzal sokat turnéztunk a nyári szabadság alatt.” Aszalos Gézától azt is megtudtuk: a végvári főhadiszálláson már célegyenesbe érkeztek az előkészületek, az utolsó próbák a Sportcsarnokban zajlottak, mert kint kibírhatatlan meleg volt. Augusztus 18-án pénteken a végvári piactéren tartanak egy előbemutatót, ahol szombaton 21 órától lesz a Nóti Károly-darab bemutatója.
„A Majd a jegenye című darab egy rövidke kis bohózat, amely a kiegyezés utáni boldog békeidők korszakában született – nyilatkozta Aszalos Géza –, ez egy kulturális szempontból rendkívül pezsgő időszak volt, amikor sok remekmű született, különböző szerzőktől, köztük van Nóti Károly is. A Majd a jegenye egyfelvonásos bohózatot kibővítettük más Nóti-jelenetekkel, és megspékeltük ugyanebben a korban született népszerű slágerekkel. Olyan dalokat válogattunk, amelyeknek a szövege passzol a darabunkhoz, a kialakult helyzethez.” A Vándorszínház idei előadásának rendezője Aszalos Géza, dramaturg Orbán Enikő, jelmez- és díszlettervező Albert Alpár.
A szombati végvári bemutató után a Temes megyei Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr és Máriafölde lesznek a szórványturné következő állomásai. Augusztus 30-án az Arad megyei Kisiratoson, 31-én Kisjenőben és szeptember 1-jén Nagyzerinden vendégszerepel a Vándorszínház, majd végül szeptember 2-án Resicabányán kerül sor a turnézáró előadásra.
„Szeptember 3-án visszatérünk Végvárra, hogy összeszedjük a holminkat, és elbúcsúzzunk a vendéglátóinktól, akik már teljesen befogadtak bennünket, minden tőlük telhető figyelmességgel, étellel-itallal segítettek bennünket, és ezért nagyon hálásak vagyunk” – mondta befejezésül Aszalos Géza.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 25.
Végvári vándorkomédiások
Bánsági Vándorszínház társulata negyedik éve indult útnak, hogy augusztus 19. és szeptember 2. között tizenöt bánsági és partiumi településen bemutassák legújabb produkciójukat. Nóti Károly Majd a Jegenye című jelenetéből Orbán Enikő dramaturg írt egyfelvonásos zenés vígjátékot, az előadást Aszalos Géza a temesvári Csiky Gergely Színház művésze rendezte. A díszleteket és jelmezeket Albert Alpár tervezte. Simon Judit az idén is ott volt Végváron, a bemutatón.
A nyár elején, Temesváron Aszalos Géza színművész és Orbán Enikő dramaturg azon izgultak, hogy idén nyáron hogyan fér bele a programjukba a Vándorszínház, hiszen a Csiky Gergely Színházban még júliusban is dolgoztak. Előadásaikat külföldi fesztiválokra, vendégszereplésre hívták. Persze büszkék rá, hogy munkájukat elismerik, s a temesvári magyar színházat a legrangosabbak között jegyzik itthon és külföldön, de a Vándorszínház is útnak kell induljon. Várják őket Végváron és a többi településen. Már kora tavasszal kérdezgetik, mikor és milyen előadással érkeznek. Igazi ünnepi esemény arrafelé a színház.
Tavaly óta a Tarisznyás Egyesület működteti a Bánsági Vándorszínházat, ez az egyesület főtevékenysége. A pénz egyre kevesebb, de mindig van annyi, hogy elkészüljön az előadás, mellyel Thália szekerén bejárják Arad és Temes megye szórványtelepüléseit. Aszalos Géza örömmel újságolja: idén Krassó-Szörény megyeszékhelyére, Resicabányára is meghívták a truppot. A tél végén telefonáltak, nehogy kimaradjanak. Hallottak a Vándorszínházról, és szeretnék, ha náluk is szerepelnének. Mennek boldogan, hiszen az a cél, hogy minél több szórványtelepülésre vigyenek színházat. A többi nem számít – mondja nevetve Aszalos.
Kettőjüknek idén sem lesz szabadságuk, már negyedik éve nem is gondolnak hagyományos értelemben nyaralásra. Nekünk ez a nyaralás – mondja a mindig mosolyogó Orbán Enci, aki szerint a szükségből is örömet kovácsolnak. Tavaly óta ugyanis lemondtak a catering szolgálatról, a panziókról. Maguk főznek, és ott töltik az éjszakát, ahol éppen helyet kapnak. Idén „befektettek” néhány felfújható matracba, mert korábban akadt olyan település is, ahol a puszta padlón aludtak a színpadon.
A befektetés kifejezésen elmosolyodok, mert a helyzet az, hogy az idén még a tavalyinál is kevesebb a pénz. Aszalos Géza mondja, nagy bajban lettek volna, ha a Temes Megyei Tanács nem siet a segítségükre. Olyan támogatást szavaztak meg a Vándorszínháznak, amellyel biztonságban elindulhatnak. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) már tavaly sem kaptak pénzt, idén a Bethlen Gábor Alaptól sem nyertek egy vasat sem. A magyarországi intézmény közölte, hogy forrás hiányában nem támogatja őket. Maradt tehát a megyei önkormányzat, és mint minden évben a Csiky Gergely Színház, valamint a települések, ahol várva várt vendégek.
„Mondjad, mire van szükséged, és vigyed” – ezt szokta mondani Balázs Attila a temesvári magyar színház igazgatója, amikor Aszalos bejelenti: indulnak Végvárra és onnan tovább. Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr, Máriafölde az útirány, majd tovább Arad megyében Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind következik. Az utolsó állomás az új helyszín, Resicabánya. A Csiky Gergely Színháztól érkezik a mikrobusz, az utánfutó, a jelmezek, a díszlethez szükséges anyagok, a világosító és hangberendezések.
Csapatmunka a piactéren
Végváron első látásra szinte semmi sem változott tavaly óta. Aztán kiderül, hogy mégis: nagyobb lett a szeretet, több az adomány. A társulat az iskolaudvarban próbál, a bentlakásban rendezkedtek be. Ez itt még luxuskategóriának számít, külön háló- és fürdőszoba áll a lányok és fiúk rendelkezésére, ágyban alusznak, a tágas, immár jól felszerelt konyhában főznek maguknak. Amikor megérkezünk, még tombol a kánikula, az árnyékban is nehéz meglenni, nemhogy a tűző napon.
A konyhát a végváriak szerelték fel, a hűtőszekrénytől a tűzhelyig mindent ők hoztak, hogy a színészek semmiben sem szenvedjenek hiányt. Az épület ütött-kopott, a folyosón a tavalyi esőktől beázott a mennyezet, az idén viszont rendesen kiszáradt.
A bemutató napja van, előző este már tartottak egy előbemutatót, mert a szomszéd faluban lakodalom van, sokan mennek Végvárról is, de az előadást látni akarták. Így hát a társulat nyílt főpróbát tartott. Jó sokan voltak, mesélik.
A társulat éppen szusszan egyet, mielőtt elkezdik építeni a piactéren a díszletet. Pompás pillanat, hogy megismerkedjek az új tagokkal. Sosovicza Anna, Scurtu Dávid, Benczi Tekla színisek, Tekla korábban diákszínjátszóként vett részt a munkában. Zétényi Lina teatrológus hallgató, de úgy gondolta, színészként is kipróbálja magát. A régiek barátként üdvözölnek. Hodu Péter a szegedi színház művésze, harmadik éve vándorol Aszalosékkal. Mihály Csongor alapember, immár kolléga a Csiky Gergely színházban. Velük van a másik alapember, Albert Alpár a temesvári teátrum díszlet- és jelmeztervezője.
A tagok mindegyike pontosan tudja, mi a feladata, nemcsak a színpadon, de a színpadtér, a jelmezek előkészítésében. Még velük van Alpár, aki segít nekik, és figyeli, hogy mindenki pontosan tudja, mi a dolga. A díszlet is közös munka, Alpár és a társulat tagjai az iskola udvarán szabták, festették, varrták. A Majd a Jegenye díszlete olyan, mint a puzzle, apró darabokból kell minden előadás előtt összerakni. Merthogy minden bele kell férjen a nem túl nagy méretű utánfutóba. A fiúk és Aszalos a tűző napon szerelnek, a piacteret csak előadás előtt fél órával éri el az árnyék, konkrétan, amikor már esteledik. Lassan minden a helyére kerül, a lányok a jelmezekkel és kellékekkel foglalkoznak. A fény és hang kezdetektől a Csongor feladata. A fiúk fegyelmezetten, de jókedvűen végzik a munkájukat. Megérkezik Nándi és Béla is, ők a mindenkori helyi segítők. A piactéren szól a zene, mintegy másfél órával az előadás előtt minden kész van. Áll a szép és funkcionális díszlet, a jelmezek előkészítve, a színészek, valamint a rendező és dramaturg elmennek zuhanyozni és készülni az előadásra. Utóbbi kettő egyben világosító, hangosító, kellékes, szóval a színpad mindenesei.
Senki nem azzal kezdi a közel két hónapos megfeszített munkát, hogy mennyi a gázsi, hanem azzal, hogy mi a feladat.
Gondolatok szúnyogokról és szórványról
A barátnőimmel Mihály bá’ „bárjának” árnyékos teraszán ülünk, hideg üdítőt kortyolgatunk és nézzük, ahogy a Vándorszínház társulata dolgozik. Vacsora csak előadás után lesz, de az iskolaudvaron már készül a bográcsos. Pillanatra odajön hozzánk Enci, majd Géza. Boldogok és – bár nem vallják be – büszkék is magukra, mert befogadták, szeretik őket a szórványban.
Mesélik, hogy a végváriak szinte mindennel ellátják őket, hoznak zöldségeket, gyümölcsöt, az állatorvostól mennyei sajtot kaptak, a község asszonyai kalákában főzik a vacsorát, néha ebédet is. Befogadták őket.
Vándorkomédiás elődeikhez híven minimális igénnyel érkeznek a településekre: egy tér, ahol felállíthatják a színpadot, hely, ahol aludhatnak, vacsora, és egy 220 voltos áramforrás. A gázsi az előadás utáni kalapozásból kerül ki, azt osztják el egymás között. Örömmel újságolják, az idén már ebédet is ígértek nekik néhány településen, annyira várják őket.
Miközben az árnyékban pihegünk a melegtől, félünk, idén is megesznek majd a szúnyogok. Tavaly nagyon megszenvedtük a kis vérszívók jelenlétét. Arról az emberfeletti munkáról beszélgetünk, amit szinte ingyen végeznek a Vándorszínház tagjai. Ezek a fiatalok olyan helyekre visznek előadást, ahol generációk nőttek úgy fel, hogy nem tudták, mi az, hogy színház. Általuk ismerték meg ezt a varázslatot. A bánsági, aradi, krassó-szörényi településeken Aszalosék előtt évtizedekig nem lépett fel színtársulat, még amatőr sem. Mialatt erről beszélgetünk, eszembe jutnak az évente meghirdetett szórványprogramok, a magyarság és magyar közösségek megmaradásáról szóló ünnepi szónoklatok. A Vándorszínház ünnepi külsőségek és politikusok nélkül a magyar szót viszi olyan településekre, ahol ez hiánycikk. Magyar szerzők darabjait játsszák magyarul, magyar zenével. Közösséget fejlesztenek, nem csak azzal, hogy a települések magyarjainak a színház közös élményét nyújtják, hanem azzal is, hogy magyarok együtt várják őket, a falvak közössége teremti meg az előadáshoz szükséges minimális feltételeket, és az asszonyok közösen főzik a vacsorát. Közösségformálók az előadás utáni együttlétek, a beszélgetések is. A Bánsági Vándorszínház az élő magyar szót viszi a szórványtelepülésekre, nem csak őrzi, hanem teremti a hagyományt. A hagyományt, hogy évente, egy nyári estén színházba lehet menni. Igaz, őket nem lehet felavatni, szalagot elvágni, beszédet mondani.
Aszalosék nem az elöljárókkal tartják a kapcsolatot, hanem a közösségi munkát vállalókkal. Végváron az iskolaigazgató, máshol egy tanár, megint máshol a lelkész, másutt egy vállalkozó segít nekik. Kisbusszal, utánfutóval érkeznek, naphosszat dolgoznak az esti ünnepi pillanatokért. Semmit sem várnak el, csak teszik a dolgukat, mert úgy gondolják, ez a feladatuk.
Vissza! Vissza!
Amint a padok és székek a helyükre kerültek, az első sort megtöltik a gyerekek. Kicsik és nagyok jó másfél órát várnak, hogy kezdődjön az előadás. A felnőttek zöme is korán érkezik, hogy jó helyet kapjon. A szúnyogok úgy döntöttek, augusztus 19-én este, a Majd a Jegenye előadását nem nézik meg, úgyhogy mi is békében várjuk a kezdést, vakarózás nélkül nézzük a produkciót. Az idő is kegyes, enyhe szél fújdogál, csak annyi, hogy kissé lehűtse a levegőt, de ne tegyen kárt a díszletben.
Kigyúlnak a reflektorok, megszólal a zene, kezdődik az előadás. A nézők elcsendesülnek, gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok mosolyognak, örülnek a színháznak. Az előadás könnyed és pajkos, a dramaturg ügyesen rakta össze a Nóti jelenteket, és nem derül ki, melyik szövegrész született saját kútfőből. A fiatal színészek tehetségesek, táncolnak és énekelnek, ülnek a poénok. Mihály ismét megcsillogtatja a humorát, Hodu hódító, Scurtu remekül mozog, Sosovicza, Benczi és Zétényi bűbájosan komédiáznak. Minden énekszámot tapssal jutalmaz a közönség, a végén vastapssal köszönik meg az előadást. Vissza! Vissza! – kiabálják néhányan, a közönség még maradna, egy hölgy megjegyzi, túl rövid volt, még nézték volna. Mindenki tesz a kalapba és nehezen szánják rá magukat, hogy hazamenjenek.
Păştean Erika, iskolaigazgató megköszöni a társulatnak, hogy Végvár a főhadiszállásuk, hogy ott próbálnak. A község nevében kéri őket, jöjjenek jövőre is, mert ők már ide tartoznak, végváriaknak tekintik őket. Jónéhányan végignézik, ahogy leszerelik és összepakolják a díszletet.
Az iskolaudvaron elkészült a gulyás, az egyik szakács az igazgatónő férje.
A végvári asszonyok megterítik a hatalmas konyaasztalt, a birkagulyás finom, a savanyúság, a túrós sütemény mennyei. A társulat boldog, jól sikerült az előadás és a kalapba is elég szép summa gyűlt össze. Ezt csak később számolják meg és osztják el. Még átmegyünk Mihai bá’hoz, aki egy láda sörrel kedveskedik. Aszalos az asztalnál megköszöni a társulatnak a munkát és figyelmezteti őket: ne maradjanak fenn sokáig, mert másnap indulás!
A Vándorszínház szeptember 2-án Resicabányán tartja az idei utolsó előadást, 3-án visszatérnek Végvárra összepakolni és elbúcsúzni. A diákoknak még maradt pár nap vakáció, Aszalos, Orbán, Mihály és Hodu másnap a kőszínházban kezdi a munkát, hiszen indul az új évad. erport.ro
2017. október 11.
Macbeth a vásárhelyi Nemzeti műsorán
A 2017/2018-as évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának repertoárján szerepel William Shakespeare: Macbeth című tragédiája, Keresztes Attila rendezésében, Szabó Lőrinc fordításában. A marosvásárhelyi közönség közül még sokan emlékezhetnek az 1969. május 10-én Harag György rendezésében bemutatott Macbeth előadásra is, melyben a címszerepet Csorba András alakította.
Egy boszorkányos jóslattól indíttatva és felesége biztatására a sikeres hadvezér meggyilkolja az őt éppen kitüntetni készülő királyát. Az ölést hivatásszerűen űző Macbeth számára a katonához nem méltó, gyáván elkövetett gyilkosság után egyszer és mindenkorra kizökken az idő. A frissen, és főként jogtalanul szerzett hatalom közvetlen mellékhatása az annak elvesztése miatti állandó szorongás, ami hatalom- és becsvágyával társulva Macbethet további, sorozatos gyilkosságokba hajszolja. A ráció és boszorkányos jóslatok uralta álomvilág között feloldódik a határ, Macbeth és felesége pedig a lelkiismeret delíriumában él: a bűn és bűnhődés összefüggésének félelmetes állapotában. Ezeket a tényezőket kíséreli meg körüljárni Keresztes Attila és alkotócsapata a shakespeare-i tragédia színrevitelével.
A szereposztás tagjai: Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Varga Balázs, Bokor Barna, Gáspárik Attila, Csíki Szabolcs, Barabás Hunor, Korpos András, Kádár L. Gellért, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Galló Ernő, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Tollas Gábor, Bálint Örs, Ruszuly Ervin, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, Szabó Franciska, Ádám Kornél, Czüvek Loránd, Demeter Márk-Cristopher, Lajter Ernesztó, Pál Zoltán, András Gedeon, Borsos Tamás, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Takács Örs, Nagy Levente, Nagy Péter.
Zenei munkatársak: Boros Csaba és Ila Gábor. Közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kamarakórusa.
Rendező: Keresztes Attila; díszlettervező: Fodor Viola; jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias; a jelmeztervező asszisztense: Szőke Zsuzsi; dramaturg: Demény Péter; zeneszerző: Boros Csaba; koreográfus: Dabóczi Dávid.
Az előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi stúdióterében tekintheti meg a közönség október 13-án, pénteken 19 órától; érvényesek a Bernády György-mecénásbérletek.
A 18 éven felülieknek ajánlott produkció román nyelvű feliratozással követhető.
Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Naprakész információk a színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook-oldalán: www.facebook.com/tompamiklos. pr-titkárság; Népújság (Marosvásárhely)