Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Scolari, Andrea
3 tétel
2016. október 14.
Egyháztörténeti konferencia a püspöki palotában
A reneszánsz Itália fellegvárának tekintett Firenze még soha akkora hatást nem gyakorolt a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye életére, mint Andrea Scolari püspök idején (1409–1426), aki befolyásos üzleti kapcsolatokkal rendelkező firenzeiként maga is kiterjedt mecénási munkát végzett a Zsigmond-kori Magyarországon.
Ennek a gazdag váradi reneszánsz tárgyi és szellemi örökségnek ered nyomába az egyházmegye történetét feldolgozó konferencia-sorozat idei nagyváradi ülésszaka: Andrea Scolari váradi püspök és a humanizmus kezdetei Magyarországon címmel. A téma legkiválóbb magyarországi kutatói osztják meg eredményeiket a hallgatósággal a római katolikus püspöki palota dísztermében október 15-én, szombaton 9.30 órai kezdettel. Takács Imre, az ELTE-BTK Művészettörténeti Intézetének igazgatója Scolari András és a magyar főpapok Zsigmond-kori művészeti reprezentációjáról tart előadást, Lővei Pál az MTA-BTK Művészettörténeti Intézetének tudományos tanácsadója Scolari nagyváradi sírköve és más váradi sírkőtöredékek helyét vizsgálja a középkori Magyarországon. Zsupán Edina, az OSZK osztályvezetője beszél Pier Paolo Vergerio itáliai humanista magyarországi jelenlétéről. Prajda Katalin, az MTA-BTK Történeti Intézetének munkatársa Scolari mecénási tevékenységét, Mikó Gábor a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tagja pedig a püspök végrendeletét vizsgálja előadásában.
A konferenciát szombaton 9 órakor közös imádság nyitja a székesegyházban, a váradi püspökök sírjánál, és az Egyház, tudomány, kultúra – főhajtás püspökeink emléke előtt című könyv bemutatója zárja. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. október 16.
Scolari püspök és a humanizmus kezdetei
Szombaton halálának 590. évfordulója alkalmából Andrea Scolari váradi püspök és a humanizmus kezdetei Magyarországon címmel szerveztek egyháztörténeti konferenciát a Püspöki Palotában.
A Székesegyház kriptájában megtartott közös imádkozás után a jelenlevők megtekintették az egyházmegye főtemploma oldalsó bejáratának két ajtója közti egyik falába beépített Scolari-síremléket, mellyel kapcsolatban azt tervezi a püspökség, hogy egy méltóbb és biztonságosabb helyre teszi át.
Ezután immár a Püspöki Palota dísztermében Lakatos Balla Attila egyházmegyei referens köszöntötte a megjelenteket. Mielőtt bemutatta volna a rangos meghívottakat, megjegyezte: az egyháztörténeti konferencia sorozat egy újabb mérföldkövéhez érkezett, hiszen ezúttal jó néhány évszázadot visszamennek az időben, és ennek a korszaknak a tanulmányozása bonyolultabb és összetettebb probléma, mint a 18. vagy a 19. századé.
Böcskei László megyés püspök hangsúlyozta: kíváncsian várja az előadásokat, hiszen a 15. századdal inkább csak a szakértők foglalkoznak, az átlagemberek kevésbé, ráadásul kevés forrásanyag áll rendelkezésre. Két Bunyitay-idézetet ajánlott az érdeklődők figyelmébe. Az egyik arról szólt, hogy ideérkezésekor Andrea Scolari püspök meg volt elégedve minden szempontból a püspöki lakkal, vagyis úgy tűnik, hogy otthonra lelt Váradon, a másik pedig arra utalt, hogy fontosnak tartotta a meglévő műalkotások megőrzését, az egyházmegye felvirágoztatását. Úgy fogalmazott a főpásztor: minden fejezet egy tégla az egyházmegye és a város történetében, és erre a kontinuitásra nekünk alapoznunk kell, nem szabad megszakítanunk.
Prajda Katalin, az MTA BTK Történelemtudományi Intézet kutatója Andrea Scolari mecénás tulajdonságáról értekezett. Mint elhangzott, a Scolari-család a 11. századig vezethető vissza Firenze városában, ahol nemességet kapott, de elszegényedett, így a 14. századra elveszítette politikai és társadalmi súlyát. Andrea Scolari születésének pontos dátuma nem ismert, az egyetemet Bolognában végezte. 1407-ben került a zágrábi püspökség élére, majd 1409-ben a pápa áthelyezte Váradra, ahol másfél évtizeden keresztül, 1426-ban bekövetkezett haláláig szolgált. Itt kisebb firenzei közösséget alakított ki, kereskedőket, a medicina és a jog doktorait hozatta ide. Püspöksége idején növelte családi vagyonát, ugyanis egy kanonokkal kereskedelmi társaságot alapított, melynek tevékenységi körébe a textilanyagokkal és a nemesfémmel való kereskedelem tartozott. Az ebből származó, illetve a püspökségi jövedelemből a családtagjait támogatta, valamint fontos kultúraközvetítői szerepet töltött be Firenze és Várad között a kapcsolatai lévén.
Takács Imre, az ELTE BTK Művészettörténeti Intézet igazgatója Scolari András és a magyar főpapok Zsigmond király korabeli művészeti reprezentációjáról tartott expozét, úgy hogy kiemelten szólt Scolari pecsétjéről, püspöki címeréről és a síremlékéről, valamint a várról, az első Székesegyházról és a váradi Szent László-hermáról. (Utóbbi kapcsán később Böcskei László püspök bejelentette: nagyobb összefogás körvonalazódik arra nézve, hogy a 2017-es Szent László-évben a győri herma nem véglegesen ugyan, de hazalátogasson Váradra).
Scolari végrendelete
Mikó Gábor, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa Scolari 1426-ban kelt végrendeletéről beszélt, melyből kiderült, hogy a 15. században is erős volt a bürokrácia. Többek közt arra tért ki: a magyar történetírók a 19. században kezdték el a lelőhelyét keresni a végrendeletnek. A firenzei állami levéltárban Vaisz Ignác találta meg nem hitelesített másolatát 1883-ban, de a szövegét nem adta ki. Az első és máig utolsó nyomtatás Balogh Jolánnak köszönhető (1923). A másolás helye és pontos ideje nem ismert. A dokumentum első részében a püspök firenzei személyeknek adományoz, a másik felében pedig a püspökség területén levő egyházi intézményeknek. A végrehajtónak unokatestvérét, Filippo Scolarit nevezte meg. A halála után aztán kalandos utóélete volt a testamentumnak, „köszönhetően” a bürokráciának.
Lővei Pál professzor, az MTA BTK Művészettörténeti Intézet munkatársa Andrea Școlari püspök síremlékének és más váradi, illetve Kárpát-medencei sírkőleleteknek a helyéről értekezett a a középkori magyar síremlék-művészetben, míg Zsupán Edina, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos osztályának a vezetője azt ismertette: milyen szerepet játszott Pier Paolo Vergerio itáliai humanista budai jelenléte abban, hogy Vitéz János váradi püspök lelkes híve legyen ennek az új irányzatnak.
Az Egyház, tudomány, kultúra. Főhajtás püspökeink emléke előtt című gyűjteményes kötetet a két szerkesztő, dr. Fleisz János egyetemi oktató és Fodor József vikárius mutatták be röviden. Az érdekes rendezvényt Böcskei László püspök szavaival zárult, aki az elhangzottakból azt a következtetést vonta le, hogy Várad az évszázadok folyamán az európai művelődés vérkeringésének meghatározó eleme volt, van mire tehát alapoznunk, csak nyitottnak kell mutatkoznunk erre, hiszen csak így tudunk mi is adakozókká válni.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2017. március 23.
A Szent László-évre készül Nagyvárad
„Hazatér” nyughelyére Szent László koponyaereklyéje: a győri hermában féltve őrzött kincs a nagyváradi római katolikus püspökség által szervezett, május 14-ei körmenettel érkezik a várba, ahová a lovagkirályt eltemették.
Nagy sürgés-forgás fogadja a betérőt a nagyváradi római katolikus püspökség háza táján, már csak egy kevés van hátra a bazilika külső felújításából, s párhuzamosan bent is munkálatok kezdődtek, épp szerdai ottjártunkkor kezdték meg a váradi egyházmegye két egykori püspöke, Andrea Scolari és Kusalyi Jakcs Dénes síremlékének kiemelését a hátsó bejárat mellől, hogy a felújítást követően méltó helyükre kerüljenek a bazilika Szent László-oltárának két oldalára. A síremlékeket egyébként korábbi ásatások során fedezték fel, állapotuk nem túl jó, több darabból állnak, így restaurálásra szorulnak – mondta el a sajtó érdeklődésére Lakatos Attila, az egyházmegyei vallásturisztikai iroda vezetője.
Az újságírók az egyházmegye által szervezett Szent László-évi események beharangozó sajtótájékoztatójára érkeztek a püspökség székhelyére. Mint ismeretes, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László évének nyilvánította a 2017-es esztendőt. Mivel Szent Lászlót – aki Nagyváradot és az egyházmegyét is megalapította – 1192-ben a nyughelyéül szolgáló nagyváradi várban avatták szentté, egyértelmű, hogy a Körös-parti város az eseménysorozat egyik kiemelt helyszíne.
Az egyházi kötődésű események megszervezését a püspökség vállalta magára, a váradi városházával közösen kiállításokkal, koncertekkel is készülnek megemlékezni az év folyamán Szent Lászlóról. Az eseménysorozat kiemelkedő pontja a május 14-ei Szent László egyházmegyei zarándoknap lesz, amire idén nem csak az egyházmegyéből, hanem az egész Kárpát-medencéből várják a zarándokokat. Mint Böcskei László püspök a sajtótájékoztatón kiemelte, Szent László szentté avatását követően is európai szintű búcsújáró hely volt a váradi vár, alapítója ünnepe pedig nem csak a katolikusoké vagy a váradiaké, hanem a szélesebb körben vett régióé, amibe beletartozik Magyarország mellett Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Horvátország vagy Ausztria is.
A zarándoklat további újdonsága, hogy idén nem csak a Schlauch-kertben vonul majd a körmenet, hanem a római katolikus bazilikától a várig zarándokolnak a hívek, és ezúttal nem csak a nagyváradi Szent László-herma kíséri útjukat, hanem a kivételes alkalomra a városba érkezik, vagyis tulajdonképpen „hazatér" a koponyaereklye, amelyet jelenleg Győrben őriznek.
Nem volt ez különben mindig így. Mint Lakatos Attila felidézte, Szent László hermája a törökdúlás miatt került Váradról előbb Gyulafehérvárra, majd Pozsonyba, és végül Győrbe, a veszély elmúltával viszont a váradiak mindhiába próbálták azt visszaszerezni, egy 196 éves pert is lefolytattak, mégsem jártak sikerrel. Végül egy ereklyedarabot kaptak Győrből, ezt őrzi a váradi herma, amit immár hagyományosan kivisznek minden évben a körmenetre.
A zarándoklatra legalább 3000 érdeklődőt várnak, de az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy több tízezerre rúg majd azoknak a száma, akik kimondottan azért keresik fel Nagyváradot, mert az emlékév ráirányítja a figyelmet Szent László kultuszára.
Az események népszerűsítésében, finanszírozásában, lebonyolításában különben a városháza is partner, és bevonva a Helyi Közlekedési Vállalatot (NHKV) szerdán a sajtótájékoztató végén – stílusosan a Szent László térről – útjára indították a Szent László-évet hirdető villamost, az első utasok pedig Böcskei László püspök és munkatársai, Florin Birta, a város alpolgármestere, Mihai Jurca, a város idegenforgalmát népszerűsítő egyesület vezetője és a sajtósok voltak. A villamos ezt követően beállt a „sorba", és októberig szállítja a váriadiakat és a turistákat.
Mint ismert, a Szent László-év másik kiemelkedő nagyváradi rendezvénye a Szent László Egyesület által június 19–25. között a várban megszervezett Szent László Napok.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)