Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Schuller Elza
2 tétel
2010. február 26.
Kányádi versek versenye
Szatmárnémeti – A verseny országos döntőjét május 8-9–én a Szilágy megyei Varsolcon tartják, ahol megyénket a két kategória első helyezettjei képviselik.
Péntek délután immár második alkalommal tartották meg a Kányádi Sándorversmondó versenyt, melyen I–IV. osztályos diákok vettek részt. A szavalóverseny megyei döntőjének a szatmárnémeti Bălcescu–Petőfi Általános Iskola adott helyet. A diákok két kategóriában mérkőztek meg: 23 I. és II. osztályos, valamint 19 III. és IV. osztályos diák vett részt a megmérettetésen. A gyermekek szavalatait zsűri értékelte, melynek elnöke Miclăuş Judit, az elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő volt. Az I–II. osztályosok előadását Schuller Elza magyartanár, Krányák Jusztinatanítónő, valamint Török Enikő tanítónő zsűrizte, a III–IV. osztályosok versenyében pedig Mihalca Orsolya magyartanár, Belluska Éva tanítónő, valamint Suhó Zoltán tanító döntötte el a sorrendet.
Forrás: erdon.ro
2017. március 27.
Bartók Bélára emlékeztek Szatmárnémetiben
Szavalattal, népdallal, hegedűjátékkal és egy izgalmas előadással emlékezett a szatmári Bartók Béla Egyesület a névadó zenei zseni születésnapjára.
Bartók Béla 1881-ben Nagyszentmiklóson született március 25-én. 2017-ben március 25-én Szatmárnémetiben, a Szatmári Művészeti Iskola dísztermében emlékeztek a magyar zeneszerzőre, zongoraművészre, népzenekutatóra, a közép-európai népzene nagy gyűjtőjére, a róla elnevezett kulturális egyesület tagjai.
Mint Bertók Béla egyesületi elnök köszöntőjéből kiderült, 2011. óta minden évben megemlékeznek az évfordulóról egy-egy vendégelőadó segítségével. Idén a Szatmárnémetiből elszármazott, jelenleg a Bukaresti Zeneművészeti Egyetemen oktató Dr. Csendes László tartott előadást Bartókról. Beszélt arról, hogy napjainkban, az azonnali elévülés időszakában hogyan viszonyulhatunk Bartók Béla munkájához és szerzeményeihez, szó volt a zenei nyelvezetekről, amelyet a zseni saját meglátása szerint alakított és szóba került az az elmélet is, mely szerint az ünnepelt Asperger-szindrómás volt.
Az esemény keretében Csendes László többször is megszólaltatta hegedűjét, hol egyedül, hol Kovács Emőkével párban. Schuller Elza tanítványai – Farkas Arabella, Örmény Márk és Gáti Gábor – a Cantata profana mű alapját képező alapszöveget szavalták, úgy, ahogyan azt Bartók Béla is tette egykoron egy rádiós műsorban. Ifjú, tehetséges zenészek is felléptek, Mészáros Amanda Bartók által gyűjtött népdalokat énekelt és természetesen fellépett a Bartók Béla Egyesület kórusa is.
szatmar.ro
Erdély.ma