Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Schrijver, Nicolaas
1 tétel
2014. november 28.
Jó hír? Románia ENSZ-nagykövete szerint a romániai kisebbségekkel minden rendben van
Azzal támasztja ezt alá, hogy kisebbségi államfőt választott magának az ország. Meg a magyarok is feszt kormányon vannak.
Románia húszévnyi késéssel mutatta be az ENSZ illetékes bizottsága előtt a gazdasági, szociális és kulturális téren biztosított egyenlőségre vonatkozó nemzetközi megállapodásban vállaltak betartásáról készített jelentését.
Romániának elvileg ötévente kellene bemutatnia ilyen jellegű jelentést.
A jelentés bemutatásakor jelen lévő civil szervezetek felháborodott hangvételű állásfoglalásban kérték számon Románia hozzáállását a felmerülő kérdésekhez, és Maria Ciobanunak, Románia ENSZ-nagykövetének a romákkal, nőkkel és kisebbségekkel kapcsolatos megnyilvánulásait.
Így Ciobanu szerint a romák "természetüknél fogva nomádok", és ennek köszönhető, hogy nem megy a román államnak az integráció az esetükben. Ciobanu szerint a romániai nők, annak ellenére, hogy magasan képzettek, "nem felkészültek a kemény politikai életben való részvételre". A kisebbségek jogaival kapcsolatban is megvolt a válasz: Románia kisebbségi államelnököt választott, óriási többséggel, tehát nem beszélhetünk semmiféle diszkriminációról, ami ellenük fogalmazódna meg.
Mindezek mellett a jelentés bemutatásakor nem jelent meg az illetékes minisztériumok képviseletében senki, és az ENSZ ezzel foglalkozó bizottsága által feltett kérdések jó részére Románia képviselete vagy nem válaszolt érdemben, vagy hárított. De volt olyan kérdés is, amire egyáltalán nem válaszoltak. A civil szervezetek szerint mindez azt bizonyítja, hogy Románia képviselete révén egyszerűen nem vette komolyan az ENSZ-t.
Felhőtlen együttélés?
A kisebbségiekre vonatkozó kérdésekben a román delegáció már a felvezető beszédben szót ejtett a felhőtlen együttélésről és a minden körülmények között biztosított kisebbségi jogokról.
Eszerint, amellett, hogy Romániában mindig is különböző kisebbségek éltek együtt a román többséggel, azok igazi szabadsága a diktatúra után jött el. Ez a parlamenti képviselet garantálásával, a kisebbségiek által vezetett Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával és az anyanyelven való taníttatás biztosításával valósult meg.
Az első buktató: kisebbségek
Nicolaas Schrijver, a bizottság egyik szakértője, valamint Románia-raportőr csalódottnak nevezte magát a kulturális jogok romániai helyzete miatt. Itt a nyelvi jogok betartását, a kisebbségi nyelven elérhető nyomtatott sajtó elsorvadását, a magyar nyelvű tévéműsorok kis számát találta a raportőr kifogásolhatónak. Schrijver szerint sokkal több információt kellett volna szolgáltasson a delegáció, mint amennyiről beszélt.
A delegáció válasza nagyon rövidre zárta a kérdést. „A kisebbségiekkel szembeni intolerancia kapcsán, Románia államfője egy kisebbségi, a támogatottsága óriási volt. Mindez a kisebbségekkel szembeni nyitott, demokratikus, nem-diszkrimináló és toleráns román társadalom bizonyítéka” – mondta Ciobanu.
Ciobanu ennél is tovább ment, és arról beszélt, hogy a nacionalizmus és intolerancia problémájával szembesülő Európához képest a románok kisebbségekkel szembeni attitűdjét példaértékűnek kellene elfogadni. Románia Ciobanu szerint több fejlett európai országhoz viszonyítva is sokkal toleránsabb kisebbségeivel.
Ciobanu elmondta, hogy a román állam programok révén bátorítja a kisebbségeket a kulturális életben való részvételre, és léteznek magyar nyelven sugárzó adók. Az eltűnő kisebbségi nyomtatott sajtóra válaszul három országos magyar és német nyelvű nyomtatott sajtóorgánumot említett, amelyeket a kormány támogat. Felhozta az 1 227 000 fős magyarságot is, amely többször kormányzati szerepvállalásra jutott az érdekképviselete révén.
A második buktató: a romák
Schrijver a romákra is rákérdezett, valamint a növekvő intoleranciára, ami a romániai társadalmon belül jelentkezik velük szemben.
Ciobanu szerint a romák helyzete történelmi múltjukból ered, ami a diszkrimináció és a marginalizáció eredője. Szerinte romák sokasága szembesül azzal, hogy generációról generációra mélyszegénységben kell élnie.
„A romák természetüknél fogva nomádok voltak, szóval arra van szükség, hogy az európai országok működjenek együtt egy közös, európai megoldás megtalálására” – mondta.
Az egyik, romák kilakoltatására vonatkozó kérdésre válaszolva Ciobanu azt mondta, hogy ez gyakran nem-romákkal közösen történő kilakoltatás, tehát nem a romák ellen irányul. Itt kiemelte a központi és helyi hatóságok közötti hatásköri különbségeket és azt, hogy általában olyan személyeket lakoltattak ki, akiknek nem volt az adott helységben lakcíme. Szerinte a büntetőjog biztosítja azt, hogy ezek a kilakoltatások etnikai megfontolásoktól függetlenül legyenek megoldva.
Négy elmaradt jelentés, egy válasz
A szakértő azt is megkérdezte, hogy miért késtek húsz évet az elvileg ötévente bemutatandó jelentéssel. A delegáció szerint húsz évbe került az, hogy az EU-s csatlakozás folyamatában megváltozott jogrendekhez az ország alkalmazkodjon, és csak azután vált időszerűvé a jelentés.
F.J.
Transindex.ro