Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Schneider Jankó
4 tétel
2016. szeptember 4.
Felújított épületben kezdi az évadot a Harag György Társulat
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - szervezes@harag.eu), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro
2017. március 4.
Történet a tálról és a kanálról
Pénteken délelőtt mutatta be a Brighella Bábtagozat /Szatmárnémeti/ a legújabb darabját.
"Ez ám nem közönséges tál és kanál, hanem egész különleges darabok. Ez azonban csak akkor derül ki, ha a tálban a hozzá tartozó kanállal kavargatni kezdünk. Amint ezt tesszük, a tál megtelik a legízletesebb és legtáplálóbb levessel, amit csak kívánhatunk. És mindig tele lesz, akárhány éhes száj eszik is a levesből" - áll a péntek délelőtt bemutatott bábjáték kedvcsinálójában.
Az Iciri-piciri bérletesek nagyon élvezték az előadást, amelyben volt irigység és fondorlat is, de a végén természetesen a jóság és a szeretet győzedelmeskedett.
A darabot Schneider Jankó magyarországi vendégművész rendezte és ő tervezte a díszletet is. A bábok Bartal Kiss Rita munkái, az előadás dramaturgja Nagy Viktória Éva, zenéjét Czapp Ferenc szerezte, ügyelője és súgója Liegner Zsolt. Szereplők: Nagy Tamás, Nagy Anikó, Bandura Emese és Bandura Tibor.
szatmar.ro
2017. október 10.
Kétszeres elismerés a Brighella Bábtagozatnak
Október 2. és 7. között szervezték meg harmadik alkalommal a romániai magyar bábszínházak fesztiválját Nagyváradon.
Az idei FuxFeszt hat napján tizenhét társulat huszonkét előadását láthatta a közönség, a meghívott társulatok tagjai pedig, idén először, szakmai beszélgetéseken és workshopokon vehettek részt, melyek elsődleges célja, hogy a jelenlévő társulatok tagjai jobban megismerjék egymást, valamint bemutatkozási lehetőséget nyújtsanak a bábszínész szakos hallgatók számára. A hat romániai magyar bábszínház (a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Színház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozata és a nagyváradi Lilliput Társulat) mellett a fesztivál meghívottja volt a debreceni Vojtina Bábszínház, a pécsi MárkusZínház, a magyarországi Led Puppets, a vajdasági magyar és szerb bábszínházak, valamint a győri Vaskakas Bábszínház.
A seregszemlét az előző évekhez hasonlóan versenyfesztiválként jegyzik, de a bábszínházak maguk dönthetik el, hogy versenyben vagy versenyen kívül kívánnak reszt venni. Az idei zsűri tagjai Kozsik Ildikó rendező, Maria Mierluț színész, rendező és Vadas László rendező voltak. A szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata október 3-án játszott Történet a tálról és a kanálról című előadása, Schneider Jankó rendezésében elnyerte a fesztivál két legrangosabb elismerését: a legjobb előadás nívódíját, valamint a pedagógus zsűri díját. Az alkotócsapat tagjai: Bandura Emese, Bandura Tibor, Nagy Anikó és Nagy Tamás bábszínészek, Schneider Jankó rendező, díszlettervező, Bartal Kiss Rita jelmeztervező, bábtervező, Nagy Viktória Éva dramaturg és Czapp Ferenc zeneszerző. szatmar.ro
2017. október 21.
Díjeső a szatmári bábosoknak a Puck fesztiválon
Négy díjat vitt el a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata a Kolozsváron az imént véget ért XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljáról. Az ötnapos fesztiválon 4 meghívott külföldi társulat és 14 hazai bábszínház indult a díjakért.
A házigazda Puck Bábszínház közleményben tájékoztatott az öttagú bíráló bizottság – Slobodan Marković (a zsűri elnöke, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), Roxana Croitoru teatrológus, dr. Katona József rendező, dr. Ovidiu Pecican újságíró és dr. Epaminonda Tiotiu díszlettervező – döntéséről. A rendezvény zárógáláján, pénteken este az alábbi díjakat osztották ki.
A legjobb előadás díja: Történet a tálról és a kanálról(Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat).
A legjobb rendezés díja: Adela Moldovan, A hókirálynő (Aradi Marionett Színház) című előadás színpadra állításáért.
A legjobb díszlet díja: Eugenia Tărășescu Jianu, A négyszögletű mese díszletéért (brassói Arlechino Bábszínház).
A legjobb zene díja: Czapp Ferenc zeneszerző, a Történet a tálról és a kanálról (Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat) című előadás zenéjéért.
A legjobb dramaturgiáért járó díj: Történet a tálról és a kanálról(Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat). Az előadás szövegkönyvét Michael Ende nyomán Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó írta.
A legjobb bábokért járó díj: Eustațiu Gregorian, A hókirálynő (Aradi Marionett Színház).
A kollektív alakítási díjat A hókirálynő (Aradi Marionett Színház) előadás művészei kapták.
A legjobb női alakítás díját ex aequo Nagy Anikó vitte el a Történet a tálról és a kanálról (Szatmárnémeti, Brighella Bábtársulat) című előadásban bemutatott játékáért.
Női alakítási díjban részesül ex aequo Gabriela Lungu bábszínésznő is A virágok királykisasszonya (Guguță Állami Bábszínház, Moldova Köztársaság) című előadásban nyújtott alakításáért.
A legjobb férfi alakításért Daniel Stanciu, a bukaresti „Țăndărică” Színház bábszínésze kapott díjat, aki a farkast játszotta a Piroska és farkas című előadásban.
Oklevélben részült továbbá a színész-néző kapcsolatért Andreea Ajtai, a marosvásárhelyi Ariel Színház művésze és A kis boszorkány című előadás vizuális hatásáért a gyulafehérvári Prichindel Bábszínház. Szabadság (Kolozsvár)