Közmeghallgatás az Európai Parlamentben
A csángók – egy veszélyeztetett kisebbség Európában
Megrázó hírek olvashatók arról, hogy évenként több tucatnyi nyelv, kivesző nyelveket beszélő népcsoport pusztul ki a világon. E közösségek utolsó tagjai halálukkal anyanyelvüket is a sírba viszik. Drámai esetük sokkoló erővel irányítja figyelmünket a kisebbségi közösségek mostoha sorsára, a kevesek által beszélt nyelvek vagy a saját állammal nem rendelkező népek tragikus helyzetére, sajátos problémáira.
Az etnikai és vallási kisebbségek sorvadásának és pusztulásának egyik leggyakoribb okozója a kulturális genocídium, melynek mindenekelőtt a kollektív dimenziójára kell rámutatnunk. Ebben a megközelítésben a nemzetközi téren általános, valamint az Európai Unióban is szinte kizárólagos módon használatos – egyéni – emberi jogok mégoly következetes érvényesítése sem célravezető. A közösségi létükben veszélyeztetett embercsoportoknak valójában egyedül a kollektív jogok biztosítása jelenthetne hatékony védelmet. Éppen ezért az európai kisebbségvédelemnek ebbe az irányba kellene haladnia és továbbfejlődnie.
A puszta megmaradásában fenyegetett moldvai csángó-magyaroknak is kizárólag ez a fajta kisebbségpolitika nyújthatna esélyt a túlélésre. Ez a Románia Kárpátokon-túli, keleti részén élő, római katolikus közösség a több évszázada reá nehezedő asszimilációs nyomásnak, nem utolsósorban pedig a Ceaușescu-diktatúra által állampolitikai rangra emelt, ún. homogenizációs politikának tulajdoníthatóan mára már a teljes identitásvesztés határára került.
Az Európai Parlament épületében különleges szeretettel üdvözlöm Pusztina település küldötteit, akik még ahhoz az ötven-hatvan ezernyi csángó-magyarsághoz tartoznak, amely az időközben elrománosított, mintegy kétszázezer csángó testvérükkel szemben – katolikus hitükkel együtt – ősi nyelvüket is mindmáig megőrizték.
Soraikban külön is köszöntöm jeles szellemi és polgári vezetőiket – mai előadóinkat –, nevezetesen Solomon Adrián elnököt, a Moldvai Csángó-Magyarok Szövetségének vezetőjét, Nyisztor Ilona énekművészt, a szövetség kulturális alelnökét, valamint Hegyeli Attila székelyföldi tanárt, a kiváló csángómentő oktatási program – és iskolai rendszer – irányítóját. Az ügy iránt elkötelezett előadóink között nagy megbecsüléssel fogadhatjuk körünkben továbbá Tytti Isohookana-Asunmaa volt finnországi miniszter asszonyt, az Európa Tanács egykori jelentéstévőjét, akinek döntő szerepe volt abban, hogy közel tíz évvel ezelőtt az ET Parlamenti Közgyűlése határozatban fogadta el 1521/2001. számú Ajánlását (Recomandation 1521/2001) a moldvai csángók kisebbségi jogainak védelmében, valamint közösségi önazonosságának megőrzése érdekében. A finn politikusnő az idők folyamán hasonló módon lépett fel az uráli kultúrák, illetve az oroszországi finnugor közösségek – példának okáért a marik – védelmében.
Odahaza, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint ideát, az Európai Parlament keretében az erdélyi magyarság és Székelyföld autonómiájával együtt, kezdettől fogva következetesen kiállunk a csángó-magyarok közösségi jogai mellett – nem feledkezve meg ugyanakkor más veszélyeztetett népcsoportok, köztük a puszta létjogukban megkérdőjelezett szerbiai románok („vlahok”), valamint a görögországi makedónok tarthatatlan helyzetéről.
A csángók erőltetett asszimilációja enyhült formában ugyan, de mindmáig tovább folytatódik. Haló poraiban maga a nacionálkommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu is elégedett lehetne a dolgok jelenlegi állásával. A nagy erdélyi költő, Reményik Sándor modell-értékű versét felidézve: a moldvai csángók templomaikban nem használhatják anyanyelvüket, és magyar iskoláik sincsenek – márpedig a templom és iskola, hagyományos módon, egy nemzeti közösség identitásának a legfőbb tartópillérei. A román egyházpolitika és oktatásügy továbbra is valóságos nacionalista „kurzust” folytat a beolvasztásra ítélt csángók anyanyelve és kultúrája ellen.
Manapság Európa-szerte, sőt világviszonylatban kitüntetett elsőbbséget élvez a természetvédelem. Méltó volna, hogy a flórához és a faunához hasonlóan a humán szférának – ennek részeként pedig a közösségi emberi jogok, illetve a veszélyeztetett kisebbségek védelmének – is kellő figyelmet szenteljünk.
Az is tarthatatlan, hogy miközben az Európai Unión kívüli, ún. harmadik országok viszonylatában az emberi, a nyelvi és a vallási jogok kérdése abszolút prioritásnak számít – ezzel szemben viszont saját tagországaink hasonló problémáira alig vannak megfelelő eszközeink, és a diszkriminatív szlovákiai államnyelvtörvény vagy a saját pusztuló kisebbségeink esetében az Európai Közösség szinte tehetetlen. Az Európa Tanács kisebbségvédelmi mintáit követve és joganyagát átvéve, ezen a téren is mihamarabb meg kellene keresnünk a megoldást. Ebben a tekintetben a bécsi Alapjogi Ügynökséget biztató kezdetnek tarthatjuk.
A cigányság helyzete kapcsán azt is látnunk kell, hogy a mélyszegénység nem csupán egy adott népcsoport vagy etnikum kizárólagos „kiváltsága”. A moldvai csángók régiójának és településeinek mérhetetlen elszegényedése, ennek következtében pedig a csángó férfiak masszív kiáramlása és nyugati munkavállalása ugyanebbe a jelenségkörbe tartozik. Éppen ezért a közös Európa irántuk is kiemelt felelősséggel tartozik. Ebben a gondolatmenetben: a romániai csángók ügye nem csupán emberi jogi és kisebbségvédelmi, hanem gazdasági szempontból is közös európai ügynek számít – és éppen ezért, szokványos formalizmussal nem utalható vissza az illetékes tagország, vagyis Románia kizárólagos hatáskörébe.
Az ilyenkor szokásos jókívánságok mellett – az 1956-os évforduló jegyében – hadd zárjam megnyitóbeszédemet a jeles sportember, Schirilla György „hitvallásával”, aki a magyar szabadságharc tiszteletére idén az annak helyszínei közötti pályát futotta be, annak előtte pedig a római pápához gyalogolt el:
„Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna,
s cselekedj úgy, mintha minden rajtad állana!”
Ezzel a nemes hittel és áldozatossággal imádkozzunk és cselekedjünk csángó Testvéreinkért és a világ elnyomottaiért!
Tőkés László, EP, Brüsszel