Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Schiffer András
54 tétel
2014. július 24.
Tusványos: nemzetpolitikai „pálfordulás”
A kisantant ma is élő jelenség, a környező országok egyeztetnek a mindenkori magyar állásponttal szemben, de Budapestnek ettől nem kell megijednie, és ellenségként tekintenie szomszédjaira – hívta fel a figyelmet szerdán Rogán Antal a Magyarország jobban teljesít!? címmel tartott vitafórumon.
A Fidesz frakcióvezetője úgy vélekedett, a nemzeti gondolkodásra nem születni kell, azt meg is lehet tanulni, majd hozzátette: mára Gyurcsány Ferenc egyedül maradt az álláspontjával, miszerint nem kell állampolgárságot adni a külhoni magyaroknak. Rogán egyúttal felelevenítette 1989-ben szerzett, nem túl kellemes romániai élményeit, amikor az Erdélybe könyvadományokkal érkezett politikust és társait órákon keresztül zaklatták a román határőrök.
A pódiumbeszélgetés kormánypárti és ellenzéki meghívottai között élénk vita alakult ki Magyarország gazdasági teljesítményéről és az energiabiztonság megteremtésének módozatairól. Seszták Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője frappáns választ adott a címbeli kérdésre, kijelentve: az idén április 6-án megszerzett kétharmados parlamenti többség jellemzi a legjobban, hogy az anyaország jobban teljesít.
A nyolcvanas években a székely és a magyar himnusz aradi eléneklése miatt történt romániai kitiltásáról is beszámoló tárcavezető szerint magyar–román gazdasági kapcsolatok azért rekedtek meg az elmúlt időszakban, mert a román fél nem értette meg, hogy ebből nem lehet kirekeszteni az erdélyi magyarokat. A miniszter elmondta, 2010-ben, az első Orbán-kormány hatalomra kerülésével „pálfordulás” következett be a nemzetpolitikában, ami abban is lemérhető, hogy az általa vezetett tárca felvette a nemzeti elnevezést.
Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője Tusnádfürdőn elmondta, az ellenzéki alakulatnak a nemzetpolitikát illetően kisebbek a kritikái az Orbán-kormánnyal szemben, amelytől az autonómiatörekvések terén várna bátrabb előmenetelt.
Schiffer – akinek anyai felmenői az elárasztott Bözödújfaluból vándoroltak ki Magyarországra – amondó volt, hogy a magyarországi pártoknak és a kormánynak egyenlő mércét kellene alkalmazniuk a Kárpát-medencei magyar szervezetekkel szemben.
„Nem helyes, ha egy kétharmados felhatalmazást kapott kormány jobban szereti a hozzá ideológiailag közel álló külhoni magyar szervezeteket. E téren az ottani magyar szervezetek támogatottsága kell legyen az iránytű” – hangoztatta a magyarországi politikus.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)
2014. július 28.
Orbán Viktor új államrendet hirdetett Tusványoson
A magyar kormányfő szerint az új államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Orbán Viktor erről szombaton Tusnádfürdőn beszélt, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén. A miniszterelnök e kijelentése váltotta ki a baloldali ellenzéki pártok bírálatát, míg a Jobbik azt kifogásolta, hogy a magyarság ügye hiányzott a beszédből.
A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell – foglalt állást a kormányfő, aki szerint a korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az "adósrabszolgaságtól". A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell – fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve, hogy ilyen értelemben a Magyarországon épített új állam egy nem liberális állam.
A kormányfő egyúttal azon álláspontjának is hangot adott, miszerint a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, ebben a pillanatban sikertelenségre van ítélve, amin változtatni kell. A kormányfő beszédében bírálta azokat a "fizetett politikai aktivistákat", akik civileknek tüntetve fel magukat, külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon.
A Jobbik szerint a magyarság ügyéről kellett volna szólnia Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédének. Novák Előd, a párt alelnöke azt mondta: a munkaalapú állammal egyetértenek, viszont attól tartanak, hogy Orbán Viktor ezalatt mást ért. Hozzátette: olyan rendszerre van szükség, ami sikerre tudja vinni Magyarországot, ez pedig nem a liberalizmus, annak az ideje szerintük is lejárt.
Az MSZP elnöke szerint az az állam, amely nem a szabadság köré szerveződik, előbb vagy utóbb kilép a demokrácia keretei közül. Tóbiás József a kormányfő beszédére reagálva közölte: szélesebb, erősebb, külső és belső kontrollokkal működő demokráciára van szükség. Az ellenzéki pártelnök úgy értékelte, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével kilépett az európai és a magyar polgári demokráciák értékrendszeréből.
Az LMP szerint nem Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelésével van vitatkoznivalójuk, hanem a következtetésekkel. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke rámutatott: fő vitájuk abban van, hogy az LMP szerint a liberális demokráciának nem a közmunkaalapú társadalom vagy a "rabszolgatartás" az alternatívája, hanem a részvételi demokrácia. Az ellenzéki politikus a szembenézést is hiányolta a kormányfő előadásából.
Az Együtt-PM szerint megdöbbentő beszédet mondott a miniszterelnök, aki "Putyint majmolja". A szövetség álláspontja szerint "Orbán Viktor miniszterelnök mai beszédével azonban nem a liberális demokráciának áldozott le, hanem magának a demokráciának". Véleményük szerint az állam már nem minden magyar állama, nem mindenkit képvisel, csak a kedvezményezettek szűk körét.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök lényegében azt hirdette meg, hogy a szabadságra épülő demokráciával szemben "egy fasiszta, szabadságot lebontó államszervezés" a követendő példa. Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja úgy fogalmazott: a miniszterelnök "sajnos vagy elmeháborodott, és/vagy hazaáruló".
A liberálisok szerint a kormányfő beszédében új államrendet hirdetett, megtámadta mindazt, ami a demokrácia alapja. Az ellenzéki párt értékelése szerint Orbán Viktor hivatalosan is bejelentette, hogy "vége hazánkban a demokráciának", azt a munkaalapú állam váltja fel.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. július 30.
Orbán üzenete
Politikai számítás is lehet abban, hogy Orbán Viktor paradigmatikus, a kimondhatóság határait feszegető, kőkemény beszédeit az utóbbi időben jellemzően Tusványoson mondja el. Politikai uborkaszezon van, a média Tusványosra figyel, esély van arra, hogy az üzenet a lehető legtöbb magyarhoz eljusson.
Márpedig idén is volt mit üzenni. A magát demokratikusnak mondó, de teljes gyökérzetével a kommunista múlthoz kötődő, hármas tagoltságú álbaloldal (Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, a Bajnai-féle Együtt és az MSZP, melynek most épp Tóbiás József az elnöke) a demokrácia végének meghirdetését olvassa ki a beszédből. A Jobbik a miniszterelnöki eszmefuttatás egyes elemeit üdvözli, bár kételkedik abban, hogy ugyanúgy értelmezik a szavakat, Schiffer András, az LMP elnöke többek között a Fidesz múltbeli hibáit és mulasztásait hánytorgatja fel, a Fidesz pedig értelemszerűen kiáll saját vezetője mögött.
Mi is a lényege Orbán Viktor 2014-es üzenetének?
Az, hogy szakítani kell az ideológiai dogmákkal, hogy a liberális jóléti állam felélte tartalékait, és ha meg akarjuk őrizni Magyarország versenyképességét, akkor meg kell teremteni a munkán alapuló magyar nemzetépítő államot. Ez nyilvánvalóan sérti mind a nemzetközi háttérhatalom, mind pedig eme erőközpont magyarországi szövetségeseinek érdekeit. Orbán tisztában van a kockázatokkal, a globális főhatalomra, a Bilderberg csoportra s a nemzetközi háttérerőkre vonatkozó kérdésre nem azt válaszolta, hogy „ugyan, ezek összeesküvés-elméletek”, hanem azt, hogy a politikában viselni kell a kockázatokat, s az a politika, amit ő meghirdetett, nyilvánvalóan sérti mások érdekeit, akik bizonyos pozíciókat megszereztek maguknak Magyarországon, s most onnan kiszorulóban vannak.
Azt a Fidesszel szemben jogos fenntartásokat megfogalmazók is el kell ismerjék, hogy ilyen eszmei alapvetést az 1989-et követő negyed évszázadban magyar miniszterelnök még nem fogalmazott meg, s hogy eszmei síkon a nemzeti érdekek képviseletének szempontjából világosabbat, egyértelműbbet és helyesebbet nem is lehet megfogalmazni. Adja a Fennvaló, hogy Orbán Viktornak legyen ereje e beszédben foglaltak mellett megmaradni, nemcsak a külső erők, hanem saját pártjának értéksemleges karrieristáival szemben is.
Borbély Zsolt Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. július 31.
Tusványos törékeny egyensúlya
Szakmai beszélgetések, „súlyos” témákat körüljáró előadások és vérbeli fesztivállét kölcsönzött sajátos jellemzőket a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábornak, amelynek törékeny egyensúlyát tartani nem kis kihívás a mindenkori táborszervezők számára. Nemzetpolitikától a zuhanyzókig – minden, ami Tusványos.
Ha valaki csupán a médiából tájékozódik, talán némi tisztelettel vegyes tartózkodással tekint Tusványosra, a diáktábor és szabadegyetem köré szerveződő szellemiségre, amelynek alappillérét a politikáról, közéletről, társadalmi folyamatokról szóló viták, előremutató ötletek és nagy gondolatok képezik, és ahol pár méterenként felbukkan egy médiából ismert arc, aki igen gyakran tekintélyes politikus vagy véleményvezér. Aztán ha valaki eljön Tusnádfürdőre, a vasúti átjárónál aláereszkedik a táborba, és tesz néhány sétát a bevett útvonalakon, rögtön érzi, roppant emberi, otthonos és közvetlen helyre érkezett. Csak bele kell például hallgatni a napról-napra ziláltabb táborlakók szabadidős beszélgetéseibe, máris feltűnik: az alaptéma szinte kivétel nélkül az időjárás, a párkapcsolat (és a hozzá kötődő komplex tevékenységi láncolat) és a buli (és persze az a köré szerveződő tennivalók).
A szakmai beszélgetések, a súlyos témákat körüljáró előadások valamint a koncertek, a partik és a fesztivállét adta érdekes kettősség igen sajátos jellemzője Tusványosnak, amelynek törékeny egyensúlyát tartani nem kis kihívás a mindenkori táborszervezők számára. Különösen érződött ennek súlya idén, hiszen – vélhetőleg a Félsziget elmaradása is az oka, és talán az is, hogy felfedezték a tábor ingyenes voltát – különösen sok középiskolás diákkal találkozhattunk a rendezvényen, akiket érezhetően (és láthatóan) elsősorban nem a szabadegyetem témafelvetései vonzottak oda.
Eső, a kegyetlen
Idén nem véletlenül volt központi téma az időjárás: az eső szinte naponta eleredt, és olyan sártengert hagyott maga után, amely sokat megélt szántóvetők számára is kihívást jelentett volna. Így hát a kocsmaasztaloknál szabadegyetemhez illő tudományos alapossággal tekintették át sokan sokfelé rendületlen, hogy milyen lábbeli a legjobb ide – a hosszú szárú profi katonai bakancs vezetett rögtön a gumicsizma előtt, amely ugye, bár vízhatlan, kissé hideg és jól beleizzad a láb. Utóbbit egyébként irigyelték a boldog tulajdonosoktól azok, akiknek nem volt – többen is javasolták, hogy jó lenne jövőre például Tusványos feliratú gumicsizmát, esőkabátot is árulniuk a szervezőknek. A résztvevők egyébként remekül állták a sarat, a koncertek helyszínéül szolgáló sportpályán dagonyázás névvel látták el a bulizást, és például a nulladik napi Kiscsillag koncert végére sokan úgy festettek, mintha inkább iszapbirkózást néztek volna az első sorból. De ugyanez történt a pályaszéli kocsmák látogatásakor is, cuppogva és csúszkálva caplathatott el a sörcsapig az, akinek effélét kívánt a szervezete. Márpedig sok ilyen szervezettel találkozhattunk arrafelé. Elmondhatjuk hát: Tusványoson néhány napig mindenki egyformán sáros volt társadalmi helyzetre, ismertségre és hovatartozásra való tekintet nélkül. És persze ide találna most egy arról szóló hasonlat is, amely a közéletünk sarának hasonlóan nagyszerű közös állására világítana rá, képzelje hát ide saját szája íze szerint a nyájas olvasó. A sarat valamelyest a rászórt fűrészporral sikerült csökkenteni, ám a ki-kisütő forró nap és párás levegő miatt a moszt rothadásnak indult, így szombatra már Orbán Viktort és Tőkés Lászlót a lelkes és vidám tömeg mellett – ezt adták az égiek – hamisítatlan pajtaszag fogadta
Negyedszázad hozadékai
Aki követte a tusványosi beszámolókat – feltehetőleg sokan lehetnek ilyenek, hisz mintegy 200 újságíró regisztrált a sajtóközpontban – már bizonyára tudja, hogy idén 25 éves születésnapját ünnepelte a rendezvény. Történetekből történelem mottóval a tábor a negyedszázados múlt felelevenítését és nem kevéssé hozadékainak leszűrését, továbbgondolását helyezte a középpontba, így sok olyan rendezvénnyel találkozhattunk, amely az alapítók segítségével erre világított rá. Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke köztársaságnak nevezte a diáktábort, amelyben azok, akik legalább egyszer eljönnek ide, és befogadják az itteni szellemiséget, megkapják az állampolgárságot és egyben a köztársaság parlamentjének is tagjai lesznek. Sántha Attila író-költő úgy véli, Tusványos az a platform, ahol egyszerre mehet végbe az egyéni kifejeződés (az autonómia) és a közösséghez tartozás (a szolidaritás). Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint: aki eljön ebbe a táborba, rossz ember nem lehet – ez az a fórum, amely számtalan személyes szállal tudta a nemzetegyesítést elősegíteni. A szintén alapító Szabó Miklós neonatológus úgy látja, az első bálványosi tábornak is ugyanaz volt a lényege, mint a mostani, huszonnégy évvel későbbinek: az elválasztottság után megismerni egymást. A sztorik felelevenítésekor az első táborok résztvevői közül sokan azt mesélték el, miként találkoztak először a medvével és hogyan ismerkedtek meg Orbán Viktorral. Azt nem tudjuk, idén mennyi esélye volt az egyszerű földi halandónak személyesen szót váltani a kormányfővel, de medvével idén is találkoztak Tusnádfürdőn: a Székelyhon portál munkatársai a benzinkút közelében éjszaka hazafele tartva pillantottak meg egy, az úton áthaladó medvemamát három boccsal. Azt mondják, bár a sztorik alapján hatalmas fenevadaknak gondolták a helyi medvéket, ez az anyamackó ahhoz képest meglehetősen kicsinek tűnt, úgyhogy ezentúl majd tessék alacsony medvékre is gondolni, ha tusnádiakról van szó.
A bűvös huszonötös
Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy az első rendezvényeken még egyetlen komolyabb előadás volt délelőtt, egy kulturális pedig délután. Az idei Tusványoson huszonöt helyszínen reggeltől éjszakáig várták a rendezvények a résztvevőket, és tényleg a bőség zavarával küszködtek, ha programokat kívántak válogatni aznapra az érdeklődők. Gyakran párhuzamosan zajlottak roppant érdekes beszélgetések, viták, előadások, szinte esélye sincs az újságírónak, hogy képet adjon valamennyiről.
A bevezetőben említett kettősséget fejezi ki talán az is, hogy míg Farkas Tibor budapesti szexológus a tábor legnagyobb sátrában tartott előadásán fürtökben lógtak az emberek, és annyi kérdés érkezett a közönségtől, hogy nem is sikerült mindenikre választ adni, addig a Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel ugyanabban az időpontban az ukrán konfliktusról tartott beszélgetésre sem lehetett beférni, és szintén záporoztak a kérdések. Persze a legfajsúlyosabb előadások idén is közéleti-politikai problémákhoz kapcsolódtak, olykor parázs viták is kialakultak a felek közt – például az LMP-s Schiffer András és a Fideszes Rogán Antal, az MPP-elnök Biró Zsolt és a Néppárt-elnök Toró T. Tibor közt – a jelenlévők nem kis örömére. De aki belefáradt a regionalizmus, az autonómia, az önkormányzatiság vagy az ifjúságpolitika kérdéseibe, belekóstolhatott például Borbás Marcsi főztjébe, beszélgethetett az elektronikus zeneszerzés kulisszatitkairól, a gyereknevelésről vagy akár a székely vendéglátásról, de találkozhatott az esti koncertek előadóival is.
Vagy egyszerűen csak lézenghetett, hisz e tevékenység hozzátartozik Tusványoshoz, közben rég nem látottak jönnek szembe, új ismeretségek köttetnek. És persze napi kötelesség belemerülni a koncertekkel, bulikkal tarkított éjszakába (12 nagykoncertet, 10 kiskoncertet és több mint 30 bulit tartottak idén), amelybe imitt a rock’n’roll sikít bele, túl a tucc-tucc zene dübörög, amott pedig alternatív együttes új dala ontja ránk sok világfájdalmát.
Súly alatt
Mindeközben több ezer embert kell ellátni, kiszolgálni – idén 350 előadás, beszélgetés és egyéb rendezvény közül válogathattunk, 400 előadót láttak vendégül, 150 szervező dolgozott, és a legnépesebb estéken 16 ezren voltak a tábor területén. És ez nem könnyű, a helyszín nehezen bírja el önnön terheltségét.
Egy délelőtt a frissen felújított mellékhelyiséget veszem igénybe. A zuhanyzók előtt kígyózó sor. Kitűzőmről meglátják, hogy újságíró vagyok, körülvesznek a lányok, és ömlik a panasz: írjam meg feltétlenül, nagyszerűen érzik magukat itt, csodás a szervezés, de kihívás zuhanyozni, vécére menni. A sorban a harmadik lány egy órája várakozik, kinyitja a zuhanyajtót, hogy nézzek be. A látvány elborzaszt: bokáig álló fekete lében állnak a zuhany alatt a lányok, a víz hideg, a padlón fekete iszapszerű képződmény, s a tájba felázott használt tamponok, betétek képe simul. Szemeteskuka sehol, a vécéknél sincs, s bár mindenki igyekszik magával vinni a teste folyamataihoz kapcsolódó végterméket, ha néhányan ottfelejtik, már elég. A lányok megoldást is kínálnak, mutatják a zuhanyzók előtti kihasználatlan, szemetes területet: azt kellene megtisztítani, mobilzuhanyzókkal ellátni – ezekből egyébként idén kettő van a sátortáborban, de nem elegendő sehogysem.
Merre tovább Tusványos?
A szervezőknél érdeklődve kiderül, üröm az örömben, hogy bár a tábor működtetője felújította a mellékhelyiségeket, a munka felszínesnek bizonyult. Van ugyan zuhanyrózsa, szép a fajansz és újak a vécécsészék, de a vízhálózat, a csatornázás továbbra sem bírja a terhelést. Vass Orsolya erdélyi főszervező mégis optimista, hiszen, mint mondja, ebben az évben elindult egy folyamat, biztatóak a jelek, mindez reménykeltő. A jövőről, a tábort jellemző kényes egyensúly megtartásának kihívásairól azt mondja, Tusványos sajátosságát, hogy nappal kvázi konferenciaként, este fesztiválként működik, a következőkben is megpróbálják megtartani, hiszen erre van igény. „Hogy mit hoz a jövő, egyelőre nem látom, mivel egyre nagyobb a tábor, egyre szűkebb a hely. Néhány év még biztosan hasonló módon fog eltelni, de ha marad az érdeklődés a nappali és esti programjaink iránt egyaránt, és ebben az ütemben növekedik a tábor, nagyon el kell gondolkodni azon, hogy miképpen és merre terjeszkedjen a rendezvény.”
Tragédiák fesztiválja
Beárnyékolta az idei rendezvényt a hír: a tusványosi tábor közelében eltűnt a 18 éves korondi Tófalvi Csaba. Lapzártánkkor még nem találták meg az utoljára szerdáról csütörtökre virradóra hajnali háromkor a Csukás-tó környékén látott fiút. A keresést a tűzoltóság négy szakértőjének bevonásával, illetve egy keresőcsónak segítségével a Csukás-tavon és a Szent Anna-tavon is folytatták, egy búvár közreműködésével pedig az Olt medrét kutatják át. Megtalálása érdekében országos keresést adtak ki, a hatóságok munkáját pedig számos hozzátartozó, barát és önkéntes egészítette ki, sőt, kutyás keresőcsapatokat is mozgósítottak. Egy 16 éves sepsiszentgyörgyi fiatal viszont minden bizonnyal öngyilkossági szándékkal lépett egy éjszakai vonat elé a tábor közelében, őt halálra gázolta a szerelvény.
Botházi Mária, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. július 31.
Munkaalapú nemzetépítés
A civilizáltnak mondott világnak a 21. században több, igen jelentős, középtávú jövőnket alapjaiban meghatározó kihívással kell szembenéznie. Ezek közül talán a globalizáció kérdésköre a legsúlyosabb, legnehezebben kezelhető és legszerteágazóbb. A sajtó tekintélyes része spontánként ábrázolja, és ellenállhatatlan megatrendként mutatja be e jelenségkört, holott nagyon is tudatos, irányított folyamatról van szó.
A korábbi világrendszerekkel szembeni nagy különbség az, hogy ma a mögöttes erők, a globalizátorok, jelesül a nemzetközi háttérhatalom, amint arra Bogár László professzor több ízben is rámutatott, nemcsak egyre gyarapodó hatalmát tagadja, de önnön létét is. Mindeközben hadat visel a hagyományos értékrend és társadalomszerveződési formák, a nemzetek és azok intézményei, az organikus vidéki létforma, egyáltalán: az önálló gondolkodás ellen. Célja a gátlástalan profitmaximalizálás, a homogenizáció, az emberiség arctalan tömeggé, manipulálható bérrabszolgává süllyesztése. Kezében van a világ politikai elitjének tekintélyes része, a közel totális sajtóhatalom, a világgazdaság. A politikai vezetőket igyekszik megvásárolni, hogy hatalma további kiterjesztését elősegítő jogi környezetet teremtsen, de nem riad vissza a politikai gyilkosságoktól sem. Ha pedig képviselői úgy látják szükségesnek, politikai elégedetlenséget szítanak különböző államokban, rendszereket buktatnak meg.
Segédcsapatok
Nem csoda, hogy kevesen mernek szembeszegülni a „globális főhatalommal”, a nemzetközi háttérerőkkel, s szép lassan kialakult korunk orwelli „újbeszélje”, amely mindenről szól, csak a lényegről nem. A magyar politikában ezt az újbeszélt használja a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, a Bajnai-féle Együtt és az MSZP. Bizonyos pontokon kitörni igyekszik az LMP. A Jobbik e jelenségkört minden erővel leleplezni próbálja, s mivel ezt szájkosár nélkül teszi, alkalmat szolgáltat arra, hogy rásüssék a szélsőségesség, rasszizmus és az antiszemitizmus bélyegét.
A Fidesz globalizációhoz való viszonyulása nem egységes. A karrierpolitikusok nem érdekeltek a konfliktusban, ők minden bizonnyal jobban örülnének egy simulékonyabb, helyzetelfogadóbb politikának, de egyelőre a párt politikai arcélét elnöke, Orbán Viktor határozza meg. Orbán pedig minden jel szerint tudatosan igyekszik tágítani a kimondhatóság határait. A nemzetközi szalonképességre kínosan ügyelő politikusok közül ő mondta ki elsőként, még 1995-ben, hogy a globalizáció fő Magyarországi segédcsapata, az SZDSZ tudatosan törekszik a magyarság lelki és szellemi erejének gyengítésére. Azt is, hogy e párt mögött állók számára Magyarország nem haza, hanem telephely, az MSZP–SZDSZ-kormány „idegenszerű és nem nemzeti befolyás alatt áll” (idézet a Deák-féle, 1847-es Ellenzéki Nyilatkozatból), az MSZP és az SZDSZ pedig valójában a nemzetközi nagytőkét és pénztőkét képviseli. Azt a nyíltságot, amelyet David C. Kortenhez, John Perkinshez, Magyarországon Csáth Magdolnához, Bogár Lászlóhoz vagy Varga Istvánhoz hasonlók megengedhetnek maguknak a globalizmus elemzésében, egy kis ország miniszterelnökeként nem vállalhatja fel, de érezni lehet: a szokásos politikusi mellébeszélés helyett Orbán a lényegről igyekszik szólni, és arról mond ki annyit, amennyit az adott helyzetben kimondhatónak ítél. Bizonyára jó adag tudatosság is van abban, hogy legkeményebb beszédeit az utóbbi években éppen Tusványoson tartotta, ahol idén is tabukat döngetett.
Köntörfalazás nélkül mutatott rá arra, hogy a liberális állam képtelen megtartani versenyképességét a harmadik évezredben, hogy a bevándorlás Európa önfelszámolásához vezethet, hogy szükség van a gazdaságpolitikában a nemzeti protekcionizmusra. Rámutatott arra, hogy a politikum és az úgynevezett civil társadalom viszonyát újra kell gondolni, hiszen civil álruhában sok esetben fizetett politikai aktivisták működnek, akik ráadásul idegen érdekek, idegen államok szolgálatában állnak. Külön is nevesítette az elhíresült norvég alapot, amelyről kiderült, hogy a magyarországi szubverzív erőket finanszírozta. Felsorolta a liberális magyar állam mulasztásait, közöttük azt, hogy az állam nem védte meg a közösségi vagyont, hanem azt a nyugat-európai szint alá csökkentette, hogy nem kötelezte a mindenkori kormányt az egész nemzet, s így a határon túli magyarok, illetve a diaszpóra érdekeinek képviseletére, hogy nem akadályozta meg az ország végletekig való eladósítását, a családok „adósrabszolgaságba” taszítását. Orbán szerint a cél itt és most „megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket évtizedes távlatban versenyképessé tegye a nagy világ-versenyfutásban” elvégre a nemzet „nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell.” Eszmefuttatásának sajátos bájt adott, hogy a nemzetépítő állam szükségességét nem a nemzet mindenek fölérendelt alapértékéből vezette le, hanem egy liberális kategóriából, a versenyképességből s az is, hogy olyan politikusok nyilatkozataira hivatkozva építette fel mondanivalóját, mint például Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke.
A jövő pillérei
Nem meglepő, hogy a nemzetközi globalizmus Magyarországi lerakataként működő hármas tagoltságú baloldal hörög, az újbeszél fordulatait mantrázza, a demokrácia végét vizionálja. Schiffer András, akinek pártja az LMP egyszerre próbál liberális és antiglobalista lenni, többek között azt kérte számon a miniszterelnökön, hogy adós maradt annak részletezésével, mennyiben járult hozzá a Fidesz a magyar liberális állam kiépüléséhez és tevékenységéhez. Schiffernek ebben akár igaza is lehet. Csakhogy ma Orbán Viktornak nem az a feladata, hogy hamut szórjon a fejére pártja vagy akár személyes tévedései miatt az elmúlt két évtizedben, hanem hogy miniszterelnökként megtalálja a legmegfelelőbb válaszokat korunk kihívásaira.
Márpedig az Orbán Viktor által Tusványoson felvázolt elméleti keret alkalmasnak látszik gondolati alapot szolgáltatni a nemzetépítő erők együttműködéséhez, a megfogalmazott válaszok pedig arra, hogy a kormányzati politikai eszmei pillérzetét alkossák. Államférfiúi beszéd volt, s magyarul érző ember, legyen bármelyik párt híve, csak szurkolhat, hogy a következő négy évben sikerüljön e beszédben lefektetett alapelvek mentén politizálni.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. augusztus 11.
Miért félnénk a győzelemtől?
Tusványos idén is hozta önmagát. Az Olt és a magas fenyők társaságában zajlott rendezvény a politikától a pénzkultúrán át a színészetig széles témaválasztékkal fogadta az érdeklődőket.
A nyári tábort szimbolizáló rövidnadrágos politika nagyszerű lehetőséget biztosított a kötetlen beszélgetésekre és a problematikus kérdések megvitatására. Persze ez nem mindig hozott áttörést, de akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, kivétel nélkül élvezték a résztvevők bizalmát, megbecsülését. A hetedik alkalommal jelen lévő Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a találkozó kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy „önmagunk előtt elszámoljunk”.
A Tusványosra jellemző baráti légkört méltatta Dinu Zamfirescu is, aki javasolta, hogy a helyszín ölelje fel a magyar–román, a magyar–magyar, és román–román párbeszédet egyaránt. A bukaresti Horea Rusu Alapítvány alelnökének konstruktív gondolata nem új, és a megvalósítása eddig sem a szervezőkön múlott.
A magyar–román párbeszéd vonatkozásában most is ott tartunk, hogy néhány kivételtől eltekintve a román politikum elzárkózik a párbeszédtől. A sovinizmus otthon van Romániában, ezért a hangadók számára eretnek a nyitott gondolat, és vörös posztó a magyar igény. A román vezetők és véleményformálók ma sem értik, hogy az általuk preferált és népszerűsített „magyargyűlölő, tehát jó román” hagyomány mérgező és ártalmas az országnak (ennek egyik áldozata az a tíz éve Tusnádra költözött vonatjegyárusnő, aki a magyar városka állomásán még csak nem is köszön magyarul).
Sabin Gherman kolozsvári újságíró a ’89 előtti időket idézve „egy magyarra” hivatkozva azt állította, hogy Ceauşescu-diktatúra idején a szegénység nem tett különbséget az etnikumok között. Ez a szemlélet is alapvetően téves, hiszen az etnikai alapú diszkrimináció a kommunista rendszer alatt is virult (persze lehettek kivételek, mondjuk a besúgók).
Erről szól a történelem és a személyes tapasztalatok, a napvilágra került szekus iratok és a téma nemzetközileg elismert kutatói egyaránt, akik Románia kapcsán nacionalista kommunizmusról beszélnek. Az igazságban érdekelt román honfitársainknak mindenképpen az volna az érdekük, hogy az önáltatást kerülendő, ne a számukra kedves értelmezésekkel írassák a történelmüket. Mint ahogy a megbélyegzett, többletterhet cipelő magyaroknak is, hogy a harag és megszokás csábításainak ellenállva felnőjenek elhivatásukhoz.
Vörös utca
A tusnádfürdői szabadegyetem sikerességét jelzi, hogy a résztvevők száma minden eddigi csúcsot megdöntött. Albert Tibor polgármester szerint amíg az első tábor programja két ívpapír volt, addig az idén ez hatvan oldalt és huszonöt előadósátrat tett ki. A nagy érdeklődés mutatja, hogy a magyar, román és külföldi politikusok vagy szakemberek – angol, katalán, olasz, finn – részvételével zajló találkozóra komoly igény van.
Az összképhez azonban a hiány is hozzátartozik. A bukaresti RMDSZ-vezetők szokásuk szerint idén is elkerülték a népi párbeszéd nyári központját. Nem szép gesztus. Hasonlóan jártak el magyarországi barátaik is, a Bajnai–Gyurcsány-vonal képviselői. Távolmaradásukat nem lehet ellenzékiséggel vagy „orbánozással” indokolni. Nonszensz. Az ellenzéki Schiffer András, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője például a saját tapasztalatára hivatkozva mondta, hogy a balliberális sajtó állításaival ellentétben Tusványoson hihetetlenül nyitott volt a közönség minden gondolatra.
Hozzáteszem, akik nem értettek vele egyet, azok is barátilag tekintettek rá, amiért eljött, és magával hozta gondolatait, melyeket közvetlenül megosztott az erdélyiekkel. Jelzésértékű nyilatkozat egy olyan ellenzékitől, aki maga is elhatárolódott Gyurcsányéktól. Nem csoda, hogy őbenne is az elhivatását komolyan vevő személyt tisztelhetjük, akárcsak a szövetség néhány jelen lévő erdélyi képviselőjében – mint Antal Árpád, Tamás Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert.
Bízzunk benne, hogy a „minden a hatalom” filozófia mentén kormányzó bukaresti magyar vezetés ráébred, hogy hibás úton jár. És felismerik, hogy nemcsak a filozófiájuk súlytalan, hanem a kis lépésekről szóló stratégiájuk is. Az önkritika nagy lépésekkel való elkerülése oda vezetett, hogy már a román nacionalizmust kiszolgáló politikájukat méltató románok is nyíltan prostituáltaknak nevezik őket. Mi értelme hát a látszatok erőltetésének, a hasznos munkát is maga alá temető könnyelműség további promoválásának? Szégyent hoztak a magyarságra, ezért a párt radikális megújulásra szorul. Ezt várja el a felelősségérzet és a jóérzés.
Ha pedig Erdélyben még nem is, de Magyarországon már megtörtént a váltás. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Nyugat-mímelő érdekkörök csődbe viszik a népet és az országot, a „minden a hatalom” előtt hódoló balliberális opportunizmus megbukott. Ezért kerültek 2014-ben ismét padlóra az RMDSZ – erdélyi magyarok ellen úszító – budapesti barátai. Ha nem így lett volna, akkor ma Magyarország romokban heverne. De hála Istennek a magyarok az utolsó utáni pillanatban felismerték a veszélyt. Az ország levetette a nyakára kötött hurkot, és megpróbálja behozni óriási veszteségeit.
A felelősök tükörbenézése azonban elmaradt. Ehelyett félrevezető trükkökkel ágálnak a csődvonatot nehéz küzdelmek árán megfordító kormány ellen. Sokak szerint ez oda vezethető vissza, hogy mindig is a posztkolonialisták helytartója tisztségre pályáztak. Ezért uralkodik rajtuk a frusztráltság és felettük a programszerű rettegésre, társadalmi feszültségkeltésre utasító ukáz.
De mi más várható azoktól, akik a szúnyogot megszűrik, és a tevét elnyelik? Akik éveken át komótosan elemezgettek, miközben az ország a szakadékba rohant, majd mikor a helyzet javulni kezdett, ortodox hozzáértőkként gyűltek vissza a Júdás-kupiba, hogy klienseik gyönyörűségére világriogató kórusba szerveződjenek. Nem csoda, ha az ilyenek – legyenek Budapesten, Kolozsváron vagy Bukarestben – elkerülik Tusványost. A maguk képe szerint sajátítják ki a demokrácia fogalmát, amit aztán erkölcsi fogalomként népszerűsítenek, a liberalizmust pedig fontosabbnak tartják a szabadságnál.
Ha nem az emberek megtévesztéséről volna szó, akkor szellemi tevékenységük kabarétéma is lehetne. Tudományuk ugyanis kimerül annak felismerésében, hogy a keresztény értékeket becsülő munkatársadalom nácizmushoz vezet, a magyar miniszterelnök pedig összemosható „Putyin cárral”. Elavult nemzetállamiságról papolnak, miközben ugyanúgy összekeverik a nemzet szolgálatát a nacionalizmussal, mint nyugati és bukaresti klienseik az erényt a prostitúcióval.
Ez a könnyelműség Szodoma és Gomora (egyik neve: a „nyitott” társadalom), a szabadosság őshazájának szellemét hivatott legitimizálni. Mert a szodomizmus egyik alappillére a szabadosságot szabadságként értelmező liberalizmus. Ebből csinálnak ma politikát az önjelölt világmegváltók. Nekünk, „2010 utáni” magyaroknak – akárcsak az európaiaknak – erre nincs szükségünk. Mert sudár fenyveserdőt szeretnénk a gyermekeinkre hagyni, nem álszent magyarázatokkal fedett kopasz dombot.
Közvetíteni az emberit
Ennél ezerszer több figyelmet érdemel David Campanale-nak, a BBC újságírójának üzenete. Campanale nagyra értékeli azt az „emberit”, ami a ’89-es rendszerváltás után az itteni magyarok közt fogadta. Állítása szerint Angliában ez már akkor eltűnőfélben volt. Ezért arra buzdít minket, Kelet-Közép-Európa polgárait, hogy az eddigieken változtatva közvetítsük mi az emberi, keresztény értékeket az értékvesztett Nyugatnak.
Szép üzenet. De az elhíváshoz fel kell nőni. És tudatosítani magunkban az ágyas-szellemiség feladásának imperatívuszát, a közösségeinket szodomizáló folyamat megfordításának szükségességét. Mert a portáinkat senki sem sepri ki helyettünk. Az igaz élet úgysem onnan érkezik, ahol a fenntarthatatlan mesterséges fenntartása zajlik, és a tolerancia jegyében megbélyegzik a másságot. Váltsunk hát, mert nincs miért féljünk. Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 10.
Je suis Sekler – megemlékezés Budapesten
A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén kedd este, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján.
A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról.
A Hősök terén magyar és székely zászlók alatt összegyűlt – a szervezők becslése szerint mintegy ötszáz – megemlékező tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Marosvásárhely polgármestere megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) keddre tervezett, az etnikai arányokat megváltoztató román közigazgatási átalakítás ellen tiltakozó megmozdulását, és csak az emlékmű melletti megemlékezést engedélyezte.
Dorin Florea polgármester a felvonulást és a tiltakozó megmozdulást arra hivatkozva tiltotta be, hogy az elmúlt két évben a hatóságok rendbontásokat tapasztaltak, a felvonulás által érintett egyik helyszínre pedig korábban már más rendezvényt engedélyezett.
A budapesti megemlékezésen – a „Magyarok! Veszélyben a székelyek!” feliratú molinó előtt felállított színpadon – György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában, és a hatóságok igyekeznek tönkretenni épített kulturális örökségüket.
Úgy fogalmazott, hogy „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama”, mert szerinte döntéseikkel hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánításai és a nemzeti identitáshoz való jog.
Tóth Gy. László politológus pedig arról beszélt, hogy Románia csaknem egy évszázada nem tesz eleget önként vállalt kötelezettségeinek, a gyulafehérvári román nemzetgyűlésen tett ígéreteket ugyanúgy figyelmen kívül hagyja, mint a Párizsban 1919 decemberében aláírt szerződésben foglaltakat.
Székelyföldnek miért nem jár területi és kulturális autonómia, az unó illetékesei miért hallgatnak? – kérdezte. Ami jár a katalánoknak, a skótoknak, a svéd és a finn kisebbségeknek, az miért nem jár a palesztinoknak, a kurdoknak és a székelyeknek? – vetette fel. Székelyföld autonómiájának az elismerése nem sértené Románia érdekeit – jelentette ki.
A Hősök terén a demonstráció résztvevői kék és sárga színű mécsesekből Székelyföld térképét és a „Je suis Sekler” (Székely vagyok) feliratot rakták ki sötétedéskor, majd elénekelték a székely és a magyar himnuszt. A szavalatokkal, énekléssel tagolt rendezvényen a felszólalók közül többen is Székelyföld autonómiájáért álltak ki, és ezzel egyetértő román közéleti szereplőket idéztek. A rendezvényen megjelent Schiffer András, az LMP társelnöke is.
A demonstráción felolvasott petícióban egyebek mellett azt írták Victor Pontának: sajnálattal tapasztalják, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után a székelyek jogai továbbra sem biztosítottak.
Közölték, úgy látják, a román kormány képviselői rendszeresen megszegik a parlament által is ratifikált nemzetközi egyezményeket, amelyeknek pedig irányadóknak kellene lenniük a közigazgatási átszervezés, a székelyek által igényelt sajátos jogállás, valamint a nyelvi jogok gyakorlatba ültetésének a terén.
A szervezők elmondták: egy másik – hasonló tartalmú, a romániai helyzetről szóló tájékoztató – levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek is elküldenek majd.
Kedden Romániában és több magyarországi településen, köztük Budapesten, Székesfehérváron, Esztergomban és Szolnokon is tartottak megemlékezéseket a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulójára emlékezve, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely szabadság napjává nyilvánított.
MTI
Székelyhon.ro
2015. március 11.
Budapest támogat
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanács székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére. Több magyarországi településen is tartottak megemlékezéseket tegnap.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tegnapi közleményében kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón – amikor is 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban – a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz – írta. A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén tegnap este. A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról. A budapesti megemlékezésen – a Magyarok! Veszélyben a székelyek! feliratú molinó előtt felállított színpadon – György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában. Tóth Gy. László politológus azt kérdezte, Székelyföldnek miért nem jár területi és kulturális autonómia, az unió illetékesei miért hallgatnak? A Hősök terén a demonstráció résztvevői kék és sárga színű mécsesekből Székelyföld térképét és a Je suis Sekler (Székely vagyok) feliratot rakták ki sötétedéskor. A Hősök terei rendezvényen megjelent Schiffer András, az LMP társelnöke is. A demonstráción felolvasott petícióban egyebek mellett azt írták Victor Pontának: sajnálattal tapasztalják, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után a székelyek jogai továbbra sem biztosítottak. A Jobbik szerint mosolydiplomácia helyett kölcsönösségen alapuló együttműködésre van szükség Romániával, ami azonban elképzelhetetlen a kisebbségi sorba taszított nemzeti közösségeknek, köztük a magyarságnak biztosított széles körű autonómia nélkül. Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke erről tegnap Gyöngyösön beszélt, ahol szimpátiatüntetést tartottak a székely autonómia mellett. Szávay István közölte: „a harsogó propaganda ellenére sem hisszük, hogy az erdélyi magyarok problémái a román állam belügyei lennének, és azt sem hisszük, hogy az Európai Unió majd meg fogja oldani a kisebbségi kérdést Közép-Európában”. Szávay úgy fogalmazott, megbukott a ciklusokon átívelő magyar hajbókoló külpolitika, a képmutató mosolydiplomácia. „Megalkuvás nélkül, világosan ki kell fejezni, hogy mit várunk egy olyan országtól, amelyiket elvileg stratégiai partnerünknek tekintünk” – mondta. Bús Árpád Zsolt, a megmozdulást szervező egyik jobbikos önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy március 10. a székely szabadság napja, amely mostanra az autonómiáért folytatott küzdelmek legfontosabb napjává vált. Felelevenítette: 1854-ben ezen a napon végezték ki Marosvásárhelyen a nemzeti önrendelkezést célul kitűző összeesküvés székely mártírjait, és a székelyek számára ez nemcsak a közös emlékezés, hanem az összetartozás napja is. A gyöngyösi demonstráción részt vevő mintegy ötven ember az erre az alkalomra készített harmincméteres székely zászlóval vonult körbe a belvárosban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 17.
RMDSZ-kongresszus – Újraválasztották Kelemen Hunort a szövetség élére
Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán.
Kelemen Hunornak nem volt kihívója. A kongresszusi küldöttek közül – akik 585 érvényes voksot adtak le – 575-en szavaztak bizalmat neki.
Az RMDSZ „újratervezés" jelszóval rendezett kongresszusán Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. „Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre" – mondta az RMDSZ újraválasztott elnöke. Úgy vélte, az RMDSZ-nek is változnia kell, hogy megfeleljen a közösség elvárásainak. Mint mondta, az RMDSZ-nek nem arra kell összpontosítania, kinek az oldalán, és mikor kerül a bukaresti kormányba, hanem az erdélyi magyarsággal kell megerősítenie a kapcsolatát.
A kongresszusi küldöttek új alapszabályt is elfogadtak, amely megszünteti a politikai alelnöki tisztséget és a főtitkárság helyett újraalakítja a négy éve felszámolt ügyvezető elnökséget.
A kongresszusi vita során felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján azért, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel.
Az újratervezés mottót azonban többen is vitatták, megjegyezvén, hogy a gépkocsik műholdas navigációját ellátó GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról.
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, szenátusi frakcióvezetője úgy vélte, nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Borbély László, a szövetség politikai alelnöke azt hangsúlyozta, az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon" az eredményeit. Verestóy Attila szenátor úgy vélte, az RMDSZ-nek az újratervezés által az 1989 óta épített alaphoz kell visszatérnie, és azt kell célul kitűznie, hogy a 2016-os választások után kormányra kerüljön.
A kongresszus előtt Victor Ponta román miniszterelnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, valamint szinte valamennyi magyarországi és romániai parlamenti párt elnöke beszédet mondott. Victor Ponta azt kérte szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert párbeszéddel a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. A miniszterelnök azt állította, hogy maga is nyitott a párbeszédre, ugyanakkor megjegyezte: aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket Klaus Iohannis államfővé választása után.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség”. Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet.
Semjén Zsolt aggodalmát is megfogalmazta amiatt, hogy még mindig probléma Romániában a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz éneklése, a nemzeti szimbólumok szabad használata, hogy immár nemcsak a bürokratikus akadályozása látszik a kommunista rendszer által elrabolt egyházi ingatlanok visszaadásának, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik ennek a jogszerűségét. A miniszterelnök-helyettes olvasta fel Orbán Viktor kormányfő üdvözletét is, aki azért kívánt eredményes tanácskozást, hogy a mottóul választott „újratervezés" sikeres legyen.
Klaus Iohannis államfő üzenetében – amelyet egyik tanácsadója olvasott fel – a 25 éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított.
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kijelentette, hogy a határon túli magyarságnak is az erős, befolyással bíró, nemzeti érdeket képviselni tudó Magyarország tud jó partnere lenni. Ehhez pedig be kell fejezni „a politikai hidegháborút” Magyarországon és a határokon túl egyaránt.
Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke úgy vélte, hogy az RMDSZ által meghirdetett „újratervezésről" Magyarországon is példát vehetnének. A pártelnök támogatásáról biztosította az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, és a környezettudatosságot is a kongresszus figyelmébe ajánlotta.
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége.
A román jobbközép ellenzéket tömörítő új Nemzeti Liberális Párt (PNL) két társelnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Kifejtették, hogy Romániában is fennáll a szélsőséges pártok előretörésének veszélye, ha a demokratikus erőknek nem sikerül megújulniuk úgy, ahogyan azt a választók elvárják tőlük.
Mario David, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke üdvözlő beszédében kifejtette: az autonómia az etnikai identitás megőrzését szolgálja, és az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul. Úgy vélte, fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. „Az autonómia nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra" – jelentette ki a teremben ülő román miniszterelnök és pártvezetők felé fordulva.
Az RMDSZ tanácskozása szombaton a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódik.
MTI
Erdély.ma
2015. április 18.
Újraválasztották Kelemen Hunort (RMDSZ-kongresszus)
A magyar, a román, a székely és az EU-himnusszal kezdődött el tegnap Kolozsváron az RMDSZ tizenkettedik kongresszusa, amelyet az Újratervezés címszóval hirdettek meg. A rendezvényen 778 szavazati joggal rendelkező RMDSZ-tag, 150 meghívott és 120 sajtós vesz részt. Az elnöki tisztségért egyedül induló Kelemen Hunort 575 szavazattal 10 ellenében újraválasztották (5 érvénytelen volt), majd módosították az alapszabályt. A megnyitón Victor Ponta román kormányfő és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is megjelent, a romániai, magyarországi és határon túli pártok, európai szervezetek elnöki vagy alelnöki szinten képviseltették magukat, ott voltak a magyar történelmi egyházak vezetői és különböző világi méltóságok.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitó előtt elmondta: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy „megadja azt a lökést”, amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Olyan pillanatban tartják a rendezvényt, amikor a romániai és az erdélyi magyar társadalomban is sok feszültség, elégedetlenség gyűlt fel a politikusok és a politika intézményei iránt. A kongresszus jelszava, az újratervezés azt jelzi, hogy nem a célokat, az értékeket, hanem mindenekelőtt a politizálás módját kell megváltoztatni. „Sokkal több alázatra van szükség” – jelentette ki az elnök, aki az 1993-ban megfogalmazott célokat tartotta megőrzendőnek. Az RMDSZ ekkor iktatta be programjába az autonómia különböző formáinak az igényét. A román politikusok dicsérnek
A házigazdák – RMDSZ-vezetők és az RMDSZ szavahihetőségét, illetve Kolozsvár multikulturális jellegét méltató Emil Boc polgármester – köszöntőbeszédei után elsőként Klaus Johannis államfő üzenete hangzott el: a huszonöt éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított. Az államfő úgy véli, az RMDSZ és a többi romániai párt közötti párbeszéd vezetett a kisebbségi jogok elismeréséhez és a többség-kisebbség viszonyának javításához Romániában, de van még tennivaló. Johannis az egész politikai osztálynak üzente: a megosztottság nem tesz jót a társadalomnak, a fejlődésnek. Másfajta, a demokrácia alapértékeire építő politizálásra van szükség, szakértelemre, jó kormányzásra. 
Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke  magyarul köszönt, és azt kérte a szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert így a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. Azt mondta, hogy maga is nyitott a párbeszédre, és megjegyezte: Johannis államfővé választása után aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket. Alina Gorghiu, az NLP társelnöke megköszönte az RMDSZ választóinak, hogy a tavalyi elnökválasztáson Johannist támogatták (és a magyar szeretlek szóval búcsúzott). Az NLP másik társelnöke, Vasile Blaga szerint ez nemcsak azt üzente az RMDSZ-nek, hogy lépjen ki a Ponta-kormányból, hanem azt is, hogy az NLP-vel közösen kell a politika megújításán dolgoznia, hiszen mindkét politikai erő az Európai Néppárt tagja. Az NLP vezetői hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Călin Popescu Tăriceanut megtapsolták, amikor kijelentette, hogy Kolozsvár neve mellől törölni kell a kommunista múltat idéző Napocát. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke az RMDSZ megbízhatóságát emelte ki, Gheorghe Firtzak rutén képviselő a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának nevében előbb románul, majd magyarul szólt a küldöttekhez, magyar édesanyjára emlékeztetve. Erősítés külföldről
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Fidesz–KDNP nevében köszöntötte „szeretett honfi- és nemzettársait”. Elsőként Orbán Viktor levelét olvasta fel, majd Victor Ponta román kormányfőhöz fordult. „Nem gondoltuk annak idején, hogy 2015-ben még mindig probléma lehet a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása visszamenőleg megkérdőjelezi a restitúciós folyamatot, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megfélemlítik a magyar oktatókat. Soha nem gondoltuk volna, hogy hivatalos román dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezi majd az autonómiatörekvéseket. Az erdélyi magyarság soha nem kért olyant, amire ne lenne példa az EU-ban. Visszautasítjuk, hogy az erdélyi magyar törekvéseket összemossák a rasszizmussal, szélsőséggel” – mondotta. Semjén Zsolt szerint nem vagyunk kevesebbek egyetlen nemzetnél sem: „ha másoknak lehet, nekünk is lehet, ha erről lemondanánk, akkor elfogadnánk, hogy másodrangúak vagyunk”. Kijelentette: „Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. A parlamenti képviselet letéteményese az RMDSZ, amelyben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit.” A magyar ügy képviselete Bukarestben a teljes Kárpát-medencei magyarságot segíti; a magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony nem csupán rendezett, hanem bizalmi. A magyar pártok támogatják az autonómiatörekvéseket,  „Magyarország önök mögött áll” – mondotta.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke az autonómiáról elmondta, hogy nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra, az etnikai identitás megőrzését szolgálja. Az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul, ezért fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. Hans Heinrich Hansen, az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának elnöke a romániai magyar közösséget ért jogsérelmekről beszélt: a közösségi jelképek használatának korlátozásáról, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának megkérdőjelezéséről, az etnikai autonómiatörekvések közbiztonsági veszélyforrássá minősítéséről. Mindez elfogadhatatlan egy európai demokráciában, a többségnek meg kell értenie, hogy a kisebbségeki jogok nem rövidítik meg. Támogatásáról biztosította az RMDSZ-t Tóbiás József (MSZP), Schiffer András (LMP) pártelnök is. Felvidékről Berényi József MKP- elnök, Kárpátaljáról Zubánics László és Barta József, Horvátországból Juhász Sándor, a szlovéniai magyarok részéről Horváth Ferenc fejezte ki szolidaritását.  A testvérharcnak vége
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar párt vezetője is. Az MPP elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. „Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor szimbólumainkhoz való jogunkat csorbítják” – mondotta. Biró az új felelősség politikájáról beszélt, melybe nem tartozhatnak bele azok, akik az RMDSZ-t árulónak, az MPP-t egységbontónak tekintik.
Kelemen Hunor beszámolója
Az RMDSZ elnöke felelevenítette a négy évvel ezelőtti megválasztásakor tett ígéreteit, és elemezte, hogy ezekből mi valósult meg. Emlékeztetett: az elnökség és az állandó tanács átalakításával kiszélesítették a döntéshozatalt, egyetlen magyar közösség képviselete sem maradt ki a döntések előkészítéséből és azok meghozatalából. Bevonták az ifjúsági szervezeteket és a platformok képviselőit. Létrehozták a nőszervezetet, a Kulturális Autonómia Tanácsot, amely megerősítette a civil szervezetekkel ápolt partnerséget. A román pártokkal párbeszédet folytattak, és a parlamenti demokrácia eszközeit használták. „Ez nem változott, és ezen nem kell változtatni” – jelentette ki Kelemen, aki szerint az RMDSZ a vita elől sohasem menekült, mindig azt vállalta, hogy a romániai magyarság érdekeit képviselje. A román politikai pártok vezetőinek jelenléte a kongresszuson azt is bizonyítja, hogy az RMDSZ-t komoly és megbízható partnernek tartják. Az RMDSZ rendezte a viszonyát a magyar kormánnyal, a Fidesszel és a KDNP-vel, és „ha szükséges, közös álláspontot is ki tudunk alakítani”. A szervezet külpolitikájáról azt mondta: az elmúlt négy évben az RMDSZ proaktív szerepet vállalt az Európai Néppártban, képviselőik révén az Európai Parlamentben, az Európa Tanács különböző testületeiben és az őshonos európai etnikai, nemzeti és nyelvi kisebbségeket tömörítő szervezetben, a FUEN-ben is, amelynek ma már RMDSZ-es alelnöke van. A Minority Safe Pack által megteremtették az európai kisebbségi szolidaritást, s bár „az első nekifutás nem volt sikeres, nem adjuk fel”. Az RMDSZ kormányzati tevékenysége kapcsán felidézte: négy év alatt kétszer voltak kormánykoalícióban: első alkalommal sikerült megakadályozni a székelyföldi és partiumi magyarságot hátrányosan érintő területi közigazgatási reformot, második esetben „elmentünk a falig egy magyar ügy, a MOGYE miatt”; ez a kormány bukásával végződött. Kelemen szerint helyes döntés volt, hogy az RMDSZ a szociáldemokratákkal folytatta a kormányzást, és az is, hogy „magyar érdek miatt” megszakította. A mandátuma alatt lezajlott választásokról elmondta: „az adott helyzetben mindeniken jó eredményeket értünk el”. 2012-ben, már ellenzékben, a hármas magyar–magyar versenyben több polgármesteri tisztséget szereztek meg, mint négy évvel korábban. A parlamenti választásokon „politikai kalandorok tették kockára az erdélyi magyarság parlamenti jelenlétét”, de nem sikerült térdre kényszeríteni a szövetséget. A tavalyi államfőválasztás alkalmat adott arra, hogy az RMDSZ reális jövőképet mutasson fel mind az ország, mind a magyarság számára: olyan intézményes garanciákat javasoltak a nemzeti közösség identitásának megőrzésére – a regionális és a kulturális autonómiát –, ami az országot nem gyengíti, hanem erősebbé teszi. A székelyföldi autonómiatervezetről nem voltak és nincsenek illúzióik, „látjuk, hogy a román társadalom nehezen érti és nem fogadja el a kisebbségi kérdésnek ezt az intézményes garanciákat nyújtó megoldását”. Nagy gond, hogy az állam különböző intézményei akadályozzák a kisebbségi jogokról szóló törvények alkalmazását, a burkolt újraállamosítás veszélye nagyobb, mint valaha, és a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák – mondotta, és állást foglalt Markó Attila, valamint Nagy Zsolt ártatlansága mellett: szerinte a korrupció elleni harc leple alatt koncepciós vádak is születnek. Emlékeztetett a szimbólumhasználat megkérdőjelezésére, és szót emelt egy többség és kisebbség közötti megállapodás mellett, ami egyszerre tenné kiszámíthatóvá a jelent és tervezhetővé a jövőt. Az RMDSZ csak akkor tudja a munkáját elvégezni, ha belátja, hol tévedett, és tudatosítja, hogy a politika mindenekelőtt közösségszolgálat. Kelemen szerint az RMDSZ szövetségesei továbbra is a magyar emberek, akik kitartottak amellett, hogy ott kell lenni az önkormányzatokban, a bukaresti törvényhozásban és az Európai Parlamentben. 
Vita az újratervezésről
A felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel. Kovács Péter főtitkár szerint rég volt ilyen nehéz helyzetben az erdélyi magyarság: 2004 óta nem szavaztak annyian az RMDSZ-re, mint amennyi szavazatot 2014 őszén Klaus Johannis államelnök kapott a magyaroktól. Az Újratervezés mottót többen is vitatták, mert a GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról. Markó Béla volt RMDSZ-elnök, szenátusi frakcióvezető szerint nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Megrendült a demokráciába és a politikába vetett bizalom, sokan csodára várnak, és ez könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája – figyelmeztetett. Borbély László politikai alelnök szerint az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon” az eredményeit. Verestóy Attila szenátor szerint az RMDSZ 1989 óta építi az autonómiastruktúráit, ehhez kell visszatérni, és azt kell célul kitűzni, hogy a 2016-os választások után az RMDSZ kormányon legyen. A kongresszus tapssal jelezte szolidaritását Nagy Zsolt egykori távközlési miniszterrel, aki a börtönből írt levelében többek között azt üzente, hogy a közösségért kötelező dolgozni. Székely István szakpolitikákat, Hegedűs Csilla női kvótát kért, Antal Loránd Miért-elnök az ifjúság támogatását. Végül Kelemen Hunor válaszolt a felvetésekre, és ismertette választási programját. Meg kell erősíteni a partnerséget a társadalom különböző részeivel, több közös szervezésre és hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz. Tartalmasabb kommunikációt ígért a román többség irányában, valamint közös döntéseket, ám közös kiállást is kért ezek mellé.  Villámgyors szavazás
A titkos szavazás este fél nyolckor kezdődött és alig fél órát tartott, nyolckor már az alapszabály módosításához láttak. A Márton Árpád által ismertetett tervezetet percek alatt elfogadták. Megszűnt a politikai alelnöki tisztség, a főtitkárság helyett pedig újjáalakul a négy éve felszámolt ügyvezető elnökség. Ennek felépítésére és vezetőjére az újraválasztott szövetségi elnök tesz javaslatot az SZKT júniusi ülésén. A munkálatok ma a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 18.
RMDSZ-kongresszus
Semjén Zsolt: az erdélyi magyar összefogás erkölcsi és politikai parancs
Semjén Zsolt szerint Erdélyben a magyar összefogás a történelem erkölcsi és politikai parancsa. Az RMDSZ Kolozsváron zajló 12. kongresszusát több magyarországi párt elnöke, a határon túli magyar szervezetek vezetői és egy erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is köszöntötte.
    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség”. Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet.      Semjén Zsolt aggodalmát is megfogalmazta amiatt, hogy még mindig probléma Romániában a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz éneklése, a nemzeti szimbólumok szabad használata, hogy immár nemcsak a bürokratikus akadályozása látszik a kommunista rendszer által elrabolt egyházi ingatlanok visszaadásának, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik ennek a jogszerűségét.      „Nem gondoltuk, hogy az EU-ban megtörténhet, hogy egy hivatalos dokumentum biztonsági veszélyforrásnak tekinti az autonómiatörekvéseket” – jelentette ki. Hozzátette, hogy az erdélyi magyarság soha nem kért olyat, ami ne lenne elfogadott az EU-ban. Kijelentette: vissza kell utasítani mindent, ami az erdélyi magyar elképzeléseket összemossa a rasszizmussal és a szélsőségességgel.     Semjén Zsolt kijelentette, hogy a román-magyar kapcsolatokban Magyarország számára meghatározó az erdélyi magyarság helyzete. „Mind a magyar, mind a román nemzeti érdek az együttműködés. Ez rajtunk nem fog múlni” – nyomatékosította.     A miniszterelnök-helyettes olvasta fel Orbán Viktor kormányfő üdvözletét is, aki azért kívánt eredményes tanácskozást, hogy a mottóul választott „újratervezés” sikeres legyen. Orbán Viktor köszönetet mondott Kelemen Hunornak, amiért az elmúlt négy évben a nemzeti ügyekben összefogva, egymás partnereiként dolgozhattak.      Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kijelentette, hogy a határon túli magyarságnak is az erős, befolyással bíró, nemzeti érdeket képviselni tudó Magyarország tud jó partnere lenni. Ehhez pedig be kell fejezni „a politikai hidegháborút” Magyarországon és a határokon túl egyaránt.     A pártelnök úgy vélte, hogy a „pragmatikus nemzeti érdekképviselet szellemében” politizáló RMDSZ a magyar-román együttélés új korszakát teremtette meg. Kijelentette, újra kell éleszteni a kétoldalú kapcsolatokat, fel kell éleszteni a közös magyar-román kormányülések gyakorlatát.     Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke kijelentette, hogy az RMDSZ által meghirdetett „újratervezésről” Magyarországon is példát vehetnének. A pártelnök támogatásáról biztosította az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, és a környezettudatosságot is a kongresszus figyelmébe ajánlotta. Kijelentette, meg kell akadályozni, hogy a globális nagyvállalatok a környezet veszélyeztetésével termeljék ki a térség altalaji kincseit. Álláspontja szerint a verespataki ciántechnológiás aranybányászás veszélyt jelentene a Tisza vízmedencéjére.     Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. „Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor szimbólumainkhoz való jogunkat csorbítják” – részletezte az elnök. A pártelnök az új felelősség politikájáról beszélt, melybe nem tartozhatnak bele azok, akik az RMDSZ-t árulónak, az MPP-t egységbontónak tekintik.      Az RMDSZ kongresszusát határon túli magyar szervezetek vezetői is köszöntötték. Berényi József, a Magyar Koalíció Párjának (MKP) elnöke a felvidéki magyarság üzenetét, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke a kárpátaljaiak, Juhász Sándor, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének az elnöke a horvátországiak, Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke a szlovéniai magyarok üzenetét tolmácsolta.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)
2015. április 18.
RMDSZ-kongresszus: Markó Béla: egyelőre Bukarestben dől el, mi lesz Erdélyben (PERCRŐL PERCRE)
Meghívott politikusok, egyházi képviselők felszólalásával zajlik Kolozsváron a Diákművelődési Házban az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tizenkettedik kongresszusa.
Kovács Péter RMDSZ főtitkára a kongresszus megnyitása előtt  a sajtónak elmondta: a kongresszus valós tétje az újratervezés, az RMDSZ prioritásainak átgondolása, új politikai irányzat követése a követelmények feladása nélkül. 
Az RMDSZ kongresszusán 778 küldött, 150 meghívott és 120 újságíró vesz részt, továbbá a magyarországi és a romániai politikai pártok vezetői. Megszűnik a politikai alelnöki tisztség és a Főtitkárság Ügyvezető Elnökséggé alakul – nyilatkozta Kovács Péter.
11:21 - Biró Rozália, az SZKT elnöke köszöntötte "Emil Boc urat, Nagyvárad polgármesterét"
Biró Rozália, az SZKT elnöke a kongresszus munkálatainak megnyitásakor és a meghívottak köszöntésekor Emil Bocot Nagyvárad polgármestereként üdvözölte, a hibát észlelve, azt mondta: soha nem lehet tudni... Az ülésvezető ugyanakkor köszöntötte az Államelnöki Hivatal, valamint a hazai és külföldi pártok vezetőit, képviselőit.
11:22 - Máté András: öröm és büszkeség
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy szövetségünk Kolozsváron tartja az újratervezés kongresszusát, amely arra kíván rávilágítani, hogy újra kell gondolnunk szövetségünk jövőjét. Kívánom, hogy sikerüljön megőrizni azt a tudást, amit az elmúlt 25 év alatt elértünk. 
11:23 - Kelemen Hunor: 25 év után komoly partnernek tekintenek bennünket
Kelemen Hunor bevezető beszédében  köszöntötte a jelenlevőket, hangsúlyozva: nagyon fontos, hogy itt vannak velünk, és 2015-ben elfogadták meghívásunkat.
- Az elmúlt 25 esztendőben számtalanszor bebizonyítottuk, hogy amikor nehéz helyzetben volt az ország, ezen belül a magyarság, az RMDSZ  össze tudta fogni a közjó érdekében tevékenykedőket, egyensúlyt teremtő tényező tudott lenni, és bebizonyította, hogy rá lehet számítani. Hogy a meghívott vendégeink közül mindenki eljött, azt jelenti, hogy a Kárpát-medencében az RMDSZ  szerepe lehet a béke és egyetértés megvalósításában.  Az a tény, hogy a romániai politikai pártok képviselői itt vannak, azt üzeni: 25 év után komoly partnernek tekintenek bennünket. Erre rá kellett szolgálni, de rajtunk múlik, hogy ez így marad-e. Erdélyért, Romániáért akarunk és tudunk dolgozni, ez volt és ez a mi feladatunk, ezt kell legfőbb feladatunknak tekinteni – mondta Kelemen Hunor.
11:30 - Klaus Werner Johannis: másféle politizálásra van szükség
Gratulált az RMDSZ-nek az elmúlt 25 évben kifejtett tevékenységéért, amelynek során hozzájárult a demokrácia megerősítéséhez.
Az összes politikai pártnak azt üzente: másféle politizálásra van szükség a jövőben, amely a demokratikus értékrenden alapul. Ebben szükség van az RMDSZ-re és a romániai magyar közösség támogatására.
11:40 - Victor Ponta: jó napot kívánok!
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta magyarul köszöntötte a kongresszusi küldötteket. „Frunda György tanácsosom mindig emlékeztet, hogy használjam azokat a magyar szavakat, amelyeket ismerek.
Hozzátette: az RMDSZ az egyetlen legitim képviselője a romániai magyarságnak.
Beszédében kitért arra, hogy a korábbi kongresszusokon való részvételekor mire kérte az RMDSZ-t: egyszer, hogy kilépjen a kormányból, máskor, hogy belépjen, de a szövetség de minden alkalommal másképp, a saját belátása szerint cselekedett. Ezért most nem kért semmit, hangsúlyozva, hogy a szövetség szabadon dönthet bármiben, hiszen a romániai legerősebb nemzetiség legitim képviselője. Azt kívánta, hogy a szövetség az elkövetkezőkben is őrizze meg legfontosabb érdemét a párbeszédkészséget, amivel minden elvásárt, igényt el lehet érni.
11:45 - Emil Boc: A politikai együttműködés modelljének számít ma Kolozsvár
A politikai együttműködés modelljének számít ma Kolozsvár – jelentette ki üdvözlő beszédében Emil Boc. A polgármester szerint ennek a példás együttműködésnek köszönhetően Erdély fővárosa ma ismét az ország lendületesen fejlődő városai közé tartozik. Egy olyan multikulturális város, amelyben románok, magyarok, németek és valamennyi nemzetiség otthon érezheti magát.
Románia volt miniszterelnöke megköszönte az egykori koalíciós partner, az RMDSZ támogatását a válságos időkben. „Nehéz egyezségre jutni az RMDSZ-szel, de amikor ez végül sikerül, biztosak lehetünk abban, hogy a szövetség maradéktalanul tiszteletben tartja az adott szót, ezért minden elismerésem” – jelentette ki a városvezető örömét fejezve ki, hogy az RMDSZ-kongresszus alkalmával Kolozsvár az ország politikai fővárosának számít, ha csak egy napra is.
11:59 - Sejmén Zsolt: jár az autonómia minden magyar nemzetrésznek
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese kijelentette: minden magyar nemzetrésznek jár az autonómia. Ugyanakkor kiábrándultságát fejezte ki amiatt, hogy még mindig vannak gondok a magyar Himnusz eléneklésével, illetve a kétnyelvű helységnévtáblák biztosításával.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a FIDESZ-KDNP képviselője, Magyarország miniszterelnök-helyettese tolmácsolta.
A magyar kormányfő köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki azoknak, akik az RMDSZ  25 éves története során az erdélyi magyarság ügyét képviselték. Az elmúlt 4 évben a nemzeti ügyekben összefogva egymás partnereiként dolgozhattak. Orbán Viktor azt kívánta: az újratervezés legyen sikeres, és az RMDSZ, sorait rendezve, vághasson neki a vészterhes időnek.
- Nem csak az udvariasság kötelező, hanem barátok között az őszinteség is. A vészterhes idők Európánkat és a szűkebb Kárpát-medencénket is jellemzi. Szembe kell néznünk azokkal a problémákkal, amelyek megoldására szövetkeztünk. Nem gondoltuk az EU-csatlakozás után, hogy még mindig probléma lehet  a kétnyelvű  táblák ügye, himnuszunk éneklése, nemzeti szimbólumaink használata. Nem hallgathatjuk el aggodalmainkat a Mikó Kollégium ügyében, amikor nem csak mesterséges bürokratikus nehézségeket és akadályokat látjuk, hanem visszamenőleg  is megkérdőjelezik a jogszerűségét. A MOGYE tekintetében a 2011-es törvényt elszabotálják, megfélemlítve  a magyar oktatókat. A legnagyobb probléma, amire nem gondoltunk, hogy azokat az autonómia törekvéseket, amelyek minden tekintetben az EU-s példákon alapulnak,  hivatalos dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezheti - jelentette ki a magyarországi politikus.
- A kisebbségi jogok emberi jogok, az emberi jogok tekintetében nincs alku. Az erdélyi magyarság soha nem kért, nem javasolt olyat, soha nem tűzött  zászlajára olyat, ami ne lehetne elfogadott  az EU-ban. Vissza kell utasítanunk mindent, ami az RMDSZ autonómiatörekvéseit összemossa a rasszizmussal, a szélsőségekkel.  Mi, magyarok nem vagyunk kevesebbek egyetlen más EU-s nemzetnél sem, az erdélyi magyarság nem kevesebb egyetlen egy nemzetrésznél, kisebbségnél sem. Ami az EU-ban  másoknak lehet, nekünk is lehet és szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú EU-s polgárok és állampolgárok vagyunk. Ezt nem fogadhatjuk el, nekünk is jár, ami Európában másoknak jár. A kisebbségi jogok emberi jogok,  a közösség szintjén, emberi jogok tekintetében nincs alku - mondta. - Az  RMDSZ-nek sajátos helyzetéből kifolyólag kapocsnak kell lennie  Románia és Magyarország között. Magyarország számára az alapvető meghatározó az erdélyi magyarság helyzete. Mind a magyar, mind a román nemzeti érdek az együttműködés,  és ez az együttműködés rajtunk nem fog múlni. Magyarország Önök mögött áll és bármi történik, mindig számíthatnak Magyarországra - tette hozzá Semjén.
12:05 - Alina Gorghiu: köszönjük a Johannisra leadott szavazatokat
- Ha mímeljük a változásokat, akkor ártó, antidemokratikus politikai alakulatok jelennek meg a politikai palettán. A demokrácia fele vezető út nem egyirányú, ezért nagy a felelősségünk – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke.
A politikus köszönetet mondott a magyarság által Klaus Johannisra leadatott szavazatok miatt.
Beszéde végén az általa ismert egyetlen magyar szót mondta el: szeretlek.
12:10 - Blaga: a kiadott szó szent, nincs helye az árulásnak
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társalelnöke kijelentette: az RMDSZ politikusai számára a kiadott szó szent, s nincs helye az árulásnak.
- Dolgozzunk együtt az életszínvonal növelésén, érjük el az Európai Unió átlagát – jegyezte meg a politikus. – Tegyük le a legalább tíz évre szóló stratégiai partnerség alapjait. Úgy ellenzékben, mint a hatalomban együtt tudtunk dolgozni – tette hozzá.
12:20 - Mario David, az Európai Néppárt (EPP) elnöke: először járok Kolozsváron, Portugáliában a futballnak köszönhetően ismerős a város
A portugál eredetű európai politikus kijelentette: az RMDSZ a politikai család, az EPP fontos tagja, sok jelentős hozzájárulása volt a közös projektek kivitelezésében. - Meggyőződésem, hogy sikerül megőrizni az erdélyi magyarság politikai egységét a nemzeti identitás megőrzése érdekében. A magyarság autonómia tervezete az európai uniós példákon alapul, ezt korántsem lehet veszélyként értelmezni. Üzenem azoknak, akik a romániai magyarság autonómia tervezetét veszélynek tekinti: inkább a komoly veszélyekre, ne a békés polgárokra és szervezetekre összpontosítsanak – jelentette ki.
Hozzátette: a befektetőknek kiszámítható gazdasági közegre, stabilitásra van szükségük.
Az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében aggasztó fejleményekről értesültünk. Kitalált kihágások, törvénytelenségekről hallunk, s ez aggodalommal tölt el bennünket – mondta az európai politikus.
12:30 - Tăriceanu: Kolozsváron a kommunizmus kísérteteivel találkoztam
- A Kolozsvárra történő mai érkezésemkor összeráncoltam a homlokomat: azt tapasztaltam, hogy a városban a kommunizmus kísérteteivel találkozhatunk, a város neve ugyanis Napoca is. Hogy Konstanca miért lehet Tomis és Brassó miért lehet Kronstadt? Mert ott nincsenek magyarok – jegyezte meg a volt miniszterelnök. Megjegyzését taps fogadta.
Călin Popescu Tăriceanu Kolozsvár polgármesteréhez szólva kijelentette: a város térjen vissza arra a névre, használja azt a nevét is, amely elismertté és nevessé tette.
12:40 - Adorjáni Dezső - születésnapra jöttem
Adorjáni Dezső, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke elmondta: kicsit születésnapra jött, és nosztalgiával emlékszik vissza a szövetség születésének reményteljes pillanatára, amelyen maga is jelen volt. De tanúja volt az álmodozó gyermek és viharos kamaszkornak, illetve része a felnőtté válás időszakának is, amikor el kellene dönteni, hogy miként tovább?
A püspök két darab szövetet hozott ajándékba: az egyik egy háziszőttes, kicsit kopottas, szürkés, durva tapintású, de tartós, kézzel alkotott. Mindez arra emlékeztet, hogy a szövetséget is különböző emberek egységes egésszé kötötték össze egy közös cél és érték érdekében. Ehhez képest a másik fajta szövet színes, gép készítette, profitorientált és globalista, s amikor elkezdjük huzigálni, egyszerűen szétmegy, kacattá válik az egész. Ismerős az ilyen szövetség is, és sokan azt mondják, hogy ez a politikában mindenhol így van – fejtette ki a püspök, hangsúlyozva: mi sajátos sors által egybeszőtt közösség vagyunk.
Adorjáni Dezső emlékeztetett az 1992. október 22-i Kolozsvári nyilatkozatra, amelyre a képviselőink felesküdtek a Szent Mihály templomban. A püspök szerint, amíg ennek szellemében cselekszik a szövetség, betölti a hivatását. Ha ennek betűjétől eltérünk, akkor létünk kérdésessé válik, és megindulhat szövet bomlása – szögezte le a püspök.
12:55 - Schiffer: Európa egész területén tiltsák be a cianidos bányászatot
Schiffer András, a magyarországi Lehet Más a Politika társelnöke a verespataki aranybánya-tervvel kapcsolatban kijelentette: álláspontja szerint Európa egész területén be kellene tiltani a cianidos bányászatot.
- Remélem, hogy a szülőföldön maradnak az erdélyi fiatalok. A mindenkori magyar kormánynak az a felelőssége, hogy erősítse a határ menti együttműködéseket, amelyek munkahelyeket teremtenek – jelentette ki.
13:20 - Hans Heinrich Hansen: 100 millió európai polgárt képviselünk
A kiegyensúlyozott társadalmak hozzájárulnak az államok, s velük együtt a kisebbségek harmonikus fejlődéséhez. Erdély fővárosának három nevét említve, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke kijelentette: itt, Kolozsváron, s egész Erdélyben a magyarság demokratikus eszközöket választott a célok eléréséért.
– Az RMDSZ sok sikert ünnepelhet ma – jelentette ki megemlítve, hogy Európában 100 millió polgár tagja valamelyik etnikai kisebbségnek vagy nyelvi csoportnak, az általa képviselt szervezet őket képviseli. – A FUEN megfelelő keretet teremtett a kisebbségvédelemre – fogalmazott, hozzátéve: a kisebbségi és regionális nyelvek chartája is a FUEN nevéhez köthető.
Kijelentette: a FUEN figyelemmel követi az európai kisebbségek, és így a romániai magyarok helyzetének alakulását, és aggodalommal hallottuk, hogy a román belügyminiszter nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette a magyar közösség autonómiatörekvését. Ez elfogadhatatlan egy demokráciában. A történelmi nézeteltérések csakis párbeszéd, együttműködés során oldhatók meg.
Hans Heinrich Hansen megköszönte Kelemen Hunor hozzájárulását a FUEN működéséhez.
13:33 - Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke: az RMDSZ a román politikai élet legstabilabb szervezete
 Az MSZP elnöke elmondta: joggal mondhatjuk, hogy mára egy egész sor olyan dolog valósult meg, amelyet a romániai magyar közösség a szövetség huszonöt évvel ezelőtti alakulásának a pillanatában csak vágyaiban álmodott meg. Mindez nem valósulhatott volna meg a magyarság legerősebb és legnagyobb szervezete, az RMDSZ nélkül – mondta a magyarországi ellenzéki párt elnöke, hozzátéve: a kivívott eredmények megőrzése, valamint a támadások kivédése is a szövetség feladata.
Az MSZP elnöke szerint az RMDSZ a román politikai élet legstabilabb szervezete, nem tudták kikezdeni az egységét, és ez mindannak köszönhető, hogy egyvalakihez volt hűséges, éspedig saját közösségéhez. Ugyanakkor az RMDSZ megkerülhetetlen  szereplőjévé vált a román-magyar viszonynak, de az összefogás tekintetében példát mutatott az egész kárpát-medencei magyarság számára is. Hangsúlyozta: kiegyezésre, összefogásra lenne szükség a magyar politikában és nemzetpolitikában egyaránt.  Szükségesnek tartja a román-magyar kormányüléseket, a nemzeti érdekeket megjelenítő kétoldalú tárgyalásokat. Úgy vélte továbbá, hogy autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés.
13:40 - Berényi József: egyre nagyobb méreteket ölt az asszimiláció
„Amikor idejövünk hozzátok, olyan mintha otthonról hazajönnénk” – jelentette ki köszöntőjében Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke. A politikus a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta a kisebbség és többség között, ám szerinte úgy tűnik, hogy a súlypont egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többségi politika. Véleménye szerint az együttműködésnek, a párbeszédnek kétoldalúnak kell lennie.
Berényi emlékeztetett arra, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az asszimiláció, az elvándorlás, erre a megoldást az autonómia jelenti. „Ennek érdekében közös fellépés szükséges az uniós intézmények előtt, hogy életbe tudjuk ültetni a számunkra megfelelő autonómia modelleket” – mondta az MKP elnöke.
Kifejtette: Szlovákiából irigykedve figyelik, hogy Erdélyben legalább a magyarságon belül konszenzus alakult ki az autonómia tekintetében, ugyanis esetükben ez még nem mondható el.
13:55 - Dézsi Zoltán: megszerzett javaink veszélyben vannak
 Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka elmondta: megszerzett javaink veszélyben vannak.
- Nem lehet tudni, Románia merre tart. Egyértelmű veszteség ér bennünket, ha nem fogunk össze.  Közel 100 éve be nem tartott ígéretek, tisztességtelen jogfosztások áldozatai vagyunk. Tükröt kell mutatnunk a román kormánynak és a világnak, hogy tudják: mit vettek el, mit akarnak elvenni. Szükségünk van a román társadalommal folytatott párbeszédre, mert vannak józanul gondolkodó, hozzánk tisztességgel viszonyuló politikusok, akik társaknak fogadnak el. Szükségünk van az anya
2015. április 18.
Most nem köt szövetséget Ponta megbuktatására az RMDSZ
Az elsőszámú romániai magyar párt most 25 éves, ebből az alkalomból egy, a szövetség történetét áttekintő filmet is csináltak, benne többek között az időközben budapesti miniszterré lett Szőcs Gézával és az RMDSZ-szel szemben saját pártot alapító Tőkés Lászlóval.
„A magyar himnusszal kezdődött el a kongresszus, a román himnuszt és az EU himnuszát, az Örömódát is bejátszották, viszont csak az utoljára felcsendülő székely himnuszt énekelték végig a jelenlevők” — írta a transindexes tudósító, jelezve a politikai szimbólumvilág kárpát-medencei bonyolultságát.
A korrupciós ügyek miatti letartóztatási hullám a román politikai elit szabadlábon lévő tagjai közül többen is mintha udvaroltak volna a kongresszuson az RMDSZ-nek. Bár a magyar párt decemberben kilépett a kormányából, Victor Ponta „jó napot kívánok!”-kal magyarul kezdte a beszédét, aztán a magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az RMDSZ-t.
A sokak meglepetésére államfővé választott Klaus Iohannis volt pártja, a közvéleménykutatásokat vezető PNL közben éppen az RMDSZ segítségével szeretné minél hamarabb elmozdítani a miniszterelnököt. A liberális pártszövetség alelnöke pénteken felkérte az RMDSZ-t, hogy kössön velük legalább 10 évre szóló partnerséget. Kelemen erre az MTI szerint azt válaszolta, hogy az RMDSZ a romániai magyarság partnere, így a PNL felkérésére „sem a kosárral, sem menyasszonyi fátyollal” nem válaszol. A liberálisok a PSD ellen benyújtani kívánt bizalmatlansági indítványukhoz is szeretné megnyerni az RMDSZ-t — bár ehhez egyelőre ketten együtt sem lennének elegen.
Magyarországról Semjén, Tóbiás és Schiffer volt ott a kongresszuson vendégként. Semjén Zsolt Orbán Viktor üdvözletét hozta, a magyar kormány és az RMDSZ közötti bizalmi viszonyról beszélt — ami elég nagy különbség a néhány évvel ezelőtt használt szavakhoz képest, amikor a Fidesz az RMDSZ-t gyengítendő akarta saját elképzelései szerint átrendezni az erdélyi magyar politikát. Az RMDSZ kongresszusa újra - az ellenjelölt nélkül induló - Kelemen Hunort választotta pártelnökké. 
(Az 58 perces film az index.hu portálon a fenti című anyagnál megnézhető.
index.hu
2015. április 20.
Újratervezés
RMDSZ-kongresszus Kolozsváron
,,Változás, újratervezés szükséges ahhoz, hogy az RMDSZ meg tudjon felelni a következő évek kihívásainak.Elkötelezetten kell dolgoznunk a különböző autonómiaformák megvalósításán, a demokratikus jogállam kiépítésén. Az életminőséget javító intézkedések mellett kiemelten figyelünk a versenyképes magyar nyelvű oktatásra. Meg kell erősítenünk a partnerséget a történelmi egyházakkal, a szakmai és rétegszervezetekkel, mindazokkal, akik partnernek tekintenek minket" – adta meg a kongresszus alaphangját Kelemen Hunor, aki az RMDSZ 12. kongresszusán az 585 érvényes szavazatból 575 küldött bizalmát szerezte meg egy újabb elnöki mandátumra.
Kelemen Hunor elnök, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke köszöntötték házigazdákként a kongresszus meghívottjait, küldötteit.
Laurentiu Stefan elnöki tanácsos Klaus Johannis üzenetét tolmácsolta, aki üdvözölte a szövetséget huszonöt éves fennállása alkalmából, és méltányolta eddigi politikai tevékenységét. Üzenetében az államfő a magyarság érdekvédelmi szervezetének a hazai demokrácia megerősítésében nyújtott hozzájárulását hangsúlyozta, és azt, hogy az RMDSZ együttműködése és párbeszéde modellértékű a közéletben.
Victor Ponta miniszterelnök gratulált az RMDSZ-nek 25 éves fennállásához és sikert kívánt a jövőbeli terveihez. Hangsúlyozta: továbbra is az RMDSZ a romániai magyarság egyetlen legitim politikai képviselője. "Ez nem politikai tanúsítvány, hanem a választópolgároktól kapott bizonyítvány. Meggyőződésem, hogy ezt a bizonyítványt 2016-ban is felmutatja majd a szövetség. Létfontosságú, hogy a magyar közösség képviselői jelen legyenek Románia demokratikus intézményeiben" – jelentette ki a kormányfő.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök- helyettese Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta. Kijelentette: az RMDSZ az erdélyi magyarok értékeinek, érdekeinek egyetlen hiteles képviselője és védője. "Az erdélyi magyaroknak nem szabad elfogadniuk, megengedniük, hogy másodrangú tényezőkként kezeljék őket országukban, hiszen az Európai Unió nemzetei között nincs rangbeli különbség" – tette hozzá –, "az erdélyi magyarok soha nem követeltek olyat, ami ne lenne általánosan elfogadott Európában". Létfontosságúnak nevezte az erős magyar képviseletet és kijelentette, nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. Végül Magyarország támogatásáról biztosította a szervezetet, amely, mint mondta, természetes kapocs kell legyen Románia és Magyarország között.
Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke megköszönte a magyaroknak a Johannisra leadott szavazatokat. Véleménye szerint Romániának is politikai újratervezésre van szüksége, hiszen a választópolgárok újfajta politikai hozzáállást várnak, a politikumnak pedig kötelessége eleget tenni ezeknek az elvárásoknak.
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt másik társelnöke szerint az RMDSZ Románia egyetlen olyan érdekvédelmi szervezete, amely az erdélyi magyarok értékeit, törekvéseit hitelesen védi és képviseli, és méltatta az emberi és kisebbségi jogok, valamint az ország demokratikus folyamatainak erősítése terén kifejtett munkáját.
Adorjáni Dezső evangélikus püspök felelevenítette azokat az első időket, amikor "még mindenkit áthatott a tenni akarás". Figyelmeztetett: most, az újratervezés idején szem előtt kell tartani, hogy "akiben sokan bíznak, azon sok mindent kérnek számon", hiszen az RMDSZ, de a magyarság sem felejtheti el, hogy nem egyszerűen egy politikai szövetség, hanem egy sajátos sors által összekötött közösség, amelyet összetartanak a hagyományai, zászlói, egyházai, értékei.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke, aki magyarul köszöntötte a kongresszust, kiemelte: az RMDSZ olyan stabilitási tényezőt jelent a romániai politikában, amely az Európai Néppárt hasznos és fontos tagjaként hatékonyan képviseli a magyarság érdekeit.
Az EPP alelnökének Kelemen Hunor az RMDSZ által létrehozott Martens-emlékplakettet és emléklapot ajándékozta, köszönetet mondott a partnerségért és az eddigi segítségért, támogatásért.
Calin Popescu-Tariceanu, a szenátus elnöke szerint Kolozsváron még mindig a kommunizmus rossz szelleme kísért. "Tudják, hogy miért nem nevezik Konstancát Constanta Tomisnak? Mert ott nincsenek magyarok. Eljött az idő, hogy megszabaduljunk Napocától Kolozsvár nevében, a normalitás útjára térjünk, a jövőbe, ne a múltba tekintsünk" – mondta egyebek mellett.
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke szerint a romániai magyar nemzeti közösség ma olyan jogokat tudhat magáénak, amelyek 25 évvel ezelőtt csak a vágyaiban éltek – magyar iskolák, kiterjedt magyar nyelvű egyetemi oktatás, kulturális és tudományos intézmények, visszanyert műemlékek. "Az RMDSZ nélkül a magyarlakta települések gazdasági fejlődéséről sem beszélhetnénk, és a magyar–román együttélés új korszakának megteremtése is az RMDSZ nevéhez fűződik" – jelentette ki.
Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke kijelentette: "Egyeztetéseink során sokkal nagyobb megértésre találtunk a magyar politikusoknál akkor, amikor a polgárok érdekeiről beszéltünk. A szövetség partnerünk volt akkor is, amikor közösen kormányoztunk, de most is, amikor nem ugyanazon az oldalon állunk. Mindig bebizonyította, hogy korrekt és megbízható partner".
Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke úgy gondolta, "egy ilyen negyedszázad utáni újratervezésről az anyaországban is példát vehetnénk". Véleménye szerint "a romániai magyarság összekötő kapocs az egymásra utalt Románia és Magyarország között".
Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint "számunkra a párbeszédnek nem csak arról kell szólnia, hogy mit mond és mit akar a többség. Az is szempont kell hogy legyen, amit mi kisebbségként szeretnénk. Huszonöt évvel a rendszerváltás után azt látjuk, hogy a párbeszédek súlypontja egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többség, és hogy nekünk mit kell teljesítenünk. De bízom abban, hogy közös erővel át tudjuk törni ezt a falat" – mondta.
Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy Romániában a kisebbségi nemzeti szimbólumok használatát megkérdőjelezik, és nemzetbiztonsági veszélyként tüntetik fel az autonómiatörekvéseket. "Ez elfogadhatatlan egy európai demokráciában. A többségnek meg kell értenie, hogy az autonómiatörekvések egyensúlyt jelentenek egy társadalomban, hiszen biztosítják azt, hogy az országban minden egyes közösség a saját ütemében fejlődjön, és ezáltal hatékonyan járul hozzá az ország gazdaságához" – fogalmazott.
Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka az elnökség üdvözletét tolmácsolta, és kiemelte: az újratervezés és a számvetés jelzi, hogy az RMDSZ elkötelezett, megújulni képes érdekképviselete a romániai magyarságnak.
Gyerő Dávid főjegyző a Magyar Unitárius Egyház nevében, ugyanakkor az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének egykori tagjaként is köszöntötte a kongresszust, és kijelentette: a szövetség újratervezésében a történelmi magyar egyházakkal való stratégiai partnerségnek is jelen kell lennie.
"Az RMDSZ nem áruló, az MPP nem egységbontó" – mondta Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. Hangsúlyozta: a két politikai szervezet céljai közösek, még akkor is, ha az eszközök különböznek.  "Készek vagyunk lezárni egy korszakot, a testvérharcnak vége. Ezzel a gondolattal indítottunk el egy folyamatot néhány éve, ez vezérelt bennünket akkor, amikor együttműködési szerződést írtunk alá". Véleménye szerint a hazai társadalom 25 év után problémákkal és frusztrációkkal teli, bűnbakkereső állapotban van. "Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, hogy a magyar választók elfordulnak a közélettől" – hangsúlyozta Biró, aki szerint a hazai magyar közéletben egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: a közös célokat.
"Munkát és alázatot ígérek"
Kelemen Hunor politikai beszámolóját követően az RMDSZ vezető politikusainak felszólalásai hangzottak el, amit politikai vita, illetve tisztújítás követett.
– Munkára fel! Köszönöm a bizalmat! – mondta Kelemen Hunor az eredményhirdetés után. "Munkát ígérek, és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot, és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg politizálásunk módját. Azt ígérem, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de azt kérem, hogy a közös döntéseink mellett álljunk ki valamennyien. Mindenkinek az igazára odafigyelek, de egyszerre nem fogunk tudni több úton haladni, többfelé beszélni. Meggyőződésem, hogy közösségünknek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes szövetségre. Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához."
A kongresszus második napján levetítették a szervezet negyedszázados történetét felelevenítő, az RMDSZ – 25 éve együtt című dokumentumfilmet, elfogadták az új alapszabályzatot. Kelemen Hunor szövetségi elnök Ezüsttulipán díjat nyújtott át közel 65 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek a szervezetben kifejtett alkotó-, értékteremtő és közösségformáló munkájuk elismeréseként. Az RMDSZ elnöke szerint "egy társadalom, egy közösség életében a köszönet legalább annyira fontos, mint az elvégzett munka. Ezért is hasznos megállnunk egy pillanatra és meghálálnunk az embereknek azt, hogy azzá tették szövetségünket, ami ma, összetartották a szervezetet". Megvitatták és elfogadták azokat a programdokumentumokat, amelyek konkrét intézkedéseket tartalmaznak a következő időszakra.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 20.
Agyondicsérték a meghívottak az RMDSZ-t a kolozsvári kongresszuson
A politikai újratervezés szükségességének felismerése jegyében zajlik Kolozsváron az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa.
A kincses városi Diákművelődési Házban pénteken délelőtt megkezdődött tanácskozás munkálatainak elején – sorrendben – felcsendült a magyar, a román és a székely himnusz, valamint az Örömóda.
A magyar Himnuszt diszkréten, a székelyt már tele torokkal énekelték a küldöttek, ez azonban ezúttal valószínűleg nem vált ki szankciót a hatóságok részéről. Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke nagy derültséget keltett, amikor a meghívottak bemutatásakor „Emic" (kicsi – szerk. megj.) Bocként konferálta fel Kolozsvár polgármeserét, akit ráadásul Nagyvárad elöljárójaként említett.
Kelemen Hunor megyénként sorolta fel és üdvözölte a küldötteket. A szövetségi elnök szerint az alakulat bebizonyította az elmúlt huszonöt évben, hogy lehet rá számítani, hogy egyensúlyteremtő tényező tud lenni, sőt szerinte kiváló aktor lehetne arra, hogy béke, egyetértés legyen a Kárpát-medencében.
A politikus a rendezvény megnyitása előtt tett sajtónyilatkozatában úgy vélekedett: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy ,,megadja azt a lökést", amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Szerinte nem a célokat, az értékeket, hanem elsősorban a politizálás módját kell megváltoztatni, és sokkal több alázattal viseltetni a közösség és céljai iránt.
Emil Boc – „Hunor elnök úrként" köszöntve az RMDSZ elnökét – megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szövetség Erdély fővárosát választotta nagygyűlése helyszíneként. Az elöljáró olyan multikulturális városként mutatta be Kolozsvárt, ahol egyetértésben él egymás mellett román, magyar, német és más nemzetiségű polgár.
Klaus Johannis államfő üzenetét Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos tolmácsolta. Az elnök szerint üdvözlendő és értkelendő, hogy a szövetség hozzájárult a romániai politikai stabilitáshoz, a többség és kisebbség közötti példás együttéléshez. „Nemzetiségüktől függetlenül a román állampolgárok teljesítményt, haladást várnak a politikai osztály vezetőitől" – hangsúlyozta túlságosan érdekfeszítő üzenetben nem bővelkedő üdvözletében Johannis.
Victor Ponta magyarul is jó napot kívánt az RMDSZ-es tanácskozás résztvevőinek, bevallottan tanácsosa, Frunda György javaslatára. A miniszterelnök újfent a romániai magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az alakulatot, amely szerinte a választások alkalmából szerzett jogosítványt erre vonatkozóan.
Ponta külön megköszönte az RMDSZ-szel folytatott kormányzás idején a kabinetében helyet foglalt magyar miniszterek munkáját. „Arra kérem önöket, hogy a következő 25 évben is őrizzék meg párbeszédképességüket, hiszen az elmúlt negyed évszázad bebizonyította, hogy a konfrontáció, a szélsőségesség nem vezet sehová. A párbeszéd az út és a megoldás" – hangsúlyozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Ponta sokatmondó megjegyzést tett, amikor közölte: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választása nyomán senki nem állíthatja, hogy Romániában diszkrimináció éri a nemzeti kisebbségeket.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes első körben Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta. A miniszterelnök külön megköszönte Kelemen Hunornak, hogy négyéves elnöki mandátuma idején partnerként dolgozhattak együtt nemzeti ügyekben.
Már a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökeként Semjén az erdélyi magyar közösség sérelmeit sorolva bírálta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kara létrehozásának akadályozását, valamint azt, hogy a román belügyminisztérium nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az autonómiatörekvéseket.
„Nem vagyunk kevesebbek egyetlen más nemzetnél sem, ha másoknak szabad, nekünk is szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú európai polgárok vagyunk" – utalt az önrendelkezési igényre a miniszterelnök-helyettes, a romániai magyar közösség képviselete letéteményesének nevezve az RMDSZ-t.
Szerinte nemcsak rendezett, hanem bizalmi viszony van a szövetség és a magyar kormány között. Semjén úgy vélte, az RMDSZ természetszerű kapocs kell legyen Magyarország és Románia között, mivel román és magyar érdek az együttműködés. Különben a Fidesz részéről senki nem tette tiszteletét a kongresszuson.
Egyébként a szövetség kongresszusainak forgatókönyvétől kissé eltérve a meghívottakat maga Kelemen Hunor konferálta fel, külön üdvözölve például, amikor a sok férfipolitikus után egy hölgynek is megadhatja a szót.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a román állampolgárok nemzetiségüktől függetlenül másfajta politizálást, mércét várnak a hazai közszereplőktől. Szerinte a PNL-hez hasonlóan az RMDSZ is képes a választók által szorgalmazott változásra.
„Amikor a politikai pártok kudarcot vallanak, maga a demokrácia vall kudarcot, és megnyílik a tér a szélsőséges, mérgező alakulatok előtt" – figyelmeztetett, bevallva: Victor Pontától eltérően egyetlen szót tud magyarul, ez pedig a szeretlek.
Vasile Blaga, a PNL másik társelnöke először is gratulált az alapítása 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-nek „születésnapja" alkalmából. Az előtte szólókhoz hasonlóan Blaga is lerótta a tizteletköröket a szövetség előtt, megtéve a szokásos dicséreteket az alakulat hagyományos szavahihetősége, megbízhatósága kapcsán, sőt ahhoz is gratulálva, hogy a Kelemen vezette alakulat az egyetemes emberi jogokat tűzte zászlajára.
Gorghiuval ellentétben Blaga nem kertelt, hanem felkérte az RMDSZ-t, hogy a PNL-lel közösen helyezzék el egy középtávú, tízéves politikai partnerség alapkövét. Mindez nem volt más, mint „felhívás keringőre", azaz a Ponta-kabinet megbuktatásának kísérletére. Blaga amúgy úgy vélekedett, hogy az RMDSZ-nek nem kell kudarcként felfognia, miszerint a tavaly novemberi államfőválasztáson urnák elé járult erdélyi magyarok túlnyomó többsége Johannis neve mellé ütötte a pecsétet.
Adorjáni Dezső, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke nem érkezett üres kézzel a kongresszusra. A 25. születésnapját ünneplő szövetség számára – elsősorban a szójáték kedvéért – szőttest, mégpedig háziszőttest, valamint géppel szőtt szövetet hozott, utóbbit látványosan szét is tépte. „Ne feledjük, mi nem egy politikai érdekszövetség vagyunk, hanem sajátos sorsközösség által öszeszőtt, ötvözött érdekközösség" – hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró.
Adorjáni fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy az RMDSZ képviselői 1992 októberében éppen Kolozsváron, a Szent Mihály templomban esküdtek fel az erdélyi magyar közösség érdekeinek érvényesítésére, az autonómiára. Hozzátette: az akkori eskü nem csupán feljogosítja, hanem kötelezi a szövetség politikusait ezeknek a céloknak a megvalósítására.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke beszédében hangsúlyozta, a magyar közösség autonómiaigénye semmilyen formában nem veszélyezteti az ország biztonságát, teljes mértékben tiszteletben tartja az európai törvényeket, európai minát követ és a közösség megmaradását szolgálja.
Călin Popescu-Tăriceanu, a nemrég alakult Liberális Reform Párt (PLR) és a bukaresti szenátus elnöke elöljáróban azzal kezdte, hogy odaszúrt Emil Boc polgármesternek, szerinte ugyanis a kommunista szellemiségét idézi, hogy a kincses város román elnevezése még mindig megőrizte a Cluj-Napoca összetételt.
„Tudják, miért nem nevezik Konstancát Tomisnak is? Mert ott nincsenek magyarok" – jegyezte meg, felkérve Bocot, hogy a normalitás nevében a megyeszékhely térjen vissza a Cluj megnevezéshez. A volt kormányfő hálát adott annak, hogy a németekkel és zsidókkal ellentétben a Ceaușescu-diktatúrának nem sikerült kiárusítania a romániai magyarokat is, szerinte mindez elsősorban annak tudható be, hogy a Kádár János vezette kommunista Magyarországnak nem volt pénze megvásárolni őket.
A politikus a populista, demagóg politizálást ostorozva egyformán bírálta régi ellenfelét, Traian Băsescu volt államfőt és a korrupcióellenes ügyészség hadjáratát is. Tăriceanu végszóként reményének adott hangot, miszerint az RMDSZ-szel közösen sikerül kiépíteni egy olyan Romániát, amelynek valamennyi polgára „ugyanolyan lojalitást tanúsít ama ország iránt, amelyben él."
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a román politikai élet legállandóbb, legstabilabb szereplőjének nevezte a házigazda alakulatot, amely a román–magyar viszony megkerülhetetlen szereplőjévé is vált. „Az egész Kárpát-medence magyarsága számára mutat példát az RMDSZ összefogást követő politikája" – hangoztatta az ellenzéki politikus, Semjén Zsolthoz intézve szavait a megosztó politika megszüntetését szorgalmazva.
Tóbiás szerint autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés, ennek jegyében fontosnak nevezte, hogy Magyarország és Románia rendezze viszonyát, és induljanak be a kétoldalú tárgyalások. Az anyaországi politikus azt kívánta a szövetségnek, hogy a következő évtizedekben „szervezzen, szerezze és tartsa meg a magyar emberek bizalmát és támogatását". Kelemen Hunor azzal köszönte meg a jókívánságokat, hogy az RMDSZ kész mindenben segíteni az MSZP-nek, „csak szóljon".
Az utóbbi időben pártja alapítójával, a börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu üzletember-politikussal hűvös viszonyt ápoló Daniel Constantin, a román Konzervatív Párt (PC) elnöke is „megvillogtatta" magyarnyelv-tudását, sok sikert kívánva „Hunornak". Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy modellnek nevezze Romániát a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén, ennek kapcsán Kelemen később szkepticizmusát fejezte ki.
A többek között Kós Károly Kiáltó szó című kiáltványából idéző Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint az RMDSZ által meghirdetett újratervezés az anyaországi politika számára is követendő példa.
Szerinte is összekötő kapocs az RMDSZ a két szomszédos ország között. „Románoknak és magyaroknak be kell látniuk, hogy az európaiság nem jelenti a hagyományok feladását. Az autonómia elemi igénye minden kisebbségnek, eszköz egy nemzeti kisebbség megmaradása szempontjából, éppen ezért az LMP támogatja az RMDSZ tavaly szeptemberben kidolgozott autonómiatervezetét" – jelentette ki Schiffer, aki a sepsiszentgyörgyi incidensre utalva megengedhetetlennek nevezte, hogy Európában bárkit megbüntessenek a magyar Himnusz elénekléséért.
A zöldpárt vezetője ugyanakkor arra is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a Tisza vízgyűjtő medencéjét is veszélyeztető verespataki ciántechnológiás bányaprojekt jelentette kockázatokra. „Nincs olyan pillanatnyi haszon, amelyért feláldozhatók a természeti értékek a globális társaságok nyomulása kedvéért" – szögezte le az ellenzéki politikus, román–magyar összefogást sürgetve a bányaterv gyakorlatba ültetésének megakadályozása, a ciántechnológia európai betiltása érdekében.
Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az együttműködés, a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta, szerinte ez a titka a „többség fala" áttörésének. A politikus megköszönte az RMDSZ-nek, hogy a szlovákiai magyar pártszakadás – a Most–Híd vegyespárt létrehozása – idején kiállt az MKP mellett.
Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai ország belügyminisztériuma közbizonsági kockázatnak nyilvánítson egy olyan demokratikus, európai igényt, amelyet egy kisebbségi közösség megfogalmaz. Szerinte az RMDSZ nem csupán a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, hanem a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezéssel vállalta, hogy harcba száll az Európai Unió valamennyi kisebbségi közösségének jogaiért.
„A testvérharcnak vége, készek vagyunk lezárni egy korszakot" – szögezte le felszólalása elején Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie. „Ma nem egymásnak kell feszülnünk, amikor a megmaradás a tét, amikor a kivándorlás mellett az itthon maradottak egzisztenciális problémákkal küszködnek, amikor jogainkat sárba tiporják" – fogalmazott a pártelnök.
Biró szerint az RMDSZ felelős közösségi vezetőként érdekelt az együttműködésben. „Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség a magyar közösség iránt – ezek a vezérelvek, melyek mentén dolgoznunk kell. Ebben a munkában az RMDSZ mindig számíthat a polgári pártra" – jelentette ki az RMDSZ-szel stratégiai partnerséget ápoló MPP elnöke.
Egyébként a Dan Diaconescu fémjelezte román néppárthoz és a Jobbikhoz hasonlóan az RMDSZ kongresszusára nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőjét sem.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 24.
Gulyás–Schiffer párbaj a Tusványoson
Az MSZP képviselőjének, Tóth Bertalannak távolmaradása miatt nem jött össze a tervezett hárompárti vita a Tusványoson pénteken a Magyarország újratervezése elnevezésű panelen, de Gulyás Gergely (Fidesz) és Schiffer András (LMP) vitája így is szikrázó összecsapásnak bizonyult.
Székelyhon.ro
2015. július 25.
Tusványos
Magyarország nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke szerint Magyarország jelenlegi nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős. Erről Gulyás Gergely a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor pénteki fórumán beszélt. Schiffer András, az LMP társelnöke szerint viszont nem lehet teljesen az ellenzékre hárítani a felelősséget.
Gulyás Gergely - mint mondta - egyetért azzal, hogy Magyarország nemzetközi megítélése nem megfelelő, ezért az elsődleges felelősség a magyar baloldalé. Az ország alkupozícióit az rontja, hogy egészen alapvető nemzeti kérdésekben sem lehet közösen fellépni - tette hozzá. Szavai szerint iszonyatos energiát vont el, hogy "a saját országunk baloldala által ránk szórt mocskokból valamit külföldön le lehessen mosni". Ezt be kellene fejezni, rögzíteni kell, hogy vannak alapvető nemzeti érdekek, és attól, hogy Magyarországon vannak viták a magyar jogállam minőségével összefüggésben, még nem kell külföldre futni és a demokrácia hiányáról beszélni. Ha egyszer Magyarországon lesz nemzeti baloldal, ezt biztosan nem fogja majd eltűrni, s e téren akár a kormány szövetségese is lesz - jegyezte meg.
Schiffer András szerint fontos lenne alapvető sorskérdésekben megegyezni, de a Fidesz a parlamenti kétharmad birtokában egyetlen ötpárti egyeztetést nem tartott fontosnak, s ez nem segíti a nemzeti minimum létrejöttét. A konszenzusos álláspontok kialakulásában a mindenkori hatalomé az elsődleges felelősség – közölte.
A bevándorlás kérdéséről a fideszes politikus azt mondta: ez Európa egésze, így Magyarország számára a 21. század egyik fontos és nagy kérdése lesz. A politikai menedékjog biztosítása nemzetközi kötelezettség, de semmilyen gazdasági bevándorlása nincs szükség – rögzítette. Schiffer András szerint viszont a bevándorlási krízis globális problémákból fakad. Hozzátette, hogy ma is osztja Orbán Viktor kormányfő még 2007-ben elhangzott gondolatát, azaz: nincsen külön nemzetállami út, csak európai szinten lehet megoldani ezt a kérdést.
Az LMP-s politikus szerint a globális világrend a kríziseket újra fogja termelni, az egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek majd. Úgy vélekedett: az elmúlt hetek törvényhozási lépései nem abba az irányba mutatnak, hogy az érintetteknek meg kívánják adni a politikai menedékjogot. Gulyás Gergely úgy reagált: az unió intézményrendszeréből fakadóan nem alkalmas arra, hogy egységes választ adjon erre a problémára. Magyarország nemzeti érdeke, hogy ne a magyar határra érkezzenek a bevándorlók, s gazdasági bevándorlásra Európában nincs szükség. Egyetértett az LMP-s politikus azon gondolatmenetével, hogy a katonailag támogatott, erőszakolt demokrácia-export megbukott. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a nemzet egységének megteremtése érdekében nagyon fontos lépések történtek, ezek közül az állampolgárság, a választójog biztosítása mellett a nemzeti összetartozás napját és az alaptörvény külhoni magyarokra vonatkozó passzusát emelte ki. Eddig már 750 ezren igényelték a magyar állampolgárságot és mintegy 700 ezren már meg is kapták azt. Schiffer András szerint viszont ha csak a nemzetpolitikát, a határon túli magyarság sorsát nézik, közte az autonómiatörekvéseket, akkor nagyon kevés, ha ötéves kormányzás után csak a kettős állampolgárságot és a választójogot kiterjesztését tudják sikerként felmutatni. Egyre inkább szembetalálkozik a külhoni magyarság azzal, hogy amikor Magyarország alkupozícióit és nemzeti érdekérvényesítő képességét a kormány „lenullázza” Brüsszelben, akkor az visszaveti az autonómiatörekvéseket. Ma Erdélynek és Székelyföldnek arra lenne szüksége, hogy Budapesten olyan kormány legyen, amely hatékonyan tudja befolyásolni a brüsszeli döntéshozatalt. Azonban az LMP-s politikus szerint jelenleg olyan "kalmárkodás" folyik külpolitika címén Magyarország részéről, amely lehetetlenné teszi, hogy elismertessék legalább Brüsszellel az autonómiatörekvéseket és a kollektív jogok érvényesítése tekintetében „több Európát” érjen el.
A két politikus eltérően látta a gazdasági helyzetet és a kormány gazdaságpolitikáját is. Schiffer András szerint önmagában a szektorális adók ötlete nem ördögtől való, de tévedés lenne azt gondolni, hogy ezek volumenét, szerkezetét tekintve a gazdaságpolitika tengelyét alkotnák. Erre nem lehet gazdaságpolitikát építeni. A fideszes gazdaságpolitika lényege szerinte az egykulcsos adó és a „perverz újraelosztás” a gazdagok javára, ami öt éve folyik, aminek következtében Magyarország első a jövedelemkülönbségeket tekintve az unióban. Szerinte olyan gazdaságpolitikai pályán rohan Orbán Viktor miniszterelnök, amelyről már a 2000-es évek elején kiderült, hogy téves. Ennek lényege, minél alacsonyabbak a bérek, minél kiszolgáltatottabbak munkaerő, annál versenyképesebb Magyarország. Az egykulcsos adó következtében pedig egy államtitkár havi 10 ezer, egy ápolónő ezer forinttal visz haza többet – tette hozzá.
Gulyás Gergely kiemelte: 2010 után alapvető gazdasági fordulat történt. Magyarországnak érdeke, hogy a nagyvállalatok befektessenek, s például az Audi vagy a Mercedes nem csak segédmunkát hoz, sok diplomás fejlesztő mérnök is dolgozik e cégeknél. Azzal egyetértett, hogy nem szabad csak erre alapozni a magyar gazdaságot. Hozzátette, hogy az egykulcsos adó bevált, hozzájárult a magyar gazdasági növekedéshez, de hibának tartja a minimálbér adómentességét. 2010-ben alig egy millióan fizettek személyi jövedelemadót, s másfél millióan voltak minimálbéren, akik viszont semmit nem fizettek. A szocialisták ahelyett, hogy emelték volna a minimálbért, adómentessé tették – fűzte hozzá. Szerinte minél magasabb bérekre van szükség és a személyi jövedelemadó szintjét alacsonyan kell tartani.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 27.
Tusványos
Magyarország nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős Fideszes alelnöke szerint Magyarország jelenlegi nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős. Erről Gulyás Gergely a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor pénteki fórumán beszélt. Schiffer András, az LMP társelnöke szerint viszont nem lehet teljesen az ellenzékre hárítani a felelősséget.
Gulyás Gergely - mint mondta - egyetért azzal, hogy Magyarország nemzetközi megítélése nem megfelelő, ezért az elsődleges felelősség a magyar baloldalé. Az ország alkupozícióit az rontja, hogy egészen alapvető nemzeti kérdésekben sem lehet közösen fellépni - tette hozzá. Szavai szerint iszonyatos energiát vont el, hogy "a saját országunk baloldala által ránk szórt mocskokból valamit külföldön le lehessen mosni". Ezt be kellene fejezni, rögzíteni kell, hogy vannak alapvető nemzeti érdekek, és attól, hogy Magyarországon vannak viták a magyar jogállam minőségével összefüggésben, még nem kell külföldre futni és a demokrácia hiányáról beszélni. Ha egyszer Magyarországon lesz nemzeti baloldal, ezt biztosan nem fogja majd eltűrni, s e téren akár a kormány szövetségese is lesz - jegyezte meg. Schiffer András szerint fontos lenne alapvető sorskérdésekben megegyezni, de a Fidesz a parlamenti kétharmad birtokában egyetlen ötpárti egyeztetést nem tartott fontosnak, s ez nem segíti a nemzeti minimum létrejöttét. A konszenzusos álláspontok kialakulásában a mindenkori hatalomé az elsődleges felelősség – közölte. A bevándorlás kérdéséről a fideszes politikus azt mondta: ez Európa egésze, így Magyarország számára a 21. század egyik fontos és nagy kérdése lesz. A politikai menedékjog biztosítása nemzetközi kötelezettség, de semmilyen gazdasági bevándorlása nincs szükség – rögzítette. Schiffer András szerint viszont a bevándorlási krízis globális problémákból fakad. Hozzátette, hogy ma is osztja Orbán Viktor kormányfő még 2007-ben elhangzott gondolatát, azaz: nincsen külön nemzetállami út, csak európai szinten lehet megoldani ezt a kérdést. Az LMP-s politikus szerint a globális világrend a kríziseket újra fogja termelni, az egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek majd. Úgy vélekedett: az elmúlt hetek törvényhozási lépései nem abba az irányba mutatnak, hogy az érintetteknek meg kívánják adni a politikai menedékjogot. Gulyás Gergely úgy reagált: az unió intézményrendszeréből fakadóan nem alkalmas arra, hogy egységes választ adjon erre a problémára. Magyarország nemzeti érdeke, hogy ne a magyar határra érkezzenek a bevándorlók, s gazdasági bevándorlásra Európában nincs szükség. Egyetértett az LMP-s politikus azon gondolatmenetével, hogy a katonailag támogatott, erőszakolt demokrácia-export megbukott. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a nemzet egységének megteremtése érdekében nagyon fontos lépések történtek, ezek közül az állampolgárság, a választójog biztosítása mellett a nemzeti összetartozás napját és az alaptörvény külhoni magyarokra vonatkozó passzusát emelte ki. Eddig már 750 ezren igényelték a magyar állampolgárságot és mintegy 700 ezren már meg is kapták azt. Schiffer András szerint viszont ha csak a nemzetpolitikát, a határon túli magyarság sorsát nézik, közte az autonómiatörekvéseket, akkor nagyon kevés, ha ötéves kormányzás után csak a kettős állampolgárságot és a választójogot kiterjesztését tudják sikerként felmutatni. Egyre inkább szembetalálkozik a külhoni magyarság azzal, hogy amikor Magyarország alkupozícióit és nemzeti érdekérvényesítő képességét a kormány „lenullázza” Brüsszelben, akkor az visszaveti az autonómiatörekvéseket. Ma Erdélynek és Székelyföldnek arra lenne szüksége, hogy Budapesten olyan kormány legyen, amely hatékonyan tudja befolyásolni a brüsszeli döntéshozatalt. Azonban az LMP-s politikus szerint jelenleg olyan "kalmárkodás" folyik külpolitika címén Magyarország részéről, amely lehetetlenné teszi, hogy elismertessék legalább Brüsszellel az autonómiatörekvéseket és a kollektív jogok érvényesítése tekintetében „több Európát” érjen el. A két politikus eltérően látta a gazdasági helyzetet és a kormány gazdaságpolitikáját is. Schiffer András szerint önmagában a szektorális adók ötlete nem ördögtől való, de tévedés lenne azt gondolni, hogy ezek volumenét, szerkezetét tekintve a gazdaságpolitika tengelyét alkotnák. Erre nem lehet gazdaságpolitikát építeni. A fideszes gazdaságpolitika lényege szerinte az egykulcsos adó és a „perverz újraelosztás” a gazdagok javára, ami öt éve folyik, aminek következtében Magyarország első a jövedelemkülönbségeket tekintve az unióban. Szerinte olyan gazdaságpolitikai pályán rohan Orbán Viktor miniszterelnök, amelyről már a 2000-es évek elején kiderült, hogy téves. Ennek lényege, minél alacsonyabbak a bérek, minél kiszolgáltatottabbak munkaerő, annál versenyképesebb Magyarország. Az egykulcsos adó következtében pedig egy államtitkár havi 10 ezer, egy ápolónő ezer forinttal visz haza többet – tette hozzá. Gulyás Gergely kiemelte: 2010 után alapvető gazdasági fordulat történt. Magyarországnak érdeke, hogy a nagyvállalatok befektessenek, s például az Audi vagy a Mercedes nem csak segédmunkát hoz, sok diplomás fejlesztő mérnök is dolgozik e cégeknél. Azzal egyetértett, hogy nem szabad csak erre alapozni a magyar gazdaságot. Hozzátette, hogy az egykulcsos adó bevált, hozzájárult a magyar gazdasági növekedéshez, de hibának tartja a minimálbér adómentességét. 2010-ben alig egy millióan fizettek személyi jövedelemadót, s másfél millióan voltak minimálbéren, akik viszont semmit nem fizettek. A szocialisták ahelyett, hogy emelték volna a minimálbért, adómentessé tették – fűzte hozzá. Szerinte minél magasabb bérekre van szükség és a személyi jövedelemadó szintjét alacsonyan kell tartani.
(MTI)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 6.
Négy a magyar?
Sajtótájékoztatón jelentette be pártalapítási szándékát három marosvásárhelyi magyar értelmiségi, akikről egyébként a közéletben eddig nem sokat lehetett hallani. Erdély gazdasági autonómiáját tűzték ki célul, és nem tekintik magukat a negyedik magyar pártnak, mivel számítanak minden Erdélyben élő nemzetiség, de nyilván elsősorban a románok támogatására. Ennek jegyében szimbólumukon e két nemzet három színe található meg.
Az új politikai szervezet kezdeményezői vélhetően abban reménykednek, hogy ami nem sikerült sem a Magyar Polgári Pártnak, sem az Erdélyi Magyar Néppártnak – tételesen, hogy megmozgassák a politikai passzivitásba vonult vagy román pártokra átszavazó több százezer erdélyi magyar választópolgárt –, új retorikával, új imázzsal, új céllal nekik sikerülni fog.
A nélkülözhetetlen Erdély
Elvben nem elképzelhetetlen, hogy tényleg számítanak a román szavazatokra is, azonban e reménykedés igencsak hiúnak látszik. Szilágyi Zsolt EMNP-elnök tavalyi, federalista-autonomista jelszavakra alapozott elnökválasztási kampányában bebizonyosodott, hogy a románok között is gyűjthető némi voks, de az legfeljebb tízezres nagyságrendű, s okunk van kételkedni abban, hogy ez a szám középtávon eléri a politikai életben maradás szempontjából már jelentős százezres nagyságrendet. Kicsit olyan ez, mint amikor magyarok rendeznek Kolozsváron slam poetry estet románoknak románul. Ha legalább megkérték volna egy román barátjukat, hogy üljön ki velük a pódiumra a bemutatkozó sajtótájékoztatón, akkor a kétnemzetű párt alapításának szándéka komolyan vehetőbb lett volna.
Nem mintha szükség lenne ilyen vagy bármilyen jellegű kétnemzetű pártra. A magyar és a román történelmi önkép és távlati célrendszer annyira különböző, hogy ilyen szerveződés csak magyar önfeladás mellett hozható létre. Lásd a Híd–Most nevű szlovákiai képződményt, amely arra jó volt, hogy Bugár Béla ismét pártelnöknek mondhassa magát, miután leváltották a Magyar Koalíció Pártjának elnöki tisztségéről, de arra nem, hogy a felvidéki magyarság érdekeit képviselje. Mi több, e képződmény nyíltan kampányol azzal, hogy szerintük nem kell területi autonómia, s elnökük nem lát abban problémát, hogy magyar szülők tömegesen íratják szlovák iskolákba a gyermekeiket.
Az új pártkezdeményezés központi célkitűzése, Erdély gazdasági autonómiája is sokszorosan illuzórikus, éspedig elsősorban gazdasági és társadalmi megfontolások miatt. Bukarest számára Erdély gazdaságilag egyszerűen nélkülözhetetlen, ez az ország legfejlettebb, legcivilizáltabb, legjobb munkamorálú, nem utolsósorban a Nyugathoz legközelebb eső része. A Székelyföld gazdasági önállósodását sokkal kevésbé érezné meg a központi költségvetés, mint Erdélyét. Ami a társadalmi hátteret illeti: a kilencvenes években valamennyi csatornán gőzerővel sulykolt román propaganda – miszerint bármifajta autonómia csak egy lépés Erdélynek Magyarországhoz csatolása felé – még mindig sokakban él. Ennek következtében aztán erdélyi szinten messze nincs akkora társadalmi támogatottsága eme országrész autonómiáját célul kitűző politikai programnak, mint a székely autonómiának, amely a Székelyföldön elsöprő elfogadottságnak örvend. Annak dacára megjegyzem, hogy akadtak RMDSZ-politikusok, akik arról próbálták meggyőzni a magyar választókat: a székely autonómia gazdaságilag életképtelen lenne, mert a székely megyék többet kapnak vissza a központból, mint amennyit befizetnek. Anélkül, hogy túl sok szót fecsérelnénk e diverziónak is beillő érv cáfolatára, két dolgot szögezzünk le. A nemzeti önállóság, az önkormányzat, az autonómia, a saját történelmi sors saját kezű irányítása, még ha csak részleges és korlátozott is, de a gazdasági megfontolásoknál nemzeti szempontból nagyságrenddel fontosabb. Másrészről a székely autonómia épp azt célozná, hogy a székelység a maga javára aknázza ki szülőföldjének gazdasági adottságait. Még ha hitelesek is lennének ezek a számok, akkor sem relevánsak, hiszen a területi autonómia célja épp a Bukaresttől való minél nagyobb gazdasági és politikai függetlenedés.
Bakik és kötődések
Az új pártról sokat nem tudunk, meghirdetett programelveik – szabadság, család, erdélyiség, nemzet, 21. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika, erdélyi régiók, médiapolitika, egészségügyi, család- és szociálpolitika, erdélyi társadalompolitika – jól hangzó jelszavak, amit valamennyi magyar párt magáénak vallhat. Az sem meglepő, hogy jobbközépre sorolják be az alapítók a szerveződésüket azok után, hogy Erdélyben a legutóbbi anyaországi választáson szavazatukat leadó polgárok erős 2 százaléka támogatta a magukat balra soroló pártokat. Az MSZP-nek és utódpártjainak megjelölésére kerülendő a baloldali jelző, hiszen, mint legutóbb Schiffer András LMP-elnök is rámutatott, Magyarországon nem látni baloldali pártokat. A szóban forgó szervezetek, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és az MSZP neoliberális pártok, amelyek pártként vagy vezetőik révén 12 éven át kormányoztak, és nem sok baloldaliságról tettek tanúbizonyságot.
A Demokratikus Erdélyért Pártról még azt is tudhatjuk, hogy a szervezők hadilábon állnak a magyar nyelvű kommunikációval és a magyar helyesírással. Az eddig 27 kedvelővel rendelkező Facebook-oldalukon közzétett féloldalas, 1100 leütésből álló bemutatkozó szövegükben hat fogalmazási baki, három helyesírási hiba és egy elütés van, nem számolva a nagybetűk teljesen indokolatlan használatát. („Média”, „Transzszilvalizmus”, „Szórvány Magyarok”. Az, hogy saját szimbólumukat, a hajót nagy H-val írják, megengedhető szubjektivizmus.) Legdurvább, hogy a címbeli megszólítás is az erdélyi „ősznemzethez” és nem össznemzethez szól.
Persze az is nagy kérdés, hogy létezhet-e egységes „erdélyi össznemzet”, összeállhat-e egységes egésszé a különböző nyelvű, kultúrájú, értékrendű, s nem utolsósorban külön történelmi célú és akaratú román, magyar, német stb. közösség? Ha Bukarest etatista-centralista törekvéseit figyelmen kívül is hagyjuk, létezhet-e Kelet-Európa Svájca, lehet-e erősebb az erdélyiek közös erdélyiségtudata, mint a román nemzetrész kötődése Kárpátokon túli véreikhez vagy a magyar nemzetrész kötődése a Trianonban elvesztett anyaországhoz?
A címben feltett kérdésre, miszerint négy magyar párttal számolhatunk-e ezentúl, azt felelhetjük: nem valószínű. Az új szerveződés politikai térképen való megkapaszkodásának esélye igen csekély, így minden bizonnyal megmarad néhány értelmiségi pártalapítási próbálkozásaként.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 21.
A nemzetpolitikáról vitatkoztak a Kolozsvári Magyar Napokon
Széleskörű politikai konszenzusra van szükség Magyarország nemzetpolitikájában - hangzott el pénteken délelőtt a Kolozsvári Magyar Napokon szervezett Nemzetpolitika, szomszédságpolitika. Mely témákban lehetséges nemzeti konszenzus kialakítása? című beszélgetésen. Két meghívott, Gulyás Gergely, a FIDESZ országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes és Schiffer András, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő, frakcióvezető vitatkozott Toró Tibor, a Sapientia EMTE oktatója moderálásával.
Toró Tibor előjáróban felvázolta, hogy a nemzetközi rendszerbe való integráció, a szomszédos államokkal való kapcsolat és a nemzetpolitika határozza meg egy állam külpolitikáját.
Gulyás Gergely szerint egyetérthetünk abban, hogy a magyar politika olyan területe kellene hogy legyen a nemzetpolitika, amelyben széles egyetértés uralkodik. Röviden felvázolta, hogyan vélekedett az Antall-kormány erről a kérdésről, majd miként szorult háttérbe elsősorban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki tevékenysége alatt a nemzetpolitika.
A fideszes politikus szerint 1998 után az ellenzékbe szoruló MSZP is érezte, hogy nemzetpolitikára mégis szükség van, de az SZDSZ ellenezte az érdemi előrelépést - ennek ellenére a státustörvényt megszavazták, majd lezajlott a "23 millió románnal" riogató kampány, a december 5-i népszavazás. Gulyás hozzátette, később a szocialisták a "saját gyalázatos álláspontjukat" felülírták, az MSZP kolozsvári bocsánatkérést pedig méltatja. A pozitív fellendülésnek a két új párt (LMP és Jobbik) is egyetértett azzal, hogy nem a nemzetpolitika, ahol meg kell mostani az országot - fogalmazott a képviselő.
Orbán lemondott az autonómiáról
Az LMP elnöke azt tartaná nyilvánvalónak, hogy nemcsak a nemzeti- hanem a külpolitika terén is egyfajta konszenzus alakuljon ki. Abban viszont, hogy van-e esély megegyezésre, Schiffer András szerint mindig a kormánynak van elsősorban felelőssége, Magyarország ugyanakkor hátrányban van, mert míg a románok vagy lengyelek az aktuális belpolitikai viaskodástól függetlenül egységes külpolitikát folytatnak, a magyarok erre képtelenek voltak. Az Európai Parlament színpadán is belpolitikai meccseket játszanak le magyar pártok, ez pedig egészen egyedülálló, ráadásul Magyarország pozícióit gyengíti – tette hozzá.
Észre kellene venni, hogy az európai integrációval kapcsolatban egészen más érdekei vannak Magyarországnak ma, mint a rendszerváltás után, a "magországok" és a perifériás országok közti feszültségre kellene fektetni a hangsúlyt - mondta. A szomszéd országokkal való kapcsolat éppen ezért alapvető gazdasági, geostratégiai érdekekről kellene szóljon. Orbán Viktor nemrég kijelentette, hogy vége van az értékek mentén való külpolitizálásnak, ez Schiffer szerint azt jelenti, hogy a miniszterelnök lemondott az autonómiatörekvések támogatásáról. Fontos ugyanakkor, hogy kialakult a látszat, miszerint Magyarország Putyin csatlósa, ez pedig szintén hatalmas csapás a határon kívüli magyar közösségeknek.
Gulyás: egyértelművé kell tenni, hogy milyen értékeket vallunk
Gulyás Gergely elmondta, a szomszédos országokban kizárólag a határokon belül vannak terítéken nemzetpolitikai kérdések, ezért könnyű konszenzusra jutniuk. Az előző rendszereket vizsgálva kiderül, csak a magyarországi volt nemzetietlen, le is tagadták a 4-5 millió határokon kívül élő magyart, ezt pedig átvette a rendszerváltás után az MSZP is – emlékeztetett. Abban ugyanakkor van igazság szerinte, hogy az állam érdekérvényesítő ereje az elismertségen is múlik, akkor számíthatnak szövetségesekre, ha egyértelművé teszik, hogy számukra mik a fő értékek - például magyarság érdekeinek képviselet. Hangsúlyozta azt is, a magyar kormány igenis támogatja az autonómia ügyét.
Egyetértés akkor van nemzetpolitikában, ha senki nem kísérli meg játékszerként felhasználni a külhoni magyarság érdekeit - jegyezte meg az elhangzottakra reagálva Schiffer. Kijelentette, örvend annak, hogy Gulyás "finoman ellentmondott" Orbánnal mondván, hogy szerinte értékalapú külpolitikára van szükség, de nem ez van a miniszterelnök fejében. "Orbán világosan kimondta, hogy szakított az értékalapú külpolitizálással" – hangoztatta az ellenzéki politikus.
Schiffer szerint a rendszerváltás után a politikai elit oldalaktól függetlenül azt gondolta, hogy ha Brüsszel elvárásainak maradéktalanul megfelel, akkor fel fog virágozni az ország. Azért jártak Brüsszelbe és Washingtonba, hogy elismertessék Magyarországot, ma pedig ár a ló túlsó oldalára estek: a miniszterelnök egzotikus diktatúrák vezetőivel tárgyal, és ebből valóságos sportot űz – jelentette ki.
Pozitív tapasztalatok, ócska trükkök
Az LMP eleve azt gondolta, hogy a parlamenti választási kampányból ki kellene hagyni a külhoni magyarok lakta területeket, mert senkinek nem jó az, ha a belpolitikai küzdelmeket telepítik a külhoni magyarság közösségeibe - fogalmazott Schiffer. Véleménye szerint az autonómiatörekvések támogatása, a nemzetpolitika zavaró tényezővé vált, Orbán fejében "a történet le is van zárva". Úgy látja, szövetségesekre pedig találnának Európa keleti oldalán, el kellene mozdítani az Uniót, hogy ne a tőke, hanem az emberek Európájáról beszélhessünk.
A kormány pozitív nemzetpolitikai lépéseit említve Schiffer pozitívumként említette meg a határon túli iskolakirándulások támogatását, az viszont "ócska trükk" volt szerinte, hogy az erdélyi magyarok szavazhattak levélben, a nyugatra vándorló magyarok viszont nem.
Gulyás Gergely az állampolgárság kiterjesztéséről elmondta, pozitív tapasztalatokat hozott, ugyanakkor szerinte ez volt a legfontosabb nemzetpolitikai döntés Magyarországon 1920 óta. A kormánypárti politikus fontosnak tartja a Nemzeti Összetartozásról szóló napot, hiszen először fordultak szembe azzal a sérelmi szemlélettel, amely a trianoni döntés utáni kilenc évtizedet meghatározta.
A kiterjesztett választójogról kijelentette, a mai magyar társadalmi valóságot ismerve jó döntés volt, hogy korlátozott mértékű beleszólást társítottak hozzá. Ha meghaladnák a mai szintet, olyan belpolitikai viták születnének, amelyek nemkívánatosak – vélekedett. Elmondta azt is, amíg Románia nem engedélyezi a székely zászló kitűzését, addig nem beszélhetünk jogállamról.
maszol.ro
2015. augusztus 22.
Autonómiatörekvések anyaországi szemmel
Egy magyarországi kormánypárti és egy ellenzéki politikus vitatkozott tegnap Kolozsváron a határon túli magyar autonómiatörekvések anyaországi támogatásáról. A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett pódiumbeszélgetésen Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Schiffer András, az LMP társelnöke osztotta meg gondolatait a kérdésről.
Schiffer András úgy vélte, hogy Magyarország feladta a határon túli autonómiatörekvések támogatását azzal, hogy az értékelvű külpolitikát a pillanatnyi gazdasági érdekek kiszolgálásával helyettesítette. „A kalmárkodásnak alávetett geostratégia azt a látszatot keltette, hogy Magyarország Putyin csatlósa, és ezt Bukarest remekül kihasználja. Ezzel házal Brüsszelben, Washingtonban, ez pedig óriási csapás a határon túli magyarság törekvéseinek” – jelentette ki Schiffer András. Az LMP társelnöke szerint ez azért is rossz, mert a térség országai fokozottan egymásra lennének utalva, csak akkor lenne esélyük a felemelkedésre, ha együttműködnének egy új Európa megfogalmazásában. Gulyás Gergely cáfolta, hogy a kormány letért volna az értékelvű külpolitika útjáról, és méltánytalannak tartotta azt a vádat, hogy nem támogatják a határon túli autonómiatörekvéseket. „Egy ilyen jellegű magyar állami tevékenység 2012 januárja óta a magyar alkotmánnyal is ellentétes lenne” – jelentette ki a fideszes politikus. Azt azonban elismerte, hogy „Magyarországnak nem jó a nemzetközi elismertsége, és ez sok esetben az érdekérvényesítő képessége erejét is mérsékli”. Példaként hozta fel, hogy a kormányoldalnak az Európa Tanácsban a kisebbségi jogok érvényesítése helyett arra kell pazarolnia az energiáját, hogy elhárítsa azt a „Magyarország elleni hadjáratot”, amelyet a MSZP is támogat. Azt is hozzátette azonban, hogy nem kell csodát várni a nemzetközi szervezetektől. Antall József, Horn Gyula és Orbán Viktor első kormánya alatt jó volt Magyarország nemzetközi megítélése, de akkor sem sikerült előbbre mozdítani a határon túli autonómiatörekvéseket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 24.
Féltenek minket
Van valami diszkrét bája annak, hogy a Kolozsvári Magyar Napokon, két magyarországi politikus (az egyik Fideszes, a másik LMP-s) csatározásából kell megtudnunk, egy év múlva lejár a magyar–román alapszerződés, és ha valaki változtatni akar rajta, azt idén szeptember 16-áig jelentheti be. Olyan ez, mintha minket, romániai magyarokat az egész ügy nem is érdekelne, s számunkra csupán a Gulyás Gergely–Schiffer András bokszmeccs kapcsán előjövő, másodlagos téma lenne, amin harcoljon csak a két állam.
Hogy mennyire nem így van, azt talán nem is kell külön hangsúlyozni: az alapszerződésben foglaltak alapján van kisebb vagy nagyobb mozgástere az erdélyi magyarságnak és a magyar államnak. Ha az alapszerződésbe sikerülne belevinni például azt, hogy a nemzeti kisebbségnek mint közösségnek is jogai vannak, és nem csak személyenként, külön-külön, akkor nem kellene a magyar államnak hallgatnia az éppen soros román külügyminiszter hisztérikus kirohanását az erdélyi magyar autonómiatörekvések támogatása miatt. (Márpedig ezt mindenik magyar kormánynak támogatnia kell, legalábbis a magyar alkotmány szerint.)
A Gulyás–Schiffer csatán az is kiderült, a fideszes Gulyásnak (akitől többet vártuk volna) nem fűlik a foga ahhoz, hogy kezdeményezze az alapszerződés módosítását, mondván, ennek „kizárólag szimbolikus jellege lenne, hiszen alig van esélye annak, hogy a jelenlegi román kormánnyal sikerüljön megállapodni a kényes kérdésekről”. Magyarán: ne próbálkozzunk, s akkor nem fogunk pofára esni.
Kedves Gulyás, mit mondjak erre? Önt össze kellene kötni erdélyi magyar politikusainkkal, akiket szintén nem melegít az alapszerződés, s akik úgy dolgoznak a székely autonómián, de úgy, hogy annak még a tervezetét sem voltak képesek elkészíteni. (Apropó: mi a helyzet ezzel, azon kívül, hogy mindenki nyaral?)
Három év múlva lesz száz éve annak, hogy Erdély Romániához került, három év múlva száz éve várjuk, hogy megadják a székely autonómiát, amiről a gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozott. Most mintha ideje lenne, hogy tegyünk is érte valamit, ne csak várjuk a sült galambot. Capisci, kedves Gulyás?
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. október 7.
Megemlékezés a Vesztőhelyen
„Minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni”
Hosszú évek óta nem voltak ennyien az aradi Vesztőhelyen október 6-án, idén ugyanis, mint köztudott, a Megbékélési parkban elkezdődött felújítási munkálatok miatt a megemlékezésre és koszorúzásra a váraljai obeliszknél került sor.
A rendezvényen Arad megyét és várost Adrian Ţolea ideiglenes megyei elnök, Gheorghe Falcă polgármester, Bognár Levente alpolgármester képviselte. A prezídiumban Aradról még helyet foglalt Király András államtitkár (a Szabadság-szobor Egyesület elnöke) és Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kiss László Ferenc ezredes, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének katonai attaséja és Schiffer András a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke. Jelen volt továbbá a magyar Országgyűlés és a román kormány több képviselője, civilszervezetek, helyi önkormányzatok és egyéb intézmények vezetői is lerótták kegyeletüket a tizenhármak emléke előtt.
A rendezvényt Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke nyitotta meg, majd Gheorghe Falcă aradi polgármester szólt a jelenlevőkhöz, hangsúlyozva: csakis úgy élhetnek békességben egymás mellett románok és magyarok, ha kölcsönösen tiszteletben tartják a másik értékeit, és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik.
„A mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”
Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnök így szólt az egybegyűltekhez: „A szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté vagy egy népé. Nem lehet egy nép szabad mindaddig, amíg a vele együtt élő más nemzetek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak. (…) Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nyelvünket és kultúránkat szülőföldünkön akarjuk megőrizni. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem akarjuk másodrangú állampolgároknak érezni magunkat saját hazánkban, szülőföldünkön, és amit magunk számára kérünk, azt nem akarjuk mástól elvenni. A román többség nem lesz kevésbé szabad, ha nem korlátozza anyanyelvhasználatunkat, nemzeti szimbólumaink használatában nem akadályoz és a román gyerekek sem veszítenek semmit, ha a magyar vagy más nemzetiségű iskolások saját anyanyelvükön tanulnak. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem a honvédelmi miniszter mondja meg nekünk, hogy miről beszélhetünk, és miről kell hallgatnunk. Ezt nem tudjuk elfogadni, ebből nem kérünk. Neki és a hozzá hasonlóakban gondolkodóaknak üzenjük innen, hogy a mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”.
Kelemen az aradi Szabadság-szobor kiszabadításának és újraállításának példájával élve hangsúlyozta: minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni és megújulni a kudarcok után. „Az Aradon kivégzett tizenhárom katonai vezető áldozata volt az abszolutizmus arrogáns önkényének és hőse egy nemzetnek. Mindazt, amit tettek nem önös érdekből cselekedték. Igazságért kiáltottak, szabadságért harcoltak, a magyar nép nevében tették mindezt úgy, hogy közülük sokan nem is voltak magyar anyanyelvűek. Emberi nagyságukat csak növeli, hogy a magyar forradalom hármas jelszava számukra egyben erkölcsi kötelesség is volt” – fogalmazta meg az RMDSZ-elnök a vértanúság üzenetét a mának és a jövőnek.
„Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek”
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: minden nemzet másként vélekedik az aradi tizenháromról, utalva az aradi Szabadság-szobor legutóbbi meggyalázására is. „Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek és a valós történelem szóhoz jusson. Ez nehéz, de nem lehetetlen” – utalt a Szabadság-szobor 11 évvel ezelőtti újraállítására.
A miniszterelnök-helyettes kitért a román és a magyar állam közötti együttműködésre is, mely az utóbbi időben nem volt éppen felhőtlen politikai vonalon, Magyarországot több támadás is érte a román kormány irányából. „Mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami erősíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve. Azt szeretnénk, ha nemcsak például Ausztria és Szlovákia, hanem Románia irányába is minél több határátkelő pont nyitna lehetőséget a mindennapi kapcsolatokra, hiszen csak így képzelhető el gazdasági együttműködés, annak fejlődése, az emberek között pedig minél szabadabb és szorosabb kapcsolat”. Semjén szerint a két ország közötti politikai viszályok csakis hátráltatják e térség fejlődését, a román és magyar emberek érdekét.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök a magyarság megosztottságára célzott, mondván, ez gyengíti egy nemzet erejét, szétforgácsolja fejlesztő törekvéseit és egységességét, ezért minden magyarnak – így az aradiaknak is – arra kell törekednie, hogy összetartásra buzdítsa népét. Ezt a célt szolgálja a most megnyitott Ereklye-múzeum is, ami azt jelképezi, hogy, ha kell, képesek vagyunk vérünket áldozni a szabadságért.
A beszédek után az egyházi vezetők irányításával magyar, román és német nyelven is elhangzott a Mi Atyánk, majd Urbán Erik OFM érseki helynök, csíksomlyói templomigazgató megáldotta a megemlékezőket.
A rendezvény a hagyományos koszorúzással ért véget.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 28.
Székelyföldre száműznék Schiffert Tusványos miatt
Magyarországi balliberális véleményformálók össztüzébe került a Lehet Más a Politika (LMP), miután Szél Bernadett egyedüli ellenzéki politikusként részt vett az általuk FIDESZes rendezvénynek nevezett 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Tusnádfürdőn.
A Magyar Nemzet napilap csütörtöki cikke szerint a fő kritika az volt, hogy a zöldpárt társelnöke egy tusványosi vitában arról beszélt az október 2-ára kitűzött kvótaellenes népszavazás kapcsán, hogy a migráció és a bevándorlás mindig is nemzeti hatáskörbe tartozott, a válasz tehát az urna előtt a nem. Ezzel pedig ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint a Budapesti kormány, illetve a Jobbik. Tamás Gáspár Miklós – Kolozsvári származású – filozófus például úgy fogalmazott: a párt kiállította magáról azt a bizonyítványt, „amely után az összes többi gesztusai és akciói nem számítanak".
A lap szerint nemcsak Szél Bernadettet, hanem a párt emblematikus arcát, a társelnöki posztról nemrég leköszönt Schiffer Andrást is bírálták, miután a Kárpát-medence legnagyobb szabású ifjúsági fesztiváljának nevezte a Blványosi Szabadegyetemet és Diáktábort, és egyértelművé tette: ő már háromszor ott volt Tusványoson, sajnálja, hogy idén nem ment el, de jövőre újra ott lesz. Facebook-oldalán például valaki úgy kommentálta Schiffer kijelentését, hogy „menjen. Vissza se jöjjön". Az LMP korábbi vezetője erre úgy reagált: „Eddig mindig csak Izraelbe küldtek el, most Székelyföld debütál."
Schiffer reagált a Quimby együttes fellépésével kapcsolatos balhéra is, leszögezve: szerinte egyáltalán nincs miért magyarázkodnia a zenekarnak. Mint arról beszámoltunk, az alternatív rockot játszó banda rajongóinak egy része felháborodott a Quimby tusványosi fellépése miatt, szerintük hiba volt, hogy az utóbbi időben a dalaiban a jelenlegi rendszert bíráló együttes színpadra lépett „Orbán Viktor házi rendezvényén".
Mások viszont védelmükbe vették a Quimbyt, felhívva a figyelmet a politika és a zene szétválasztásának fontosságára. Sokak szerint tévednek, akik a saját politikai nézeteik miatt bírálnak egy zenekart, arról nem beszélve, hogy a Tusványos az egyik legjobb koncerthelyszín, minden zenész álma, hogy ilyen fantasztikus helyen lépjen fel legalább egyszer az életében.
A botrányra a Quimby közleményben reagált közösségi oldalán. „A zenekar egy zenei fesztiválra utazott Erdélybe, hogy nagy szívvel muzsikáljon az ott élő magyar embereknek. A napközbeni politikai programoktól elhatárolódunk. Cefetül rühelljük, ha bárki is a saját politikai meggyőződésének erősítésére használja a bandát. A közönség este 10 után a miénk" – áll többek között a banda állásfoglalásában.
Krónika (Kolozsvár)