Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Scheller István
2 tétel
2016. december 29.
Leróni az adósságot
Az erdélyi magyar sebészet története (I.)
Az 1906-ban alakult Magyar Sebész Társaság (MST) 110. születésnapjára jelent meg egy elegáns, szépen szerkesztett könyv, amelynek előszavában Lukács Géza, a könyv szerkesztője az elmúlt tíz év eseményeit veszi számba. Bemutatja a táraság jelenlegi vezetőségét, volt elnökeit, szekcióit, gazdag képanyaggal illusztrálva a felsorolt szakterületeken tartott kongresszusokat. Ezekből kiderül, hogy milyen utakon jár, milyen eredményeket tud felmutatni a magyarországi sebészet. A könyvből megismerhetjük a Magyar Sebész Társaság kitüntetéseit és azok nevét, akik a kitüntetéseket kapták. Színes beszámolók szólnak a magyar és német, valamint a magyar és japán sebészek közötti kapcsolatról. Olvashatjuk az MST tiszteletbeli tagjainak, a Prof. dr. Regöly-Mérei János Alapítvány díjazottjainak nevét és a 2006–2016 között megjelent sebészeti könyvek jegyzékét. A kötet érdekessége számunkra az a 23 oldalas tanulmány, amely az erdélyi magyar sebészet történetéről szól. A szerkesztő szerint a centenáriumi kiadványból kimaradt adatok, események közlésével az erdélyi sebésztársaikkal szembeni adósságot akarták leróni. A történelmi visszatekintő megírására a szerkesztő a kolozsvári születésű dr. Péterffy Árpád szívsebész professzort, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzettjét kérte fel, akinek édesapja is a híres erdélyi sebészorvosok közé tartozott. Péterffy professzor írása a kezdetektől tekinti át az erdélyi sebészet történetét. A Mária Terézia által 1775-ben alapított három karral bíró egyetemet az utód, II. József, aki „nem sok empátiát táplált a magyarok iránt”, 1785-ben lyceummá minősítette vissza, száz évvel késleltetve a kolozsvári magyar egyetem megalakulását. A lyceumban két évig tartó oktatás keretében sebész- és szülészmestereket, valamint bábákat képeztek. Léczfalusi Keresztes Elek orvos-sebész tudor tanársága idején (1809– 30) jött létre az önálló Orvos-sebész Tanintézet. Pattantyús Ábrahám Bogdánt, aki 1847-ben először alkalmazta az éternarkózist, V. Ferdinánd király a „különös elméleti sebészet” és a „sebészi gyógygyakorlat” tanárává nevezte ki. A lassan fejlődő kolozsvári tanintézet ellen az önkényuralom idején megtorló intézkedéseket léptettek életbe. 1853-ban elrendelték a német nyelv használatát az oktatásban, emiatt Lenhossék József, a tanintézet bonctanprofesszora a téli hideg ellenére kocsival Bécsbe utazott, hogy a magyar nyelvű oktatás megszüntetésére vonatkozó rendelet visszavonását kérje. Fáradságos útján elérte a célját, száz év elteltével azonban az erdélyi magyar utódoknak nem sikerült az önálló magyar nyelvű oktatást Bukarestben megvédeni – írja a tanulmány szerzője. Az elavuló sebészképzésen sokat lendített a Kolozsvári Tudományegyetem 1872-es megalapítása négy önálló karral, amelyek egyike az orvosképzés volt. Kezdetben a kórházak elhanyagoltsága és az épülethiány nehezítette a helyzetet. A fellendülés, az építkezések időszaka gróf Csáki Albin minisztersége idején következett be. 1902-ben felépült az egyetem ma is impozáns központi épülete, amire 2,5 millió koronát fordított a magyar állam. 1906–07 között épült fel Közép-Európa legkorszerűbb könyvtára, ami 1919-ben 40.000 kötettel rendelkezett. A gróf Mikó Imre által az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek adományozott tízholdas Mikó-kertben tetemes költségekkel járó teraszos megoldással épültek fel három szinten pavilonrendszerben a klinikák, az egyetemi építkezések 1913-ig folytatódtak. 1882 és 1914 között 63 új épület készült el, amire 9 millió koronát költött a magyar állam. A nagyszabású, szakszerű építkezések elsősorban az orvoskar fejlődésének kedveztek, ami az orvosok számának a 2,5-szörös emelkedését eredményezte Magyarországon. 1895-től engedélyezték a királygyűrűs doktorok avatását, ugyancsak attól az évtől a nők rendes hallgatóként való felvételét. A 63 épület között 1899-ben épült fel a 100 ágyas új sebészeti klinika, amelyben jelentős szerepe volt Brandt Józsefnek, az egyetem első tanszékvezető sebészprofesszorának, aki sebészműtői amfiteátrumot hozott létre és 1905-ig irányította a klinikát. Az orvosi kar 11 tanszéke 1919-ig 17-re növekedett, ahol 13 rendes, két rendkívüli és két helyettes tanár, valamint hét adjunktus, 37 tanársegéd, 20 gyakornok és néhány sebész szakorvosjelölt dolgozott. Kolozsvár 1918. december 24-i katonai megszállása után az egyetem élete, tevékenysége jelentős mértékben megváltozott. 1919. május 12-én a román hatóság Scheller István rektort az egyetem átadására kényszerítette. A román egyetemen 1919 októberében kezdődött meg az oktatás, ami az átvett korszerű létesítmények ellenére sem volt egyszerű. A román tudósok mellé külföldi, elsősorban francia egyetemi tanárt is alkalmaztak. A Kolozsváron maradt tanárok az erdélyi magyarság számára felekezetközi magánegyetemet, tanárképző intézetet próbáltak létrehozni, de nem kaptak rá engedélyt. A sikertelen egyetemmegtartás után a magyar tanszemélyzet és a diákok nagy része kényszerűségből Budapestre távozott, majd 1921-ben a jogfolytonosságot megőrizve Szegeden Ferenc József Tudományegyetem névvel folytatódott a tevékenység – olvashatjuk Péterffy professzor történeti visszatekintőjében.
(bodolai)
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve 2006-2016. Szerkesztette: Lukács Géza Népújság (Marosvásárhely)
Az erdélyi magyar sebészet története (I.)
Az 1906-ban alakult Magyar Sebész Társaság (MST) 110. születésnapjára jelent meg egy elegáns, szépen szerkesztett könyv, amelynek előszavában Lukács Géza, a könyv szerkesztője az elmúlt tíz év eseményeit veszi számba. Bemutatja a táraság jelenlegi vezetőségét, volt elnökeit, szekcióit, gazdag képanyaggal illusztrálva a felsorolt szakterületeken tartott kongresszusokat. Ezekből kiderül, hogy milyen utakon jár, milyen eredményeket tud felmutatni a magyarországi sebészet. A könyvből megismerhetjük a Magyar Sebész Társaság kitüntetéseit és azok nevét, akik a kitüntetéseket kapták. Színes beszámolók szólnak a magyar és német, valamint a magyar és japán sebészek közötti kapcsolatról. Olvashatjuk az MST tiszteletbeli tagjainak, a Prof. dr. Regöly-Mérei János Alapítvány díjazottjainak nevét és a 2006–2016 között megjelent sebészeti könyvek jegyzékét. A kötet érdekessége számunkra az a 23 oldalas tanulmány, amely az erdélyi magyar sebészet történetéről szól. A szerkesztő szerint a centenáriumi kiadványból kimaradt adatok, események közlésével az erdélyi sebésztársaikkal szembeni adósságot akarták leróni. A történelmi visszatekintő megírására a szerkesztő a kolozsvári születésű dr. Péterffy Árpád szívsebész professzort, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzettjét kérte fel, akinek édesapja is a híres erdélyi sebészorvosok közé tartozott. Péterffy professzor írása a kezdetektől tekinti át az erdélyi sebészet történetét. A Mária Terézia által 1775-ben alapított három karral bíró egyetemet az utód, II. József, aki „nem sok empátiát táplált a magyarok iránt”, 1785-ben lyceummá minősítette vissza, száz évvel késleltetve a kolozsvári magyar egyetem megalakulását. A lyceumban két évig tartó oktatás keretében sebész- és szülészmestereket, valamint bábákat képeztek. Léczfalusi Keresztes Elek orvos-sebész tudor tanársága idején (1809– 30) jött létre az önálló Orvos-sebész Tanintézet. Pattantyús Ábrahám Bogdánt, aki 1847-ben először alkalmazta az éternarkózist, V. Ferdinánd király a „különös elméleti sebészet” és a „sebészi gyógygyakorlat” tanárává nevezte ki. A lassan fejlődő kolozsvári tanintézet ellen az önkényuralom idején megtorló intézkedéseket léptettek életbe. 1853-ban elrendelték a német nyelv használatát az oktatásban, emiatt Lenhossék József, a tanintézet bonctanprofesszora a téli hideg ellenére kocsival Bécsbe utazott, hogy a magyar nyelvű oktatás megszüntetésére vonatkozó rendelet visszavonását kérje. Fáradságos útján elérte a célját, száz év elteltével azonban az erdélyi magyar utódoknak nem sikerült az önálló magyar nyelvű oktatást Bukarestben megvédeni – írja a tanulmány szerzője. Az elavuló sebészképzésen sokat lendített a Kolozsvári Tudományegyetem 1872-es megalapítása négy önálló karral, amelyek egyike az orvosképzés volt. Kezdetben a kórházak elhanyagoltsága és az épülethiány nehezítette a helyzetet. A fellendülés, az építkezések időszaka gróf Csáki Albin minisztersége idején következett be. 1902-ben felépült az egyetem ma is impozáns központi épülete, amire 2,5 millió koronát fordított a magyar állam. 1906–07 között épült fel Közép-Európa legkorszerűbb könyvtára, ami 1919-ben 40.000 kötettel rendelkezett. A gróf Mikó Imre által az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek adományozott tízholdas Mikó-kertben tetemes költségekkel járó teraszos megoldással épültek fel három szinten pavilonrendszerben a klinikák, az egyetemi építkezések 1913-ig folytatódtak. 1882 és 1914 között 63 új épület készült el, amire 9 millió koronát költött a magyar állam. A nagyszabású, szakszerű építkezések elsősorban az orvoskar fejlődésének kedveztek, ami az orvosok számának a 2,5-szörös emelkedését eredményezte Magyarországon. 1895-től engedélyezték a királygyűrűs doktorok avatását, ugyancsak attól az évtől a nők rendes hallgatóként való felvételét. A 63 épület között 1899-ben épült fel a 100 ágyas új sebészeti klinika, amelyben jelentős szerepe volt Brandt Józsefnek, az egyetem első tanszékvezető sebészprofesszorának, aki sebészműtői amfiteátrumot hozott létre és 1905-ig irányította a klinikát. Az orvosi kar 11 tanszéke 1919-ig 17-re növekedett, ahol 13 rendes, két rendkívüli és két helyettes tanár, valamint hét adjunktus, 37 tanársegéd, 20 gyakornok és néhány sebész szakorvosjelölt dolgozott. Kolozsvár 1918. december 24-i katonai megszállása után az egyetem élete, tevékenysége jelentős mértékben megváltozott. 1919. május 12-én a román hatóság Scheller István rektort az egyetem átadására kényszerítette. A román egyetemen 1919 októberében kezdődött meg az oktatás, ami az átvett korszerű létesítmények ellenére sem volt egyszerű. A román tudósok mellé külföldi, elsősorban francia egyetemi tanárt is alkalmaztak. A Kolozsváron maradt tanárok az erdélyi magyarság számára felekezetközi magánegyetemet, tanárképző intézetet próbáltak létrehozni, de nem kaptak rá engedélyt. A sikertelen egyetemmegtartás után a magyar tanszemélyzet és a diákok nagy része kényszerűségből Budapestre távozott, majd 1921-ben a jogfolytonosságot megőrizve Szegeden Ferenc József Tudományegyetem névvel folytatódott a tevékenység – olvashatjuk Péterffy professzor történeti visszatekintőjében.
(bodolai)
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve 2006-2016. Szerkesztette: Lukács Géza Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 12.
Az erdélyi magyar sebészet története (2.)
Leróni az adósságot
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebészprofesszor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmány első részében a szerző végigköveti azt a viszontagságos utat, amelyet a II. József által líceummá (lyceum) visszaminősített kolozsvári egyetem utódintézete tett meg, ahol két évig tartó oktatás keretében képeztek sebész- és szülészmestereket. A nehézségeknek a kolozsváriMagyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem 1872-es megalapítása vetett végett. A századfordulón bekövetkezett fellendülés során 63 egyetemi épület készült el, amelyekre a magyar állam sok millió koronát költött, és amelyeket 1919. május 12-én Scheller István rektor át kellett adjon a román egyetemnek – számoltunk be a legfontosabb adatokról a tanulmány ismertetésének első részében.
A folytatásban azt olvashatjuk, hogy az elkövetkező években az egyetemi klinikákat jobbára csak a román lakosok vették igénybe, ezért Kolozsvár és környéke magyar lakosságának kórházi ellátására magánkórházak alakultak. 1920-ban Mátyás Mátyás sebészorvos a Monostori úton nyitotta meg a Park szanatóriumot, ahol széles körű orvosi ellátást nyújtottak több területen is. 1933-ban nyílt meg a Református Diakonissza Kórházdr. Filep Gyula belgyógyász igazgató orvos vezetésével, 24 diakonisszával és Kolozsváron diplomázott fiatal orvosokkal, mint például Kelemen László, Péterffy Pál és mások. Az 1944. június 2-i amerikai szőnyegbombázásban találat érte a kórházat, aminek következtében három nővér és egy orvos meghalt. Bár a háború befejeződése után a kórházat újraindította az egyház, 1948-ban államosították, és azóta sem adta vissza a román állam – jegyzi meg a szerző.
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történetében 1940-ben a II. bécsi döntés hozott újabb fordulatot. Észak-Erdély visszacsatolása nyomán a román egyetem a teljes felszereléssel Nagyszebenbe és Temesvárra költözött. Ahhoz, hogy a lecsupaszított épületekbe visszatérhessenek a tanárok és hallgatók, a magyar állam 5 millió amerikai dollárnak megfelelő 26 millió aranypengőt költött. 1940 októberében Bartók György rektor vette át az egyetem vezetését. Az orvosi kar 18 tanszékkel indult újra. A tanári kart úgy választották ki, hogy előnyt élveztek az erdélyi professzorok, de egyharmaduk anyaországi volt, köztük Ludányi György,Krompecher István, Miskolczy Dezső, Haynal Imre, Klimkó Dezső, a sebészet professzora, akinek tehetséges tanítványai az erdélyi magyar sebészeti iskola elismert képviselőivé váltak.
Az 1940-ben tartott felvételi vizsga nyomán 180 hallgató kezdhette meg az első évet a kolozsvári magyar egyetemen.
A zsidó lakosság deportálása és az 1944. június 2-i amerikai terrorbombázás súlyos veszteségeket okozott. A már említett református kórház mellett ugyanis még kettőt ért bombatámadás, az ország legkorszerűbben felszerelt ortopédiai klinikáján 16 beteg halt meg. A bombatámadásban 362 civil, 32 honvéd és 65 német katona vesztette életét. A két sebészeti klinikán a támadást követően kezdetben napi 150 műtétet végeztek, hogy a 400 sebesültet ellássák. Klimkó Dezső érdeme, hogy egy bombabiztos sebészeti műtő létrehozását javasolta, amit az új klinika alagsorában alakítottak ki.
1944 augusztusában a kormány elrendelte a kolozsvári egyetem kiürítését. Az egyetem vezetői maradtak, de a két sebészeti klinika professzora, ahogy a tanárok többsége is, elmenekült. A hadikórháznak átvett „új klinika” katonai parancsnoka dr. Péterffy Pál főorvosra bízta a szakmai irányítást. A szeptemberi tordai csata idején csak az orvostanhallgatók bevonásával tudták ellátni a súlyos sebesülteket, köztük a szovjet hadifoglyokat is. Tisztességes hozzáállását azzal ismerték el, hogy a szovjet hadikórházban folytathatta tevékenységét.
A szovjet csapatok október 11-én foglalták el Kolozsvárt. Pár nappal később a Nagyszebenben működő román egyetem vezetői a csendőrség támogatásával Miskolczy Dezső kolozsvári rektortól az egyetem azonnali átadását követelték, amit a rektor visszautasított. A kérést a szovjetek sem támogatták, a kolozsvári klinikákon ugyanis száz szovjet katonát ápoltak. A szovjet katonai közigazgatás bevezetése tette lehetővé, hogy 1944. december elején újrainduljon a magyar egyetem – számol be az eseményekről Péterffy Árpád.
A továbbiakban azt írja, hogy az 1945-ben megalakuló Groza-kormány „trükkös” megoldáshoz folyamodott. A közelmúltban oly sokat emlegetett 1945. május végi 406-os és 407-es számú királyi törvényrendeletekkel az I. Ferdinánd Tudományegyetem visszatérhetett 1940 előtt használt kolozsvári helyiségeibe. A Ferenc József tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől az említett román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely még abban az évben felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Ez a rendelet megszüntette a jogfolytonosságot a régi és az új kolozsvári magyar egyetemek között, bár az új a réginek a tanári karára épült. Mindezek ellenére a magyarok örültek, hogy továbbra is van magyar egyetem, a román félnek jól fogott a gesztus a párizsi béketárgyalások során – olvashatjuk a tanulmányban.
A kolozsvári magyar egyetem orvosi kara 1945-ben kénytelen volt Marosvásárhelyre költözni, mert a királyi rendeletben megfogalmazott előírások ellenére a román fél Kolozsváron nem biztosított számára helyet. Az alapítás 70. évfordulója kapcsán az egyetem történetét meghamisító táblát helyeztek el a marosvásárhelyi épület előcsarnokában. A tiltakozások következtében a valós tényeket ismertető kétnyelvű tábla is a királyt ábrázoló dombormű alá került, de a téves adatokat hirdető feliratot az egyetem vezetősége nem távolította el – kapcsolja össze a múltat a mával a tanulmány szerzője.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Leróni az adósságot
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebészprofesszor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmány első részében a szerző végigköveti azt a viszontagságos utat, amelyet a II. József által líceummá (lyceum) visszaminősített kolozsvári egyetem utódintézete tett meg, ahol két évig tartó oktatás keretében képeztek sebész- és szülészmestereket. A nehézségeknek a kolozsváriMagyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem 1872-es megalapítása vetett végett. A századfordulón bekövetkezett fellendülés során 63 egyetemi épület készült el, amelyekre a magyar állam sok millió koronát költött, és amelyeket 1919. május 12-én Scheller István rektor át kellett adjon a román egyetemnek – számoltunk be a legfontosabb adatokról a tanulmány ismertetésének első részében.
A folytatásban azt olvashatjuk, hogy az elkövetkező években az egyetemi klinikákat jobbára csak a román lakosok vették igénybe, ezért Kolozsvár és környéke magyar lakosságának kórházi ellátására magánkórházak alakultak. 1920-ban Mátyás Mátyás sebészorvos a Monostori úton nyitotta meg a Park szanatóriumot, ahol széles körű orvosi ellátást nyújtottak több területen is. 1933-ban nyílt meg a Református Diakonissza Kórházdr. Filep Gyula belgyógyász igazgató orvos vezetésével, 24 diakonisszával és Kolozsváron diplomázott fiatal orvosokkal, mint például Kelemen László, Péterffy Pál és mások. Az 1944. június 2-i amerikai szőnyegbombázásban találat érte a kórházat, aminek következtében három nővér és egy orvos meghalt. Bár a háború befejeződése után a kórházat újraindította az egyház, 1948-ban államosították, és azóta sem adta vissza a román állam – jegyzi meg a szerző.
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történetében 1940-ben a II. bécsi döntés hozott újabb fordulatot. Észak-Erdély visszacsatolása nyomán a román egyetem a teljes felszereléssel Nagyszebenbe és Temesvárra költözött. Ahhoz, hogy a lecsupaszított épületekbe visszatérhessenek a tanárok és hallgatók, a magyar állam 5 millió amerikai dollárnak megfelelő 26 millió aranypengőt költött. 1940 októberében Bartók György rektor vette át az egyetem vezetését. Az orvosi kar 18 tanszékkel indult újra. A tanári kart úgy választották ki, hogy előnyt élveztek az erdélyi professzorok, de egyharmaduk anyaországi volt, köztük Ludányi György,Krompecher István, Miskolczy Dezső, Haynal Imre, Klimkó Dezső, a sebészet professzora, akinek tehetséges tanítványai az erdélyi magyar sebészeti iskola elismert képviselőivé váltak.
Az 1940-ben tartott felvételi vizsga nyomán 180 hallgató kezdhette meg az első évet a kolozsvári magyar egyetemen.
A zsidó lakosság deportálása és az 1944. június 2-i amerikai terrorbombázás súlyos veszteségeket okozott. A már említett református kórház mellett ugyanis még kettőt ért bombatámadás, az ország legkorszerűbben felszerelt ortopédiai klinikáján 16 beteg halt meg. A bombatámadásban 362 civil, 32 honvéd és 65 német katona vesztette életét. A két sebészeti klinikán a támadást követően kezdetben napi 150 műtétet végeztek, hogy a 400 sebesültet ellássák. Klimkó Dezső érdeme, hogy egy bombabiztos sebészeti műtő létrehozását javasolta, amit az új klinika alagsorában alakítottak ki.
1944 augusztusában a kormány elrendelte a kolozsvári egyetem kiürítését. Az egyetem vezetői maradtak, de a két sebészeti klinika professzora, ahogy a tanárok többsége is, elmenekült. A hadikórháznak átvett „új klinika” katonai parancsnoka dr. Péterffy Pál főorvosra bízta a szakmai irányítást. A szeptemberi tordai csata idején csak az orvostanhallgatók bevonásával tudták ellátni a súlyos sebesülteket, köztük a szovjet hadifoglyokat is. Tisztességes hozzáállását azzal ismerték el, hogy a szovjet hadikórházban folytathatta tevékenységét.
A szovjet csapatok október 11-én foglalták el Kolozsvárt. Pár nappal később a Nagyszebenben működő román egyetem vezetői a csendőrség támogatásával Miskolczy Dezső kolozsvári rektortól az egyetem azonnali átadását követelték, amit a rektor visszautasított. A kérést a szovjetek sem támogatták, a kolozsvári klinikákon ugyanis száz szovjet katonát ápoltak. A szovjet katonai közigazgatás bevezetése tette lehetővé, hogy 1944. december elején újrainduljon a magyar egyetem – számol be az eseményekről Péterffy Árpád.
A továbbiakban azt írja, hogy az 1945-ben megalakuló Groza-kormány „trükkös” megoldáshoz folyamodott. A közelmúltban oly sokat emlegetett 1945. május végi 406-os és 407-es számú királyi törvényrendeletekkel az I. Ferdinánd Tudományegyetem visszatérhetett 1940 előtt használt kolozsvári helyiségeibe. A Ferenc József tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől az említett román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely még abban az évben felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Ez a rendelet megszüntette a jogfolytonosságot a régi és az új kolozsvári magyar egyetemek között, bár az új a réginek a tanári karára épült. Mindezek ellenére a magyarok örültek, hogy továbbra is van magyar egyetem, a román félnek jól fogott a gesztus a párizsi béketárgyalások során – olvashatjuk a tanulmányban.
A kolozsvári magyar egyetem orvosi kara 1945-ben kénytelen volt Marosvásárhelyre költözni, mert a királyi rendeletben megfogalmazott előírások ellenére a román fél Kolozsváron nem biztosított számára helyet. Az alapítás 70. évfordulója kapcsán az egyetem történetét meghamisító táblát helyeztek el a marosvásárhelyi épület előcsarnokában. A tiltakozások következtében a valós tényeket ismertető kétnyelvű tábla is a királyt ábrázoló dombormű alá került, de a téves adatokat hirdető feliratot az egyetem vezetősége nem távolította el – kapcsolja össze a múltat a mával a tanulmány szerzője.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)