„Amit hittem és hirdettem”
Bura László szakíró szerint Scheffler János mártír püspök a hit, a becsület, a tisztesség kitűnő példája
Bejárta a sajtót a hír, hogy a pápa jóváhagyta Scheffler János egykori szatmári megyéspüspök boldoggá avatását. Mint ismeretes, csak azokat szokták ilyen elismerésben részesíteni, akiket az egyház különös tisztelettel és megbecsüléssel övez. A mártír püspökről az utóbbi időkig alig tudott valamit a közvélemény, talán azért is, mert 1989 után inkább a sokáig elhallgatott városépítő püspök, Hám János került előtérbe, hiszen az általa emeltetett épületek ma is meghatározzák a történelmi Szatmárnémetit. Az említett változás jórészt beszélgetőtársunknak köszönhető, aki két könyvet is írt Scheffler Jánosról.
Ön ismert nyelvész, irodalmár, néprajzos, közíró, hogyan került kapcsolatba János püspökkel, aki – mint könyveiből is kiderül – csakugyan megérdemli az egész katolikus egyház megkülönböztetett figyelmét.
A rendszerváltás utáni első szatmári püspök, Reizer Pál 1991-ben megkért: állítsak össze róla egy életrajzot, mert előterjesztik boldoggá avatását. Bár keveset tudtam róla, érdekesnek, sőt, izgalmasnak tűnt a feladat, mivel János püspök egyértelműen a kommunizmus áldozata, a hírhedt zsilavai börtönben, válogatott kínzások nyomán vesztette életét. Gyűjtöttem az adatokat, ahol csak lehetett, olvasgattam körleveleit, beszélgettem olyan személyekkel, akik ismerték. Ebből lett az első, kisebb könyv.
Aztán amint a szokásos egyházi úton megindították az eljárást, kellett egy jóval részletesebb és nagyon jól dokumentált, úgynevezett kritikai életrajz, amely Scheffler János életének és munkásságának minden mozzanatát tartalmazza, mellékelve a hiteles bizonylatokat, mint például az iskolai bizonyítvány, az egyetemi kinevezés, körleveleinek, tanulmányainak, a könyveinek és az azokról írt cikkeknek, kritikáknak a másolatai. Vagyis össze kellett szednem mindent, amit ő írt és vele kapcsolatban írtak.
Ez négy-öt évi gyűjtőmunka volt, ami naponta olykor több órát vett igénybe. Mindent elolvastam tőle és vele kapcsolatban, amihez csak hozzáfértem. Csak a naplója több hónapra lekötött. Nem mindig vezetett naplót, de amikor Rómában a Gregoriana Egyetemen tanult vagy – már a teológia és az egyházjog professzoraként – tanított, naponta feljegyezte élményeit, gondolatait.
Sikerült felhajtanom három volt zsilávai cellatársát, akik csak megerősítették azt a képet bennem, ami már előzőleg is kialakult, azaz hogy a becsület, tisztesség, az erkölcs példája volt. Mikor áttanulmányoztam az egész anyagot, végképpen meggyőződtem róla, hogy Scheffler János egy nagy formátumú, egyetemes értékű egyházi személyiség volt.
Kutatásai nyomán hogyan látszik, milyen volt ez a tragikus véget ért életpálya?
Scheffler János tízgyermekes, szegénysorú kálmándi családból származott. Mint a Nagykároly környéki falvak akkori lakói közül annyian, apja sokat kubikolt a Kraszna szabályozásánál, s a fiúcska ki-kijárt hozzá, olykor segített is neki a talicskázásban. Kiváló szellemi képességeire a helyi pap-tanító figyelt fel, ő járta ki, hogy az egyház támogatásával taníttassák.
Hogy mennyire tudatában volt családja rászorultságának és mennyire igyekezett szerény lehetősége szerint is enyhíteni az otthoni gondokon, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az olaszországi tanulmányai során kapott ösztöndíjból rendszeresen megtakarított kisebb-nagyobb összegeket, és azokat hazaküldte szüleinek. Külön kiemelném a rendszeretetét.
A középiskolában olyan latin nyelvtankönyvet állított össze, amelyből az egész osztály készülhetett az érettségire. Azért, hogy az órákon könnyebben jegyzetelhessen, megtanult gyorsírni. Tudatosan képezte magát. Az olasz mellett franciául, németül, angolul is tanult, hogy segítségükkel minél nagyobb műveltségre tegyen szert. Ugyanakkor törekedett, hogy a régi sváb nyelvet se felejtse el és hazamenve svábul beszélhessen az öregekkel.
Könyvében olvastam, hogy a püspök a börtönben szlovákul is tanult, ami azért enyhe túlzással sem nevezhető nemzetközi nyelvnek.
Ez is csak az emberi nagyságát és empátiáját dicséri. Egyházmegyéjében nem csak magyarok, de németek és szlovákok is laktak, mindenekelőtt Kárpátalján és az Avasban, és kötelességének tartotta az ő nyelvük ismerését. Körleveleit is ezen a három nyelven adta ki, hogy mindenki a maga anyanyelvén olvashassa. A tudatosság, a rendszeretet, a célszerűség, a szociális érzékenység nevelői munkájában is mindig jelen volt.
Nagyon ügyelt, hogy a Trianon utáni román hatalom által megszüntetett iskolákat mielőbb visszaállítsa. Az 1919-ben felszámolt szatmári katolikus főgimnáziumot újraindította és ő lett az igazgatója. Tanított gimnáziumban, szemináriumban, teológián, de például a kolozsvári Ferenc József Egyetemen is. Dsida Jenő is a tanítványa volt, s a költő annyira szerette, hogy verset írt hozzá.
Naplójából kitűnik, hogy minden diákját igyekezett közelről megismerni, beleértve családi helyzetüket és napi gondjaikat, mert csak így tudott velük egyénileg is foglalkozni. Nevelői elvei ma is érvényesek. Nála nem számított, hogy ki milyen nemzetiségű, vallású, mindenkiben az egyetemes embert tisztelte. Kutatásaim során találkoztam olyan esettel, hogy a református fiú katolikus papnak tanult, s az apja megkereste Scheffler püspököt, hogy ő térjen-e át a katolikus hitre? Miért térne, maradjon nyugodtan eddigi hitében, válaszolta a legtermészetesebb hangon a püspök.
Mindezek után az is természetes, hogy lehetőségei szerint segítette az üldözött zsidókat. Mit tud erről a kutató?
Mondhatom, nem csak elegendő utalást, de bizonyítékot is találtam rá. Engel Köllő Károly kolozsvári irodalomtörténész, aki a püspök tanítványa volt, külön is beszélt nekem az ezzel kapcsolatos tevékenységéről, arról, hogy miként járt el vagy igyekezett eljárni különböző esetekben. De több olyan írás fennmaradt, amelyben segítségét kérik.
Az sem véletlen, hogy a szatmári zsidók hozzá folyamodtak: járjon közbe egy zsidó középiskola beindítása ügyében. Meg is tette a szükséges lépéseket, de a zsidóüldözések miatt az iskola már nem kapta meg a működéséhez szükséges kormányzati engedélyt.
A püspök első pillanattól makacsul ellenállt a kommunista hatalomnak. Az ön könyve szerint mindenáron azt szerették volna elérni, hogy a Rómától elválasztott katolikus egyház gyulafehérvári püspöke legyen.
Ő ezt kategórikusan elutasította. A Szekuritáté jelentésében is az áll, hogy csak a Szentszéket ismeri el, őt a pápa nevezte ki és esküje kötelezi. Először a Hunyad megyei Körösbányára internálják, majd amikor látják, hogy ott sem törik meg és nem lesz a békepapi mozgalom és más kommunista kitalációk híve, 1952 márciusában először Bukarestbe, majd Zsilavára viszik.
Már a belügyminisztérium cellái is a kemény testi és lelki megdolgozást, ráhatást szolgálták, ott többször kihallgatják, vallatják, próbálják „jobb belátásra” bírni.
Bura László (1932, Szatmárnémeti)
Tanár, nyelvész, néprajzkutató. A kolozsvári Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalomtanári diplomát. 1956-ban politikai elítélt, majd rehabilitálják. Mintegy harminc nyelvészeti, művelődéstörténeti, néprajzi, város- és egyháztörténeti könyv szerzője.
1973-tól a bölcsésztudomány doktora. 1971-től a szatmári magyar líceum tanára, majd 1990-től igazgatója, később a Babeş-Bolyai Egyetem szatmári tagozatának tanára. A Magyar Néprajzi Társaság levelező tagja, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon társszerzője, több kulturális és pedagógiai díjjal tüntették ki
A győzködők között volt Szenkovics Sándor, Szatmár akkori parlamenti képviselője, és Fazakas János, a párt központi bizottságának titkára. Ám János püspök szilárdan ellenállt, nemcsak azért, mert erős jellem volt, de azért is, mert jól ismerte az egyházjogot, tudta, hogy számára nem lehet más út. A borzalom hónapjai következtek.
Zsilava földalatti celláit, kazamatáit a rendszerváltás után már sokan leírták. Mindenki a pokol fenekének nevezi, ahol bármit megcsinálhattak a rabokkal. A hitvány étkezés, az embertelen bánásmód hamar kikezdte a legerősebb szervezetet is. A heti fürdésre az udvaron lévő fürdőbe futólépésben kellett menniük, az ott váltakozva rájuk engedett forró és hideg zuhany után mentek vissza a fűtetlen földalatti cellákba.
János püspök egy ilyen „kezelés” és a mínusz 20 fokos hidegben megtett „séta” után lett rosszul a cellában s halt meg 1952. december hatodikán hajnalban. Egyik cellatársa, Dan Mizrahy bukaresti zeneszerző az utolsó szavaira is visszaemlékezett: „Ibi vacabimus et videbimus...” Jól megjegyezte, mert János püspök latinra is tanította. A szent ágostoni idézet azt jelenti, hogy „Amit hittem és hirdettem, azt látni fogom...”.
Mire emlékezett még Dan Mizrahy és a másik két cellatárs?
Nemcsak Mizrahy, de a velük lévő Weiner Gusztáv zsidó kereskedő is mondta: János püspök tudta, hogy hamarosan meghal. Úgy vélte, egy katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben meghalni, hiszen a kötelesség teljesítése, a hitéhez, az elveihez való hűség jutatta oda. Külön rendelkezett, hogy ruháit cellatársai között osszák szét.
Igaz, hogy koporsó nélkül temették el Zsilaván, vagy inkább elkaparták, tehát még halálában is megalázták?
Igaz. Hogy ne kelljen új sírhelyet ásni a fagyos földben, egy még nyitott sírba helyezték, keresztbe a már benne lévő két holttest fölé. Tudva, hogy püspökről van szó, a temető ortodox lelkésze megjegyezte magának a sírt. Évvel később így lehetett János püspök földi maradványait azonosítani és hazaszállítani szeretett városába.
A székesegyház kriptájában egy fémkoporsóban nyugszik, Hám János, a másik nagy szatmári püspök mellett. Boldoggá avatása már egy olyan korban történik, amelynek eljöveteléhez az ő makacs kommunizmusellenessége és vértanúsága is hozzájárult.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Harminc éve halt meg Márton Áron
Isten Szolgája, megboldogult Márton Áron püspök halálának a harmincadik évfordulóját üljük szeptember 29-én, a gyulafehérvári székesegyház búcsúünnepén, főegyházmegyénk védőszentje főünnepén. Mivel a búcsúünnepen és évfordulón híveink kis része vehet részt, ezért körlevélben szeretnék megemlékezni a jeles évfordulóról.
Mindenki, aki kapcsolatba kerülhetett Isten Szolgája, Márton Áron püspökkel, nagy élménnyel távozott. Közéleti személyiségek, írók, politikusok méltató jelzőkkel illették, Illyés Gyula „emberkatedrális”-nak nevezte, s folytathatnám... Visszagondolva harminc évvel ezelőtti halálára, hadd emlékezzem meg az utolsó találkozásunkról.
Márton Áron püspök börtönből szabadulva bizalmába fogadta Huber József prelátust, aki püspöki titkár, irodaigazgató, teológiai tanár volt. „Huber atya” értesített minket a lehetőségről, hogy a búcsúzó, nagybeteg Főpásztor áldását adja a Hittudományi Főiskola és Papnevelde tanáraira és növendékeire. „1980. szeptember 21-én, vasárnap délben felsorakoztunk abban a püspöki kertben, amelyben a tíz évig tartó kényszerlakhely idején legtöbb idejét töltötte. Most azonban már nem a csíki ember lépteivel jelent meg, hanem megtört öregemberként. Önzetlen ápolója, Júlia szociális testvér tolókocsin hozta elénk. Közel kétszáz ajakról felzendült a „Jó Atyánkért esdeklünk” kezdetű, püspökfogadó ének, amely közel negyvenkét éven át kísérte hatalmas egyházmegyéje területén, amelynek határai egybeesnek a történelmi Erdélyországgal – a csíki bércektől fel Máramarosig, a Királyhágótól a Déli-Kárpátok hófedte vonulatáig. Most azonban utoljára zengett számára az énekünk. Könnyekre fakadt az ősz Püspök, úgy köszönte a szavakat, az éneket, és még egyszer – utoljára – megáldott minket. Kezét már úgy kellett tartani, mint Mózesét a hegyen az amalekitákkal folytatott küzdelem alatt. Éreztük, hogy utoljára találkozunk. Egy hét múlva már a ravatalon láttuk viszont, a feltételezett fejedelmi trónteremben. Nem akarok találgatni. A veszteség fájdalma úgyis megzavar minden igyekezetet, hogy időrendbe szedjük gondolatainkat. Ezeket a mondatokat a nagy Püspök halála után három héttel írtam, de csak 1996-ban lehetett kinyomtatni, a 100. születésnapjára kiadott Márton Áron emlékkönyvben. (Kolozsvár 1996. 57.)
Számomra az is sokatmondó volt, hogy Isten Szolgája, Márton Áron egyházmegyéje és székesegyháza védőszentje, Szent Mihály főünnepén halt meg, szeptember 29-én. Temetése pedig Szent Ferenc napjára, október 4-ére esett. Őt, aki csíkszeredai diákként lépett a Ferences Harmadik Rendbe (Ma: FVR = Ferences Világi Rend), az Assisi Szegénykéje napján temették. De nemcsak ennek a rendnek vált tagjává, hanem 1973. október 8-án beiratkozott a Lisieux-i Papi Egyesületbe is. Ezért nem lepődtem meg, amikor egyik kispapunk boldogan mutatta, hogy a püspök úr kiosztott ruhái közül neki egy reverenda jutott, melynek zsebében azt a Kis Szent Teréz másodlagos ereklyét találta, amelyet én hoztam neki Lisieux-ből.
Püspök atyánk halála 30. évfordulója kapcsán hadd számoljak be a kedves híveknek arról, hogy hogyan áll az ő boldoggá avatásának 1980. október 4. ügye. Nagy püspökünk halála után, a kommunista időben nem lehetett szentté avatásra gondolni. A ’89-es változásokat követően azonban az egyházmegyék sorra jelentkeztek vértanúikkal. Természetes, hogy az erdélyi egyházmegye Márton Áron püspök úr perét indította be. Főtisztelendő Szőke János szalézi atya vállalta – mint a többi magyar ügy esetében is – a posztulátor szerepet. Irányítása mellett püspök urunk volt titkára, Bartalis Árpád egykori tordai főesperes – jelenleg János ferences atya – önzetlen munkával elvégezte a tanúk kihallgatását, a jegyzőkönyvezést, a felterjesztendő iratok (Positio) megszerkesztését. Ennek köszönhető, hogy II. János Pál pápa 1992. november 17-én engedélyezte a szentté avatási per beindítását. Ettől kezdve Márton Áron püspöknek kijár az „Isten Szolgája” cím. 1996. december 9-én átadtuk a Positiót a Szenttéavatási Kongregációnak. Mivel 2500 per van folyamatban a Kongregációnál, a vértanú pereket veszik előre, mert ezeknél a boldoggá avatáshoz nem kell csoda, csak a vértanúság tényét állapítják meg. Hitvalló esetében egy bizonyított csoda szükséges, amely imameghallgatásra történt. Márton püspök úr székhelyén halt meg, nem börtönben, ezért hitvalló pere van, és nem vértanúé. Ezzel magyarázható, hogy az idén, október 30-án, Nagyváradon boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt, jövőre, július 3-án pedig Szatmáron Scheffler János vértanú püspököt. A romániai tizenkét katolikus egyházmegyéből tíz egyházmegye tizennégy pert indított be, ebből tizenhárom vértanú. Csak a Márton püspök úr pere hitvallóé.
Az idén februárban püspöki karunk az ötévenként esedékes „ad limina” látogatáson volt XVI. Benedek pápánál. A Szenttéavatási Kongregáció ekkor kivételt tett Isten Szolgája Márton Áron hitvalló perével. Nem várta meg a megkívánt csodát, hanem júniusban kiadta véleményezésre a hittudós bizottságnak a Positiót. Ennek alapján a Kongregáció szakemberei megvitatják, hogy Isten Szolgája Márton Áron valóban hősi fokban gyakorolta az isteni erényeket – a hit, remény és szeretet erényeit. Döntésüket a Szentatya hagyja jóvá. Decemberre várhatjuk az ítéletet. Ha a pápa elismeri, hogy Isten Szolgája, Márton Áron hősi fokban gyakorolta az isteni erényeket, akkor Tiszteletreméltóvá (Venerabilis) nyilvánítja. Ám ettől függetlenül, a csoda továbbra is szükséges a boldoggá avatáshoz.
A csoda imameghallgatásban áll. Többnyire csodás gyógyulásról van szó. Orvos igazolja, hogy a beteg gyógyíthatatlan. A plébános igazolja, hogy a gyógyíthatatlan beteg esetében Isten Szolgája Márton Áron közbenjárását kérték – a család, az egyházközség, társulat stb. –, hogy Isten gyógyítsa meg a beteget. Ha beáll a váratlan gyógyulás, ismét orvosi igazolás kell, hogy a gyógyulást orvosilag, az alkalmazott kezeléssel nem lehet megmagyarázni. Ezt a három igazolást felterjesztjük a Szentszékhez, ahol újabb független orvosi bizottsággal felülvizsgáltatják az iratgyűjteményt. Pozitív véleményüket a Szentatya fogadja el azzal, hogy elismeri a csodát és kitűzi a boldoggá avatás időpontját az illetékes megyéspüspökkel egyetértésben.
Szeretnék egy félreértést tisztázni: a boldoggá és szentté avatás pénzbe kerül. Ez érthető is: a tanúk kihallgatásánál és az orvosnál a kiszállási költségeket, az iratok szentszéki nyelvre fordítását, az ügyvédek irodai munkáját stb. meg kell fizetni. Nekik ez a foglalkozásuk. Nem lehet elvárni, hogy ingyen dolgozzanak. Ez a hivatásuk, és főállásban ezeket intézik. Amit nem lehet pénzzel elérni, csak imával: az a gyógyulás, amelyet a jó Isten ad meg a boldog-jelölt közbenjárására, ha meg akarja őt dicsőíteni. Ezért kérem a kedves híveket, hogy hagyományos imánkat továbbra is végezzük:
Istenünk, te ÁRON püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító Jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.
Ezt az imát naponta mondjuk el. Ajánljunk fel a boldoggá avatásért jócselekedeteket, önmegtagadást, szentséglátogatást és más ájtatosságot is.
Dr. JAKUBINYI GYÖRGY érsek. Szabadság (Kolozsvár)

Boldoggá avatások sora
Jövő év július 3-án hirdetik ki Scheffler János szatmárnémeti püspök boldoggá avatását, de a következő években vagy évtizedekben több magyar személyiséget is boldoggá avathatnak – közölte Szőke János szalézi szerzetes, Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspök boldoggá avatásának posztulátora, azaz az ügymenet koordinátora az MTI-vel.
Beszámolója szerint a következő magyar személyek ügyét képviseli Rómában: Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek, Márton Áron erdélyi püspök, Bálint Sándor néprajztudós, Marton Boldizsár karmelita szerzetes, Sándor István szalézi szerzetes, Györgypál Albert nagyváradi lelkész, Orosz Péter és Chira Sándor kárpátaljai görög katolikus püspök. Rajtuk kívül Brenner János vértanú káplán boldoggá avatását kezdeményezte a Szombathelyi Egyházmegye. A rendszerváltás után boldoggá avatták Apor Vilmos egykori győri püspököt, Batthyány-Strattmann László orvost, Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspököt, Romzsa Tódor görögkeleti papot és Salkaházi Sárát, a Szociális Testvérek Társasága nővérét.
Mint arról beszámoltunk, Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspök boldoggá avatását október 30-án hirdetik ki a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatja be. A szertartáson XVI. Benedek pápa képviseletében a Vatikán szentté avatási kongregációjának prefektusa, Angelo Amato érsek is részt vesz. XVI. Benedek pápa tavaly október 17-én írta alá Bogdánffy Szilárd boldoggá avatási dokumentumát. A pápa végső pozitív válasza idén március 27-én érkezett meg Nagyváradra. Reggeli Újság (Nagyvárad)

"Egyáltalán nem exponálta magát"
Nagyvárad- E héten szombaton délelőtt 11 órától avatják boldoggá a váradi Bazilikában Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Ezzel kapcsolatban Emődi András, a püspökség levéltárosa nyilatkozott az erdon.ro-nak.
– Mennyit lehetett tudni a vértanú püspökről az 1989-es fordulat után?
– A kilencvenes években nagyon keveset tudtunk Bogdánffy Szilárdról, jóformán nem ismertük még a nevét sem. A kutatásaink során folyamatosan bebizonyosodott: ennek az az oka, hogy egy olyan típusú ember volt, aki egyértelműen nem exponálta magát. Nem viselt semmilyen különösebb tisztséget, gyakorlatilag az egyházi oktatásban élte le az életét itt Nagyváradon, illetve Szatmáron is. Majd csak püspöki titkári kinevezése után kezdték tulajdonképpen megismerni a szélesebb tömegek, úgy egyházi, mint világi téren. Ami a kutatást illeti: majdnem tíz évig tényleg a homályban tapogatóztunk, rendkivül evés adat állt a rendelkezésünkre. Ez betudható részben annak is, hogy a negyvenes évek végétől, a letartóztatásától kezdve mindenki hallgatott róla. A rá vonatkozó dokumentumok, iratkötegek nem maradtak egyben, Szatmáron maradt csak fenn néhány személyes irat, tehát gyakorlatilag mindent meg kellett egyenként keresni.
– Hogyan zajlott a Bogdánffy Szilárdról szóló kutatómunka?
– A film forgatásakor előjött egy csomó újdonság, részben a vajdasági szülőhelyéről, részben a temesvári egyházmegyéből, illetve Nagyváradon is a film készítői és én is próbáltunk feltérképezni minden lehetőséget, minden levéltári forrást. Itt nyilván a saját egyházmegyei levéltárat meg az Állami Levéltár megyei kirendeltségét említhetném, illetve a legutóbbi időben megkaptuk a rá vonatkozó tulajdonképpen legértékesebb anyagot a bukaresti Titkosszolgálati Levéltárból, a CNSAS-tól, amely egy hatalmas, több mint ezer oldalas dokumentumhalmaz. Nem csak az elitéléséről, hanem a peréről, az előzményekről, a titkosszolgálati megfigyelésekről, mindenről egy nagyon gazdag iratanyag. Úgyhogy most már kezd körvonalazódni a dolog. Személyesen én is, illetve a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítői is elmondhatják, hogy gyakorlatilag ennek a munkának a során ismertük meg mindnyájan, s szerettük meg Bogdánffy Szilárd alakját. Egy nagyon izgalmas, nagyon érdekes és karakteres személyiség körvonalai sejlettek ki úgy a film készítése kapcsán, mint az iratanyag tanulmányozásakor.
– Hogyan értékeli azt, hogy Bogdánffy Szilárd lesz az első boldoggá avatott püspök azok közül, aki a kommunista börtönökben haltak meg?
– Egyrészt ennek az is az oka, hogy meglehetősen korán elkezdődött a boldoggá avatási eljárás beindítása- tizenhét éve-, ami hatalmas idő ebből a szempontból. Másfelől az utóbbi időben mindent megtettünk úgy a kutatás terén, mint ennek az ügynek a szentszéki előmozdításában annak érdekében, hogy sikeres legyen. Természetesen a váradi püspökség nem törekedett egy ilyen elsőbbségre, de nagyon örülünk neki. Kifejezetten nagyon örülünk annak is, hogy rövidesen, még a jövő év nyarán Scheffler János püspököt is boldoggá avatja a Szentszék megfelelő kongregációja. Ez azért is örvendetes, mert különösen most, a titkosszolgálati dokumentumokból kiderült, hogy a két püspök teljes megfigyelése, pere és elitélése egy vonalat képviselt. Tulajdonképpen a dossziénak már a címlapján, ahogy a kiállításon is látható, az szerepel, hogy Cazul Scheffler Ioan şi alţii (Scheffler János ügye és a többiek). A többiek közül Bogdánffy Szilárd az első, tehát ő volt a legfőbb “bűnrészese” Scheffler püspöknek.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Példát adott a fiataloknak és mindannyiunknak
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek október 30-án 11 órakor a nagyváradi székesegyházban avatta boldoggá a 99 éve született vértanú püspököt, Bogdánffy Szilárdot.
A boldoggáavatási dekrétumot XVI. Benedek pápa küldötteként Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel.
Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született a Torontál vármegyei Feketetón (a ma Szerbiához tartozó Crna Barán). Édesapja, az örmény nemesi származású Bogdánffy Ignác a falu tanítója volt, édesanyja Welebny Aranka. Tanulmányait Torontálkeresztesen (Cruceni, Románia), édesapja új állomáshelyén kezdte meg, majd a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta, ahol 1929-ben érettségizett.
Még 1929 nyarán felvették a nagyváradi Teológiai Akadémiára, ahol már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését. A mindenben kiválónak talált és tanári pályára szánt növendéket elöljárói a Budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték, ahol a kor kiváló tanáraitól tanulhatta meg a lelkipásztorkodáshoz szükséges alapismereteket. Budapesti professzorai hamarosan felfigyeltek a nemcsak „buzgalmáról és szerénységéről”, hanem „komoly lelki életéről és elmélyült biblikus érdeklődéséről” is tanúságot tevő Bogdánffyra.
Tanulmányai befejezését és a kisebb rendek felvételét követően 1934 nyarán visszatért Nagyváradra, ahol június 29-én Fiedler István püspök pappá szentelte az újonnan épített váradőssi Lisieux-i Szent Teréz-plebániatemplomban. A következő másfél évtizedben a katolikus ifjúság oktatása és lelki nevelése állt életének középpontjában. Felszentelése évében a szatmári papneveldében kezdte el szolgálatát helyettes tanárként és tanulmányi felügyelőként. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gojdu Líceumba, párhuzamosan pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. 1938-ban az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is magára vállalta. Ezzel szinte a teljes nagyváradi katolikus diákság szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.
A tanuló ifjúság körében hamar népszerűvé vált fiatal papot 1939 novemberében a román hatóságok a Rongyos Gárda szervezésében való részvétel koholt vádjával letartóztatták, megkínozták, majd állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. Kilenc hónapon át a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd a magyar hadsereget követve 1940. szeptemberben visszatért Nagyváradra, ahol elöljárói a szeminárium lelki vezetésével és az erkölcstan oktatásával bízták meg. Mindeközben 1936 és 1943 között a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán végzett felsőbb tanulmányokat, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
A második világháború vége felé a szemináriumi katedrája mellett Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett 1945 és 1947 között nem csak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.
1947 tavaszán Scheffler János püspök kérésére tanári működését félbeszakítva Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően a papi utánpótlás biztosítására Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett.
János püspök bizalmasaként 1947-től Bogdánffy Szilárd lett a szatmári és váradi egyházmegyék, valamint a bukaresti apostoli nunciatúra összekötője. A kommunista Romániában egyre fokozódó keresztényüldözés közepette Gerald P. O’Hara nunciatúrai régens 1949. február 14-én titkos püspökké szentelte. A román állambiztonsági szervek alig két hónappal később, április 5-én letartóztatták. Négy éven keresztül minden jogalap nélkül tartották fogva és kínozták a korszak rettegett börtöneiben (Jilava, Capul Midia, Máramarossziget). Koncepciós perére csak 1953 áprilisában került sor: 12 évnyi kényszermunkára ítélték. Bár családjának és ügyvédjének sikerült elérnie az ítélet megsemmisítését, még perének újratárgyalása előtt, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben belehalt az elszenvedett kínzásokba. 1992 márciusában Tempfli József akkori nagyváradi megyéspüspök indította el Bogdánffy Szilárd boldoggáavatási ügyét.
Irgalmas Istenünk,
te Boldog Szilárd vértanú püspöknek erőt adtál,
hogy bátor lélekkel kitartson
a szenvedés gyötrelmei között
és élete feláldozásával tegyen tanúságot
Egyházadhoz való hűségéről.
Alázatosan kérünk,
közbenjárására adj erőt nekünk is,
hogy földi életünk gyötrelmei után
választottaid seregében örökké örvendezhessünk.
A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben
Isten mindörökkön örökké. Ámen. MKPK Sajtószolgálat, Budapest

Tőkés: mondjanak le a jogtalanul megválasztott KREK-tisztségviselők
Azonnali lemondásra szólította fel Tőkés László európai parlamenti képviselő a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) tisztújításán szerinte illegitim módon megválasztott egyházi és világi tisztségviselőket. A KREK előző püspöke szerint ugyanis olyan személyek nyertek el bizonyos pozíciókat az egyházkerület vezetésében, akiknek különböző okoknál fogva nem is lett volna szabad jelöltséget vállalniuk.
Kénytelen vagyok felemelni szavam azon jelenségek ellen, amelyek az egyházi választásokon nyilvánvalóvá váltak. Az egyház jogszintjéről a politikum jogszintjére emelkedik a kérdéskör” – fogalmazott az európai parlamenti alelnök. Tőkés nehezményezi, hogy egyre nagyobb mértékű az összefonódás a református egyház és a politikai szféra, legfőképp az RMDSZ között.
Mint ismeretes, a mintegy tíz nappal korábban tartott KREK-választásán a főgondnoki címet Varga Attila Szatmár megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő nyerte el, akinek jelölése ellen előzőleg Tőkés levélben emelte fel szavát. A volt püspök azt mondja, egyértelmű volt, hogy Kovács Zoltán előző főgondnokot, „a bihari RMDSZ fekete bárányát” meg kellett buktatni. A helyébe megválasztott Varga Attila pedig 2003-ban „önkényesen és elfogadhatatlan módon lemondott” akkori egyházkerületi jogtanácsosi tisztségéről, ezért a szatmárnémeti honatya a választási szabályzat szerint nem jelölhető egyházi tisztségre. Hasonló okokból marasztalható el a szabályzat értelmében az egyházmegyei főgondnokból presbiteri főjegyzővé választott Szilágyi Péter olaszi presbiter, aki korábban szintén lemondott igazgatótanácsi tisztségéről.
Nagy Sándor nagykárolyi esperes, Szatmár megyei tanácsos újraválasztásával azért nem ért egyet az EP-alelnök, mert róla már kiderült, hogy a kommunista rendszer kollaboránsa volt. Tőkés nehezményezi Seres Dénes parlamenti képviselő zilahi egyházmegyei jogtanácsosi megválasztását is, „aki nemrégen még ádáz küzdelmet folytatott a Református Wesselényi Kollégium ellen”. Serest, az egykori egyházmegyei jogtanácsost előző mandátuma idején azért mentették fel tisztségéből, mivel feladatkörének betöltését rendszeresen elmulasztotta, és ezáltal „nyilvánvalóan egyházunk kárára járt el” – írja közleményében Tőkés.
Az EP-alelnök szerint aggasztó méreteket ölt az RMDSZ-nek az egyházi életbe való behatolása, amely „mintha valahonnan irányítva volna”.
Tőkés László azt mondja, az érintettek igencsak megkönnyítenék az egyház dolgát, ha önként lemondanának. (Bogdánffy Szilárd boldoggá avatását méltatta Tőkés László. Történelmi fontosságú eseménynek nevezte Tőkés László Bogdánffy Szilárd egykori római katolikus püspök boldoggá avatását. „Egész Közép-Kelet-Európában késik a kommunizmus bűneinek felfedése és az igazságtétel a múlt ügyeiben, ezzel szemben XVI. Benedek pápa, a Vatikán példát mutatott abban, hogy legalább erkölcsi elégtételt szolgáltasson az áldozatoknak” – nyilatkozta az Európai Parlament alelnöke. Kijelentette: bízik benne, hogy Bogdánffy püspököt sokan követik majd a sorban. Hamarosan Scheffler János és Márton Áron püspököket is boldoggá avathatják, és Tőkés a diktatúra börtöneiben mártírhalált halt román görög katolikus püspököket is azok közé sorolta, akiknek a családja megérdemelné ezt a morális elégtételt. „Arról sem mondhatunk le, hogy Szoboszlay Aladár plébánoshoz és perének tagjaihoz hasonlóan, a szintén halálra ítélt Sass Kálmán volt érmihályfalvi lelkipásztornak és perbéli társainak, valamint a totalitárius vörös diktatúra többi – megszámlálhatatlan – áldozatának is előbb-utóbb igazságot fognak szolgáltatni” – írja nyilatkozatában Tőkés László.)
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)

Júliusban avatják boldoggá Scheffler János szatmári vértanú püspököt
Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspök boldoggá avatása után idén újabb nagyszabású egyházi eseményen vehetnek részt az erdélyi és partiumi katolikusok: július 3-án avatják boldoggá Scheffler János szatmári püspököt és nagyváradi apostoli kormányzót.
Szatmári Római Katolikus Egyházmegye idei legfontosabb ünnepei között szerepel az a július 3-ára kitűzött szertartás, amelyen boldoggá avatják Scheffler János szatmári püspököt és nagyváradi apostoli kormányzót. A Szentszék elismerte a kálmándi születésű, szent életű egyházfi vértanúságát, így a ceremónia előkészítésének már semmilyen akadálya nincsen. „Őszentsége XVI. Benedek pápa tavaly július elsején hagyta jóvá azt a dokumentumot, melyben elismeri Scheffler János szatmári püspök és nagyváradi apostoli kormányzó vértanúságát. Ennek nyomán megkezdtük az előkészületeket a boldoggá avatáshoz. Kidolgoztuk az éves lelkipásztori tervünket, és a programokat tartalmazó füzet már eljutott a kedves hívekhez” – olvasható Schönberger Jenő szatmári megyés püspök közleményében.
A püspökség egyébként 2010 adventjének első vasárnapján ünnepélyesen is megnyitotta a Szeretetszolgálat Évét, és az adventi vasárnapok szentbeszédeiben már meghirdették az eseményt. „Az esemény időpontja 2011. július 3., az egyházmegye Jézus szíve búcsújának ünnepi szentmiséje lesz. A boldoggá avatást a szentatya személyes megbízottjaként Angelo Amato bíboros-érsek, a Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának prefektusa végzi majd, a szentmisét pedig Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek vezeti” – részletezte a püspök, hangsúlyozva, nagy öröm a szatmáriak számára, és kimondottan büszkék rá, hogy a boldogok között tisztelhetnek egy közülük való személyt. Schönberger úgy véli, a vértanú püspököt nemcsak a Szatmár megyei kálmándiak érzik magukénak, ahol született és nevelkedett, de a nagyváradiak is, ahol tanított, valamint a váradi egyházmegye hívei, ahol apostoli kormányzóként tevékenykedett. Továbbá büszkén emlékeznek rá a kolozsváriak, ahol tanárkodott, valamint az egyházmegye elcsatolt részeinek hívei, akik ma a debrecen–nyíregyházi, a munkácsi vagy a kassai egyházmegyében élnek, és természetesen a szatmári egyházmegye hívei, akiknek egykor püspöke volt. Emellett sváb származása miatt magukénak érzik őt a határon innen és túl élő német katolikusok is. „Örüljetek, testvérek velünk, és segítsetek, hogy jól felkészülhessünk erre a rendkívüli eseményre! Szeretettel kérek mindenkit, kapcsolódjunk be tevékenyen a lelkipásztori programokba és imádkozzunk, hogy sok lelki hasznot meríthessünk, és Isten kegyelme megújíthasson minket és szeretett egyházmegyénket” – üzeni az egyházi vezető.
Scheffler János – akinek a boldoggá avatási perét több mint tíz éve készítik elő a szatmáriak – 1887. október 29-én született a Szatmár megyei Kálmándon, és 1952. december 6-án halt vértanúhalált a jilavai börtönben. Koporsó nélkül, jeltelen sírba temették, ám a börtön akkori ortodox lelkésze megjegyezte a sírhelyet. Csontjait titokban, útitáskájában vitte haza Galambos Ferenc nagyprépost 1965 őszén. Végső nyughelyet a szatmárnémeti székesegyház kriptájában, Hám János mellett találtak számára. Boldoggá avatásának aktáit Márton Áron ügyével együtt 1996. december 6-án nyújtották be a Szentté Avatási Kongregációhoz.
Végh Balázs, Krónika (Kolozsvár)

A pápával találkozott Böcskei
Bogdánffy Szilárd vértanú püspök boldoggá avatásáért mondott köszönetet az elmúlt héten a Vatikánban tett látogatásával Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, aki XVI. Benedek pápával is találkozott.
megyés püspök meglátogatta mindazon római hivatalokat és személyeket, akik hozzájárultak a 2010. október 30-án tartott beatifikáció előkészítéséhez és kivitelezéséhez. A látogatás szentmisével kezdődött, amelyet Böcskei László a Szent Péter-bazilika alagsorában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnában mutatott be.
A Szentté Avatási Kongregációnál találkozott Angelo Amato bíboros-prefektussal és munkatársaival, akik a boldoggá avatáshoz szükséges anyagokat előkészítették és a hivatalos eljárást lefolytatták. Ezek örömüknek és elégedettségüknek adtak hangot, hogy sikerült lezárni egy olyan ügyet, amely bemutatja a világnak, milyen megpróbáltatásokat kellett kiállnia a katolikus egyháznak Romániában, másrészt rávilágít a püspökök és a hívek üldöztetés ideje alatt tanúsított hősies helytállására. A beszélgetés alatt elhangzott, hogy nagyon fontos ezen példák kiemelése, hisz napjainkban is sokan halnak meg keresztény hitükért.
A bíboros elismeréssel nyilatkozott a beatifikációról, és elmondta, örömmel várja a következő romániai látogatását, amikor július 3-án Szatmárnémetiben Scheffler János vértanú püspököt avatja boldoggá. A látogatás fő pontját az általános kihallgatás, illetve a XVI. Benedek pápával való személyes találkozás képezte.
Böcskei László megyés püspök köszönetet mondott a boldoggá avatás nagy kegyelméért és a nagyváradi római katolikus egyházmegye nevében ajándékot adott át a pápának: egy Bogdánffy Szilárd-emlékérmet, valamint egy, a székesegyházról készült fotóalbumot, jelezve ezzel, hogy a boldoggá avatás a székesegyház felszentelésének 230. évfordulóján történt. A szentatya örömét fejezte ki, hogy Bogdánffy Szilárd a boldogok sorába kerülhetett.
Elismeréssel szólt a boldoggá avatás szertartásáról, amely – mint fogalmazott – a hívek nagy lelki hasznát szolgálta. A nagyváradi egyházmegye híveit a további kitartó imára buzdította, hogy a vértanú püspök mielőbb a szentek sorába kerülhessen. XVI. Benedek pápa áldását küldte az egyházmegye papjaira és híveire egyaránt.
Böcskei László megyés püspök római látogatása során a Pápai Magyar Intézet közösségénél is tiszteletét tette, amely fennállása 70 éves évfordulóját ünnepli. Az intézet képviselői is részt vettek az általános kihallgatáson, ahol a szentatya magyar nyelven köszöntötte őket. A Pápai Magyar Intézet elődje, a Papi Osztály 1928-tól működött a Collegium Hungaricum keretében. Ez az osztály magyar papok római továbbképzésére jött létre. A harmincas évek végére önálló lett, és így 1940. július 16-án nyerte el Serédi Jusztinián bíboros közbenjárásra a pápai címet. Krónika (Kolozsvár)

Krisztus ügyéért szenvedett
Beszélgetés Nm. Ft. Schönberger Jenő püspökkel Scheffler János közelgő boldoggá avatása kapcsán
Idén július 3-án boldoggá avatásra kerül sor Szatmárnémetiben, a Jézus Szíve Búcsú keretében. Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatása nemcsak a szatmári egyházmegye hívei, de az összmagyar katolikusság számára kiemelkedő esemény, sokak közös ünnepe. Tájainkon ez lesz minden idők harmadik boldoggá avatása Szent László (1192) és Bogdánffy Szilárd (2010) után. Beszélgetőtársunkat elsősorban a vértanú püspök alakjáról, emlékéről, valamint az örömteli esemény lelki, illetve gyakorlati előkészületeiről kérdeztük.
A Szentatya 2010. július 1-jén jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát. Ezzel a szatmári egyházmegye vértanú püspökét a boldogok sorába iktathatják. Régen várt döntés ez...
– Igen, régen vártuk ezt a napot. A kommunizmus éveiben nem is mertünk gondolni arra, hogy valaha vértanú püspökünket a boldogok sorába iktatja a Szentatya. Viszont a ’89-es fordulat után lehetségessé vált az újraindult püspökség keretében a boldoggá avatás kérése. Amikor kinevezték elődömet, Reizer Pált püspökké, mindjárt az első feladatok között szerepelt ez. Természetesen nemcsak a mi egyházmegyénk volt és van ilyen helyzetben, hanem Románia-szerte nagyon sok egyházmegye.
Amikor a boldoggá avatás perének elkezdését latolgatta a püspök atya, ennek az ügynek a posztulátorává kinevezte páter Szőke János szalézi szerzetes atyát, aki az eljárást megkezdte az egyházmegyénkben. Az egyházmegyei szakaszában ennek az eljárásnak össze kellett gyűjtenie minden lényeges írott forrást, minden fontos szóbeli tanúvallomást és iratot Scheffler János püspök atya életútjáról és vértanúságáról. A tanúvallomásokat nagyon aprólékos, közel száz kérdésből álló kérdőív segítette.
A történész szakértők összegyűjtöttek minden fontos dokumentumot, a teológusok megvizsgálták az írásos hagyatékot, és mindezekről részletes szakvéleményeket készítettek. Amikor helyi szinten minden vizsgálat megtörtént, és összeállt a hatalmas terjedelmű anyag, akkor az aktákat hitelesítésük után ünnepélyesen lezárták, lepecsételték, majd 1996 őszén Rómába küldték. Az eljárás második szakasza ott folytatódott: megvizsgálták és elismerték az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét.
Az iratok alapján 2002-ben elkészült az úgynevezett Pozíció könyv formájában, olasz nyelven, amit először a történészek vizsgáltak át, utána a teológusok. Ez után került az anyag a kongregáció bíborosaihoz. A történészek nyilatkoztak a dokumentációról, annak teljességéről, megbízhatóságáról, hitelességéről, a teológusok a vértanúságról, a bíborosok összegző és egyöntetű pozitív véleménye után pedig a kongregáció bíboros prefektusa a pápa elé tárta az ügyet, aki, mint egyedüli bíró, meghozta a döntést az életszentségről. Mivel vértanúról van szó, nem volt szükség csodára a boldoggá avatáshoz. A szentté avatáshoz viszont csoda felmutatására lesz majd szükség.
Mit is jelent pontosan valakinek a boldoggá avatása?
– A boldoggá avatás ünnepélyes kijelentése annak, hogy az elhunytat Isten felvette a boldogok seregébe, azaz Isten színe látására jutott. A boldoggá avatás mindig megelőzi a szentté avatást, de teológiai tartalmuk azonos: annak ünnepélyes kinyilvánítása, hogy az adott személy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, vagy életét áldozva tett tanúságot a Krisztusba vetett hite mellett, azaz vértanú.
A boldoggá avatásnak területileg korlátozó hatálya van, ez azt jelenti, hogy csak egy bizonyos területen, egy bizonyos közösségben engedélyezi a boldoggá avatott tiszteletét. Ez a közösség lehet egy részegyház, például egyházmegye, egy adott országban élő közösség, vagy például egy szerzetesrend. A szentté avatás, szemben a boldoggá avatással, az egész egyház számára kötelező jelleggel előírja az illető szent liturgikus tiszteletét.
Milyen ember, milyen püspök volt Scheffler János?
– Erre a kérdésre, úgy érzem, nehezen tudok válaszolni. Nagyon sok mindent kellene elmondanom, és biztos, hogy kimerítően nem fog sikerülni. Megpróbálom időben és térben elhelyezni. Az időintervallum 1887– 1952. Magyar világ, majd pedig az első világháború, Trianon, aztán a második világháború előtt még a bécsi döntés, a második világháború, utána pedig a kommunista uralom.
Ezek az időbeli tények jellemzik az életét, és biztos, hogy nagyon mély nyomot hagytak benne. Kálmándon született, egy Nagykárolyhoz közeli sváb községben, de magyar világban, magyar iskolában járt, ízig-vérig magyarrá lett. Ebből a kicsi községből indult el, és elég nagy utat járt be. Tanulmányait Kálmándon, Szatmárnémetiben, Budapesten végezte, 1910. július 6-án pappá szentelték.
Utána is folytatja a tanulmányait a római Gregoriana egyetemen, ahol 1912-ben kánonjogból doktorátust szerez. Ezzel a tanulás számára nem fejeződik be, hiszen beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára, és magánúton készül az alapvető és ágazatos hittan vizsgára. 1915. novemberében az egyetem a hittudomány királygyűrűs doktorává avatja. Közben volt segédlelkész, a papnevelő intézet tanulmányi felügyelője és filozófiatanára, hitszónok, gimnáziumi hittanár, plébános, teológiai tanár, aztán a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem egyházjogi tanszékének tanára 1940-ben.
1942. március 26-án érkezik a püspöki kinevezését közlő pápai bulla, majd a nagyváradi kormányzói kinevezés, május 17-én pedig a Szatmári Székesegyházban Serédi Jusztinián hercegprímás, Glattfelder Gyula csanádi és Madarász István kassai püspökök segédletével, püspökké szenteli. Nagyon szép lelkipásztori programot tűzött ki maga elé, amit első körlevelében meg is fogalmazott.
Először a püspöki címerére utalva elmondja, hogy miért is választotta azt, és miért ezt a jelmondatot: „Ut omnes unum sint” – „Hogy mindannyian egyek legyenek.” A címerének és jelmondatának mondanivalója az egyházmegye egysége. Magyarországon először a szatmári egyházmegyében Hám János püspök által szorgalmazott Jézus Szíve oltalma alatt szeretné ezt az egységet megvalósítani.
Ő Hám püspök utóda, azért imádkozik és azért ajánlja fel az egész életét, hogy az egyházmegye húsz évig külön élő három része ismét egybeforrjon. Továbbá, hogy az egyházmegye minden papja a szent szolgálatban mindig igazi testvér, egy legyen. Hogy az egyházmegye magyar, német és szlovák hívei, minden nemzetiségi gyűlöletet félretéve, Krisztus szeretetében egymásra találjon. Végül, hogy papok és hívek a püspökkel és a pápával az élen egyetértésben Krisztusban és a mennyei Atyában egyek legyenek. Minden véleménykülönbség és szellemi áramlatok ellenére Krisztus egyedül igaz tanításának forrásából merítsenek, és a szent munka közben együtt imádkozzanak.
Ez azonban áldozatot követelt...
– Akkor még nem is sejtette, milyen nagy áldozatot kíván tőle éppen ezért az egységért és az egység megőrzéséért az Isten. A megpróbáltatások hamarosan jelentkeztek. A háború borzalmai elérték Szatmárt. A város bombázásakor a püspöki palota is találatot kapott két helyen: az óvóhelyen, pincében lévő teljes tanári kar és kispapság, s néhány nővér, szám szerint huszonegyen meghalnak.
A püspök úr csak azért nincs az áldozatok között, mert előző nap Szatmárhegyre kikocsizott. Következik az oroszok bevonulása, majd pedig az egyházmegye újbóli szétdarabolása, de most már nem három, hanem négy részre. Egy része marad úgy, ahogy addig is volt, Romániához csatolva, a másik része Magyarországon, a harmadik része a Szovjetunióban, egy rész pedig Szlovákiában.
Végig kellett szenvednie sváb származású híveinek a deportálását. Mindent megpróbált, amit csak tudott és tehetett, bár eredményt nem tudott elérni. A kommunista hatalom egyeduralkodóvá válása Romániában egyértelművé tette az egyházüldözést. A kommunistáknak elsődleges célpontjai a vallási vezetők voltak. Scheffler János életében a meghurcoltatások azzal kezdődtek, hogy 1948-ban a román kormány a kultusztörvény alapján felfüggeszti püspöki működését.
1950. május 23-án kényszerlakhelyre viszik, a Déva melletti Körösbánya ferences rendi kolostorába. Letartóztatásáig itt él magányosan, övéitől teljesen elzárva. A román kommunista hatalom az ő személyét nézte ki a Rómától független, Erdélyben egyedülinek elismert egyházmegye vezetésére, Márton Áron helyére. Az állami érdekeket kiszolgáló, az egyház átalakítására felhasznált gyulafehérvári egyházi vezetők mellé egy báb szerepet betöltő püspököt akartak. Nem vállalta a neki szánt szerepet, ezért letartóztatták.
1952. március 11–12-én a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva, innen szállították át Zsilava föld alatti börtönébe. Koncepciós pert kezdeményeztek ellene, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással akarták megvádolni. Magas rangú állami vezetők azonnali felmentését ígérték, ha elvállalja a neki szánt szerepet. Cellatársainak elmondta, katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben szenvedni vagy meghalni. Hiszen a kötelesség teljesítése és a hitéhez való hűség juttatta oda.
– Koncepciós per tárgyalására nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei egészségét tönkretették. Élete minden szakaszában hangoztatott célja Isten akaratának keresése, felismerése és teljesítése volt. Azt vallotta, hogy a szeretet próbája, mértéke, fokozója a másokért hozott áldozat. Ezért akart vezeklő, engesztelő lélekké válni.
A cellatárs, Dan Mizrahy zsidó származású zeneszerző negyven év múltán is pontosan idézni tudta Szent Ágoston sorait, a püspök kedvelt gondolatát, amelyre megtanította, s amelyet neki meg is magyarázott: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül, vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, melynek nincs vége.”
Scheffler János püspököt mind a papok, mind a hívek az egyház vértanújának tekintették, aki Krisztus ügyéért szenvedett és halt meg a börtönben, embertelen körülmények között.
Mit jelenthet püspök utódának és a jelenkori szatmári egyházmegyének Scheffler János alakja?
– Püspökszentelésemen Jakubinyi György érsek atya két János püspökünk példáját állította elém követendőként: Hám Jánosét és Scheffler Jánosét. Az egyházmegye mindkettőjük boldoggá avatását beindította. Scheffler János a kitartásnak, a hitnek olyan csodálatos példaképe, amelyet, azt hiszem, életemben nekem is követnem kell. Az egyház iránti hűsége, az emberek szeretete és mindenvállalása jellemezte az ő életét.
Személye felbecsülhetetlen kincs számunkra, az egyházmegye büszkesége. Ugyanakkor kihívás is arra, hogy ismerjük meg az életét, a gondolkodásmódját, a hitét és az ő csodálatos nagyságát. Hiszen csak ez után fogjuk tudni követni. Az az igazság, hogy nem sokat hallottunk Scheffler János püspökünkről a változások előtt. A papok csak egymás között mertek beszélni róla, lelkigyakorlatos könyvét használták rekollekciók alkalmával, de mi, fiatalabb kispapok, papok, nagyon keveset tudtunk róla.
Valóban nagy kihívás ez számunkra, hogy megismerjük az ő életét, és azt hiszem, az elkövetkezendő időnek ez igen komoly feladata kell hogy legyen. Nem elég, hogy boldoggá avatjuk, hanem sokkal inkább közel kell engednünk őt magunkhoz. Meg kell őt ismernünk azért, hogy megszeretve a nyomába tudjunk lépni. Már két évtizede, hogy imádkozunk az ő boldoggá avatásáért minden szentmisén. Ugyanakkor halálának évfordulóján, majd pedig születése napján szentmisékkel kértük, ostromoltuk az Eget az ő mihamarabbi boldoggá avatásáért. Ezt a kegyelmet megkaptuk.
Mit lehet tenni Scheffler János kultuszának kialakításáért?
– A boldoggá avatás előtt semmiféle kultuszt nem engedélyez az egyház, de utána igen. Egyházmegyénk számára ez is nagy kihívás lesz. Azt hiszem, ezt a kultuszt a józanság, az ésszerűség kell hogy jellemezze, és erre fogunk a legnagyobb hangsúllyal törekedni. Egy szentnek vagy boldognak a kultusza sohasem öncél. Mindig Istent és az Ő dicsőségét kell szem előtt tartanunk, és természetesen a lelkek üdvét.
A Szentatya jóváhagyásával meglesz az ő ünnepe, és természetesen az egyházmegyében ezt mindig fényesen akarjuk majd megünnepelni, ugyanakkor szeretnénk imafüzetet összeállítani az ő tiszteletére, az ő gondolataival, és természetesen imádkozni hozzá. Már nemcsak érte, hanem hozzá imádkozni, és kérni az ő közbenjárását különböző bajainkban, szükségeinkben. Hiszen ő a leginkább ismeri a mi helyzetünket, az egyházmegyét, a híveit, és hiszem, hogy hathatós közbenjárónk lesz Isten trónja előtt.
Ugyanakkor folytatni kell és folytatni fogjuk az imát azért, hogy közbenjárására Isten csodát is tegyen, és ne csak boldogként, hanem majd szentként is tisztelhessük őt. Már akkor nem csupán egyházmegyénkben, nem csupán a magyarlakta területen, hanem az egész világegyházban.
Józsa János. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Tudom, munkám nem vész el”
Scheffler János mártír püspök emlékezete
Július 3-án Szatmárnémetiben boldoggá avatják az 1952. december 6-án Jilaván mártírhalált halt Scheffler János püspököt. Az életáldozata óta eltelt közel hatvan év igencsak megritkította azok sorát, akik személyesen ismerhették őt, azokét, akik személyes kapcsolatban voltak vele.
Ebben a kegyelemben részesült dr. Cserháti István nyugalmazott vásárosnaményi plébános, egykori szatmári egyházmegyés pap, akit anyaegyházához való hűségéért, a szatmári katolikus oktatás újraindításához való áldozatos hozzájárulásáért, hatvanéves papi jubileuma alkalmából a szatmári egyházmegye Scheffler János-díjban részesített.
A nyíregyházi papi otthonban készített interjúban Isten szolgája Scheffler János püspökhöz fűződő emlékeiről kérdeztük.
- A neves személyiségekkel való első találkozásunk mély nyomot hagynak emlékezetünkben. Kérem, idézze fel annak körülményeit!
- A szatmári Királyi Katolikus Főgimnázium növendéke voltam, amikor 1942 tavaszán a szentatya dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári tudományegyetem kánonjogi tanárát kinevezte az újraegyesített szatmári egyházmegye főpásztorává. A szentelési szertartáson a püspöki konviktus kórusának tagjaként vettem részt.
- Kispapjelöltként 1942 karácsonyán ölthettem fel a kék reverendát, és beköltöztem a püspöki szemináriumba.
- Attól kezdve rendszeresen ministrálhattam a főpásztori ünnepi szentmiséken. A püspök úr különös figyelmet fordított a teológusok és kisszeminaristák lelki életére. Rendszeres időközönként beszélgetésre hívott bennünket, amelyek során érdeklődött a családi háttérről, a hivatásunk alakulásáról. Szülőfalum, Túrterebes plébánosa, néhai Barna József a püspök úr baráti köréhez tartozott. Kiváló tanulmányi eredményeim mellett bizonyára az ő kedvező jellemzésének is része volt abban, hogy az érettségit követően magához hivatott és közölte velem, hogy még két jelölttel együtt a budapesti Központi SzEMInáriumba küld, azzal a gondolattal, hogy annak elvégzését követően Rómába mehetek tanulni. Akkor nem gondolhattunk arra, hogy döntésének mily súlyos következményei lesznek életem, papi sorsom alakulására.
- A front, a háborút lezáró békekötés…
- Baljós idők voltak. Budapesten is utolért a háború. Miután a szovjet csapatok elfoglalták a magyar fővárost, eső félévi vizsgáimat követően hazajöttem. Kértem a püspök urat, hogy otthon folytathassam tanulmányaimat. De ő kitartott amellett, hogy visszatérjek, mondván, hogy a háború után is szükség lesz jól képzett papokra. 1947-ben még hazatérhettem, de újból visszaküldött, immár a lázári „zöldhatáron” át. A békekötést követően a határokat lezárták, én pedig kívül rekedtem. A püspök úr annak előtte még ellátogathatott az elszakított területekre, sőt, 1947. június 8-án Mátészalkán pappá szentelhette Zólyom Sándor teológust. Ezen én is jelen lehettem. Ez volt az utolsó személyes találkozásunk. Biztató szavai ismételten erőt adtak a folytatáshoz. Az újra létrehozott Csonka–Szatmár egyházmegyét apostoli kormányzóként irányító Barót Mihály vállaji kanonok-plébánost Körösbányáról levélben utasította, hogy bennünket, szatmári egyházmegyés teológusokat felszenteltessen és intézkedjen papi szolgálatunk megkezdéséről. Felszentelésünket követően Tircsi Istvánnak és nekem meleg hangú levelet írt: „Kedves Fiam! Nagyon sajnálom, hogy a kettős esküvőn nem lehetett részem. Azért ez úton kívánok mindkettőtöknek igen sok áldást. Ápoljátok szívetekben az első naptól kezdve a legszentebb szeretetet, és legyen jelszavatok: az én szerelmesem az enyém, és én az övé. Ez az igazi erőforrás az élet küzdelmeihez. Imádkozzatok, hogy hamarosan láthassuk egymást. Ez új munkakörömben is állandóan a család közt élek. Úgy érzem, a szívem összetart bennünket. Nem baj, hogy áthelyeztek. Nagybánya vidékén is aranyat bányásztunk, a Körös völgyében is azt teszem. Az itteni még tisztultabb és salaktalanabb. Jólesik, hogy a közért áldozhatom magamat – egészen a mai modern idők stílusában. Tudom, munkám nem vész el. Nektek, fiataloknak – mindnek — meg azt üzenem: sokat és alaposan tanuljatok. A szakmátokat minden vonalon alaposan sajátítsátok el… 1950. VI. 21. Atyád” Mennyi csodálatos gondolat, mennyi lelki erő, mennyi biztatás, milyen mély hit és hűség, mily emberi nagyság rejlik a lényeget virágnyelven kifejező atyai levélben! Ez volt az ő áldása nekünk. Emlékeimben Scheffler János az egyházmegyéért és híveiért bátran kiálló, ahhoz és a Szentszékhez az áldozatok árán is hű főpásztorként él, aki papjait jó atyaként szerette, akként gondoskodott róluk.
- Amíg csak tehette… Szelleme, tanításának kisugárzása viszont tovább élt. Miként s miben nyilvánult ez meg?
- Történelme során az 1804-ben megalakult szatmári római katolikus egyházmegye is kialakíthatta azokat a sajátos, rá jellemző vonásokat, amelyek a szétszakítottság ellenre is tovább éltek. Az a tény, hogy a két világháború közt, majd a második után is évtizedekig Csonka–Szatmár néven külön identitásként éltük életünket, már maga is összeforrasztott bennünket. Ezt az összetartozást valóságosan is megpecsételte püspökünk mártírhalála. Elhurcoltatásáról mi is értesültünk. Halálának időpontja sokáig titokban maradt, de annak híre megerősített hivatásunkban, elszántságunkban, erőt adott az egyházellenes intézkedések kivédéséhez, elviseléséhez. Az idők során kialakult, körvonalazódott egy bizonyos szatmári szellem, szatmári lelkiség. Miben nyilvánult az meg? Varga János szabolcsi főesperes ifjú teológusok körében hirdetett pályázatot e sajátos habitus leírására. Kutatásaik, felméréseik egyik legfontosabb következtetése: a szatmári papok testvéri közösségben élnek, a papi közösség volt/lett az ő megtartó erejük. Ennek az éltető forrása volt a mártír püspök emléke, életáldozata.
- Miként ápolhatták azt oly időben, amikor nyilvánosan még a nevét sem ejthették ki?
- Épp az említett szoros papi közösség adott erre lehetőséget és alkalmakat. 1950-ben a csonka–szatmári apostoli kormányzóság három esperesi kerületének papi testülete harminc plébánost és hét káplánt számlált. Mindannyian mélyen fájlaltuk a főpásztor halálát s azon voltunk, hogy emlékét híven ápoljuk. Sorainkban akkor még több olyan plébános működött, akik közeli munkatársai, tanítványai voltak, kiknek élő emlékeik voltak róla. Egységünk erősítését, az anyaegyházmegyéhez való kötődésünk ébren tartását szolgálta László (Franzen) Károly kéziratban maradt tanulmánya – Adatok a csonka–szatmári egyházmegyéről (1920–1952) –, amely történeti megalapozást, hátteret adott az együvé tartozás eszméjének. (Dokumentumértékű munkája nyomtatásban is megjelent a 2002-es szatmárnémeti római katolikus naptárban.) Az ő buzgólkodása és kezdeményezése révén – Tircsi István és jómagam közreműködésével – szerkesztettük meg 1960-ban a boldoggá avatásáért könyörgő imát, amelyet a debreceni nyomdában sikerült több ezer példányban kinyomtatni a vértanú püspök fényképével és titokban terjeszteni Magyarországon és az anyaegyházmegyében, az alábbi szöveggel: Mindenható Isten! Jóságos Atyánk! Te szolgádat, János püspököt arra választottad ki, hogy fiad szentséges szíve szerinti papokat neveljen. Te őt püspöki hivatalra is rendelted, hogy téged szerető népednek pásztora legyen. – Örök isteni akaratod szerint úgy rendelkeztél, hogy börtönben szenvedjen és haljon meg. Azt akartad, hogy az egyház iránti hűség és engedelmesség vértanúja legyen. — Tekints érdemeire, életének szentségére, vértanúi halálára és hallgasd meg kéréseinket. Engedd, hogy közbenjárását kérő imádságaink meghallgatása a te atyai szeretetedet és az ő égi dicsőségét hirdessék. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen! Egyszerű imaszöveg – mondhatjuk ma, de akkor a kommunista rezsim börtönében halálra kínzott főpásztorra emlékezni bizony nem volt kockázatmentes cselekedet.
Emléke ébren tartásának volt egy másik vonulata is: a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából mi, római katolikus papok is elzarándokoltunk oda, amit később rendszeresítettünk, anélkül, hogy azt nagydobra vertük volna. Ennél kisebb léptékű volt ugyan, de egyazon célt – a mártír püspök emlékének ápolását, az ő tanítása szellemében folyó közösségépítést és megtartást – szolgáltak a Tircsi István kezdeményezte, névnapi összejövetelként álcázott decemberi fehérgyarmati emlékmisék, amelyeken az évek során mindinkább fogyóban levő „szatmári papi közösség” tagjai vettek részt.
- Az 1990-es politikai fordulat új irányt szabott Scheffler János püspök kultuszának ápolásának…
- Igen. Valóban lejárt a titkolózások ideje, nyíltan szólhattunk róla. 1990 után az anyaegyházmegye új főpásztora, néhai Reizer Pál kezdeményezte a boldoggá avatást. A magyarországi részeken, immár új egyházkormányzati keretben, a debrecen–nyíregyházi egyházmegyében imáinkkal támogathattuk a kezdeményezést. A fehérgyarmati emlékmiséket sem kellett névnapi összejövetelekkel álcázni. 1997. december 6-án Reizer Pál szatmári és Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök közösen celebrált szentmiséje nem csupán egy szép ünnep volt, tiszteletteljes megemlékezés, hanem azt is jelképezte, hogy a magyarországi egyházmegye is fölvállalta János püspök örökségét, mártíriumának tiszteletét, boldoggá avatásának imáinkkal való kieszközlését. A közös megemlékezés szép példája volt a 2010. május 5-én Mátészalkán, a Szent József-templomban a két egyházmegye népes papi közössége asszisztenciájával, Bosák Nándor püspök által bemutatott szentmiseáldozat. Abban a templomban, amelynek előterében bronz dombormű emlékeztet János püspök utolsó nyilvános jelenlétére, az 1947. június 8-án celebrált papszentelésre. A püspök homíliájában Scheffler János életáldozatának máig ható értékeire hívta fel a figyelmet: amikor boldoggá avatásáért imádkozunk, tulajdonképpen magunkat akarjuk bátorítani, hogy figyeljünk tanítására, a magunk feladatára, arra a külső és belső egységre, amely megerősít bennünket. Feladatunkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha hivatásunkat az egyház iránti hűségben, az egymásért való felelősség jegyében bontakoztatjuk ki, ha azon az úton haladunk, amelyet az ő hűsége, a szeretetből való építkezés, a cenzus ecclesiaticus elve világít meg számunkra.
Imáink meghallgatásra találtak. Ez év július 3-án Szatmárnémetiben nemcsak az anyaegyházmegye, a kiszakított részek, hanem Erdélyben, Magyarországon és a világon szétszórtságban élő magyar katolikusok együtt adnak hálát Istennek a kegyelemért, mely János püspököt a boldogok sorába iktatja. Boldog vagyok, hogy megérhettem a szentatya döntését, s ha jelen lehetek az ünnepen, életem legszebb napja lesz. Hiszem, hogy János püspök égi közbenjárása megújító erővel hat majd az egyházmegye katolikus híveire, bebizonyosodik a keresztényüldözés korában született mondás: a mártírok vére a kereszténység magva. János püspök munkája nem veszett el. Bizalommal fordulhatunk égi közbenjárásáért.
Máriás József. Vasárnap (Kolozsvár)

Tovább hordozzuk örökségét
Szimpózium Scheffler János emlékére 
A szatmári püspökség és a Vasile Goldiş Egyetem tanárainak közös szervezésében május 6-án Scheffler János – hűség és áldozat címmel tartott szimpózium Scheffler János püspök személyét és mártíromságát volt hivatott bemutatni, ismertetve a kor sajátosságait, illetve a kommunista béklyó szorításában szenvedő egyház és egyházfik megalkuvás nélküli lelkületét.
A rendezvény Schönberger Jenő püspök köszöntőjével vette kezdetét a Dinu Lipatti Filharmóniában, amelyben az egyházmegye örömének és büszkeségének adott hangot, hogy egy ilyen kis közösség a világegyháznak tudott adni egy olyan embert, aki a huszonegyedik század keresztényei számára örök példa tud lenni tiszta jellemével, hűségével, hitével és engedelmességével. Csehi Árpád megyei tanácselnök beszédében a boldoggá avatás eseményének fontosságát emelte ki: „Napjainkban különösen fontos, hogy áldozatos munkája és élete példaértékűvé váljon mindannyiunk számára a szeretet önzetlen megélésében és a hit buzgó gyakorlásában egyaránt. Éppen ezért Scheffler János boldoggá avatása az egyik legjelentősebb esemény Szatmár megye történelmében. Olyan jelentőségteljes esemény, amelynek során óhatatlanul emlékezetünkbe véssük, hogy a történelmünk jeles eseményeinek nem szabad a feledés homályába veszniük, ezeket lelkületünkben őrizve a jövő nemzedékek számára is tovább kell örökítenünk.”
A rendezvény további részében előadások következtek, így dr. Mircea Teodoru egyetemi tanár a huszadik század vértanúiról, a kommunista elnyomásról; Román János, a Kálvária-templom román közösségének plébánosa a boldoggá avatás fogalmáról és lefolyásáról; Maria Reiz, a Johann Ettinger német tannyelvű elméleti líceum igazgatója pedig a püspök példamutató tanító és tanár jelleméről beszélt.
A szimpózium második felében Reszler Mihály nagykárolyi főesperes Scheffler János életét mutatta be; dr. Gheorghe Toduţ a Kulturális Örökség Igazgatóságának részéről a vértanú hősiességét emelte ki és mutatott rá példaként a jelenlegi és eljövő generációknak; dr. Claudiu Porumbăcean egyetemi tanár a kommunista elnyomás alatti egyházüldözés módszereire és áldozatainak lelkületére hívta fel a figyelmet; dr. Bura László történész pedig Scheffler János egyenes jellemét emelte ki, amely nem tűrte a megalkuvást, hanem inkább a mártírhalált választotta.
Ilyés Gyula polgármester a szimpózium végén szólt a hallgatósághoz. Hangsúlyozta, a közelgő boldoggá avatással Scheffler János áldozatára emlékezünk, aki személyében egy egész közösség szenvedését hordozta és vitte mártírhalálig. Az ő és a sorsában osztozó sokak hősies magatartása nem volt hiábavaló, hiszen a későbbi nemzedékek lelkületükben, jellemükben hordozzák tovább örökségüket és adják át gyermekeiknek.
A rendezvény elején, a szünetben és a szimpózium végén is komolyzenei pillanatokkal örvendeztette meg a közönséget Marius Boroş tenor és a Kálvária-templom Adoremus kórusa Balaskó Balázs zongorista közreműködésével és Kuki Zsolt vezényletével.
Józsa János
Vasárnap (Kolozsvár)

Hőssé, vértanúvá, Isten bajnokává lett
A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében tartották a Scheffler Jánosról szóló, könyv- és filmbemutatóval egybekötött szimpóziumot.
Nm. Ft. Schönberger Jenő szatmári- és Nm. Ft. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, Ft. Johann Dirschl temesvári általános helynök, Nt. Kovács Sándor szatmári református esperes, a szatmári egyházmegye papsága, megyei és városi elöljárók, valamint a hívek jelenlétében tartották szombaton délelőtt tizenegy órától a Scheffler János vértanú püspökről szóló szimpóziumot. A rendezvény két most elkészült könyv, valamint egy, a püspökről szóló film bemutatására is lehetőséget adott.
A szimpózium kezdéseként Schönberger Jenő püspök köszöntötte az egybegyűlteket és emlékezett nagy elődjére. Mint elmondta, kimondhatatlan nagy öröm és büszkeség, hogy olyan valakire emlékezhetünk, akit a világegyház méltónak talált arra, hogy a boldogok sorába iktassa és példaképként állítsa a huszonegyedik század keresztényei elé. „Isten Szolgája Dr. Scheffler János, Szatmár vértanú püspöke és Nagyvárad apostoli kormányzója rendkívül nehéz időben volt egyházmegyénk rendkívüli adottságokkal megáldott püspöke. Nagy tehetség, hatalmas munkabírás, következetesség, szilárd jellem, imádságos hit, és az Isten iránti feltétlen hűség, bizalom és engedelmesség jellemezte. (…) Háború, deportálás, ínség, üldözés volt a mindennapi gondja, pedig többre lett volna hivatott. De ő éppen ezek között tudott a legnagyobbá lenni: hőssé, vértanúvá, Isten bajnokává.”
A rendezvényen Dr. Bura László tartott előadást Scheffler János életéről, mártíromságáról. Ebben, a vértanúság tudatos vállalását emelte ki: „A szabadságától hitéért, a hitéhez való hűségéért fosztották meg. Tudatosan vállalta a kényszerlakhelyen, majd a börtönben elszenvedett fizikai és lelki szenvedéseket. A börtön embertelen körülményei között bekövetkezett halálát az egyház vérontás nélkül elszenvedett vértanúságnak tekintette. (…) János püspök nem alkudozott, álláspontját világosan, tömören közölte: ‚Szívesen feláldozom az életem is, de a hitemet nem adom.’ Kényszerlakhelyre internálták, eltiltották az emberekkel való minden kapcsolattól, majd letartóztatták, s a politikai rendőrség hónapokon keresztül vallatta, szövögetve a zsarolását, megtörését célzó koncepciós pert. Párt- és állami vezetők próbálták meggyőzni, azonnali kiszabadulását ígérték, ha elvállalja a gyulafehérvári püspöki hivatalt és olyan egyházat vezet, amilyet a hatalom kíván.
Türelemmel, alázatos fejhajtással fogadta és viselte el a szenvedéseket. Isten pedig elfogadta áldozatát, megkapta cserében a legnagyobb adományt, az egészen elégő áldozattá válás, a vértanúság adományát.”
Az előadást követően Ft. Ilyés Csaba ugocsai esperes mutatta be a két újonnan megjelent könyvet, így a Dr. Bura László által írt „Boldog Scheffler János” című könyvet és a püspök utazásainak élményeit rögzítő „Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában” című útirajzot.
Visszaemlékezett az eddig megjelent, Scheffler János által írt és róla szóló könyvekre, majd az újak jelentőségét tárgyalta. Mint mondta, a „Boldog Scheffler János” című könyv folytatja a 2004-ben megjelent könyv gondolatszerkesztését, többször idéz a leendő boldog soraiból, külön kiemeli, hogy Scheffler János folytonosan Isten akaratának megismerését kereste életében. „A könyv rámutat: vértanúságát tudatosan vállalta, hogy életáldozata a hithez és a Szentszékhez kitartó hűségre és bátorságra ösztönözze a híveket és a papságot. Reméljük, hogy a könyv eléri célját, minél ismertebbé teszi Scheffer püspök életét, lelkiségét és tanítását.”
A „Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában” című, Scheffler János által írt útirajzzal kapcsolatban kiemelte, ez két különböző írásnak egy kötetben való megjelentetése. „Scheffler püspök úr a nemzetközi eukarisztikus kongresszus rendszeres résztvevője volt, így jelen volt Chicagoban, Bécsben, Chartagoban, Dublinban, Budapesten. A most megjelent könyv amerikai útjának a beszámolója, illetve a sváb őshazában tett látogatásának az emlékeit örökíti meg. Ezen utak csaknem száz évvel ezelőtt voltak, 1926-ban és 1927-ben, a kiadványnak mégis van időszerűsége, hiszen az olvasó megtapasztalja boldogemlékű püspökünk írói képességét, közvetlenségét és hitéletét.”
Ilyés Csaba kiemelte, a most megjelent könyvek is rámutatnak, hogy vannak a mi korunknak, városunknak és egyházmegyénknek is szentjei, mártírjai. „Hiszen nem csak Scheffler püspök egykori nagyságát mutatják be, hanem a vele kapcsolatban levő paptársai, sőt hívei helytállását, emberi nagyságukat. A püspök nagysága nem csupán a meghurcoltatások bátor vállalásában mutatkozik meg, hanem a tőle származó írásokból sokszor sugárzó közvetlenségéből is.”
 A könyvek bemutatása után vetítették le a Püspökség megrendelésére 2011-ben forgatott „Estote perfecti, Estote perfectores” című filmet. A Lakatos Attila, Balla Tünde, Villányi Zoltán és Kirsch Norbert által készített kétórás dokumentumfilm Scheffler János életének bemutatásán túl lelkigyakorlataiból, leveleiből is idéz. Alakjának megjelentetése mellett feltárja a püspök gondolatait, szándékát, hogy papjait és híveit a tökéletesség – Isten keresésére vezesse.
Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök a filmbemutató után szólt újra a jelenlevőkhöz, amikor a közelgő Pünkösd aktualitásában tekintett Scheffler püspökre: „Pünkösd a Szentlélek Úristen kiáradása, ami annak a csodának a megtörténését eredményezte, hogy Krisztus már nem olyan formában van köztünk, mint annak idején életében. Isten a Lelke által tesz alkalmassá embereket, a hozzá hasonlóvá válásra, valamint annak bizonyítására, hogy Jézus köztünk él. Így vált Scheffler püspök is Jézushoz hasonlóvá.”
erdon.ro

Könyvek íródtak, és film is készült Scheffler Jánosról
Könyv- és filmbemutatóval egybekötött szimpóziumot tartottak a júliusban boldoggá avatandó volt szatmári püspök, Scheffler János életéről és munkásságáról.
A múlt szombati rendezvényen a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében Schönberger Jenő szatmári püspök mellett megjelent Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, valamint Johann Dirschl temesvári általános helynök. A jelenlévőket Schönberger Jenő köszöntötte, néhány szóban méltatva elődje tevékenységét. Kifejtette: Scheffler János egy rendkívül nehéz időszakban volt a szatmári egyházmegye püspöke, akit tehetség, hatalmas munkabírás, következetesség, imádságos hit és az Isten iránti feltétlen hűség jellemzett.
Bura László helytörténész Scheffler János mártíromságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy a vértanúságot tudatosan vállalta. Elmondta: a börtön embertelen körülményei között bekövetkezett halálát az egyház vérontás nélkül elszenvedett vértanúságnak tekinti. Bura László beszélt a kényszerlakhelyen eltöltött időszakról, arról, amikor eltiltották az emberekkel való érintkezéstől, a letartóztatásról, a politikai rendőrség vallatásáról, kínzásairól, a koncepciós perről. Ezt követően Ilyés Csaba ugocsai esperes mutatott be két közelmúltban megjelent könyvet. Bura László Boldog Scheffler János című munkájában a vértanú püspök életét, lelkiségét és tanítását kívánja jobban megismertetni a közönséggel. A másik kötet, melynek címe Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában lényegében a püspök élményeit rögzítő útirajz, mely Scheffler János néhány írását tartalmazza. A könyvbemutatók után levetítették a szatmári püspökség megrendelésére 2011-ben forgatott Estote perfecti, Estote perfectores című filmet. A Lakatos Attila, Balla Tünde, Villányi Zoltán és Kirsch Norbert által készített kétórás dokumentumfilm Scheffler János életét mutatja be. A szimpózium agapéval ért véget a püspöki palota dísztermében.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Scheffler János püspök boldoggá avatására készülve
A szatmárnémeti római katolikus székesegyház előtti téren július 3-án 10 órától kerül sor Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatására. Az esemény kapcsán a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal Bura László szatmári egyháztörténészt kérte fel, hogy a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén tartson előadást a vértanú püspök életéről, illetve mutassa be az általa írt Boldog Scheffler János című könyvet, amely már a harmadik Bura-könyv a vértanú püspökről. Ez a legutolsó kiadvány a szatmárnémeti Idea Studió és a kolozsvári Gloria nyomda (vezető Nagy Péter) közti együttműködés következtében látott napvilágot.
Fábián Mária, a nőszövetség elnöke köszöntőjében örömmel tért ki arra, hogy a római katolikus egyház újabb erdélyi főpapot avat boldoggá. – Vajon hány embernek lett volna elég bátorsága ahhoz, hogy a kommunista diktatúra éveiben életét áldozza Krisztusért és hitéért? – tette fel a kérdést Fábián Mária.
Kovács Sándor főesperes-plébános beszédében hangsúlyozta: Scheffler János életszentségéhez nem fér kétség. – Nekünk is készek kell lennünk arra, hogy lemondjunk egyes dolgokról, illetve, hogy ne magunkért, hanem másokért éljünk – nyomatékosított a főesperes, majd rámutatott az előadó és Scheffler János vértanú püspök életútjának hasonlóságára: mindkettőjüknek „kijutott” a Securitate börtönéből.
Bura László szatmárnémeti egyháztörténész Scheffler János életpályájának ismertetése előtt elmondta: Scheffler már a harmadik XX. századi magyar vértanú püspök, akit boldoggá avatnak.
– Isten általuk üzen a Kárpát-medencei magyarságnak. A három püspök példaértékű élete nem csak kapaszkodót nyújthat számunkra, hanem személyiségalakító hatással is bírhat ránk nézve – hangsúlyozta.
Megtudtuk: Bura László már 1990-ben, amikor elkezdődött Scheffler János boldoggá avatásának az eljárása, felkérésre írt egy részletes dokumentumot – amelyet a római katolikus szentté avatási kongregáció pozíciónak nevez –, ez Scheffler kritikai életrajzát és személyiségének történeti értékelését tartalmazta. – Amikor ez a pozíció elkészült, rájöttem, hogy Scheffler életpályája és személyisége mindenki számára példaértékű lehet. A második Scheffler-könyvem 2004-ben jelent meg. Ez már nem csak a szűk egyházi kör számára íródott, hanem mindenki részére tanulságos és érdekes olvasmány lehet. A harmadik Scheffler-könyv megírásának előzménye az, hogy a Szentatya jóváhagyta a kongregáció arra vonatkozó döntését, hogy Scheffler Jánost boldoggá avassák – mondta Bura László.
– Scheffler Jánost életének eseményei arra késztették, hogy azokban ismerje fel és fogadja el Isten akaratát. A tízgyerekes zsellércsalád egyik gyermekeként a sváb ősöktől hitet, vallásosságot, rendszerességet és gyakorlatiasságot örökölt. Több nyelven beszélt: a magyar mellett németül, latinul, görögül, franciául, angolul, olaszul, románul és szlovákul is megtanult. Hatodik gimnazistaként ismerte fel a hivatást a papi pályára. Tanulmányai megkoronázásaként dogmatikából és egyházjogból doktorált. Plébánosi teendői mellett egy évtizedet tanított a Hittudományi Főiskolán, továbbá rendszeresen lelkigyakorlatot tartott a szerzeteseknek. Scheffler cselekvő életmódja mellett tervszerűségre és kitartásra törekedett – ismertette Bura László.
Scheffler Jánost 1942-ben szentelték a Szatmárnémeti Egyházmegye püspökévé, amelyet Bura László szerint azért fogadott el, hogy püspökként még több jót tegyen. A második világháború közepette Scheffler azt vallotta: a történelmi eseményeket el kell fogadni, mi több, szembe kell nézni a történeti valósággal, a múltat pedig nem szabad siratni. A második világháborút követő kommunista rendszerről pedig megállapította: téves eszméken alapszik, ezért bukása elkerülhetetlen. „Pusztulásunk az új világ termékeny áldozatává válik” – hangoztatta a főpásztor, mintegy előrevetítve későbbi vértanúságát is.
Scheffler János püspököt 1948-ban függesztették fel egyházi vezetői tisztségéből, majd 1950-ben az állambiztonsági erők felkérték, hogy vegyen részt a marosvásárhelyi békepapi mozgalomban, illetve, hogy vállalja el a gyulafehérvári püspökséget olyan körülmények között, hogy az már nem Róma és a Vatikán fennhatósága alatt álljon – ám ezt a püspök határozottan visszautasította. 1950. márciusában letartóztatták, kémkedéssel és hazaárulással vádolták az ellene indított koncepciós perben. A jilavai földalatti börtönben több hónapon át raboskodott, míg 1952. december 6-án elhunyt. Egyik cellatársa, Dan Mizrahy zsidó vallású zeneszerző egy Ave Mariát komponált, amelyet később, Szatmárnémetiben járva mindig eldúdolt – és amely első ízben most hangzott el Kolozsváron.
Fodor György piarista konfráter, a rendezvény egyik szervezője kérdésünkre elmondta: Scheffler János Kolozsváron is megcsillogtatta istenáldotta személyét és tudását, hiszen 1940 őszén őt nevezték ki a kolozsvári tudományegyetem egyházjogi tanárává. Néhány nappal később, október 24-én itt érte a rangos megtiszteltetés, hogy irodalmi és tudományos munkásságának elismeréseként az akkori magyar kormány rangos Corvin-díjjal tüntette ki.
Zárszóként Kovács Sándor főesperes elmondta: ez után az előadás után felkészültebb lelkülettel mennek a kolozsvári hívek a boldoggá avatásra, majd Bura Lászlónak két Sas Péter-könyvet ajándékozott.
Az eseményen közreműködött a Szent Mihály-templom kamarakórusa (karnagy: Potyó István), szólót énekelt György Róbert, zongorán közreműködött Oana Maria Bran.
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

Boldoggá avatták Scheffler Jánost, Szatmár vértanú püspökét
Mintegy tízezer ember jelenlétében megtartott ünnepi szentmisén hirdették ki Scheffler Jánosnak, Szatmár vértanúhalált halt püspökének boldoggá avatását a szatmármémeti székesegyház előtti téren vasárnap.
A Szatmári Egyházmegye 1942-ben felszentelt megyéspüspökének életét szociális érzékenysége, az elnyomottak és az üldözöttek védelme kísérte végig. Szembeszegült a katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel, ezért előbb kényszerlakhelyre vitték, majd letartóztatták. Jilava börtönében halt meg 1952. december 6-án.
Schönberger Jenő római katolikus szatmári megyéspüspök köszöntője után Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel a boldoggá avató határozatot, majd leleplezték Scheffler János arcképét. A vértanú püspök életének ismertetetése után Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét.
A katolikusság fontos eseményén számos vallási vezető, többek között Francisco-Javier Lozano apostoli nuncius, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Ioan Robu bukaresti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Lucian Muresan fogaras-gyulafehérvári görög katolikus nagyérsek, valamint Románia és Magyarország római és görög katolikus egyházmegyéinek mintegy kétszáz papja és több mint harminc, püspöki rangot elért főméltósága vett részt. A világi vezetők közül többek között Semjén Zsolt és Markó Béla miniszterelnök-helyettesek, Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke, valamint Habsburg György, Habsburg Kristina és Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg tette tiszteletét az eseményen.
A Szatmárnémeti régi főterét zsúfolásig megtöltő hívek előtt megtartott prédikációjában Erdő Péter rámutatott, hogy Scheffler János tanúságtétele messze túlmutat egyetlen egyházmegye határain, üzenete mindenkihez, püspökökhöz, papokhoz, hívő emberekhez, de még a nem hívő világhoz is szól. "Ez pedig azért van így, mert bensőségesen összeforrt Krisztussal, aki az egész emberiség Megváltója" – hangoztatta.
Életét felidézve elmondta: 1910. július 6- án szentelték pappá, kánonjogból és teológiából szerzett doktorátust, volt káplán, plébános, teológia- és hittanár, gimnáziumi igazgató. Számos kánonjogi tanulmányt tett közzé, de nem tért ki az állam és az egyház viszonyának komoly és aktuális jogi kérdései elől sem.
Kiemelte: a szatmárnémeti székesegyházban felszentelt püspök megszervezte az egyházmegyei hivatásgondozást, magyarra fordította Spirago felnőtt katekizmusának harmadik kötetét és más fontos műveket. "De nem csak a betű és a szó embere volt – hangsúlyozta Erdő Péter –, hanem végigkísérte életét a szegények, az elnyomottak és az üldözöttek iránti szeretet." A háború idején közbenjárt a magyar hatóságoknál nagybányai román püspöktestvére szabadon bocsátása végett, megpróbálta segíteni a gyűjtőtáborba hurcolt zsidókat, s személyesen járt közben sváb származású hívei deportálásának megakadályozása érdekében. Igazi apostolutódként nyitott volt a szíve mindenki felé, közben pedig mély, szinte misztikus lelki életet élt. "Szíve készteti, hogy állandóan mondjon az Atyának valamit. Atyám, végtelenül szeretlek, egész emberi életemet feláldozom dicsőségedre. Fogadd el egészen elégő áldozatomat: földi életemet" – idézte Erdő Péter Scheffler János sorait az általa írt lelkigyakorlatos könyvéből, amelyet a püspök 1950-ben, száműzetése alatt írt meg. Népújság (Marosvásárhely)

Meglehet Márton Áron csodája – a püspökhöz imádkozott és meggyógyult a brassói fiú
Minden jel arra mutat, hogy bekövetkezett a csoda Márton Áron püspök közbenjárására: egy brassói fiatalember ugyanis – orvosi szempontból megmagyarázhatatlan módon – a halál küszöbéről tért vissza, ezzel pedig jelentős akadály látszik elgördülni a boldoggá avatási folyamat elől – számol be a Keresztalja erdélyi katolikus hetilap.
A ma 26 éves Bara Zsoltot 2010-ben hererákkal diagnosztizálták, azóta a kemoterápiás kezelésen kívül több műtéten is átesett, az egyik operáció során vékonybelének kétharmadát ki kellett metszeni. Ha mindehhez azt is hozzátesszük, hogy a fehérvérsejtek is a minimális szint alá csökkentek, és a szervezet ezáltal gyakorlatilag a teljes immunitását elvesztette, nem csoda, hogy az orvosok a nullával egyenlő esélyt adtak a felépülésre.
A műtét után az egyik asszisztens hívta fel a kórházból Nagy-György Attila brassói plébánost, arra kérve őt, sürgősen szolgáltassa ki Zsoltnak a betegek szentségét, mert „nem valószínű, hogy megéri a másnapot”. A család viszont, elsősorban Brummer Klára, Bara Zsolt édesanyja mindvégig reménykedett a csodában. Őt Nagy-György Attila biztatta, hogy forduljon bizalommal Márton Áron püspökhöz.
Az édesanya kérésére Zsoltért imádkozott a nőegylet is, ugyanakkor a püspök közbenjárását kérte a plébános és Csiszér Albert-András pápai prelátus is, akivel Bara Zsolt gyermekkora óta bizalmas viszonyt ápolt. Zsolt maga is imádkozott a gyógyulásért az egykori erdélyi főpásztorhoz, miután a kórházban a betegek kenete feladása után kapott egy Márton Áront ábrázoló szentképet Nagy-György Attilától. „Nem tudom, hogy mitől gyógyultam meg, de a kórházi ágyon is azt éreztem, hogy valaki mintha tartana a kezében” – emlékezett vissza a fiatalember.
A műtétet követő napokban a fiú állapota olyan látványos javulásnak indult, amelyet orvosi szempontból nem lehetett megmagyarázni. Két hét múlva teljesen egészségesnek érezte magát, és a kórházat is elhagyhatta. Azóta háromhavonta jár ellenőrzésre, legutóbb éppen idén januárban volt, és az orvosok mindent rendben találtak nála. A fiú visszatérhetett munkahelyére, az egyik brassói kávézóba, ahol üzletvezetőként dolgozik, és kedvenc hobbijára, a zenére is időt tud szakítani.
Még várni kell, kiegészítések is kellenek
A tökéletesnek látszó gyógyulás ellenére Bara Zsolt orvosa szerint öt évre van szükség ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan megállapíthassák a gyógyulás tényét, az öt évből eddig közel másfél év telt el. Az első orvosi vizsgálat eredményei, amelyek a gyógyíthatatlan betegség tényét rögzítik, már Gyulafehérváron vannak az érseki hivatalban, Nagy-György Attila plébános és Csiszér Albert-András prelátus leveleivel együtt.
A Keresztalja ugyanakkor arra is rámutat, hogy bár a köztudatban úgy él, hogy Márton Áron boldoggá avatásával kapcsolatosan már csak a csodát várják a Gyulafehérvári Főegyházmegye hívei, pillanatnyilag még a dokumentáció formai része sem tekinthető teljesnek. A Szenttéavatási Ügyek Kongregációja átvizsgálta a Márton Áron boldoggá avatásával kapcsolatos terjedelmes iratcsomót, de több pontban kiegészítést kért. Annyit tudni lehet, hogy a szükséges kiegészítés jelentős része csupán apróbb magyarázatban áll, viszont néhány pontja nagyobb munkát igényel.
Kovács Gergely az új posztulátor
Nehezítette a helyzetet, hogy időközben elhunyt Szőke János szalézi szerzetes is, aki az ügy posztulátora (a szenttéavatási procedúra előkészítésével megbízott személy) volt. Jakubinyi György érsek a kézdivásárhelyi származású Kovács Gergelyt, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét bízta meg a posztulátori feladatok ellátásával, melyet néhány napja hagyott jóvá a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja. Kovács Gergely jelenleg a kongregáció által kínált intenzív posztulátorképzésen vesz részt, és a közeljövőben lesz lehetősége arra, hogy a Márton Áron perével kapcsolatos, szigorúan titkos dokumentációt áttanulmányozza.
Lépések a boldoggá avatáshoz
Bár Erdély legendás hírű főpásztorát már életében szentnek tartották, Márton Áron boldoggá avatására csak a rendszerváltás utáni időszakban lehetett gondolni. A Gyulafehérvári Főegyházmegye honlapján az áll, hogy Jakubinyi György gyulafehérvári érsek kérésére Boldog II. János Pál pápa 1992-ben engedélyezte a boldoggá avatási per elindítását, ettől kezdve Márton Áron püspöknek kijár az Isten Szolgája cím. A Gyulafehérvári Főegyházmegye által közzétett imát ettől kezdve egyre gyakrabban mondták el a hívek különböző alkalmakkor. Szintén a főegyházmegye honlapjáról származó információ, hogy 1996-ban átadták a Positiót (az eljáráshoz szükséges iratokat) a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának. Az eljárás azért is ilyen hosszadalmas, mert Márton Áron, bár sokat szenvedett a kommunizmus idején, nem vértanúként halt meg, 1980-ban így – Scheffler Jánossal és Bogdánffy Szilárddal ellentétben – hitvalló per során lehet a boldogok sorába iktatni.
Krónika (Kolozsvár)

Dr. Bura László nyelvész, irodalomtörténész 80 éves
Dr. Bura László ma ünnepli 80. születésnapját, ennek apropóján pedagógusi, nyelvészi, irodalomtörténészi, iskolaszervezői munkásságáról kérdeztük. Ez alkalommal kívánunk boldog születésnapot, valamint erőt és egészséget további munkájához.
— Ha visszapörgeti élete filmkockáit, bizonyára megszámlálhatatlan sok esemény sorakozik fel. Melyek azok, amelyekre örömmel, és melyek azok, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza?
— Nem rövid idő az, amelynek eseményeit most mérlegre kell tennem, így természetesen emlékeim között egyaránt sorakoznak örömmel és nem szívesen felidézettek. Mindenkor örömmel emlékezhetem az iskolai intézmények működésének megszervezésében végzett munkámra, vagyis a magyar tannyelvű középiskolai oktatás 1990 utáni alakításában kifejtett tevékenységemre. Újjászerveztem és négy évig igazgattam a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceumot. Azzal, hogy 1991–ben a líceum épületébe befogadtam a megalakulására készülő (akkori nevükön) római katolikus és református szemináriumi líceumot, lehetővé tettem elindulásukat. Elvállaltam a (későbbi nevén) Hám János Líceum igazgatását is, ennek 1995–ben saját épületet szereztem, szerkezetét pedig a hároméves egészségügyi asszisztensképzővel kiegészítve iskolaközponttá alakítottam. 1997 decemberében véglegesen nyugdíjba mentem. Két év múlva azonban újabb szervezési feladatot kaptam, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara létrehozta a Tanítóképző Főiskolát. Besoroltak a Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző-Angol Nyelv Főiskolai tagozat előadói közé, az egyetem szenátusa pedig kinevezett a tagozat (helyi) tanulmányi igazgatójává.
Mindhárom intézmény eredményesen működött, ezt, vagyis az eredményes szervező, oktató és nevelő tevékenységet a jó munkaközösségek hatékony közreműködése segítette. A munkatársak barátságos magatartásának, őszinte segíteni akarásának emlékét megőriztem, gyakran felidézem. Nem szívesen emlékezem az idő eltékozlására. Persze az egykori egyetemi évek folyamán nem mi, hallgatók kótyavetyéltük el a drága időt, hanem a társadalmi rendszer kényszerített rá. Mint minden szakon, a nyelv- és irodalomtudományi karon is (az első két tanévben) heti négy óra marxizmus (a Szovjetunió Kommunista „bolsevik” Pártjának története), négy óra pedagógia (Makarenko-elmélete a munkára való nevelésről), négy–négy román, illetőleg orosz óra (anyaga: Sztálin a nyelvről), az irodalomórákon: a lenini két kultúra és kivetítése (esetünkben a magyar irodalomra). Azt hiszem, hogy a hatvanas, majd a hetvenes évek egyetemi hallgatóinak tananyaga már „javult”, a ma élők számára egyszerűen elképzelhetetlen és hihetetlen világban éltünk. És elfecséreltük a soha vissza nem térő drága időt.
Egy életpálya gyümölcsei
— Pályafutása több szálon futott: pedagógus, nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, helytörténet és egyháztörténet kutató és író, létrehozott több iskolát. Melyik eredményére a legbüszkébb, mi az amit szeretett volna, de nem sikerült megvalósítani?
— A Bolyai tudományegyetem filológiai karán végzettek többségét pedagógus pályára helyezték, magyar-, román-, orosztanárok lettek. Az én évfolyamomból többeknek sikerült kiadókhoz, illetőleg a médiában elhelyezkedniük. Engem a IV. tanévem megkezdésekor kineveztek a nyelvészeti tanszékre, gyakornoki beosztásban, államvizsga után ugyanott maradtam, előléptem főgyakornokká. A tanszék tudományos munkájába, a nyelvjáráskutatásba már hallgatóként bekapcsolódtam, így konkrét elméleti feladatokat is kaptam. A nyelvészeti tanszék a Román Tudományos Akadémia (akkor még szereplő) kutatási tervébe, a Moldvai Csángó Nyelvatlasz anyaga összegyűjtésének és szerkesztésének tervén dolgozott. (Csak 1991–ben jelenhetett meg.) A csángó kutatásban részt vevő román és magyar kutatókkal (nyelvészek, néprajzosok, zenekutatók stb.) én is a helyszínen ismerkedtem ezzel az archaikus nyelvjárással, a nyelvjárást beszélőkkel. Az egyetemen gyűjtő és kutató munkát végző, illetőleg majd előadó nyelvészt akartak belőlem faragni. A pályafutásom irányát azonban megváltoztatta a hatalom. Tizenöt hónapig politikai fogolyként az állam vendége voltam. Az egyetemre nyilván nem térhettem vissza, elhelyeztek a közoktatásban. Így lettem tanár 1956 őszétől Mezőpetriben, négy év után Szatmárnémetiben, általános, majd középiskolában. Az oktatási rendszer az akkor még nem kötelező hét osztályos általános iskolától a 90–es évek második feléig (ameddig tanítottam) ugyancsak változatos volt. Tartalmában is és módszereiben is többször, esetenként lényegesen is változott. Rideg formalizmus uralta. Magyartanárként (vidéken) kiegészítésül tanítottam románt, aztán rajzot, mezőgazdasági ismereteket (!). Szatmárnémetiben két évig román katedrán dolgoztam, egy tanévben a (román) pedagógiai líceumban (9-10. osztályban) latint tanítottam. Az 1971–ben alakult Magyar Líceumban is egy ideig a fél katedrám latin óra volt. Az egyetem nyelvészeti tanszéke tovább ösztönözte és támogatta a nyelvészeti kutató munkámat. Ennek nyomán írtam meg több tanulmányt, amelyekkel külföldi pályázatokon is részt vettem, sőt pályadíjakat nyertem. Úgy emlékszem, 1958–ban (a rajoni román főtanfelügyelő támogatásával) a magyar tagozatok diákjainak bevonásával megszerveztem a Nagykároly környéki falvak közmondásanyagának összegyűjtését, s természetesen feldolgozását. Szatmárnémetiben a tanügyi véglegesítő és a fokozati vizsga kényszerített a szakmódszertannal való fokozottabb foglalkozásra, később ebből (esetenként nevelési tárgyú kérdésekről is) a Tanügyi Újság, alkalmilag a Szatmári Hírlap számára írt cikkek is születtek. A nyelvtudományhoz való vonzódásom (és egyetemi professzoraim ösztönzése) kapcsán felvételiztem a BBTE Filológia Karán a doktori fokozat megszerzésére. A nyelvészeti tanszéken, szakszókincs kutatásából írt disszertációm megvédésével 1972–ben szereztem meg a tudományos címet. Természetesen nyelvész pályafutásom is a korszak lehetőségeinek korlátozó feltételei között alakulhatott. Több tanulmányt írhattam és jelentethettem meg a romániai akadémiai folyóiratban, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben. Az alkalmazott nyelvészet, a nyelvművelés ígérkezett gyümölcsöztethető ágazatnak. Elég hosszú időszakban sikerült is rendszeres nyelvművelő rovatot írnom a temesvári Szabad Szóban, majd a Szatmári Hírlapban és a bukaresti Ifjúmunkásban. Egy másik alkalmilag művelhető szakterület volt a szakszókincs kutatás, konkrétan népi kismesterségek szókincsének összegyűjtése, elemzése. Ez persze párosult a terület néprajzi vonatkozásaival is, konkrétan így születtek és gyűjteményes kötetekben így jelentek meg egy-egy kismesterség néprajzi leírásai is. A népdalgyűjtést 1971–ben a Népi Alkotások Háza kezdeményezésére végeztük, az akkor megjelent kötet (Zöld erdőben fenyő zöldje) anyagát a megye 12 falujában gyűjtött anyagból válogattuk, a dallamokat Brejan–Albert György zenetanár jegyezte le, a szövegeket én gondoztam. E gyűjtés folyamán megállapítottam, hogy Szatmár megyében még él a népballada műfaja. Akkor határoztam el, hogy a gyorsan pusztuló műfaj feltérképezése, létező darabjainak megmentése sürgős feladat, ezért hozzákezdtünk ennek felkutatásához, rögzítéséhez (magnetofonnal), s lejegyzéséhez. Az 1978–ban megjelent kötet (Szatmári népballadák) anyagát 43 helységben gyűjtöttük. A szaktudomány értékeli, sikerültnek tartja a munkát. A néprajzkutató minősítésem még egy két (társszerzőkkel készített) szellemi néprajzi munkára, valamint néhány tanulmányra, kisebb cikkekre alapozódik. Lényegében a szükséglet, a helyzet megkívánta időszakosan végzett tevékenységet fed. Ugyanez vonatkozik az irodalomtörténész minősítésre is. A magyarul és/vagy románul írt irodalmi, irodalomtörténeti vonatkozású írásom — cikkem, esetenként tanulmányom megírását többnyire valamilyen konkrét alkalom, hivatalos megemlékezés igényelte. Előfordult persze olyan eset is, amikor egyik-másik térségünkbeli, avagy a térséggel kapcsolatba került író-költő életének vagy valamelyik alkotásának kapcsán Szatmárhoz kapcsolódó vonatkozásáról is írtam (a Korunkban, az Erdélyi Múzeumban, gyűjteményes kötetekben). Lehet, hogy ide lehetne vagy kellene kapcsolnom a lexikonok helyi munkatársaként végzett szerkesztői tevékenységemet. A hat kötetben megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak szatmári (Szatmár megyei) anyagából mintegy ötven szócikket (esetenként tanulmányt) én írtam. Hasonló munkatársa voltam a Budapesten megjelenő Magyar Katolikus Lexikonnak, a 2001–2011 között megjelenő VI-XV. kötetébe 59 szócikket írtam. Valószínűleg ide kellene sorolnom a Csanálosról és Erdődről írt falumonográfiámat is. Úgy ítélem, mindkettővel elégedett lehetek. A kérdésben helytörténetként megnevezett terület gyakorlatilag sokirányú kutató és publikációs tevékenységre vonatkozhat. Elsősorban művelődéstörténetként közelíteném meg, ugyanis több könyvem és jónéhány tanulmányom sorolhatnám be ennek egyik ágazatába, az iskolatörténetbe. 1972–től foglalkoztam — Jakó Zsigmond professzor útmutatásával — művelődéstörténetünknek sürgető feladatával, középiskoláink történetének és társadalmi szerepének az addig ismert kerettörténetüket meghaladó bemutatásával. A Szatmárnémeti református kollégium és diákjai (1610–1852) című munkát 1983–ban adtam át a Kriterion Könyvkiadónak. A munka hamarosan abban a megtiszteltetésben részesült, hogy művelődéstörténetünk harminc tiltott kiadványa közé sorolták. Még 1989 előtt rátaláltam a Pázmány Péter alapította jezsuita gimnázium, valamint az ún. püspöki líceum gazdag levéltári anyagára is. Ennek feldolgozására, kiadására nyilvánvalóan nem is gondolhattam. Oktatási intézményeink történetének kutatása 1990 után új intézménnyel bővült, a Szatmárnémeti Római Katolikus Polgári Iskolai Tanítónőképző Intézettel. Mind a püspöki líceum (a középiskolát követő kétéves oktatási intézmény), mind a polgári iskolai tanítónőképző (ma tanítóképző főiskolának kellene nevezni) bölcsészeti és természettudományok tagozata (később kézimunka–mesternői, és testnevelési szakkal is bővült) Szatmárnémeti oktatástörténeti képét addig nem ismert távlatokban mutatta be. A helytörténet — oktatástörténet — intézménytörténet kereteibe sorolható maradandó eredmények közé sorolhatom a Szatmári diákok 1610–1852 című (Szeged, 1994) kötetet, amely tartalmazza a korabeli középiskoláinkban tanult diákok névsorát, adatait, a Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig című (Csíkszereda, 2004) kötetet. Igazán helytörténetnek a Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében (Identitas, Szatmárnémeti, 2002) című munkát említem, amely azonban (rajtam kívül) népes munkatársi csoport — Bara Csaba, Bara István, Erdei Líviusz, Kiss Imola, Muhi Sándor, Tóth Géza — közreműködésével készült, minőségileg nagyon szép munka (Póti István kiadásában). A hiánypótláson kívül a könyv a művelődés munkatársai szükséges és lehetséges együttműködésének tanúsítója. Az egyháztörténetet kutató és író minősítést nyilvánvalóan 1992 után kaphattam, miután megjelent az Romániai Magyar Szó kis zsebkönyve, az Erdélyi Egyházaink Évszázadai. A zsebkönyv Szatmár Római Katolikus Püspökség című fejezetét én írtam. Egyszerű történet: Ft. Reizer Pál szatmári püspök megkért: két héten belül le kell adnia a pontosan húsz oldal terjedelműre megszabott kéziratot a püspöksége történetéről. Papjai közül akik megírhatnák visszautasítják, nem talál olyant, aki megírhatná. Kérése: mentsem meg. El kellett vállalnom. Következett a rohammunka: szempontok meghatározása, vázlat, források keresése, megszövegezés. S amint az történni szokott, folytatása következett. Ugyanő megkért: írjak egy rövid életrajzot Scheffler Jánosról, az 1952-ben börtönben meghalt szatmári püspökről, ugyanis el akarja indítani a boldoggá avatási eljárását, de ehhez szükséges emlékének, életrajzának felidézése. A mű megírásának feltételei most jobbak voltak: a kiadóval megegyeztek, 60 nap múlva átadja a nyomdakész kéziratot. Nem részletezem, hogy milyen írói munkakörülmény — iskolai és igazgatói munka mellett — forrásmunkák nélkül dolgozni. A munka — törvényszerűen apró–cseprő hibákkal, no meg téves adattal is — elkészült. És később újabb kéréseket, feladatokat hozott magával. Scheffler János egész életpályáját, személyiségét megismerve aztán úgy láttam, hogy érdemes őt a 21. századi – akármilyen felekezetű – ember elé idézni, hiszen világszemlélete, életmódja, munkastílusa bármelyik számára hasznosítható tanulságokat sugall. Ezért adtam a könyvnek a fő címül: Köztünk élet… A tavaly, hivatalos boldoggá avatására elkészült a Boldog Scheffler János.
— Sok nyelvészeti munkája van, amelyek közül néhányban már–már feledésbe merülő helyneveket tett maradandóvá, de az irodalomtörténeti és egyháztörténeti munkáiban is sok olyan téma van feldolgozva, ami könnyen a múlté lehetett volna. Az egyre jobban globalizálódó világban, amikor az anyanyelv kezd háttérbe szorulni, nem félő, hogy ezek a tudományos munkák a könyvtárak polcain rekednek?
— A különféle tudományos vagy művelődési szakterületekre vonatkozó munkáimban kétféle értéket kereshetek: adatokat, ismeretanyagot, esetenként valamilyen elméleti vagy módszertani kérdés fejtegetését. A 21. század világában minden nyomtatott munka kétféle módon élhet: könyvtárak polcain és/vagy digitalizáltan a világhálón. Több könyvemről tudom, hogy megtalálható a világhálón, a Kárpát-medence helynévanyagának digitalizált formában elhelyezése a világhálón folyamatban van (az én kétkötetes munkámé is). Vannak és lesznek, akik megkeresik és szívesen forgatják kezükben a papírra nyomtatott könyveket, de mind többen vannak, akik a számítógép adta lehetőséget, a világhálón való elérhetőséget választják.
Befejezésre váró feladatok
— Melyek azok a dolgok, kérdések, amelyek önt nyolcvan évesen is foglalkoztatják, mi az, amin most dolgozik, és milyen tervei vannak?
— Merészségnek tartanám, ha nyolcvan évesen, főként a tarsolyomban levő betegségekkel terveket szőnék. Szeretném teljesíteni azt, amit feladatul kapok, erőm és lehetőségeim mértékében igyekszem befejezni néhány be nem fejezett, félig kész (nyelvészeti művelődéstörténeti) téma kidolgozását.
Azt hiszem, meg kellene oldanom a Státus Kiadó által kiadott két könyvem bemutatóját is. A decemberben megjelent tanulmánykötet (Pillanatképek jövőbelátáshoz) célja ugyanis térségünket érintő múltbeli és jelenkori problémákat tárgyaló, de külföldön megjelent tanulmány elérhetőségének előmozdítása volt. A múlt héten megjelent Sakkfigurák pedig egy koncepciós kirakatper megtervezését, forgatókönyvét, kivitelezését mutatja be. Tanulságai — a konkrét szereplőktől elvonatkoztatva is — egy korszak ártatlan áldozataira emlékeztethetnek.
Elek György
Kiegészítés: Bura László könyvei /1990-től/
Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul : Scheffler János szatmári megyés püspök életútja. (Szatmárnémeti, 1992);
Bura László: Krisztussal élve a világ felé fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas Nővérek 1842–1992. Satu Mare, 1992.
Bura László: A Szatmári Református kollégium és diákjai 1610 – 1852. Kolozsvár, 1994.
Bura László: Szatmári diákok 1610–1852. Szeged, 1994.
Bura László: Hám János öröksége. Szatmárnémeti. 1999.
Bura László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999.
Bura László: Éltetőnk, mindennapi anyanyelvünk : nyelvművelő írások. Csíkszereda, 2002.
Bura László: A második évszázad. A szatmári róm. kat. egyházmegye kislexikona. 1904–2004. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003.
Bura László: Szatmári helynevek I. (Budapest, 2003);
Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004.
Bura László: Tövisháti helynevek. (Budapest, 2004).
Bura László: A szatmári Szent János-plébánia temploma 1906–2006. Verbum, Kolozsvár, 2006.
Hám János szatmári püspök 1827–1857. Szerk. Bura László, Ilyés Csaba. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2007.
Bura László: Vizsgáljuk meg ezek okát! Szatmári művelődés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007.
Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887–1905. Szerk. Bura László. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2008.
Bura László: Erdőd nyolc évszázada. Idea Stúdió, Szatmárnéme

Vértanúsága helyszínén miséztek a jilavai börtönben Boldog Scheffler János szatmári püspök emlékére
Vértanúsága helyszínén, a Bukarest melletti Jilava börtönben első alkalommal mutattak be szerdán szentmisét Boldog Scheffler János volt szatmári püspök emlékére.
A kommunizmus idején hírhedtté vált börtön belső udvarán, a szatmári egyházmegyéből érkezett több mint 70 zarándok előtt Schönberger Jenő szatmári püspök celebrált szentmisét a tavaly nyáron boldoggá avatott elődje emlékére. Vele együtt misézett Ioan Robu bukaresti érsek, Böcskei László nagyváradi püspök, illetve a szatmári egyházmegye több papja.
„Megrendítő élmény és igencsak szívszorongató látni azt a helyet, amit már elfogadható állapotba hoztak ahhoz, hogy itt emlékezhessünk, szentmisét mutassunk be, de el tudjuk képzelni, milyen lehetett ez hatvan évvel ezelőtt. Nem minden olyan fényes, mint amilyen a boldoggá avatás volt, hanem nagyon keményen kellett megszenvednie, végigküzdenie a harcot vértanú püspökünknek ahhoz, hogy ma mi ünnepelhessünk és az ő közbenjárását kérjük” - mondta az MTI-nek Schönberger Jenő püspök.
A romániai katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel szembeszegülő Scheffler János megyéspüspököt 1950-ben kényszerlakhelyre hurcolták a román hatóságok, majd 1952 márciusában letartóztatták és a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva. Innen éppen hatvan évvel ezelőtt, 1952. szeptember 12-én szállították át Jilava föld alatti börtönébe: ezért választották a zarándokok ezt a napot a megemlékezésre.
A kommunista hatóságok által kémkedéssel és hazaárulással vádolt püspök a börtön embertelen körülményei között, még koncepciós pere kezdete előtt, 1952. december 6-án elhunyt.
A Jilavára érkezett zarándokok megemlékező útjuk során felkeresik Scheffler János kényszerlakhelyéül szolgált körösbányai ferences kolostort, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolát és a csíksomlyói kegytemplomot is.
Tavaly július 3-án mintegy tízezer ember jelenlétében megtartott ünnepi szentmisén hirdették ki Scheffler Jánosnak, Szatmár vértanúhalált halt püspökének boldoggá avatását a szatmárnémeti székesegyház előtti téren.
Krónika (Kolozsvár)

Folytatja a munkát a 170 éve alapított Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata
Nagy törést jelentett a 40 évig tartó kommunizmus a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata számára, azonban amint lehetőségük nyílt, ismét munkához láttak – a szatmári székhelyű romániai tartomány idén egy gyermekrehabilitációs és -fejlesztő központot nyitott.
A rend – mely idén tölti alapításának 170. évét – az első magyar alapítású női szerzetesközösség. Az alapító Hám János egykori szatmári püspök volt, aki látván egyházmegyéje mind kulturális, mind szociális szempontból elhanyagolt állapotát, elhatározta, hogy egy női szerzetes-közösséget telepít le a városban.
Bécsben ismerkedett meg az irgalmas nővérekkel, akik Páli Szent Vince szabályait követve életüket a tanítás, betegápolás és szegénygondozásnak szentelték. Közülük szeretett volna Szatmárra is hozni apácákat, azonban az irgalmas nővérek inkább azt javasolták neki, hogy küldjön lányokat, akiket kiképezhetnek a szerzetesi életre és az említett feladatokra.
A Bécsben kiképzett nővérek első munkaköre a katonák lányainak nevelése, tanítása volt, de hamarosan elkezdtek dolgozni a kórházakban és a szegényházban is. Az 1842-es alapítású rend hamarosan behálózta az egész Kárpát-medencét. 1866-tól kezdődően különféle iskolatípusokat működtettek óvodától a tanítóképzőig, árvaházakat és internátusokat tartottak fenn a lányifjúság nevelésére. Céljaik: a nőnevelés, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, de nem csupán a kórházakban és intézményekben, hanem mindenütt megkeresve a szegényeket, elhagyatottakat és betegeket. Az irgalmas nővérek az Úr Jézust szolgálják minden embertestvérükben.
Trianon után három önálló tartományt létesítettek: Romániában Szatmárnémetiben, Csehszlovákiában Rozsnyón, Magyarországon pedig Esztergomban hoztak létre tartományi központot. A szatmári tartományban 200–300 nővér működött, amikor a kommunisták felszámolták a rendet. Az 1990-es újrakezdéskor közel százan tértek vissza az idős apácák közül.
„Jelenleg négyen vagyunk fiatalok, és 15-en vannak még életben az idős nővérek közül – magyarázta érdeklődésünkre Szabó Mária Rita szatmári tartományi főnöknő. – Az idősebbek egy része a kommunizmus idején visszatért családjához, de arra is volt példa, hogy ketten-hárman együtt maradtak, és közösen béreltek lakást. Mivel az általános főnöknő látta, hogy nem kapjuk vissza régi rendházunkat, 1996-ban elrendelte egy új rendház építését. Az 1998-ban elkészült ingatlan 34 férőhelyes, ott lakunk jelenleg is.”
A nővérek egy része az idősebbek gondozásával foglalkozik, de van köztük olyan, aki orvos mellett tevékenykedik asszisztensként, vagy a helyi katolikus alapítású Szent Rita Egyesületnél vesz részt a fogyatékos gyerekekkel végzett tevékenységekben. Időközben visszakapták a régi rendházat, a Zárdát, valamint további két nagy ingatlant a városközpontban – a jelenlegi Slavici-gimnázium, valamint a művészeti iskola épületét. Amint a tartományi főnöknőtől megtudtuk, az elsőért fizet ugyan bérleti díjat az önkormányzat, de a pénz nem elég ahhoz, hogy az eléggé rossz állapotban levő Zárdát rendbe hozzák belőle.
Ennek egyik szárnyában a Református Gimnázium, majd a Művészeti Gimnázium működött, két éve ide költöztették a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot, a tavalyi tanévtől kezdődően viszont már nincs bérlője az épületrésznek. Az ingatlanban idén nyitották meg a Boldog Scheffler János Központot, melyben gyermekrehabilitációval és -fejlesztéssel foglalkoznak.
„Igyekszünk elérhető áron minőségi szolgáltatásokat kínálni, úgymint gyógytorna, gyógypedagógiai foglalkozások, logopédia, autista gyerekeknek szóló tevékenységek, és tervezzük a gyerekek idegrendszerének fejlesztését szolgáló szenzomotoros tréning, valamint a hidroterápia bevezetését is – fejtette ki Rita nővér, aki szerint a legfontosabb feladatuknak jelenleg azt tekintik, hogy „megerősítsék” ezt a központot, ami egyébként akkreditáció alatt áll. A Krónika kérdésére a rendfőnöknő elmondta: egyáltalán nem divat manapság apácaként élni, ami szerinte az általános hivatásválság következménye.
„Az emberek nem köteleződnek el valami mellett, váltogatják munkahelyeiket, de ugyanez látható a házasságok esetében is, több partnert is kipróbálnak – magyarázta a tartományi főnöknő, hozzátéve, hogy ez a fajta magatartás az emberek zömét nem teszi alkalmassá a mély elköteleződést követelő rendi életre.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár).

Szentek és kárhozottak
Néhány héttel ezelőtt, egy kora őszi, tikkasztó délutánon, amikor a kolozsvári flaszter koptatása közben is még a nyári, távolkeleti tájak árnyai és fényei között botorkál az ember, váratlan és szívesen látott vendégek jelentkeztek be hozzám, városlátogatni. Botcsinálta idegenvezető vagyok, ám a szakmát rutinos és hozzáértő napszámosoktól igyekszem ellesni már évek óta, tudom hát, hogy az élmény nem föltétlen a látnivalókban, hanem a hozzájuk kapcsolódó legendákban és a rejtett, első látásra fel sem tűnő értékekben lakozik, így a kolozsvári körsétánk alkalmával olyasmiket mutogattam, amiket csak a ráérőseknek szokás. Amilyen a város hajdani védműveinek egy-egy udvar mélyén szerénykedő, beépített falszakasza, vagy Pécsi Tölcséres János leánya, Kata mint amolyan Bethlen-utca házfalába vakolt alkalmi Kőműves Kelemenné 1585-ből. Netán a Filstich-Kemény ház udvarán árválkodó két reneszánsz ajtó, a minoriták templomának magyar szenteket mintázó, de felirataiktól megfosztott színes üvegablakai, a barátok templomában megbújó késő-gótikus Korniss-kereszt, amelynek ikertestvérét valahol egy bécsi templom féltett kincseként mutogatják a turistáknak, hatalmas korpuszára pedig mintha Laokoon kínjait faragta volna föl a mester… Végül pedig a Szent Mihály-templom toronyaljában Fadrusz János pályadíjas feszülete és a Schley-nig-kápolna festett falai. Ha valaha megkérdeznék tőlem – sosem fogják! –, hogy mit jelent számomra Erdély, lehet, hogy a levakart, elmeszelt, befalazott, megcsonkított, faragott és fes- tett szentek legendáit emlegetném erdélyi történetként, amelyben immár az együttélő vallások és népek egész tündérmeséje és kálváriája benne van.
Míg a vendégek azon elmélkedtek, hogy a vallásszabadság szülőföldjén hogyan sikerült a szenteket és hősöket ennyire összekaszabolnunk, az én gondolataim egészen más irányba kalandoztak el. Szent István idejében minden tíz falunak templomot kellett emelnie, hogy azokban imádják a magyarok immár megkeresztelt istenét és dicsérjék a Babba Márivá szelídült jóságos ősanyát. A nemes és kegyetlen középkor (v)iszonyai között vergődő, frissen keresztény magyaroknak példakép is kellett, kinek az erényeihez a maguk nyomorúságos életét a sárga föld helyett mérni lehetett. A templomok falára tehát a biblikus szörnyűségek és gyönyörűségek mellé kortárs magyarok legendáit festették, hiszen azok térben, időben és eszményeikben egyaránt közel álltak a néphez, amelyből vétettek és amely szép, színes szentekké, glóriás lovagokká csiszolta őket. Máig ható, modern művek, igazi képregények költöztek a falakra – tessék csak elmenni a Kárpát-medence keleti csücskébe, Gelencére művelődni, kedves vendégeim! –, és nem csak azért, mert a kor embere sem olvasni, sem írni nem nagyon tudott, hanem legfőképpen azért, mert a középkori képírók már akkoriban is tudták, amit a számítógépes ikonográfiák megalkotói modern elméletnek álcázva mantráznak: a kép ereje sokkal nagyobb, mint a megszentelt szövegeké.
Néhány utcával arrébb, a hajdani Heltai-, ma már Cipariu-téren a Szent Péter-bazilikára hajazó katedrálist építenek a görög katolikusok. Templomaikat itt-ott már nem is bitorolják, hanem elevenen fölfalatják bizánci mintára növesztett hatalmas hagymakupolákkal, ahogyan csak az ógörög legendákban nyelik el a titánok az elevenen szült isten-gyermekeket. Az évtizedek óta épülő betonkolosszus hivatalosan is a XX. századi Mártírok és Hitvallók Katedrálisa kíván lenni. Makovecz Imre tervezett csak ennél merészebb jelentéstartalmú, Szentek és Kárhozottak tiszteletére szánt nagytemplomot, amolyan magyar La Sagrada Familiát a maga sajátos és egyedi stílusában, amely, ha egyszer megépül a hálátlan Budapesten, csodájára járnak majd messzeföldről. Káromkodásból katedrális: vajon kiket festenénk a falaira, kortárs szenteket?
A XX. század magyar történelme szempontjából a 2012-es év egyértelműen a falakra festhető kortárs szentek és kárhozottak emlékéve volt. Az egyik ilyen szent és kárhozott Raoul Wallenberg, az ember az embertelenségben. A másik a 120 éve született bíboros, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc egyik központi alakja, Mindszenty József, akit nemes egyszerűséggel csak a magyarok lelkiismereteként aposztrofál az utókor. Mindszenty mindkét embertelen és milliók életét követelő XX. századi diktatúrával szembeszállt – és mindkettő bebörtönözte őt. Így emelkedett a jelenkori magyar történelem és egyháztörténet egyik vezéralakjává olyanok társaságában, mint Apor Vilmos, Scheffler János vagy Márton Áron. Megalkuvást nem ismerő helytállása miatt a kényesen egyensúlyozó vatikáni diplomácia sem tudott vele életében mit kezdeni. Több, mint húsz esztendőnek kellett eltelnie hamvainak hazahozatala és a rendszerváltás után, hogy az igaz-ságszolgáltatás békeidőben és jogállami keretek között olykor túlságosan is lassan örlő malmai a végére járják Mindszenty bíboros teljes körű rehabilitációját. Kínzásának és kihallgatásának helyszínén, a hírhedt Andrássy út 60-ban jelenleg működő Terror Háza Múzeum egyik termében külön emlékhelyet alakítottak ki az üldöztetést szenvedő egyházi méltóságok tiszteletére. A terem központi kegytárgya a Mindszenty bíboros alakját idéző, egykor általa viselt liturgikus palást, a propaganda és a verbális agresszió szimbolikus kellékeként megjelenő tölcséres hangszórók ráirányított sokasága között. Aki valaha látta ezt az installációt, ugyanúgy megérti jelenkori történetünk egyik drámai epizódját, mint egy templomi freskótöredékről a Szent László-legenda lényegét.
Október 23-a van, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapja. Remek alkalom, hogy megidézzük a XX. századi szentek és kárhozottak emlékét. Mindannyiunk lelkiismeretét!
Laczkó Vass Róbert
Szabadság (Kolozsvár),

Bemutatják dr. Bura László könyvét
Könyvbemutató és történelmi előadás Scheffler János és Bogdánffy Szilárd püspökök koncepciós peréről.
A Szent István Kör történelmi előadás keretében mutatja be dr. Bura László idén, Sakkfigurák címmel megjelent könyvét. A szerző a két boldoggá avatatott mártír püspök meghurcoltatásáról gyűjtötte össze a levéltárak hozzáférhető anyagát. Az egyházak megtörése az elnyomó kommunista államhatalom kiemelt célja volt és elérése érdekében minden eszközt felhasznált.
A könyvet bemutató dr. Nagy Mihály levéltáros előadásában mintegy keretként szól a korszak egyházi politikájáról és a koncepciós perek anatómiájáról. A szerző, dr. Bura László szerint, a könyvben bemutatott iratok pontosan bemutatják, „... hogy milyen is az, amikor a semmiből csinálnak valamit, színtiszta kitaláció volt minden. A könyv maga azért is érdekes, mert ez egy társadalomrajz, egy jogi ügynek a bemutatása, ami arra való, hogy az ember, ha elolvassa, látja, hogy tulajdonképpen mi is volt a háttérben. (...) A címet sokáig nem adtam meg, aztán ráakadtam egy részre, ahol teljesen világossá vált, hogy hogyan is néztek ki előre maguknak embereket, és hogyan is mozgatták őket, pont úgy, mint egy sakkjátszmában."
Az előadására és könyvbemutatóra 2012. november 29.-én, csütörtökön, 17.00 órakor kerül sor, a szatmárnémeti római katolikus püspökség konferencia termében.
szatmar.ro

Folytatja Hám János szentté avatási ügyét a szatmári katolikus egyházmegye
A szatmárnémeti székesegyházba helyezték át Hám János egykori szatmári püspök földi maradványait, az új nyughelyet az elmúlt vasárnap, a Szent Család vasárnapján áldotta meg szentmise keretében Schönberger Jenő püspök.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az egykori püspök földi maradványait tartalmazó koporsó a kriptából a székesegyház főbejárata melletti, baloldali kis kápolnába került. Az esemény a püspök boldoggá avatási eljárása egyházmegyei szakaszának újraindításával egy időben, azzal összhangban történt, áll az egyházmegye közleményében.
„Hám János püspökünk nagyon sokat tett egyházmegyénkért” – hívta fel a figyelmet beszédében Schönberger Jenő püspök. Emlékeztetett, hogy Hám János boldoggá avatását még Meszlényi Gyula püspök kezdeményezte, és az őt követő mindegyik püspöknek terve, szándéka volt, hogy az elkezdett ügyet továbbvigye, a világháborúk, viszontagságok, a kommunizmus évei azonban ezt lehetetlenné tették.
„Scheffler János boldoggá avatása tavaly már megtörtént, de az egyházmegye tartozik azzal, hogy nagy püspökünknek az ügyét is elvigyük addig, amíg emberileg lehet, azontúl pedig a Jóisten kegyelmére és Isten szolgája, Hám János püspök belátására bízzuk, mikor emeli az anyaszentegyház a boldogok, szentek sorába. Mi ezért imádkozunk, különösen a mai napon kérve a Szent Család közbenjárását” – fogalmazott a püspök.
A szentmise végén a püspök ismertette Hám János életét – kiemelve erényeit, alkotásait és eredményeit –, majd az asszisztenciával elvonult a székesegyház bejárata melletti, baloldali kis kápolnához, ahol megáldotta a nagy püspök új nyugvóhelyét, majd a hívekkel együtt elimádkozta a boldoggá avatást kérő imát.
Hám János püspök szentté avatási ügyének folytatását 2012. november 19-én, a 917/2012-es iktatószámmal keltezett határozatában rendelte el Schönberger Jenő szatmári püspök. A püspökség sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a határozatot tavaly december 16-án az egyházmegye valamennyi templomában felolvasták. A dokumentum szerint újraindítják és lefolytatják a hívek körében nagy tiszteletnek örvendő püspök szentté avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát.
Hám János boldoggá avatását Meszlényi Gyula püspök kezdeményezte, a per 1896. nov. 11-én kezdődött Szatmáron. Az egyházmegyei bíróság munkájának befejezése után az ügyben kinevezett promotor, Joannis Baptista Lugari 1898. július 5-én adta át az ügyiratcsomót a vatikáni kongregációnak. A kongregáció prefektusa, Mazzella bíboros által aláírt dekrétum elfogadta, és érvényesnek minősítette az ügyiratcsomót, és hozzájárult az eljárás folytatásához.
904-ben elkészült a Pozíció, azonban a következő évtizedekben bekövetkező világpolitikai események miatt nem haladhatott előre az ügy. Az európai helyzet folytán, beleértve az 1930-as évek végének a szatmári-nagyváradi egyházmegyét is érintő romániai eseményeit – papok bebörtönzése, kiutasítása az országból, a megyéspüspök lemondatása – és 1939-től a második világháború kitörése kapcsán is, a boldoggá avatás ügyintézése pihent. A II. világháború idején és utána, 1945–1990 között Romániában a kommunista diktatúra idején nem lehetett boldoggá avatási üggyel foglalkozni.
Az országban 1989 után végbement változások folyamán helyreállított egyházmegyék püspökei, így a szatmári élére 1990-ben kinevezett Reizer Pál is, elsősorban a kommunista diktatúra idején vértanúként meghalt püspökök boldoggá avatási ügyének elindítására összpontosított. Így indította el az azóta 2011-ben boldoggá avatott Scheffler János vértanú püspök ügyét.
Ezzel párhuzamosan azonban napirendre került Hám János ügye is. A közlemény szerint a püspök földi maradványainak székesegyházban való elhelyezésével még inkább a hívek figyelmébe kerül, koporsóját nap mint nap felkereshetik, szentmisék alkalmával is láthatják, és imádkozhatnak a mihamarabbi boldoggá avatásáért.
Krónika (Kolozsvár),

Diszkriminatívnak ítélt szatmári szentek
Városi tanácsi határozattal Szatmárnémeti védőszentjeivé választották csütörtökön Szent Konstantin és Ilona császárokat. A döntést némi vita előzte meg, Maskulik Csaba, a testület RMDSZ-frakciójának vezetője ugyanis kifogásokkal élt a Máramarosi és Szatmári Ortodox Püspökség javaslata alapján kidolgozott határozat-tervezet kapcsán.
Mint Maskulik Csaba kifejtette: a 215-ös helyi közigazgatási törvény nem ad felhatalmazást a városi önkormányzatoknak arra, hogy védőszentté nyilvánítsanak valakit. Érvelése szerint a határozat diszkriminatív is ugyanakkor, az alkotmány 29. cikkelye ugyanis kimondja: senkire sem erőltethető rá olyasmi, ami ellentmond meggyőződésének, hozzátéve, hogy a városban jelentős számban élnek katolikusok, akik az említett két szentet nem ünneplik, a szintén népes református közösségről nem is beszélve, akik egyáltalán nem ismernek el szenteket. Elmondta továbbá, hogy ha már városvédőkről van szó, talán nem ártott volna megfontolni annak lehetőségét, hogy olyat válasszanak, akinek köze is van a városhoz, rámutatva, hogy 2011-ben például boldoggá avatták Scheffler János vértanú püspököt, aki talán méltóbb lehetett volna a státusra.
Maskulik Csaba úgy vélte továbbá, hogy a védőszentté nyilvánítás bújtatott politikai fogás is egyben, a császárokhoz kötődő május 21-i ünnep ugyanis közvetlenül az általában nyár elején szervezett választások előtt van, így esélyt ad arra, hogy az ortodox ünnepen, némi támogatás fejében a jelöltek kampányoljanak. A tervezetet végül az RMDSZ-frakció ellenszavazatai mellett elfogadták.
A helyi védőszentek sorában nem a császárok az elsők, amint arról már beszámoltunk, nyár elején Szatmár megyének is lett védőszentje Keresztelő Szent János személyében. Erről a megyei önkormányzat vezetősége határozott.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Boldoggá avatták Anton Durcovici vértanú püspököt
Több mint húszezer ember jelenlétében szombaton Iaşi-ban boldoggá avatták Anton Durcovici római katolikus vértanú püspököt.
Ferenc pápa különmegbízottja, Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási kongregáció vezetője celebrálta a szentmisét, és felolvasta a pápa által aláírt, május 11-i keltezést viselő, boldoggá avatási dekrétumot.
Anton Durcovici püspök (1888–1951) a máramarosszigeti börtönben hunyt el, vértanúságát Ferenc pápa 2013. október 31-én ismerte el. A vértanú püspök bekerül a katolikus egyház boldogjai és szentjei közé, róla a helyi egyház december 10-én, halála napján emlékezik meg.
Anton Durcovici a negyedik Romániában, akit a katolikus egyház a kommunista időszak vértanújaként boldoggá avatott. 2010-ben Bogdánffy Ignác Szilárd 1949-ben a nagyenyedi börtönben elhunyt szatmári és váradi segédpüspök, 2011-ben Scheffler János 1952-ben a jilavai börtönben elhalálozott szatmári püspök, 2013-ban Vladimir Ghika herceg, a jilavai börtönben 1954-ben elhunyt római katolikus pap került a boldogok közé. II. János Pál pápa rendeletével 1983 októberében Ieremia Valahult avatták boldoggá. Nyugati Jelen (Arad)

Szombaton örök nyugalomra helyezték Dr. Bura Lászlót
Szeptember 6-án, szombaton tizenegy órától temette Dr. Bura Lászlót Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti, híd melletti temetőben. A gyászoló család és rokonok, az egyházmegye papjai, barátok, tisztelők jelenlétében Ft. Hankovszky Ferenc püspöki helynök mondott szentbeszédet, melyben a feltámadás reményével vigasztalt, az igazi jutalomról beszélt, méltatta a kedves barátot. Az elhangzott szentbeszéd gondolataiból szemlézünk.
Jó embernek lenni: „A halálról voltaképpen nincs is mit mondanunk. Csak arra gondolhatunk, ami előtte volt, vagy ami hitünk szerint utána történik. Ami elhunyt testvérünkkel halála előtt történt, az minden kedves gyászoló családtag és ismerős előtt tudott és ismert dolog. Főleg Laci bácsi esetében, akinek termékeny élete itt zajlott mindenki szeme előtt és mindenki gazdagodására. (...) A felolvasott evangélium Jézus feltámadásáról szólt. A halál inkább csak fájdalommal tölt el, és nem szeretünk vele foglalkozni, a feltámadás kérdése viszont, a halál utáni élet már sokkal jobban izgat bennünket. Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ám Krisztus feltámadt - vallja szent Pál. Ezt figyelembe kell vennünk.
Ha csak ebben az életben reménykedtünk Krisztusban, szánalomra vagyunk méltóbbak minden embernél. Ez azt jelenti, hogy nekünk Krisztus nem csak azért fontos, mert szép dolgokat hirdetett, ami szerint élnünk kell. Ez fontos, erre figyelnünk kell, és eszerint kell alakítanunk az életünket. De az a legfontosabb, hogy mi lesz ennek az életnek a kimenetele. Ha Jézus tanítása csak annyit volt, hogy jók legyünk itt a földön s jóságunkért úgy, ahogy jutalmat kapjunk, szerintem kevés. Kétségtelen, jó embernek lenni nagy jutalom már itt a földön is, de minden jót elsöpör a halál. Nem is beszélve arról, hogy a jóság legtöbbször nem is talál viszonzásra itt a földön.
Akkor tehát a jó élet nem mindig sikeres, nem mindig kapja meg a földön jutalmát. Ezért kevés, ha Jézusban csak erre az életre vonatkozóan remélünk. Hiszen erre az életre vonatkozóan ő szintén nem a legjobb példa, mert ő sem kapta meg evilági életének jóságáért a jutalmat. A kereszten halt meg. De ezután feltámadt. Tehát Istentől kapta meg jutalmát mindenért.
Elhunyt testvérünk életében is ez a legnagyobb dolog, a legnagyobb siker, hogy fel fog támadni. A jóságáért reméljük egy örökké boldog életre. Ez fog tehát történni a halál után."
Minden erejét az örömhírnek áldozta: „Jól tudjuk, hogy Pál apostol számára az egész Evangélium összefoglalható volt egyetlen mondatban: 'Krisztus meghalt érettünk.' Önmagában véve megdöbbentő tény, amit ez a mondat megállapít. De Pál apostol szemében világraszóló örömüzenet forrásává és tartalmává lett azóta, hogy a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Krisztussal. Ettől kezdve nem akart másról tudni és mást hirdetni, mint a megfeszítet és feltámadt Krisztust. Úgy érzem, kedves elhunytunk a maga területén és tehetségével Szent Pálhoz hasonlóan apostola volt ennek az örömhírnek. Erre áldozta minden erejét.
Laci bácsi mindig számba vette erejét. Nem is a haláltól félt, hanem a rá váró, magának betervezett sok tennivaló miatt aggódott az utóbbi időben. Halála előtt pár órával még arról beszélt nekem, mi lesz annak a cikksorozatnak a címe és tartalma Hám Jánosról, amire az Egyházmegye megbízásából kértem, hogy írjon majd. De néhány héttel ezelőtt - talán megérezve valamit - alázattal beszélt arról is, ha Isten úgy látja jónak, várja a „behívót".
Erőink számbavételében példaként járt tehát előttünk. Sokszor beszélt arról, hogy meddig futja ereje. Teste meggyengült motorja meddig engedi. Laci bácsi már évek óta tudta, hogy súlyos beteg. Amikor elkezdődött ez a folyamat, akkor mindjárt vége is lehetett volna. De mivel nem így volt, mindig azt mondta, hogy minden órát, akár évet úgy tekint, ajándék arra, hogy dolgozzon, és feladatát végezze.
Furcsa lenne, ha valaki 50-60 évesen is még csak készülne élete feladatára. Erre az időre már ki kell adnunk magunkból azt az erőt, amit mások szolgálatára kaptunk. Erre az időre már jócskán és bőven mások hasznára és boldogságára kell élnünk. Ha Laci bácsira gondolunk, mondhatjuk, hogy bármilyen kényszerű volt életének befejezése, halála pillanatáig, 83 évesen is példaértékűen teljesítette Istentől kapott feladatát, melyet állandóan kutatott."
Mindent, ami vele történt, Isten akaratának tudott: „Általában az emberi életnek egyes mozzanatait külön-külön szemlélve úgy tűnik, mintha esetleges, külső hatások idéznék elő. Mintha egymástól független epizódok volnának, mindössze az fűzi össze egybe, hogy időben egymás után történnek és ugyanazzal a személlyel esnek meg.
Laci bácsi életét ismerve azt merem mondani, hogy nem összefüggéstelenül egymásután következő mozzanatokból állt élete, hanem fellelhető benne egy vonalvezetés. Az epizódok életében olyanok, mint a jó színdarabban: nem véletlenül kerülnek bele, hanem az egész cselekménnyel összefüggésben vannak. Ezért mindent, ami vele történt, Isten akaratának tudott be és hitte, hogy mindez a javára válik, még ha szenvedés is érte.
Azt hiszem, hogy alig akad olyan hívő, aki még ne mondta volna valakinek, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik. Erről sokszor beszélgettünk egymással. Valóban így van ez? Nos, hogy is van ezzel a szent páli üzenettel?
Kétszer van ebben a kis szentírási részben az a szó, hogy „azoknak". Az egyik után következik ez a kiegészítés: akiket Isten elhívott. Itt az ekleo szó áll: azt jelenti, hogy a kihívottak közössége. Tehát a kihívottaknak szól ez a rész. Azaz, akik megtudták, hogy Isten őket úgy szereti, hogy egyszülött Fiát adta értünk és ezért viszontszerethetik Istent. Isten kezdte el a nagy szeretet irántunk; akik átélték, hogy ez a megpróbáló, néha lesújtó Isten lényegében szerető Isten, azoknak szól ez a rész. Azoknak minden a javukra szolgál. De - nem tüstént. És itt van az alapvető tévedésünk, valahogy úgy gondoljuk, ha az egyik kezével megpróbál, akkor a másik kezével rögtön tegyen csodát, simogasson. Nem, Isten órája nem a mi óránk szerint ketyeg. Isten óráját nem tudjuk befolyásolni. Tehát, akik Istent szeretik és az Ő kiválasztottai, azoknak előbb-utóbb minden a javukra szolgál."
Isten vonzása: „Mi más lehetne a kívánságunk, minthogy László testvérünk elnyerje az üdvösséget, és Istenhez kerüljön. Laci bácsi küzdelmes keresztény életet élő férfi volt. Nehéz időben is kitartott a Krisztus-követés mellett. Fontosnak tartotta az eszményképeket, ezért szorgalmazta a szent elődök, Hám János és Scheffler János példaképeit. Jól tudta a maga életéből, hogy egészen Isten akarata szerint élni nem könnyű dolog. Hitvallóan élt. Templomban meg volt a maga helye. Legalábbis én őrzök ilyen emléket. Isten nagy szeretetének jele, hogy pár órával halála előtt tiszta öntudattal gyónt és áldozott.
Laci bácsi. Te Isten felé tartasz, nem a magad erejéből, hanem Isten vonzása miatt. Amit csak tudtál, összegyűjtöttél életedben erre a találkozásra. Mi imánkkal támogatunk, hogy Isten tetszésére és örök üdvödre szolgáljon ez a találkozás. Mindezt húsvéti hittel, a feltámadás hitével mondom és tárom Isten elé."
Bura László (Szatmárnémeti, 1932. március 31. − Szatmárnémeti, 2014. augusztus 31.)

Az utókor felelőssége
Szatmárnémetiben új szobrot állítottak Hám János püspöknek, amelyet január 6-án áldottak meg. Ennek apropóján beszélgettünk el az utódával, Schönberger Jenő püspökkel.
Hogyan emlékezik az egyházmegye ma Hám Jánosra?
Ahhoz, hogy megértsük, hogyan emlékezik ma egyházmegyénk, kicsit vissza kell mennünk az időben odáig, amikor Hám János 1857. december 30-án, hajnali egy órakor visszaadta lelkét Teremtőjének. Mindenki úgy tekintette halálát, mint egy szent születését. Aztán következtek az évek, amelyekben az ő emlékét ápolták. Itt először is boldog emlékű Meszlényi Gyula püspök cselekedetéről kell megemlékeznünk, aki felismerte, mekkora hatással volt ennek a kicsi egyházmegyének az életére Hám János személyiségének, és elindította a boldoggá avatását. Az iratcsomó előszavában így ír: „Hám János Istenért és felebarátaiért égő szeretettel élte benső életét, önmegtagadásokban, lemondásokban, az alázatosság és a bűnbánat szellemében.
Élő hittel, törhetetlen reménységgel viselte a szenvedéseket. Egy pillanatra sem hagyta el bizalma a Gondviselésben. Mindezt látták és tanúsították kortársai. Isten népe, egyháziak és világiak már életében szentként emlegették. Több súlyos beteg embertársa gyógyulását is a püspök közbenjáró imájának tulajdonították. Kortársaiban a halála utáni évtizedekben is tovább élt életszentségének híre, ennek kapcsán lehetséges boldoggá avatásának óhajtása.”
Szerencsétlenségünkre jött az első világháború, aztán a trianoni döntéssel az egyházmegyénket szétdarabolták, és kisebb gondja is nagyobb volt annál, minthogy Hám János boldoggá avatási ügyével foglalkozzék. Időközben a kinevezett posztulátor is elhunyt. Amikor a bécsi döntéssel újra kiegészült az egyházmegye, és új püspököt kapott Scheffler János személyében, ismét felmerült a boldoggá avatás gondolata, de neki sem volt sok ideje rá. Jött a háború, majd az egyházmegye újabb felosztása és a kommunizmus. Csak 1990-ben, Szatmár új püspökének, Reizer Pálnak a kinevezésekor vált újra aktuálissá a boldoggá avatások kérdése. A Magyarországra szakadt plébániák plébánosai kérésére kezdeményezte Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatását. Ami Hám János emlékét illeti egyházmegyénkben, a világháborúk eseményeit követő évek és a kommunizmus évei megtették a maguk hatását, az emberek emlékezetéből majdhogynem teljesen kiveszett Hám János emléke.
Éppen ezért mindjárt az első intézményt, amit létrehoztunk 1990 után, a katolikus iskolát Szatmárnémetiben Hám Jánosról neveztük el. Megjelentettük a rövid életrajzát, és róla szóló írásokkal újra meg újra próbáltuk felhívni a hívek figyelmét nagy püspökünkre, akinek sokat köszönhet az egyházmegye. Ma már minden plébánián imádkozunk az ő boldoggá avatásáért.
A nehéz időszak ellenére tehát nem tűnt el egészen Hám János tisztelete. Számos helyen találkozhatunk emlékével Szatmáron, de távolabb, akár Budapesten, a Szent István Bazilikában is…
Valóban így van, amikor a Szent István Bazilika belső festését végezték, megemlékeztek róla. Ahogy belépünk, baloldalt, mindjárt az első hajójának mennyezetén láthatjuk freskóját: mint „tiszteletre méltót” ábrázolja Hám Jánost. Ez is azt igazolja, hogy nemcsak Szatmáron, hanem Magyarország-szerte, sőt, az egész Osztrák–Magyar Monarchia területén is úgy tekintettek rá és úgy emlegették, mint „a szent életű szatmári püspököt”.
Fontos Hám János épített öröksége. De biztosan vannak olyan szellemi örökségek is, amelyeket az egyházmegye és a későbbi püspökök magukénak éreznek.
Amikor Hám János Szatmárra érkezett, az első, amivel szembesült, a nagy szegénység volt. Mindjárt az elején elhatározta, hogy minden erejével küzdeni fog a szegényekért. Létrehozta a városi szegények intézetét, de nemcsak Szatmár volt a látókörében, ugyanilyen intézményeket hozott létre Nagybányán, Máramarosszigeten és Ungváron is. Azt is látta, hogy az ispotály nagyon kis létszámban tud fogadni rászorulókat, és szegényes ellátást nyújt, ezért egy hatvanágyas kórházat létesített, amit jól felszerelt. Vezetésével az Istenes Szent Jánosról nevezett irgalmasrendi szerzeteseket bízta meg. Persze még az ő pénze sem volt elég, ezért biztatott mindenkit, hogy vegyen részt anyagi támogatásával, sőt akár munkájával is a kórház fenntartásában. Felhívása nem maradt eredménytelen.
De nemcsak a szegénység foglalkoztatta, hanem a nevelés is. Nagyon érdekes, hogy a város vezetősége kérte fel a püspököt egy zárda építésére, amikor látta, hogy mennyire szívén viseli Szatmár problémáit. Nagy kihívás volt ez abban az időben, de megépíttette a Szatmári Irgalmas Nővérek zárdáját és a hozzá tartozó templomot. Már az ő életében több mint ötven helyen telepedtek le a nővérek, és végezték áldásos munkájukat.
Ösztöndíjjal segítette a szegény, de tehetséges gyerekek iskoláztatását, hogy ők lehessenek majd a jövő generáció nevelői. Konviktust is építtetett számukra, majd kibővíttette, hisz hamarosan kicsinek bizonyult.
Az épített örökségek között említhetjük még a székesegyházat – hiszen az ő idejében nyerte el végleges formáját –, a Kálvária templom elődjét, és még sok templomot szerte az egyházmegyében. Ő, mint az egyházmegye „második alapítója”, tényleg sokat tett azért, hogy megerősödjék a hitélet. Tudta, mindehhez templomok, plébániák, iskolák és különböző intézmények kellenek, és ezért minden áldozatra kész volt. Valóban elmondhatjuk, hogy Hám János működése hozzájárult ahhoz, hogy az Evangélium szelleme kovászként járja át, és alakítsa az itt élő emberek gondolkodásmódját, kapcsolatait, hétköznapi életét.
Székfoglaló beszédében a papoktól azt kérte, mindenek előtt égő szeretet legyen bennük Isten iránt, és ezt éljék meg felebarátaik felé. Ezt a két szeretetet pedig kísérje el útitársként a szelídség. Hisz ha nem tudnak szelíden közeledni a hívekhez, akkor nem fogják tudni átadni azt a tanítást, amit az Úristen bízott rájuk. Valószínűleg ezért is jellemezte egész életét az Isten iránti feltétlen szeretet és az emberek iránti irgalmas, együtt érző szeretet, amit ő nagy-nagy szelídséggel tudott megélni.
A püspökutód számára Hám János példája felelősség, esetleg kihívás, aminek meg kell felelnie? Hogyan viszonyul ehhez a kihíváshoz?
Egy püspöknek nem csak az a feladata, hogy kormányozzon, hanem elsősorban hogy áldozatot vállaljon és imádkozzék azért az egyházmegyéért, amit Isten rábízott; hogy megtegyen mindent Isten dicsőségéért és a hívek lelki javáért. Azt hiszem, szentelése után minden püspök számba veszi az elődeit. Nem könnyű örökség, amit Hám János ránk hagyott. Már kormányzásának elején tisztán látta céljait és törekvéseinek irányát. Emlékirataiban írja: „Mindjárt kormányzásom kezdetén fogadást tettem, hogy a legegyszerűbb, a legtakarékosabb életet fogom élni, amit állásom tisztsége csak megenged. A gazdaságot szorgalmasan vezetem, és mindenemet, amim van, vagy amit jövedelmem fölöslegéből félre tudok tenni, egyházmegyei alap létesítésére fogom fordítani, melynek általános- és fő célja Isten dicsőségének és a hívek üdvösségének az előmozdítása lesz.”
Hám János ehhez a programhoz egész életén át következetesen ragaszkodott, de az utódpüspökök is nagyon sokat tanultak belőle. Ezt teszem én is, természetesen másként, mint ahogy ő tette, mert más világot élünk. Az egyházmegyei zsinatunk, a lelkipásztori terveink, az oktatási intézményeink, a Caritas szerveztünk tevékenységei, és még sorolhatnám, nem mások, mint annak a nagy műnek a folytatásai, amit Hám püspök elkezdett.
Hadd idézzem Hám János egy imáját: „A legmélyebb alázattal, és gyermeki bizalommal esedezem, hallgasd meg gyermeki könyörgésemet és támassz utánam kegyelmesen olyan férfiakat – gyámolítván őket hatalmaddal –, akik a te neved dicsőségére és embertársaik üdvére sikerrel viszik majd tökéletességre azt, aminek a véghezvitelére engem méltatlannak találtál.” Milyen érdekes, azokért imádkozik, akik utána jönnek, hogy majd tudják folytatni, amit ő megkezdett. Azt hiszem, számomra is nagy kihívás, hogy tudjak azoknak a püspököknek a nyomába lépni, akik tudták folytatni Hám János elképzelését és továbbvitték az általa megkezdett munkát.
Azt hiszem, nem csak a püspökutód, a papok, de a hívek számára is nagy példa Hám János. Ezért is indult meg viszonylag korán a boldoggá avatási eljárása és megy tovább bármilyen nehézségek ellenére. Hogyan áll most az ügye?
Attól kezdve, hogy sikerült Scheffler János vértanú püspökünket a boldogok sorába iktatni azon az emlékezetes 2011. július 3-ai Jézus Szíve búcsús szentmisén, igyekszünk azon dolgozni, hogy Hám Jánost is mihamarabb a boldogok között tisztelhessük. A Szentté Avatási Kongregáció kérésére újra le kell folytatnunk az egyházmegyei szakaszt, ezen dolgozunk. Felhasználtuk azokat az anyagokat is, amelyeket még Meszlényi püspök idejében készítettek, és annak idején Rómába eljuttattak, kiegészítve az újabb kutatásokkal. Nagyon sok anyag gyűlt össze, amit még le kell fordítani olaszra, aztán mehet Rómába. Csak reménykedhetünk, hogy majd hamar feldolgozzák, és következhet a csoda elfogadtatása, ami 1941-ben közbenjárására történt. Ha csodás gyógyulásnak elfogadják, már sínen van az ő boldoggá avatása is. Remélem, Hám János püspök is akarja majd ezt a boldoggá avatást, és besegít. Bár hiszem, hogy a boldoggá avatás nélkül is imádkozik, és a Szatmári Egyházmegyéért ma is közbenjár Isten színe előtt.
Azt, hogy mennyire élő az ő emléke, bizonyítja, hogy napokon belül új szobrot kap Szatmárnémetiben. Mit érez püspök atya a Hám János szobor cseréje kapcsán?
Úgy gondolom, méltó és igazságos, hogy egy teljes alakos szobor állítson emléket neki a székesegyház előtt, amelyben ő püspökként harminc éven keresztül hirdette az Igét, imádkozott, illetve ami földi maradványait is őrzi. Ezzel tartozott az egyházmegye Hám János püspöknek. El kell mondanom őszintén, ennek már rég meg kellett volna történnie, de a Szatmári Egyházmegye nem engedhette meg magának. Ma sem tehettük volna, ha nem kaptunk volna segítséget, elsősorban Magyarországról, aztán a hívektől és keresztény vállalkozóktól. Persze a püspökség is odatette a maga részét. Én nagyon örülök a szobor megszületésének, és remélem, hogy mindenki, aki elmegy majd előtte és rátekint, megsejt valamit Hám János személyiségéből, egyszerűségéből, atyai szeretetéből.
Józsa János
Vasárnap (Kolozsvár)

Mérlegen a 25 esztendő
Csütörtökön nagyszabású rendezvénnyel ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ megalapításának 25 éves évfordulóját. Ennek kapcsán Kereskényi Gábor elnök foglalta össze a szervezet elmúlt negyed évszázada során elért legfontosabb eredményeket.
December 10-én 18 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ alapításának 25. évfordulóját.
Az ünnepi rendezvényen díjazni fogják a szervezetben az elmúlt két és fél évtizedben fontos szerepet betöltő személyiségeket, felszólal majd Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke és fellép a Csík zenekar is.
A rendezvényre a belépők rekordidő alatt, két nap alatt fogytak el.
Az ünnepi pillanathoz közeledve Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke összegezte a szervezet által elért eredményeket. Az írást változtatások nélkül tesszük közzé.
Mérlegen a 25 esztendő
Közösségünk néhány fontosabb eredménye a számok tükrében
I. Restitutio in integrum
A restitúció Románia szintjén az utóbbi időben sajnos megtorpant, sőt (látva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét) visszarendeződési törekvések figyelhetők meg. Szatmárnémetiben a visszaszolgáltatások folyamatát 2010-re nagyjából lezárta a város: egyházi és világi javaink nagy része visszatért jogos tulajdonosához, a jogutódokhoz, illetve örökösökhöz.
A jogtalanul elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása keretén belül történelmi magyar egyházainknak visszajuttattunk 22 központi épület-ingatlant és közel 361,5 hektár földterületet Szatmárnémeti város területén, a következő leosztásban:
- Római Katolikus Püspökség: 15 épület és 261,7258 ha földterület
- Láncos Református Egyházközség: 6 épület és 49,4670 ha földterület
- Németi Református Egyházközség: 1 épület és 21,3404 ha földterület
- Szent Miklós Magyar Görög-Katolikus Parókia: 25,1837 ha földterület.
A szatmárnémeti restitúciók mellett megemlíthetjük a szomszédos Pálfalvai Református Egyházközség által visszakapott 3 épületet és 6247 ha földterületet.
II. Utcák, terek magyar elnevezései
A 90-es évek elején érdekvédelmünk mindössze hét magyar személyiségről elnevezett utca nevét tudta megtartani (Ady Endre, Bartók Béla, Bolyai Farkas, Dsida Jenő, József Attila, Lükő Béla, Petőfi Sándor) és az 1990 és 2004 közötti időszakban csupán egy (!) új utcanevet sikerült adni (Hám János). 2004-ben a Gradina Romei mellett megjelent a Kossuth-kert felirat is városunk egyik legszebb övezetének bejáratán.
2004-től egy dinamikus tanácsosi gárda, a magyar polgármester és nem utolsó sorban az új idők szava hatására 11 magyar személyiségről neveztünk el utcát városunkban: Ács Alajos, Bethlen Gábor, Jean Calvin, Csipler Sándor, Gellért Sándor, Kaffka Margit, Károli Gáspár, Krúdy Gyula, Páskándi Géza, Ruha István, Scheffler János, Teleki Blanka. (Szándékosan soroltam ide a nagy reformátort, Jean Calvint, hisz gondolhatja a kedves Olvasó, hogy az ő személye inkább hozzánk áll közelebb, mint a többségi nemzet tanácsosaihoz.)
Az RMDSZ-frakció javaslatára 2008-tól mintegy általánossá vált az az eljárás, hogy amennyiben új utcaneveket adunk Szatmárnémetiben és ezek személynevek, akkor fele-fele arányban javasol a magyar és a román közösség neveket, amennyiben az új utcák semleges nevek, akkor pedig a felirat román és magyar nyelven is meg kell jelenjen a táblákon. Ennek eredményeképpen írhattuk ki magyarul is a Mese, Mező, Gesztenye, Cseresznyefa, Kertész, Betyár, Rigó, Termés, Bodza, Kalász, Kaptár utcák elnevezéseit magyar nyelven is.
Persze a fentebb említett enyhülés, és az új idők szava a román kollégáinknál még nem tart ott, hogy támogassanak bennünket a város történelmi utcaneveinek megnyugtató rendezésében. Bízunk azonban abban, hogy ebben a kérdéskörben is lesz pozitív elmozdulás a közeljövőben.
III. A kétnyelvűség egyéb megnyilvánulásai
A városi tanács RMDSZ frakciója következetesen zászlajára tűzte az anyanyelvhasználat kérdését. A 215/2001-es helyi közigazgatásról szóló törvény megadta a jogszabályi kereteket az anyanyelvhasználat bővítésére, kiterjesztésére. Ennek nyomán - de nagy politikai csatározások árán - kerülhetett ki Szatmárnémeti bejáratához a háromnyelvű helységnévtábla 2003-ban.
2004-től e témában is számos kézzelfogható eredmény született: a városháza alárendeltségében működő közintézményeinek megnevezése kifüggesztetett magyar nyelven is. Sok polgártársunk számára szimbolikus jelentőséggel bír, ha meglátja az Anyakönyvi Hivatal, a Lakossági Ügyfélfogadó Iroda, Lakosságnyilvántartó Igazgatóság, Helyi Rendőrség, Szociális Közszolgálat, Transurban Közlekedési Vállalat stb. táblákat az intézmények bejáratainál.
Ugyanakkor ennél is fontosabb, hogy az állampolgárok ügyes-bajos dolgaikat magyarul is a hivatalnok tudtára tudják adni, azok pedig magyarul (is) tudjanak választ adni. Ezért különösen figyeltünk arra, amikor résztvettünk a városvezetésben, hogy a Városi Tanács alárendeltségében működö minden intézményben, ahol a lakossággal közvetlen kapcsolattartás szükséges, rendelkezésre álljanak magyarul tudó tisztviselők.
Az anyakönyvi eljárások során pedig felemelő érzés, hogy a házzasságkötés „igen"-jét immár több éve anyanyelvén mondhatja ki a boldog pár.
IV. Emlékjelhagyások
1990-től lehetőség nyílt arra, hogy a szatmárnémeti magyar közösség szobrok, emléktáblák állításával elmékezzen meg nagyjairól. Ez a lehetőség sokáig csak elméleti síkon létezett ugyanis minden köztéri szoborállításhoz a városi tanács jóváhagyása szükséges. E helyen feltétlenül szót kell ejtenünk Muzsnay Árpád művelődésszervezőről, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnökéről, a megyei RMDSZ egykori elnökéről, akinek munkássága nélkül biztosan szegényebb lenne városunk néhány büszttel.
Szatmárnémetiben a Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a városi RMDSZ égisze alatt felavatott emléktáblák és szobrok:
- Kölcsey Ferenc szobor (1991, Lakatos Pál alkotása és ajándéka, a felállítási munkálatokat Kovács Albert vezette)
- Dsida Jenő emléktábla (1992, Kovács Albert kivitelezte)
- Szilágyi Domokos szobor (1993, Kolozsi Tibor első köztéri szobra, a talapzat és a műkő-változat kivitelezője Kovács Albert, a most látható bronz változatot a marosvásárhelyi Balogh József öntötte)
- Dsida Jenő szobor (1997, Andrási Kurta János alkotása, a talapzatot Kovács Albert készítette, a talapzatot borító márványtáblákat Benedek Piroska ajándékozta)
- Páskándi Géza büszt (1998, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziubman található, Laborcz Mónika alkotása) - Petőfi Sándor emléktábla (1998, kivitelező Kovács Albert, a tábla Benedek Piroska ajándéka)
- Gonzeczky János emléktábla (1999, kivitelező Kovács Albert)
- Kovács Leó háromnyelvű emléktáblája (2000, kivitelező Kovács Albert, a táblák Benedek Piroska ajándéka - 8 éve eltűnt)
- Petőfi Sándor szobor (2004, Deák Árpád alkotása, a talapzat márványborítása Benedek Piroska ajándéka
- Jakabffy Elemér emléktábla (2008, a feliratot a Szatmári Friss Újság kiviteleztette, a tábla Benedek Piroska ajándéka)
- Olajos Béla emléktábla (2010, kivitelező Kovács Albert)
- Kiss Gedeon szobor (2010, Szodoray-Parádi Hajnalka alkotása. Ötletgazda: Békéssy Erzsébet)
- II. Rákóczi Ferenc mellszobra (2012, Deák Árpád alkotása, talapzat: Szlézinger Marcel)
- Mohy Sándor emléktábla (2012, kivitelező Kovács Albert)
- Az 1970-es árvíz áldozatainak emléktáblája (2015, kivitelező a Promocraft kft.)
A fentieken kívül egyházaink és civil szervezeteink is jeleskedtek az emlékjelhagyás tekintetében, mely akciókat minden esetben az RMDSZ városi szervezete, illetve önkormányzati tisztségviselői is felkaroltak. Ide sorolható a Szatmárnémeti Római Katolikus Egyházmegye által állíttatott három köztéri alkotás és a Szamos-negyedi Református Egyházközség által kezdeményezett Bethlen-szobor, valamint a Németi református templom kertjében található Doni Hősök Emlékműve:
- Hám János püspök szobra (1999, Lakatos Pál alkotása)
- Bethlen Gábor szobor (2007, Erdei István alkotása)
- Árpádházi Szent Erzsébet szobra (2008, Gergely Zoltán alkotása)
- Az új, egész alakos Hám János szobor (2015, Zagyva László alkotása)
A hagyományápoláshoz nagymértékben hozzájárultak civil szervezeteink, történelmi magyar egyházaink és intézményeink, akiknek köszönhetően emléktábla hirdeti Krúdy Gyula, Katona Mihály, Luby Margit, Bánhidi Antal és Gróf Széchenyi István nevét, emlékmű készült Pfaff Ferencről, szobor Csipler Sándorról és dombormű Ács Alajosról. Ez többek között az Ady Endre Társaság, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Széchenyi Emlékbizottság, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Szatmárnémeti Fiókja munkáját dícséri.
V. Közösségmegtartó és építő rendezvények
1990-től városunk magyarsága szabadon élhetett a gyülekezési szabadság jogával, megemlékezve dicső elődeinkről, történelmünk fordulópontjairól, valamint lehetőség nyílt újabb és újabb művelődési rendezvények szervezésére.
A Szatmárnémeti RMDSZ a Szent István Körrel és később a Magyar Ifjúsági Kezdeményezéssel (MIK) karöltve minden évben méltóképpen megemlékezett Március 15., Augusztus 20., Október 6. és Október 23. jelentőségéről. A Szent-Györgyi Albert Társaság megszervezte a Hajnal akar lenni népdalversenyt és a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyt, a Madisz a Gyereknapot, a Húsvéti és Karácsonyi ünnepvárót, táncházat és számos kirándulást, a MIK az Ifjúsági Napokat és a Partiumi Teremfoci Kupát, az RMDSZ az ingyenes jogi tanácsadást, lakossági fórumokat, a farsangi és szilveszteri bált, akad tehát rendezvény bőven, pezseg a szervezeti élet. S ebbe a pezsgésbe új életet vitt a 2012-ben megalakult Nőszervezetünk.
Engedjék meg azonban hogy két - immár hagyományossá vált - nagy rendezvényünket kiemeljm: a Partiumi Magyar Napokat 2015-ben tizennegyedik alkalommal, a Családi Hétvégét pedig tizedjére szerveztük meg. A szatmáriak ugyanis megérdemlik azt, hogy legyen két polgári jellegű rendezvény egy évben, ami csak róluk szól, nekik szól, szatmáriaknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ami az ő ünnepük. S hogy mennyire magukénak érzik a szatmáriak ezeket az ünnepeket, állon itt bizonyságul a 14. Partiumi Magyar Napok néhány statisztikai adata: 8 nap, 15 helyszín, több mint 150 program, 50.000 feletti résztvevő, 137 önkéntes szervező, 672 fellépő, több mint 3.000 gyermek-látogató, közel 150 rendfenntartó, 1.020 liter bográcsos étel, 3.360 liter sör, 8.000 feletti kattintás fotósaink részéről, 78 órányi videóanyag, 25 partner civil szervezet, 29 médiatámogató, 70 szponzor.
Íme néhány megvalósítás, az elmúlt 25 év történetéből. Ez a pár sor természetesen alkalmatlan arra, hogy felidézze az eredmények mögötti fáradságos munkát. A sokak kitartó munkáját, amiért e helyen is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik talán szeretteiktől vették el az időt egy még nagyobb családért, a szatmárnémeti magyarságért.
szatmar.ro

Keresztény küldetésben
Évente legalább nyolcezer emberen segítenek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye karitatív, szociális szervezetei csak Szatmár Megyében - most Ön is részt vehet a segítségnyújtásban.
Kevesebb, mint egy hónap maradt arra, hogy a jövedelemmel rendelkezők megtegyék 2%-os adófelajánlásukat. A fiskális törvénykönyv 84. cikkelye, 2. bekezdés szerint, minden munkavállaló felajánlhatja az államnak fizetett személyi jövedelemadója 2%-át civil szervezeteknek. Az adózó így maga dönthet arról, hogy adójának egy része hova irányuljon, kiválaszthat egy jó célt, amelyet támogat. Ha nem hoz döntést, nem ajánlja fel senkinek, ez a kis rész is az államkasszában marad.
Ezért buzdít a Szatmári Római Katolikus Püspökség is mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel és ajánlja fel az adója két százalékát valamelyik civil szervezetnek. A Püspökség égisze alatt, a plébániák mellett számos egyesület fejt ki tevékenységet szociális területen és jogosult az említett adófelajánlásra.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet csak Szatmár Megyében 26 szociális szolgáltatást biztosító egységgel rendelkezik. Ezek a Szociális és szakmai integrációs forrásközpont; a Szociális konyha; a Barátság Ház Nyitott Szociális Központ, amely egy napközi foglalkoztató iskolás korúak számára; a Don Bosco Napközi Foglalkoztató, óvodás korúak számára; a túrterebesi Szent Márton Integrációs Központ és az erdődi Integretto Központ, amelyek óvodás és iskolás korúak számára egyaránt napközi foglalkoztatást nyújtanak; a Szent József Rehabilitációs Központ, amely korai fejlesztő és gyermek-rehabilitációs program 7 év alatti gyermekeknek; az alsóhomoródi Gyöngy Ház Integrációs és Foglalkoztató Központ sérült fiatalokkal foglalkozik; a nagykárolyi "Szent Terézia" Napközi Foglalkoztató halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára jött létre; a szatmárnémeti, nagykárolyi, erdődi, alsóhomoródi, mezőpetri, krasznabélteki, és tasnádi házibetegápoló központok az otthoni ápolásban segítenek; a szatmárnémeti "Reménység", a szintén szatmárnémeti Szent Jakab Idős-napközi, valamint a nagykárolyi és a túrterebesi nappali idősközpontok a 60 év felettieknek nyújtanak lehetőséget a hasznos időtöltésre.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetnek a 2015-ös évben 4 486 ellátottja volt, de közvetetten - az érintettek családjai életminőségének javításával, különböző tevékenységeivel - ennél lényegesen több emberen segítettek. Idén a szociálisan hátrányos helyzetű családok számára gyűjtik a jövedelemadó 2%-ából befolyó összeget, arra kérve minden felajánlót, hogy járuljanak hozzá az éhezés enyhítéséhez. A szervezet naponta több mint 800 adag hideg- és meleg ételt oszt ki a rászoruló, sok esetben többgyermekes családoknak a szociális egységein keresztül.
A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek 2012 óta működtetik a Boldog Scheffler János Központot, amely főképp gyermekek fejlesztésével és rehabilitációjával foglalkozik. Ehhez a legmodernebb eszközöket és legújabb módszereket használják. Gyermekpszichiátriai rendeléssel, logopédiai fejlesztéssel, állapot és mozgásvizsgálattal, szenzomotoros foglalkozásokkal (TSMT), autizmus specifikus terápiával, gyógypedagógiai fejlesztéssel, gyógytornával, hidroterápiás rehabilitációval, csecsemők számára kifejlesztett manuál-terápiákkal segítik a szatmári közösséget. A 2015-ös évben 339 pszichiátriai- és állapotfelmérést, valamint 11 315 terápiát végeztek. Havonta, átlagban 226 személynek segítettek.
A Szent Rita Egyesület a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) plébánián működik a kispiac mellett, és a város azon részének nehéz sorsú gyermekeit támogatja napközi ellátással - a házi feladatok megoldásával, együtt tanulással, élelemmel - 2005 óta. Összesen ötvenöt ellátottjuk volt a tavalyi évben. Legtöbbjüknek nagy segítséget nyújt az az étel, ruha és fedél, amit az egyesülettől kapnak. A támogatott gyerekek egy része bentlakó, vagyis különben nem lenne biztonságos, nyugodt otthona.
A Máltai Segélyszolgálat szatmári kirendeltsége a Szatmári Római Katolikus Püspökség sugárúti épületében, a Lázár Házban működteti a Szent József Szociális Központot, amely napközi a rászoruló, szegény családokból érkező gyerekek számára. Meleg étellel, tisztálkodási lehetőséggel, a házi feladatok közös megoldásával segít, de a családok ott mossák többnyire ruháikat is. A Máltai Segélyszolgálat ugyanakkor rendszeresen ételosztást tart a város "szegény pontjain", valamint otthonaikban is felkeresi a velük kapcsolatban álló családokat. A szakemberek felmérik a családok helyzetét és minden szükségükben igyekeznek őket segíteni: kéthavonta élelemcsomaggal látják el, minden évszak elején megfelelő ruhákkal támogatják a kicsiket és nagyokat. Téli időszakban éjszakai őrjáratot végeznek, amelyek során a hajléktalanokat mentik, meleg helyre szállítják vagy ha nem akarnak velük menni, meleg teát és kalóriadús ételt adnak nekik. A 2015-ös évben 580 gyereket láttak el, de a kedvezményezett családok révén ez a szám csak töredéke a valósnak.
A Piarista Nővérek Nagykárolyban működtetik család-típusú gyermekotthonukat és napközijüket, Oasis Mater Celestina néven. Huszonhat gyermeknek nyújtanak családot és otthont - lányoknak és fiúknak, akik számára talán ez az egyetlen lehetőség -, valamint több mint negyven gyerek látogatja a napközijüket. A legkisebb velük lakó gyerek most lesz három éves, míg a legidősebb elmúlt 18 éves. A nővérek követik azoknak a fiataloknak is az életét, akik már családot alapítottak, vagy önellátók és így élnek tőlük külön.
Szintén Nagykárolyban több mint öt éve működik a Stella Maris Integrációs Központ, amely óvodát és napközit működtet a város szegény családjaiból érkező gyerekeknek. A sokak által csak "cigányközpontként" nevezett Teremi úti intézmény, a Klaus Winter Házban ötven gyermeket fogad hétköznaponként, de tevékenysége sokkal többekre fejti ki áldásos hatását - a közeli "telep" családjaival tartja a kapcsolatot, segíti őket hivatalos ügyeikben, bármilyen nehézségükben.
Az említett szervezetek, egyesületek tehát csak Szatmár Megyében legalább nyolcezer személyt segítenek közvetlenül. Ez a szám tovább bővülne, ha hozzáadnánk a plébániai szeretetszolgálatok vagy épp az önkéntes beteglátogatók által támogatottakat. Minden rászoruló segítésével azonban könnyebb lesz családjuk élete is. A Püspökség intézményei tehát jelentős terhet vesznek le azokról a közösségekről, településekről, városokról, ahol áldásos tevékenységüket kifejtik.
A 2%-os adóátutaláshoz szükséges adatokat megtalálják a szatmariegyhazmegye.ro oldalon. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetet "Asociaţia Organizaţia Caritas a Diecezei Satu Mare" néven kell berni a 230-as formanyomtatványba, adószám 4960929, a bankszámla száma pedig: RO 80 RNCB 0221011282140001.
A Boldog Scheffler János Központot a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek egyesületén lehet támogatni. A formanyomtatványba a következő nevet kell ehhez beírni: Asociaţia Surorile de Caritate Sf. Vicentiu. Bankszámla számuk: RO 87 OTPV 280000729983RO01, adószám (cod fiscal): 10218054.
A Szent Rita Egyesületet a nyomtatványban "Asociaţia Sfânta Rita Satu Mare" néven kell szerepeltetni, bankszámla számuk: RO 51 BTRL 0310 1205 D333 33XX . Adószám: 22369174.
Aki a Máltai Segélyszolgálat szatmári kirendeltsége részére szeretné felajánlani adója 2%-át, a "Serviciul de Ajutor Maltez Sucursala Satu Mare" megnevezést kell beírja, a RO 18 BRDE 310 SV 02777393100 bankszámlaszámot és a 12350387-es kódot (Cod Fiscal).
A Piarista Nővérek szolgálatát egyesületükön keresztül lehet támogatni - Asociatia Congregatia Surorilor Piariste, melynek bankszámla száma RO 69 BTRL RONCRT 0301526601, adószám: 17187362.
A Stella Maris Integrációs Központot a nagykárolyi Szentlélek plébánián keresztül lehet támogatni - Parohia Romano Catolică nr. 2 Carei. A bankszámlaszám RO 82 RNCB 0222110482650002, adószám: 9036598.
szatmar.ro

„A hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – Pacha Ágoston püspök és társai Bukaresti pere
Segélykiáltás
„Nagy vatikáni kémpernek” nevezte el a kommunista propaganda azt a koholt vádakon alapuló eljárást, amelyet hatvanöt évvel ezelőtt kezdett tárgyalni a Bukaresti katonai törvényszék. A romániai katolikus főpapok és társaik ellen hozott ítéleteket 1997-ig nem érvénytelenítették, sőt a hivatalos propaganda továbbra is bűnösségüket hirdette.
Ha ezt felolvassuk, főtisztelendőségedet azonnal letartóztatják – fordult a nyolcvanesztendős Pacha Ágoston Temesvári püspökhöz 1950. június 4-én, Szentháromság vasárnapján az egyik kanonok közvetlenül a szertartás előtt a sekrestyében. A püspök talán érezte, hogy utoljára mond ünnepi misét a székesegyházban.
– Nem baj – felelte. – Akkor is föl kell olvasni. Vállalom minden sorát.
A Vatikán által jóváhagyott szöveg a romániai katolikus egyházat ért atrocitások ellen tiltakozott; az evangélium után három nyelven – magyarul, németül és románul – ismertették a hívekkel. A római katolikus püspökök között ő volt a rangidős, s tegyük hozzá, az egyedüli, akit még megtűrt a román állam hivatalában. Márton Áront 1949 júniusában a Securitate csellel fogságba ejtette, majd két évvel később életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A Bukaresti érsek, Alexandru Cisar állami nyomásra lemondott, Scheffler János szatmár–Nagyváradi püspököt pedig másfél héttel korábban a körösbányai ferences kolostorba internálták. (A közelmúltban boldoggá avatott Scheffler püspök 1952-ben a hírhedt jilavai börtön föld alatti – megsemmisítő – részlegében halt mártírhalált.)
Feszült csönd keletkezett, a hívek megdöbbentek a nyilatkozat kendőzetlen őszinteségétől: „Öreg püspök atyátok lelkiismereti kötelességének tartja, hogy katolikus anyaszentegyházunk súlyos óráiban hozzátok szóljon. Noha az állam már nem ismer el tényleges püspöknek, mégis meg kell ezt tennem több püspöktársam nevében is, akik valamennyien már nincsenek személyes szabadságuk birtokában: hadd lássátok tisztán egyházunk helyzetét, melyért nem minket terhel a felelősség.” Aznap este a Vatikáni Rádió is nyilvánosságra hozta a segélykiáltásnak beillő szöveget.
A romániai – a protestánsokat, a görögkatolikusokat, kisebb részben a pravoszlávokat is érintő – egyházüldözés Mihály király 1947. december 30-i lemondatása, a népköztársaság kikiáltása után, a kiteljesedő bolsevik hatalomátvétel hatására fokozatosan erősödött, olyannyira, hogy idővel a vallásgyakorlás alapjait fenyegette. 1948 nyarán államosították a felekezeti iskolákat, majd Bukarest felmondta a Vatikánnal kötött, az egyház autonómiáját garantáló 1927-es konkordátumot. A Gyulafehérvárit és a Bukarestit nem számítva az összes katolikus püspökséget felszámolták, egy kivételével pedig bezárták a papnevelő intézeteket. Az államilag megszüntetett egyházmegyék püspökeit lemondásra szólították fel, ám ennek a főpapok vonakodtak eleget tenni. Elkobozták a vallásoktatást szolgáló épületeket, a kántor- és tanítói lakásokat, elvették az 1921-es romániai földreform által meghagyott, az önfenntartást biztosító birtokokat, sőt 1950-ben az egyházi anyakönyvi nyilvántartások beszolgáltatását is elrendelték.
A kultuszminisztérium közben megíratta az egyházakkal a működési szabályzatukat – akkori szóhasználattal statútumukat –, amelyet meghátráló jellege miatt a reformátusok és az unitáriusok esetében rögtön el is fogadtak. (A protestáns felekezeteket együttműködési készségüket látva a katolikushoz képest valamelyest kevésbé üldözték. A megígért kivételezések azonban elmAradtak: történelmi hírű kollégiumaikat elvették, sőt 1952-ben 12 református lelkészt és egy teológiai professzort bírósági ítélet nélkül kényszermunkára hurcoltak a Duna–Fekete-tenger-csatornához.)
A katolikusok benyújtott működési szabályzatát az állam három pont kivételével visszautasította, és a későbbi tárgyalások sem vezettek eredményre.
Az egyre nehezebb körülmények között a püspökök tisztában voltak helyzetükkel, készültek a letartóztatásra. Hogy a hatalom senkit ne ültethessen a helyükre, 1948-tól kezdve – legtöbbször a területenkívüliséget élvező és ezért biztonságosnak tartott Bukaresti nunciatúra kápolnájában – új, titkos püspököket szenteltek fel. Emellett az egyházmegyét távollétükben irányító, szintén titkos ordináriusokat neveztek ki, akik utóbb a gyónási titkok terhe mellett fedték fel kilétüket a plébánosok előtt, s adtak nekik utasításokat. (Az ordináriusok nagy részét a konspiráció ellenére előbb-utóbb letartóztatták, feltehetően papi ügynökök jelentése alapján.)
Másfél hónappal a Temesvári nyilatkozat felolvasását követően O’Hara vatikáni nunciust kiutasították Romániából, az utolsó szabadlábon lévő püspököt, Pacha Ágostont pedig július 19-én letartóztatták, előbb Temesváron, majd Bukarestben őrizték, ám bíróság elé – a nagy vatikáni kémpernek titulált monstre eljárás elsőrendű vádlottjaként – csupán 1951-ben állították. Ekkor már sorozatban zajlottak az autodaféra emlékeztető tárgyalások a főpapok ellen. A szomszédos Magyarországon a nyár elején kezdődött Grősz József kalocsai érsek „ügyében” a koholt per, július–augusztusban pedig Bukarestben rendezték meg Márton Áron és „összeesküvő társai” – köztük a kommunista Kurkó Gyárfásnak, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének – bírósági tárgyalását.
Alig hangzott el a Gyulafehérvári püspök ellen hozott ítélet, a Bukaresti katonai törvényszék máris belevágott a „nagy vatikáni kémperbe”. A vádlottak padján kilenc, többnyire egyházi személy ült – köztük az elsőrendű terhelt, Pacha Ágoston. A vádakban – némi malíciával azt is mondhatnánk, fantáziátlanul – szinte a korabeli egyházellenes kirakatperek összes kliséjét felvonultatták. A Romániai Magyar Szó korabeli beszámolója szerint a bíróság előtt „a papi palásttal álcázott összeesküvők és hazaárulók maguk tesznek tanúvallomást arról, hogy a Vatikán, az amerikai imperializmusnak ez a kémügynöksége legfőbb feladatának nem az egyház és nem a hívek szolgálatát jelölte meg, hanem a kémtevékenységet”.
A nyilvánosság számára be kellett bizonyítani azt is, hogy a reakciós papok – akiknek „a hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – erkölcsileg züllött, korrupt emberek voltak, akiket tetteik méltatlanná tettek főpapi feladataikra is. Például „Pacha dollárért tartott miséket, és saját bevallása szerint akkor kapta meg püspöki kinevezését, amikor 1923-ban a vatikáni kémközpont szolgálatába lépett. A püspöki süveg a kémkedés díja volt.” Az emberélet kioltásának szándéka sem állt messze tőlük, hiszen, mint a Szabad Nép megjegyzi, „céljuk a rendszer megdöntése mellett a Román Népköztársaság vezetőinek és a Román Munkáspárt aktivistáinak meggyilkolása volt”. A nácikkal való cimborálás vádját (a sváb Pacha „tisztelgő látogatást tett Hitlernél”) különös tény támasztotta alá: Pacha Ágoston ugyanis 1934 februárjában valóban járt a német kancellárnál. Merényi-Metzger Gábor történész szerint azért, hogy szóvá tegye: nemzetiszocialista ágensek a hatalomátvétel óta egyre hangosabban uszítják a Bánságban élő svábokat az egyház ellen. Mint a tárgyaláson tett vallomásából kitűnik, és ez egészen más fénytörésben mutatja a Hitlerrel való beszélgetést, a látogatáshoz engedélyt kért a berlini nunciustól, és egyeztette vele mondandóját is.
Egy hét elég volt az eljárás befejezéséhez; az ügy konstruálóinak cinizmusát jól mutatják a szeptember 17-én kihirdetett bírósági döntések. A 81 esztendős Pacha Ágoston 18 évi nehéz börtönt kapott, az utódjává és helyettesévé tett Boros Béla titkos püspököt életfogytiglani kényszermunkára, Schubert József titkos Bukaresti segédpüspököt életfogytiglani nehéz börtönre, Gatti Kelemen olasz állampolgárságú ferences szerzetest 15 évi nehéz börtönre, Waltner József püspöki irodaigazgatót 15 évi, Héber János püspöki titkárt pedig 12 évi kényszermunkára ítélték.
Az eljárás célja – túl a megfélemlítésen, a lefogottak és általában a Vatikán és a főpapok lejáratásán, a katolikus hierarchia megsemmisítésén – a Rómatól elszakított és ezért a kommunista államnak teljesen alárendelődő „nemzeti katolikus egyház” létrehozása volt. Hasonló törekvések a többi szocialista országban – köztük Magyarországon – is megfigyelhetők; az ambiciózus és merész elképzelés megvalósítása azonban csupán egyetlen helyen, a Kínai Népköztársaságban járt sikerrel.
Első lépésként a minden szándék ellenére is meglehetősen sovány békepapi mozgalmat hozták létre félig-meddig erőszakkal Marosvásárhelyen – a megalakult Katolikus Akcióbizottság tagjait a pápa válaszul azonnal kiközösítette. Az Erdélyben egyetlen, államilag is elismert Gyulafehérvári püspökség irányítására pedig Márton Áron távollétében, kommunista sugallatra, Adorján Károly kanonok, káptalani helynök puccsszerűen és persze törvénytelenül életre hívta az Egyházmegyei Tanács időközi bizottságát, és a tanács nevében megkezdte az együttműködésre hajlandó papok kulcspozícióba helyezését. (Az egyházmegye vezetésében korábban szerepet játszó tanácsot Márton Áron közvetlenül a lefogása előtt feloszlatta, nehogy a katolikusok megosztására használja az állam.) A kinevezéseket kezdettől fogva nehezítették a letartóztatásuk miatt sorban egymást váltó titkos ordináriusok, akik folyamatosan nyilvánították érvénytelenné a rendelkezéseket. Kapóra jött viszont az államnak, hogy az egyik letartóztatott ordinárius megtört, és – egyébként szintén az egyházi törvényekkel szembemenve – átruházta korábbi hatalmát Adorjánra. (Utóbb a kiszabaduló Márton Áron tett rendet, feloszlatva az Egyházmegyei Tanácsot, érvénytelenítve a kinevezéseket.)
A rendszer végül kudarcot vallott a Rómatól független katolikus felekezet létrehozásával, annak ellenére, hogy a vallásüldözés jóval keményebb volt, mint a szomszédos Magyarországon. A testi-lelki kínzások nemcsak az eljárás időszakát jellemezték, de olykor a börtönben is folytatódtak a legszigorúbb módon. A nagy vatikáni kémper ügyében lefogott, ám végül az eljárásba be nem vont és ítélet nélkül őrzött görögkatolikus apácától, Maria Ionela Cotoitól orvosi utasításra (!) hetekre megvonták az ételt és az italt, azt vizsgálva, hogy segít-e rajta Isten. (A Krisztus sebeit hordozó nővér valóságos csodaként túlélte a megpróbáltatást, 1954-ben szabadon engedték, majd az ötvenes évek végén újabb hat év fogság várt rá.) A börtönben halt meg a titkos ordináriusok közül Bogdánffy Szilárd és Boga Alajos. Boros Fortunát ferences rendfőnököt két héttel a nagy vatikáni kémper kezdete előtt vitték el kényszermunkára a Duna-csatornához. Amikor kezeletlen cukorbetegsége elhatalmasodott rajta, és tüdőgyulladást is kapott, mint munkára alkalmatlant egy vaslapáttal agyonverték.
Pacha Ágoston gyomorrákja a több pappal, köztük Márton Áronnal közös börtöncellában alakult ki. Vizsgálni és kezelni nem engedték, a főpap éjszakánként összeszorított foggal zokogott a fájdalomtól. 1954 tavaszán a hatóságok megígérték a nagybeteg embernek, hogy visszamehet Temesvárra, ha az állam iránt lojálisan viselkedik. Pacha beleegyezett, ám az együttműködésre már nem jutott idő. A püspök nem tudta ellátni feladatát, fél év múlva, 1954. november 4-én a Temesvári kórházban meghalt.
Mint William Totok román történész megállapítja, a Pacha Ágostonnal folytatott tárgyalások szolgáltak mintául később a szabaduló Márton Áron esetében, aki viszont kitért a kompromisszum elől. Furcsa, ám korunkat jól jellemző tény, hogy a nagy vatikáni kémper elítéltjeit csupán 1997-ben rehabilitálta a román állam. Totok arra is figyelmeztet, hogy az igazságtétel szinte a nyilvánosság teljes kizárásával történt. Sőt, a propaganda tovább folyt a korábbi elítéltek ellen, igaz, jóval körmönfontabban. Nagy publicitást kapott például a kémelhárítás volt főnöke, Neagu Cosma, aki minden ellenvetés nélkül hangoztathatta nem sokkal az ezredforduló előtt megjelent könyveiben, hogy a per jogos volt, igazságos ítélet született.
Pethő Tibor
Magyar Nemzet

Budapesten ünnepeltek a szatmáriak, szatmáriakat ünnepeltek Budapesten
Huszonnyolc éve, 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját január 22-én. Mindez pedig ezer szállal kötődik Szatmárhoz, hisz az ünnep apropóját a szatmári Sződemeteren született Kölcsey Ferenc szolgáltatja, aki 1823. január 22-én Szatmárcsekén tisztázta le Hymnus, a' magyar nép zivataros századaiból című művének kéziratát - amely később a magyar nép himnusza lett.
Szombat este Budapesten, a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központjában a Falvak Kultúrájáért Alapítvány szervezett díjátadó gálát, amelyen több szatmári politikus, közéleti szereplő is részt vett. Mi több, egyikük díjat is kapott.
Higyed Gyöngyi karnagyot ugyanis többedmagával a magyar kultúra lovagjává ütötték. A gálán Szatmári Elemér tamásváraljai és Ilonczai Zsombor szárazbereki református lelkész is fellépett. Előbbi Páskándi Géza „Színek után", utóbbi pedig Ady Endre „Istenhez hanyatló" című versét adta elő.
A rangos eseményen jelen volt és köszöntőt mondott Pataki Csaba, a Szatmár megyei Tanács elnöke és Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármester.
„Engedjék meg, hogy a Szatmár megyei magyar emberek legmelegebb üdvözletét tolmácsoljam ezúton Önöknek. Fogadják őszinte köszönetünket, amiért eme rangos esemény révén öt földrész magyarjai most mind Szatmár megyére, Szatmárnémeti városára figyelnek. Arra a régióra, amelyre mindenki, akinek fontos a magyar kultúra ápolása és életben tartása, méltán lehet büszke", fogalmazott Pataki. Majd hozzátette: Szatmár megyéhez olyan kultúrtörténeti értékek kötődnek „amelyek átérzése révén Önök is mind otthon érezhetik magukat Szatmár megyében".
„Szatmár megye, Szatmárnémeti a magyar kultúra kincsesládája. Egy tiszta forrás, ahova bármikor vissza lehet és vissza kell térni! Erőt meríteni Kölcsey Hymnuszából, Ady korszakalkotó költészetéből, Petőfi és Szendre Júlia szerelméből, Páskándi Géza és Szilágyi Domokos munkásságából vagy boldog Scheffler János vértanú püspök helytállásából!", jelentette ki Kereskényi Gábor.
szatmar.ro