Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Schapira, Zoltan
1 tétel
2014. november 21.
Harsányi Attila ismét megnyerte a legjobb színésznek járó díjat
Harsányi Attila kapta a legjobb színésznek járó díjat a Piteşti-en november 14–19. között megrendezésre került XVIII. Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, valamint az V. Balkáni Színházak Fesztiválján az Aradi Kamaraszínház, a szegedi MASZK Egyesület és a budapesti Bakelit Multi Art Center koprodukcióban készült „Sex, drugs, gods & rock’ n’ roll” című „radikális stand up tragedy”-ben nyújtott alakításáért. A rangos nemzetközi seregszemlén, amelyre többek között koszovói, albán, szerb, bolgár és román társulatok kaptak meghívást, az aradi produkció volt az egyetlen magyar nyelvű előadás.
A szakmai zsűri tagjai voltak: a svédországi Zoltan Schapira, Coca Bloos, színművésznő, Marinela Ţepuş, a bukaresti “Nottara” Színház menedzsere és a szerbiai Dragan Jakovljevic, rendező.
Az Aradi Kamaraszínház negyedik alkalommal vesz részt a két említett fesztiválon, ahol már több sikert is elért: a Rudolf Hess tízparancsolata című előadásban nyújtott alakításáért Harsányi Attilának a fesztivál legjobb férfi alakításért járó díjat ítélték oda, az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukcióban készült Kvartett című előadása a zsűri Interkulturális Párbeszéd különdíját nyerte el, tavaly a Tündéri című minimál-szürreál musicallel Tapasztó Ernő a legjobb rendezésért járó díjat vehette át. 
Nyugati Jelen (Arad)