Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Savanyu Gergely
2 tétel
2010. november 22.
Ha színjátszók találkoznak…
Idén nagykorúvá vált az Erdőszentgyörgyön évente megszervezett Kis- Küküllő Menti Műkedvelő Színjátszók Találkozója. A 18. alkalommal megtartott rendezvény évrol évre nagyobb népszerűségnek örvend. A hét végén több mint 15 iskolás, illetve felnőtt, amatőr színjátszó csoport lépett színpadra az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban.
A 18 év alatt több mint száz amatőr színjátszó csoport lépett színpadra. A találkozókon nemcsak szórakoztatják a közönséget, de tanulnak is egymástól, illetve a zsűri értékeléséből. – Kezdetben 2- 3 csoport jött el, aztán egyre többen, és egyre színvonalasabbá vált a rendezvény. Van értelme folytatni – véli Kovrig Magdolna főszervező. A népes jelenlét egyértelműen jelzi, hogy vannak rendezők, vidéki pedagógusok, akik kedvelik a színjátszást és szabadidejükből hajlandók arra áldozni, hogy mozgósítsák, irányítsák a tehetséges gyerekeket, fiatalokat.
Kovrig Magdolna elmondta, sajnálja, hogy a Kis-Küküllő menti falvakból kevesen jelentkeztek. – Nyaranta színjátszó tábort szervezünk, idén Kőrispatakon 80-an vettek részt. Itt rendezők, nyelvgyakorlatokra szakosodott tanárok foglalkoznak a gyerekekkel. Azt szeretnénk, ha a táborba minél több pedagógus eljönne, hogy a tanultakat majd továbbadják a helyi gyerekeknek – fejtette ki a főszervező.
A hét végi színjátszótalálkozón nem versenyhelyzet teremtése volt a cél, éppen ezért a Nagy Gábor, a celldömölki Soltis Lajos Színház igazgatója, Savanyú Gergely, a szegedi színház művésze, valamint Kocsis Tünde rendező alkotta zsűri nem osztott díjakat, csupán értékelte a csapatok teljesítményét.
Szentgyörgytől Magyarországig
Az erdőszentgyörgyi önkormányzat támogatásával a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület idén is érdekes műsorral várta a művelődési otthonba látogatókat. Pénteken délután a nyárádszeredai második és harmadik osztályosok szórakoztatták a közönséget, a csíkfalvi csapat pedig A kis herceggel lépett színpadra. A szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági színjátszó csoport Fábián András Gézengúzok című darabját adta elő, a mezőkövesdi Színészeti Egyesület misztériumjátéka zárta a pénteki műsort.
Szombaton az erdőszentgyörgyi második osztályos tanulók és a havadtői csapat tréfás jeleneteivel indult az előadás-sorozat, vastaps fogadta az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkör, valamint a szilágykrasznai Tinikomédiások vígjátékát, majd a makfalvi diákok előadta Karinthy-bohózat nevettette meg a nagyérdeműt.
Ezt követően a nyárádszeredai színjátszók Móricz Zsigmond Az ördög című darabjával léptek színpadra, majd a csíkfalvi Vadrózsák bohózatukkal fakasztottak mosolyt. Délután a Kozsik József irányította marosvásárhelyi Kamaszok vittek színpadra a kamaszvilág "nagy problémáit" megelevenítő, vidám jeleneteket, majd a magyarországi, gyöngyösi Mozaik Színkört a szászrégeni Kemény János Népszínház tagjai Rejtő Jenő-darabbal váltották a színpadon. A szombati műsor a celldömölki Soltis Lajos Színház, valamint a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek társulat előadásával ért véget.
(menyhárt) Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 18.
Kincses-művek Sopronban
Többes számot használhatunk, a Soproni Petőfi Színház rövid idő alatt Kincses Elemér három művét is színre viszi. A marosvásárhelyi rendező, színpadi szerző, regényíró munkái a soproni teátrum színházi klubjának műsorán szerepelnek, tudhatjuk meg az intézmény közleményéből.
Kincses Macskutyák című darabja Ceauşescu és neje karikírozott képeként kerül színpadra egy olyan abszurd kérdéssel: mi történne, ha a diktátor és felesége még élne és uralkodna?
Az ugrás – amelyet maga a szerző rendez, és jövő év április 4-én tekinthető meg – Dugovics Titusz nándorfehérvári hős képzeletbeli gondolatairól szól. A tervek között szerepel az író Ringlispíl című művének műsorra tűzése is.
Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója elmondta: az igényes soproni nézők nagyon jól fogadták a két esztendeje indult kezdeményezésüket, gyakran nyolcvan-száz nézőt is vonzanak ezek a különleges, kötetlen beszélgetésekkel színesített klubtalálkozások. Annak pedig külön örül, hogy a színház az elmúlt időszakban ezekkel a bemutatókkal a magyar kortárs szerzők egyik otthonává tudott válni.
A Macskutyák premiere már le is zajlott november 15-én Pápai László rendezésében. A Sopronból érkezett tudósításban még a bemutató előtti rendezői gondolatok olvashatók: „Kincses Elemér drámaíróként az abszurd műfaj jeles művelője. Egyfajta görbe tükröt tart az olvasók felé létezésünkről… Szól a mese: „hol volt, hol nem volt, az üveghegyeken is túl…” A mesebeli üveghegyekről tudjuk, hogy valóságalapjuk a havasok látványa. Amit a mese elbeszél most akkor volt, vagy nem volt? Kincses Elemér drámáját olvasva ilyen lebegést érzünk. Amiről szól, annyira hihetetlen, hogy az csak kitalálás lehet, de azt is gondolhatjuk: annyira hihetetlen, hogy ilyesmit nem lehet kitalálni. „Magánbűnök, közerkölcsök”, hatalom és alávetettség, igazság és hazugság, fájdalom és cinizmus cserépdarabjai kavarognak ebben a virtuális kaleidoszkópban a képtelenség (vagyis az abszurd) képeit (egészen pontosan négyet) komponálva. Ráadásul a történet az üveghegyek országában játszódik” – mondta a készülő előadásról Pápai László.
Az előadás szereplői: Ács Tamás, Szőcs Erika, Savanyu Gergely, Major Zsolt, Horváth Dávid, Papp Attila, Simon Andrea. Népújság (Marosvásárhely)