Színpadon az Eszponkák
Nyárvégén érkezett. Elkérte az Eszponkákat. Nem ismertük egymást. Annak ténye, hogy átjött egy országhatáron és a Kárpátokon, elegendő volt ahhoz, hogy elérje célját. És volt valami a tekintetében, valami bizalmat keltő.
Adtam hát mindent Sata Árpád rendező-színésznek, hadd válasszon szíve szerint.
Lányát, Sata-Bánfi Ágotát, az előadóművészt nem ismertem. Első beszélgetésünk után teljesen megnyugodtam, rekedtes, mély hangja talál az Eszponkákhoz. Apróka termetét csak a bemutató napján, április 18-án nyugtáztam Egerben. Mondtam is, hogy minden külsőség adott ahhoz, hogy varázslatos legyen az előadás.
Ültem ott az első sorban, egy lépésre az előadóművésztől s ugyanennyire a saját éltemtől. Valamikor az elején a tekintetünk találkozott.
Minden rendben, nagyon ügyes vagy! – bólintottam nyugalmam teljességével.
S beindult egy varázslat. Hangszín tökéletes, a díszlet gyönyörű, belülről is sugárzik minden.
Ülök ott és hallgatom az életem utóbbi tíz évét részletekben. Hálás vagyok, hogy megadatott ez nekem. Közben érzem, hogy figyelnek. Balra nézek, s tőlem nem messze egy kislány ül. Lehet úgy 13 éves. Leplezetlenül figyel. Nézi a reakciómat. Hogy tetszik-e, hogy meghatódok-e, nevetek-e?
Elmosolyodok.
Vajon mikor felejtettünk el, mi felnőttek, őszintén és bátran kíváncsiak lenni?
Ránézek, mosolygok. Visszamosolyog.
A hátam mögött hangos szipogás hallatszik. Nagyot nyel az illető, s néha nagyokat nevet. Szeretnék megfordulni, megnézni, ki is ő? Szeret élni – állapítom meg.
Aztán sorra kerül az az írás, ami alatt egyre sebesebben húzogattam a nyakláncomra fűzött eszponkát. Azt a különlegeset, amit ajándékba kaptam egy nappal előtte. Hallgatom azt a nehéz történetet a havas fával, az utolsó csutakkal, szívemet átjárja az a mélységes szomorúság, amit akkor éreztem. Akkor, mikor szinte feladtam. Amikor haza akartam menni.
Aztán nevettünk. Majd tapsoltunk.
Felkérném a színpadra a szerzőt! – mondta Árpád.
És hallgattam a tapsot. Majd a gratulációkat. Láttam elmorzsolt könnycseppeket. Büszke, elszármazott székely tekinteteket.
Köszönöm, hogy láthattam, hallhattam.
Hála érte: Sata Árpád rendezőnek, Sata-Bánfi Ágota színésznőnek, Dósa Csillának a gyönyörű díszletért, Horváth Enikőnek a szervezésért.
És köszönetem mindenkinek, aki eljött és megnézte.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Csángók és betyárok – elkezdődött a XI. Magyar Kultúra Hete
Szombat délután elkezdődött és péntekig tart Szatmárnémetiben az immár tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat. Az első nap két színházi előadással nyitott: egy felolvasószínházi és egy koncertfilmszínházi alakítással.
Január 22-e a magyar kultúra napja. Tóth-Páll Miklós, a Harag György Társulat színművésze, örökös tagja az Ady Endre Társaság elnökeként álmodta meg, hogy a magyar kultúrát ne csak egyetlen nap, hanem egy egész hétig ünnepeljük. Nem véletlen tehát, hogy a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében 19.00 órakor kezdődő Betyárjáték előtt ő köszöntötte a nagyérdeműt, ünnepélyesen megnyitva ezzel a péntekig tartó eseménysorozatot.
Addig azonban már túl voltunk egy remek, impresszív előadáson. Az „Apróka eszponka" egy valóságos mese. Mese a jelenről és egy kicsit a múltról is. A székelyföldi Máthé Kriszta azzal a céllal érkezett a Bákó megyei Frumósza (más néven Szépfalu) faluba, hogy magyarul tanítsa az ott élő csángó gyerekeket. Élményeit prózába és újságcikkekbe foglalta, azokból pedig felolvasószínházi mű lett. Sata-Bánfi Ágota kolozsvári színésznőre pedig mintha rászabták volna ezt a szerepet - nem véletlenül töltötte vakációit székelyföldi nagyszülőknél, a székely és csángó nyelvjárást egyaránt autentikusan használta. Hisz egy vérből vagyunk...
Az előadás és a bemutatott írások többszörösen egzotikus világot tártak elénk. Egyrészt ott van nagyszüleink letűnőben lévő archaikus világa, amelyben még közel(ebb) éltünk a természethez, a gyerekek pedig tudták mi az a csorda, miként kell megülni a lovat - ráadásul szőrén -, az embereknek volt idejük mesélni és volt szívük befogadni. Másrészt pedig ez a végeken élő magyarok világa a maga nehézségeivel, örömeivel, kulturális és nyelvi értékeivel. Majd`elfelejtettük: az eszponka biztostűt jelent.
A két órával később, a nagyszínpadon kezdődő Betyárvilág viszont már a modernitás világa, szöges ellentétben címével. A betyárokról ugyan Sobri Jóska, Patkó Bandi, Veszelka Imre (és családja), Angyal Bandi, Jáger Jóska, Zöld Marci, Savanyú Jóska - és a 19. századi betyárok közül a legismertebb - Rózsa Sándor, azaz rablók, gyilkosok egyfelől, másfelől népballadák, mondák folklorizálódott hősei, az egykorú ponyvairodalom sztárjai jutnak eszünkbe.
A Betyárvilág azonban egy olyan modern zenei mű, amelyben hagyományos dialógusok nem nagyon vannak, a dalokat különböző színházi jelenetek, filmbejátszások kötik össze. Ferenczi György és a Rackajam, valamint Szomjas Gyrörgy felelt a zenei alapokért, Kovács Norbert Cimbi és társai pedig az ugyancsak meghatározó szereppel rendelkező táncért. „Olyan ez az előadás, mint egy élő, videóklipszerű zenés film", fogalmazott Ferenczi.
A szenzációs kezdés után vasárnap történelmi drámával folytatódik a Magyar Kultúra Hete. Egy olyan drámával, amely ezer szállal kapcsolódik Szatmárhoz: Bakócz Tamásról szól, az Erdődön született kerékgyártó fia majdnem pápa lett...
Január 22., Vasárnap
A magyar Kultúra Napja
Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem, 19 óra
TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: A NAGYRAHIVATOTT
A Magyar Drámák Színháza
A történelmi drámának Katona József óta nagy hagyománya van Magyarországon. Jelesebbnél jelesebb íróink ábrázolták eseményeit a nemzeti önbecsülés elősegítésére. Tóth-Máté Miklós, debreceni drámaíró darabja egy jelentős történelmi alakról, Bakócz Tamásról szól, aki majdnem pápa lett az 1513-as vatikáni választáson.
Bakócz Tamás, a keresztes hadjárat megszervezésére Itáliából hazatérő főpap, Ulászló király beleegyezésével hadat gyűjtött a török ellen, és a sereg fővezérévé a jobbágyi sors elől katonának állt, és egy hőstettéért a királytól nemességet nyert lovas hadnagyot, Dózsa Györgyöt teszi meg. A szerényen fogadott kinevezést Dózsa a had kiképzésével hálálja meg, és indul is paraszt-jobbágy seregével a harcba. De Bakócz pápai küldetése és keresztény elszánása kudarcba fullad a főurak ellenkezése, jobbágy-gyűlölete, a pór hadaktól való félelmük következtében. Dózsa népei tehát uraik ellen fordulnak, a nekivadult sereg öl, pusztít, de szembe találja magát Zápolya hadainak megtorló dühével. Dózsát Temesvárott foglyul ejtik, tüzes trónra ültetik. Bakócz szent szándéka visszájára fordult. Az öreg és megkeseredett érsek Rómába készül, nincs maradása, ám Ulászló kérlelésére mégis marad, hogy majd eltemethesse barátját, a királyt, s maga pedig a magyarok Nagyasszonya tiszteletére emelt, a később róla elnevezett kápolnában nyugodhassék. Az izgalmas, a Bakócz Tamás alakját híven feltámasztó, kitűnő atmoszférájú darab tovább gyarapítja nemzeti önismeretünket. A felnőtteknek szóló előadást középiskolás kortól ajánljuk az igényes irodalmat szeretőknek.
szatmar.ro