"Nov. 29-én Árkoson tartja küldöttgyűlését és szakmai tanácskozását az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. A konferencia témája az informatizált világ és anyanyelv. Előadást tart Prószéky Gábor programvezető matematikus, alkalmazott nyelvész, valamint Szilágyi N. Sándor, Benő Attila, Demeter Éva és Sárosi Krisztina, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékének munkatársai. Dr. Prószéky Gábor a számítógépes nyelvészeti kutatásokra és alkalmazásfejlesztésre szakosodott kutatócég, a MorphoLogic ügyvezető igazgatója. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi és Bölcsésztudományi Karán folytatott tanulmányait követően több elméleti és számítógépes nyelvészeti kutatásban vett részt a hetvenes években, ösztöndíjasként előadásokat hallgatott a Stanford Egyetemen, majd kutatásokat végzett a Helsinki Egyetemen. Többek között az Európai Közösség gépi fordítással foglalkozó kutatásaiban vett részt. Munkásságát 1995-ben a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Kalmár László-díjjal, 1997-ben pedig Kanadában a Worldcom a World Young Business Achiever-díjjal tüntette ki. /(en): Anyanyelvápolók közgyűlése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./ "

"Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) szervezésében nov. 29-én Informatizált világ és anyanyelv címmel tartottak szakmai tanácskozást a Kovászna megyei Árkoson. A Péntek János kolozsvári egyetemi tanár, AESZ-elnök által vezetett értekezleten jeles magyarországi és erdélyi szakemberek tartottak előadásokat. Prószéky Gábor budapesti professzor előadása után kolozsvári egyetemi oktatók a számítógépes nyelvezetről és a magyarítás lehetőségeiről beszéltek. Szilágyi N. Sándor professzor a szövegminőségről, nyelvhelyességi, helyesírási kérdésekről, ezt vitte tovább Benő Attila adjunktus, Demeter Éva és Sárosi Krisztina doktorandus. Ördögh-Gyárfás Lajos ügyvezető elnök, Török Katalin alelnök és Nagy Zsuzsanna irodavezető különböző működési területekről és az AESZ pénzügyi helyzetéről adott számot. /Anyanyelvi értekezlet Árkoson. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 4./"

Otthon a nyelvben – húszéves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
Huszonkét évvel ezelőtt a szabadság élménye volt a legfontosabb, a nyelvhasználat szabadságának, a magyar nyelv nyilvános megjelenésének az élménye. El is kápráztatott bennünket a kezdeti hősi időszak, amikor a román televízióban is szólni lehetett magyarul, közéleti személyiségeink, politikusaink is magyarul beszélhettek, sőt román honfitársaink közül is nagyon sokan vették elő rejtett magyar tudásukat, hogy aztán a későbbiekben és manapság is újra elrejtsék.
Velünk együtt a magyar nyelv is kikerült a diktatúra börtönéből, a nyilvánosság fényében tündökölhetett, természetes kapocs lehetett újra a magyarul beszélők teljes közösségével. Megszűnt a hatalom és a félelem skizofrén kettős beszéde, újra hitelesebbek lettek a szavaink, tisztábbak a mondataink. Gerincünkkel a beszédünk is kiegyenesedhetett. Amikor tudni lehetett, hogy nincs már akadálya az intézményesülésnek, háromszéki barátaink tették meg ezt a döntő lépést: húsz évvel ezelőtt hivatalosan is bejegyeztették az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét.
Azért ők, és azért itt, mert a nyelvterületnek ebben a keleti zugában már 1990 előtt is több bátorsággal gondoskodtak tanítványaik anyanyelvi műveléséről. Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő elnöke is lett az AESZ-nek, aztán Zsigmond Győző. A megye szaktanárai közül nagyon sokan játszottak kulcsszerepet a Szövetségben: Erdély Judit, Török Katalin és Péter Sándor, aztán Gazda József, Kőrösi Csoma emlékének ápolója, valamint Ördög-Gyárfás Lajos, aki mérnöki pontossággal és felelősséggel vette kezébe a szövetség ügyeinek intézését. Háromszéken a történelmi példa is több volt, mint máshol, a már-már héroszi példák: Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Bod Péter, Baróti Szabó Dávid, Kőrösi Csoma Sándor, akik emlékeikben kézzelfoghatóan helyiek, hűségükben és munkájukban egyetemesek, egyetemesen magyarok.
A névválasztásban is gondolni lehetett volna az erdélyi hagyományra, az említett nevekre vagy az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságra. Annak kifejezése viszont szintén fontos volt, hogy az intézményesülő erdélyi anyanyelvi mozgalom csatlakozni kíván az anyaországihoz. Ezért a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége neve egészült ki az erdélyi jelzővel. Így ebben a névben a természetes egység és a természetes különbözőség egyaránt kifejeződik. Azt látni lehetett már a 90-es évek elején, hogy a kisebbségpolitikának alapvető célkitűzése lesz az anyanyelvűség, a nyelvhasználati jogok kiterjesztése és védelme. Azt sem volt nehéz észrevenni, hogy az anyanyelvűségért folytatott harc mellett kisebb figyelemben fog részesülni maga az anyanyelv.
Pedig már akkor sem volt közömbös, milyen lesz az a nyelv, amelyet és amelyen tanítani fognak iskoláinkban, amely mintává válik a kiterjedő médiában, amely egyre nagyobb teret kap a nyilvánosságban, és egyre inkább feltűnik majd a közigazgatásban, a hivatalokban, amelynek dominánsnak kell maradnia a magyar–román kétnyelvűségben. E feladatok fölismerésének a jegyében fokozatosan alakult ki a szövetség munkájának három alapvető területe: maga a mozgalom; a magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása; a mindezt megalapozó szakmai munka: közösségeink nyelvi helyzetének és nyelvhasználatának tudományos igényű vizsgálata.
Magáról a mozgalomról
A szövetség vezetőtestületében már kezdettől képviseltette magát minden erdélyi régió, rendezvényeinkről pedig úgy döntöttünk, hogy folyamatosan változtatjuk a színhelyeket. Úgy gondoltuk, a mozgalom lényege éppen a mozgás, a jelenlét Erdély magyar közösségeiben. Magam ezt a tavaszi határjáráshoz hasonlítottam, ahhoz a mágikus rítushoz, amelynek szerepe szerint óvnia kell a közösséget, a falut, a település határát az ártó szellemektől, a mi esetünkben a nyelvhatárt, a veszélyeztetett peremrégiókat.
Fő rendezvényünkkel, a Magyar Nyelv Napjai ünnepével, az ehhez kapcsolódó szakmai konferenciával, a Nyelvőrzés Díjának átadásával, a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedővel, a mesemondó versennyel így jártuk végig két évtized alatt nyelvi régiónk foszló peremét és megtartó központjait: Nagybányát, Szatmárt, Nagyváradot, Aradot, Temesvárt, Dévát, Brassót, Csíkszeredát, de Udvarhelyt, Gyergyószentmiklóst, Nagyenyedet, Marosvásárhelyt és Zilahot is. És a magyar nyelvhatár tágabb körében, a Kárpát-medencei mozgalom résztvevőiként rendszeresen jelen voltunk Sátoraljaújhelyen, Széphalomban, Kassán, Győrben, Gyulán és Adán is.
A történelem kedvező fordulatával, a 90-es évek elején kölcsönös lehetett a felismerés, hogy a határnak túlsó oldala is van, született is mindjárt egy új nyelvi fordulat, a határon innen és túl, amely lassan sztereotípiává vált, az idő távlatában pedig mintha a népmesei fordulatok körébe kerülne. A magyarok felfedezték egymást. Felfedeztük egymást. Ennek a felfedezésnek is voltak szintjei és fokozatai. A magyarországiak közül sokan akkor szereztek tudomást arról, hogy a határon túl is van egy magyar világ, vannak olyan „románok”, „szlovákok” stb., akik – hogy, hogy nem – tudnak magyarul.
Azt is tapasztalhatták, hogy az ő magyar nyelvük jól érthető, de kissé más, hogy ők kétnyelvűek, hogy számukra fontos a magyar nyelv (ettől magyarok), hogy veszélyeztetettek magyar nyelvűségükben, de hogy ők meg akarják tartani nyelvüket. Aki pedig a határ innenső oldaláról jutott el Magyarországra, ott azt tapasztalhatta, hogy valóban van egy ország, ahol mindenki magyarul beszél, de az ottaniak ennek jószerével nincsenek is tudatában, emiatt számukra nem is fontos, hogy magyarul beszélnek.
A különböző régiók és az anyaország beszélői előbb némi meglepődéssel felfedezték egymást, rácsodálkoztak egymásra, élcelődtek egymással, lassan tudomásul vették, majd elfogadták egymást. Valóban elfogadták? Mi úgy gondoljuk, és ebben az anyanyelvi mozgalomnak is szerepe volt, hogy a versenyeinken szereplő, anyanyelvi táborainkat látogató, iskolai cserelátogatáson résztvevő fiatalok jártak elöl ebben az elfogadásban és elfogadtatásban. És talán nem túlozzuk el saját tevékenységünk jelentőségét, amikor azt mondjuk, hogy az AESZ fontos szereplője, kulcsszereplője volt a kapcsolatok építésének, az anyanyelvi mozgalom hálózatszerű kiterjesztésének.
Már jó ideje annak, hogy kitaposott útvonalak vezetnek Kézdivásárhelyről nemcsak Szentgyörgyre és Kolozsvárra, hanem Gyulára, Budapestre, Győrbe és Sátoraljaújhelyre is. És ez az út mindkét irányban járthatónak bizonyult. Már a kezdeti időszakban is tisztában voltunk azzal, hogy nem nekünk kell közvetlenül hatással lennünk az erdélyi magyarok nyelvhasználatára, a nyelvi tudatosságot és felelősséget sem leszünk képesek csak magunk terjeszteni: ehhez meg kellett nyernünk azokat, akiknek szakmája a beszéd és az írás, befolyásolói, mintaadói a nyelvi közösségnek. A pedagógusokon kívül ilyen szerepük van a papoknak, a színészeknek, a rádiók és a televíziók munkatársainak.
Ők mind professzionális használói a nyelvnek, tőlük – akik akkor is mintaadók, ha ennek éppen nincsenek tudatában – számon lehet kérni a mintaszerű nyelvhasználatot. Ezt tudatosítani kell bennük, és fel is kell készíteni erre őket. A 90-es években ilyen témájú szakmai konferenciákat és tanfolyamokat, beszédtechnikai képzést szerveztünk az éppen akkor szerveződő, induló rádió és televízió szerkesztőségek munkatársainak.
A 2. évtizedben mintha lankadt volna az erdélyi professzionális beszélők képzés iránti igénye, mintha túlságosan is tökéletesnek éreznék magukat, a nyomtatás és a könyvkiadás új technikai lehetőségeivel pedig a felületesség, a gondozatlanság és a gondatlanság terjed az írásbeliségben. Pedig erre nem terjed ki a regionalitás mentsége, ez már a restellnivaló provincialitás megnyilvánulása.
A magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása
Magának a mozgalomnak is az iskola volt a főszíntere, fő szereplői pedig a fiatalok. De közvetlenül érdekelt bennünket az is, hogyan folyik az iskolákban a magyar nyelv és irodalom oktatása, megvan-e a kellő tudatosság és felelősség abban, hogy milyen ennek az oktatásnak a nyelvi igényessége és tartalmi színvonala, eredményessége. Egyáltalán: milyen magyar nyelven és milyen magyar nyelvet oktatnak iskoláinkban? Az AESZ felelősnek érezte mindebben magát, a magyar szakos tanárok pedig ki is nyilvánították, hogy szakmai szervezetüket látják benne.
Az AESZ partner volt a tantervek készítésében; amíg lehetősége volt rá, a tankönyvek lektorálásában, ellenőrzésében; szakmai konferenciákat szervezett (több alkalommal is pl. a helyesírás tanításáról), vállalta az együttműködést az Romániai Magyar Pedagógusok Szövegségével a tanárok továbbképzésében (a Bolyai Akadémián vagy a Teleki Oktatási Központban). Igaz ugyan, és ez jelentős eredmény volt, hogy az anyanyelvi versenyeket „hivatalosként” ismerte el a minisztérium, a szövetség normatív támogatását is elértük a Communitas Alapítványnál, mindezek az együttműködések és partneri kapcsolatok mégsem bizonyultak kellően eredményesnek, hatékonynak.
Véleményünk szerint ennek alapvető oka az, hogy nem érvényesül kellő igényesség sem a pedagógusok kiválasztásában, sem a felkészítésükben. A másik, amire mindenképpen hivatkoznunk kell, a tankönyvek nyelvi igénytelensége, amelyre nekünk már jó néhány éve nincs befolyásunk, csak a sajtóban tehetjük szóvá, nem sok eredménnyel. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatainknak és elemzéseinknek összegzése A romániai magyar közoktatás, különös tekintettel az oktatási nyelv(ek)re című tanulmányunk (Fóris-Ferenczi Rita és Péntek János írta, megjelent a Nyelv és oktatás kisebbségben.
Kárpát-medencei körkép című kötetben, szerk. Bartha Csilla–Nádor Orsolya–Péntek János, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2011). Az oktatással és az oktatás nyelvével való törődés folyamatosan jelen volt munkánkban, ennek további bizonyítéka a Bálint Emese és Péntek János szerkesztésében, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 5. köteteként megjelent Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című gyűjteményes kötet. De talán arra a szülőknek címzett levélre is hivatkozhatunk, amellyel a magyar nyelvnek mint tannyelvnek a fontosságára hívtuk föl azoknak a szülőknek a figyelmét, akiknek gyermeke most kezdi az iskolát (Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Magyarul vagy románul?).
A közösségek nyelvi helyzetének tudományos igényű vizsgálata
A mozgalmat, az oktatást csak folyamatos szakmai munkával lehet megalapozni. A Kárpát-medencei szinten összehangolt élőnyelvi kutatások már a 90-es évek elején elkezdődtek. Fokozatosan épült ki a külső régiók szakmai központjaiban dolgozó magyar nyelvészek együttműködése a közös témákban, az azonos vagy hasonló nyelvi helyzetek és folyamatok vizsgálatában. A 2001-ben akadémiai háttérrel intézményesült kutatóállomások együttműködése az éppen itt, Illyefalván rendezett nyári szemináriumokon vált annyira szorossá, hogy létrehozhatták az első és máig egyetlen Kárpát-medencei magyar kutatóhálózatot, a Terminit.
Ennek a hálózatnak az erdélyi kutatóállomása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kolozsvári és sepsiszentgyörgyi munkatársakkal, szoros szimbiózisban az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével. 1990 óta fokozott az az elvárás, hogy a nyelvészek közvetlenül járuljanak hozzá a közösség érdekeit szem előtt tartó nyelvstratégia kidolgozásához és megvalósításához. Ez a hozzájárulás elsősorban a nyelvi tervezésben valósul meg, és ennek alapvetően arra kell irányulnia, hogy minél kedvezőbbek legyenek a feltételei a magyar nyelv használatának és megtartásának. Ezeket a feltételeket nagyon tömören a következőkben határozhatjuk meg:
(1) Magukban a beszélőkben legyen meg a tudatos szándék és akarat, hogy meg akarjanak maradni a magyar nyelvben és magyar identitásukban. Ezért is különösen fontos, hogy a fiatalok fedezzék föl azt a többletet, amelyet csak anyanyelvük révén érhetnek el. (2) Legyenek meg a jogi, politikai, nyelvkörnyezeti feltételei a nyelvválasztásnak, ill. az anyanyelv szabad, teljes körű használatának. A beszélőknek minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy ismerjék nyelvi jogaikat, hogy éljenek, élhessenek velük, és legyenek érzékenyek minden korlátozásra vagy hátrányos megkülönböztetésre.
(3) Legyenek meg a feltételei, forrásai és eszközei annak, hogy a beszélők folyamatosan gazdagíthassák anyanyelvi műveltségüket; legyen meg a lehetőségük a nyelv áthagyományozására nem csupán a családban, hanem a teljes körű intézményes oktatásban is.
(4) Elengedhetetlen, hogy a magyar nyelv minden további korszerűsítése, szabályozása, a szaknyelvek bővítése és anyanyelvűsítése a magyar nyelv egészében történjék; ilyen értelemben folytatni kell a Kárpát-medencei magyar nyelvi tervezés legfontosabb programját, a határtalanítást. A nyelvi otthonosságot, a használt nyelvváltozat által is kifejezett közösségi szolidaritást csak a nyelvjárások, a helyi változatok használata biztosíthatja. A beszélőket bátorítani kell arra, hogy használják anyanyelvüket, beleértve a helyi változatot, és tartózkodni kell attól, hogy bárki is megbélyegezze e változatok beszélőit.
(5) Minden eszközzel javítani kell a magyar nyelv presztízsét, külső megítélését.
Számvetés a nyelvi hálózat eredményeiről
A Termini 10 éves jubileumán, a jubileumra kiadott kötetben és a Magyar Tudományos Akadémián 2011. november 24-én tartott konferenciánkon számvetést készítettünk a magyar nyelvi hálózat eredményeiről, fölvázoltuk azt is, melyek azok a témák, amelyekkel folyamatosan foglalkozni kell. Az AESZ-hez szorosan kapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet a következő témákban folytat kutatásokat (főállású kutató nélkül): nyelvi kapcsolatok, kölcsönhatások (Benő Attila); területi nyelvjárások, a moldvai magyarok és más peremszigetek nyelvi helyzete, nyelv és identitás (Péntek János); nyelvcsere, nyelvélesztés (Gál Noémi); tannyelvválasztás, kétnyelvű oktatás, revitalizációs oktatás, idegen nyelvek oktatása (Bálint Emese, Fodor Dóra, Sorbán Angella, Vremir Márta); szótárszerkesztés; fordítás; szaknyelvek (hivatali nyelv, közigazgatás stb.) (Fazakas Emese, Sárosi-Márdirosz Krisztina); interkulturalitás (kulturális szótár: Benő Attila és Péntek János).
A nyelvhasználat támogatásának és bátorításának szándékával az AESZ kiadásában jelentettük meg a román–magyar és a magyar–román közigazgatási szótárat, a román–magyar oktatásterminológiai szótárat, valamint a román–magyar kulturális szótárat. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy folyamatosan közreműködtünk a kolozsvári kisebbségkutató intézet által magyar nyelven forgalmazott hivatalos szövegek és nyomtatványok nyelvi ellenőrzésében, eleget tettünk a hasonló céllal működő szerkesztői felkéréseinek. Mindez már közvetlen közönségszolgálatot jelent, azaz a közösség közvetlen szolgálatát.
Elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól
A szövetség jelenlegi helyzetét, működésének hatékonyságát és eredményességét, tehetetlenségét vagy éppen kudarcait saját erőfeszítéseinken kívül, sőt annál valószínűleg nagyobb mértékben magyar közösségünk általános helyzete és hangulata határozza meg. A 20-22 évvel ezelőtti nagy reményekhez és célokhoz viszonyítva csalódással kell tapasztalnunk a kiegyensúlyozottság hiányát. Azt, hogy a szabadság kezdeti mámorától még mindig nem jutottunk el a felelősség józanságáig. A jogtól, a jog jogos igénylésétől a kötelesség, a kötelezettség vállalásáig. Azt, hogy még mindig alibiként kizárólag a többségiekre hárítjuk saját mulasztásainkat, rossz döntéseinket, végzetszerűnek tüntetjük föl a demográfiai kevesebbséget, saját kicsinységünket álcázzuk vele.
Azt, hogy még mindig beletörődünk a megaláztatásokba, hogy nem ismertük föl az emberi méltóság értékét, azt, amely kiemelhet bennünket a kisebbségi, a kisebbrendűségi helyzetből. Azt, hogy elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól, és félve tekintünk a jövőre. Ennek az általános helyzetnek a következménye, hogy a csúsztatásokkal és mellébeszéléssel újra hitelüket veszítik szavaink, tabuk és eufemizmusok, fennkölt üresség és hamisság kezdik elhomályosítani a magyar nyilvánosság mondatait.
Ami pedig közvetlenül bennünket illet, életünk prózai részét: szövetségünk ügyintézése a két évtized alatt mindig korrekt és hatékony volt, ezzel kapcsolatban soha nem merült föl a gyanúja sem hibának, sem mulasztásnak. Voltak olyan időszakok, és ezek nem is múltak el véglegesen, amikor nekünk magunknak kellett megelőlegeznünk vagy éppen fedeznünk rendezvényeink vagy kiadványaink költségeit. Köszönöm a mindenkori munkatársaknak, hogy megtarthattuk hitelességünket. Nem harcoltunk, mint ahogy sokan állítják magukról Erdélyben, és hősök sem voltunk, de talán azt elmondhatjuk, hogy végeztük a dolgunkat, a közösségnek a nyelvvel foglalkozó, arra figyelő munkásai voltunk. Úgy gondoljuk, részünk van abban, hogy a nyelv belső mozgásában a korábbi, közel egy évszázados távolodás után a közeledés ideje következett el: a Kárpát-medencei magyarság nyelvi, kommunikációs közösséggé vált.
Erősödött az erdélyi magyarok nyelvi öntudata, tudatosabbá vált a nyelvhasználat, spontánabbá a váltás a helyi változatok és a közmagyar között. Erősödtek a nyelvi hűség kötelékei, növekedett a nyelvi igényesség a fiatalok körében. A meghívásunkat elfogadó kollégáink, barátaink már jelenlétükkel is azt igazolják, hogy együttműködésre és a nyitottságra törekedtünk, szövetségeseket kerestünk, és bennük, valamint az intézményekben, amelyeket ők képviselnek, meg is találtuk. Ez volt az egyetlen biztos tőkénk, amit úgy szokás nevezni, hogy „kapcsolati” tőke, a bizalom, ami hiánycikk mai világunkban, és ez kárpótolt bennünket azért is, hogy költségvetési, pályázati támogatottságunk mindig szűkös volt és bizonytalan. Ami volt, és ami van, azt mindenképpen köszönjük.
De csak most, a jubileumi visszaemlékezések időszakában érezzük igazán annak visszásságát, hogy noha a szakma és az erdélyi magyar nyilvánosság elismeri tevékenységünket, a politikai élet szereplői a jelek szerint nehezen tudnak megbarátkozni azzal, hogy mi csak a közösség iránti elkötelezettséget vállaljuk – véleményünk szerint az egyetlen lehetséges közös nevezőt a megosztott magyar világban – másfajta „lekötelezettséget” nem. Ezért történhetett meg az, hogy a támogatáspolitika erdélyi kedvezményezetti listáján nem kerülhettünk be még az 56 támogatott intézmény közé sem.
Csak abban reménykedhetünk, hogy azok, akik erről döntöttek, nem hasonlóképpen rangsorolják fontossági sorrendben 57-nek az erdélyi magyar nyelvet és nyelvhasználatot. Mindennél fontosabb azonban az, hogy ezalatt a közel egy emberöltőnyi idő alatt a fiatalok ezreit-tízezreit avathattuk be az anyanyelv bűvös körébe, a magyar kultúrába. És fiatalok új nemzedéke került be pedagógusként a magyar közoktatásba, közülük nagyon sokan az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szakmai köréhez is csatlakozott.
A szakmabeliek, a nyelvészek körében is ott vannak már a fiatalok az idősebbek mellett, akik folytatják és megújítják, korszerűbbé és hatékonyabbá teszik elődeik munkáját. És ez az új nemzedék is tudatában van annak, hogy a nyelvet megtartó közösség és a közösséget éltető nyelv sorsa elválaszthatatlan egymástól.
Péntek János
A szerző az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
A szöveg beszámolóként hangzott el a szövetség jubileumi rendezvényén Sepsiszentgyörgyön, 2012. május 18-án. Krónika (Kolozsvár)

Fordítók tanácskozása
Nagyon sok hasznos elméleti és gyakorlati tudnivaló került terítékre a romániai magyar fordítók első konferenciáján, amelyet szombaton tartottak a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. Mivel 1033 engedéllyel rendelkező magyar fordító és tolmács van Romániában, öt szakfordító megalakította a Romániai Magyar Fordítók Egyesületét (RMFE), amelyet az idén januárban jegyeztek be. Első tanácskozásukon közel 60 szakmabeli vett részt, s Ferencz Júlia-Krisztina, az egyesület elnöke úgy érzi, hogy elérték a céljukat. Egyrészt, mert tanulságosak voltak az előadások és a megbeszélések, másrészt sikerült újabb tagokat toborozni.
A konferencia az egyesület alapvető céljainak a megvalósításában kívánt segítséget nyújtani: összefogni a Romániában tevékenykedő magyar fordítókat, népszerűsíteni a szakmát, ismertetni a különböző fordítói programokat, s a jól működő szakmai közösség révén hozzájárulni ahhoz, hogy minőségi fordítások készüljenek.
Nyitóbeszédében Ferencz Júlia-Krisztina a fenti célokat ismertette és köszönetet mondott a támogatóknak.
Ami fordítás, az eleve rossz, illetve a magyar fordítás jobb, mint az eredeti – ennyire megoszlanak a vélemények a műfordításról – hangzott el dr. Fazakas Emese, a Babes-Bolyai Tudományegyetem docensének előadásában, aki a fordítás során felmerülő problémákról és azok megoldásáról beszélt. Bár a fordításnyelvhez negatív jelentéstartalmak társulnak, mint például az idegenszerűség vagy nehezen érthetőség, ami káros befolyással van a nyelvre, az előadó véleménye szerint a fordításnyelv valójában nem okoz nyelvi romlást. A nyelv állandó változásaival viszont (a jogi és az adminisztrációs területen például) számolniuk kell a fordítóknak. Megfeleljen az eredetinek, érthető és jó legyen – ezek az alapvető követelmények. Az eredetinek való megfelelés érdekében a sok feltétel közül az egyik legfontosabb: a fordítónak jól kell ismernie a célnyelvi követelményeket. Ennek ismeretében lehet eldönteni például, hogy a cserealkatrész vagy pótalkatrész, a kollégium vagy bentlakás, a meditáció vagy magánóra, az órarend vagy nyitvatartási idő, az ágazati minisztérium vagy szakminisztérium, az egyetem előtti oktatás vagy közoktatás stb. szavakat használja.
30 százalékkal lerövidíti az időt az SDL Trados Studio elnevezésű programcsomag, amely több mint negyven nyelven segít a fordításban. Ezt a Temesvárról érkezett Adrian Urban, a Professional Translations Kft. projektmenedzsere mutatta be a hallgatóságnak.
A fordítással, fordítókkal kapcsolatos jogszabályi háttér egymásnak ellentmondó, hiányos előírásokat tartalmaz – hangzott el többek között Gogolák Csongor előadásában (Fordítani csak pontosan és szépen, ahogy... a törvény előírja).
Van igény a tolmácsokra, képzésük Kolozsváron történik, s a tolmácsolásról mint szakmáról tartott előadást Sárosi- Márdirosz Krisztina, a Sapientia EMTE egyetemi adjunktusa.
A konferencia zárórendez-vényeként tartott kerekasztal-megbeszélésen a romániai fordítási piac helyzetéről vitáztak a résztvevők egy szabadúszó, egy cégnél alkalmazott fordító, egy bírósági tolmács valamint egy cégvezető részvételével. A megbeszélésen többek között az derült ki, hogy vannak területek (pl. az igazságügy), ahol sok a fordító, másutt viszont – például a műszaki vagy az orvosi szakterületen – kevés a hivatásos szakember.
A szervezők szerint sikeres volt a rendezvény, s remélik, hogy jó hírük elterjedésével egyre több fordító csatlakozik az egyesülethez.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

A jelenkori misztikus
Kettős könyvbemutató Marosvásárhelyen
Szinte teljesen megtelt a Kultúrpalota kisterme azon a hétfő délutáni könyvbemutatón, amelyen két újonnan lefordított, magyar nyelvterületen magyar nyelven először megjelent kötetet ismertettek, amelyek kiegészítik egymást. Mindkettő David R. Hawkins ismert amerikai pszichiáter, elme- és tudatkutató, jelenkori misztikus munkája: a vaskosabbik címe Isten jelenlétének felfedezése, a zsebkönyvként is hordozható kisebbiknek A megvilágosodás útján címet adta a szerző.
A köteteket Rácz Virág-Lilla, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara fordító szakának végzett hallgatója fordította le magyar nyelvre, az igen szép számban megjelent közönséget tanárai – dr. Gál Noémi és dr. Sárosi Márdirosz Krisztina, a kötetek lektorai – fogadták, a méltatóval, dr. Benő Attilával, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárával egyetemben.
– Először az Isten jelenlétének felfedezése című kötetről szólok. A szerző magyar nyelven frissen megjelent könyvében belső utazásra hív, a csend és nyugalom megtapasztalására. A szellemiség útja ez. A nagy dolgok, amelyek megváltoztatták a világot, mindig csendben születtek. Ez a csend hiányzik napjainkból. A kötet másfajta szellemiséget közvetít. Hétköznapjainkat uralja az önző és bizalmatlan egónk, amely a legfőbb akadálya a harmonikus emberi kapcsolatok megtapasztalásának, valódi Énünk tényleges kibontakoztatásának. A legfőbb akadály idebent van: az egó ebben az értelemben az állati ösztönök és reflexek világa, uralma szemben áll mindennel, ami szellemi. Hatástalanításának legjobb módja, ha megmondjuk róla az igazat, hiszen jobb boldogulni, mint nyerni. Az egót nem tudjuk erőszakkal legyőzni, hiszen az egó a szerzésen alapszik, és ez azt jelentené, hogy öngyilkosságra kényszerítjük. Feloldani csak szeretettel lehet. Az egó elengedéséről van szó, amely által megláthatjuk Istent a mindenekben. Az egó a spiritualitás szöges ellentéte, a spiritualitás pedig szubjektív, saját létezésünk felfedezését jelenti. Az egó az akadálya annak, hogy megismerjük saját Énünket, amely nem azonos azzal, amit hiszünk magunkról. Annál sokkal mélyebben van. A másik kulcsszó a Power, amely nemcsak Erőt, hanem Hatalmat is jelent, valamint a Jelenlét. A valódi Erő És Jelenlét megtapasztalásának útja pedig a meditáció, amelyen keresztül tudatosíthatjuk valódi szükségleteinket. Amelyek nélkül csak sietünk és nincsen tudatos, valódi életünk. Azért sietünk, mert túl sokat akarunk, és aki sokat markol, keveset fog. A meditáció célja ez esetben nem eljutni az Üresig, a Semmiig. A keleti tanokhoz hozzátesz valamit a szerző: nem ez a megvilágosodás útja. Az ennél is több: eljutni a feltétel nélküli szeretetig. Ez a megvilágosodás legfelsőbb szintje. Amely nem érdekfüggő, és amely mindenkire egyformán árasztja a szeretetet – nem válogat, számára nem létezik kettősség. Emiatt ajánlom mindenkinek ezt a kötetet, hitbeli és felekezeti hovatartozás nélkül. Ez a meditáció az őszinte, elkötelezett igazságkeresést jelenti, hiszen a "nem tudom" sokkal termékenyebb, mint a "tudom". Az utóbbi soha nem látja meg azt, amit nem tud. A válasz a bennünk lévő Jelenlétből sugárzik felénk, megérinti létünk legmélyét – vallja a szerző, aki egy évet szánt a 91. zsoltár tanulmányozására, és végül megtapasztalta a benne leírtakat. A keresztény misztikusok, kontemplatív szerzetesek nyomában jár, Anthony de Mello szellemi rokona. Megtapasztalta, hogy a végső igazság nem adható át szavakkal, az egész megértése egyfajta szellemi éberséget jelent: meglátni a változásokat, a jeleket, amelyek nekünk szólnak. Az ember tenni akar, de nem ismeri a belső cselekvést, a meditációt. Utóbbi megérti az egó tévelygéseit. Ez a hermeneutikához kapcsolja Hawkinsot: "Bennetek van Isten országa". Ez a könyv egyik mottója. A másik: "Keressétek először Isten országát". Először, mindenekelőtt. Több évezredes út ez, amelyet a szerző újszerűen, saját tapasztalatain keresztül oszt meg az olvasóval. Nem a lineáris, ok-okozati, hétköznapi gondolkodás módja ez, hanem a holisztikus gondolkodásé, amely intuitív, meditatív és az egészet egyszerre látja át.
E kötet párja A megvilágosodás útján című könyv, amely 365 napi elmélkedést tartalmaz, mindennapra jut belőle egypár mondat. Mindkét kötetet először adták ki magyar nyelvterületen, nagyon szép kivitelezésben. Öröm és büszkeség számunkra, hogy megjelentek – hallottuk dr. Benő Attilától.
Dr. Sárosi Márdirosz Krisztina a fordításról szólt a szerző videofelvételeivel, illetve a Kardos Eszter hegedűjátékával egyaránt gazdagított könyvbemutató végén. Mint mondta, a fordítás nagyon jó: egyaránt jellemzi az érzés, a szellemiség, a fordítói alázat. Rácz Virág-Lilla tudta, hogy az eredeti szöveg retextualizációját végzi, mégis sikeresen vált társszerzővé.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar-román kulturális szótár
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán mutatták be a Magyar- román kulturális szótárt (Dicţionar cultural maghiar- român), melyet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége adott ki. Szerkesztői Benő Attila és Péntek János, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatói.
A kötet a magyar kultúra, főleg a romániai magyar kultúra legreprezentatívabb értékeit mutatja be.
Magdó János főkonzul, felvezető beszédében, nagyon jó kezdeményezésnek nevezte a kulturális szótár megjelentetését, mert hozzájárul egymás értékeinek kölcsönös megismeréséhez. Neves személyiségekről intézményeket neveztek el. Azonban a többségi társadalom nem sokat tud róluk. Hasonlóképpen nem ismeri a tudományos és művészeti alkotások szerzőit sem. A kulturális szótár jelentős eszközt jelent a magyar közösség értékeinek bemutatására.
Kötő József hivatkozik Konrád György egyik tanulmányára, melyben megfogalmazta azt a gondolatot, két közösség egymásra találásának egyik legalkalmasabb eszköze a kultúra. A kötetben 358 szócikk jelenik meg, 260 személyiségre vonatkozó adatok olvashatóak. A két közösség szellemi értékeinek a kölcsönös megismerése a versenyképesség növeléséhez járul hozzá. Szerinte ebben az interkulturális térben fontos értékek: a tolerancia és az empátia. Felhívta a figyelmet, hogy ismerni kell olyan neves személyiségek által létrehozott szellemi értékeket, melyek az egyetemes kultúra részévé váltak. Példaként említette, többek közt, Bolyai János (nem-euklideszi geometria megalkotója) nevét. Gróf Mikó Imre olyan alapítványt hozott létre, melyet a közösség mai is használ. Janovics Jenőt a magyar filmgyártás megteremtőjeként tartják számon.
A könyv olyan mozgást indíthat el a civil társadalomban, mely a kölcsönös megismerés alapját erősíti.
Lucian Năstase, a BBTE tanára pozitíven értékelte a könyvet, mely gazdag tartalommal rendelkezik. Gyakran előfordul, vannak olyan magyar kifejezések, melyeknek nincs megfelelőjük a román nyelvben. Említette a borvíz fogalmát, amelyet a román nyelvben is használják. 1980-ig nem használták az „apă minerală” kifejezést.
Benő Attila elmondta, hogy a kulturális szótár enciklopédikus jellege következtében különbözik a többi szótártól. Nem a szókincsre helyezi a hangsúlyt, hanem a kulturális élet, az intézmények megismertetésére egy másik közösség olvasóival. A modern technika eredményeit felhasználva, hamarosan az Interneten is olvasható lesz a kulturális szótár.
Péntek János professzor a könyv megírásának indítékairól beszélt. Bemutatta a kötet tartalmi elemeit:
A szótár használati útmutatója. Hogyan olvassák a magyar nyelven írott szavakat? Szócikkek (a magyar nyelv betűrendjének megfelelően). Tárgy és névmutatók.
A Magyar-román kulturális szótárról
A 2009-ben kiadott Román- magyar kulturális szótár a magyar anyanyelvűek számára mutatja be a román kultúra főbb érékeit. A 2013-ban szerkesztett, bemutatott kulturális szótár a román közösséghez szól. Olyan egyénekhez szól, akik nem vagy kevésbé ismerik a magyar nyelvet, és meg akarják ismerni a magyar kultúra értékeit.
A kulturális szótár kollektív munka eredménye. A szerzők különböző szakterületeken dolgozó személyiségek: művészettörténet (Weisz Attila), magyar színháztörténet (Kötő József), magyar irodalomtörténet (Bartha Katalin Ágnes, Karácsony Zsolt), nyelvészet (Németh Boglárka, Máthé Dénes), kulturális hatások (Sárosi-Márdírosz Krisztina).
A könyv borítólapja Ördög-Gyárfás Ágota munkája.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Mondók és hallók közös műhelyében
A romániai magyar audiovizuális média nyelvhasználati sajátosságairól
Többéves médiafigyelésből született munkát, a Nyelvi norma és nyelvhasználati sajátosságok a romániai magyar audiovizuális médiában című tanulmánykötetet mutatták be kedd délután a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának campusában. Az egyetem marosvásárhelyi kara Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének második kötetét, amelyaz Ábel Kiadó gondozásában jelent meg, dr. Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója ismertette.
– Ez a könyv egy igen összetett nyelvészeti kutatómunka része. Aranka György örülne, hogy ilyen szintű nyelvművelés zajlik a városában – jegyezte meg a méltató, majd a szerkezetileg két részből – az elméleti alapok, nyelvi normák lefektetéséből, illetve izgalmas nyelvi jelenségek körvonalazásából – felépülő kötet tartalmát ismertette. Albert Mária a munkát nyelvtanárként, valamint gyakorló rádiósként is megközelítve kiemelte, hogy a kötetből leginkább a dialógikus viszony érdekelte, amely nemcsak a beszédaktus, hanem a tudományok jellemzője is kell legyen.
– Az egyetemen egy tudományos műhely alakult ki. Az első kötet a 2010-2011-es médiafigyelés eredményeire épül, a második mű a 2011-14 közötti időszak munkáját mutatja be. Ez a munka akkor igazán értékes, ha beépül egy dialógikus viszonyba, alkalmazható, hasznosítható. (…) Ez a tanulmánykötet egy fontos állomás a mondók és hallók közös műhelyében – tette hozzá, majd dr. Pletl Ritával, a kötet szerkesztőjével, illetve néhány szerzővel kezdeményezett párbeszédet.
– Hogy képzeli el a könyv ideális olvasóját? – hangzott el a szerkesztőhöz intézett kérdés. Pletl Rita Széchenyit idézte, aki a Hitel című, korszakalkotó művének útra indításakor, felmérve, hogy a korabeli társadalomban nem alakult ki a tudományos munkákra vevő olvasóréteg, elsősorban türelmes, másodsorban előítéletmentes, harmadsorban pedig olyan olvasót kívánt, aki vállalja a szellemi erőfeszítést, hogy megküzdjön a szöveggel, amelyet a maga teljességében szeretne megérteni.
– Párbeszédet igyekszünk kialakítani a médiában dolgozókkal, akik valóban alkalmazzák a nyelvészetet. Nem ajánlásokat kívánunk megfogalmazni, hanem velük együtt szeretnénk gondolkozni arról, hogy milyen nyelvi mintákat halljon, lásson a rádiót hallgató, televíziót néző – foglalta össze Pletl Rita a munka talán legfőbb célkitűzését.
Dr. Suba Réka, a tanulmánykötet egyik szerzője a szerkesztő gondolatait támasztotta alá.
– A román médiafigyeléssel ellentétben itt nem a helytelen formák keresésén van a lényeg, nem hibákat, hanem jelenségeket, tendenciákat igyekeztünk feltárni.
Suba Réka arra is felhívta a figyelmet, hogy minden év új felfedezésekkel járt. A szórványvidék médiacsatornájának számító Temesvári Rádióban, a kulturális összefoglalókban, évfordulós megemlékezésekkor például gyakran hangzott el, hogy valaki egy bizonyos évben "megszületett" vagy "elhunyt", míg a székelyföldi rádiós kollégák elválasztják az igekötőt az igétől: "x évben született meg".
– Ebben a tanulmányban arra is kerestem a választ, hogy hogyan viszonyulnak a rádióban beolvasott szövegek a hétköznapokban elhangzó szövegekhez. A rádiós munkatársakra óriási feladat hárul azáltal, hogy olyan szövegeket kell hangosítaniuk, amelyek nem a fülnek szólnak. Minél tagoltabb a szöveg, annál könnyebb a megértése – tette hozzá Suba Réka.
Dr. Sárosi-Márdirosz Krisztina a szaknyelvek és intézménynevek román nyelvből magyarra fordítási, illetve értelmezési lehetőségeiről beszélt.
Dr. Fazakas Noémi a gondolkodásmódbeli gazdagságot közvetítő tájnyelvekről szólt, amelyek véleménye szerint a közeljövőben nem épülhetnek be a hír- vagy egyéb műsorok szerkesztőinek beszédmódjába.
– Valóban nem a "helyes – helytelen" meghatározása a cél, hanem a sokszínűség felvillantása – tette hozzá a nyelvész a kötetben ismertetett kutatásokra visszatérve.
A könyvbemutató végén Pletl Rita a soron következő, harmadik kötettel kapcsolatos elképzeléseket körvonalazta.
– A terjedelmes archivált anyag birtokában most már időben kibontakozott folyamatokat is lehet követni. Az eddigi tanulmányok állapotokat mérnek fel egy-egy időpontban, amelyeket az időben is érdemes lenne végigkísérni – vélte a szerkesztő.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Az élő nyelvhasználatról értekeztek a Sapientián
Nemzetközi nyelvészeti tanácskozást szerveztek a hét végén Marosvásárhelyen, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke, a BBTE Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet együttműködésében.
A 19. Élőnyelvi Konferencia – hazai, magyarországi, újvidéki, horvátországi, kárpátalji, finnországi, amerikai, vajdasági – előadói a 21. században tapasztalható nyelvváltozatokról, dialektusokról, kisebbségi nyelvhasználatról, nyelvjárásokról és nyelvi attitűdökről, tájszavakról, kontaktushatásokról, többnyelvűségről, nyelvjáráskutatásokról, a fordításban tapasztalt nyelvjárásokról, idegenszerűségekről értekeztek.
A szervezők közül Sárosi Krisztina, a Sapientia adjunktusa és főállású oktatója elmondta: fontos, hogy Marosvásárhelyen kerül sor kétévente a vándorkonferenciára, ugyanis ez a Kárpát-medence legnagyobb szociolingvisztikai tanácskozása, amely a dialektológiai kutatásokról, kétnyelvűségről, kettős nyelvűségről és nyelvcseréről szól, s mindez minket, erdélyi magyar közösséget is érint.
Az élőnyelvűség, a beszélt nyelv szemszögéből közelítik meg a fő témákat, például a magyarországi román nemzeti kisebbség, vagy a romániai magyarság nyelvhasználatát, a bevándorló kisebbség kétnyelvűségét, nyelvjárásait. A Sapientián is folyik erre vonatkozó kutatás – hívta fel a figyelmet a Sapientia adjunktusa, – elsősorban a sajtóban, az elektronikus médiában használt nyelvet, a professzionális beszélők nyelvhasználatát, illetve a fordításokban tapasztaltakat veszik górcső alá.
A Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutatási Intézet 2009-ben reprezentatív mintán szociológiai és szociolingvisztikai kérdőíves felmérést végzett a romániai magyarok közében Demográfia, rétegződés, nyelvhasználat címmel – ismertette Benő Attila a Babeș–Bolyai Tudományegyetemről. A megkérdezetteknek ki kellett választaniuk a megadott két mondat közül azt, amelyet természetesebbnek éreztek: Be akartam menni a bankba, de a portás nem engedett be/Be akartam menni a bankba, de a kapus nem engedett be. Magyarországon inkább a portás, míg Erdélyben inkább a kapus a preferált alak – derült ki a kutatásból.
Többnemzetiségű közösségekben a kisebbségi regionális köznyelvek kétirányú fejlődést mutatnak – derült ki Andrić Edit és Halupka Rešetar Szabina előadásából, akik a vajdasági magyar regionális köznyelvben tapasztalható kontaktushatásokat kutatják. Rámutattak arra, hogy egyrészt az anyaországi egyetemes köznyelvben végbemenő változásokat csak bizonyos időeltolódással tudják követni, másrészt hatással van rájuk a társadalmi környezet, a többség nyelvhasználata. Arra is kíváncsiak voltak, hogy a tanulók tudatában vannak-e annak, miben különbözik a vajdasági magyar nyelv a Magyarországon beszélt köznyelvtől, és hasznosnak tartják-e a kétnyelvűség jelenségét vagy nem. Az eredmények szerint a diákok pozitívan viszonyulnak a helyi nyelvváltozathoz, de a mértéktelen szerb szavak használatát az igényes beszédben helytelennek tartják.
Antal Erika
Székelyhon.ro