Bánsági metropoliszt tervez Temesvár és Arad
Hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá Arad és Temesvár önkormányzata, melynek értelmében legalább egymilliós népességű metropolisz létrehozását tervezik – számol be Sárosi István a kronika.ro-n.
Első közös projektként az Európa Kulturális Fővárosa cím megszerzését tűzték ki. A kedden aláírt dokumentum szerint a gazdasági és területi egyesítést tervező megyeszékhelyek az elkövetkező időszakban a tudomány és a technológia megkülönböztetett támogatását tervezik.
A történelminek nevezett tervezet tartalmazza az állampolgárok életminőségének a javítását, illetve az infrastruktúra fejlesztését. A két település előnyt kovácsolna a régió versenyképesnek számító adottságaiból. A két város önkormányzatának a képviselői belefoglalnák a leendő metropoliszövezet prioritásait az országos, a megyei és a helyi fejlesztési stratégiákba is. Ugyanakkor a 2021–2027 közötti időszakban a befektetési projekteket is összehangolná a két városvezetés. Emellett célul tűzték ki, hogy az állami költségvetésből támogatást kapjanak a metropolisztervezet kivitelezéséhez.
A két város között évtizedekre visszanyúló presztízsharc folyik többek között a labdarúgásban. Ráadásul Nicolae Robu, Temesvár polgármestere szenvedélyes focirajongó, így az elöljáró újságírói kérdésre bevallotta: kész kihívás volt számára azt mérlegelni, hogy a két város közös futballcsapatot hozzon létre, amely részt venne az európai szintű megmérettetéseken. Robu ezt érzelmi kihívásnak nevezte, és bár nem jelentette ki, hogy ellenzi az elképzelést, megjegyezte, inkább egy nagyszabású szabadidőközpont létrehozását támogatná a Temesvár–Arad-övezetben.
Gheorghe Falcă, Arad polgármestere szerint Temesvárnak nagyobb esélye lesz az Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott versenyben, ha Araddal közösen nyújt be pályázatot. „Ebben a projektben – amellett, hogy közösen pályázunk – a stratégiáinkat is együtt kell kidolgoznunk. A színházaink és a filharmóniáink hasonló működési elvvel rendelkeznek, és nemcsak a két város, hanem a teljes régió lakosságát is meg tudják szólítani, hiszen a Temesvári vagy az Aradi filharmóniát resicabányaiak és vajdahunyadiak is látogatják” – mondta az Aradi elöljáró.
Erdély.ma

Ingyentankönyvek a végzős diákoknak
A rendszerváltás óta először jutnak ingyentankönyvekhez a tizenegyedik és tizenkettedik osztályos diákok. Az Oktatási Minisztérium a múlt hét folyamán egyeztetett a könyvkiadók képviselőivel a tankönyvek leszállításának feltételeiről, hétfőn pedig elkezdődtek a szerződéskötések is.
A tárgyalóbizottságban részt vett Szőcs Domokos, a tanügymisztérium kisebbségi osztályának igazgatója is. Amint Király András oktatásügyi államtitkár lapunknak elismerte, eléggé szűkös az idő a tankönyvek elkészítésére, azonban mégis sikerült szerződésbe foglalni, hogy a kiadók időben eljuttassák a tanintézetekbe a hárommillió tankönyvet a 2016/2017-es tanév kezdetéig.
Az államtitkár arra is kitért, hogy magyar nyelvű tankönyveket is tartalmaz a huszonhétmillió lej értékű állami befektetés, és biztos abban, hogy minden magyar nyelvű iskolásnak jut majd magyar nyelvű tankönyv. Továbbá Király András kifejtette, a tankönyvek megszerkesztésekor figyelembe vették az érettségi követelményeket, így sikerült kibővíteniük a kiadványokat olyan fejezetekkel, amelyek az érettségi szempontjából a legrelevánsabbak a diákok számára. „Úgy gondolom, hogy korrekt eljárás volt a minisztérium részéről, kiváló munkát végeztek a kollégák, és volt idő a tankönyvek kiegészítésére is” – tette hozzá.
Az oktatási intézmények képviselői egyébként szkeptikusok a tankönyvek megjelenésének határidejét illetően. „Remélem, hogy időben megérkeznek a tankönyvek. Ami biztos, hogy a megrendeléseket időben elküldték az iskolák” – mondta el munkatársunknak Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő. Cristian Gresanu, a Romániai Könyvkiadók Egyesületének elnöke múlt héten a Digi24 hírtelevíziónak azt mondta, nem hiszi, hogy szeptember 10–15-éig a tankönyvek eljutnak az oktatási intézményekbe – erre már csak öt hét áll rendelkezésre –, mivel nagy mennyiségről van szó, sok időbe telik a papír beszerzése, a nyomtatás és a szállítás.
Ezzel kapcsolatban Király András azt mondta, bízik a határidők betartásában. Az előző 26 évben az állam nem biztosított ingyenes tankönyveket a 11. és 12. osztályosok számára, ezért az iskolások saját költségükön kényszerültek megvásárolni a kiadványokat. Habár a múlt tanévben ötvenöt lejt visszatérítettek az iskolásoknak, ez az összeg három tankönyv megvásárlását sem fedezte.
Sárosi István |
Krónika (Kolozsvár)

Példaértékű többnyelvűség Nagybányán
Ellenszavazat nélkül fogadta el a nagybányai önkormányzat csütörtökön azt a határozatot, amely alapján háromnyelvű helységnévtáblát helyeznek ki a város bejáratainál. A határozattervezetet nem a kéttagú RMDSZ-frakció, hanem a polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester, Marinel Rob terjesztette be. A dokumentum szerint a helységnévtáblára a város román, magyar és német megnevezése – Baia Mare, Nagybánya, Neustadt – kerül fel.
Vida Noémi, Nagybánya alpolgármestere a Krónikának elmondta, egyeztetések következtében döntöttek arról, hogy a megbízott polgármester terjessze be a kezdeményezést, mivel így sokkal nagyobb volt az esély arra, hogy a képviselőtestület rábólintson a javaslatra. Vida úgy véli, ha az RMDSZ terjesztette volna be a határozattervezetet, azt akár politikai kezdeményezésnek is minősíthették volna. „Végül nekünk kedvezett a csillagok állása” – jegyezte meg.
Az RMDSZ-es alpolgármestertől azt is megtudtuk, a többi párt frakciója között volt olyan, amelyik korábban nem támogatta a kezdeményezést, viszont az utolsó pillanatban mégis igennel szavazott. Vida Noémi elmondta továbbá, a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése többek közt az Európa Kulturális Fővárosa cím elérésében válhat a város javára. Vida szerint Nagybánya eséllyel küzd a a 2021-es címért, jelenleg csupán négy várossal verseng.
Bár Nagybányán a német lakosság aránya elenyésző, az őket képviselő Német Demokrata Fórum tagja a városi önkormányzatban többségben lévő Koalíció Nagybányáért (Coaliţia pentru Baia Mare) nevet viselő szerveződésnek, így nem volt kérdés, hogy három-, és nem kétnyelvű helységnévtáblákról fog szólni a tervezet – magyarázta lapunknak Vida Noémi. Az alpolgármester rámutatott, az önkormányzat által elfogadott határozatot Máramaros megye prefektusa még megvétózhatja, azonban reméli, hogy ez nem fog megtörténni.
Vida Noémit arról is kérdeztük, hogy a megyeszékhely lakosságának 10 százalékát kitevő magyarság érdekképviseletének milyen további magyar vonatkozású céljai vannak a közeljövőben. Vida Noémi a nagybányai magyar oktatáshálózat megtartását és fejlesztését, illetve a műemlékek többnyelvű feliratozását nevezte prioritásnak. A műemlékeket elhelyezkedés szerint rangsorolnák, a központiakkal kezdenék a feliratozást, így haladva a város szélei felé. Ennek a kivitelezésére legfeljebb két hónap múlva számíthatunk az alpolgármester szerint.
Kovács Richárd RMDSZ-es önkormányzati képviselő csütörtöki Facebook-bejegyzésében történelmi pillanatnak nevezte a döntést, hiszen a város magyarsága „megkapja a méltó tiszteletet, anyanyelvén is olvashatja a város nevét”. Az önkormányzati képviselő szerint „Nagybánya belépett az igazi európai szellemű városok közé, ami a kisebbségi jogokat illeti”.
A törvények egyébként csak azokon a településeken írják elő a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, ahol egy kisebbség helyi aránya meghaladja a húsz százalékot. A 115 ezer lakosú Nagybányán a lakosság 10,3 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson. Romániában eddig elsősorban azokon a településeken kerültek ki a törvényes kötelezettség híján is román-magyar-német helységnévtáblák, amelyeken korábban a lakosság jelentős hányada német nemzetiségű volt. Így Brassóban, Nagyszebenben, Segesváron, és Temesváron is háromnyelvű táblák jelzik a település nevét.
Mint ismeretes, a Kolozsvári magyarságnak mindeddig annak ellenére nem sikerült elérni a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. A legutóbbi népszámlálás alapján a magyarok a kincses város lakosságának 16 százalékát teszik.
Gyergyai Csaba, Sárosi István
Krónika (Kolozsvár)

Díjátadó gálaesten csendülnek fel Erdély legszebb dalai
Erdély legszebb dalait díjazzák szombaton 19 órától a kolozsvári Bulgakov & Macskaház irodalmi kávéházban gálaest keretében – számol be Sárosi István a kronika.ro-n.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatra idén huszonhat zenekar nevezett be összesen ötvennégy dallal. A beküldött dalokat két kategóriában (amatőr és profi) értékeli a zsűri, amelynek tagjai André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető. Október folyamán mindkét kategóriában három-három dalt választottak ki, amelyeket a gálaesten rangsorolni és díjazni fognak – mondta el a Krónikának a verseny egyik szervezője, Mák Arany.
A kiválasztott dalok betűrendi sorrendben a következők: #Ezadal (Koszika & The HotShots), Hiszek benned (No Sugar), Játsz el egy dalt! (Légió), Kelet felől (TransylMania), Nem tudom (Mary Grace) és Poros az ég (Dreamland Residents). Ám a TransylMania együttest kritériumbeli hiba miatt kizárták a versenyből, mert daluk a megadott határidőnél korábban (2015 augusztusa előtt) született. Helyét pedig az Ego Sum együttes veszi át Mese című dalával. A TransylMania képviselőjével való egyeztetés után a szervezők egy versenyen kívüli különdíjat ajánlottak fel a zenekarnak, miután a Kelet Felé című daluk az egyik legjobb értékelést kapta a zsűritől. A hat kiválasztott dalt előzetesen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) soundcloud-oldalán hallgathatják meg az érdeklődők.
A zsűri egyik tagja, André Ferenc a Krónikának elmondta, az idei felhozatal látványosan több minőségi dalt hozott, több profi zenekar született, és a fiatal zenekarok is sokkal felkészültebbek voltak, mint tavaly. Hozzátette, „idén is hiányolom a kemény metált és a hip hopot, de a jelenlétük attól is függ, hogy Erdély szinten milyen műfajok iránt érdeklődnek a zenehallgatók és az együttesek. Viszont azt látom, hogy a pályázat igenis motiválja a zenekarokat, hogy új zenéket írjanak". André Ferenc elmondta, a kiválasztott hat dal közül mindenikben lát fantáziát, és őket már nem tudná kategorizálni vagy rangsorolni, hiszen amikor újrahallgatta őket, mindig más dolgok keltették fel az érdeklődését. Megtudtuk, a beküldött ötvennégy dal közül hat-hét emelkedett ki érezhetően a többi közül. A kiválasztás kritériumairól elmondta, főleg a zenei kreativitást tartották szem előtt, és hogy mennyi újat hoz egy dal. „Az olyan dalokat szeretem, amelyek folyamatosan meglepnek apró kis finomságokkal, nem pedig kiszámíthatóak, ha egészen jól is szólnak" – vallotta André. Hozzátette, szintén fontos, hogyan írták meg a szövegét, és az hogyan képes kapcsolódni a dal hangulatához és párbeszédbe lépni a dallamvilággal.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot immár második alkalommal hirdette meg az EMKISZ és a Gitár East Egyesület idén májusban. Az erdélyi zenekarokat megszólító kezdeményezés célja a magyar nyelvű, saját művek szerzésének és előadásának bátorítása – áll a szervezők közleményében. Tamás Csilla, az EMKISZ megbízott elnöke a pályázat meghirdetésekor a Krónikának elmondta, az idei pályázatra 2015. augusztusa után született dalokkal lehetett benevezni. Egy zenekar legfeljebb három dalt küldhetett be, amelyek kizárólag magyar nyelvű saját szerzemények lehettek, illetve nem tartalmazhattak gyűlöletkeltő vagy uszító üzenetet.
Tamás Csilla azt is elmondta, tavalyhoz képest több fesztiválon tudnak fellépési lehetőséget biztosítani a zenekaroknak. Ezenkívül idén több hangstúdió vállalta, hogy beszáll a tehetséges zenészek díjazásába, így értelemszerűen több zenekarnak is lehetősége nyílik arra, hogy professzionális stúdiófelvételeket készítsen. A szombati díjátadó ünnepséget közös zenélés követi, majd utóbulival zárul, Ballok Zoltán (DJ Zola) közreműködésével – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Interferenciák: varázslatos alakítások és csalódások
A budapesti Vígszínház előadásával, Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című darabjából született, Jóembert keresünk című produkcióval zárul vasárnap este az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron. 
A november 24-én kezdődött seregszemlére több európai országból, továbbá Amerikából és Dél-Koreából is érkeztek vendégművészek, számos, különféle rendezői stílust és koncepciót, sokszínű színpadi nyelvezetet és színészi játékot vonultattak fel a fesztiválra érkezett produkciók.
A seregszemle nívója egyenetlen volt: bár számos színpadi megnyilvánulás jelentett igazi élményt, a néző több ízben is azt érezhette, a megtekintett előadás valójában nem „érinti meg", nem nyújt maradandó élményt, felejthető és nem illik egy nemzetközi fesztivál színvonalához. A rendezvénysorozat keretében több kiállítást nyitottak meg, könyvbemutatókat tartottak, az előadások alkotóival találkozhatott a közönség, és koncertek is várták esténként a nagyérdeműt. Csütörtökön mutatták be Visky András dramaturgnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének a Koinónia kiadónál napvilágot látott, Ki innen című, hét színpadi szöveget tartalmazó kötetét.
Túlzások egy „lakhatatlan világról"
A vasárnap esti budapesti záróelőadást valószínűleg azért is várták sokan, mert Brecht A szecsuáni jólélek című darabját már láthatta az Interferenciák közönsége pénteken este Andrei Şerban rendezésében, a bukaresti Bulandra színház előadásában. A korábbi években a neves rendezőnek számos nagyszerű színpadi alkotását láthatta a kolozsvári közönség – elég, ha csak Csehov Ványa bácsijára gondolunk, amelyet tíz éve mutatott be a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata és amelyre éveken keresztül érkeztek más városokból, sőt külföldről is érdeklődők. A Ványa bácsit több rangos díjjal jutalmazták, akárcsak Ibsen Hedda Gablerét vagy Bergman Suttogások és sikolyokját – ezeket a produkciókat szintén Şerban állította színpadra a kolozsvári magyar társulattal.
Így nem meglepő, hogy az Interferenciák közönségének egy része hasonlóan ragyogó előadásra számított, azonban kissé csalódottan nyugtázhatta, hogy Şerban bukaresti rendezése, A szecsuáni jólélek nem jelent igazi élményt. Az üzenet kissé szájbarágósra sikeredett, akárcsak a közönség felé irányuló, fölöslegesnek tűnő „kikacsintások", „kiszólások". Az előadás több pontján is indokolatlannak, túlzónak tűnt a rendezői koncepció, amelynek értelmében a brechti világ karikatúraszerűen tart tükröt elénk. Az aktuális romániai társadalmi-politikai helyzetre a figyelmet felhívó színpadi eszközök túlságosan direktnek bizonyultak, a néző hiányolta a şerbani rendezésekre általában jellemző árnyaltságot, letisztultságot.
A színészi játéknak köszönhetően azonban összességében véve fordulatosnak, pörgőnek és változatosnak tűntek a színpadi történések. A főbb szerepeket játszó művészek játéka átütő és kitűnő volt, külön kiemelendő a címszereplő utcalányt, Sen Tét alakító Ana Ularu alakítása. Brecht 1940-ben írt drámájának főhőse, a segítőkész Sen Te a Szecsuánba látogató, egyetlen jó embert kereső istenek jóvoltából vagyonhoz jut, majd rá kell jönnie, ha jót akar cselekedni, kíméletlennek is kell lennie. Rádöbben, senkire vonatkozóan nem hozható egyértelmű ítélet, és arra is, hogy – mint elhangzik: „a világ lakhatatlan".
Elsöprő erejű egyszemélyes előadás
A fesztivál egyik legkiemelkedőbb eseményét, Jaram Lee: Stranger's Song (Az idegen éneke) című előadását szombaton este láthatta a közönség. A Gabriel García Márquez Jó utat, elnök úr című novellája nyomán írt pansori-előadást a dél-koreai Pansori Project ZA vitte színpadra Ji Hye Park rendezésében. A pansori hagyományos koreai előadásmód, amely egy énekes előadót és egy őt kísérő, bukon (népi ütős hangszeren) játszó zenészt vonultat fel. A műfajnak az az egyik jellegzetessége, hogy az előadó közvetlen kapcsolatot teremt a nézőkkel.
Kiss Judit, Sárosi István | Krónika (Kolozsvár)

Riportkötet, vándorkiállítás és újabb tervek a MÚRE háza táján
Kéttucatnyi újságíró két napra „összeköltözik”, előzőleg felkészülnek különböző témákból: utánanéznek annak, hogy mit érdemes tudni a településről és az ott élő emberekről, emellett a kutatni kívánt témát is megpróbálják körvonalazni saját maguk számára. Sok esetben bebizonyosodik, hogy két nap korántsem elegendő ahhoz, hogy az újságírók minden szükséges információt „magukba szívjanak” a helyszínen, jó példa erre Sarány István, a Hargita népe napilap munkatársának esete: a riportból, amelyet a tábori tevékenységei nyomán írt, az is kiderül, hogy utólag még felvette a kapcsolatot azzal a képzőművésszel, akivel ottjártukkor a képzőművészeti oktatásról beszélgetett. Erről Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke beszélt kedden délután a Minerva-házban, a nagyváradi Europrint Kiadónál megjelent Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet bemutatóján. (Képünkön: Rácz Éva és Győrffy Gábor a rendezvényen, fotó: Rohonyi D. Iván)
A kiadvány 21 erdélyi és vajdasági újságíró riportjaiból állt össze, akik július 8-a és 10-e között részt vettek a MÚRE temesvári riporttáborában. Győrffy Gábor egyetemi oktató beszélgetett az est folyamán Rácz Évával, aki az egyesület által korábban szervezett riporttáborokra utalt: bár nem lehetett jelen, a sajtós kollégák által elmondottakból körvonalazódott számára, hogy hangulatos összejövetelekről van szó, amelyeken érdemes részt venni. Felidézte, hogy 2005-ben látott napvilágot a Variációk gyimesi témákra című könyv, amely már a negyedik volt az Erdély felfedezése sorozatban. Bizonyítja ez, hogy van előzményük, egyfajta hagyományuk a MÚRE-féle riportköteteknek, amelyek 2013 óta, Rácz Éva elnökké választása óta – Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztőjének szerkesztésében – elkészültek.
Az új sorozat 2014-ben, a kalotaszegi témájú Időutazás Farnastól Zsobokig című kötettel indult, majd 2015-ben jelent meg a Nem magyarul magyarok című kiadvány, amely besztercei látogatásuk (Óradna, Radnaborberek) eredményeként született. A harmadik, több mint 450 oldalas könyv a nagyvárosi szórványba kalauzolja az érdeklődőket; néhány nappal ezelőtt, amikor Temesváron bemutatták, meg is jegyezték a helybéliek: köszönik a tükröt, amelyet eléjük tártak benne.
A MÚRE tagjai már a következő tábor helyszínén gondolkodnak, ahol szintén megragadhatják a pillanatot: a szórványtémáról nem szeretnének lemondani, a lehetséges helyszínek között pedig Kommandó, Gyergyószárhegy, Déva is ott szerepel. – A Szilágyságban is vannak közösségek, akikhez érdemes lenne elmenni. A terv jó sok évre megvan, már csak a kollégákat kell rávenni, hogy minél többen csatlakozzanak – hangsúlyozta Rácz Éva.
A rendezvényen levetítették Sárosi István, a Krónika munkatársának riportfilmjét, és szó esett az egyesület Riporteriskola elnevezésű programjáról, amelyet jövőre is szeretnének megszervezni. Kiderült továbbá, hogy a MÚRE partnerként csatlakozik a Winkler Gyula által elképzelt falurevitalizációs projektkez: riportutakon vesznek majd részt az újságírók, a Hunyad megyei Lozsádra utaznak, hogy munkájuk által jövőképet adjanak az ottani, százlelkes közösségnek – „hogy a településnek ne csak múltja, hanem jövője is legyen”.
Összesen negyven felvétel szerepel a Dorel Găină által megnyitott vándor sajtófotó-kiállításon, amely Nagyvárad és Nagykároly után érkezett Kolozsvárra, és december 20-ig, munkanapokon 11 és 15 óra között tekinthető meg a könyvbemutatóval egybekötött esemény helyszínén, a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16. szám). A Brassaï 2015 sajtófotó-pályázatra beérkezett mintegy 1000 képből kiválasztott és díjazott munkák különböző szemszögekből világítanak rá a körülöttünk lévő valóságra, a méltató véleménye szerint tiszta, csiszolt tükröt mutatnak.
Dorel Găină fényképész, aki a zsűrinek is tagja volt, reményét fejezte ki, hogy lesznek még a mostani pályázathoz hasonló kezdeményezések, amelyhez akár Erdély határain túlról is csatlakozhatnak a magyar fotóriporterek. A MÚRE történetében első vándor sajtófotó-tárlatot a következő időszakban Marosvásárhelyen, Bukarestben és Csíkszeredában is bemutatják.
Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár)

Biztonságot ad „Nyilas Misiéknek” a példátlan mértékű támogatás
Péntek János nyelvészprofesszorral, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület elnökével beszélgettünk arról, hogyan használnák fel azt az adományt, amelyet Oplatka András Svájcban élő történész, újságíró, műfordító ajánlott fel az egyesületnek. 
Oplatka Andrást magyar sajtó kategóriában nemrég jutalmazták Prima Primissima díjjal, amely mellé 15 millió forintos pénzösszeg is járt. Ennek felét a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozásával, személyiségfejlesztésével foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány, másik felét az Erdélyben hasonló missziót folytató Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületnek ajánlotta fel.
Utóbbi elnöke, Péntek János nyelvészprofesszor a Krónikának elmondta, ekkora összegű támogatásban még nem volt részük, és véleményük szerint ez a bizalom jele, nagy megbecsülése az egyesület munkájának, emellett a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület jó hírét is terjeszti. Ez a felajánlás azért is kivételes, mert több, mint amennyi a közel négyszáz támogatottjuk egy havi teljes ösztöndíja.
„A program nagy volumenű, a biztonsága viszont nagyon fontos, ugyanis mi éves szerződést kötünk az ösztöndíjasokkal, miután megítéltük a támogatást 12 hónapra" – emelte ki az elnök, hozzátéve, hogy ilyen jellegű szerződést a támogatókkal nem írattathatnak alá, és annak ellenére, hogy a támogatók általában vállalják az adott évre szóló támogatást, a program sérülékeny. Ezért az elsődleges céljuk, hogy minél biztonságosabbá tegyék a működését, és ebben jelentős segítséget nyújt Oplatka András támogatása. Bár arról még nem döntöttek, hogy a felajánlott pénzösszeggel hogyan gazdálkodjanak, több lehetőséget is megvizsgálnak. Többek között azt, hogy esetleg kivételes ösztöndíjat létesítenek, vagy inkább a program biztonsági tartalékát erősítik, amely kulcsfontosságú a működésében. Amikor időszerű lesz, az adományozó véleményét is ki fogják erről kérni.
Péntek János elmondta, az itthoni környezetben nincs nagy presztízse annak a munkának, amelyet ők végeznek, viszonylag kevés a hazai támogatójuk, miközben olyan kiváló emberek, mint amilyen Oplatka András, és sokan mások a nagyvilágban – különösen akadémiai környezetből és máshonnan is – tudják, hogy mennyire fontos a tehetségek felkarolása és megóvása az elkallódástól. Ugyanakkor annak ellenére, hogy itthoni környezetben kevésbé érezhető ez a fajta érzékenység, az állam és vezetői sem jeleskednek ebben, vannak hazai támogatóik is. A támogatók világtérképe egyébként megtekinthető az egyesület honlapján. Azt szeretnék, ha a hazai magyarság nagyobb szolidaritást vállalna ilyen ügyekben. „Azt hiszem, hogy az erdélyi magyar világnak nagy szüksége van arra, hogy aki teheti, civilként álljon a jó ügyek mellé" – emelte ki Péntek János.
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület két programot működtet: a 8–12. osztályosoknak szóló Alapprogramot és a Barátság Programot. Utóbbi keretében közel száz egyetemistát támogatnak, akiknek a mecénásaik a középiskola befejezése után, a felsőoktatásban is vállalták a támogatását. Az Egyesület arra is figyelmet fordít, hogy megteremtse és ápolja az ötszáznál több támogató és a majdnem négyszáz ösztöndíjas közötti kapcsolatot. „A személyi kapcsolatot biztosítani kell, ez a bizalom alapja: minden támogató tudja, kit támogat, és folyamatosan tájékoztatást kap személyes levélben támogatottja munkájáról, előrehaladásáról, életkörülményeiről. Nagyon sok példa van rá, hogy személyesen is kapcsolatba lépnek egymással. Így afelől sem lehet semmi kétség, hogy a támogatás oda jut, ahova szánták. Oplatka András nagyon szép gesztusa és támogatása esetében is hasonlóan fogunk eljárni" – összegezte Péntek János.
Sárosi István Krónika (Kolozsvár)

Mindennapi könyv, nem mindennapi bemutató
Szokatlan könyvbemutatón jártunk péntek este: a kezdés előtt zsibaj, a bemutató közben rengeteg nevetés, a végén hosszas, de jól megérdemelt taps; majd annyian álltak sorba megvásárolni a könyvet, hogy nem is jutott mindenkinek – ezért a társaság egy része azért maradt húsz perccel többet, hogy megvárja a további példányok érkezését is. Botházi Mária Boldogság juszt is a tiéd című publicisztikakötetének bemutatóját a kolozsvári Minerva-házban tartották, a szerzővel Tofán-Koós Imola újságíró beszélgetett.
A bemutatón szó esett lapunk volt munkatársa, Botházi Mária írásainak sajátos stílusáról, amely azt tömöríti, ahogy a szerző az erdélyi világot, az itt élő magyar nők, családok mindennapjait látja, ezeket feltárja az olvasónak, azonban nem kommentálja. Mégis – amint Botházi Mária elmondta az olvasói visszajelzések alapján – a valóság egyszerű feltárása időnként indulatokat is kiválthat.
A kötetben megjelent szövegek, és Botházi Mária publicisztikái általában annyira emberközeliek, hogy az olvasónak sokszor az az érzése, saját életéből ihletődött a szerző. Azonban a szerző hangsúlyozta, fontos, hogy próbáljunk meg elvonatkoztatni a szöveg írójának magánéletétől: „Én nem az én életemet írom: a személyes élményeim is benne vannak, igaz, de nem blogot vezetek, és nem naplót írok". A téma kapcsán elkerülhetetlenül arról is szó esett, hogy a család hogyan kezeli a publicisztikákban feltárt mindennapokat. „Szerintem a családtagok nem gondolják, hogy ezeket a dolgokat róluk írom, és hogy ez micsoda szégyen – sőt nagyon erős, humoros és lezser családom van" – jelentette ki Botházi Mária.
Tofán-Koós Imola megállapította: ahogy Botházi Mari ír, abból az erdélyi magyar nő nagyjából magára ismer, és ebben biztosan szerepet játszik az újságírói agy, amely folyamatosan mindent megfigyel. „Az újságírói agy nagy áldás tud lenni. Én úgy tekintek a világra, hogy ha van fehér, akkor van fekete is, ha van bal oldal, akkor van jobb oldal is" – vallja Botházi Mária. A szerző írásstílusáról a beszélgetőpartner azt is megállapította, hogy helyenként rímekben ír, és fel is olvasott egy részt az egyik szövegből, hangsúlyt fektetve a ritmusra és a rímekre, majd megállapította, hogy „ha Amerikában születtél volna és fekete lennél, akkor valószínűleg rapper lennél". Erre habozás nélkül jött a tömör és humoros válasz: „én azt hittem, hogy rocker vagyok".
A kötet bemutatóján szóba került az erdélyi nők egyik jellemző tulajdonsága is: a megfelelni akarás. „Szerintem az erdélyi nőknek elkellene egy kis rock 'n roll, hogy hátradőljenek és lazítsanak. Szerintem ennek a férfiak is örülnének” – mondta a kötet szerzője. Végezetül pedig Balázs Imre József költő, irodalomtörténész a kötet szerkesztőjének munkáját méltatta, majd Szentes Zágonnak – aki a kötet borítóját készítette – és a felelős szerkesztőnek, Rostás-Péter Emesének mondott köszönetet.
Sárosi István Krónika (Kolozsvár)

Dokumentumfilm készült Görgény váráról és kastélyáról
A település lakói és az uradalom között soha nem létezett az a fajta kapcsolat, amely például Marosvécsen vagy Gernyeszegen jellemző volt – hangzott el a Görgény vára és kastélya című dokumentumfilm marosvásárhelyi bemutatóján, amelyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) klubestjén tartottak a Művész moziban néhány stábtag jelenlétében.
Simonffy Katalin, a Román Televízió munkatársa, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára nem első alkalommal forgat filmet tanítványaival közösen kastélyokról, azok múltjáról és jelenéről, előrevetítve a jövőt is, hogy mi lehetne, ha nagyobb figyelemre, több pénzre számíthatnának ezek az értékek, az adott közösségek számára is gyarapodást jelenthetnének. Keresd, Bonchida, Marosvécs, Gernyeszeg, a nagybányai Pokol-kastély után tavaly nyár végén a görgényszentimrei Bornemisza-kastély és a fölötte magasodó Görgény vára került sorra. A filmet előbb Görgényszentimrén mutatták be, azt követően pedig Marosvásárhelyen.
A görgényszentimrei vadászkastély nagy múltra tekint vissza, dendorológiai parkja szintén ritka értéket képvisel. A 17. században, I. Rákóczi György idején épült kastély 1717-ben lett a Bornemisza család tulajdona, folyamatosan bővült, gyarapodott, majd a 19. században a kincstár tulajdonába került. Királyokat, királyi leszármazottakat, főhercegeket láttak vendégül itt, akik a híres görgényi vadászatokra érkeztek.
Ám, ahogy Kálmán Attila történész mondta, a falubeliekkel nem alakult ki szoros kapcsolat soha. A század végén megalakult az az erdészeti iskola, amely egyedülinek számított a Kárpát-medencében, illetve amely a román impériumváltás után is tovább működött, immár mint Románia egyetlen ilyen jellegű szakisolája.
A film készítői a múlt bemutatását követően a közelmúlt szereplői közül megszólították az iskola egykori igazgatóját, tanárait, vagy akik ott tanultak, illetve azokat a falubelieket, akik szívesen emlékeztek a parkra, a tanintézményre. Az épületegyüttes nem annyira főúri kastélyként él az emlékezetben, hanem iskolaként, ahová az ország minden részéből jöttek, és akik „a falubeli lányokkal beszélgettek, amit a helyi fiúk természetesen nem néztek jó szemmel” – ahogy egy idős asszony mesélte. „Kisgyerekként oda jártunk fogócskázni, kerékpározni, aztán később a tekepályát használtuk, sétálgattunk vasárnaponként, még egy-egy csók is elcsattant” – idézte egy idős férfi. A megkérdezettek zöme szívesen emékezett a parkban töltött szép időkre, a ritka fák alatti sétákra, a halastóra, ahol télen korcsolyázni lehetett.
Jelenleg, 2009-től a Maros Megyei Múzeum felügyelete alatt áll a kastély, a megyei önkormányzat jóvoltából elkezdődött a felújítás, egyelőre az állagmegőrzés történt meg, és az anyagi lehetőségek függvényében folytonosan dolgoznak rajta. Ahhoz, hogy újból teljes szépségében ragyoghasson, nyolc millió euróra lenne szükség. Múzeum, konferencia- és kutató központ, szálloda működhetne benne. „Ha a múlt kincseit megőrizzük, a jelen lakossága is gazdagságra talál” – hangzott el a filmbemutatón mintegy mottóként.
A bemutatón kisebb vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a közösség valóban nem foglalkozik-e a kastéllyal. Kerekes Ibolya, az Edélyi Kárpát Egyesület Maros megyei szervezetének egyik oszlopos tagja elmondta, hogy több mint tíz éve rendszeres túrákat szerveznek Görgénybe, ahol a Bornemisza-kastély, a dendrológiai park és Görgény vára a fő célpont. A múzeum részéről Pánczél Szilamér arról beszélt, hogy évek óta nyílt napokat tartanak, ahol intézményes keretek között ismertetik a kastély és a vár történetét, kiállításokat, gyerekeknek kézműves tevékenységet, előadásokat, tematikus sétákat szerveznek és ahol több ezren szoktak megfordulni ilyenkor, a helybeliek mellett Marosvásárhelyről, Szászrégenből, valamint távolabbi településekről is érkeznek az érdeklődők.
Simonffy Katalin elmondta, tudomása szerint eddig nem készült dokumentumfilm a görgényszentimrei kastélyról. Céljuk az volt, hogy „visszahozzák a köztudatba ezt az elfeledett ritka értékes kincset”, ahogy Sárosi István fiatal újságíró, a stáb egyik tagja mondta, hogy közel Marosvásárhelyhez van egy olyan kastély, ahol „Európa legnagyobb főúri családjai, királyok, hercegek jártak”.
A filmet iskolákban szeretnék bemutatni, illetve a világhálón keresztül mindenkinek elérhetővé tenni, akit érdekel az épített örökség. A film elkészítésében Barabási Ede, Borsos Tünde Krisztina, Demeter Katalin, Keresztes Péter, Sáji Szabolcs Róbert, Sárosi István, Simonffy Katalin vett részt, szakmai tanáccsal dr. Kálmán Attila és dr. Soós Zoltán szolgált.
Antal Erika
maszol.ro