Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sârbu, Ilie
54 tétel
2009. január 12.
Ion Iliescu, a PSD tiszteletbeli elnöke internetes blogján kijelentette, hogy Ilie Sarbunak magyarázatot kellene adnia a párt vezetősége előtt a sajtónak tett nyilatkozata kapcsán. Ilie Sarbu ugyanis kijelentette, hogy „két évig szőtte az összeesküvést” Traian Basescuval a PSD-PDL szövetség létrehozása érdekében. A Cotidianul napilap szerint Ilie Sarbu PSD-alelnök kijelentette, hogy ő meg Traian Basescu két éve hisz a PSD-PDL szövetségben, és két évig dolgozott annak létrejöttéért. /Sarbu kitálal. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 12./
2009. augusztus 4.
Az RMDSZ szerint a kormány politikai hovatartozás alapján osztja az uniós pályázati pénzeket a vidéki településeknek, ezért az Európai Bizottsághoz fordulnának a pályázatok objektív elbírálása érdekében, mondta Klárik László, a Kovászna megyei önkormányzat menedzsere. Klárik arra is felhívta a figyelmet, hogy néhány órával a határidő előtt Ilie Sarbu tárcavezető miniszteri rendelettel megváltoztatta a községek rászorultsági besorolását, ami nagy pontkülönbséget eredményezhet az elbírálásnál. Eddig a besorolást a statisztikai hivatal végezte, a mezőgazdasági miniszter rendelete ezt írta felül. Ennek alapján például Kolozs megyében 16 nagyon szegény kategóriába tartozó község lett, holott eddig nem volt egy sem. Kovászna megyében viszont hat község a közepesen szegény besorolásból a módosabba került, és így elveszítik az ezért járó pontokat. /Bíró Blanka: Klárik László: a kormány politikai alapon bírálja el az önkormányzatok pályázatait. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./
2011. május 19.
Szakítással fenyegetőzik az RMDSZ (Koalíciós feszültségek)
Az RMDSZ vezetői kilátásba helyezték: a szövetség kilép a kormánykoalícióból, ha a szenátus elfogadja azt a módosító indítványt, melynek értelmében törölnék az új oktatási törvényből Románia földrajzának és történelmének anyanyelvű oktatását a kisebbségi diákok számára.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délutáni közleményében azonban arról tájékoztatott: tárgyalt Emil Boc miniszterelnökkel, a Demokrata Liberális Párt elnökével, és ígéretet kapott arra, hogy az indítvány meg fog bukni a szenátusban. Boc arról biztosította az RMDSZ-t, hogy pártja álláspontja nem változott az oktatási törvény kisebbségek számára kedvező előírásairól, így ezeket továbbra is támogatják. A felsőházban azonban a kormánykoalíció rendkívül törékeny többséggel rendelkezik, csupán egy szenátorral vannak többen a kormányoldalt képviselők az ellenzéki honatyákhoz képest. Mint ismeretes, az RMDSZ a nemrég hatályba lépett oktatási törvény egyik legfőbb vívmányának tekinti azt a rendelkezést, miszerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok az általános iskola felső tagozatán és a középiskolában is anyanyelvükön tanulhatják Románia földrajzát és történelmét. Éppen ezt a kitételt törölné a jogszabályból Mircia Giurgiu független parlamenti képviselő, aki módosító indítványt nyújtott be a törvényhozásban, s miután a megszabott határidőig nem tűzték napirendre a tervezetet, az hallgatólagosan elfogadottnak minősül, és a döntéshozó kamarának számító szenátus elé kerül.
Hirtelen harag
Máté András, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a keddi történésekről elmondta, az RMDSZ-frakció nevében kérte ugyan a jogszabály napirendre tűzését, de a kormánykoalíciót képviselő honatyák közül alig néhányan voltak jelen az ülésteremben. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke leszögezte: a kormánykoalíció ,,megszűnik létezni”, ha a szenátusban nem sikerül megakadályozni a módosító indítvány elfogadását. Hozzáfűzte: már hetekkel ezelőtt figyelmeztette a koalíciós partnereket, hogy amennyiben nem sikerül megakadályozni ennek az indítványnak az elfogadását, akkor az problémát jelent a koalíció számára. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ volt elnöke is úgy vélekedett, a koalíciót ,,felrobbantja”, ha a tervezet elfogadását nem sikerül megakadályozni. A történelem és a földrajz anyanyelven való oktatását kiiktató ,,demagóg és ultranacionalista” kezdeményezés elfogadása a koalíció hibáira világít rá, a kezdeményezés fenntartása a koalíció széteséséhez vezethet – vélekedett kedd este Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
Kormánypárti ígéretek
Higgadtabb nyilatkozatok láttak napvilágot, miután Kelemen Hunor RMDSZ-elnök találkozott Emil Boc miniszterelnökkel, a Demokrata Liberális Párt nemrégiben újraválasztott elnökével. A szövetség tegnapi közleménye szerint a megbeszélésen a Demokrata Liberális Párt elnöke biztosította az RMDSZ-t arról, hogy a szenátusban megakadályozzák az oktatási törvény azon cikkelyének módosítását, amely a földrajz és a történelem anyanyelven történő oktatására vonatkozik. ,,A kormányzás alatt eddig a nagyobbik kormánypárt a megkötött egyezségeket betartotta, és bízom abban, hogy ezt fogja tenni az elkövetkező időszakban is” – nyilatkozta a szövetség elnöke. ,,Nem áll szándékában senkinek, hogy a néhány hónappal ezelőtt elfogadott tanügyi törvényt módosítsuk. Ez nem áll a mi szándékunkban sem, nem áll a Demokrata Párt szándékában sem, és ezért én bízom abban, hogy ezt a számunkra nagyon rossz üzenetű bakit tudjuk korrigálni a szenátusban” – magyarázta. Szerinte senkinek nem áll szándékában most politikai válságot előidézni, mert ez megviselné a romániai gazdaságot és társadalmat. Elismerte: a keddi eset elgondolkodtatta az RMDSZ-t, hogy a kormánynak megvan-e vagy sem a parlamenti többsége egy-egy törvénytervezet elfogadására vagy elutasítására. Elmondta még: a koalíciós partnerek is tudják, hogy amennyiben ezek a cikkelyek a törvényben módosulnak, tovább az RMDSZ-re mint koalíciós partnerre nem számíthatnak. ,,Fegyelmet, jelenlétet, következetességet kérünk” – szögezte le Kelemen Hunor, hangsúlyozva: az Emil Bockal folytatott tárgyaláson azt tapasztalta, hogy ,,nagyon határozott, nagyon elszánt” ebben az ügyben.
Sever Voinescu, a Demokrata Liberális Párt alelnöke is arról biztosította az RMDSZ-t, a szenátus nem fog rábólintani az indítványra, ugyanakkor elismerte, hogy a képviselőházban ,,működési hiba” történt a koalíció gépezetében. Hasonlóan vélekedett Roberta Anastase képviselőházi elnök, aki szerint a kormánypáti frakciók fegyelmezettebb jelenlétére lett volna szükség.
Az ellenzék bizakodó
Gondot okozhat azonban, hogy a felsőházban meglehetősen törékeny a koalíció többsége, hiszen a 137 szenátorból 69-en erősítik a kormánypártok valamelyikét, azaz a Demokrata Liberális Pártot, az RMDSZ-t és a Románia Haladásáért Országos Szövetséget. Kelemen szerint azonban jó mozgósítással, fegyelemmel a törvény megbukik. Éppenséggel a törékeny többségre alapoz az ellenzék: Ilie Sârbu, a szociáldemokraták felsőházi frakcióvezetője például tegnap kifejtette: a Szociál-Liberális Szövetség nyitott az RMDSZ-szel való tárgyalásokra. Szerinte nincs esély arra, hogy a tervezetet a felsőházban megbuktassák. Gondjai vannak a demokrata-liberálisoknak a szenátusi frakcióban is, számos kormánypárti kolléga elégedetlen az alakulat kongresszusa után, sokan közülük erdélyiek, és ők bajba kerülhetnek, amikor az indítványról szóló szavazás eredményét nyilvánosságra hozzuk – magyarázta az ellenzéki politikus. ,,Az RMDSZ igen gyakorlatias, ezért úgy gondolom, nem csak a mai történéseket, hanem a szövetség jövőjét is szem előtt tartja. A tárgyalások ajtaja nyitva áll az RMDSZ előtt. Világos, hogy a DLP a közeljövőben nem tud eleget tenni az RMDSZ minden elvárásának” – vélekedett a szociáldemokrata szenátor.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 7.
„Konstruktív hozzállást ígér az RMDSZ-nek a PDL a kisebbségi jogok kapcsán
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ egyaránt határozottan ellenzi a levélben szavazás bevezetését, amelyet a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) szorgalmaz – derült ki a legnagyobb ellenzéki párt és a jelenleg kormányon levő magyar szervezet vezetői közötti keddi találkozón.
Victor Ponta, a PSD elnöke a találkozót követően elmondta, hogy az RMDSZ támogatását kérte a levélben szavazás bevezetésének megakadályozásához. „Felhívtam a figyelmet a választási csalás azon, legsúlyosabb formájára, amelyet a PDL, személy szerint pedig Teodor Baconschi külügyminiszter tervez, nevezetesen a diaszpórában élők szavazatainak ellopására” – jelentette ki Ponta.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke leszögezte: a szövetségnek komoly fenntartásai vannak a levélben szavazással szemben. „Komoly fenntartásaink vannak, és ha az RMDSZ-ben még nem is alakult a hivatalos álláspont erről a kérdésről, már beszéltem párttársaimmal, és nagy többségük nagyon vonakodik. Sohasem mondtuk, hogy egyetértenénk a javasolt szavazási módszerrel, fenntartásaink nagyon erősek” – hangoztatta Kelemen.
Mint arról beszámoltunk, Teodor Baconschi azzal próbálta meg alátámasztani a levélben szavazás szükségességét, hogy ily módon a határon túl élő románok számára is biztosítható a lhetőség, hogy éljenek állampolgári jogukkal. A PDL májusi kongresszusán ugyanakkor úgy nyilatkozott, ezzel akár egymillió szavazatot is szerezhet a PDL. Az ellenzék ennek nyomán attól tart, hogy a PDL így szeretné elcsalni a jövő évi választásokat.
Kelemen arról is beszélt, a szintén a PDL által szorgalmazott alkotmánymódosítás nem valósítható meg a jelenlegi parlament mandátuma alatt, mert a kormányoldalnak nincs kétharmados többsége. Ponta is leszögezte: a jelenlegi parlament nem módosíthatja az alkotmányt.
Emil Boc: tíz régió is lehet
Emil Boc kormányfő szerint a koalíció jövő heti, keddi ülésére már tudható lesz, hogy megvan-e a konszenzus a választások összevonásáról. A miniszterelnök hétfőn este elmondta, addig a koalíciós pártok mindegyike megvitatja az erre vonatkozó javaslatot. A közigazgatási átszervezés kapcsán kifejtette, arról ugyan a koalíció tagjai eltérően vélekednek, de a PDL hajlandó módosításokat is elfogadni, például arra vonatkozóan, hogy az államfő által javasolt nyolc nagyrégió helyett tíz jöjjön létre.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a találkozón a nemzeti kisebbségek jogai is szóba kerültek. Leszögezte: a kisebbségi jogokat a parlamentben elfogadott törvényekkel kell szavatolni, olyanokkal, amelyek akkor is hatályban maradnak, ha az RMDSZ nincs kormányon. Közölték, hogy a PSD részéről konstruktív hozzáállást várnak el a kisebbségi jogok kapcsán, amire az ellenzéki párt ígéretet is tett.
Az RMDSZ-t egyébként Kelemen Hunor, Máté András, Markó Béla, Borbély László és Fekete Szabo András, a PSD-t pedig Victor Ponta, Liviu Dragnea, Viorel Hrebenciuc, Ilie Sârbu és Mircea Duşa képviselte a tegnapi találkozón.
Kelemen Hunor a találkozó kapcsán elmondta: hétfőn beszélt Emil Boc miniszterelnökkel, aki megértette, hogy természetes, a hatalom és az ellenzék közötti párbeszédről van szó, így nincs szó a kormánykoalíció felbontásáról. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a koalícióban sikerül megállapodásra jutni a választási renszer átalakításáról ésa választások időpontjáról, és ismét leszögezte: az RMDSZ csak olyan választási rendszert tud elfogadni, amely biztosítja az arányos képviseletet a kisebbségek számára. Az RMDSZ koalíciós partnere érdemben nem nyilvánított véleményt a szövetség és az ellenzéki párt közötti találkozóról: Sever Voinescu, a Demokrata-Liberális párt szóvivője csupán annyit mondott: mindenki azzal találkozik, akivel úgy gondolja, hogy megéri.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 21.
Hírsaláta
HADÜZENET. Victor Ponta tegnap kijelentette: azt szeretné, ha Traian Băsescu mielőbb távozna a hatalomból, hogy véget érjen a „szekusrendszer”. „Fel voltam arra készülve, hogy ha miniszterelnök leszek, akkor macska-egér játék vár rám az államfővel: én munkahelyteremtéssel és külföldi befektetésekkel foglalkozom, a parlament törvényekkel, Băsescu pedig dossziékat gyárt a politikusokról.
Ez nem meglepetés, ez biztosította eddig is az államfő hatalmát, s ugyanezekhez az eszközökhöz folyamodik mindaddig, amíg hatalmon van. Szeretném, ha mielőbb távozna tisztségéből, hogy ne legyenek többé előre legyártott ügyek.” (Ziare.com) Ponta itthonhagyná Băsescut. Nem csitul a vita Victor Ponta miniszterelnök és Traian Băsescu államfő közt annak kapcsán, hogy ki képviselje az országot az Európa Tanács következő csúcsértekezletén. A külügyminisztérium háromfős listáján, mely a június végi EU-csúcs résztvevőinek nevét tartalmazza, nem szerepel az államfő neve. A román küldöttség tagja a miniszterelnök mellett Andrei Marga külügyminiszter és Leonard Orban Európa-ügyi tárcavezető is. A parlament korábban politikai nyilatkozatot fogadott el, amely Victor Pontát „hatalmazza fel” az ország képviseletére. A miniszterelnök egyébként kész megakadályozni, hogy az államfő Brüsszelbe utazzék: az illetékes hatóságtól azt kérné, hogy ne adjanak felszállási engedélyt az elnöki gépnek, továbbá üzemanyagot sem biztosítana az utazáshoz. (Hirhatar.ro) CSOKORNYAKKENDŐS TILTAKOZÁS. Online petícióval, utcai megmozdulásokkal és csokornyakkendő viselésével tiltakoztak a művészek az ellen, hogy a kormány a szenátusnak rendelte alá a Román Kulturális Intézetet. Neves hazai értelmiségiek, művészek mellett már a Romániában tevékenykedő multinacionális vállalatok topmenedzserei is arra szólítják fel a kormányt, vonja vissza azt a sürgősségi rendeletet, amellyel az elnöki hivatal hatásköréből a szenátus ellenőrzése alá vonta a Román Kulturális Intézetet. A jogszabály értelmében a felsőháznak két héten belül kellene kineveznie az új intézményvezetőt. E tisztséget három és fél éve Horia-Roman Patapievici tölti be. A tiltakozás hatására Victor Ponta Bécsben kijelentette, nem áll szándékában az intézetvezető menesztése. A szenátus szociáldemokrata és liberális frakcióvezetője, Ilie Sârbu és Puiu Haşotti hétfőn tárgyalásra hívta Patapievici-et a parlamentbe, de ő nem ment el, mert a két politikus nem értett egyet azzal, hogy a találkozón a sajtó is részt vehessen. Közben Crin Antonescu és sok más kormánypárti politikus is azt nyilatkozta, az intézet vezetőjének mennie kell, mert Traian Băsescu szócsöve volt. (România liberă) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. február 28.
Ünnepelt a Csíki Magánerdészet
Tízéves jubileumát ünnepelte csütörtökön a Közbirtokosságok Egyesülete és a Csíki Magánerdészet. Az erdészet székhelyén, a Haladás utca 17. szám alatt az ünnepi beszédeket követően táblaavatóra is sor került.
Köszöntőbeszédében Rafain Zoltán, a Közbirtokosságok Egyesületének elnöke ünnepnek nevezte az évfordulót, hisz tíz év távlatából lehet visszatekinteni azokra az időkre, amikor létjogosultságot kaptak a magánerdészetek. Elmondta, az egyesületet azért hozták létre, hogy egymást erősítve, támogatva létjogosultságukat tudják biztosítani. „Sok munka és kitartás van a hátunk mögött, jelenleg talán Európa egyik legnagyobb erdészete vagyunk” – jegyezte meg Rafain, aki egyúttal köszönetet mondott Verestóy Attilának, Garda Dezsőnek, Markó Bélának, valamint Ilie Sârbu volt mezőgazdasági miniszternek, hogy segítségükkel nagyban hozzájárultak a magánerdészetek létrejöttéhez. „Önök azok, akik Erdély legnagyobb közösségi vagyonának értékét őrzik, mert ami a birtokunkban van, az biztonságban van” – kezdte ünnepi beszédét Korodi Attila parlamenti képviselő. Hozzáfűzte, vannak még olyan erdők, legelők, amik őseinké voltak, de a mai napig nem szolgáltatták azokat vissza, utalva itt a Bákó és Neamţ megyei, egykor székely tulajdonban lévő erdőkre. Megjegyezte, ez az ország a kiszámíthatatlanságról szól, sokat kell kínlódni az igazságszolgáltatással, és még sok mindent kell tenni azért, hogy érdekeink érvényesüljenek. A képviselő szólt a lehetőségekről, megemlítve a területalapú támogatásokat, majd reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező tíz évben még jobban megerősödnek a székelyföldi gazdaság gerincét jelentő erdészetek, és nemcsak rönkfákat, hanem már feldolgozott termékeket fognak a piacra juttatni. Májer Emese, a magánerdészet vezetője röviden ismertette: tíz évvel ezelőtt, amikor az erdészet működési engedélyét megkapta, 32 ezer hektárral indult. Most közel 50 ezer hektáron gazdálkodnak. Tíz esztendeje négy magánerdészet jött létre az országban, jelenleg pedig már 139 működik. Az ünnepi beszédeket követően leleplezték a Közbirtokosságok Egyesülete és a Csíki Magánerdészet feliratú, valamint azok logóit tartalmazó táblát, majd egy képet készítettek, amint Rafain Zoltán és Májer Emese egy nagy, üres lapokból álló könyvet tart kezében. Mint megtudtuk, a könyvben a magánerdészet elmúlt tíz évét, és az elkövetkező idők eseményeit fogják majd dokumentálni.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,
2013. július 15.
Hírsaláta
MÉG HUSZONKILENC NAP BORBOLYNAK. Újabb 29 nappal meghosszabbították a hivatali munka tiltását Borboly Csaba számára. Péntek reggeli blogbejegyzésében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke arról írt:Marosvásárhelyen a Korrupcióellenes Ügyészségen azt közölték vele, hogy szombattól újabb 29 napos tiltás lép érvénybe hivatali feladatkörének gyakorlását illetően. Borboly emiatt nem lehetett jelen a pénteken Bálványoson Liviu Dragneával lezajlott megbeszélésen.
LESZEREPELT CRIN ANTONESCU. Miután nem jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte a bíróság Relu Fenechiu közlekedésügyi minisztert, Crin Antonescu hosszú percekig fejtegette az exminiszter erényeit, majd ama meggyőződésének adott hangot, hogy a bíróság Traian Băsescu és a sajtó nyomására ítélte el Fenechiut. A román sajtó egy része megdöbbent, hogy az ország második embere támadta az igazságszolgáltatást, mely a jogállam alapja. Viselkedése miatt sokan kétségbe vonják, hogy alkalmas lenne államfőnek. A bukaresti RTV tudni véli, hogy Fenechiu pénzelte Antonescu választási kampányát. DRAGNEA CSALÁSRA BUZDÍTOTT. Feljelentette a Korruopcióellenes Ügyészségen önmagát és Liviu Dragneát Valer Marian volt szocdem szenátor, mert az akkor még pártfőtitkári tisztségben dogozó és az 2012-es, Băsescu eltávolítása érdekében szervezett népszavazáson csalásra buzdította az ötvenszázalékos jelenlét elérése érdekében. Befeketíti Radu Stroe jelenlegi belügyminisztert, Victor Pontát és Ilie Sârbut is, akik a szenátor szerint tudtak a csalásról. (Gândul) MESTERKÉPZŐ A SAPIENTIÁN. Első alkalommal hirdetett felvételit mesterképző szakjaira a magyarországi támogatással működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE). Az egyetemi diplomával rendelkezők idéntől hét szakra jelentkezhetnek a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai karán. Dávid László rektor elmondta, az induló mesterképzések közül hatra már megkapta az akkreditációt az intézmény, a kommunikáció és közkapcsolatok szakot pedig várhatóan az őszi pótfelvételin indíthatják el. A négy marosvásárhelyi és három csíkszeredai szakra átlagosan 15 tandíjas és 15 tandíjmentes helyet hirdettek meg. A Sapientia EMTE intézményi akkreditálásáról szóló törvényt tavaly fogadta el a parlament: ezáltal vált lehetővé, hogy az egyetem államvizsgát szervezzen és mesterképzést indítson. MINISZTERELNÖKI SIKERLISTA. 2,2 százalékos gazdasági növekedés volt Romániában az év első negyedében a miniszterelnök bemutatott adatai szerint: leállt a pénzpazarlás a Hirdoelectrica és az Oltchim vállalatnál, az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóságnál és az Adóhivatalnál újraindultak a korábban leállított uniós operatív programok, megháromszorozódott az európai alapok lehívási aránya, elérve a 20 százalékot, 10 milliárd euró értékben szeretne befektetéseket idevonzani a kormány, és év végéig 50 ezer új munkahelyet teremtene a Stratégiai Befektetések és Állásteremtések Országos Terve értelmében. A Ponta-kormány stratégiája öt ágazatot érint: az energiát, az ásványkincseket, a mezőgazdaságot, az ipart és az infrastruktúrát. (Agerpres) MINT INGET, ÚGY VÁLTANAK PÁRTOT. Ebben a törvényhozási ciklusban igen megnőtt a pártváltó honatyák száma, 24 képviselő és 4 szenátor lépett át más pártba, tizennégy a függetlenek padsorát választotta. Legrosszabbul DD pártja jár: 68 képviselőjéből/szenátorából már csak ötven maradt – írja az Adevărul. VALLÁSOS NÉP. A vallási hovatartozásról nyilatkozó lakosság 0,2 százaléka mondta azt a 2011-es népszámláláson, hogy ateista, vagy nem tagja egyetlen felekezetnek sem, a válaszadók 86,5 százaléka ortodoxnak vallotta magát. 4,62 százalék, azaz 871 ezer fő mondta, hogy római katolikus, 3,19 százalék, azaz 601 ezer fő református. A népszámláláson 58 ezren unitáriusnak, 20 ezren evangélikusnak vallották magukat. A magyar történelmi egyházak híveinek aránya néhány százalékkal csökkent. A magukat izraelitáknak vallók száma tíz év alatt megfeleződött: 6200-ról 3500-ra. (Kolozsvári Rádió)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. szeptember 5.
Méltatlanok a méltatásra
Sajátos koreográfiája volt az idei tusnádfürdői tábort követő magyarellenes román politikai operettnek, amit az ország vezetői előadtak – elsősorban saját választótáboruknak. Traian Băsescu államelnök a nemzetközi jogba ütköző otrombaságokkal hökkentette meg a polgárokat s magyarországi politikai szövetségeseit, miközben a sovinizmusáról elhíresült Antonescu-Ponta páros sietett a magyarellenes elnöki hisztériakeltéstől elhatárolódni. A közös platform e három vezérpolitikus között viszont a hiteles magyar érdekképviselet, Tőkés László és az általa fémjelzett két magyar érdekvédelmi szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt elítélése és szélsőséges jelzővel való illetése volt.
A román kommunista utódpárt képviselői nem kevesebbet követeltek, mint azt, hogy Tőkés Lászlótól vonják meg a román állampolgárságot, melyre úgymond „nem méltó”. Vonják vissza tőle a „Románia csillaga” érdemrendet, Vona Gábort pedig – aki szintén kiállt a Tőkés László által felvetett, s a román fél által botránykeltőnek ítélt gondolat, Magyarország védőhatalmi státusza mellett – tiltsák ki Romániából. (Nem lenne rossz társaságban, eddig Eva Maria Barki nemzetközi jogászt és emberjogi aktivistát tiltották ki az erdélyi magyarság ügyében tett nyilatkozatai miatt az országból, valamint Bayer Zsoltot, aki legutóbb otrombaságokat írt egy mondanivalójában egyébként kifogásolhatatlan eszmefuttatásban, de az erdélyi magyarsággal kapcsolatos eddigi munkássága magyar szempontból akkor is méltánylandó.)
Ami a magas rangú kitüntetés visszavonását illeti, ez nemcsak egy hirtelen ötlettől vezérelt retorikai fordulat volt Victor Ponta miniszterelnök részéről, a PSD hivatalosan is kérte ezt az elnöki hivataltól. A válasz az volt, hogy csak az kérheti a kitüntetés visszavonását, aki maga is megkapta azt. Nos, nem meglepő módon a kitüntetést eddig elnyert 1311 személy között akadtak olyanok (név szerint Ilie Sârbu, Dan Nica, Ioan Rus, Ecaterina Andronescu, Alexandru Athanasiu, Ioan Mircea Paşcu, Gabriela Firea, Miron Mitrea, Şerban Valeca, Eugen Bejinariu), akik a múlt hét végén csatlakoztak Corina Creţu Európai Parlamenti képviselő vonatkozó felhívásához. A labda most az elnöki hivatal térfelén pattog.
Tőkés László a Népszabadságnak adott interjújában („Csak a nyers politikai erő számít”, 2013. augusztus 30.) kifejtette, hogy nem különösebben foglalkoztatja a kitüntetés ügye. „Lehet, hogy a kitüntetést visszavonják, – mondta – ám ez az ő dolguk, őket minősíti. Mi a nyolcvanas években nem a majdani kitüntetések reményében szálltunk szembe a diktatúrával.” Abban is teljes mértékben igaza van a megkérdezettnek, hogy nem félti az állampolgárságát, hiszen annak megvonásával a román hatalom többet vesztene a külföldi presztízs terén, mint amennyit nyerne, ha nyerne egyáltalán valamit. Márpedig a román hatalmi elitnek kiváló taktikai érzéke volt mindig is, nem hagy ekkora támadási felületet.
Megítélésem szerint gesztus volt Tőkés László részéről, hogy e kitüntetést egyáltalán elfogadta, hiszen a Trianont követő, magyarellenességében politikai berendezkedéstől függetlenül kőkeményen következetes román politika fényében azt el is utasíthatta volna. Minden bizonnyal annak reményében fogadta el, hogy előbb-utóbb normalizálódik a magyar–román viszony, helyükre kerülnek az alapvető értékek. S talán azért is, mert az 1989-es kiállása ugyan a magyarság érdekében történt, de az abból kiinduló népi ellenállásnak, majd rendszerváltásnak „haszonélvezője” végső soron egész Románia.
Szaniszló Ferenc úgy fogalmazott a Táncsics-díj visszaadását indokló eszmefuttatásában, hogy visszaadja azt azoknak, akik méltatlannak találtattak arra, hogy őt méltónak találják. A megfogalmazás tökéletesen illik azokra is, akik most egy posztkommunista párt képviselőiként ágálnak az 1989-es temesvári népfelkelés központi figurája ellen. Ők biztosan méltatlanok arra, hogy Tőkés Lászlót elismerjék, hiszen amit képviselnek – a gátlástalan, önérdekű politikai nyomulás, az elvtelen hatalom-technokrácia, a globalista erőknek való teljes behódolás – éles ellentétben áll az EMNT elnökének eszmevilágával, a méltányosság, igazságosság, keresztényi szeretet értékrendszerével.
Tőkés László esetében is felmerülhet, hogy visszaadja a kitüntetést, ez viszont rossz üzenet lenne azon román polgártársak felé, akik – ha kevesen vannak is, de – ma is úgy tekintenek Temesvár hősére, mint a román rendszerváltás egyik meghatározó szabadságharcosára, aki az életét tette kockára, mikor szembefordult a diktatúrával egy demokratikusabb politikai berendezkedés elérésének érdekében. Rossz üzenet lenne a csekély erőt képviselő, de párbeszédképes, demokratikus gondolkodású román elit felé, melynek végső soron a megnyerése és nem elvadítása a cél.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. szeptember 11.
Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro
2013. november 19.
Leszavazták a verespataki bányát, de még megépülhet
A román szenátus leszavazta a verespataki aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet kedden, miután elfogadta az illetékes parlamenti különbizottság elutasító tartalmú jelentését.
A román szenátus leszavazta a beruházást elősegítő törvénytervezetet. A honatyák közül 119-en fogadták el a jelentést, három ellenszavazat és hat tartózkodás mellett.
A parlamenti különbizottság a múlt hétfőn utasította el a kormány augusztus végén beterjesztett, úgynevezett Verespatak-törvénytervezetét.
A mostani döntés annak következménye, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetségben (USL) megegyezés született a tervezet elutasításáról.
Ugyanakkor Románia nem mondott le a beruházás megvalósításáról. Megállapodás született a kormánykoalícióban arról, hogy a bányatörvényt módosítják, s abban szabályozzák a kitermelés általános feltételeit. Ezeknek a verespataki beruházást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) is eleget kell tegyen ahhoz, hogy megkapja a kitermelési engedélyt.
A beruházó üdvözölte a parlamenti különbizottság döntését, a tervet ellenzők pedig úgy vélték, nincs okuk ünneplésre, mivel a román állam nem tett le a szándékról, hogy megvalósítsa a nagyszabású ciántechnológiás bányaberuházást az erdélyi Érchegységben. A különbizottság jelentéséről a képviselőháznak is szavaznia kell még, hogy a jelenlegi tervezetet végleg elvessék.
A keddi szenátusi vitán Ilie Sarbu, a román szociáldemokraták felsőházi frakcióvezetője kijelentette, hogy a jelentést megküldték a legfőbb ügyészségnek is, hiszen a dokumentum említést tesz olyan, „esetleges törvénytelenségekről", amelyeket a beruházás eddigi engedélyeztetése során követhettek el.
hvg.hu
2013. december 3.
Kormánypártok: Traian Băsescu államfő megtébolyodott
A végletekig fokozta a kormány és az elnöki hivatal közötti feszültséget az államfőnek az a hétfő esti bejelentése, hogy nem írja alá a Ponta-kabinetnek a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándéklevelét, mert nem ért egyet az üzemanyagra pótlólagosan kivetett jövedéki adóval. A végletet a szociáldemokraták (PSD) szenátusi frakcióvezetőjének reakciója jelenti: Ilie Sârbu szerint Traian Băsescut hazaárulás vádjával bíróság elé kellene állítani.
Az államfő álláspontját hétfő este Victor Ponta miniszterelnök röviden úgy kommentálta, hogy Băsescu aláírása nélkül gyakorlatilag esett az IMF-fel és az Európai Bizottsággal júliusban megkötött 4 milliárd eurós elővigyázatossági hitelszerződés. Ezzel ellentmondott Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszterrel, aki szerint a hitelmegállapodás ettől még érvényben marad ugyan, de az IMF igazgatótanácsa nem fogja napirendre tűzni a szándéklevél jóváhagyását.
Voinea hétfő este az Antena3 hírtelevízióban azt mondta: az üzemanyag jövedéki adójának literenként 7 eurócenttel történő emelése még mindig kisebb mértékben befolyásolja a lakosságot, mint az a veszteség, amelyet Traian Băsescu magatartása okoz az országnak. Szerinte ugyanis a szándéklevél megkérdőjelezése után Románia a korábbinál jóval drágábban fog hitelekhez jutni a nemzetközi pénzpiacokon.
A kormánypárti politikusok közül Ilie Sârbu intézte a legkeményebb támadást az államfő ellen. A szenátusi frakcióvezető Neróhoz hasonlította Băsescut, aki szerinte a római császárhoz hasonlóan megtébolyodott, és mandátuma végén „lángokban akarja látni az országot”. Leszögezte, hogy ezt a parlament nem nézheti ölbe tett kézzel, és azt sugallta, hogy az államfőt hazaárulás vádjával bíróság elé kell állítani.
Oprea: Ponta butaságokat beszél
Az elnöki hivatal szóvivője hétfő cáfolta, hogy lépésével Traian Băsescu levegőbe repítené az IMF-fel kötött hitelmegállapodást, mint ahogy a miniszterelnök állítja. Bogdan Oprea az államfő mindössze a szándéklevél egyetlen pontjának újratárgyalását kéri a kormánytól.
Traian Băsescu hétfőn este az mondta, hogy az IMF decemberben jóváhagyhatja a szándéklevelet, ha vállalja, hogy csak a kormánnyal folytat tárgyalásokat. Amennyiben nem - magyarázta - januárban az amúgy is esedékes soron következő felülvizsgálati látogatás alkalmából újratárgyalhatók a feltételek.
Az államfő azért nem ért egyet a 7 eurócentes benzinadóval, mert a jövedéki adó már egy korábban megállapított ütemezés szerint is nő, és mindez az üzemanyag túlzott drágulásához vezet, ami szerinte megállítja a gazdaság növekedését.
Băsescu korábban már figyelmeztette a kormányt, hogy amennyiben nem mond le a pótlólagos jövedéki adóról, nem írja alá a jövő évi állami költségvetést sem, ami jelenleg még a parlament asztalán van. Victor Ponta miniszterelnök elvetette az államfő javaslatát, ezután döntött az államfő a szándéklevél elutasításáról.
maszol.ro
2014. február 25.
Két minisztériumot ajánl a PSD az RMDSZ-nek
A Victor Ponta miniszterelnök vezette román szociáldemokraták (PSD) nemcsak parlamenti támogatást várnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) a liberálisok kormányból való távozása esetén, hanem miniszteri tárcákat szánnak a magyar politikusoknak – közölte kedden Ilie Sârbu, a PSD szenátusi frakcióvezetője kedden Bukarestben.
A szociáldemokrata politikus szerint ma is érvényben van az RMDSZ-szel 2012 őszén – a választások előtt – megkötött, a közös kormányzásról szóló megállapodásuk, „csak nem teljesült” a liberálisok ellenállása miatt. Sârbu szerint az akkori megállapodás két miniszteri tárcát irányzott elő az RMDSZ-nek. Sârbu – aki egyébként a román miniszterelnök apósa – azt mondta: ha az RMDSZ-nek nem felel meg az a 2012-es megállapodás, akkor valószínűleg újratárgyalják az együttműködés feltételeit. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden is úgy nyilatkozott: a szövetség csak akkor kezd tárgyalásokat az esetleges együttműködésről a szociáldemokratákkal, ha a Szociálliberális Szövetség valóban felbomlik. Hozzátette: a 2012-es megállapodást jogilag nem, de „elvileg” érvényesnek tekinti. „Azokat az elvek, amelyekre a 2012-es megállapodásunk épült, ma is érvényesek és ezek alapján újrakezdhetjük, folytathatjuk a tárgyalhatjuk, de korai most erről beszélni, amíg formálisan, intézményi szinten az USL még létezik” – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Victor Ponta miniszterelnök egy vasárnap esti televíziós interjúban beszélt arról, az USD a liberálisok távozása esetén is rendelkezne egy törékeny többséggel a parlamentben, de szívesen meghívná RMDSZ-t is a kormányba, mert azzal a magyar kisebbség „radikalizálódását” is megelőzhetné. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) állandó tanácsa kedd este dönt a liberális miniszterek esetleges visszahívása ügyében, miután a szociálliberális kormánykoalíció pártjai nem tudtak megegyezni a kormány szerkezetének átalakításáról és a megüresedett miniszteri tisztségek elosztásáról. MTI
Erdély.ma,
2014. február 25.
A székelyföldi románok ellenzik az RMDSZ bevonását a kormányba
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma felkérte Victor Ponta miniszterelnököt, hogy semmiképp se ajánljon kormányzati szerepet a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek. Felhívásában a székelyföldi román civil szervezeteket tömörítő fórum a román nép nemzeti érdekeire hivatkozik, úgy ítélve meg, hogy kormányra jutása esetén „a magyar etnikai szervezet két évtizedes zsaroló politikáját folytatná, hogy valóra váltsa szeparatista és revizionista törekvéseit".
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma – 400 ezer román képviselőjének nevezve magát – felhívja a román kormányfő figyelmét, hogy megszegné a 2010 március 20-i maroshévizi (Toplita) fórumon tett ígéretét, ha együttműködne az RMDSZ-szel. A felhívás szerzői reményüket fejezik ki, hogy Ponta nem fogja bátorítani az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőit, akik szerintük etnikai elkülönülésre törekszenek „az európai normákat meghaladó kisebbségi jogok kiterjesztésének útvonalát követve a kulturális autonómiától a területi autonómián át a szövetségi állam és a függetlenség felé".
Ponta egy vasárnap esti televíziós interjúban arról beszélt, hogy bevonná RMDSZ-t a kormányba, ha a liberálisok kilépnek, mert ezáltal megnyugtató többséget szerezne a parlamentben, és „a magyar kisebbség radikalizálódását" is megelőzhetné. Az RMDSZ 1996 óta minden parlamenti ciklusban részt vett a kormányzásban vagy parlamenti támogatást nyújtott a bukaresti kormánynak, a 2012-es választások után azonban a magyar érdekképviselet kormányra lépését meghiúsította a liberálisok ellenszegülése. A miniszteri tárcákon túlmenően a kormányzati részvétel számos egyéb állami intézmény vezetésével jár együtt: többször is az RMDSZ tisztségviselője töltötte be a két magyar többségű megye, Hargita és Kovászna prefektusi tisztségét. Az RMDSZ 2012-es ellenzékbe szorulása óta, amikor román tisztségviselők kerültek a székelyföldi prefektusi hivatalok élére, az önkormányzati döntések törvényességének felügyeletével megbízott prefektusok perek tucatjait indították a magyar közösség jelképei – elsősorban a székely zászló – ellen. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) állandó tanácsa kedd este dönt a liberális miniszterek esetleges visszahívása ügyében, mivel a szociálliberális kormánykoalíció pártjai nem tudtak megegyezni a kormány szerkezetének átalakításáról és a megüresedett miniszteri tisztségek elosztásáról.
Miniszteri tisztségeket szánnának az RMDSZ-nek
A Victor Ponta miniszterelnök vezette román szociáldemokraták (PSD) nemcsak parlamenti támogatást várnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) a liberálisok kormányból való távozása esetén, hanem miniszteri tárcákat szánnak a magyar politikusoknak – közölte kedden Ilie Sarbu, a PSD szenátusi frakcióvezetője kedden Bukarestben. A szociáldemokrata politikus szerint ma is érvényben van az RMDSZ-szel 2012 őszén – a választások előtt – megkötött, a közös kormányzásról szóló megállapodásuk, „csak nem teljesült" a liberálisok ellenszegülése miatt. Sarbu szerint az akkori megállapodás két miniszteri tárcát irányzott elő az RMDSZ-nek.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden is úgy nyilatkozott: a szövetség csak akkor kezd tárgyalásokat az esetleges együttműködésről a szociáldemokratákkal, ha a Szociálliberális Szövetség valóban felbomlik. Hozzátette: a 2012-es megállapodást jogilag nem, de „elvileg" érvényesnek tekinti.
MTI
Erdély.ma,
2014. február 25.
Vége az USL-nek
A miniszterelnök lemondását követeli a PNL, amely kedd este eldöntötte, kilép a kormánykoalícióból. Victor Ponta kormányfő a délutáni órákban még a tévéképernyőkön keresztül üzente a liberális partnereinek, hogy minden nézeteltérés elsimítható. De közben miniszteri tárcákkal kínálta meg az RMDSZ-t.
Megszavazta a kormányból való kilépést szeptember 25-ém, kedden este a Nemzeti Liberális Párt (PNL). A politikai alakulat vezetősége négy pontban fogalmazta meg a napok óta tartó kormányválsággal kapcsolatos álláspontját, kimondva, hogy a koalíció működésképtelen, ezért az alakulat kilép belőle. A PNL egyben lemondásra szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt. A lapzártakor kapott hírek szerint kedd folyamán az összes liberális miniszter és államtitkár távozik tisztségéből. Az értesülések szerint a PNL azt fontolgatja, hogy az ellenzéki pártokkal lép szövetségre a továbbiakban.
A délutáni órákban Victor Ponta még a koalíció fenntartásáról győzködte a liberálisokat. A kormányfő a tévékamerák előtt közölte, hogy minden vitás kérdésben van lehetőség a megoldásra, a nézeteltérések áthidalhatók. Beszédét a liberálisok úgy jellemezték: az nem nekik, hanem a médiának szólt, és nem vehető komolyan.
A nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, Victor Ponta apósa, Ilie Sârbu egyébként kedden arról nyilatkozott, hogy noha annak idején nem ültették gyakorlatba, de még ma is érvényes az a megállapodás, amelyet a Szociálliberális Unió (USL) társelnökei a 2012 decemberi parlamenti választásokat megelőzően kötöttek az RMDSZ-szel.
Sârbu szerint a magyar alakulatnak a hatalomban való részvételéről szóló egyezmény arról is rendelkezik, hogy az RMDSZ-t két miniszteri tárca illeti meg a kabinetben. Kelemen Hunor elnök erre reagálva a Mediafax hírügynökségnek elmondta, ha bekövetkezik a balliberális koalíció szétbomlása, az RMDSZ hozzájárulhat a helyzet megoldásához, mégpedig a másfél évvel ezelőtti megállapodásban rögzített elvek mentén.
Székelyhon.ro,
2014. február 26.
Két tárcát ígérnek az RMDSZ-nek Pontáék
Jelentős nyomás nehezedik az RMDSZ-re a Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről annak érdekében, hogy a magyar alakulat lépjen kormányra a liberálisok borítékolható távozása nyomán.
Ilie Sârbu, a PSD szenátusi frakcióvezetője – Victor Ponta miniszterelnök apósa – kedden úgy nyilatkozott: bár annak idején nem ültették gyakorlatba, ma is érvényes az a megállapodás, amelyet a Szociálliberális Unió (USL) társelnökei a 2012. decemberi parlamenti választásokat megelőzően kötöttek az RMDSZ-szel.
Sârbu szerint a magyar alakulatnak a hatalomba való kooptálásáról szóló egyezmény arról is rendelkezik, hogy az RMDSZ-t két miniszteri tárca illeti meg a kabinetben. Kelemen Hunor elnök erre reagálva a Mediafax hírügynökségnek elmondta, ha bekövetkezik a balliberális koalíció szétbomlása, az RMDSZ hozzájárulhat a helyzet megoldásához, mégpedig a másfél évvel ezelőtti megállapodásban rögzített elvek mentén.
A szövetségi elnök ugyanakkor ismét cáfolta azokat a bukaresti sajtóértesüléseket, miszerint intenzív egyeztetés folyik a PSD és az RMDSZ között utóbbi alakulat kormányra lépéséről. A Hotnews portál kedden is arról cikkezett, hogy értesülései szerint Kelemen és Ponta hétfőn este megbeszélést folytatott, a miniszterelnök pedig a távközlési és a kulturális tárcát, továbbá egy miniszterelnök-helyettesi posztot ajánlott az RMDSZ-nek.
Egyébként az USL és az RMDSZ vezetői a 2012-es parlamenti megmérettetés kampányában titokban tartották, hogy október elsején paktumot kötöttek a közös kormányzásról. A megállapodás létét először Crin Antonescu PNL-elnök ismerte el a választások után, azt állítva: a paktumban foglaltakat azért nem ültették gyakorlatba, mert „az RMDSZ magatartása nem felelt meg a szándéknyilatkozat szellemének".
Bár Victor Ponta a választások estéjén kormányra hívta a szövetséget, ez Antonescu miatt meghiúsult; Kelemen Hunor később úgy nyilatkozott: az egyedüli ember, aki nem tartotta be az egyezményben foglaltakat, az a liberális elnök volt, aki feltételeket szabott a választások után.
Az RMDSZ az akkori botrány közepette nyilvánosságra hozta a közös kormányzás feltételeit sorjázó titkos megállapodás szövegét. E szerint a felek közösen támogatták volna Victor Pontát a kormányalakításban, az RMDSZ pedig parlamenti mandátumaival arányosan vett volna részt a kormányzásban és a kormányzati struktúrában.
Csakhogy a paktum szövegében tételesen nem szerepel, hogy a szövetséget két minisztérium illeti meg a kabinetben, ahogy arra most Ilie Sârbu tett egyértelmű utalást. Az RMDSZ vezetősége annak idején azt állította: a megállapodásnak nincsenek titkos záradékai.
Krónika (Kolozsvár),
2014. július 7.
Belföldi hírek
Băsescu tárgyal Brüsszelben
Elutazott tegnap az Európa Tanács (ET) rendkívüli csúcstalálkozójára Traian Băsescu államfő. Az összejövetelen a 28 tagállam vezetői vesznek részt, a napirenden az ukrajnai helyzet megvitatása, Jean-Claude Juncker újonnan megválasztott ET-elnökkel való találkozás és az új külügyi biztos megválasztása szerepel.
Az államfő azt szeretné, hogy erre a tisztségre a keleti államok jelöltjét válasszák meg, másik célja pedig az, hogy Románia megőrizze a mezőgazdasági biztos tisztségét az unión belül. Bár ez a kérdés nincs napirenden, Băsescu kijelentette, hogy erre a feladatra újra Dacian Cioloşt javasolja, és meggyőződése, hogy sikerrel jár, ha a kormányfővel közösen lép fel. Hozzátette: nem mondhatom Junckernek, hogy Ponta nem végezte el a dolgát. Victor Ponta korábban szóvá tette, hogy az államfő ismét megbízatás nélkül indul Brüsszelbe, Băsescu azonban úgy véli, hogy erre nincs szükség, az elnök eleve az országot képviseli. A testvérével kapcsolatos kérdésre válaszolva – a korrupcióval vádolt Mircea Băsescu letartóztatását tegnap ismét meghosszabbították – elmondta: nem sikerült találkoznia vele, de rendkívül sajnálja a történteket. Nehéz helyzetben vagyok, mégiscsak a testvérem, de senki sem áll a törvények fölött – nyilatkozta. Távozása előtt az államfő az Országos Audiovizuális Tanács elnöknőjét és Victor Ponta apósát, Ilie Sârbu SZDP-s politikust is megtámadta, dühödt tiltakozást váltva ki az érintettekből.
A Timok-völgyi románokkal is találkozik Ponta
Kétnapos hivatalos látogatást tesz Szerbiában Victor Ponta kormányfő Aleksandar Vucic szerb kormányfő meghívására. Főként a gazdasági együttműködést elősegítő tervekről folytatnak megbeszéléseket, de más területeken, például a belügyi, környezetvédelmi, idegenforgalmi kérdésekben is keresik a közös pontokat. A találkozó hivatalos napirendjén szerepel annak megvitatása, hogy Románia milyen konkrét segítséget tud nyújtani Szerbiának az Európai Unióhoz való csatlakozása érdekében, és terítékre kerül a miniszterek közötti párbeszéd megerősítése, a Duna-stratégia keretében való együttműködés, illetve a szerbiai román kisebbség helyzete is – tájékoztatott tegnapi közleményében a kormány. Ugyancsak megvitatják a keleti szomszédság helyzetét, illetve a Nyugat-Balkánon az utóbbi időszakban bekövetkezett eseményeket. Victor Ponta Tomislav Nikolići szerb elnökkel és a román közösség képviselőivel is találkozik a Timok völgyében.
Egy adóemelés várható
Lemondott az ingatlan- és gépkocsiadók tervezett emeléséről tegnapi ülésén a kormány. A pénzügyminisztérium honlapján múlt szombaton közzétett és pár óra múlva Victor Ponta utasítására visszavont javaslatot – amely jelentős adóemeléshez vezetett volna – egyelőre elvetették, a kiszivárgott hírek szerint csak a nem lakáscélú ingatlanokért fogják megfejni a tulajdonosokat, akiknek az ingatlan értékének két százalékáig terjedő összeget kell majd befizetniük adóként.
Új kőolajlelőhely a Fekete-tengeren
Új kőolajlelőhelyet fedeztek fel a Fekete-tenger alatt, kis mélységben, amelynek kitermelését 3–4 éven belül meg lehet kezdeni mintegy 100 millió euró beruházással – jelentette be tegnap a romániai OMV-Petrom, az osztrák OMV csoport leányvállalata. A közlemény szerint a próbafúrások során az ókori görög kikötőjéről ismert Istria térségében, a parttól 60 kilométernyire, 2,1 kilométeres mélységben találtak olajat; a tenger mélysége a térségben 50 méter körüli. Az új lelőhelyről – az első becslések alapján – szondánként 1500–2000 hordó olajat lehet majd kitermelni. Az OMV Petrom 2013-ban 78 ezer hordó olajat termelt ki naponta Romániában, ennek 18 százalékát teszik ki a tenger alól felszínre hozott szénhidrogének. Az olajtársaság szakértői szerint jó esély van arra, hogy a Fekete-tenger kontinentális talapzatában további kőolajlelőhelyeket fedezzenek fel. Két éve az OMV Petrom az ExxonMobillal közösen végzett próbafúrások során jelentős földgáztartalékot is felfedezett a Fekete-tengeren. Később erről azt közölték: Románia jelenlegi fogyasztásának csaknem felére elegendő földgázt lehet kitermelni a Fekete-tenger talapzatában felfedezett mélytengeri lelőhelyről.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 18.
Belföldi hírek
Orosz–román vita Moldováról
Stratégiai célkitűzése mind a bukaresti, mind a kisinyovi Európa-barát kormánynak, hogy Románia és a Moldovai Köztársaság újra egyesüljön az Európai Unióban – nyilatkozta tegnap Victor Ponta miniszterelnök válaszul arra, hogy korábbi, hasonló tartalmú kijelentését az orosz külügyminisztérium felelőtlennek és elfogadhatatlannak minősítette.
Ponta a tegnapi kormányülés elején kifejtette: elkötelezetten támogatja Moldova európai integrációját, és – bár ez túl ambiciózus célkitűzésnek tűnhet – azt szeretné, hogy Moldova 2018–2019-ig (Besszarábia és a román királyság egyesülésének századik évfordulójáig) az Európai Unió tagja legyen. v Tavaly novemberben Traian Băsescu államfő hasonló nyilatkozata keltett nemzetközi visszhangot: kijelentette, hogy országa következő nagy célja a Moldovával való egyesülés kell legyen, de később úgy árnyalta, hogy az Európai Unión belüli „egymásra találásra” gondolt. Ponta akkor bírálta Băsescut, amiért úgymond a román terjeszkedési törekvésekkel riogató moldovai kommunisták malmára hajtja a vizet. Elemzők szerint most Ponta a parlamenti választások előtt álló Iurie Leanca moldovai kormányfő vezette Európa-barát erőknek is segíteni akart.
Európai kórházaknak is tartozunk
Az Európai Román Közösségek Egyesületeinek Szövetsége kéri a román kormányt, hogy sürgősen fizesse ki több mint 200 millió eurós adósságát a különböző európai kórházaknak, mert ha nem törleszt, a romániai betegeket nem fogják kezelni az európai egészségügyi intézményekben. A föderáció megemlíti, hogy egyre több súlyos, esetleg Romániában kezelhetetlen betegségben szenvedő román állampolgár megy el külföldre, hogy megműtsék vagy kezeltesse magát. Egy 2007-es szabályozás ezt megengedi, de a román egészségbiztosítónak meg kell térítenie a külföldi kórházaknak a román betegekre fordított kiadásait. A felhalmozott, 200 millió eurót meghaladó adósságok miatt sok kórházban nem akarnak már romániai betegeket fogadni. A legnagyobb összegekkel Németországnak, Olaszországnak, Ausztriának és Franciaországnak tartozik Románia.
Leszavazták a migrációs tervezetet
Elutasította a képviselőház az önkormányzati vezetők – polgármesterek és tanácstagok – politikai migrációját lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet. A végső szavazáson 195-en voksoltak a rendelet mellett (ellene 109-en, 21-en pedig tartózkodtak), de ez nem volt elég az elfogadásához. A tervezet ezzel nem bukott el, a szenátusi szavazáson még fordulhat a kocka. A szeptember 2-ától érvénybe lépett sürgősségi kormányrendelet lehetővé teszi az önkormányzati képviselőknek, hogy 45 napon belül más párthoz csatlakozzanak a mandátumuk elvesztése nélkül. A parlament még nem erősítette ezt meg, de már többen éltek a lehetőséggel, és az ellenzék soraiból valamelyik kormánypárthoz igazoltak át. Az RMDSZ nem támogatja a migrációs tervezetet. v Ugyancsak tegnap utasította el a képviselőház a Keresztény-Liberális Szövetség (KLSZ) által a magas adók és a hanyatló gazdaság ügyében benyújtott egyszerű indítványt. Később a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt is felolvasták, ezt is a KLSZ dolgozta ki, és hétfőn vitatják meg, bár Victor Ponta kormányfő szerint az alkotmánybíróság keddi döntése után tárgytalanná vált.
Nincsenek titkos ügynökök
A Külföldi Hírszerző Szolgálat szerint sem az államelnökjelöltek, sem a miniszterek és a parlamenti képviselők között nincs titkos ügynök – jelentette be tegnap Ilie Sârbu SZDP-frakcióvezető, a parlamenti ellenőrző bizottság alelnöke arra a dokumentumra hivatkozva, amelyet Teodor Melescanu hírszerzési igazgató írt alá. Sârbu szerint a Román Hírszerző Szolgálatnak is hasonlóan kellene eljárnia, és el kellene küldenie jelentését a parlamenti szakbizottságnak. Inog a tanügyminiszter széke
Jövő hétig adott ultimátumot Victor Ponta kormányfő Remus Pricopie tanügyminiszternek arra, hogy megoldja az időben el nem készült tankönyvek problémáját, azt sugallva, hogy a gyors megoldás hiánya a menesztéshez vezethet. Az utasítás a tegnapi kormányülésen hangzott el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 16.
Újabb ügyészségi vizsgálat szorítja sarokba a PSD-ét
Bűnvádi eljárást indított a Korrupcióellenes ügyészség brassói kirendeltsége Ilie Sârbu szenátor, Victor Ponta miniszterelnök apósa ellen egy erdőrestitúciós ügyben.
A vizsgálatban a Szociáldemokrata Párt (PSD) egy másik kulcsfigurája, Viorel Hrebenciuc képviselő, az alsóház alelnöke is érintett.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 20.
Fától az erdőt…
Van egy kedves román szólás, miszerint minálunk „se fură, ca-n codru!”, azaz: lopnak, mint a nagyerdőben. Ez igaz volt régen is, igaz most is, legfennebb azzal kell finomítani a szólást, hogy magát a nagyerdőt lopják el. A legújabban kipattintott DNA-s bomba szerint pontosan kilencvenezer hektár erdőt, amit jogtalanul, hamis papírokkal, még hamisabb jogi csűrcsavarásokkal és döntésekkel vettek birtokba az új tulajdonosok. Beszélnek még százhektárnyi szántóföldről is, de az oly jelentéktelen tétel, hogy a továbbiakban a magunk részéről nem is foglalkozunk vele. De annyi erdő, az mégis valami, s ha már erdőkről van szó, lám, Kovászna megye sem maradhatott ki a nagy üzletből, hiszen Bákó és Brassó megyék mellett itt is lopkodtak, s itteni bírók, ügyvédek is belekeveredtek a hatalmas erdő-panamába. Mert újra mondom: 90 ezer hektár erdő nem semmi!
A hatalmas kiterjedésnél csak az ügybe belekeveredett haszonszerzők személye pikánsabb, hiszen parlamenti képviselőket, szenátorokat is emlegetnek, köztük a leendő államelnök már meglévő apósát, Ilie Sârbut és Viorel Hrebenciucot, az SZDP nagy boszorkánykonyha-főnökét. De még izgatóbb, hogy a királyi ház sem marad ki a képből, s a Hohenzollernek közül az igazi trónlesőt, Románia Paliját és az ő hitvesét, Lia hercegnőt említik, akik befolyásvásárlással, tehát csalással, hamisítással 30 ezer hektárnyi erdőhöz jutottak. Hogy hol és pontosan hogyan, az majd kiderült, ha kiderül egyáltalán.
E kipattant botrány nyomán is egyre jobban meg lehet érteni, miért sikerült ugyancsak felemásra mifelénk az erdőterületek restitúciója?! Mert ameddig bizonyítottan jogos tulajdonosoknak – helybéli arisztokrata családok, közbirtokosságok – csak volt tulajdonai töredékét szolgáltatták vissza, a kicsi gazdákat pedig egyenesen kigúnyolták azzal, hogy az állami erdészet által már korábban letarolt területekkel szúrták ki a szemüket, s büntetés terhe mellett még újraerdősítésre is kényszerítenék őket, addig az állami erdészet magának tartotta a bitorolt erdők legjavát, hatalmas területeket pedig teljesen illetékteleneknek játszottak át, esetleg az ortodox egyháznak ajándékoztak, hogy az égi bocsánatot is kieszközöljék.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. december 9.
Előzetesbe kerülhet Ördög Loránd András (Erdő-visszaszolgáltatás)
Harmincnapos előzetes letartóztatás jóváhagyását kérte tegnap a legfelsőbb bíróságtól az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Ördög Loránd András, a sepsiszentgyörgyi törvényszék bírája esetében. A bírót, aki ellen házi őrizetet rendeltek el december 4-én, egy nagy kiterjedésű Bákó megyei erdő jogtalan visszaszolgáltatásáról szóló korrupciós ügyben vizsgálják. Az ügy vádlottai között szerepel mások mellett Viorel Hrebenciuc és Ioan Adam szociáldemokrata párti képviselő is.
A korrupcióellenes ügyészek tegnap juttatták el a legfelsőbb ítélőszékhez azt a ügyiratot, amely alapján szerintük Ördög Loránd súlyos következményekkel járó hivatali visszaéléssel és csúszópénz elfogadásával gyanúsítható. Mivel az ügyészek szerint a bizonyítékok alapos gyanút támasztanak alá, javallott a bíró harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezése a most érvényben lévő, a Legfelsőbb Bírói Tanács által elrendelt házi őrizet helyett. A vádirat szerint Ördög Loránd mint a törvényszék bírája 2010 nyarán az akkor még ügyvédként tevékenykedő Ioan Adam jelenlegi honatyától tízezer euró csúszópénzt vett át annak fejében, hogy ügyfele, Gheorghe Paltin Sturdza erdő-visszaszolgáltatási ügyében kedvező ítéletet hozzon. A per tárgya egyébként a visszaszolgáltatási ügy újratárgyalása volt, amit a törvényszék végül jóvá is hagyott. Az ügyészek szerint az összeget Adam a bíró törvényszéki irodájában adta át. Később, 2012 márciusában Ördög újabb 50 ezer eurót kért, hogy az újratárgyalás során is kedvező ítéletet hozzon, és ezt az összeget is az irodájában kérte ugyancsak Ioan Adam ügyvédtől, aki megígérte, hogy átadják az összeget. Ezt követően a háromtagú bírói testület – melynek tagja Ördögön kívül Gabriel Uţă és Maria Daniela Velican volt – Gheorghe Paltin Sturdzának kedvező ítéletet hozott, azaz jóváhagyták 43 227 hektárnyi, Bákó megye területén található erdő visszaszolgáltatását. A döntéssel az állami erdészeti vállalatnak, a Romsilvának közel 304 millió eurós kárt okoztak. Mint arról korábban már beszámoltunk, az ügyben a sepsiszentgyörgyi bírák, valamint Ioan Adam képviselő mellett Viorel Hrebenciuc volt képviselő és fia is a gyanúsítottak között van, őket már őrizetbe vették, illetve Ilie Sârbu szociáldemokrata szenátort és Adam Crăciunescut, a Romsilva igazgatóját szabadlábon vizsgálják. Ioan Adam szintén őrizetben várja a fejleményeket, miután a képviselőház megvonta mentelmi jogát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 18.
Őrizetbe vették a sepsiszentgyörgyi magyar bírót
Az erdő-visszaszolgáltatási korrupciós botrányban gyanúsított Ördög András Lóránd bírót bekísérték a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság sepsiszentgyörgyi fogdájába. A rendőrség csütörtöki közleménye szerint már szerdán délután érvényt szereztek a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletének, és őrizetbe vették a 44 éves gyanúsítottat.
A legfelsőbb bíróság a múlt héten elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 30 napos előzetes letartóztatásra vonatkozó javaslatát, és alapfokon úgy döntött, a gyanúsított továbbra is házi őrizetben marad. A vádhatóság azonban megfellebbezte a döntést, és a jogerős ítélet szerint a bírót 30 napos előzetes őrizetbe vették.
A sepsiszentgyörgyi bírói testületet azzal gyanúsítják, hogy jogtalanul ítéltek meg 43 227 hektár erdőt Gheorghe Paltin Sturdzának, ezzel több mint 303 millió eurós kárt okozva az állami erdészetnek. A korrupciós botrányban már letartóztatták Viorel Hrebenciuc volt képviselőt és fiát, valamint Ioan Adam képviselőt. Ilie Sârbu szenátort és Adam Crăciunescut, a Romsilva igazgatóját szabadlábon vizsgálják.
Ördög Lóránd András a DNA szerint 2010-ben az irodájában átvett 10 ezer eurót Ioan Adam ügyvédtől, ezután a bírói testület helyt adott az erdő-visszaszolgáltatási ügyben a per újratárgyalási kérésének. Két évvel később 50 ezer eurót kért az ügyvédtől, ebből később Ioan Adam újabb 10 ezer eurót adott át, a bírák megítélték a több mint 43 ezer hektár erdőt a felperesnek. A vádhatóság szerint a döntés egyértelműen a bizonyítékok részrehajló értelmezése nyomán a valóság és jogszerűség ellenében született.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2015. március 18.
Lesznek még meglepetések
A kormányfő nem hátrál. Már tizenhárom volt minisztere keveredett korrupciós gyanúba, pártjának oszlopos tagjai sorra dőlnek ki mellőle – a nagy előd, Adrian Năstase már eltűnt, de gyülekeznek a felhők az alapító Ion Iliescu volt államfő fölött is, a szintén kezdetektől irányító Viorel Hrebenciuc már ázik, az após, Ilie Sârbu lapul, a sógor, Iulian Herţanu fogdában, a jó barát, Sebastian Ghiţă bírósági felügyelet alatt, Liviu Dragnea – Ponta helyettese a pártban és a kormányban – szintén vizsgálat alanya, az üzlettárs, Dan Şova letartóztatás előtt áll, és várható még néhány szennyes ruha kiteregetése a pár napja fogdában levő, a szociáldemokratákból már korábban kirúgott, de igen sok lében kanál Marian Vanghelie részéről.
Alsóbb szinteken is hullnak a fejek, de az egyszerű képviselőkre vagy részlegvezetőkre már alig jut a közvélemény figyelméből, mert a nagyágyúk kihallgatásai után egyre újabb letartóztatások következnek, és most már az a fő kérdés, hogy a dominószerűen összeomló hatalom maga alá temeti-e a miniszterelnököt, és mikor.
Victor Ponta az utóbbi időben igen sokat veszített arroganciájából (is) – a nyilvánosság előtt sokkal visszafogottabb –, de aligha mély gyökerű átalakulás ez. Hiszen jó néhány politikai és erkölcsi válságot átvészelt már a kormányfői székben, és valószínűleg esze ágában sincs feladni ezt a pozíciót, ahol még mindig igen sok szálat mozgathat. A nem tudok semmit, nem szólok bele kijelentések mögött ugyanis aktív védekezésbe kezdett: érezhetően erősödik egyfajta háttérzaj, valakik már hangosan szörnyülködnek a bilincses letartóztatásokon, fogdai körülményeken, sőt, azért kezdtek aggódni, hogy nem lesz, aki dolgozzon, a sűrűsödő ügyészi eljárások miatt leblokkol az államgépezet. Vállalkozók panaszkodnak, hogy már egy hivatalnok sem mer aláírni semmit, mert nem vállalja a kusza törvények értelmezésével járó kockázatot, a kisemberek azért aggódnak, mert nem tudják a rendőrök megkenésével olcsóbban megúszni a közlekedési bírságot...
A diverzió nyilvánvaló, hiszen épp azért jutott ide az ország, mert az állandó kenegetés dacára is nehezen, csikorogva működtek az állam intézményei. A suttogó propaganda azért érdemel figyelmet, mert olyan kormánytól ered, amely szorongatottságában is képes pofon csapni a demokráciát és a választókat azzal, hogy 26 jogszabályt módosít egyetlen rendeletben, suba alatt. Ez pedig nem jó jel. Arra utal, hogy vannak még rejtett erőtartalékai, és afelől semmi kétség, hogy ezeket kinek a javára fogják felhasználni.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 15.
Politikusi erdőmaffia
Nagy erdővédő-harcosok lettek politikusaink, oly hevesen oltalmazzák a fákat, mintha nem lennének felelősek az elmúlt huszonöt esztendő pusztításaiért. Pártállástól függetlenül, igaz más érvekkel, de minden témában megszólaló politikus az irtások ellen ágál, bizonygatja, hogy amit ő akar, az az igazi, a másik tábor sunyi módon a további szabad prédát törvényesítené.
Victor Ponta hirtelen zöld aktivistává változott, a legdrasztikusabb megoldásoktól sem riad vissza, egyenesen betiltaná a rönkexportot. Három éve miniszterelnök, mostanáig eszébe sem jutott bármilyen lépést tenni, mi több, mentora, Adrian Năstase és apósa, Ilie Sârbu felelős a Holzindustrie Schweighofer romániai megtelepedéséért, pártja vezető politikusai kapcsolódnak így vagy úgy az erdőbizniszhez. A liberálisok az új törvény ellen szónokolnak, szerintük nem elég erős, nem biztosít elegendő védelmet, elnöküket, Klaus Johannist próbálják menteni, aki visszadobta a jogszabályt, de ártatlan báránynak ők sem mondhatóak, soraikban többen is belekeveredtek valamilyen módon erdeink végletekig történő kiszipolyozásába. Nehéz vétlennek és önzetlennek nevezni az RMDSZ-t is, hisz nagy hatalmú szenátorát, Verestóy Attilát ma is „Isten druzsbájaként” emlegetik, de az elmúlt évtizedekben több magyar környezetvédelmi miniszter regnált, s keveset hallottunk arról, hogy megálljt parancsoltak volna az erdők letarolásának, mi több, Háromszéken az RMDSZ aktív közbenjárásával vethette meg lábát az osztrák nagyvállalat, Olosz Gergely volt szenátor segítette megtelepedésüket, Tamás Sándor megyeitanács-elnök pedig nemcsak boldogan asszisztált bemutatkozó sajtótájékoztatójukon, de az engedélyeztetés elől is hárította az akadályokat. A legnagyszájúbb erdővédők tehát éppen azok, akik saját zsebüket vagy érdekcsoportokat kiszolgálva, tudatosan, esetleg nemtörődöm módon hozzájárultak a jelenlegi áldatlan helyzethez. Csontig kellett hatolnia a késnek, és beigazolódnia, telhetetlenségük határtalan, eszük ágában sincs az új törvénnyel megálljt parancsolni a pusztításnak, hogy mozgolódni kezdjen a civil társadalom, és ezrek vonuljanak utcára az erdők védelmében. Nem tökéletes a jelenleg napirenden lévő erdőtörvény, de az eddiginél sokkal jobb, mindent nem orvosol, de gátat vet a gátlástalan kitermelésnek, és jó alap, melyre megfelelő alkalmazási normákkal tovább lehet építkezni.
A politikusokra nem számíthatunk, mindig mindent jól meghatározott érdekeik szerint csűrnek-csavarnak, és csupán szerencse, ha ez egybeesik a közérdekkel. Rá kell őket kényszeríteni, hogy ne hátráljanak ki az erdőtörvény mögül, s a múlt szombati megmozdulás igazolta: a civil nyomás eredményes lehet.
A holnapi tüntetésen még többen kell lennünk, hogy lássák, érezzék, nincs visszaút, a szöveg már kevés, tettekre van szükség, ha még egyszer voksunkat szeretnék.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 29.
A Csíki Közbirtokossági Unió
A 2000-ből származó 1-es számú törvény megjelenése után egy csapatnyi csíki ember úgy gondolta, véget kell vetni az állami erdészet monopóliumának, és hosszas harcok után sikerült elérniük, hogy megalakuljanak a magánerdészetek. Rafain Zoltánnal, a Csíki Közbirtokossági Unió elnökével beszélgettünk a magánerdészetek megalakulásáról, a kezdeti nehézségekről, az unió szerepéről.
„Megjelent 2000-ben a föld- és erdőtulajdon visszaszolgáltatását szabályozó 1-es számú törvény, de egyáltalán nem akartak hallani arról, hogy az erdőket visszaadják. Az állami erdészettel vívtuk a harcot, hogy adja át a területeket. Ennek kapcsán kezdtem összehívni Tusnádon a kultúrotthonban a parlamenti képviseletünket és a közbirtokossági vezetőket. Kezdetben Kovászna és Maros megyéből is eljöttek a megbeszélésekre, és így alakult ki a birtokosságok egyesületének, az uniónak a megalakítási igénye” – emlékezett vissza Rafain Zoltán. 
Magánerdészetek alakultak 
Az elnök elmondta, nem tudtak megegyezni az állami erdészettel, mivel az az erdők adminisztrálásáért akkora összeget kért, hogy a közbirtokosságok bevételét mind oda kellett volna adni, vagy csak abban az esetben kaptak volna egy bizonyos összeget a birtokosságok, amennyiben év végén maradt volna pénz. Ezt nem tudták elfogadni, így fő célul kitűzték a magánerdészetek megalakítását. „2001–2002-ben zajlottak ezek a harcok. Belekapaszkodtunk egy hiányos jogszabályba, amely azt írta elő, hogy egy magánszféra is alakíthat erdészetet. Viszont semmiféle előírás nem volt arra vonatkozóan, hogy ezeket hogyan is lehet megalakítani. Ki kellett harcoljunk egy miniszteri rendeletet, amelyet az akkori mezőgazdasági miniszter, Ilie Sârbu alá is írt. Így alakulhattak meg a magánerdészetek. Ezt a munkát elvégeztük talán az ország más településeinek javára is, hiszen ebből a rendeletből egy országos szabályozás született, és ez a csapat volt, mely hetente kétszer Bukarestben ösvényelt és nyitogatta az ajtót. A végén már úgy voltunk, a kapus meg sem állított a minisztériumban, azt hitte, ott dolgozunk” – elevenítette fel Rafain.
Eltűnt a rendelet 
Az elnök azt is elmondta, miután végre a mezőgazdasági miniszter aláírta a rendeletet, hazajöttek Bukarestből, és várták, hogy jelenjen meg a Hivatalos Közlönyben. Hiába, ugyanis a rendelet eltűnt. „A minisztérium és a Hivatalos Közlöny közötti úton a rendeletet ellopták. Ilyen nyomások mellett dolgoztunk, és kezdtünk ismét Bukarestbe járni. A miniszter újra aláírta más iktatószámmal, autókba ültünk, és konvojjal átmentünk a Hivatalos Közlöny épületébe, és amíg ott nem iktatták, addig nem jöttünk el. Így született meg aztán az a rendelet, hogy Romániában megalakíthatók a magánerdészetek. Kértük az állami erdészetet, hogy adják át a területeket, de nem akarták. Arra a döntésre jutottunk, hogy mivel mi is hivatalosan megalakult erdészeti szerv vagyunk, kezdjük el leltározni, ami van. Megkötöttük a közbirtokosságokkal a szerződéseket az erdők átvételére. Amikor már harmadik napja leltároztunk az erdőben, kezdtek megjelenni az állami erdészet alkalmazottai, s mondták, mostanig ők vigyáztak az erdőkre, nem kellene bezárassuk őket. Mert olyan szigorú módszerrel fogtunk neki leltározni, hogy abból nagy problémák lettek volna. És így aztán gyorsan átadták a területeket, csak nagyobb cirkuszt ne csináljunk.”
Fenyegetéseket is kaptak 
A folyamat nem volt könnyű, számtalanszor megfenyegették az unió megalapítóit. Ugyanakkor nem volt anyagi tőke a hátuk mögött, mindent saját zsebből fizettek, amint Rafain hangsúlyozta, nem kis anyagi erőfeszítés volt mindez. „Hála Istennek, a szüleim is odaálltak, apám azt mondta: fiam, ha nekifogtál, csináld végig, s ha nem elég a pénzed, ott van a nyugdíjunk. Ilyen harccal valósítottuk meg. Szerencsére, volt egy kitartó csapat is.” 
Harmincegy tag
A Csíki Közbirtokossági Unió erdészete közel negyvenezer hektár erdőt adminisztrál, 31 közbirtokosság tartozik ide. A közbirtokossági területeken kívül az erdészet még egyházi erdőket, magánerdőket is kezel, de magának az uniónak csak közbirtokosság lehet tagja, és csak az a birtokosság, amelyiknek ez a magánerdészet adminisztrálja az erdőit. Az évek során volt olyan közbirtokosság, amelyik más erdészettel kötött szerződést, de olyan is, amely ehhez a magánerdészethez igazolt át. „Nem jövedelemorientált a magánerdészetünk, ezért alacsony áron tudunk szolgáltatást biztosítani. Úgy vesszük, hogy egy családon belül végzi mindenki a dolgát. Az erdészetre hárul az erdőgazdálkodás szakmai része, az őrzés, ültetés stb.” 
Közös érdekképviselet 
Az elnök rámutatott, maga az unió érdekképviseletet is ellát. A közbirtokosságok működésébe ugyan nem szól bele, minden közbirtokosság végzi a dolgát, ahogy jónak látja, az unió nem foglal állást, ami a belső ügyeket illeti. Mindenik közbirtokosság maga kellett visszaszerezze a területeit, az erdészetnek a jogásza viszont sok segítséget nyújtott számukra. Amint Rafain fogalmazott, az uniót egyfajta védőhálónak is lehet nevezni azokban a problémákban, ami közös. Ilyenkor uniószinten lépnek fel. „Ez tavaly tavasszal is megtörtént, megint kellett a mezőgazdasági minisztérium ajtaját nyitogassuk. Ugyanis egy adott pillanatban a bérlő nagyobb akart lenni, mint a tulajdonos. A területalapú támogatások esetében úgy szólt a vonatkozó jogszabály, hogy a közbirtokosságok mint tulajdonosok, le sem tehetik a kérést a legelőtámogatásra, csak az állattartó gazdák. Minden egyes közbirtokosság egyöntetűen igazságtalannak tartotta ezt, hiszen a tulajdonjogot nem szabadna felülírják a bérlőnek a jogai. Aztán az utolsó percben, úgymond a halálból vissza lehetett hozni, hogy a közbirtokosságok is letehették a támogatásra a kérést. Az APIA-támogatás elég nagy bevételt jelent a közbirtokosságoknak, mert egyes birtokosságoknak nincs olyan erdőállományuk, amelyet ki tudnának termelni, és talán a legelőtámogatás nélkül bajban is lennének.”
Közbirtokosságok a közösségért 
Rafain rámutatott, jelenleg viszonylag jól állnak a közbirtokosságok: ahhoz képest, hogy 2000-ben a nulláról indultak, ma már szinte mindegyiknek saját székháza van, megteremtették a működésükhöz szükséges infrastruktúrát. Ugyanakkor a közbirtokosságok mindenhol segítik az adott közösséget, az egyházat, az oktatási intézményeket. Kultúrotthonokat, templomokat újítanak fel, ravatalozókat építenek, utakat javítanak, ösztöndíjakat adnak stb. Tragédiáknál, tűzeseteknél segítik a károsultat.  „Megérte a harc, hiszen a közösségnek a javait szereztük vissza, a közös tulajdonát. Igaz, mai napig is vannak még igények, visszaadásra váró területek.”
Székházat építenek
A Csíki Közbirtokossági Unió nemrég tartotta közgyűlését. Az itt született döntés alapján – egy hektár harminc áras területre – egy saját székházat építenek az uniónak és az erdészetnek Csíkszeredában. „Ez egy újabb kihívás. Az építéshez szükséges összeggel a közbirtokosságok a területeik arányában fognak hozzájárulni. Ez egy szükséges dolog, évek óta bérben vagyunk, annyi pénzt kifizettünk már, hogy egy épületet felépíthettünk volna. Most már mindenik közbirtokosságnak van saját székháza, eljött az idő, hogy ennek az egész közösségnek is legyen.”
Péter Beáta. Székelyhon.ro