Évről évre kevesebben emlékeznek 1951. június 18-ra, arra a napra, amikor a bánsági deportáltak első csoportjával megindult a hatvan marhavagonból álló szerelvény a Baragánba. Az ország egyetlen vidékéről sem vittek el annyi ártatlan embert, családot, mint Temes és Krassó-Szörény megyéből. Itt nemcsak az úgynevezett kulákokat – telepítették ki, hanem a földhöz ragadt szegény embert is, akinek a véletlen folytán a határ túl oldalán, Jugoszláviájában rokona volt. Ráadásul a szörnyűséget átélt családok a baragáni kényszerlakhelyek megszüntetése után sem térhettek vissza otthonukba, a saját falujukba, mert továbbra is megbízhatatlannak tartotta őket a rendszer. Idegen településeken, idegen környezetben, idegen emberek között kellett új életet kezdeniük. A Baragánban töltött bizonytalan öt esztendő a legtöbbjüknek egész életre szóló lelki traumát okozott. Az első telet földbe ásott szalmakunyhókban vészelték át a bánsági kitelepítettek. A találkozón Silviu Sarafolean, a Volt Baragáni Deportáltak Egyesületének temesi elnöke elmondta, hogy jelenleg a legfőbb feladatuknak a még létező dokumentumok összegyűjtését tekintik. Levéltár létesítése, és átfogó dokumentumkötet kiadása szerepel a munkaprogramjukban. /(S.): Baragáni deportáltak találkoztak. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 19./