Lapozó
Sok romániai német szerző a kivándorlása után, a megváltozott körülmények ellenére sem (vagy talán éppen ezért nem) találta meg helyét a német irodalmi életben, többségük az új hazában is ugyanazokról a témákról, emberekről ír, mint a kivándorlás előtt: az elhagyott hazáról és az itt lakó emberekről, és műveiknek fő problematikáját hazátlanság, identitáskeresés, outsider-lét alkotja. (Sántha-Jakabházi Réka). Olyan fura belegondolni tizenöt év távlatából, milyen kevés kedvenc munka van. Az ember kapálózik meg vágyakozik a minél több és minél nehezebb feladatra, ezt is akarja, azt is akarja, és végül marad egy vagy kettő valóban fontos. Valahogy úgy van ez a mi szakmánkban, hogy sokat kell dolgozni ahhoz, hogy aztán kikerüljön néhány jól sikerült alakítás. (László Csaba). Kétségbeesetten bizonyosodtam meg afelől is, hogy azok az érdekek, amelyek az ellenünk hozott döntést mozgatták meg a 20. század elején, Európánkban ma is működnek. Így a két világháború számunkra aligha fejeződött be, mert még nem pusztultunk ki eléggé. És Európának érdeke, hogy minden lehetőleg „hírmentesen” történjék. Miközben tételesen hirdeti, hogy „minden európai népnek joga van a fennmaradáshoz!” (Kónya-Hamar Sándor). A Török már este óta semmit sem ivott, ennek ellenére még mindig dülöngélt. Izgatottan törölte ki zsebkendőjével az izzadságot a kék tányérsapkája alól. Az ördögbe is, ezek itt a hullát az ő engedélye nélkül elvitték a tett színhelyéről. Ezzel pedig lőttek a nyomozásnak! Tekintetét hol a kifejezéstelen arcokon járatta körbe, hol a tűzoltók nedves csizmáira, majd fehér szemöldökére és bajuszára szegezte. Az emberek természetesen hülyének tettették magukat. (Balthasar Waitz). Az 1972-es kitelepedésüket követően németországi lakásaikat a régi erdélyi lakások mintájára igyekeztek berendezni. Az idegen térben ott sorakoztak a régi holmik szétszórt maradékai; már nem volt hangulatuk, elveszetten álltak, egy másik világból odahurcolva. Ülőbútrok egy-egy kényelmes sarokban, rajtuk a régi, a dohányzósarokból származó vánkosokkal, homályos otthoni képek, érzelmek, szokások: nagymama által hímzett piros-kék, török mintájú párnák, dohánykészlet, mely korábban az úriszobában lévő kerek asztalkán állt, Morres-akvarellek, ismerős tájak, a segesvári óvár a falon, egyféle gyermekkori laterna magicaként, misztikus, sötét pillanatok, melyek ki nem állták a fényt, mintha egyedül a belső erejük ragyogtatta volna fel ezeket a tárgyakat. (Dieter Schlesak). Hazám/ meglepetésként jön keletről/ a demokrácia feledékeny fényébe/ hanyatlik s fejlődik mégis/ folyton csak hanyatlik/ a politikuspaloták kertje frissen nyírt/ a tömeg nyugati eurókat számol/ rossz fejre írást borít// emberek társalgására gondolok/ hősietlenre kényszerűre/ leszegett fejjel a fák gyökerét nézem/ a reptér előtt/ árnyékba kivetetten// egy áprilisi/ késő délután. (Ilse Hehn). Székelyföld, 2016. december. Romániai német irodalom. (Knb.) Népújság (Marosvásárhely)