Református kórusok találkozója
A kézdivásárhelyi református egyházközség szombaton a főtéri templomban nyolc énekkar részvételével tartotta meg a kézdi-orbaiszéki református egyházmegye templomi kórusainak tizenkettedik találkozóját, melyen nyolc énekkar mintegy kétszáz tagja vett részt. A szervezők – akárcsak az előző esztendőkben – a római katolikus egyházközség két kórusát és a nyugdíjasklub énekkarát is meghívták a rendezvényre.
A Ruszka Sándor József iskolalelkész által megtartott istentiszteletet követően egymás után a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklub Rozmaring énekkara (vezényelt Héjja István ny. zenetanár), a kantai Szentháromság római katolikus templom énekkara (Fórika Balázs kántor), a papolci református vegyes kórus (Márton János kántortanító), a kézdivásárhelyi Boldog Özséb Kórus (Gergely Gábor zenetanár), a dálnoki Harmónia kórus (Oláh-Badi Krisztina zenetanár), a felsőcsernátoni református vegyes kar (Ruszka Sándor József iskolalelkész), a székelytamásfalvi református férfikar (ifj. Tusa János kántortanító) és a kézdivásárhelyi Hálaadás református dalárda (Demény József ny. zenetanár és Balázs István kántor) mutatta be repertoárját. Ezt követően közös énektanulás, a megtanult énekszám előadása, emléklapok kiosztása, az énekkarok zászlóira szalagtűzés és szeretetvendégség volt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A délvidékiekkel való szolidaritás nevében
Április 10-én, vasárnap délelőtt két egymást követő eseményen idézték fel Nagyváradon a délvidéki magyarság kálváriáját, főhajtással adózva az áldozatok emlékének. Előbb az újvárosi református templomban tartott igehirdetésen, majd az egyházkerületi székházban megejtett tárlatnyitón.
Az alkalmat az adta, hogy a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány vándorkiállítása, amely a délvidéki magyarirtás 70. évfordulóján, 2014-ben az Országházból indult útjára, s amely a Kárpát-medence több mint negyven helyszínén volt látható eleddig, legutóbb Temesváron és Aradon, megérkezett a Körös-parti városba is.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke János evangéliuma 19. részének 25-27. verseire alapozva előbb a szolidaritás fogalmát járta körül prédikációjában, az értelmezések sokaságát a keresztyéni hit- és lélekközösség fundamentumára helyezve, hiszen a golgotai kereszt fényében mélyebb megvilágításba kerül az együvé tartozás ténye, valósága. A mindent összemosó globalizáció helyett az összetartó szeretet egyetemességét tapasztalhatjuk meg a krisztusi testvériségben és közösségben. „Add, hogy a világ tömeges sodródása ne szakíthasson ki bennünket családunkból, népünkből, közösségünkből” – szólt az igehirdető fohásza, aki az egyetemes embertestvériségtől a nemzeti együvé tartozásig húzódó ívre fűzte fel megpróbáltatásunk tragikus példáit. A püspök felsorolta azokat a szolidaritási alkalmakat, amelyeket a kisebbségi sorban élő magyar nemzetrészek bátorítására szerveztek az utóbbi években munka- és harcostársaival, lélekben elzarándokolva azokra a helyszínekre, ahol megnyomorgatták, üldözték és halálra adták embertársainkat, csak azért, mert magyarok voltak. A Délvidékről szólva még csak nem is olyan távoli az a múlt, lásd a temerini fiatalok kálváriáját. Tőkés László felhívta a figyelmet: a gyászos események felidézésekor nem a sebek feltépése a cél, hanem a részvét kifejezése és az igazságtétel szükségességének hangoztatása. „Mert növeli, ki elfödi a bajt” – idézte Illyés Gyulát. A gyógyulás útja a diagnózis kimondásával kezdődik, mert tudnunk kell, mi történt és minek nem szabad megtörténnie ismét.
Az igehirdetés után Sándor Lajos váradújvárosi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket, majd Matuska Márton újvidéki újságíró, helytörténeti kutató vázolta azokat a múltbéli történéséket, amelyekről a Keskenyút Alapítvány kiállítása szól. A magyarokat rengeteg sérelem és tragédia érte a XX. században amiatt, hogy két világháború veszteseiként szigorúbbak elbánásban részesültek, mint a többi legyőzött ország népei. A ma Szerbiához tartozó Délvidéken például tudományosan kitervelt, módszeres etnikai tisztogatás zajlott a magyarok és más kisebbségek ellen 1944-45-ben, több tízezer nemzettársunkat egyszerűen legyilkoltak, százezret pedig elüldöztek szülőföldjéről a kommunisták, akik azokat a szerbeket sem kímélték, akik „nem kellettek” Titóéknak. Egészen 1990-ig még beszélni sem lehetett a vérengzésekről, nemhogy kutatni a történteket vagy emléket állítani az áldozatoknak. A kutató rövid összefoglalója csupán felvillantani tudta e kérdéskör bonyolultságát, amelynek diplomáciai vonzatai is csak növelik hiányérzetünket.
Az istentisztelet után a hívek egy része átvonult a templomból a Partiumi Keresztény Egyetemnek is otthont adó egyházkerületi székházba, amelynek emeleti aulájában megnyitották a Délvidéki magyar golgota című történeti tárlatot a Partiumi Magyar Művelődési Céh és Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája közös szervezésében Sz. Horváth István, a PMMC igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket és az alapítvány képviselőit, akiknek nevében Cseresnyésné Kiss Magdolna kuratóriumi elnök mutatta be röviden a kiállítás anyagát. Emlékeztetett: az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás mindmáig nem szerves része a magyar történelemoktatásnak, Szerbiában is csak hős partizánokról szól a tanítás. Beszélt az elmaradt beismerésről, feltárásról, bocsánatkérésről, tisztelgésről, rehabilitációról és kárpótlásról – a mindmáig húzódó léleknyomorító hiányérzetről. Az egyik pannón szereplő felirat például így igazít el: Csurog, Zsablya és Mozsor teljes magyar és német lakosságát kollektíven háborús bűnösnek nyilvánították, s bár a civil szervezetek kitartó küzdelmének, a magyar állam és a helyi politikai erők határozott fellépésének köszönhetően 2014. október 30-án a szerb kormány hatálytalanította a magyarokat kollektív háborús bűnössé nyilvánító határozatokat, de a leszármazottaknak továbbra is egyénileg kell kérniük az áldozatok rehabilitálását…
Tőkés László mintegy végszóként jegyezte meg a Fekete-Körös menti magyarirtásokra utalva: „Ha valaki, a Bihar megyeiek át tudják érezni a délvidékiek gyászát.”
A tárlatnyitón Thurzó Sándor József brácsaművész egy-egy Dankó János- és Bihari Sándor-szerzeményt játszva teremtett illő zenei hátteret, a részvevők pedig hozzájuthattak Matuska Márton dokumentumköteteihez és a vándorkiállítás minőségi katalógusához.

tokeslaszlo.eu

Tisztújítás az EMKE szervezetében
Fekete Réka veszi át a megyei elnöki munkakört
Szombaton, április 9-én került sor Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos közgyűlésére. Rendhagyó módon kezdődött, a résztvevők a Házsongárdi temető kapujában találkoztak, és megkoszorúzták az EMKE „nagyjainak” – Sándor József, Kötő József és Guttman Mihály – sírját. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében dr. Széman Péter elnök megnyitója után Fodor Tamás Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja, illetve Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az RMDSZ nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután Lakatos Mihály, az Emberi Erőforrások Minisztériumának osztályvezetője tartott előadást Otthon a nyelvben, kultúrában címmel aktuális kisebbségi kérdésekről.
A beszámolók és a hozzászólások után került sor az új vezetőség megválasztására. Az EMKE országos elnöke továbbra is dr. Széman Péter orvos maradt, a főtanácsosi tisztséget a szatmárnémeti Muzsnai Árpád, eddigi partiumi alelnök tölti be. A többi 11 elnökségi tag közül három új, közöttük az aradi Fekete Réka.
Délután került sor az idei EMKE-díjak átadására színész, újságíró, vállalkozó, néptáncoktató, könyvtáros, művelődésszervező kategóriákban, illetve idén először adták át a Kötő József-díjat. Ez utóbbit Bognár Levente Arad város alpolgármestere kapta, aki tisztsége révén hathatósan hozzájárul a magyar közösség közművelődési életének anyagi fenntartásához, illetve ezeknek szellemi támogatója. A dí átadások után az elnök megköszönte Matekovits Máriának 25 éves aradi- és erdélyi tevékenységét, díszoklevél kíséretében az EMKE örökös tagja címet adományozta a visszavonuló országos alelnöknek.
Az ünnepség fényét nagyban emelte a Guttman Mihály nevét viselő pedagógus kórus énekeivel. Az egyetlen erdélyi magyar pedagógus énekkar munkájával akár példa is lehetne más megyék irányába.
Az EMKE Arad megyei elnöki munkakörét a közeljövőben veszi át Fekete Réka, a Kamaraszínház produkciós és művészeti titkára.
Matekovits Mihály
Nyugati Jelen (Arad)

Vívni a megmaradás háborúját
Kedd délután a XXV. Festum Varadinum keretében ünnepi istentiszteletet tartottak az evangélikus templomban. Igét hirdetett Kovács Zsombor temesvári lelkész és kulturális műsor is volt.
Mátyás Attila evangélikus-lutheránus lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, azon meggyőződésének adva hangot: minden olyan alkalom, amikor a szellemi, lelki értékeink erősödnek, és identitásunk elengedhetetlen részei válnak, ünnep, illetve hívogató lehetőség lehet az öntudatos Krisztus-követők, a hitvalló keresztények és a nemzetépítő atyafiak számára. Ugyanakkor Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettest idézte, aki az evangélikus egyház legutóbbi kolozsvári zsinati ülésén az mondta: az embernek két hazája- egy földi és egy mennyei- van, és kötelességünk az előbbit megbecsülni.
Kovács Zsombor temesvári tiszteletes Pál apostol Timotheushoz írt II. levele egyik versére építette igei szolgálatát, négy fogalom- a félelem, az erő, a szeretetet és a józanság- köré csoportosítva szószéki beszédét. Arra hívta fel a figyelmet: a bizonytalanság, a féltés, a sötétség és a hitetlenség egyidős az emberiséggel, de az igazi kereszténynek nem kell félnie a haláltól, a magánytól, az öregedéstől, az anyagi és egyéb egzisztenciális létbizonytalanságoktól, hiszen Krisztus megváltott minket. Nem szabad tehát a félelem és a meghátrálás emberei legyünk, mert az Isten az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk, és ez hozzásegít ahhoz, hogy legyőzzünk minden nehézséget, gyengeséget, tunyaságot és közömbösséget. Lehetővé teszi, hogy sikerrel és egyenes gerinccel vívjuk meg mindennapi harcainkat az anyaföldünk, az anyanyelvünk és az anyaszentegyházunk védelmében, és a gyermekeinket, a jövő nemzedékek tagjait is erre neveljük, hiszen aki magyarul beszél, énekel vagy magyar néptáncokat jár, máris megnyert egy csatát. A szeretet lelke emellett képessé tesz bennünket arra, hogy a másik emberben meglássuk a felebarátot és a másik magyarban az édestestvért, a józanság lelke pedig abban segít, hogy reálisan fel tudjuk mérni az esélyeinket, és mindent megtenni azért, hogy megnyerjük a megmaradás háborúját- nyomatékosította a lelkész.
Ünnepi műsor
Kolozsvári fiatal művészek (Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbertszínművész, Szép András zongorista és Szép Gyula Bálint szólóhegedűs) a hit- és hiedelem-élmény Kárpát-medencei különlegességeit, a magyar szakrális népi költészet ismert és már-már elfeledett szerzeményeit gyűjtötték csokorba, Paraliturgia címmel. A felcsendülő dalok többsége egy-egy biblikus történetet beszéltek el, hol a kívánt komolysággal, hol pedig – a népi költészethez hűen – kellő humorral és játékossággal, a csángóföldtől egészen Vas megyéig.
Maczalik Alfréd zeneszerző, festőművész műveiből, aki Varsóban született és Bécsen keresztül érkezve egykor városunkba, szólaltatott meg a mélyhegedű elbűvölő hangjánThurzó Sándor József, nemzetközi szinten is népszerűségnek örvendő brácsaművész.Imre Kamilla, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumkisdiákja, az Evangélikus Óvoda egykori növendéke gyönyörű, szívet melengető hangot kapott az Úr Istentől ajándékba. Ő (moldvai népdalokat énekelt) és egykorióvodás társaival voltak a legfiatalabb előadói az alkalomnak. Orgonán ugyanakkor Benczédi Hunor kántor játszott. Az ünnep a már hagyományossá vált szeretetvendégséggel zárult, amelyen a résztvevőknek lehetősége nyílt a személyes ismerkedésre is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Ne szégyelljük magyarságukat
A Festum Varadinum keretében tartottak ünnepi istentiszteletet Nagyvárad Körös-parti evangélikus templomában kedden délután. Az eseményen számos meghívott és érdeklődő vett részt, hogy meghallgassa kolozsvári fiatal művészek népdalokból álló előadását, és Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész prédikációját.
Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor nagy örömmel üdvözölte ismét Nagyváradon a Nagy Noémi Kriszta népdalénekesből, Laczkó Vass Róbert színművészből, Szép András zongoristából és Szép Gyula Bálint szólóhegedűsből álló négytagú zenekart, akik Paraliturgia címmel két részben adták elő az „erdélyi magyar szakrális népköltészet gyöngyszemeit” – mondta Laczkó bevezetőjében, egy-egy dallal idézvén meg a keresztény év jelentős ünnepnapjait.
Kovács Zsombor az alkalomra Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből választott igét, „négy fogalom köré építve a prédikációt: a félelem, az erő, a szeretet és a józanság lelkére, melyeket Isten az embernek adományozott”, hogy megőrizze emberi és nemzeti integritását. A lelkész felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy ne szégyelljék magyarságukat, ne féljenek vállalni azt: „mi sem félünk, de másnak sem kell félnie tőlünk.” – mondta.
A szentbeszédet Thurzó Sándor József brácsaművész játéka zárta, aki Maczalik Alfréd két munkáját, az Áriát és a Menuettót adta elő. Ezt követően óvodások mondtak verseket és Imre Kamilla énekelt népdalokat. A Paraliturgia második részének előadása után a Miatyánk közös elmondása, a testvéregyházak képviselőinek áldása és a Himnuszeléneklése zárta az ünnepi eseményt.
Szamos Marian
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Háromszéki orvost díjaztak
A Sepsiillyefalván dolgozó Para Jánost is díjazták tegnap Budapesten az Év praxisa a Kárpát-medencében pályázaton; az elismerést tíz határon túli és tíz magyarországi háziorvos vehette át.
A szavazatok alapján első helyezést ért el Ádám József Gyergyóremetéről és Száray Eszter Biatorbágyról, második lett Szűcs László Miskolcról és Para János Illyefalváról, a harmadik helyezett pedig Gabnai Judit Anna Ceglédről és Székely-Szentmiklósi István Szilágycsehről. Különdíjat vehetett át Varga Sándor József Erdélyből áttelepült kazincbarcikai háziorvos.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (8.)
A kulturális élet veszített pezsgéséből Koós távozása után, minősége egyre inkább a kántortanítók szervezőkészségétől és képességeitől függött, akik közül Teleki Mózes és Kertész József tűnt ki a következő években. Talán nem érdektelen, Kertész beszámolójából kiderül, hogy mi volt egy református tanító társadalmi rangja, és milyen volt anyagi helyzete.
Kertész 1893-ban érkezett Bukarestbe, nem tudatták vele sem a vonatút hosszát, sem az állomástól mintegy két kilométerre lévő parókián rá váró körülményeket. Nem tudott románul, nem ismerte a román pénz értékét, és az állomáson sem várta senki. Megérkezésekor Kertészt lenyűgözte a fogatok sokasága, a bakon bársonyköpenyes parádés kocsisokkal. Mivel nem tudta, hogy a kocsisok nagy része magyar, szerencsétlenségére egy román kocsishoz fordult, aki három órán keresztül hordozta a városban. A hordárnak és a kocsisnak is megengedte, hogy annyit vegyenek el az átnyújtott pénzkötegből, amennyi szerintük nekik jár, és ezek jócskán ki is használták a helyzetet. Nagy későre megérkezett a református parókiára; nem tudta, hogy a paplak földszintjét bérbe adták, úgyhogy egy román újságírónál zörgetett, aki szembecsapta vele az ajtót, és a magyarokat sértő gúnynéven boanghennek nevezte. Az esperes egyetlen kis szobácskát bocsátott rendelkezésére, egy kis asztallal és egy ágynemű nélküli vasággyal. Ahogy azt más forrásból tudjuk, maga az érsek sem élt sokkal jobb anyagi körülmények között; az évi 2400 frankos fizetés csak arra volt elég, hogy „éhen ne haljon az ember”.
Kertész átvette a dal- és műkedvelő kör vezetését, és kibérelt egy próbatermet az Erzsébet sugárúton, később a próbákat már a református iskolában tartották. Habár a Magyar Társulat új épületében minden magyar művelődési rendezvénynek kellett volna hogy jusson hely, a művészeti körök és egyletek leggyakrabban arra kényszerültek, hogy nemcsak próbára, de az előadásra is termet béreljenek, mert a társulat a dísztermét mindig bérbe adta.
A magyarok mindig túl sok művelődési, zenei, színi- vagy szavalóegyletet, társulatot alapítottak, így szétforgácsolták energiájukat. Jobb lett volna, ha csökkentik számukat, a szervezést és a vezetést pedig értelmiségiek veszik át, akkor a társulat dísztermét is használhatták volna; ezt többször is javasolták az évtizedek során a magyar újságírók.
A legfontosabb zenei-művelődési együttes ebből az időszakból az 1882-ben alakult amatőr színjátszó csoport és a Magyar Társulat által 1887-ben alakított Magyar Dalárda. A színjátszó csoport fénykorát Bakai Antal, a budapesti Nemzeti Színház volt szabója idején élte. Négy éven keresztül egy magyar lap sem jelent meg, csak a Magyar Társulat és a református eklézsia értesítője. 1889-ben napvilágot látott a Bukaresti Magyar Képes Naptár Veress Endre szerkesztésében. Koós és Vándory lapjai után ez volt a legfontosabb magyar kiadvány. Veress hazafias kötelességének érezte egy kalendárium megjelentetését, hisz honfitársai szellemi táplálék nélkül maradtak. Máskülönben a magyarok száma annyira magas volt, hogy akár egy jómódú kisiparos is megengedhette volna magának egy lap kiadását, és egy kalendárium kiadásához pedig csak a jóindulat hiányzott, vélte Veress. Ezzel a kiadvánnyal vette kezdetét honfitársai történelmének kutatása. (...)
Veress naptára Sándor József üzenetével kezdődött; Sándor József – 1885-től az EMKE elnökeként – emblematikus figurája volt a magyarságnak. Bukarestben született 1853-ban a forradalmár Sándor Dénes fiaként, és Koós tanítványa volt a református elemi iskolában. Üzenetének mottója C. A. Rosetti nyilatkozata volt: ,,Szeretem nemzetemet, nem gyűlöltem senkit.” A bukaresti magyar lapokban megjelenő nyilatkozatokkal összhangban köszönetet mond a románoknak vendégszeretetükért és toleranciájukért: ,,Áldott a föld, mely elfogad, a nemzet, mely tűzhelyet ad, a felekezet, mely véd, a törvény, mely támogat, az idegen, a más ajkú, az úr, ki nemcsak saját hazájának és népének fia, de ember is.”
Sándor József előbb a román költészettel, később a román politikával foglalkozott. 1885. december 25-én ő közölte az első magyar nyelvű Eminescu-versfordítást Cseresznyefa fehér virága (Atât de fragedă) címmel a Kolozsvári Közlönyben. Fényes politikai karriert futott be, 1896–1905 között magyarországi országgyűlési képviselő volt, 1918–1922 között a Nemzeti Magyar Párt elnöke, képviselő a román parlamentben (1922–1926) és 1926-tól szenátor; ugyanakkor a román Ókirályság református egyházmegyéjének kurátora. Képviselőként sokszor támadta a román sajtó, például azt is be kellett bizonyítania, hogy nem bordélytulajdonos. Kolozsváron halt meg 1945-ben. Az ifjabb Veress érdeme, hogy ráérzett, kik voltak a XIX. század második felében a bukaresti magyarság nagy személyiségei: Koós Ferenc lelkipásztor, Fialla Lajos orvos és saját apja, a mérnök Veress Sándor.
Veress Sándor (1828–1884) Magyarországon született református pap fiaként. Tanulmányait félbeszakította, hogy részt vehessen az 1848-as forradalomban, majd hosszas törökországi, itáliai, franciaországi és angliai vándorlás után Londonban szerzett földmérnöki diplomát. Nem tudni, hogy miért döntött a bukaresti letelepedés mellett 1859-ben. Sok nyelven beszélt, mint a legtöbb magyar kivándorló: a román mellett tudott németül, angolul, franciául, olaszul és törökül is. A román arisztokráciával szakmája révén került kapcsolatba, olyan nagybojár családok fordultak hozzá birtokaik telekkönyvezésével, mint a Ştirbei, az Obrenovici és a Lahovari; a sinaiai királyi uradalmon is végzett földméréseket. Veress vezette be a háromszögeléses és telekegyesítési mérési módszereket; sok térképéről kőlenyomatos másolat készült, és stratégiai fontosságúnak tekintették ezeket, mert a pár évtizeddel korábban készíttetett térképek már nem feleltek meg a valóságnak, Románia pedig egy törökellenes háború küszöbén állt. Több éven keresztül dolgozott az 1875-ben használatba vett Piteşti–Târgovişte vasútvonal építésénél is. Elfogadta rövid időre a református egyház kurátori és a Magyar Társulat elnöki tisztjét. Nagyon elfoglalt ember lévén, szakmája miatt legtöbbször úton volt, jól ismerte a román vidékeket, életvitelüket, szokásaikat, megírta Románia történetét is, melyen húsz évig, 1871-ig dolgozott. A kéziratban maradt mű 214 ívet tesz ki, és Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában található. Ez volt a románoknak az első magyar által írt története. Borsi-Kálmán Béla történész szerint Veress ,,a román világ egyik legavatottabb ismerőjének számít”. Habár a hatóságok által készített népszámlálások adataiból nem derül ki a havasalföldi bojárság eredete, Veress Sándor szerint csak alig 10 százalékuk volt román származású, a nagy többség görög felmenőkkel rendelkezett. A helyzet hasonló volt a bérlőknél is: négyötöd részük görög volt, továbbá szerbek és bolgárok, és csak elenyésző részük volt román. Szerinte a kereskedők, főleg a gabonakereskedők többsége görög volt, úgyhogy a Duna menti kikötőkben, Calafattól Galacig, majdnem kizárólag csak görögül beszéltek. Veressnek sikerült megragadnia azt a korszakot, amikor a külföldön taníttatott románok kezdték kiszorítani az idegeneket, ám még mindig magas maradt a külföldi szakemberek – orvosok, gyógyszerészek, építészmérnökök, művészek, fotográfusok stb. – aránya, köztük a magyaroké is.
A kézirat a románok történetének bemutatásával kezdődik – valószínű, román források alapján készült összeállítás –, folytatódik a politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és vallási élet leírásával, de kitér a románok viseletére, hagyományaira és hiedelmeire is. Nem hiányoznak a kritikus megjegyzések sem a korrupcióról és a felületes munkavégzésről, főleg, ami az utak és hidak tervezését és kivitelezését illeti. Két fejezetben vázolta a román idegengyűlöletet, hosszan idézett antiszemita és magyerellenes írásokat az 1869–1870-ben megjelenő Românul, Trompeta Carpaților, Presa, Terra lapokból. Károly király is felfigyelt erre a xenofób magatartásra, szokása is volt mondani: „Meine Landeslaute haben die Fremden nicht gern” (Honfitársaim nem szeretik az idegeneket), jegyzi fel Veress.
Aki azt reméli, hogy lényeges adatokra lel a korabeli magyar elit életéről, nagyot csalódik, annak ellenére, hogy Veress külön fejezetet szentelt a külföldi értelmiségieknek.
Veress Sándor a bukaresti kálvinista temetőben nyugszik. A temetésen az öreg Em. Lahovari az özvegyhez ezeket a szavakat intézte: ,,Én bejártam az egész művelt világot, de becsületesebb embert, mint Veress Sándor volt, soha nem láttam, soha nem ismertem”. (...) A gondolat, hogy lefordítsa Románia királynéja, Erzsébet (Carmen Sylva) írásait, már régóta foglalkoztatta az ifjabb Veresst, de kiadásukra tett próbálkozásai kudarcot vallottak. Most felkínálkozott az alkalom, úgyhogy közölte a Dâmbovița legendájának első magyar fordítását a királyné feldolgozásában. A királynőre felfigyeltek a magyarok is, a Magyarországról érkezett újságíróknak, Vándorynak, majd később pedig Poliány Zoltánnak köszönhetően. Vándory egyik versét ajánlja neki a Bukaresti Híradóban, mire a királyné köszönetképpen koszorút küld Petőfi szobrához. 1897-ben a Budapesti Egyetem díszdoktori címet adományozott a királynénak. 1907-ben Poliány Zoltán felesége egy könyvet szentelt neki, ez volt az első ilyen témájú magyar nyelvű könyv. A Petőfi-szobrot, amelyről szó van az 1882-es cikkben, nem sikerült azonosítani. Pár szobrot jóval később csakugyan állítottak a költőnek: egy mellszobrot, Balogh Péter művét a Petőfi-ház belső udvarán. Egy másik mellszobor, Szobodka András alkotása a Herăstrău Parkban áll (fotó; a szobrász nevét elírták: M. Sobotka).
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Udvarhelyszék: hat településen lesz új polgármester
A huszonhatból hat udvarhelyszéki közigazgatási egységnek – két városnak és négy községnek – lesz új polgármestere a vasárnap lezajlott helyhatósági választások nem végleges eredménye szerint.
A megválasztott településvezetők közül Bálint Imre Elemér a veterán, ő hatodik mandátumát kezdi meg. Negyvenhét polgármesterjelölt közül választhattak az udvarhelyszéki szavazópolgárok, tizenkét településen nem született meglepetés, hiszen ott csak egyetlen jelölt indult.
A választásra jogosultak közül arányaiban Homoródszentmártonban mentek el a legtöbben voksolni, a községben meghaladta a 62 százalékot a részvételi arány. A szavazópolgárok közül a legkevesebben Zetelakán adták le voksukat az egyetlen jelöltre, ott valamivel kevesebb, mint 23 százalékos részvételi arányt mértek.
Az alábbiakban a központi választási hivatal adatai alapján az udvarhelyszéki településeken urnazáráskor mért részvételi arányokat is közöljük, valamint a rendelkezésünkre álló adatokat a megválasztott polgármesterekről.
Település Részvételi arány Nyertes Székelyudvarhely 42,24% Gálfi Árpád
Székelykeresztúr 38,44% Rafai Emil
Szentegyháza 52,42% Molnár Tibor (korábbi alpolgármester)
Bögöz 56,90% Farkas Mózes
* Etéd 26,07 % Szőcs László
* Farkaslaka 54,96 % Kovács Lehel
Felsőboldogfalva 60,05% Sándor József
* Fenyéd 48,61% Bokor Botond
*Galambfalva 57,37% Gyerkó László
Homoródszentmárton 62,08% Jakab Attila
* Homoródalmás 35,23% Tikosi László
*Kányád 30,79% György Sándor
Kápolnásfalu 53,80% Benedek László
Korond 52,64% Katona Mihály
Lövéte Mihály Dénes
* Máréfalva: 39,51% Kovács Imre
* Oklánd 38,50% Cseke Miklós
* Oroszhegy 32,77% Bálint Elemér
Parajd 53,71% Bokor Sándor
Siménfalva 51,06% Péter Zoltán
* Szentábrahám 32,20% Simó Dezső Szabolcs
Székelyandrásfalva 52,25% Nagy Lajos
* Székelyderzs 50,96% István Adrián
Újszékely 45,59% Baló Zoltán
Székelyvarság 57,03% Tamás Ernő
* Zetelaka 22,97% Nagy Attila
* Ahol csak egy jelölt volt.
Székelyhon.ro

Múltunk őrzői
A székelységnek fokozott szüksége volt a védművekre
Újabb hiánypótló munka született a Bölöni Unitárius Egyházközség, valamint a Dobó–Valál Egyesület jóvoltából. A bölöni unitárius templomvár című könyvet pénteken mutatták be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A mindenkori ember számára a falakon belüli tér jelentette az anyagi és szellemi biztonságot, az otthont és a civilizációt – tudtuk meg a kiadványt méltató Sztáncsuj Sándor József régésztől. A különböző védművek megépítése és karbantartása közösen, az adott embercsoport egészének a közreműködésével történt. Éppen ezért olyanok lettek és akkorák, amilyenre az illető közösség fizikailag, anyagilag és technikailag képes volt formálni. Így a várak és erődítmények egyúttal az adott közösség önszervező erejét, hatalmát, tudását és szellemi képességeit is megjelenítették, illetve jelképezték. Ugyanakkor jellegükből adódóan és méreteikből kifolyólag hosszú időn keresztül használták és évszázadokon át építették, javítgatták, bővítették őket, vagyis fizikailag is összekapcsolódik bennük a múlt, jelen és jövő. A középkori ember halottait is nagy előszeretettel helyezte el a falakon belül, ily módon ezek nem csak az élőket és jószágaikat, valamint az Isten házát, hanem elődjeiket és múltjukat is védelmezték.
A székelység körében fokozott szükség volt a védművekre, hiszen földrajzi elhelyezkedésüknél és történelmi szerepüknél fogva, sorsuk nem alakult a legkedvezőbb módon. Mindezek ellenére sikerült megtartanunk legnagyobb kincseinket, az anyanyelvet és szabadon gyakorolható keresztény vallásunkat. Továbbá azt a nemes és fejlődésbiztosító szokásunkat is, hogy nem csak magunkért, hanem másokért is cselekszünk és imádkozunk, a közös szellemi emlékezetet, valamint az ekképpen formálódott sokszínű, de mégis egységes kultúránkat. E kultúra és viharos történelmünk emlékeit leghűebben talán a településeink arculatát meghatározó vártemplomok, illetve templomvárak őrzik, ezért feltárásuk fontos szerepet játszik múltunk megismerésében. Kutatásuk tehát a régész vagy művészettörténész számára valódi szakmai kihívást jelent, főleg Székelyföldön, ahol a legtöbb ilyen jellegű épületünk esetében nem rendelkezünk a rájuk vonatkozó írott anyaggal.
A bölöni vártemplom a szerencsés kivételek közé tartozik, ugyanis gazdag dokumentáció maradt fenn róla. Titkokat rejtő múltjának a feltárásához azonban még így is egy jó szimattal, szorgalommal és nem utolsó sorban szakmai fanatizmussal rendelkező kutatóra volt szükség. Mindannyiunk szerencséje, hogy Fehér János művészettörténész megfelelt ezeknek a követelményeknek, hiszen neki köszönhetően egy értékes tudományos dolgozattal lettünk gazdagabbak – fejtette ki véleményét a szakember.
Maga a szerző a reformáció után Nyugat-Európában lábra kapó protestáns jellegű templomépítészet egyik legszebb példájaként értékelte kutatása tárgyát. Olyan építményként, melynek megtervezésekor Pákey Lajos kolozsvári építész a protestáns liturgiához való alkalmazkodást és a vallásos érzület kiváltását tekintette a legfontosabb szempontoknak. Ennek a szemléletnek köszönhető a Paphegyen álló középkori vártemplom helyére 1893–94-ben emelt impozáns egyházi épületnek a hagyományostól élesen elütő formája és mérete is.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nyolc évtized zenetörténeti emlékei
Különleges és egyedi zenetörténeti kiállításnak adott otthont a hétvégén a Nagyváradi vár fejedelmi palotája (A szárny), melyet csütörtök délután nyitott meg a helyi zenei élet, a Thurzó család két képviselője, Thurzó Zoltán és Thurzó Sándor József.
A „Jegyzetek, fények, jellemzők, … – Egyedi, eddig be nem mutatott zenei dokumentumok a Thurzó család archívumából” címet viselő tárlat hivatalos megnyitóján, melyet Nagyvárad lakossága először láthatott az elmúlt hétvégén, a vár kulturális menedzsere, dr. Dumitru Sim köszöntötte az érdeklődő közönséget, tiszteletre méltó emlékállításnak titulálva a jelentős kiállítást. Sim köszöntő beszéde után Thurzó Zoltán népszerű zongoraművész vette át a szót, aki nagyapja nyolcvan évet felölelő zenetörténeti kutatásairól, és az ezek során fellelt, Nagyvárad történelméhez kapcsolódó hiteles, klasszikus zenei dokumentumok archiválásáról, osztályozásáról beszélt. Elmondta azt is, hogy a kiállítás megrendezésének ötlete Dumitru Simé, akivel hosszas tárgyalások után sikerült létrehozni azt, egy Paulo Coelhótól, az álmok megvalósulásáról szóló idézettel alátámasztva a jó szándékot: ha valóban el akarunk érni valamit, akkor minden összejátszik azért, hogy ez megtörténhessen, és bevallása szerint pontosan ez volt a helyzet ezzel az álmával is, a nagyapja emlékének szentelt kiállítással.
Köszönetét fejezte ki továbbá nagybátyja, Thurzó Sándor József brácsaművész iránt, aki maga is szenvedélyes gyűjtő lévén fellépéseivel is támogatja a helyi kulturális kezdeményezéseket, eseményeket, és aki meglepetésként a megnyitó végén át is vehetett egy tevékenységét elismerő emléktablót. Közölte továbbá, hogy a kiállítás tíz kategóriában mutat be 708 személyes tárgyat, levelezéseket, plakátokat, kitüntetéseket, amelyek a múlt század azon jelentős vendégművészeinek a nevéhez kötődnek, akik látogatás és koncertadás végett ebben az időszakban megfordultak Nagyváradon. „Történelmi pillanat ez a mai” – mondta Thurzó Zoltán –, hiszen a nagyapám dokumentumai a város egy sajátos hangulatát, lelkiállapotát tükrözik, amelyeknek a tanulmányozására időt kell szánni.”
A megnyitó után a zongoraművész a vár Lapidáriuma felett elhelyezett pianínón Bartók és Schopen dallamokat adott elő, majd ezt követően a közönség megtekinthette a tárlat anyagát.A kiállítást a szervezők természetesen a közeljövőben is hozzáférhetővé teszik majd.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kárpátalja képekben Nagyváradon
Az 518. kiállítást nyitották meg péntek délután a Nagyváradi Euro Foto Art Galériában. A kárpátaljai fotóművészek tárlata színes és fekete-fehér képeket sorakoztat fel, tájképet, szociofotókat és portrékat tartalmaz.
A kiállított anyagot, Tóth István, az Euro Foto Art Galéria elnöke értékelte és ő nyitotta meg a tárlatot, melyen jelen volt az ungvári Transcarpathia Egyesület tagja is, Volodimi Norba, aki feleségével képviselte klubjukat Váradon.
Tóth István felidézte, hogy a Nagyváradi fotóművészek kétszer is eljutottak már Ungvárra, ahol két nemzetközi kiállítás megnyitóján is részt vettek. „Ma ismét találkozunk az ungvári fotóművészekkel, és így egy kulturális híd alakult ki e két város között. Nagy öröm számunkra, hogy úgy megyünk Ungvárra, mintha haza mennénk, és az ungvári fotóművészek is hasonlóképpen látogatnak meg minket” – fogalmazott Tóth István. „A kárpátaljai csodálatos természeti környezetéből sok tájkép, pillanatkép, szociofotó, az ott élők portréi szerepelnek e kiállításon, melyek különleges módon mutatják be a kárpátaljai embereket” – mondta Tóth István, hozzátéve, hogy mindemellett a természetben készült makrofotók elkalauzolják a szemlélőt egy különleges élővilágba – növények, rovar- és állatvilág –, melyet egyszerű kirándulókként nem veszünk észre.
Volodimi Norba elmondta, hogy váradi tárlatukon 19 kárpátaljai fotóművész képei tekinthetők meg. A képek a közösen szervezett fotótáborok alkalmával készültek, három-négy év munkáit ölelik fel, mondta, majd reményét fejezte ki a Nagyváradi és ungvári fotóklub közötti további együttműködésében.
A tárlatnyitó végén Ovi D. Pop és Gabor Ovidiu váradi fotóművészek is felszólaltak, hangsúlyozva, milyen nagy szerepe van a multikulturális kapcsolattartásnak a fotóművészetben. A rendezvényen Thurzó Sándor József brácsaművész zenei momentumai emelték az ünnepi hangulatot.
A száz kiállított fekete-fehér és színes fénykép július 21-éig, hétköznap 8 és 19 óra között tekinthető meg. A belépés ingyenes.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Feledésbe merülő arcok
Az erdélyi falvak szépségeit, a hagyományos kézműves mesterségeket és általánosan a népi lelket örökíti meg az a fotókiállítás, amelyet a térség legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakegyesülete, a Marosvásárhelyi Marx József Fotóklub huszonhat tagjának alkotásaiból nyitottak július 22-én, pénteken, a Nagyváradi Euro Foto Art Galérában.A tárlatnyitón Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében visszatekintett a két fotóklub között 1977 óta fennálló együttműködési kapcsolatára. Mint elmondta, személyesen is ismerte és együtt dolgozott a Marosvásárhelyi klub névadójával, az azóta legendássá vált Marx Józseffel, aki alkotásaival, munkaelveivel több fotóművész-generációt is megihletett.
A tárlat anyagát méltató Ramona Novicov műkritikus arra mutatott rá, hogy a Marosvásárhelyi művészek fényképei olyan „feledésbe merülő arcokat”, olyan mesterembereket és egyszerű parasztembereket ábrázolnak, akiket egyre ritkábban lehet már látni a modern volágban. Drámaiság és érzékiség egyaránt jellemzi ezeket a felvételeket, amelyeken autentikus népi életképek köszönnek vissza – hangsúlyozta. A tárlatnyitón közreműködő Thurzó Sándor József brácsaművész jól válogatott és kiválóan előadott zenei momentumokkal teremtett a tematikához illő hangulatot.
Az esemény utolsó felszólalójaként Fülöp Jenő Marosvásárhelyi fotóművész idézte fel az ötvenes évek derekán alapított fotóklub történetét a Horváth testvérek által működtetett fényképészeti szaküzemtől Marx József munkásságán át a jelenkorig. Mint hozzátette, a vásárhelyi vár felújítását hamarosan befejezik, és amint a helyi fotósok birtokba vehetik galériájukat, szívesen fogadnák majd a váradi klub tagjainak vendégkiállítását is.
A vásárhelyi fotóművészek kiállítása augusztus 8-ig tekinthető meg a Nagyváradi Euro Foto Art Galériában.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 21.
Az 1931-es választásokon a Magyar Párt tíz képviselői és két szenátori helyet szerzett a parlamentben, ez a korábbinál kevesebb volt. Mégis a magyarok Bitay Árpád személyében egy minisztertanácsosi álláshoz jutottak; a kisebbségekkel foglalkozó államtitkár a német Rudolf Brandsch lett.
A magyarok egy része nem nézte jó szemmel, hogy a románbarát Bitay Árpád (1896–1937) 1931 és 1932 között Iorga miniszterelnök kisebbségügyi tanácsosaként a kormánycsapat tagja lett. A rendkívüli memóriájú, több nyelven beszélő (17 élő és holt nyelven tudott), berlini és lipcsei romanisztikai és szlavisztikai végzettségű Bitay energiáját és idejét az országszerte megtartott kulturális témájú előadásokra és különféle lapokban megjelenő fordításokra pazarolta; megmAradt mindvégig a Gyulafehérvári katolikus teológiai intézet román-, latin-, német- és történelemtanárának. Rossz csillagzat alatt született. Középiskola után besorozták, és az olasz fronton harcolt 30 hónapig; gázmérgezés miatt szívelégtelensége és magas vérnyomása lett, ez okozta korai halálát is. Az 1919-ben szerzett debreceni jogi diplomájának a megváltozott történelmi helyzetben nem sok hasznát vehette, így pályaváltoztatás mellett döntött. 1922-ben tanári diplomát szerzett a Kolozsvári egyetem román–történelem szakán. Még abban az évben kiadta a román irodalom történetéről szóló első magyar nyelvű könyvet, amelyet aztán magyar diákok generációi használtak; egy évre rá román nyelvtankönyvet jelentetett meg. Iorga is felfigyelt rá, akinek felesége nagyon jól tudott magyarul. Megkérte Bitayt, tartson pár előadást a magyar irodalomról Vălenii de Munte-i nyári egyetemén. Ugyancsak Iorga felkérésére részt vett a suceavai kulturális liga munkálataiban, és az ország több városában tartott előadást a magyarok és románok közötti kulturális kapcsolatokról. Rövid miniszteri tanácsossága alatt sikerült néhány konkrét kérdést megoldania a magyar iskolák ügyében: segített az Aradi katolikus iskolának megszerezni nyilvánossági jogát, illetve neki köszönhetően elismerték a külföldön szerzett orvosi és mérnöki diplomákat. Bukaresti tartózkodása alatt nem kapott fizetést, csak 500 lejes napidíjat, és elszámolták vasúti menetjegyeit. Iorga nagyra becsülte, úgy látta, megvan benne az abszolút lojalitás, amit elvárt minden magyartól. Magyar nyelv és irodalom katedrát kívánt létrehozni számára a Bukaresti egyetemen; erre a javaslatot már 1927-ben benyújtotta Sándor József képviselő, Bitay ugyanis a Magyar Párt tagja volt. A Iorga-kormány bukása után Maniu kormánya megszüntette a tanácsosi állást.
Al. Lapedatu miniszter felkérésére 1934-ben lefordította Kristóf György Magyar irodalomtörténetét, amely a magyar irodalmat mutatja be a kezdetektől (1205) a jelenkorig, és amely azóta is az egyetlen ilyen jellegű, román nyelven is megjelent alkotás. A könyvben sokkoló a magyar keresztnevek románra fordítása. Erre magyarázat, hogy a magyar nevek kötelező románosítását előíró törvény már 1927-ben megjelent, és ahogy az a korabeli iratokból is kitűnik, a románoknál amúgy is bevett szokás volt az idegen nevek románosítása. Mivel Bitay keresztnevét nem tudták románosítani – az Árpád-ház megalapítója közismert volt –, keresztnevének csak kezdőbetűjét tüntették fel, és azt is ékezet nélkül. Szó volt arról is, hogy megírja román nyelven a magyar irodalomtörténet egy többkötetes változatát, ám erre nem került sor, és mind a mai napig nem akadt egyetlen magyar szakember sem, aki ezt megtegye. Bitayhoz hasonlóan, a román–magyar kulturális kapcsolatok kutatásának szentelte életét Iorga egyik másik munkatársa, a román Avram P. Todor is. Lefordította Petőfi összes versét (ami sajnos kéziratban mAradt), doktori dolgozatát pedig a magyar irodalom Eminescu-képéről írta. Ő is tartott előadásokat 1930–1939 között Vălenii de Muntében, az Antonescu-diktatúra alatt Tudor Vianu egyetemes irodalom kurzusának volt társtanára a Bukaresti egyetemen, ahol Madách művészetét mutatta be. 1950–1959 között börtönben ült hazaárulás vádjával.
A kommunistákat sem a szocialisták, sem a többi párt nem szerette, 1924-ben a nemzeti kérdésben vallott álláspontja miatt be is tiltották. Beke György szerint a Román Kommunista Párt Budapesten született 1919-ben a Magyar Kommunista Párt egyik tagozataként. A párt 1921-es Bukaresti kongresszusán az erdélyi küldöttek többsége magyar és zsidó volt, nem is igazán tudtak románul, az Internacionálét két nyelven, románul és magyarul is elénekelték.
A Bukaresti magyar kommunistákról elég keveset tudunk. Egyik meghatározó személyiségük Kun Endre (Ludovic Andrei Kun), Temesvári zsidó textilmérnök volt. Különlegesen értékesek azok az adatok, melyeket egy interjúban közölt, mivel 1935 és 1937 között részese volt a Bukaresti textilipar létrehozatalának. A román textiliparba az olasz és francia, illetve a zsidó és örmény tőke fektetett be; megépült a Román Pamutfonoda, a pantelimoni Román Pamutgyár és a chiajnai fonoda. A gépeket külföldről hozták, külföldi szakemberekkel szereltették föl, és Erdélyből is érkeztek mesterek, köztük több magyar. Sőt, még azt is mondták, hogy Pantelimonnak ebben a nyomorúságos negyedében, a gödrökkel teli poros vagy sáros utcákban, a csatornázás nélküli nádfedeles házakban lakott talán a legtöbb magyar Bukarestben.
Tehát 1935 után vélhetően jelentősen megnőtt a textiliparban dolgozó magyarok száma (1930-ban 2317-en voltak). Nem véletlen az sem, hogy ezekben az években nyílt meg a református egyház Pantelimon úti irodája, később a Vatra luminoasă utcában imaház és iskola is épült. Párizsi tanulmányai után Kun Endre az Aradi textilüzemnél dolgozott, ahonnan elbocsátották, mert részt vett a munkások sztrájkjában. 1935-ben Bukarestbe költözött, felvették az olasz Dunărea fonoda építéséhez. Megismerkedett egy buhuşi-i zsidó vállalkozócsoporttal, akik egy pamutgyárba akartak befektetni Pantelimonban. Kunt nevezték ki műszaki vezetőnek. A gyártelep terveit Bécsben készítették, a Németországból hozatott gépek és berendezések felszerelése a németek dolga volt. Kun két mestert hozott Aradról, akiknek szállást, kosztot és jó fizetést biztosítottak, feladatuk volt a munkások betanítása. 1940-ben Kun elköltözött fonodai lakásából, mivel félt a szomszédos Malaxa gyár vasgárdistáitól. Rengeteg röpcédulát nyomtatott, és 1944-ben a bevonuló Vörös Hadsereget a Colentina úton üdvözölte, 1944 után a műszaki egyetemen oktatott. A kommunista hatalom a Gyapot, Len és Kender Hivatalának igazgatójává nevezte ki.
Gyakorlatilag semmit sem tudtunk meg Bukaresti magyar kapcsolatairól, csak pártvonalon tárgyalt néhány magyar zsidóval, például Ambrus Bélával, akit közvetlenül a háború után (?) a pártbizottság kutatásokért felelős igazgatójává neveztek ki, feleségét pedig a Politikai Kiadó káderosztályának főnökévé. Más forrásból tudjuk, hogy 1935/36-ban megjelent a Steagul Roşu lap magyar változata Vörös Zászló címmel; az illegális lap szerkesztője a majdani román miniszterelnök apja, Valter Roman volt.
Nagy veszteséget jelentett a Bukaresti magyarság számára, hogy az Erdélyből érkezett magyar zsidók nem vállaltak részt életükben. Mintegy 1200 család költözött Bukarestbe, és 1928-ban hitközösséget alapított. Kezdetben egyházi és kulturális tevékenységeik anyanyelvükön, magyarul folytak, később inkább a németet választották, magyarul csak a családban beszéltek. A magyar zsidók alapította Pax Klub alapszabályzatában még csak meg sem jelenik a magyar szó, bárki tag lehetett, nem foglalkoztak vallási, politikai vagy nemzetiségi kérdésekkel. Gyermekeiket sem küldték magyar iskolába, ezek színvonalát ugyanis túl alacsonynak találták. Csak akkor fordultak a keresztény magyarok felé, amikor már a zsidóellenes törvények fenyegették őket. Ezek miatt 1937 és 1941 között mintegy 300 Bukaresti család átkeresztelkedett reformátusnak; más családok a katolikus vallásra tértek át. A kommunista mozgalomhoz több magyar is csatlakozott, köztük a munkás Regdon Imre, aki az illegalitásban a Scânteia lapot nyomtatta, vagy a tatrangi Fóris István és családjának több tagja. Fóris (1892–1946) jómódú családból származott, szüleinek tégla- és cserépgyára volt. Elvégezte a Budapesti egyetem matematika szakát, 1921-től tagja volt a kommunista mozgalomnak. Bukarestben a Munkás lap munkatársa volt (1925-ben), és egyike a Scânteia alapítóinak. Más magyar kommunistákhoz hasonlóan, ő is raboskodott a Văcăreşti-i és a doftanai börtönben 1931–1935 között. Nagynénje, a gazdag Arsenovici Vilma, egy ékszerész felesége, a Victoria passzázsban lakott; étkezdét tartott fenn az Academiei utcában, ahol ingyenebéd járt a bebörtönözött illegalista harcosok gyermekeinek. Fóris Istvánt 1940-ben választották az illegális román kommunisták vezérévé, 1946-ban Gheorgiu-Dej kezdeményezésére meggyilkolták.
Az egyesülés eufóriája után a románok hamarosan szembesültek „a honos román elem megsemmisítően alacsonyabb rendű helyzetével a kisebbségi elemekhez képest”, ahogy azt a Politica lap 1934. április 10-i száma írta Pamfil Şeicarunak a Curentulban zajló vizsgálódása margójára. Keresték a különböző megoldásokat a helyzet javítására. George Brătianu történész románokat védő protekcionista törvényeket javasolt, például az ingatlanok birtoklásával kapcsolatosan vagy a nagyvállalatok alkalmazási stratégiáját illetően, de felmerült a határon túli románok betelepítése is. Erdélyben már megjelentek a szélsőséges jobboldali mozgalmak, amelyek szerették volna elérni a magyarok elbocsátását az összes állami és magánvállalattól.
1935-ben Alexandru Vaida-Voievod javasolta a numerus valachicus bevezetését, amely védelmet nyújtott a nemzeti munkaerőnek és korlátozta a kisebbségiek alkalmazását. Bukaresti útja alkalmából Németh László egy magyar mérnöktől értesült arról, hogy milyen következményekkel járt a törvény alkalmazása az itteni magyarokra nézve: míg azelőtt nagyon sokan elhelyezkedhettek az építőiparban, most arányukat legtöbb 20 százalékra korlátozták, még akkor is, ha a vállalkozó maga is magyar volt. Fokozatosan eltávolították a magyar értelmiségieket, de a munkásokat is, így a magyarok számára csak a szolgáltatásokban mAradtak állások, és ez a társadalom perifériájára sodorta őket. A román társadalom frusztrációinak és kisebbségi komplexusának megszólaltatója Mircea Eliade, az egyik legnevesebb fiatal román értelmiségi, aki azokban az években egyetemi tanársegéd volt. Bár elismerte, hogy Erdélyben létezett két, a románokéhoz képest „egyértelműen felsőbbrendű kultúra”, vagyis a német és a magyar, mégis Magyarországot és a magyarokat „a bolgárok után a legidiótább népnek” tartotta. Pedig akkor a magyarok már három Nobel-díjassal büszkélkedhettek, és a negyedik, Szent-Györgyi Albert a következő évben kapta meg az orvosi Nobel-díjat. Az elkövetkező évtizedekben a díjat további kilenc magyar származású személyiségnek ítélték oda, köztük Gábor Dénesnek, a holográf elméleti megalkotójának, vagy a közgazdász Harsányi János Károlynak. Eliade a Földes Jolánnak Londonban egy nemzetközi regényíró versenyen megítélt díját is kétségbe vonta, annak ellenére, hogy a versenyre Románia még csak be sem nevezett. A díj nagy összegű, 13 millió lejes volt, több, mint ami a Nobel-díjjal járt. Eliade azzal vigasztalta magát, hogy „mi egy nagy történelmi nép vagyunk – ők egy középkori sziget, jövő és reménység nélkül”. A Magyarország és Románia jövőjéről szóló jóslatai azonban még háromnegyed évszázaddal később sem váltak be. Eliadet az is felháborította, hogy a románok „tudatlanságukban” megengedték, hogy a Bukaresti színházakban „a magyar vulgaritás előtti hódolatként” három magyar komédiát is játszanak egyszerre, ugyanakkor két olyan filmet is vetítettek, melyek Erdélyt magyar tartományként mutatták be: „hogy tűrhette a cenzúra, hogy ilyen filmet levetítsenek?”. A filozófus Eliade megoldást is vizionált: „varázslatos lett volna, ha egy diákcsapat szétzúzta volta a filmet és a berendezést”.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsút intenek a parlamentnek Markóék
Tizenketten jelentkeztek Maros megyeből az RMDSZ listájára a vasárnapi határidőig: négyen a felsőházban, nyolcan az alsóházban szeretnék képviselni Marosszék magyarságát. A régiek közül senki nem újrázna. A jelölteket szeptember 19-én rangsorolják.
A székben lévő Maros megyei politikusok közül senki nem nyújtotta be pályázatát, így 1990 után először fordulhat elő, hogy az RMDSZ teljesen megújult csapattal vág neki a parlamenti választásoknak. Markó Béla és Kerekes Károly hét, Borbély László hat, Kelemen Atilla öt mandátum után int búcsút az országgyűlésnek. Helyükbe Brassai Zsombor, Jakab István, Novák Zoltán, Kozma Mónika (a szenátusba), Tubák Nimród, Hamar Alpár Benjámin, Balogh József, Vass Levente, Császár Károly, Csép Andrea Soós Zoltán és Fodor Sándor József (a képviselőházba) próbál bejutni a decemberi listás választások alkalmából a Bukaresti törvényhozásba.
Közülük többen eddig is aktívan politizáltak, Brassai például az RMDSZ Maros megyei szervezetét vezeti, azelőtt sokáig Kelemen Atilla ügyvezetője volt, Csép és Balogh a megyei önkormányzatban tevékenykedik vagy tevékenykedett, Jakab államtitkári rangig jutott, míg Novák nemrég került be a Marosvásárhelyi tanácsba, Vass pedig a városi szervezet vezetésében kapott helyet. „Abszolút civilnek” mindössze Tubák Nimród, az orvosi egyetem idei végzettje és Hamar Alpár Benjámin számít, aki az egyik forradalmár egyesület elnökeként és a vegyipari kombinát légszennyezése ellen szervezett tüntetéssorozat által került a figyelem központjába.
Amennyiben a Területi Állandó Tanács (TÁT) valakinek érvényteleníti a pályázatát, az érintettnek 48 óra áll rendelkezésére óvást emelni a döntés ellen. A rangsorolást a bővített választmány, azaz több mint százhetven fő végzi – titkos szavazással. Elviekben a Maros megyei magyarság egy szenátor- és három képviselőjelöltet képes bejuttatni a parlamentbe. Szerencsésebb esetben két felső- és négy alsóházi képviselőt is küldhet Bukarestbe. Az alsóházi listán – nem befutóként – a Magyar Polgári Párt egyik jelöltje is helyet kap. Az alakulat még nem nevezte meg a december 11-i általános választásokon megméretkező tagját.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Kialakult a Maros megyei RMDSZ új parlamenti csapata
Vass Levente vezeti a képviselőjelölti és Novák Csaba Zoltán a szenátorjelölti listát a parlamenti választásokon – döntötte el hétfő esti rangsoroló küldöttgyűlésén a Maros megyei RMDSZ. Az eredményekről megkérdeztük a két listavezető jelöltet.
A 173 megyei küldött titkos szavazással döntött a listákról. Az eredmény szerint a képviselői lista sorrendje: Vass Levente, Csép Andrea, Császár Károly, Soós Zoltán. A szenátori lista sorrendje: Novák Csaba Zoltán, Jakab István, Kozma Mónika, Brassai Zsombor.
A képviselőjelölti lista első három helye parlamenti mandátumot jelent. A szenátori lista első helyén lévő jelölt biztos befutó, de a magyar választók jó mozgósítása esetén a második hely is mandátumra váltható. Mint korábban írtuk, a befutó képviselői helyekre nyolc, a szenátori helyekre négy jelentkező volt. A már felsoroltakon kívül képviselőnek jelentkezett Balogh József, Császár Károly, Fodor Sándor József és Hamar Alpár-Benjámin. Az korábban megírtuk, hogy a Maros megyei RMDSZ-es képviselők és szenátorok egyike sem vállalt újabb mandátumot.
Szavazás előtt a jelöltaspiránsok kortesbeszédeket tartottak. Avasarhely.ro beszámolója szerint ezután a küldöttek két cédulát kaptak, külön a szenátorjelöltekre és külön a képviselőjelöltekre. Előbbi esetében két, utóbbi esetében három név mellé kellett x-et tenni. Azokat a szavazólapokat, amelyeken a meghatározottnál több név mellé került x, érvénytelennek nyilvánították.
Szoros eredmények születtek: a képviselőjelötli listán Vass Levente egyetlen szavazattal kapott többet (117-116) Csép Andreánál, a szenátorjelölti listán pedig Jakab Istvánt mindössze négy szavazat választotta el az első helytől (84 voksot kapott, míg Novák Csaba Zoltán 88-at).
Novák Csaba Zoltán: ez óriási felelősség
A Maszolnak kedden nyilatkozó Novák Csaba Zoltán történész is kiemelte, hogy nagyon szoros verseny volt a rangsoroláson, kemény vetélytársakkal. „A szavazás előtt bármilyen sorrendet el tudtam képzelni a négy jelölt között” – mondta a szenátori lista első helyezettje.
Novák elmondta, számára óriási felelősséggel bír, hogy parlamenti mandátumra számíthat. „Nem csak azért, mert Markó Béla helyét foglalom majd el a törvényhozásban, hanem azért is, mert rengeteg új feladat vár rám. Nehéz időszak előtt állunk” – magyarázta.
A jelölt kortesbeszédében elmondta, az RMDSZ egyik erőssége mindig is az volt, hogy jól felkészült szakpolitikusokat delegált a parlamentbe és az önkormányzatokba. Arra hívta fel a küldöttek figyelmét, hogy az oktatás és a kultúra területén szerzett tapasztalataival segíteni tudja a parlamenti munkát.
„Elmondtam azt is, hogy szakmai felkészültségem és profilom révén elég komplex rálátásom van arra, amit mi az erdélyi magyarság 1918 utáni történetének nevezünk. Úgy gondolom, hogy ez a fajta tudás segíthet jó döntéseket hozni különböző magyarságpolitikai kérdésekben” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán.
maszol.ro

Erdélyi–felvidéki „csúcstalálkozó” volt Nagyváradon
Kettős, kulturális és politikai rendezvény helyszíne volt október 8-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1937-ben átadott, 2001-ben felújított nagyváradi palotája, amely jelenleg a Sulyok István Egyházi, Oktatási és Művelődési Központnak, illetve a Partiumi Keresztény Egyetemnek is helyet ad.
A református püspöki palotaként is emlegetett belvárosi épület aulájában előbb Felvidéki polifónia címmel kortárs szlovákiai magyar képzőművészek kiállítását nyitották meg, ezt követően Tőkés László és Csáky Pál európai parlamenti képviselők tartottak közéleti fórumot a Bartók-teremben. 
A tárlatnyitóra érkezetteket Sz. Horváth István, a társszervező Partiumi Magyar Művelődési Céh köszöntötte, majd átadta a szót a szlovákiai magyar nemzeti közösség egyik legismertebb vezetőjének, Csáky Pálnak, aki rövid beszédében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Partiumba elhozott kiállítás megjárta Brüsszelt is, mégpedig azelőtt, hogy Szlovákia átvette volna az Európai Uniós soros elnökségét az év második felére. Ezzel is fel szerették volna hívni Európa figyelmét arra – mondotta a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője –, hogy a Trianonban idegen uralom alá került felvidéki magyarság teljes és pezsgő szellemi életet élve küzd a megmaradásért, valamint hogy államalkotó tényező az EU-tag Szlovákiában. 
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke házigazdaként üdvözölte a közéleti személyiségekből, művészekből, közírókból álló felvidéki küldöttséget, kitérve vázlatosan az erdélyi és felvidéki magyarság közötti történelmi kapcsolatokra és párhuzamokra, méltatva a gyümölcsöket termett egyházi, kulturális és felsőoktatási együttműködést. Miglinczi Éva művészeti író, a kiállítás kurátora személyes hangvételű bevezető után szakmai ismérvek mentén ismertette a 28 alkotóművész munkáiból összeállított tárlatanyagot, majd Kopócs Tibor, a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületének elnöke mutatta be röviden az alkotói közösséget és köszönte meg a meghívást e történelmi, szakrális térbe, Szent László király városába. Thurzó Sándor József brácsaművész az alkalomhoz illően felvidéki komponista, Lavotta János (1764–1820) műveiből adott elő kettőt az ünnepélyes tárlatnyitón.
Ezt követően a két európai parlamenti képviselő Ügyünk Európában címet kapott fórumára került sor, amelynek moderátora, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke aktuálpolitikai felvetésekre kért reagálásokat Csáky Páltól és Tőkés Lászlótól. A felvidéki EP-képviselő többrendbeli válaszaiból az a konklúzió volt leszűrhető, hogy mind ő maga, mind az egész szlovákiai magyarság többet várt a negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltozástól éppúgy, mint az ország NATO- és EU-csatlakozásától. Sőt, többet vártak a többségi nemzettől is, amellyel együtt élni kénytelenek, de önmaguktól is. „Féloldalasra sikerült minden” – mondotta vallomásszerűn a felvidéki politikus, aki ennek okát és magyarázatát több általa írt könyvben is igyekezett felfedni és megadni. 
Tőkés László a maga során egyetértett képviselőtársa megállapításaival, az erdélyi magyarságra nézve is érvényesnek tartva azokat, bár a romániai helyzet e tekintetben is rosszabb. S noha az elszakadt nemzetrészek közötti szolidaritás példás, és az anyaországgal való kapcsolataik is szép fejlődésen mentek át, a nemzetegyesítés politikája pedig áldott gyümölcsöket termett, mégis: elfáradás mutatkozik az autonómiaküzdelemben, politikailag töredezik a magyarság, elhagyja szülőföldjét a könnyedebb boldogulás reményével – mutatott rá erdélyi képviselőnk, amit a felvidéki vendég azzal toldott meg, hogy a Magyarország határain túl élő magyarok közösségi tudatát változatos terhek erodálják: az asszimilációs nyomástól a demográfiai negatívumokon át a mentális tévelygésekig. És akkor most nyakunkon a migránsválság, a globalizáció legújabb kori vadhajtása – utaltak rá mindketten, elismerve: a magyar politikai képviseletnek szinte semmit sem sikerült elérnie az európai porondon, ami az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, törekvéseit, igényeit jelenti, még a régebbi idők súlyos sérelmeit sem rendezték a hatalmasok – lásd a Benes-dekrétumokat vagy az elbitorolt vagyonokat. Jelenleg a petíciók és perek rögös és végeláthatatlan útját járják a közösségi képviselők, szószólók, küldöttek – de feladni sosem szabad „ügyünket Európában”. 
E konklúzió mentén hangzott még el, hogy az erdélyi és felvidéki magyar felsőoktatásért folytatott harc közötti hasonlóságok és különbözőségek tanulságosak, ugyanakkor a magyar nemzetpolitikát úgy kellene alakítani oktatási téren is, hogy a támogatások és könnyítések, csereprogramok és kapunyitások a fiatalok szülőföldön-maradását szolgálják, hiszen minden határon túli magyar intézménynek megtartó hatást kell kifejtenie. itthon.ma

Nagyváradi főhajtás 1956 hőseinek emléke előtt
A Magyar Polgári Egyesület, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Szent László Egyesület több rendezvénnyel, eseménnyel is tiszteleg a hősök előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából Nagyváradon.
Kiállítás a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetéről
Ma, október 21-én 12 órára kiállítás megnyitójára várják az érdeklődőket a Kálvin János utca 1. szám alá. A kiállításon az 1956-os forradalmat, valamint a forradalom hatására Nagyváradon alakult Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét mutatják be. A kiállítást megnyitja Galambos István történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója, valamint az egykori Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének néhány tagja. A megnyitón közreműködik Kiss Törék Ildikó színművész és Thurzó Sándor József brácsaművész.
56 órán át ’56-ról
Ma 12 óra és vasárnap 20 óra között folyamatos, éjjel-nappal tartó, 56 órás megemlékezést tartanak a Kálvin János utca 1. szám alatt. Az 56 órán át tartó rendezvényen filmvetítésekkel, felolvasásokkal, zenehallgatással, előadásokkal várják a megemlékezőket. A szervezők külön figyelmet szentelnek az erdélyi ’56-os eseményeknek, így megismerhetik a résztvevők a Szoboszlai-per, a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének és más, az 1956-os magyarországi forradalom hatására Erdélyben alakult szervezetek, mozgalmak, kirakatperek történetét.
Mindezek mellett számos dokumentumfilmet és játékfilmet is levetítenek: az érdeklődők betekintést nyerhetnek többek között a 25 évesen kivégzett forradalmár, Tóth Ilona életébe, a Corvin közben és a Széna téren harcoló forradalmárok történetébe, egy 12 éves gyerek visszaemlékezéseibe, Nagy Imre élettörténetébe, a megtorlások kegyetlenségeibe, a menekültek visszaemlékezéseibe. Részletes program a helyszínen vagy a www.facebook.com/Magyar-Polgári-Egyesület oldalon található. A kiállítás és az 56 órás rendezvény megszervezését az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta. Szervező: Magyar Polgári Egyesület.
Koszorúzás a PKE-n
Október 23-án, vasárnap 17 órakor megkoszorúzzák a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) belső udvarán található emléktáblát. Rövid köszöntőt mond Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Szervező: Erdélyi Magyar Néppárt.
Gálaest a Filharmóniában
Október 23-án, vasárnap 18 órától ünnepi gálaestet tartanak a Nagyváradi Állami Filharmóniában. Ünnepi köszöntőt mond Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, majd fellép az Al Fresco Régizene Együttes – válogatás a Kájoni Kódexből, valamint az Argenteus Vegyeskar Szegedről – összeállítás Kodály Zoltán, Bartók Béla, Bárdos Lajos, Kocsár Miklós, Gyöngyösi Levente műveiből. Közreműködik Péterfy Lajos színművész és Buzási Patrik. A gálaest megszervezését az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta. A Filharmóniában az érkezés sorrendjén lehet elfoglalni a szabad helyeket. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Régi fényében fog pompázni az uzoni Béldi–Mikes-kastély
A 19. század végi állapotába kívánja visszaállítani az uzoni Béldi–Mikes-kastély épületét tulajdonosa, gróf Mikes Zsigmond. Ugyanakkor az Erdélyi Fejedelemség korát idéző múzeumot alakít ki két teremben, és kastélyszállót is működtet. Nemrég régészeti ásatás zajlott, ennek nyomán negyvenzsáknyi leletet szállítottak a Székely Nemzeti Múzeumba.
Mikes Zsigmond érdeklődésünkre elmondta, a 19. század végi állapotába állítják vissza a kastélyt, az átalakítás főleg a tetőszerkezetet érinti. Korabeli fényképek alapján dolgoznak. A műemléki helyreállítás menedzsere Lőrincze Zsuzsanna budapesti műemlékvédelmi szakmérnök, a tervet Fekete Márta sepsiszentgyörgyi műépítész készíti. A régészeti ásatás okát firtató kérdésünkre azt válaszolta, egyrészt érdekli az épület múltja, másrészt, mivel műemlék épületről van szó, a beavatkozáshoz műemléki engedély kell, s annak feltétele a feltárás. Lőrincze Zsuzsanna a Székely Nemzeti Múzeumot bízta meg a régészeti feltárással. Sztáncsuj Sándor József régész irányításával maga a feltárás elkészült, negyvenzsáknyi leletet szállítottak a múzeumba. Hátravan még a helyszíni felmérés és a kiásott tárgyak feldolgozása, restaurálása. A régész lapunknak elmondta, céljuk, hogy régészeti módszerekkel új adatokkal szolgáljanak az épületegyüttes építéstörténetéhez. A kastély keleti oldalán levő két elfalazott ajtó előtt ástak, a szelvényeket a műemlékes szakember kívánsága szerint készítették. Feltártak egy mintegy 3x3 méteres, vastag kőfallal körülvett, a főépülethez ragasztott tartozékot, amelyről nem tudták, micsoda. Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész levéltári kutatásai alapján egy uradalmi leltárból kiderült, árnyékszék volt, és sejtik, hogy kettő lehetett. Egyúttal leástak a főépület alapjának kezdetéig, az 3,3 méter mélységben van. Sztáncsuj Sándor elmondta, a lelet igen gazdag, 17. századi pénzeket, kályhacsempéket, köztük ép kályhaszemeket is, bokályokat, poharakat találtak, még egy habán edény darabjait is. A kályhacsempék között több típust is meg lehet különböztetni, látszik, hogy úri kályhák részei voltak. Akár egy teljes kályhát is lehet rekonstruálni a darabok alapján. A terület a 15. századtól Béldi-birtok volt, Béldi Pál kegyvesztettsége után a Mikesek szerezték meg 1678 után. Következtek az átépítések, toldások, főleg a déli szárnyon. Úgy tűnik, a 17. századi épület jelentős része beépítve ugyan, de megmaradt. A feltárás arra enged következtetni, hogy hosszú, többhelyiséges, valószínűleg többszintes épület volt ott. A 17. században székgyűléseket is tartottak itt, tehát komoly épület állhatott, és ezt a leletek is megerősítik – hangsúlyozta a szakember. Mikes Zsigmond megmutatta a két boltíves termet, ahová múzeumot rendeznek majd be. Az Erdélyi Fejedelemség történetébe nyújtanak bepillantást, kiemeltképp a Béldi és Mikes család szerepére abban az időszakban. A Magyar Nemzeti Múzeumot megnyerték az ügynek, az anyag nagy része már megvan. Reméli, a Székely Nemzeti Múzeum is beszáll társkiállítóként. A kastélyban most feltárt anyagból feldolgozás és restaurálás után ki szeretnék állítani a jelentősebbeket. Az épület rendeltetéséről Mikes Zsigmond elmondta, kastélyszállót működtetnek, még nem reklámozták. Szállóhelyként megvan az engedélyük, nyárig el szeretnék érni, hogy a konyha is megkapja a működési engedélyt. Nem üdülőközpontot képzeltek el, hanem olyan helyet, ahol egy társaság jól érezheti magát, születésnapot, keresztelőt lehet tartani, egy pár elmehet házassági évfordulót ünnepelni, minőségi vacsorát szolgálnak fel. Jelenleg három fürdőszobával ellátott szoba és három, közös fürdővel rendelkező szoba várja a vendégeket. Ha majd meglesz a konyhára is az engedély, három teremben száz személyt is le tudnak ültetni.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rendezvénysorozat Dicsőszentmártonban
Ünnepeljünk együtt!
– áll a dicsőszentmártoni magyar civil szervezetek által lapunkhoz eljuttatott közleményben. A hét végén Dicsőszentmárton magyar közössége ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik többek között Szent Márton, a város névadó szentje születésének 1700. évfordulójára.
Az ünnepségsorozat keretében a Sipos Domokos Vegyes Kar fennállásának 25. évfordulóját, valamint a Kökényes Néptáncegyüttes névadó ünnepségének 10. évfordulóját ünneplik. A kétnapos rendezvénysorozat része a Szent Márton Borlovagrend Márton-napi borversenye, valamint az anyaországi testvértelepüléssel, Hajdúszoboszlóval való kapcsolat 25. évfordulójának megünneplése, ez utóbbi a helyi önkormányzat szervezésében.
Ma, november 11-én 18 órától a helyi művelődési otthonban a Sipos Domokos Vegyes Kar fennállásának 25. évfordulóját ünneplik, ezt követi a Kökényes Néptánc- együttes névadó ünnepségének 10. évfordulója. Szombaton, november 12-én délelőtt 9 órától a Három Fenyő vendéglőben a Szent Márton Borlovagrend hagyományos borversenyére kerül sor, 14 órától konferenciát tartanak a Három Fenyő étteremben, melynek témája a város és a névadó, Szent Márton születésének évfordulója. Ugyancsak szombaton 17 órától Dicsőszentmárton és Hajdúszoboszló testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulóját ünneplik a Mihai Eminescu Művelődési Házban, melynek meghívott vendégei az anyaországi testvértelepülés elöljárói, szervező a helyi önkormányzat. Ezt követően 19 órától Szent Márton-napi magyar bált tartanak a Három Fenyő étteremben.
A kulturális eseményeket a helyi civil szervezetek – Népszínház, Szent Márton Borlovagrend, Sipos Domokos Művelődési Egyesület, Kökényes Néptáncegyüttes – közreműködésével szervezték – tudtuk meg Fodor Sándor József helyi önkormányzati képviselőtől, a Kökényes Néptáncegyüttes vezetőjétől.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Gazdálkodik és matematikai tudományos kutatásokat folytat – elismerésre méltó
Sándor József farcádi származású matematikus kapta idén az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Az elismerést szombaton adták át a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, a magyar tudomány napja alkalmából szervezett gálaesten.
Az idei díjazott nevét csak a gálaesten hozták nyilvánosságra, ezt megelőzően Czári Tibor székelyudvarhelyi születésű, Temesváron élő zeneszerző zongoraelőadását hallhatták a jelenlévők.
A gálaesten Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója arról beszélt, Székelyudvarhely az egyik példa arra, hogy nem csak az akadémiai központokban lehet tudománnyal foglalkozni. Ezért csatlakozott néhány éve a múzeum az Areopolisz Egyesület által életre hívott rendezvényhez. Úgy fogalmazott, egy ilyen kisebb városban a múzeumnak kötelessége, hogy a kiállítások szervezésén túl a tudománynak is helyet adjon, hiszen ezek egymásra épülnek. Azt is hangsúlyozta, hogy Székelyudvarhely mindig elismerte nagyjait.
Az eseményen Gálfi Árpád polgármester is beszédet mondott. „Nemcsak azokra a székelyudvarhelyiekre vagyunk büszkék, akik itthon maradnak, hanem azokra is, akik az egyetemes művészetek, a tudományosság felé nyitva idegenben tevékenykednek, mert így is erősítik a város hírnevét” – fogalmazott a városvezető.
Szabó Károly Csúcsok a ködben című rövidfilmjéből derült ki, hogy a díjazott Sándor József. A matematikus Farcádon született, Székelyudvarhelyen járt középiskolába, majd Kolozsváron, matematikaszakon végezte el az egyetemet. Előbb Nagyszebenben, majd Székelyudvarhelyen volt matematikatanár. 1997-től a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, később docense. 1998-ban megszerezte a doktori címet matematikából. „Élete a kutatásról szól” – hangzott el a kisfilmben. Azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy számos bel-, illetve külföldi matematikai szaklap szerkesztője, valamint tizenkét könyvet publikált, melyek közül többet híres külföldi kiadóknál. Jelenleg Farcádon és Székelyudvarhelyen él, innen végzi kutatói teendőit. Gazdálkodik, közben publikál. Kutatási területei a matematikai analízis, a számelmélet, a geometria, a Bolyai-kutatás.
A kisfilm után Hermann Gusztáv Mihály az Areopolisz Egyesület részéről, valamint Gálfi Árpád polgármester adták át az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Sándor József megköszönte az elismerést, majd azt mondta, úgy érzi, ez a díj nemcsak neki, hanem a matematikának is szól. A tudományos kutatómunka nehézségeiről, a szorgalomról, az odaadásról beszélt. Féltékeny szeretőhöz hasonlította a tudományos kutatást, aki csak annak nyom csókot a homlokára, aki neki szenteli életét. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik mellette álltak, illetve Székelyudvarhelynek, melyet szellemi szülővárosának tart.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Szép szavunk: az inkriminált községháza
Romániában alkotmányos jog a nyelvi identitás megőrzése, azaz a mi esetünkben a magyar nyelv használata. Már ezen az alapon is minden oka megvan rá az embernek, hogy elképedjen azon, ami történik.
Hogy bíróságon lehet megtámadni magyar szavak használatát, és hogy egy-egy szó alkalmas vagy alkalmatlan voltáról hivatásos provokátorok véleménye legyen a döntő. Most már jó ideje a községháza a célpont, hogy ez nem volna tökéletes megfelelője a szent és sérthetetlen primăriának. Most – mint a Krónika nov. 3-ai számában olvasom – a felsőboldogfalviak ellen döntött a táblabíróság, Sándor József polgármester szerint a bíróság rutinszerűen hozta meg az ítéletét. Ez nyilván azt jelenti, hogy a táblabíróságnak nem volt szótára (azt talán nem kell feltételeznem, hogy az alkotmányt sem ismeri), és szakértői véleményt sem vett igénybe. Ment minden rutinból: magyar nyelvi ügyben magyar közösség ellen.
De a polgármester sincs könnyű helyzetben. Azt mondja ugyanis: „A megnevezést ugyan Magyarországról vettük át, de van egy 1906-os román–magyar szótár is, ahol ez a fordítás jelenik meg". Nem tudom, honnan gondolja a polgármester úr, hogy a községháza szót Magyarországról vettük át. Szó sincs róla. A község és a ház nagyon régi szava a magyar nyelvnek, a községháza összetétel is, és közös szavunk az adott hivatal neveként is.
De ami a kétnyelvű szótárakat illeti: a bíróság szemében bizonyára nem számít az sem perdöntőnek, hogy a primăria – községháza megfelelés megvan a 2002-ben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által kiadott Román–magyar közigazgatási szótárban és ennek 2004-es kiadású magyar–román párjában (munkatársaimmal együtt készítettük őket, kiadóként az én nevem szerepel rajtuk). Ezeket annak idején felajánlottuk a magyar önkormányzatoknak, nem volt nagy keletjük (talán még mindig vannak példányok az AESZ sepsiszentgyörgyi irodájában).
A bíróság ezek hitelességét bizonyára kétségbe vonná, mert magyar szakmai civil szervezet szerkesztette őket. Van azonban román–magyar nagyszótára (két kötetben) a Román Akadémiának is: Dicționar romîn–maghiar, Editura Academiei Republicii Populare Romîne, készült a Román Népköztársaság Akadémiája kolozsvári fiókjának Nyelvtudományi Intézetében, 1964-ben jelent meg (most készül a felújított változata). Ebben a primăria 4. jelentése: községháza, példamondatként: „primăria comunei Cozmeni a csíkkozmási községháza". Ennél jóval frissebb a Román Akadémia szintén kétkötetes Magyar–román szótára, 2011-ben jelent meg, ugyanabban az intézetben készült kiváló román és magyar munkatársakkal. Ebben a községháza mellett ennyi szerepel: primărie comunală.
Tanulság annyi a mi számunkra: nem kell 1906-os szótárban keresgélni, hanem körül kell nézni, szakmai véleményt az alperes is kérhet. Nemcsak jogit, hanem nyelvit, nyelvészetit is: van magyar nyelvészeti tanszék a kolozsvári egyetemen, ismert az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a vele szakmailag összekapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. És vannak már használható kiadványok, interneten is elérhető források.
Egyébként akár román nyelvi használatra is ajánlani lehetne a községháza mintájára kézenfekvő casă comunală elnevezést a primăria helyett, amennyiben ez a ház tényleg a közösség háza, és nem a polgármesteré. Mint ahogy – amikor szükség volt rá – az oraș szó, más fontos szavakkal együtt, spontánul került át a magyarból a románba (orașként ejtve a magyar várost). Nem tudunk róla, hogy éber provokátorok berzenkedtek volna ellene. Akkor ilyenek még nem voltak.
Péntek János
A szerző nyelvész, egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
Krónika (Kolozsvár)

Magyarok a székelyek előtt
A Magyar Királyság vármegyei rendszere magában foglalta Székelyföldet is, még a székelyek betelepedése előtt magyar népesség (is) élt e tájon – összegezhető a Székelyföld településtörténete előadás-sorozat első három rendezvénye. Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségével létrejött előadás-sorozat során Háromszék településtörténetéről Fehér János művészettörténész értekezett, Csíkszéket Botár István régész mutatta be, legutóbb, csütörtökön László Keve régész Marosszékről tartott előadást, december 15-én Gyergyószék településtörténete következik Demény Andrea gyergyószentmiklósi régész előadásában.
László Keve, a Maros Megyei Múzeum munkatársa a Felső-Maros vidékét kutatta, abból írta doktori dolgozatát, az előadásra abból szemlézte a kimondottan Marosszékre vonatkozó elemeket. Főként a Csittfalván, Marosszentgyörgyön és Nyárádszentlászlón végzett ásatások, kutatások eredményeit dolgozta fel. Csittfalván volt az egyetlen kora Árpád-kori marosszéki vár, Nyárádszentlászlón az egyetlen  Árpád-kori bazilikális templom, azaz a főhajón kívül két oldalhajóval ellátott épület. Ez kakukktojásnak számít Székelyföldön, ugyanis az általános templomforma a hajó és szentély, amely az Árpád-korban egyenes vagy köríves végződésű. Az előadó bemutatta a feltárt cserépedény-darabokat és hajtűket, valamint a radiokarbonos kormeghatározási eredményeket, amelyek a 12. század második felére tehető marosszéki székely betelepedés előtti időkre keltezik a leleteket. (Csíkszék és Háromszék esetében a 13. századra tehető a székelyek betelepedése – jegyezte meg korábban Botár István.)
László Keve említette, hogy a szocialista korban nem lehetett Árpád-korra vonatkozó kutatásokat végezni, csak a római kort tanulmányozni. Azt, hogy mennyivel többet tudunk most, mint harminc évvel ezelőtt, illusztrálja, hogy Lukács Antal egy 1984-ben írt tanulmányában még csak két bográcslelőhelyet jelölt meg a Felső-Maros vidékén, de most már 38-at ismerünk. A három előadás összegzéseként az est házigazdája, Sztáncsuj Sándor József régész, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa elmondta, még mindig nagy a hiátus Székelyföld területén, de most már nyilvánvaló, ez annak tudható be, hogy nem folytak itt kutatások. Még sok a tennivaló, de már látszanak eredmények. Egyértelmű következtetésként vonható le, a székelyek előtt számolni kell a magyar népelemmel itt, Székelyföldön, majd a két népelem együttélésével is.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi iskolai együttműködés
December 13–18. között a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző hét budakeszi, hat portugáliai és hat törökországi tanárt látott vendégül az Erasmus-program részeként.
Az ünnepélyes megnyitó után a következő két év tevékenységét tervezték meg, leszögezték a találkozók időpontjait, majd a résztvevők szakok szerint, csoportokra osztva kidolgozták az alapvető kulcskompetenciák fejlesztésére irányuló feladatok témáját: idegen nyelvi kommunikáció, matematikai és természettudományok, digitális és kulturális kompetenciák. A vendégtanárok programjában olyan kulturális és történelmi nevezetességek megtekintése is szerepelt, amelyek az erdélyi multikulturalitást tükrözik: Törcsvár, Csíksomlyó, Bálványos, Brassó, Csíki Székely Múzeum, csíkszentsimoni sörgyár stb. A hetet gálaesttel zárták, amelyen az iskola Gyöngyvirág tánccsoportja különböző magyarlakta tájegységek népi táncait mutatta be, majd a vendégek is belekóstolhattak a magyar néptánc világába, hiszen közösen vettek részt az élő zenés táncházban, tánctanulással egybekötve.  A négy partneriskola nemzetközi együttműködése az Erasmus-program részeként két évre, a 2016 és 2018 közötti időszakra szól, az Európai Unió finanszírozza, és az Interkulturalitás a nevelés és a tanulás szolgálatában címet viseli. A Bod Péter Tanítóképző harmadik alkalommal vesz részt ebben. Az első találkozónak a tanítóképző adott helyet, lesz még egy portugáliai tanári találkozó, a záró, kiértékelő összejövetel a budakeszi Nagy Sándor József Gimnáziumban zajlik majd. Három diáktalálkozót is terveznek, az elsőt egy törökországi líceumban, a másodikat a budakeszi középiskolában, a harmadikat pedig a portugáliai iskolában. A program során a kézdivásárhelyi tanítóképző harminchárom tanulójának és hat pedagógusának adódik lehetősége, hogy egy-egy hetes tapasztalatcserén vegyenek részt a partnerintézményeknél, a tanári találkozókon az iskola tizenkét tanára képviseli majd az intézményt.
 Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Telt ház Dicsőszentmártonban
A Kökényes évbúcsúztatója
Karácsony harmadnapján zsúfolásig telt a dicsőszentmártoni művelődési ház, ahol újra a helyi Kökényes Néptáncegyüttes évzáró műsorának tapsolhattak. A nyolcadik alkalommal megtartott évbúcsúztató idén A bor útja címet kapta.
Fodor Sándor József, az együttes vezetője elmondta, a hagyományos évzáró műsorban a teljes Kis-Küküllő mente tánctárát – Enyedtől Balavásárig – feldolgozták. Amint hangsúlyozta, minden évben „omlik a nép erre az elő- adásra”. Következetesen karácsony harmadnapján tartják, amely még ünnep, de már nem annyira a családi együttléthez kötött, így van idejük az embereknek előadásra is időt szakítani. Mivel hagyományt teremtettünk az évzáró elő- adásokkal, a dicsőszentmártoni közösség és a környékbeli települések lakossága is várja ezt a dátumot, függetlenül attól, hogy milyen napra esik. Mint kérdésünkre elmondta, minden évben más-más tematikája van az előadásuknak, a tavalyit például Karácsonyi vásárok címmel illették, és e témakörre építették fel a néptáncegyüttes műsorát. Az előadás első részében bemutatkozott a Kökényes Néptáncegyüttes mind a négy korcsoportja. A 4–6 évesekből álló Morzsa Kökényes népi gyermekjátékokat és elő- készítő táncokat, a 6–10 éveseket tömörítő Apró Kökényes a nyárádselyei „istványozást” és nyárádmenti táncokat, a 10–16 évesekből álló Kis Kökényes német és kalotaszegi táncokat, a 18–24 évesekből álló Nagy Kökényes tagjai keménytelki táncokat mutattak be. A második részben A bor útja tematikus táncösszeállítással a küküllőmenti táncokat hármas egységbe rendszerezve dolgoztak fel román, magyar és cigány táncokat. „A küküllőmenti borrégió északnyugati része egybeesik a Maros, valamint a Nagy- és Kis-Küküllő vidékéhez tartozó Alsó-Vízmellékkel, Kutasfölddel és az Erdély-hegyaljával, Enyed vidékével, ami számunkra a néprajz-, népzene- és néptánckutatás szempontjából is fontos. A bortermelés, borfogyasztás ugyanis meghatározó szerepet játszott e néprajzi tájegység településeinek életében, így néptáncaiban is” – hangsúlyozta az együttesvezető. A Communitas Alapítvány által támogatott évzáró elő- adás zenéjét a marosvásárhelyi Üver zenekar biztosította, koreográfus Varró Huba, koreográfusasszisztensek: Bugnár Zsolt, Ramasz László, Kósa Ruben volt, dramaturg: Bereczki Éva, meghívott vendégek: Seprődi József és Székely Varga Béla, a Népszínház egykori tagjai, akik aktívan közreműködtek a borparódia jelenetében, a fény- és hangeffektust pedig Tóth László és Koppány István biztosította. A műsor a hármas egységet nemcsak a vidék földrajzában és az itt élő nemzetiségek táncában jeleníti meg, hanem a víz-bor-vér, isten-pap-ember, menny-föld-pincék szimbolisztikájában is. Az előadás bizonyítéka annak, hogy a bor, a zene és a tánc a mámor érzésével minden idők emberét magával ragadta – fejtette ki az együttesvezető.
Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely)

Egy hoppon túl, jöhet a folytatás (Év eleji beszélgetés dr. Antal Álmos kórházigazgatóval)
„Van egy közmondás: építkezni alulról felfelé kell, tisztogatni fentről le és bentről ki. Ez az egészségügyre is érvényes. Ami pedig a megyei kórházat illeti, 2016-ban történtek előrelépések, de az intézmény még nem felel meg annak, amit szeretnénk. Ha folytatódik a felzárkózás, ha az országos egészségpolitika is segít, és a kórház összes alkalmazottja elkötelezett, hogy segíteni akar a betegen, és részt vesz ebben, akkor jó úton vagyunk” – így gondolja dr. Antal Álmos, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója, akivel az elmúlt esztendő megvalósításairól, a jelenlegi hiányosságokról és jövőbeni tervekről beszélgettünk.
Az 580 ágyas megyei kórházban tavaly 19 185 bennfekvő beteget jegyeztek, közel annyit, mint egy évvel korábban, az egynapos beutalások száma 5800, hasonlóan 2015-höz. A járóbeteg-rendelőben tavalyelőtthöz képest ezerrel kevesebben fordultak meg: 93 100-an jelentkeztek szakorvosnál, illetve laboratóriumban, amelynek a sok költöztetés is az oka lehet – véli a kórházvezető. Növekvőben a kórházon belüli elhalálozások száma, mert megváltoztak a szokások, a családok nem ragaszkodnak már annyira, hogy a végstádiumban lévő hozzátartozójuk otthon haljon meg, inkább a kórházat választják – mondta az igazgató. Tavaly 525-en hunytak el a kórházban, öttel többen, mint egy évvel korábban.  „Ezt vállaljuk, ez főleg az intenzív terápián dolgozó orvosoknak jelent pszichés megterhelést. Nagyon sok esetben agyi inundációról van szó vagy végstádiumban levő onkológiai betegekről. Hiányzik egy krónikus betegek kórháza, ahol az ilyen eseteket kellene ellátni, ez nem a sürgősségi kórház feladata, de ha a család nem tudja vállalni, nem utasíthatjuk el...”
A tavalyi megvalósítások közé tartozik, hogy befejeződött az uniós támogatásból finanszírozott felújítás, korszerűsítés, vége a tíz éve tartó munkatelepnek, de az osztályok visszaköltöztetése és működésbe helyezése még hátravan, ez év során folyamatosan történik.
Krónikus orvoshiány
A legsúlyosabb a helyzet a hematológián, ahol hónapok óta nincs szakorvos, az igazgató abban bízik, hogy a hematológiát választó sepsiszentgyörgyi jelenlegi rezidens a szakvizsga után hazatér. Az onkológián egyetlen szakember dolgozik, a sürgősségen négy szakorvos végez szolgálatot, kilátásban van egy sürgősségi orvos alkalmazása Hargita megyéből. 2016-ban hét új szakorvos érkezett a megyei kórházhoz, és elmentek négyen. Alkalmaztak egy-egy kardiológust, labororvost, radiológust, gyermekpszichiátert, gyermekgyógyászt és két ortopédet. Nemsokára munkába áll egy fiatal endokrinológus és egy bőrgyógyász, akik a kórház rezidensei voltak, most kapták meg a szakorvosi pecsétet.
A múlt héten két nyugdíjba vonuló volt kórházigazgatót, osztályvezető főorvost búcsúztattak: dr. Sándor Józsefet és dr. Albert Istvánt.  De a kórház orvosai és bedolgozói között még vannak nyugdíjkorhatárosok, az ő helyükre is meg kell találni a megfelelő szakembereket – közölte Antal Álmos. Súlyosnak tartja az elöregedést a családorvosok körében is, az alig több, mint száz háromszéki családorvosból huszonketten nyugdíjkorhatárosok, többen betegek, de nincs, akinek átadják praxisukat. Szerinte ez érinti a kórházat is, mert ha hiányos az alapellátás, az tovább gyűrűzik, de egyelőre nem látja, hogy lenne megyei, illetve országos stratégia ennek megoldására. Ami régen működött, jelenleg akadozik
Az országos egészségügyi informatikai rendszer bizonytalan működése, az egészségügyikártya-leolvasó hálózat gyakori kiesése, a folyamatos jogszabály-módosítás mellett a védőoltások hiánya, a kórházak közötti együttműködési szándék csökkenése, a bérek és ügyeleti díjak emelése miatti pénzügyi káosz nehezítette a kórházak helyzetét. Ez alól nem kivétel a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sem. Antal Álmos szerint, ha nem működik a széles körű alapellátás és a megelőzés, a védőoltások rendszere, akkor nagy baj van. „A védőoltások folytonos biztosítása az állam feladata, amíg ez nincs rendben, addig ne is beszéljünk oltási törvényről, oltási kötelezettségről. Tavaly  gyakran vissza kellett hívni az újszülöttet, mert nem volt oltóanyag, a kórházak jelenleg is folyton kölcsönkérnek egymástól védőoltást. Múlt évben hol ez hiányzott, hol az, csak közbenjárással, személyes kapcsolatok révén lehetett beszerezni tetanusz és veszettség elleni szérumot.”
Az igazgató óriási gondnak tartja, hogy a betegek útja, a klinikák közötti transzfer nem működik úgy, mint korábban. „Most számítógépes rendszer van, millió nyomtatvány, és amikor felhívjuk az adott klinikát, hogy küldenénk egy súlyos beteget, egyszerűen visszautasítanak. Ez megtörténik Brassóval, Marosvásárhellyel. Amit meg tudunk oldani, az legtöbb esetben személyes kapcsolat igénybevételével történik. Ha ismered az adott professzort, ha eléred telefonon, talán van esélyed, hogy küldheted a beteget, ha nem, akkor nem teheted útra, mert nem fogadják. Igyekszünk megoldani minden esetet, de ha százból kétszer nem működik, annak a két páciensnek lehet, hogy végzetes. Tehát százszázalékosan kell működnie a rendszernek. Amikor nagyon elkeseredünk, felhívjuk Arafat államtitkárt, ha felveszi a telefont, esetleg közbenjár, hogy meg tudjunk oldani egy esetet, de ennek nem így kellene működnie.” Antal Álmos szerint kiveszett a régi kollegialitás, a fiatalok már másként gondolkodnak, mindenki egyénileg oldja meg a gondokat, aminek a betegek a legnagyobb vesztesei. Legsúlyosabb helyzetben az onkológiai betegek vannak, őket járatják egyik kórházból a másikba, kevesen tehetik meg, hogy Kolozsvárra mennek, ahol az onkológiai intézetben minden kezelés egy helyen van.
Javítani a minőségen
Antal Álmos elmondta: igaz, hogy az ellátás minőségének biztosítása a kórház elsővonalbeli vezetősége és az osztályvezetők feladata, de minden egyes orvosnak és a pácienseknek is tenniük kell ezért. A gördülékenyebb járóbeteg-ellátás érdekében a betegeknek meg kell szokniuk, hogy tartsák be az előjegyzést, ha valakinek délelőtt tíztől van időpontja, ne üljön oda már reggel nyolckor, mert úgyis csak tízkor kerül sorra – mondotta. Elismeri, hogy olykor előfordul csúszás, ez is az orvoshiánynak köszönhető, mert a szakorvosok a kórházi osztályokon is dolgoznak, emiatt néha késnek a járóbeteg-rendelőből. Azt is meg kell érteniük a pácienseknek, hogy a legtöbb szakmában óránként négy vizsgálatot végezhetnek el a szakorvosok, ennyit fizet ki az egészségbiztosító pénztár – hangsúlyozta az igazgató.Kérdésünkre, hogy a kórház felújításával, modernizálásával együtt járó műszerpark-bővítés milyen mértékben járul hozzá az orvosi ellátás minőségének javulásához, Antal Álmos elmondta, ez önmagában nem elegendő, élni kell a korszerű felszerelés használatának lehetőségével, ez pedig még több tudást igényel az orvosok részéről. „A cél az, hogy legalább az átlagos elvárásoknak megfeleljen a kórház. Ez minőségi politikát jelent, nem csúcsteljesítményekre kell törekedni, hanem minden szakmában szükség van előrelépésre. Ezen a téren még vannak hiányosságok. A minimális invazív beavatkozásokat, endoszkópos kivizsgálásokat és terápiát el kell tudni végezni, hogy ne kelljen a beteget utaztatni. Nem helyes, hogy felállítunk egy endoszkópos vizsgálattal végzett diagnózist, és utána elmondjuk a betegnek, hogy hol végzik el a beavatkozást. Sajnos, e tekintetben nem állunk jól, és kényszeríteni sem lehet senkit, hogy tehetségén túl vállaljon valamit, de a kórház vezetősége mégis ebbe az irányba kíván lépni, mert ez elvárható egy megyei kórháztól. A jó működéshez három dolog szükséges: épület, műszer, orvos. Fontos a tudás, a megfelelő műszerhasználat, vagyis alkalmazása a technikának. Nagy előrelépés, hogy a sebészeten és a nőgyógyászaton már vannak endoszkópos beavatkozások, lépnünk kell a pneumológia, a gasztroenterológia irányában is.”
TervekMagnetorezionanciás készülék beszerzését tervezi a megyei kórház, erről már egyeztetett az intézményt fenntartó megyei önkormányzattal és az egészségügyi minisztériummal, valamint állami finanszírozással szeretnék megépíteni az új sürgősségi osztály épületét a főépülethez csatolva. Tervezik a régi kórház teljes felújítását és új tüdőkórház építését is. Antal Álmos hiányolja a pénzügyi stabilitást, jelenleg folyamatos kiegészítésekből fedezik a fizetésemelésekkel és az ügyeleti díjak növelésével járó kiesést, amit havonta folyósít a minisztérium, és rengeteg idegességgel, bizonytalansággal jár. Adósság mindig van, a hiány egyre nő, a fizetésalap lassan eléri a havi egymillió eurót –  közölte az igazgató. Elmondta, anyagi szempontból a minél nagyobb ágykihasználás a jó, de fontos, hogy mindig legyenek üres ágyak, ez biztonságot jelent, és kényelmi szempontból is jobb, mintha a kórtermek teljesen tele vannak. „Azt szeretnénk, hogy ne csak a működést biztosítsuk, hanem az ellátás minőségét is, és az az érzésem, minél több dolgot oldunk meg, annál több keletkezik.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kikristályosodtak a tervek
Interjú Vargha Mihállyal, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával 
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) nemcsak a megyeszékhely és Székelyföld, hanem a tágabb értelemben vett Erdély egyik büszkesége is, így működése széles érdeklődésnek örvend. Éppen ezért vezetőjét, Vargha Mihály szobrászművészt az intézmény működéséről, 2016-os megvalósításairól, a megkezdett, de még be nem fejezett tervekről és az idei év fontosabb célkitűzéseiről faggattuk. Beszélgetésünk során kiderült, hogy ötletekben nem szűkölködnek, illetve kikristályosodott elképzeléseik vannak a jövőre nézve.
– Igazgató úr, mit tart az elmúlt esztendő legnagyobb sikerének?
– Inkább többes számot használok, mert több sikeres rendezvényünk is volt. Közéjük sorolom például Somogyi Győző, budapesti Kossuth-díjas festő, grafikus, kiváló művész Száz magyar lovas című tárlatát, melynek megnyitását március idusára időzítettük.
Emelkedett hangulatához az időpont, a művész lóháton, huszárviseletben és huszárkíséretben való megjelenése, valamint a Haáz Sándor vezette szentegyházi huszárdalárda fellépése egyaránt hozzájárult. Ugyancsak rendhagyónak mondható a Fogarason élő, 83 esztendős Szőcs-Fülöp Károly 60 év munkájával létrehozott magángyűjteményéből ízelítőt nyújtó tárlat. Ennek egyediségét az általa megmentett bükszádi, illetve porumbáki üvegek, erdélyi kerámiák, szász hímzések és viseletek bemutatásán kívül a gyűjtő személye biztosította.
Ő ugyanis kéményseprőként járván a vidéket, hordta össze, méghozzá olvasással megalapozott szakértelemmel e felbecsülhetetlen értékű kincset. Emlékezetes marad továbbá a múzeum örökös munkatársa, Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész 70. születésnapjára rendezett tárlat is, melyen az inkább festőként ismert mester szobrainak egy részét is be tudtuk mutatni. Ezek a múzeumkertben a mai napig megtekinthetők.
A tavalyi évet a Kallós Zoltánt bemutató kiállítással zártuk, ezzel Erdélyben elsőként tisztelegvén a 90. születésnapját ünneplő néprajzkutató és gyűjtő személyisége és életműve előtt. Nagy öröm számunkra, és egyben büszkeséggel tölt el, hogy 2016 folyamán két hiánypótló könyvet is meg tudtunk jelentetni.
z egyikük Kós Károly és Sepsiszentgyörgy cím alatt jelent meg Anthony Gall szerkesztésében, a másik pedig Balassa M. Iván A székelykapu című kötete. Az utóbbi a típusok felsorolásán túlmenően tudományosan is elemzi ezeket. Ide kapcsolódó jó hír, hogy ez év márciusában tudományos értekezletet is szervezünk ebben a témában, a szerző jelenlétében. 
– Maradtak befejezetlen terveik?
– Igen. Ezek közül pedig a legfontosabb és legfájóbb a Gyárfás Jenő Képtár több éve vajúdó felújítása.
– Mi ennek az oka?
– Elsősorban a nem megfelelő közbeszerzési törvény, mely az olcsó kivitelezést tekinti egy munkálat odaítélése legfontosabb szempontjának. Ráadásul a felújításhoz szükséges pénz kezelése a művelődési minisztérium hatáskörébe tartozott, így eddig beleszólásunk sem volt a minőség ellenőrzésébe, ami az említett okból szintén sok kívánnivalót hagy maga után. Éppen ezért a befejezés és a minőség biztosítása érdekében a megyei tanács a saját költségvetéséből próbálja ezt megoldani, ehhez viszont állapotfelmérés szükséges, melyet megrendeltek.
– Melyek az idei esztendő legfontosabb célkitűzései?
– Ezek egyike az immár lassan 105 esztendős, Kós Károly által tervezett épületegyüttes teljes felújítása és a kor követelményeihez való igazítása. Az ehhez szükséges több mint 4 millió euró biztosítása érdekében az intézményünket fenntartó megyei tanács nyújtott be egy minden szempontból megalapozott és indokolt, európai uniós pályázatot. Ebbe azonban sajnos a működéshez és tudományos tevékenységhez szükséges műszaki hátteret biztosító felszerelés ellenértéke nem fért bele, így erre külön kell majd pályázni.
– Milyen terveik vannak a megyei tanács által 2011-ben megvásárolt, de még mindig üresen és kihasználatlanul álló területtel kapcsolatban?
– Az előbb említett pályázatot úgy állították össze, hogy jóváhagyása esetén bizonyos tevékenységeket, köztük az adminisztrációt a mellettünk lévő telken létrehozandó irodákba tudjuk áttelepíteni. Az így felszabaduló régi épületegyüttest teljes mértékben a látogatók rendelkezésére bocsátanánk, például múzeumpedagógiai tevékenységre, illetve Kós Károly-mellékszobákat is lehetne berendezni. A most kihasználatlan területen ugyanakkor egy műtárgyvédelmi központot és saját vagy rólunk szóló kiadványokat és ajándékokat árusító részleget is létrehoznánk, hiszen erre fokozott igény mutatkozik. Mindennek eléréséhez viszont bukaresti kérésre az övezeti rendezési tervet ki kell terjeszteni. Ennek elkészítése folyamatban van.
– Ezen a területen az Erdélyi Művészeti Központ felépítése is szándékukban állt. Erről miért mondtak le?
– Mert rájöttünk, hogy a polgármesteri hivatal keretében hatékonyabban működhet, mint az SZNM részlegeként, így a város biztosított számára e célnak megfelelő székhelyet a volt posta épületében. 
– Egy múzeum működéséhez óhatatlanul hozzátartoznak a régészeti feltárások. Önök végeznek-e ilyen tevékenységet?
– Természetesen. Ásatásokat két esetben végzünk. Külső megrendelő kérésére, amint ez például az uzoni Béldi–Mikes-kastély felújításakor történt, vagy saját kezdeményezésre. Az általunk Málnásfürdőn újrakezdett munkálatok ebbe a kategóriába tartoznak.  
– Ez utóbbi helyen minek a feltárása van folyamatban?
– Egy bronzkori településé.
– Jelenleg a múzeum hány régésszel rendelkezik?
– Kettővel, név szerint Lokodi Alpár Imre és Sztáncsuj Sándor József végzi ezt a munkát, de még három kellene, hiszen az állagmegőrzésnél, kiállítások létrehozatalánál, valamint pályázatok megírásánál is szükség van a szaktudásukra. A foghíjas régészlétszám miatt ugyanis jelenleg Málnásfürdőn is évente csak 1 hónapot tudunk dolgozni.
– Honnan biztosítják a kutatások anyagi forrásait?
– A felújítást megelőző kötelező feltárás költségeit a megrendelő fizeti, a Málnásfürdőhöz hasonló esetekben viszont ezeket mi álljuk.
A továbbiakban az intézményvezető a sorra kerülő rendezvények hosszú lajstromát és ezek időpontját ismertette, melyekről majd olvasóinknak idejében hírt fogunk adni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Továbbvinni a város poézisét
Ecsetvonások címmel nyílt meg Tolnay Tibor (1932-2009) nagyváradi festőművész kiállítása tegnap délután Közép-Kelet-Európa egyetlen szecessziós múzeumában, a nagyváradi Darvas-La Roche-ház Vörös termében. A tárlatot Szilágyi Aladár helytörténész, publicista, szerkesztő mutatta be.
A XXVI. Festum Varadinum egyik kimagasló eseményének nevezte Tolnay Tibor Ecsetvonások című kiállításának megnyitóját Kecse Gabriella, a programfelelős Tanoda Egyesület elnöke, aki az ismert és szeretett festőművész családjának jelenlétében fejezte ki örömét és háláját azért, hogy az a 36 kép, amelyeket „egy váradi vitt vászonra Váradért,” a fesztivál végéig megtekinthető.
Tolnay Tibor kiállítását Thurzó Sándor József brácsaművész játéka nyitotta meg, és színesítette, aki az alkalomhoz illően, barátja emlékének adózva, annak kedvenc zenéiből adott elő: Macalik Alfréd nagyváradi festőművész, zeneszerző egy áriáját, egy menuettóját, valamint Charlotte von Hampe két barokk táncát. A megnyitó első momentumaiban Meleg Vilmos színművész szavalta el Magyari Lajos Nem a fenyők című versét.
Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnökének köszöntő szavai után értékelésében Szilágyi Aladár mindenekelőtt Tolnay Tiborral való több évtizedes ismeretségük történeteiből osztott meg néhányat a jelenlévőkkel, majd a festőművész kedvenc évszakának, a télnek a megjelenítéseire hívta fel a figyelmet, amelyek a fehér árnyalatainak finom kifejezésmódját adják vissza. Különösen nagy gyakorisággal a Körös-partot megjelenítő képekre vonatkozóan, Nagyváradot korban és térben egyaránt sok-sok élményt adó forrásként említette meg, amelynek poézisét a jövő generációk tovább kell vigyék.
Szilágyi Aladár végezetül arra kért minden jelenlévőt, hogy jöjjenek vissza a hét folyamán, és vegyék újra, egyenként szemügyre a csodás alkotásokat, és amennyiben szeretnék, vásárolhatnak is a képekből, melyek közül hét örökíti meg Nagyváradot.
Szamos Mariann / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Refo 500
Péntektől tegnapig több száz érdeklődő állt meg Kézdivásárhelyen a Kolonits-szobor előtt felállított Refo 500 sátor (a név a reformáció 500 éves évfordulójára utal) előtt, vagy tért be a labirintus sátorba. Az érdeklődőknek lehetőségük volt egyházi kiadványok megvásárlására is.
Ruszka Sándor József lelkipásztor elmondása szerint az ötletet ők is máshol látták, a kivitelezés a református egyházközségnek és a KézdIKE-nek köszönhető. Az ifjak napokig dolgoztak, minden az ő kezük munkája. A lelkipásztor elmondta, hogy a látogatás imasétával kezdődött a labirintusban, ahol képekkel, szavakkal, gondolatokkal, elhelyezett használati tárgyakkal stb. találkozhatott az érdeklődő. Egyfajta meditatív séta, egy belső út volt ez, amelynek végén állt az imasátor, ahová bárki bemehetett öt percre elcsendesedni, majd kint a szervezők egy pohár üdítővel esetleg jegeskávéval várták az illetőt. Szombaton Marosán Csaba kolozsvári színművész Luther, asztali beszélgetések című egyéni előadására került sor, tegnap az újkenyér istentiszteletet követően a Kolonits-szobornál együtt énekeltek a Református Kollégium ifjúsági zenekarával. Délután Családias otthon, otthonos egyház témával tartottak nyílt IKE-napot.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megerősödik képviseletünk a tanügyminisztériumban
Konzultációs tanács alakul
A megye tanintézményeit vezető igazgatókkal és aligazgatókkal találkozott a pedagógusszövetséggel közösen szervezett beszélgetésen Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor, aki a felsőház oktatási bizottságában fejti ki tevékenységét. A tanácskozáson részt vett Biró Zsolt, az MPP elnöke, a képviselőház tanügyi bizottságának tagja, valamint Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke. A találkozóra meghívták a megyei tanfelügyelőség magyar nyelvű oktatásért felelős képviselőit. A Horváth Gabriella vezette megbeszélésen felmerült problémákról Novák Csaba Zoltán szenátort kérdeztük.
– Mivel a szeptemberi tanévkezdéskor újra meg újra szembesülünk az évek óta fennálló gondokkal, és a pedagógusszövetség helyi szervezete a tanfelügyelőséggel közösen ilyenkor egy évnyitó találkozót szervez, arra gondoltam, hogy azoknak a tapasztalatoknak a birtokában, amelyekre kilenc hónap alatt a terepen és a szenátus oktatásügyi bizottságában szert tettem, hasznos lenne egy közös eszmecsere. Az elsődleges szempont a diákok és pedagógusok helyzete. Mivel megyénkben kisebbségben vagyunk, és az utóbbi időszak történései alapján a megyei tanfelügyelőség jóindulatára nem számíthatunk, nagyon fontosnak tartom, hogy hatékony és szervezett együttműködés, átjárás, kommunikáció
működjön a megye pedagógusait képviselő intézmények, szervezetek és az oktatásért felelős politikusok között – mondta a szenátor.
– Melyek voltak a találkozón felmerült problémák? – Észrevételem szerint évről évre két jellegzetes témakörrel szembesülünk az oktatásügyben. A törvénykezés szintjén felmerülő kérdések miatt tartom fontosnak, hogy politikusként is részt vegyek ezeken a találkozókon, ahol első kézből értesülhetek azokról a problémákról, amelyeket képviselnünk kell a parlamentben. Ilyen például az osztatlan csoportot irányító óvónők bérezése, az óvodába járás kötelezővé tétele, az óvodai pszichológusok számának növelése, az előkészítő osztályokba való beiratkozások szabályozása... A találkozón felmerült problémák nyolcvan százaléka viszont helyi kérdés, amit a tanfelügyelőséggel, a helyben dolgozó pedagógusokkal, a helyi vezetőkkel közösen kialakított stratégia alapján lehet megoldani. Nem tabutéma, és nem szabad elhallgatni, hogy demográfiai zuhanással számolunk az elkövetkező években, és az oktatást úgy kell átszervezni, hogy a kellemetlen következményeket, amennyiben lehet, kivédjük, a pedagógusainkat megmentsük, de mindenekelőtt a gyermekek szempontjait figyelembe véve egy működőképes rendszert dolgozzunk ki. Nagyon érzékeny problémáról van szó, hiszen az ülésen láthattuk, hogy a gyermekek számának csökkenése Szászrégenben például milyen gondokat okoz iskolák, pedagógusok és szülők között. Ilyen kérdésekben a helyi közigazgatásban jelen levő szakembereink révén vehetjük számba a legjobb megoldásokat. Hogy a megoldási javaslatok ne csak üres szavak maradjanak, egy konzultációs tanácsot állítottunk össze, amelyben az RMDSZ oktatásért felelős politikusaként jómagam, az RMPSZ, a tanfelügyelőséget képviselő pedagógusok, valamint a különböző szakterületeket, oktatási ciklusokat és földrajzi régiókat képviselő tanerők vesznek részt. Azért tartottuk fontosnak a konzultációs tanács létrehozását, hogy konkrét ütemterveket kidolgozva a különböző szakproblémákra megoldást keressünk. A következő szűkebb körben tartandó megbeszélésen a beiskolázás akut problémáit fogjuk „kivesézni”. Abban is megegyeztünk, hogy erre a találkozóra a pedagógusszövetség kérdőívet fog kiküldeni a nyolcadikosok osztályfőnökeinek, hogy felmérjük a végzősök elképzeléseit a választandó iskolákról, szakokról. Ennek alapján fogjuk javasolni az elméleti és szakoktatásban igényelt osztályok tervezését. – Feltételezem, hogy ennek a konzultatív tanácsnak lesz gondja arra is, hogy a helyben megoldható problémákat minél gyorsabban a helyszínen orvosolja... – Tevékenységemben meghatározó lesz a következő hónapokra tervezett konzultációs körút, amelynek az állomásai már ki vannak jelölve. Szeretném meglátogatni a megye összes fontos települését, ahol magyar tannyelvű iskolák mű- ködnek, és a helyben elhangzott észrevételeket is figyelembe véve föltérképezni az adott település oktatási egységeinek legfontosabb problémáit, köztük azokat is, amelyeket a parlamentben is figyelemmel kell követni. Ha lezajlott a körút, azt szeretném, hogy a létrehozott konzultációs tanácsot januárban az iskolahálózat megtervezésekor a megye magyar településeinek oktatási gondjait összefoglaló problémakatalógussal szembesíthetném.
– Eddigi tapasztalataim alapján a nyolcadik osztályt végző diákok elképzeléseinek a felmérése előtt hasznos lenne egy magyar nyelvű tájékoztatót összeállítani a választható mesterségek leírásáról, a munka jellegéről, a pályaalkalmasságról, az elhelyezkedés esélyeiről. A román nyelvű tájékoztató füzetben levő cirkalmas megfogalmazásokból ugyanis a tapasztalat szerint a magyar diáknak és a szülőnek sem könnyű tájékozódni. A szakközép- és szakiskolák által összeállított, könnyen érthető anyag feldolgozása után kellene elkészíteni a felmérést. Elgondolkoztató ugyanis, hogy egy magyar tannyelvű műszaki rajzoló osztály megvalósítása egy-két diákon bukhat el, holott egy keresett és szép mesterségről van szó. – Jó ötletnek tartom a tájékoztató anyag összeállítását, fel is jegyeztem. Egy másik probléma, aminek megoldásáért már lépéseket is tettem, a cégekkel való egyeztetés. Ez a tanfelügyelőség dolga lenne, ahelyett, hogy a katolikus iskola ellehetetlenítésével foglalkoznának, ami kilenc hónapon keresztül az energiánk 90 százalékát felemésztette. Visszatérve a cégek és iskolák közötti kapcsolatra, van pozitív példa is Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy esetében. Bár tabunak számít, úgy gondolom, hogy Marosvásárhelyen újra kellene tervezni a szakoktatást.
– A szórványban még meglévő iskolák is nagyobb figyelmet érdemelnének. – Ha a tanács megalakult, mindennek lesz felelőse, az összetételét, tagjainak az elérhetőségét közölni fogjuk, akik számbaveszik és továbbítják a problémákat.
– Elhangzott, hogy megerősödik megyénk képviselete az oktatásügyi tárcában. Kik az új tisztségviselők?
– Fodor Sándor József, a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium igazgatóhelyettese szaktanfelügyelőként, Gáll Krisztina pedig a minisztérium magyar oktatásért felelős államtitkárságán sajtóreferensként fog dolgozni. Hozzá kell tennem, hogy az új államtitkár asszonnyal nagyon jó az együttműködésünk minden területen. A zilahi Kovács Irénke újult erővel szervezi át az államtitkárság munkáját, ennek következménye, hogy megyénk két képviselője is Bukarestbe helyezi át a székhelyét. Reméljük, hogy megyénk és az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt tartva fognak dolgozni.
– Halottuk, hogy interpellált a tankönyvhiány miatt, érkezett-e válasz a felvetésre?
– Az elmúlt héten az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a tanügyminiszter ellen. Az RMDSZ szenátusi frakciója nevében közöltem, hogy tartózkodunk, ami egyértelmű jelzés, hogy nem állunk ki a tanügyminiszter személye mellett, hiszen még akkor is, ha az előző évekből származó problémáról van szó, sokkal szervezettebben, átgondoltabban kellett volna eljárni, és nem lett volna szabad a pedagógusokat tankönyv és segédeszköz nélkül hagyni, ami a jelenlegi káoszt és zűrzavart okozza. Véleményünk szerint a miniszter a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében sem volt egyértelműen aktív, ugyanakkor az eltelt hónapok során az ellenzék sem állt elő semmilyen kezdeményezéssel, hogy változtassunk a helyzeten. Ezért úgy gondoltuk, hogy politikai tőkét akartak kovácsolni, a képviselőházban pedig a magyarkérdésből próbálnak a népszerűségüket növelő vihart kavarni. Mivel nem állhattunk be egyik politikai szándék mögé sem, az álláspontunkat tartózkodással jeleztük. A kormánypártokat arra kértem, hogy a tervezett törvénymódosítást konszenzus alapján minél hamarabb mutassák be, a minisztérium pedig hatékonyabban kezelje a tankönyvproblémát és az erdélyi magyarokat bántó katolikus iskola ügyét. Az ellenzéket arra szólítottuk fel, hogy építő javaslatokat várunk, mert az oktatás közös országos ügyet jelent, és ebbe a legkevésbé kellene a politikát belevinni, amivel sok többségi kolléga is egyetért.
– Vádat emeltek Tamási Zsolt József, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója ellen, hogyan vélekedik erről?
– A nyomozás méreteiből ítélve várható volt, de nagyon remélem, hogy felmentik, mert ha ilyen ügyért el lehet ítélni egy embert, akkor ebben az országban lekapcsolhatjuk a villanyt.
Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

Feldoboly templomában a régészek
Még mindig beszélnek a falak
Nem jegyzik Háromszék csodái között, először romlott állapota, majd történetének fehér foltjai kiszorították a feldobolyi református templomot a turistalátványosságok közül, de a most zajló ásatások sok mindent a felszínre hoztak a múlt titkaiból. Sztáncsuj Sándor József régészt kérdeztük a feltárások eredményeiről.
A templomot több mint egy évtizede lezárták, mert életveszélyesnek ítélték, úgy tűnt, le akar dőlni. Az azóta elkészült geotechnikai vizsgálat bebizonyította, hogy az utóbbi kétszáz évben megállt a dőlés, ami valószínűleg sokkal korábban elkezdődött, ezért lehet a templomnak csak az egyik – északi – oldalán három vastag támpillér. Miután a közelmúltban kívülről renoválták, a tetőt kijavították, illetve a padlót felszedték, mert egy szintre kellene hozni a külső-belső járószintet, következne a belső felújítás.
A munkálatokat vezető építészek kértek egy megelőző régészeti kutatást, ezt a Székely Nemzeti Múzeum régészei végezték, nagyobb részét május-júniusban, illetve most, szeptember második felében. A szakemberek az ásatások alkalmával megállapították, hogy a jelenlegi Isten házát egy elbontott korábbi, kisebb, valószínűleg a 13-14. században épült templom alapzata fölé emelték, amelynek félköríves szentélye volt; ennek a falain kívül temetkeztek a korabeli lakók. A déli oldalon, a járószint alatt feltárt sírokban, sajnos, nem találtak olyan tárgyi leleteket, amelyek ennél többet árultak volna el, mondta Sztáncsuj Sándor József, az ásatások vezetője. Annyit sikerült még kikövetkeztetni, hogy a mai építmény valószínűleg a 17. századból származik. A munkálatok még zajlanak, remélhetőleg további leletek kerülnek felszínre.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)