Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Sághi Tamás
1 tétel
2016. szeptember 1.
Pálmai Lenke emlékköve és -fái
Az Állami Magyar Tanítóképző Intézetet (a „képzőt”) 1910. október 11-én avatták fel ünnepélyes keretek között. A felirat a mai Mihai Viteazul Főgimnázium főépületének falán a második emeleti ablaksor alatt egy-egy csapóeső után olvasható volt mindaddig, míg a mostani intézményt nem adták át a román tannyelvű iskolának, és a renoválás leple alatt nem verték le tégláig a vakolatot. Így tűnt el egy történelmi emlék, melyről a fiatal nemzedék nem tud.
A főgimnáziummá vált román iskola névadó ünnepségére engem is meghívtak, hogy beszéljek az intézmény múltjáról. A bemutatásom végén megkérdeztek, mi az a nagy kő az épület előtti kertben, tart-e rá igényt a Mikes Kelemen Líceum. Persze, igennel válaszoltam, s elmondtam annak történetét. Az utókor okulására írom le az ezelőtt 105 évvel elhelyezett kő történetét. Ez összefonódik az intézmény létrehozója, megteremtője, igazgatója személyével, akinek irányítása alatt országos hírnévre tett szert a mai Mikes Kelemen Főgimnázium elődje.
Pálmai Lenkéről van szó, az ő szerény emlékét őrzi ez a kő. Emlékeink tárháza egyre szegényebbé válik, ha nem emlékezünk nagyjainkra, olyan kiváló elődökre, akik példamutató életük és a társadalom ügyét szolgáló tevékenységük révén egyek voltak népünkkel. Pálmai Lenke nem volt székely származású, de közöttünk szívvel-lélekkel székely lett, eggyé vált velünk. 1871. október 24-én született a Győr megyei Bönyön. A győri állami tanítóképzőben szerez tanítónői oklevelet, majd 1893-ban tanári diplomát mennyiségtan–természettudomány szakon. Időközben testnevelésből is oklevelet kap. Mint segédtanár nyer kihelyezést a hódmezővásárhelyi óvónőképzőbe. Egyévi tevékenység után, 1894. október 1-jétől rendes tanári minőségben kerül a Sepsiszentgyörgyi óvónőképzőbe, ahol két évet tanít. 1896 és 1903 között a győri állami tanítóképző jeles pedagógusa. 1903 őszétől tizenegy éven át, 1914-es Kolozsvárra történő távozásáig a Sepsiszentgyörgyi tanítóképző igazgatója.
Kolozsváron 1920-ban megszervezi a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolát, melynek vezetője lesz. Közben a református és unitárius teológián pedagógiát ad elő. Ez talán soknak tűnt a román hatóságok szemében, és 1922-ben kiutasítják az országból. Véglegesen Budapesten telepedik le. Itt a székely egyetemi és főiskolai hallgatók Bethlen Margit Leányotthonát és a Horthy Miklós Kollégium több mint 600 erdélyi főiskolásának a sorsát intézi. Ez irányú tevékenysége elismeréséül Horthy Miklós főigazgatói címet adományoz Pálmai Lenkének.
1930-ban a nőnevelésben elért színvonalas munkásságát Signum Laudis díjjal jutalmazza a magyar állam. Az átadó ünnepségen volt növendékei 36 szolgálati évét jelképező, 36 piros rózsából álló csokrot adtak át. A Pásztortűz 1930. évi 9-es számában Sipos Ernő cikkíró emlékezik meg az eseményről, többek közt arról, hogy Erdély is elküldte „üdvözlő szózatát”. Nem véletlen, mert a 36 évi szolgálatból huszonegyet Erdélyben, ebből tizenhármat Sepsiszentgyörgyön fejtett ki. Visszatekintve itteni munkásságára elmondhatjuk, hogy városunk egyik legjelesebb pedagógusa, iskolaépítő-vezető oktatója volt. Mint már említettük, az ő kezdeményezésére, irányításával épült fel 1908 és 1910 között Herczeg Zsigmond műépítész tervei alapján az új tanítóképző, az Állami Magyar Tanítóképző Intézet (a mai Mihai Viteazul Főgimnázium épülete). Az avatóünnepségen, 1910. december 4-én tartott ünnepi beszéde mély elhivatottságát, pedagógusi, erkölcsi hitvallását vetíti elénk: „Szent fogadást teszek, hogy ebben az épületben olyan tanítókat nevelünk, akik életük céljául egy, a nyelvében s érzületében magyar nemzedék nevelését tekintik, s ezért a magyar néptanító eszményképét beoltjuk a fogékony ifjú lelkekbe, (…) hogy e hajlék a szeretet, a békesség hajléka legyen.” Maga az ünnepség nemcsak Sepsiszentgyörgy ünnepe volt, hanem a magyar tanítóképzésé is. Az első tanév vége előtt, 1911. május 6-án, a fák és madarak napján felemelő ünnepségről szerzünk tudomást az intézet 11. értesítőjéből. Ez alkalommal Sághi Tamás tanár mond köszönetet az iskolaépítő igazgatónőnek, és meglepetésként három fát ültetnek Pálmai Lenke tiszteletére. Érdemeit a szónok ekképpen értékeli: „Engedd meg tehát, kedves igazgatónk, hogy az egyéni tevékenység érdemeit igazán értékelő megbecsülés szavával munkás életed útján egy futó percre megállítsalak, és megemlékezzem soha el nem múló jelentőségű sikeredről ez intézet létrehozását illetőleg, különösen csak azért, hogy majdan ezekre emlékeztessek akkor is, ha már közülünk senki sem lesz az élők sorában. Három fát ültet el a tanári kar szeretete és nagyrabecsülése a Te neved örök fennmAradására. Tölgy az egyik: a kezdeményezés, a mindent átölelő, vezérlő tudásnak a kifejezője. Szilfa a háromnak ketteje. A magyarnak a szilfa a nemzeti fája. Erős, kemény, szívós, viharokkal szembeszálló, akárcsak a magyar. Ezek a fák legyenek a Te nemes honleányi szívednek, haza- és emberszeretetednek soha el nem múló emlékjelei.”
Ezek az 1911-ben ültetett fák – melyek ma már nem léteznek – a Pálmai Lenke-emlékfák. Ennek az országos hírnévre szert tett intézménynek kellett megszűnnie 1919-ben, a román éra kezdetén. Pálmai Lenke Sepsiszentgyörgyhöz kötődő tevékenységének emléke még évtizedekig elevenen élt egykori tanítványai körében. Tiszteletére a Budapesti növendékekből Pálmai Lenke Társaság alakult, amely művészi díszzászlót készíttetett egykori intézetük számára. Amikor a Társaság tudomást szerzett arról, hogy a volt állami tanítóképző helyén az Erdélyi Református Egyházkerület Tanítóképzője nyílt meg, az elkészült zászlót ennek az intézetnek ajánlotta fel. A zászlót ünnepélyes keretek közt Budapesti bizottság adta át 1942. május 17-én az intézet igazgatójának, dr. Bartha Károly egyetemi magántanárnak.
Az átadási ünnepségen Pálmai Lenke gyengélkedése miatt nem vehetett részt, de pénzadományt küldött a szegény sorsú tanulók alkalmi megsegítésére.
A mellékelt képen látható 1911/1942-es évszámokat a két nagyszerű esemény emlékére vésték az emlékkőbe. A Székely Nép 1922. december 31-i száma összegzi, hogy ki volt Pálmai Lenke: „Új utat vágott: a legnagyobb szeretet, önmegtagadás és szigor útját. Ezzel tudott országszerte neves intézetet teremteni Sepsiszentgyörgyön.”
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Állami Magyar Tanítóképző Intézetet (a „képzőt”) 1910. október 11-én avatták fel ünnepélyes keretek között. A felirat a mai Mihai Viteazul Főgimnázium főépületének falán a második emeleti ablaksor alatt egy-egy csapóeső után olvasható volt mindaddig, míg a mostani intézményt nem adták át a román tannyelvű iskolának, és a renoválás leple alatt nem verték le tégláig a vakolatot. Így tűnt el egy történelmi emlék, melyről a fiatal nemzedék nem tud.
A főgimnáziummá vált román iskola névadó ünnepségére engem is meghívtak, hogy beszéljek az intézmény múltjáról. A bemutatásom végén megkérdeztek, mi az a nagy kő az épület előtti kertben, tart-e rá igényt a Mikes Kelemen Líceum. Persze, igennel válaszoltam, s elmondtam annak történetét. Az utókor okulására írom le az ezelőtt 105 évvel elhelyezett kő történetét. Ez összefonódik az intézmény létrehozója, megteremtője, igazgatója személyével, akinek irányítása alatt országos hírnévre tett szert a mai Mikes Kelemen Főgimnázium elődje.
Pálmai Lenkéről van szó, az ő szerény emlékét őrzi ez a kő. Emlékeink tárháza egyre szegényebbé válik, ha nem emlékezünk nagyjainkra, olyan kiváló elődökre, akik példamutató életük és a társadalom ügyét szolgáló tevékenységük révén egyek voltak népünkkel. Pálmai Lenke nem volt székely származású, de közöttünk szívvel-lélekkel székely lett, eggyé vált velünk. 1871. október 24-én született a Győr megyei Bönyön. A győri állami tanítóképzőben szerez tanítónői oklevelet, majd 1893-ban tanári diplomát mennyiségtan–természettudomány szakon. Időközben testnevelésből is oklevelet kap. Mint segédtanár nyer kihelyezést a hódmezővásárhelyi óvónőképzőbe. Egyévi tevékenység után, 1894. október 1-jétől rendes tanári minőségben kerül a Sepsiszentgyörgyi óvónőképzőbe, ahol két évet tanít. 1896 és 1903 között a győri állami tanítóképző jeles pedagógusa. 1903 őszétől tizenegy éven át, 1914-es Kolozsvárra történő távozásáig a Sepsiszentgyörgyi tanítóképző igazgatója.
Kolozsváron 1920-ban megszervezi a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolát, melynek vezetője lesz. Közben a református és unitárius teológián pedagógiát ad elő. Ez talán soknak tűnt a román hatóságok szemében, és 1922-ben kiutasítják az országból. Véglegesen Budapesten telepedik le. Itt a székely egyetemi és főiskolai hallgatók Bethlen Margit Leányotthonát és a Horthy Miklós Kollégium több mint 600 erdélyi főiskolásának a sorsát intézi. Ez irányú tevékenysége elismeréséül Horthy Miklós főigazgatói címet adományoz Pálmai Lenkének.
1930-ban a nőnevelésben elért színvonalas munkásságát Signum Laudis díjjal jutalmazza a magyar állam. Az átadó ünnepségen volt növendékei 36 szolgálati évét jelképező, 36 piros rózsából álló csokrot adtak át. A Pásztortűz 1930. évi 9-es számában Sipos Ernő cikkíró emlékezik meg az eseményről, többek közt arról, hogy Erdély is elküldte „üdvözlő szózatát”. Nem véletlen, mert a 36 évi szolgálatból huszonegyet Erdélyben, ebből tizenhármat Sepsiszentgyörgyön fejtett ki. Visszatekintve itteni munkásságára elmondhatjuk, hogy városunk egyik legjelesebb pedagógusa, iskolaépítő-vezető oktatója volt. Mint már említettük, az ő kezdeményezésére, irányításával épült fel 1908 és 1910 között Herczeg Zsigmond műépítész tervei alapján az új tanítóképző, az Állami Magyar Tanítóképző Intézet (a mai Mihai Viteazul Főgimnázium épülete). Az avatóünnepségen, 1910. december 4-én tartott ünnepi beszéde mély elhivatottságát, pedagógusi, erkölcsi hitvallását vetíti elénk: „Szent fogadást teszek, hogy ebben az épületben olyan tanítókat nevelünk, akik életük céljául egy, a nyelvében s érzületében magyar nemzedék nevelését tekintik, s ezért a magyar néptanító eszményképét beoltjuk a fogékony ifjú lelkekbe, (…) hogy e hajlék a szeretet, a békesség hajléka legyen.” Maga az ünnepség nemcsak Sepsiszentgyörgy ünnepe volt, hanem a magyar tanítóképzésé is. Az első tanév vége előtt, 1911. május 6-án, a fák és madarak napján felemelő ünnepségről szerzünk tudomást az intézet 11. értesítőjéből. Ez alkalommal Sághi Tamás tanár mond köszönetet az iskolaépítő igazgatónőnek, és meglepetésként három fát ültetnek Pálmai Lenke tiszteletére. Érdemeit a szónok ekképpen értékeli: „Engedd meg tehát, kedves igazgatónk, hogy az egyéni tevékenység érdemeit igazán értékelő megbecsülés szavával munkás életed útján egy futó percre megállítsalak, és megemlékezzem soha el nem múló jelentőségű sikeredről ez intézet létrehozását illetőleg, különösen csak azért, hogy majdan ezekre emlékeztessek akkor is, ha már közülünk senki sem lesz az élők sorában. Három fát ültet el a tanári kar szeretete és nagyrabecsülése a Te neved örök fennmAradására. Tölgy az egyik: a kezdeményezés, a mindent átölelő, vezérlő tudásnak a kifejezője. Szilfa a háromnak ketteje. A magyarnak a szilfa a nemzeti fája. Erős, kemény, szívós, viharokkal szembeszálló, akárcsak a magyar. Ezek a fák legyenek a Te nemes honleányi szívednek, haza- és emberszeretetednek soha el nem múló emlékjelei.”
Ezek az 1911-ben ültetett fák – melyek ma már nem léteznek – a Pálmai Lenke-emlékfák. Ennek az országos hírnévre szert tett intézménynek kellett megszűnnie 1919-ben, a román éra kezdetén. Pálmai Lenke Sepsiszentgyörgyhöz kötődő tevékenységének emléke még évtizedekig elevenen élt egykori tanítványai körében. Tiszteletére a Budapesti növendékekből Pálmai Lenke Társaság alakult, amely művészi díszzászlót készíttetett egykori intézetük számára. Amikor a Társaság tudomást szerzett arról, hogy a volt állami tanítóképző helyén az Erdélyi Református Egyházkerület Tanítóképzője nyílt meg, az elkészült zászlót ennek az intézetnek ajánlotta fel. A zászlót ünnepélyes keretek közt Budapesti bizottság adta át 1942. május 17-én az intézet igazgatójának, dr. Bartha Károly egyetemi magántanárnak.
Az átadási ünnepségen Pálmai Lenke gyengélkedése miatt nem vehetett részt, de pénzadományt küldött a szegény sorsú tanulók alkalmi megsegítésére.
A mellékelt képen látható 1911/1942-es évszámokat a két nagyszerű esemény emlékére vésték az emlékkőbe. A Székely Nép 1922. december 31-i száma összegzi, hogy ki volt Pálmai Lenke: „Új utat vágott: a legnagyobb szeretet, önmegtagadás és szigor útját. Ezzel tudott országszerte neves intézetet teremteni Sepsiszentgyörgyön.”
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)