Őszintén a román-magyar együttélésről
Ki nem mondott dolgoktól és hangosan kikiabált igazságoktól volt „fülledt” a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground terme. A Double Bind című előadás után a román-magyar együttélésről szervezett beszélgetést a MagyaRománia/MaghiaRomânia társaság.
„Magyar vagyok, itt születtem, ez az én városom. Bukarestben szeretem a románokat, ott kedvesek, viccesek, ott otthon vannak. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” „Román vagyok, itt születtem, ez az én városom. Budapesten szeretem a magyarokat, ott kedvesek hozzám, ott otthon vannak, és én is otthon vagyok náluk. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” Ilyen és hasonló mondatok hangzottak el a Double Bind című előadásban, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat színészei adtak elő.
Alina Nelega rendező, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója már rég szeretett volna írni egy darabot Marosvásárhelyről, de úgy érezte, a város kultúrájának fele ismeretlen számára, pedig itt él. Így jött az ötlet, hogy felkérje Kincses Réka rendezőt egy közös projektre. Rendkívül közvetlen előadásnak lehetnek tanúi a nézők, helyenként sokkoló, egy-két esetben talán túlzó jelenetek tárulnak elénk, amelyet mindenki természetesen a saját szubjektivitásának tükrében értelmez. Az alkotóknak volt bátorságuk kimondani, a nézők elé tárni például olyan jeleneteket, amikor a Székelyföldről Vásárhelyre költözött lány kimondja, hogy utálja a románokat, a bukaresti, szintén Vásárhelyt választó lány pedig azt, hogy utálja a magyarokat. Botoşani-ból, Szebenből és Bukarestből is ebbe a városba jött tanulni, dolgozni, élni az előadásban szereplő több színész, akik saját tapasztalataikat osztották meg a színpadon.
Egyikük meg akart tanulni magyarul, mert úgy gondolta, ha a város fele magyarul beszél, neki is kell tudnia legalább alapszinten. Mindkét fél részéről elutasításban részesült, természetesen a magyarok felháborodtak, hogy ők márpedig el nem utasítanának egy ilyen kérést. Őszinte vallomások hangzottak el a két rendező részéről is az előadásban. „Réka, te csak a magyarokról írsz” – jegyezte meg Alina Nelega a darabban, akit Elena Purea alakított. „Te pedig azt hiszed, hogy tudod mi zajlik a magyarok fejében” – vágott vissza a Berekméri Katus által játszott Kincses Réka.
A számos különbség láttán, egy dolog nyilvánvalóan átjött a nézőknek: bár óvodásként veszekedünk azon, hogy Marosvásárhely az enyém vagy a tied, valahol mindkettőnknek ez az otthona. Ezzel indult a beszélgetés, amelynek moderátora Mircea Sorin Rusu színikritikus és fordító volt, aki a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban talált egy budapesti kiadású könyvet, ennek segítségével románként magyarul tanul.
Az első reakció a közönségből az volt, hogy „fájdalmas”. Fájdalmas volt ezt végignézni – mondta az egyik néző, és erre a gondolatra épült szinte minden hozzászólás. Sokan megköszönték az alkotóknak az előadást, és javasolták, hogy vigyék ennek hírét. Vigyék Bukarestbe, nyílt térre, és hívják meg a parlamenti képviselőket is két ülés között – ötletelt valaki. Abban is egyetértett minden jelenlevő, hogy szükség lenne román nyelvű kiadványokra, amelyekből megtanulhatnak magyarul a román anyanyelvűek is. Mindenekfelett pedig szükség lenne megbocsájtásra. Sok minden elhangzott, voltak, akik magukban tartották gondolataikat. Aki azonban részt vett az előadáson, majd a beszélgetésen, mély benyomással távozott a Nemzeti Színház Underground terméből.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Visszatekintés és jövőkép
A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és az RMDSZ pénteken szervezett szemináriumot a 25 évvel ezelőtti véres márciusi események emlékére. A kerekasztal-beszélgetésen jelen volt Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke, Frunda György miniszterelnöki tanácsos, Novák Zoltán és László Márton, A szabadság terhe című könyv szerzői, Sorin Rusu színikritikus, Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Vasile Cernat, a Petru Maior Egyetem előadótanára, Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, illetve Káli Király István, Gálfalvi György, Kolozsváry Zoltán és Gáspár Sándor, a 25 évvel ezelőtti véres események résztvevői.
Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke szerint 25 év elteltével eljött az ideje, hogy új lapot kezdjünk a romániai magyarság és a román társadalom együttélésével kapcsolatban. A szemináriumon részt vevő magyar és román személyiségek egyetértettek abban, hogy a különböző nemzeti közösségeknek közeledniük kell egymáshoz, jobban meg kell ismerniük egymás kultúráját, gondolkodásmódját. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy Marosvásárhely modern város legyen, valóban befogadó társadalommal. Mint mondta, a legsúlyosabb hiba, amit Marosvásárhely és az ország lakossága elkövethet a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi események kapcsán, a felejtés. Mielőbb fel kell fedni a pogromkísérlet értelmi szerzőinek kilétét, az igazságszolgáltatásnak mindent meg kell tennie, hogy a konfliktus kitervelői és manipulálói feleljenek tetteikért.
Románia a korrupció hálójában vergődik
Emil Constantinescu szerint az ultranacionalista, szélsőséges retorika csak rövid távon működhet, ám hosszú távon garantált a kudarc. – Bárhol megfordultam a világban, mindenhol azt kérdezték tőlem, hogyan valósult meg a románok és a magyarok közötti megbékélés a kilencvenes évek eseményei után. – Úgy gondolom, döntő szerepe volt ebben a ’90-es évek után kialakult értelmiségi elitnek, amelynek sikerült megakadályoznia a szélsőséges retorika terjedését. Ma mind Romániának, mind Magyarországnak, de az egész Európai Uniónak is az a legnagyobb problémája, hogy nincs átfogó történelmi projektje. Az EU-nak azért vannak problémái, mert bürokratikus struktúrává vált. Hiányoznak a közös projektek, a közös sikerélmények, amelyek összekötnének minket – mondta egyebek között, hozzátéve, hogy a romániai kisebbségnek és a többségi társadalomnak is közös projektekre lenne szüksége. Jelen pillanatban Romániának, amely a korrupció hálójában vergődik, morális forradalomra lenne szüksége – állapította meg Constantinescu.
Aggasztó a demokrácia állapota
Markó Béla szerint az 1990 márciusában történtek azt mutatják, hogy Romániában sokan, főként a régi rendszer emberei, abban voltak érdekeltek, hogy az etnikai kérdést, a román–magyar viszonyt konfliktusos útra tereljék: az volt a cél, hogy egyszer és mindenkorra gátat vessenek a romániai magyarság jogköveteléseinek, annak, hogy a közösség a többséggel egyenlő jogokat vívjon ki magának. Azonban mégsem a konfliktus, hanem az etnikumközi párbeszéd érvényesült. Kijelentette: 1996 történelmi pillanat volt az ország és a magyarság számára, amikor az akkor hatalomra kerülő jobboldali pártszövetség bevette az RMDSZ-t a kormányba. Ez olyan pozitív történelmi precedenst jelentett, amely hatással volt a román politikai élet további alakulására, és hat nehéz év után elkezdődhetett a nemzetiségi kérdés megoldásának folyamata. Nem ment könnyen, a Demokratikus Konvencióval közös együttműködés során is számos vita volt a kisebbségi jogok kapcsán, ám létezett szándék a román–magyar viszony rendezésére.
Markó ma kevésbé optimista a kisebbségi jogok és a demokrácia állapotát illetően, mint tíz évvel ezelőtt. Romániában jelenleg sorra megkérdőjeleződnek a demokratikus értékek és intézmények, általában aggasztó a demokrácia állapota, ez pedig kihat a kisebbség–többség viszonyára, a kisebbségek jogérvényesítési lehetőségeire.
Demokrácia demokraták nélkül?
Smaranda Enache a civil társadalom szerepét emelte ki a román–magyar párbeszéd elindításában. Jó volt az együttélés a két nemzet között, mégis kirobbanhatott a konfliktus szikrája, mondta a márciusi eseményekről. Véleménye szerint a történészek és a szociológusok feladata az igazság kiderítése. A rendszerváltás után a civil szervezetek megalakulásával folytatódott az "igazi" forradalom. – Ma demokraták nélküli demokrácia van Romániában, és ennek a találkozónak az lehetne a célja, hogy újra mozgósítsuk a civil társadalmat, a demokrata politikusokat, hogy újraépítsük a valós demokráciát. Folytatni kell a párbeszédet, nem szabad helyet adni a szélsőségeseknek – mondta a Pro Európa Liga elnöke.
Frunda György szerint is előre kitervelt pogromkísérlet volt 1990 márciusában Marosvásárhelyen. A Szekuritáté tenni akart valamit, és a legérzékenyebb pont a magyar kérdés volt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy csak magyarokat és cigányokat ítéltek el az események után, a legsúlyosabb ítéletet pedig Cseresznyés Pál kapta, akinek éppen Emil Constantinescu kegyelmezett meg. Mint mondta, vannak az együttélésnek pozitív jelei, jobb a helyzet, mint 10-20 évvel ezelőtt, de a parlamentben még mindig nem sikerült elfogadtatni a magyar jogköveteléseket tartalmazó törvényeket, nem sikerült kiharcolni az autonómiát, nem fogadják el a magyarság szimbólumait, a törvények alkalmazásával is baj van, ezeket meg kell oldani.
Káli Király István a bizalmat emelte ki. Az egyéni és közösségi érzésekről, az előítéletekről, egyéni kálváriájáról szólva, amikor mondvacsinált indokokkal törölték a polgármesterjelölt-listáról, beszélt négy román barátjáról, akik azokban a napokban és években sokat segítették. Kijelentette: nem hisz a hivatalos dokumentumokban, nem hisz semmiféle hatalomban, de a négy barátjában ma is megbízik.
Kolozsváry Zoltán a sajtó szerepére világított rá. Kijelentette, fáj neki, hogy az egyik marosvásárhelyi román napilap ma is a magyargyűlölet szításának az eszköze.
Karácsonyi Zsigmond szerint a magyarellenes uszítás nem vásárhelyi specifikum, országos jelenség. Példának az egyik kereskedelmi hírtelevízió március 15-i műsorát hozta fel, amikor a Kultúrpalota mellől "élőben" arról beszéltek, hogy a magyarok le akarták és le akarják választani Erdélyt Romániáról.
Sorin Rusu a színház példáját hozta fel, ahol a magyar és a román tagozat előadásait feliratozzák, nem azért, mintha nem értenék meg, hanem egymás iránti tiszteletből.
Külön konklúziókat nem fogalmaztak meg, de Emil Constantinescu szerint a pénteki volt a legszínvonalasabb szeminárium, amelyen ebben a témában részt vett. Véleménye szerint nem kell a kontextusból egy eseményt kiemelni, mert a fekete március sem volt egyedi eset. 25 év után el kellene kezdeni megírni az újkori történelmet. Ebben nagy a történészek felelőssége.
A délutáni program keretében bemutatták a márciusi események Fehér könyvét, majd az 1990. március 19., 20., 21-én készült képekből összeállított fotókiállítást nézhették meg az érdeklődők. A rendezvénysorozat filmvetítéssel ért véget Marosvásárhely fekete márciusáról.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)