Talpig fehérben a cserefalvi református templom
Óriási összefogás, az épített örökséghez való ragaszkodás, a megmaradásba vetett hit, Soós Noémi lelkipásztor és a gyülekezet kitartó munkája eredményeként megújult a salétromosodás miatt pusztulásra ítélt 230 éves cserefalvi református templom. A felújított templomot vasárnap hálaadó istentisztelet keretében áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az ünnepségen jelen voltak a szomszédos falvak lelkészei, gondnokai, Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese, Osváth Csaba, Ákosfalva község polgármestere, a külföldi testvértelepülések képviselői, a gyülekezet tagjai és az elszármazottak.
A reménység csírája éla gyülekezetben
Lőrincz János liturgiai szolgálatát követően Kató Béla püspök személyes vallomással kezdte igehirdetését, melyben elmondta, hogy püspöki szolgálatának szinte minden vasárnapjára esik egy-egy ünnepi istentisztelet, melyre meghívást kap és részt is vesz rajta. Ezeket azért tartják, mert a gyülekezetek Isten segedelmével befejeztek egy építkezést, felújítást, amiért vele együtt szeretnének hálát adni az elvégzett munkáért. Bármennyire fárasztó az utazás, mégis nagy örömmel megy a gyülekezetekbe, mert ott minden alkalommal felfedezi a reménység csíráját. Fontos, hogy ne csak mondjuk, hanem bizonyítsuk is, hogy él bennünk a remény. Ha a cserefalviaknak nem lett volna reménységük, akkor ez a templom nem újult volna meg. A 230 éves templom jelzi, hogy ez a nép, amely évszázadok óta reménységgel él itt, jövőben is szeretne megmaradni. Ha nincs meg a reménység – ahogy a felolvasott igében, a Haggeus 2, 1-5. versében is olvasható – el is veszhet a nép. Lelkesítésre van szükség, hogy a lerombolt templom újraépüljön, s ismét megteljen élettel. Az a leborzasztóbb, ha az emberek hajléktalanná válnak. De nemcsak egyéneket, hanem közösségeket is veszélyeztet a hajléktalanság, s ezzel megmaradásuk kerül veszélybe, hiszen elveszítik múltjukat. Borzalmas képeket látunk a nepáli katasztrófáról, évezredes templomok váltak romhalmazzá. Az életben maradtak próbálják eltakarítani a romokat, mentik, amit lehet, mert vissza kell építeni, ami összedőlt. Olyan jelenségek, amelyek aggodalommal töltenek el bennünket, s feltesszük a kérdést: vajon mi meg tudjuk-e tartani, ami őseinktől ránk maradt? Nem ritka példa, hogy ahol egykor vár állt, most kőhalom van, ahol templom volt, most romok állnak, mert nincs már közösség körülötte. Az épületek nem választhatók el a közösségtől. Közösségi életünket évszázadokon át úgy szervezték, hogy őseink egy térben, a templomban lehetettek minden vasárnap. 230 év telt el azóta, hogy eleitek Cserefalván templomot emeltek, amit generációkon át tudatos hozzáállással ápoltak, óvtak, hogy a közösség megmaradjon. Ez hagyomány. Isten ügyét a "maradék" tartja meg, egy mag, amely vállalja, hogy bizonyságot tesz a folyamatosságról, ami a közösség életében a legfontosabb… Valószínű, ebben a faluban nem találunk egy 230 esztendős magánházat. Az ősi templomot viszont megőrizték, ahol minden átöröklődik, a közösségi lét, a remény, a szeretet és az értékrend, amiből táplálkozni lehet. A múlt dicsőségét jelző falak mellett fontos, ami benne történt, ami befolyásolta a gyülekezet tagjainak életét. Nem műemlék egyházat akarunk fenntartani, hanem megújult életeket. A hitnek a vakmerőségére van szükség van ahhoz, hogy ez megvalósuljon – mondta Kató Béla püspök.
Mennyei csodának köszönhető megújulás
A cserefalvi gyülekezetben 35 éve szolgáló Soós Noémi lelkipásztor a folyamatos építkezésről, a templom felújításáról szólva elmondta, hogy hatalmas dolgokat cselekedett az Úr ebben a gyülekezetben.
– 1784-85-ben 40 cserefalvi gazda épített templomot, ami 230 év múltán tűzvész, árvíz, két világháború, 40-évi kommunizmus, tévtanítók ostroma, demokráciának nevezett elvilágiasodás, az idők viharai ellenére ma megújulva áll. A templom hét nagyméretű javításon esett át, 1843-ban tűzvész rongálta meg 64 házzal együtt. 1910–1970 között kisebb javításokkal, meszeléssel tisztították a templom falait. Az 1970-es árvíz után megjelent a salétrom, és az utóbbi 30 évben három nagyjavítást végeztünk, minden általunk elérhető technológiával próbálkoztunk, de mostanig nem tudtunk megszabadulni a salétromtól, a falak felszívták a vizet. 1985-ben, 1992-ben és 2004-ben háromszor vertük le a vakolatot kívül-belül, sáncot ástunk köré, hogy elvezessük a vizet, lambériával eltakartuk a salétromot, aztán speciális vakolattal próbáltuk meggátolni a vizesedést, de hiába. A javítások alkalmával nemcsak a falakról gondoskodtunk, hanem a tetőzetről, toronyról, ajtókat, ablakokat cseréltünk, a cintermet felújítottuk, új portikust építettünk. A 2004-es javítást a holland testvérgyülekezet támogatta, amely 18 éven át sok segítséget nyújtott gyülekezetünknek.
2011–2015 között a 220 lelkes gyülekezet, 90%-ban önkéntes munkával, csodálatosan felújította templomát. Történt ez annak ellenére, hogy az angol testvérgyülekezetből egy építkezési vállalat tulajdonosa, Rodney Russell 15 évvel ezelőtt azt mondta, hogy zárják be a templomot, esetleg tartsuk meg múzeumnak, mert nem érdemes pénzt fektetni bele. Ha ezt megtesszük, egy termet épít, ahol istentiszteleteket tarthatunk. De nem akartuk feladni! A helyi önkéntesek megtanulták az aláfalazás technikáját, és maguktól jöttek az emberek. Amit építész vállalkozók nem mertek bevállalni, két gazdálkodó megtette. Három hónap alatt 28 cserefalvi egyháztag ingyen, önkéntes munkával olyan aláfalazási munkát végzett, amit nem tudtunk volna kifizetni. 2012-ben a toronytestet szigeteltük, 2013-ban is maguktól jöttek az emberek, és ki-ki végezte azt a munkát, amihez értett. Szigetelték, aztán lepadolták a templom aljazatát, a belső falakat mesteremberek festették, az ajtókat, ablakokat, karzatokat pedig lányok, asszonyok. Új padok készültek féláron, az asszonyok szőttes ülőpárnákat, énekeskönyv- borítókat varrtak, új csíkdánfalvi szőnyeget szőttettünk, aminek árát gyülekezetünk egyik nőtagja ajándékozta. 2014-ben elkészült a papi szék, gyülekezetünk faragóművészének ajándéka. Háromévi száradás után a templomot bevakolták, lefestették. 2015-ben kicseréltük a járdát. A templom külső-belső felújításán 61 egyháztagunk dolgozott önkéntesen, és voltak akik pénzadományt adtak. A templomfelújítás a javításhoz felhasznált anyagok árába, a padok és a templom külső vakolásának-festésének árába került, azaz 16.541 lejbe – mondta hálaadással Soós Noémi lelkész, aki 35 éves cserefalvi szolgálata alatt megtapasztalta, hogy Isten mindig kulcsot adott a kezébe, amivel megnyithatta az ajtókat.
Köszönet a sok munkáért
Soós Noémi röviden visszapillantott a három és fél évtizedes múltra, a közösségépítésre. A 35 évvel ezelőtti gyülekezetből, a 230 lélekből már csak 49-en élnek a faluban, 157-et eltemettek, 24-en elköltöztek, 168-at kereszteltek, 111-et konfirmáltak, 52 párt eskettek. A 111 konfirmált fiatalból 52 maradt Cserefalván, 14 máshol lakik, de adományaival rendszeresen támogatja a gyülekezetet. Az 52 otthon maradt konfirmáltból 33 jár rendszeresen templomba.
Az ünnepi istentisztelet után több köszöntés és köszönet hangzott el. Osváth Csaba polgármester, aki sokat segített a gyülekezetnek, köszöntötte az egybegyűlteket, énekelt a gyülekezet ifjúsága, a vegyes kar, verset mondott Agyagási Beáta. Felszólalt Caren Ross az angol testvérgyülekezetből, Farkas Domokos gondnok, majd Adorján István káposztásszentmiklósi lelkész. Végül bemutatkozott az a három fiatal lelkész, aki ebből a gyülekezetből indult el.
A püspöknek, a tiszteletes asszonynak, a vendégeknek ajándékokat, virágot adtak át.
A rendezvény végén a püspök és a vendégek ellátogattak a majdnem kész ravatalozóhoz, majd szeretetvendégségre, a cserefalvi asszonyok munkáját dicsérő közös ebéd elköltésére került sor, amelyre mindenkit meghívtak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)